Egy barátom



2009. szeptember 22-én írta egy barátom ezt a levelet nekem:


de ha tehetném, legszívesebben elgázolnám:
- azt a parasztot, aki múltkor biciklivel elsodorta a visszapillantómat, mert olyan kurvára sietett
- meg azt a köcsögöt, aki tegnap hirtelen, egy utcából kikanyarodva, természetesen az egyirányú utcában a megengedett menetiránnyal szemben hirtelen megjelent előttem, kb. a sáv közepén
- meg azt a tahót, aki a Lánchídon (ahol szintén mindig ügyelek, hogy elférjen mellettem a motoros/biciklis, és a tükörben figyelve kész vagyok akár balra, akár jobbra lehúzódni, attól függően, hogy melyik épp merről akar elkerülni) a sáv közepén halad kb. 2 km/h sebességgel, feltartva mindenkit
- meg azt a türhőt, aki az Alagútban a - biciklivel behajtani tilos tábla ellenére - szintén a szembejövő forgalom számára fenntartott sávban, annak a közepén haladt kivilágítatlanul
... és csak az elmúlt két nap. Na az ilyenek miatt előbb-utóbb az összes biciklist minden normális autós utálni fogja, mert olyan k..va nagy arcuk van, hogy ők szegény biciklisek, és milyen környezetbarátak, és ezért az összes autós húzzon a f..ba, mert az meg szennyezi a környezetet, és még egészségtelenül is él
remélem az össze fentebb említett, meg a hozzájuk hasonlóak nagy arca az aszfalton végzi

-------------------------------

Tegnap beszéltem ezzel a barátommal, és kiderült, hogy hónapok óta biciklivel jár minden nap, a Volvo ott pihen otthon a ház előtt, és már a második biciklijét nézegeti, tanulva az első beszerzésnél elkövetett kisebb hibákból.

A telefonbeszélgetés után kicsit boldogabbnak éreztem magam.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
feb képe
feb
1 p, 2010-09-03 09:41

Gondolom biciklisként is megmarad a stílusa :(

KésmárkiM képe
KésmárkiM
2 p, 2010-09-03 09:52

Szó sincs róla, nem ilyen agresszív, csak verbálisan. Igazából egy nagyon megfontolt vezető, akinek akkor kicsit sok volt a biciklisekből, és frusztrálta a napi 1 óra dugóban üldögélés.

Kerékpárosként is kifejezetten óvatosnak láttam, de jövő héten találkozok vele, majd megnézem mit fejlődött, használja-e a motorossávot például.

feb képe
feb
3 p, 2010-09-03 10:04

Tehát frusztrált volt a dugótól, és erre olyanokat írt, hogy el tudná gázolni az ilyen meg olyan bicikliseket.

Tényleg nagyon megfontolt.

Meséld majd el a beszélgetés eredményét!

atomboy képe
atomboy
4 p, 2010-09-03 10:04

Ha ennyire ellene volt, mi keszlette ra, hogy tekerjen?

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

venyerin képe
venyerin
5 p, 2010-09-03 10:20

Nem a bicaj ellen volt szerintem, hanem a hüJebicaj ellen. Nem mindegy...

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

er13a18 képe
er13a18
6 p, 2010-09-03 12:56

a hüJebicaj milyen színű?

venyerin képe
venyerin
7 p, 2010-09-03 13:33

Valószínű.

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

KésmárkiM képe
KésmárkiM
8 p, 2010-09-03 10:21

Szerintem leginkább az, hogy mi, biciklisek sosem akartuk meggyőzni. Ha akartuk volna, ma is kocsiban ülne, olyan makacs. Egyszerűen csak látta nap mint nap, hogy szabadok vagyunk, és ő is szabad akart lenni, kitörni a dugó fogságából. Sikerült neki (is).

sagan képe
sagan
9 p, 2010-09-03 10:53

Ezek szerint mégis MI, biciklisek győztük meg.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

SzCiklon képe
SzCiklon
10 p, 2010-09-03 10:33

Szerintem nagyon sok autós hasonlóan gondolkodik a szabálytalan biciklis láttán, mert nem tudja, miért csinálja ott és éppen azt.
Néha, a értelem csillog a szemükben, meg lehet nekik magyarázni ezt-azt.
A verbális agresszióról: a dobozban, meg a monitor mögött sokan szájkaratéznak.
Remélhetőleg a benne lévő feszültséget most már kitekeri magából.

****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

shutruk képe
shutruk
11 p, 2010-09-03 10:57

Tehát a monitor és az autó egy péniszhosszabbító? :)

----

http://www.nightride.hu

sagan képe
sagan
12 p, 2010-09-03 10:56

Sokkal szigorúbb pszichológiai vizsgához kötném a gépjárművezetést. A másfél tonnás doboz potenciálisan alkalmas az emberélet kioltására,de rengetegen úgy vezetnek,hogy ezt fel sem fogják.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

shutruk képe
shutruk
13 p, 2010-09-03 11:03

Egy bringával is meg lehet ölni bárkit. :)
Viccet félretéve, az autók számához képest elenyészően kevés autós kezd ámokfutásba, így az életben nem fognak szigorítani a szabályokon. Látszatintézkedések ugyan nehezítik a vezetői engedély megszerzését (vizsgadíjak legutóbbi drasztikus emelése pölö), ám ennek hatása nem érzékelhető.
Épp tegnap beszélgettem erről a menyasszonyommal, hogy egy bizonyos életkor felett félévente kéne megjelenni orvosi vizsgálaton, és PÁV II.-höz kötnénk a vezetői engedélyük hosszabbítását. Amiért ez téma lett: Ismert egy nénit, aki aktívan vezetett úgy, hogy a rövidtávú memóriája már előresietett az örök kötögetőmezőkre.

Egyébként az érvelésed hajszálnyival tér el azokétól, akik a bringázást raknák bele a vezetői engedélyhez kötött járművek listájába.
----

http://www.nightride.hu

makimajom képe
makimajom
14 p, 2010-09-03 11:17

most szigorították (vagy csak szó volt róla?), hogy már 8 általános kell hozzá.

Ezek szerint eddig annyi se kellett...

jurta képe
jurta
15 p, 2010-09-03 13:00

Amikor én jelentkeztem, életkortól függött. Nagymamáknak, nagypapáknak 4 osztály is elég volt.
Későbbieknek 6, nekem pedig már kellett a 8, ha jól emlékszem.

Nyilván a gyerekkorukban annyi volt kötelező vagy szokásos, és ne kelljen nagyinak a 4-8-at most estin elvégezni...

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

stp1 képe
stp1
16 p, 2010-09-03 13:00

meg aztán beficcent még egy II. vh is ami alatt nem a szellemi képzésre fektették a legnagyobb hangsúlyt.

sagan képe
sagan
17 p, 2010-09-03 11:17

Aki nem áll meg a zebránál (autósok jelentős hányada) arra akár azt is mondhatnám,ámokfutó.
Persze nálunk ez belefér,hiszen évente "csak" 50 embert gázolnak így halálra.

A kerékpár és autó veszélyessége között meg nagyságrendi különbség van.Ezért nyilván az utóbbit jóval szigorúbban kell(ene) szabályozni.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Spikk képe
Spikk
18 szo, 2010-09-04 01:07

Nem kellene. Az általános szabályokat kell olyanra csinálni, hogy az járműtől függetlenül alkalmas legyen a feladatára (elsőbbség, haladás, táblák, lámpák), ami így nem megy, mert mondjuk csak bizonyos járművek esetében értelmezhető, arra kell a járműre vonatkozó szabály (mikor viseljünk láthatósági mellényt, mennyivel lehet bringázni sisak nélkül, külterületen).
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy több szabály kell, csak azt, hogy átgondoltabb szabályozás.
Aztán aki nem így csinálja, meg kell büntetni. Jó alaposan. Mert nem az a baj, hogy alkalmas, hanem az, hogy szabálytalankodnak és akkor el is fordul a baj. Azért szabálytalankodnak, mert kicsi a felelősségre vonás veszélye. Nem azért, mert kevés a szabály.
És értem ezt úgy, hogy a bringásokat is ellenőrizni, büntetni keményen. Nincs kivételezés senkivel. (Örülj, hogy legalább fotó alapján nem kapsz csekket a piros lámpáért...)

atomboy képe
atomboy
19 p, 2010-09-03 11:24

A gepfegyverek szamahoz kepest sincs sok amokfuto...

atomboy

----
Biciklizes Szegeden

shutruk képe
shutruk
20 p, 2010-09-03 14:17

A nukleáris robbanófejjel rendelkező rakéták számához képest is kevés az ámokfutó, de értem mit mondasz. :)
----

http://www.nightride.hu

zenmacska képe
zenmacska
21 p, 2010-09-03 13:10

Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy az autósok olynok, mint a puskával játszó gyerekek.

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

KésmárkiM képe
KésmárkiM
22 p, 2010-09-03 12:38

Jól mondod, köszönöm hogy így megfogalmaztad. Ez az ember a légynek sem tudna ártani igazából, ez csak "szájkarate".

lrdr képe
lrdr
23 h, 2010-09-06 01:44

Nem vagyok szakmabeli, de nem lehet, h a passzív agresszív népekben időnként elpattanik vmi,és aktívvá válnak? ld. trabantos esete a kamionossal.

Mondjuk a barátod még időben megtért. :)

HunLaci képe
HunLaci
24 p, 2010-09-03 11:10

Üdv! Igazat kell adnom....de sajnos kétélű a kard....Ha kocsival megyek, tele van degenerált, szabályokat be nem tartó biciklisekkel....Ha bicajjal megyek, akkor meg óvatosan kell csinálni, mert simán elütnek:P

Tehát kéne egy kerékpár KRESZ tanfolyam. Ez nem rossz ötlet!

Pontagy képe
Pontagy
25 p, 2010-09-03 12:10

egyébként tényleg elég, ha csak a bicajosok 5%-a közlekedik irritáló balfasz módjára, feltűnik. A maradék 95%-ot észre sem veszi senki, mert a forgalom részei, és tudnak közlekedni. De már az az 5% is rengeteg, és biztos minden napra jut egy kretén bringás. Én is szoktam találkozni minden nap ilyenekkel, de nincs energiám rájuk szólni, mehetnek donornak, akkor rájönnek, hogy mit csináltak rosszul.

hf képe
hf
26 p, 2010-09-03 12:32

majdnem abbahagytam a közepén, de aztán megérte végigolvasni a posztot... :)

jurta képe
jurta
27 p, 2010-09-03 13:03

Csak nem gondoltad, hogy az eleje miatt címlapra kerül. Tudtam, hogy lesz valami folytatás...

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

hf képe
hf
28 p, 2010-09-03 16:07

nyilván, de az ilyen anyázásra ugrik a szemem, nem is olvasom tovább...
sok kommentolvasás eredménye

Kuku képe
Kuku
29 p, 2010-09-03 16:05

Hogy mondta az angol szociológus?

"a kerékpárostól való félelem az emberek olyan szorongásához kapcsolódik, hogy a végén ők is kerékpározni kezdhetnek, "biciklistává" válhatnak. "

http://cyclechic.blog.hu/2010/03/26/felelem_a_kerekparozastol_5_5_a_kere...

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Krisi képe
Krisi
30 p, 2010-09-03 16:08

én félek a kutyáktól, de nem akarok kutyává változni :)

Kuku képe
Kuku
31 p, 2010-09-03 16:09

Jó, most nevetsz, de tényleg van ilyen rugó az emberekben változásokkal kapcsolatban.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Krisi képe
Krisi
32 p, 2010-09-03 16:38

olvastam énis, el is hiszem, csak ezt kötelező volt hozzátennem :)

Spikk képe
Spikk
33 szo, 2010-09-04 01:10

az nem akarás kérdése. :D

Krisi képe
Krisi
34 p, 2010-09-03 16:06

azért sokszor megértem a felháborodott vezetőket.

- aki leviszi az autó visszapillantó tükrét az tényleg köcsög, mondhattok bármit.

- az is fasz, aki a sáv közepén megy szembe a forgalommal.

- ha a Lánchídon tekerek akkor igyekszem legalább a látszatát adni, hogy nem várost nézek, hanem közlekedek. és persze a sáv jobb szélén, hogy aki akar az meg tudjon előzni. mondjuk ha látom, hogy 30 méter múlva torlódás van, akkor én is középen megyek, de még ezért sosem dudáltak le.

- aki kivilágítatlanul megy az alagútban a bringával behajtani tilos tábla ellenére arra mi a magyarázat?

amúgy meg korrekt ember, mert nem leszorította a bicikliseket, nem mondta, hogy mindegyik köcsög, egyszerűen csak leírta, hogy van pár segg, akiket utál az autósok nagy része, és ő is. sőt, az itt felsorolt viselkedésű bicikliseket én is utálom, meg szerintem mindenki más is.

szóval fel kéne már ébredni a lila ködből, hogy csak az autósok lehetnek köcsögök és minden biciklis jó arc. aki szerint így van az gondolkodjon el.

hf képe
hf
35 p, 2010-09-03 16:10

képzeld, én nem utálok senkit
senki sem mondta hogy minden bringás jófej

shutruk képe
shutruk
36 p, 2010-09-03 16:14

+1
Mindennek legalább két oldala van. Ha pirosat kapsz:
1. Dühönghetsz azon, hogy várakoznod kell pár percet, és elb@szarinthatod a saját napodat.
2. Örülhetsz a pihenési lehetőségnek, és megfigyelheted a környezetedet, embertársaidat. Mosolyoghatsz.

Rosszul látom?
----

http://www.nightride.hu

Hooborg képe
Hooborg
37 p, 2010-09-03 16:27

+1 :D milyen igaz:D
____________________
Gáz az Álarc?

3llenség képe
3llenség
38 p, 2010-09-03 17:29

Néha kifejezetten keveslem a piros hosszát, ha inni, maszkot szerelni vagy ilyesmit akarok. :)
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, kék hátizsák, hosszú haj, szemüveg. Néha Ezüst Respro City, vagy fehér 3M.

jurta képe
jurta
39 szo, 2010-09-04 16:08

+1

hátsó csomagtartózsákban pakolni

Jávor Tamás
Budapest-Hegyvidék

Spikk képe
Spikk
40 szo, 2010-09-04 01:13

Kihagytál egy elég feltűnő megoldási lehetőséget...

shutruk képe
shutruk
41 szo, 2010-09-04 12:21

Keresztet vetek, és egy "Pro patria!" kiáltással áthajtok a piroson?
----

http://www.nightride.hu

Kuku képe
Kuku
42 p, 2010-09-03 22:59

Az utolsó bekezdéses konklúziód árnyékboksz. Nagyon ritkán találkozom olyan emberrel (még fórumokban is) aki ezt állítja. Már ez az autósok/biciklisek felosztás is kezd visszaszorulni ahogy egyre nagyobb az átfedés a halmazok közt.

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

venyerin képe
venyerin
43 p, 2010-09-03 23:47

Tök jó lenne, ha igazad lenne, úgyhogy a következő cáfolatig elhiszem... :)

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

Kuku képe
Kuku
44 p, 2010-09-03 23:59

:)

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

Pontagy képe
Pontagy
45 szo, 2010-09-04 00:02

Kükü idealista, néha irigylem :)

Krisi képe
Krisi
46 h, 2010-09-06 15:11

persze, konkrétan már ritkán olvasok ilyet énis, de azért sokaknál kiérződik a hozzászólásból, hogy alapvetően rossznak gondolják az autósokat és jónak a bicikliseket. erre céloztam az utolsó bekezdésnél.

alterego képe
alterego
47 v, 2010-09-05 19:52

Ami úgy kezdődik, hogy "elgázolnám", arra csak annyit tudok reagálni, hogy én egy tízemeletesben lakom, de eszembe nem jutna, még hogyha annyi pénzem lenne is, hogy "rádönteném a házat arra a mocsokra". Mert ha "kiszállnék, és leütném", akkor legalább kétesélyes a dolog, mert egyenlőek az esélyek. De ha valaki annyira beszari, hogy nehézgépekkel harcol az igazáért, az jobb, ha nem is megy ki az utcára.

shutruk képe
shutruk
48 v, 2010-09-05 20:33

Aki meg van akkora fasz, hogy lerúgja a nehézgép visszapillantóját, az megérdemli hogy ráhajtogassák a könnyűgépét. :)
Szerintem mindenkinek mindenkire mosolyogni kéne, és nem lenne para. Bevágott elém, hát bevágott, ezért van fék az autón meg kormány, hogy adott esetben használjuk. Aki a városban autóval közlekedik, annak egyébként is le kell nyelnie, hogy vannak távolságok, amiket lassabban tesz meg négykeréken, mint aki kettővel kevesebbel szaladgál. A dudálástól esetleg megijed, elesik, és kész a baj. Mosolyogni kell.
----

http://www.nightride.hu

venyerin képe
venyerin
49 v, 2010-09-05 22:51

Olyan pozitívak lettünk, hogy hol az Unicum? :)))

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

shutruk képe
shutruk
50 h, 2010-09-06 09:07

xD

----

http://www.nightride.hu

j_gergo képe
j_gergo
51 p, 2010-09-10 18:57

Én abszolút pozitív vagyok, igyexem mindig lerendezni barátságosan a dolgot, ha rámdudál visszamosolygok, ha egysávos úton felfelé lassabban megyek, és van lehetőség félrehúzódni, akkor kiállok, elengedem a mögöttem jövőket, megköszönöm, ha beengednek, stb. De ha valaki lát engem, és a kormányt ezután húzza rám (azaz a _közlekedési_ eszközét fegyverként használja), akkor nem igen látok esélyt a barátságos konfliktuskezelésre.

cuba képe
cuba
52 p, 2010-09-10 20:16

Valljuk be, időnként mindenki fel tudja húzni magát, hogy ilyesmit írjon, de az tök jó, hogy belátta, hogy mi a jó megoldás ;)

És amúgy a fórumokon/cikk-hozzászólásokban megjelenő állandó autós-bringás felosztást én sem érzékelem szerencsére útközben, sőt, pozitív változásokat látok.

_________________________
De gyönyörű bringás idő van! :)