Lopás ellen sárkányfű



(Önkényesen kivonatolom a Baon cikkét)

Sajnos valóban sok kerékpárt lopnak Kecskeméten. Egy-egy év alatt, átlagosan 600-700 darabot. Ami rendkívül sok, még akkor is, ha ez a szám a jelek szerint ebben az évben sem növekszik majd. Kétségtelen, hogy augusztusban valóban kimagaslóan sok kerékpárlopást jelentettek be a károsultak – ismeri el Karasz Csaba alezredes, kecskeméti kapitányság-vezető helyettes. Sőt azt is elmondta, hogy a tulajdonosoknak még biztos megoldást sem tudnak javasolni a bűncselekmények megelőzésére.

Csak összehasonlításképpen: a kecskeméti kapitányság területén ellopott autók száma már évek óta száz alatt van. Igaz, hogy nem lehet egy napon említeni a kettőt, a 600-700 ellopott kerékpár azonban – vetítve egy 100 ezres városra – még statisztikailag is iszonyatosan sok.

Ez az a fajta bűncselekmény, aminél még tippet sem tudnunk adni a tulajdonosoknak arra, hogy hogyan lehetne megelőzniük – folytatja Karasz Csaba. – Az ellopott kerékpárok 80 százalékát ugyanis annak ellenére viszik el, hogy a tulajdonos lezárta, illetve zárt helyen – például lakóépület közös helyiségében – tárolta.

A rendőrség szorgalmazza, hogy felügyelettel ellátott kerékpár megőrző pontok létesüljenek Kecskeméten. Akár például egy nyugdíjas néni, vagy munkanélküli férfi által felügyelve.

– Kerékpárokat főként nagyvárosokban lopnak – mondja erről Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője. – Kis településeken ugyanis hamarabb felfigyelnek a tolvajra. Sokat segítene, ha a nagyvárosban is figyelmesebbek lennének az emberek. Amikor például azt látják, hogy erővágóval „munkálkodik” valaki egy kerékpártárolóban, azonnal jeleznék ezt nekünk.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
sagan képe
sagan
1 cs, 2010-09-09 01:34

Érdekes pont ez a nóta járt az eszemben :))
http://www.youtube.com/watch?v=pEMJ45DYHOY
Egyébként U-lakat vagy az általános közbiztonság javítása,de az biztos nem a rendőrségre tartozik.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

KésmárkiM képe
KésmárkiM
2 cs, 2010-09-09 09:03

Én láttam mivel lakatolnak a kecskemétiek (magam is onnan származom). Hihetetlenül felelőtlenül zárnak le drága és igényes bicikliket. Legtöbbször eltolás elleni védelem van csak, kis spirálzár.

A rendes lakatolásról úgy tűnik nem sokan hallottak arrafelé. Egy kis ismeretterjesztés, propaganda a város részéről sokat segíthetne.

3llenség képe
3llenség
3 cs, 2010-09-09 09:57

Egy kis ismeretterjesztés, propaganda a bringások részéről is sokat segíthetne. Valahol a honlapon van szórólap. :)
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, kék hátizsák, hosszú haj, szemüveg. Néha Ezüst Respro City, vagy fehér 3M.

Kacor képe
Kacor
4 cs, 2010-09-09 14:25

Ehhez mit szóltok? Szerintem egy ilyen kerékpár riasztó sokat segíthet...

http://www.facebook.com/pages/BikeAlarmhu/139562542752853?ref=sgm

http://bikealarm.hu

peet képe
peet
5 cs, 2010-09-09 18:31

Csóka ül a könyvtárban, vagy vásárol. Spirál a bringáján. Bandita odamegy, 1 vágás, 3 csippanás a "véletlen megrezdüléstől", erre még nem ugrik az emberünk.
Aztán csúnyabácsi felül, elindul vele. Erre már 10 mp-ig csipog: Pánik indul, kosarat eldob, boltból ki (pénztáron, soron, őrökön át) ajtón ki, és látja a földön a levágott spirálzárat.
Bandita az első mellékutcánál elkanyarodott, továbbiakban nincs nyoma. Csóri csóka földhöz vágja a csipogóját, ami már "Hatókörön kívül"-t jelez: ezért adtam 14 ezret?

Érted, miért nem értem, hogy miben segíthet ez?
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Royal fixi

Kacor képe
Kacor
6 p, 2010-09-10 11:32

Szerintem sem spirál lakattal kell bringát kikötni :) Nekem is U lakatom van a riasztóm mellett. A nagy különbség az, hogy full nyugodt maradok :) Nem kell félpercenként ránéznem a bringámra (pedig szép darab és szerintem a tolvajoknak is tetszik ;-) )

Az U lakat és a riasztó együtt adja nekem azt a bizonyosságot, hogy meglesz a bringám, mire visszamegyek hozzá. Ha valaki mégis babrál vele, pl. a nyergemet akarja valaki ellopni, vagy csak bosszankodik a tolvaj, hogy U lakatom van és meg akarja rongálni a biciklit, akkor meg szól a riasztó.

Ez egy érzés, amit nehéz elmagyaráznom, ki kell próbálni. :)

Nem beszélve arról, hogy a tolvajok hogyan viszonyulnak majd az ilyen kerékpárokhoz. Gondolj csak bele. Tízszer is meggondolják, hogy hozzányúljanak-e, mert tudni fogják, hogy ez nem csak a bringán riaszt, hanem a tulajdonosnál is...

3llenség képe
3llenség
7 p, 2010-09-10 12:06

Volt már éles helyzeted a riasztó beszerzése óta? Vagy csak spirituális szolgáltatást nyújtott eddig a készülék? :)
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, kék hátizsák, hosszú haj, szemüveg. Néha Ezüst Respro City, vagy fehér 3M.

Kacor képe
Kacor
8 p, 2010-09-10 12:36

Volt, méghozzá a Grandioban, ez az egyik kedvenc romkocsmám. :) Van ott egy bringalelakatoló részleg.

Párszor megszólalt a csipogóm, hogy mocorog a biciklim, amikor lelakatoltak mellé, de ilyenkor másképp jelez a csipogó.
Egyszer viszont odamentem a hecc kedvéért, épp egy srác lakatolta le a biciklijét. Szólt a riasztóm. Megkérdeztem, hogy minden rendben van-e? Kérdezte, hogy az enyém-e a riasztós bringa. Mondtam, hogy igen és mutattam a csipogót. Miután ránézett a bringámra, azt mondta, hogy meg is érti, hogy riasztóval is védem :) Amúgy tetszett neki a megoldás.

De az éles helyzet egy másik alkalommal volt, már sötétebb lett, zsúfolásig volt a romkocsma és a tolvaj úgy tett, mintha az övé lenne a bringa és megpróbálná a lakatot kinyitni. Szerintem béna volt amúgy a muki. A sok bringa miatt jobban meg kellett mozdítania a biciklit, gondolom, hogy jobban hozzáférjen és valamennyire takarni tudja, amit csinált. Megszólalt a csipogóm, odamentem, és amikor megláttam, rászóltam, hogy mit csinál? Erre elfutott. A nagy tömegben nem volt érdemes utánamenni, úgyhogy inkább lecsekkoltam, hogy a zár jó-e még. Szerencsére nem volt gond vele.

gaze képe
gaze
9 cs, 2010-09-09 16:41

na, ha a szervek tippet se tudnak adni, akkor esetleg linkeljük be nekik a Lakatolás GYIK topicot.
aki spirállal meg számzárral lakatol egy frissen vásárol bicajt, az min csodálkozik?

Oleever07 képe
Oleever07
10 cs, 2010-09-09 18:56

OFF:
a cím leírása közben a Budapest Bank reklámjára gondoltál? :-)
ON:
most készültek ilyen lakatolós matricák, azokat lehetne embereknek osztogatni.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

gaze képe
gaze
11 p, 2010-09-10 00:18

meg talan az illetekes rendoroknek... akik szerint nem lehet mit csinalni...