Triatlon Lágymányoson - így öregbítjük Magyarország hírnevét?



Most, hogy a triatlon vb-t Lágymányoson rendezik meg az ELTE körül, még szembetűnőbb, hogy a Műegyetem rakpart bringajárdáján milyen tarthatatlan a helyzet.
Tanúja voltam, amikor éppen a mexikói triatloncsapat, akik követték a kerékpáros útvonalat, kénytelen volt lemenni az úttestre, szemben a forgalommal, mert a Műegyetem dolgozóinak autói elfoglalják a járdát. Ez persze mindennapos eset az erre közlekedő kerékpárosok számára, de most nekem, magyar kerékpárosnak is égett a pofám, amikor láttam, hogy külföldiek kerülnek ilyen kellemetlen helyzetbe. Volt autós, akit már megszólítottam ez ügyben, ő azt mondta, hogy "de ő úgy parkol, hogy marad egy méter még a járdából", és ezzel meg is nyugtatta a lelkiismeretét. Közlöm mindenkivel, hogy most, amikor elindult az iskolaév, 1 méter a kétirányú gyalogos és kétirányú kerékpáros forgalomra édeskevés. Néhány szemléltető képet mellékelek. Figyelmetekbe ajánlom, hogy a futár mennyivel otthonosabban mozog ebben a környezetben, a sportolók ehhez nincsenek hozzászokva, ott lapítanak az út szélén szegények. A szegélyen való lejövetelhez volt amelyik leszállt a bringáról, gondolom nagyon vigyáz így a verseny előtt a drága cuccra.
Jó lenne, ha a XI. ker. lekarózná a járda szélét, mint az Erzsébet-hídnál, akkor nem parkolnának rá.
Feltettem egy képet az említett járda induló, dél felőli oldaláról is, ahol a közlekedési lámpa egyértelműen mutatja, hogy ott a kerékpáros helye a járdán.

Városi triatlon mexikóiaknak, szemben a forgalommalSajnos nem Mexikóban, hanem Budapesten, a futár már hozzászokottSzemben a forgalommalA hely a gyalogosoknak is kevésA csalogató közlekedési lámpa

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Kisember képe
Kisember
1 cs, 2010-09-09 18:28

Triál-bajnokságot oda!

--------------------------
www.barzongorista.eu

stp1 képe
stp1
2 cs, 2010-09-09 18:33

én meg csak pislogok napok óta, hogy mik ezek a full karbon millás gépek a városban. most már tudom.

PTeker képe
PTeker
3 cs, 2010-09-09 18:38

Szégyen és gyalázat. De azokkal szemben is akik túra közben mennek végig az érintett euro velo szakaszon. :(

Sör nélkül rakom, oszt?

otapi képe
otapi
4 cs, 2010-09-09 18:38

THIS IS SPARTA!!! :)

sagan képe
sagan
5 cs, 2010-09-09 18:51

Ja, az is a Balkánon van meg mi is. :))

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

Kovács képe
Kovács
6 cs, 2010-09-09 21:10

alap :D

---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"

Doom3d képe
Doom3d
7 p, 2010-09-10 18:18
Fixálda képe
Fixálda
8 cs, 2010-09-09 18:42

Már az egész VB hirdetése is szégyen volt, legtöbben az Index útlezárásos posztjából értesültek róla.

Doom3d képe
Doom3d
9 cs, 2010-09-09 18:42

Pontosítanék: Aquatlon és Triatlon világbajnokság. És nekem is ég egy kicsit az arcom, hogy sokan hetvenezer forint alatti bringákkal megyünk. (én csak kísérőnek)

Szolgálati közlemény: a verseny részeként időnként fiatal, vizes tapiruhás csajok százai fognak a városban biciklivel közlekedni. Telefonszámok a helyszínen kérhetők.

Karago képe
Karago
10 cs, 2010-09-09 23:17

De ha korosabb versenyzőket láttok elsuhanni jól karbantartott 20-30 éves kerékpárokon, azoknak is szurkoljatok!
U.i.: Miért ég az arcod a bringád ára miatt? Ha jól gondozod, meghálálja és tudsz vele száguldani.
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________

beked képe
beked
11 cs, 2010-09-09 19:08

Igazából 1,5 méter szabad helyet kell hagyni a járdán és max a felét foglalhatják el.
Nem csak a dolgozók, de a hallgatók is ott állnak meg, mert bizony nem minden "diák" jár bkv-val, meg kerékpárral.
Meg mindenki más is a közelben, mert ingyenes.

De a BME mellet folyamatossan kaphatják a meglepetéseket, mert (egyrészt a kerékpárút eltúnik, mert semmi tábla nem jelzi, se csik hogy ott lonne bármi is. Meg nincs szintbehozva, átvezetés és saját, közös lámpa nélkül megy át egy zebrán (ahul le kell szálni ugye, a KRESZ is megmondja :) Aztán nem tudom mi van, mert én csak K sarkáig megyek arra ha megyek, de gondolom még mindig olyan széles a palánkos rész, hogy két kerékpár már nem fér el.
Aztán meg kanyarodhat a kerékpáros ha tud, mert az is vicces.

Nem mellesleg nem tudom, hogy működik-e még a Rio? de én két hete(?) pénteken az esőben simán elvittem a szürke, kerékpárjárdára kirakott oszlopaikat. Persze mailcim nincs honlapjukon, hogy panaszkodjak.
Előre sajnálom szegény kerékpárosokat, akik a budai infrákon próbálnak majd meg eljutni bárhova is

Beke Dávid

stp1 képe
stp1
12 cs, 2010-09-09 19:13

el lehet férni ott ketten.
de azt sem értem aki ott megy, vagy tolja vagy kerüljön (időben nem hiszem, hogy több mint szlalomozni a tömegben)

candy képe
candy
13 cs, 2010-09-09 19:21

Triáltlont.

Amúgy egy hányinger az az út, viszont nem nagyon van más lehetőség mondjuk érdről bejutni a dilatációs hézagból épült bringagyászról. A Petőfi-híd egy rakat fos sajnos, se a járda, se pedig az autóút része nem járható, ráadásul a körúton, ha dugó van, szintén járdázni kell, mivel hely az arra sincs, hogy öttel tötymörögjek.

Amúgy a kedvencem a palánk előtti rész, ahol, ha nem megyek át a sárga köves udvaron, akkor legalább húsz centit kéne ugranom, ami 22-es gumikkal bohózatba illőt. Ilyenkor előznek le a trekkingesek.

Ezt szeretem vízfejvárosban amúgy, hogy az egyik legfontosabb agglomerációs biciklibekötűútnak egyszercsak vége szakad és onnantól ki merre lát. Ráadásul nem az egyetlen eset, elég sok ilyen út van, ami elvisz félig, aztán pedig nagy vagyok és oldjam meg. Mondjuk megoldom, de szeretnék sima aszfaltot, mert már lassan szimpátiatüntetést rendezek a budapesti szupersportkocsi-tulajokkal. És ki a viacolor-t a kerékpárutakról!

sagan képe
sagan
14 cs, 2010-09-09 22:39

A Petőfi-hídon nincs autóút.

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

beked képe
beked
15 cs, 2010-09-09 23:41

A Petőfi-híd szerintem teljesen járható. Ha dugó van, néha nem férek el, de az ritka. Igaz pupos szélen szoktam menni olyankor és a lehet nem minden gépnek fekszik, nem tudom
A nagykörüt szerintem is gáz, de azért nem nagyon szokam ott járdázni. Elég gyakran félreállnak (igaz már egy idelye én csak hétvégén bringázom, mert hétközben más használja) motorssáv meg mindig szabad, csak én ott félek, de ez csak félelembiznisz, igaz nem éleg meg jól belőle.

Beke Dávid

kokusz képe
kokusz
16 cs, 2010-09-09 19:22

Ha dél felől megyünk, akkor olyan közlekedési lámpa van az Egry József utca sarkán, amiben benne van a kerékpáros jelzés is, ez azt mutatja, hogy folytatódik a járdán a kerékpárút. Erről is felteszek egy képet, ha megtalálom.

Oleever07 képe
Oleever07
17 cs, 2010-09-09 19:39

az oké, hogy itt rendezzük a triatlon VB-t, meg csak most derült ki majdnem mindenki számára, hogy most van. (annak ellenére, hogy már februárban tudni lehetett, mikor lesz.) de nem közvetíti valamelyik nemzetközi TV, hogy láthassák/láthassuk, milyen aggasztó problémák uralkodnak kis hazánkban? amit sajnos én is szégyellek. :-( vagy mondjuk csinálni lehet egy riportot a mexikói sráccal, hogy mi a véleménye a budapesti bringautakról, és azt pl. az Eurosporton beadni.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

stp1 képe
stp1
18 cs, 2010-09-09 19:41

hogy az egész világ rajtunk röhögjön, változás meg ne legyen?

Oleever07 képe
Oleever07
19 cs, 2010-09-09 21:57

pont ez indítaná el a változást.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

CsImre képe
CsImre
20 cs, 2010-09-09 20:01

Ez atomciki. Mondjuk az is érdekes, hogy az a villanyoszlop is benne van a bicikliútban... ez országos jelenség.

http://szegedbicaj.blog.hu/2010/09/09/biciklis_nyarson_verontettel

CSI

Miló01 képe
Miló01
21 cs, 2010-09-09 20:28

Ja igen, az egy jó kis rész ott, nem tudom, hogyan oldjátok meg, de én vagy lemegyek az útra, közvetlenül a járda mellé, vagy át a másik oldalra, ha nem jön semmi. Szerencsére nem épp a legforgalmasabb rész az ott. De a kanyarban érdemes vigyázni.

Norbi képe
Norbi
22 cs, 2010-09-09 22:22

Gyász.

----------------------------------------------------

http://kisbeka11.blog.hu

CMX képe
CMX
23 cs, 2010-09-09 23:56

A magyar társadalom még nem készült fel ilyen rendezvények fogadására. A nagyatádi dupla ironman után is vinnyogtak a környékbeli autósok, hogy mit kóvályognak egymás mellett délután a bringások az utakon.
Na az ilyet megnézném 300+ km letekerése hogy mennyire kóvályogna azzal a tudattal, hogy vár rá még 84 km futás.

Arra is kíváncsi lennék, hogy mit szólnának a 'szent autósok' egy Tour de France típusú rendezvényhez Magyarországon, ahol a verseny ideje alatt TELJES útzár van.

Hotyhogy képe
Hotyhogy
24 cs, 2010-09-09 23:56

Egy szürke világban élünk, nem fekete-fehérben. A járdát parkolásra átengedő hatóságok, és a járdára parkolók is, rugalmasan értelmezik a rendet. A rend, a szabály, az túl merev, túl értelmetlen. Egy kis rendetlenség, egy kis káosz, olyan hasznos, olyan ésszerű, olyan megnyugtató! :D
______________________________________
A szocializmus az egy szűk szakma. Abban mindenki ismer mindenkit.

petrovics képe
petrovics
25 p, 2010-09-10 08:04

EURÓPA SZÉGYENE!!!
Hát ebbe is egyedülállók vagyunk.
:-(((((

__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

jocek képe
jocek
26 p, 2010-09-10 08:59

minden biciklis menjen az erdőbe, ott jó a levegő és nem zavarják az autósok sem...
________________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

pixel képe
pixel
27 p, 2010-09-10 09:20

Az erdőtörvény értelmében Magyarország erdeiben tilos kerékpározni, kivéve a kijelölt kerékpárutakon, hétvégén és munkaszüneti napokon 9-5 között.

Addel képe
Addel
28 p, 2010-09-10 09:26

Lehet, de gondolom nem lő egyből az erdész ha meglát valakit kerékpárral az erdőben, utol meg úgyse éri. :)

pixel képe
pixel
29 p, 2010-09-10 10:43

Részemről lexarom, abszurdisztán.
A Jánoshegyen viszont keményen ráálltak, fegyverük van és jogosultak elvenni a bringát...

stp1 képe
stp1
30 p, 2010-09-10 11:32

a dh-s pöcörőket quadokkal és crossokkal üldözték. na az utolér. a tündérhegyin meg nivával.

3llenség képe
3llenség
31 p, 2010-09-10 10:12

Erdőben lakik, biciklist eszik, eladja a bringát delfinshownak álcázva a földönkívülieknek, mi az? :D
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, kék hátizsák, hosszú haj, szemüveg. Néha Ezüst Respro City, vagy fehér 3M.

petrovics képe
petrovics
32 p, 2010-09-10 13:21

Azért a Nagyvárad térről a Deák térre kicsit macerás lenne az erdőn keresztűl menni!
A kőolaj egyszer ténleg elfogy,de nem érjük mink azt már meg...

__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

3llenség képe
3llenség
33 p, 2010-09-10 14:11

A budai bringaúton nem kevésbé :D
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, hosszú haj, szemüveg. Fekete csomagtartó-táska, néha fehér 3M.

jocek képe
jocek
34 p, 2010-09-10 17:40

valahogyan mostanában nem mennek át a poénjaim.

pedig szerintem elég jók :)
________________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy

3llenség képe
3llenség
35 p, 2010-09-10 20:16

Jó poén volt, én csak csatlakozni akartam. :P
-=-=-=-=-
Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, hosszú haj, szemüveg. Fekete csomagtartó-táska, néha fehér 3M.

stp1 képe
stp1
36 p, 2010-09-10 20:37

én értettem. szerintem ők lehet nem ismerik az adott előzményt amit kifiguráztál.

tDs képe
tDs
37 p, 2010-09-10 09:27

Minden reggel erre járok a Szépvölgyi úttól a XX. kerületbe a munkahelyemre és már a Margit hídnál feltűnt hogy mennyi outis van az úton, nem is tudtam a versenyről, viszont rettentő jó érzés volt ennyi bringással menni egészen a Lágymányosi hídig, és én is azt éreztem sajnos a milliós bringák mellett haladva, hogy a sajátom (amúgy abszolút nem rossz) egy lom. Nem kis közlekedési káoszt okoztak a Szabadság hídnál, ahogy egymás után mentek át a piroson. :)
Ma sajnos csak 3 fickót láttam reggel, se mexikói, se portugál (hölgy) csapat nem volt.

adamerik képe
adamerik
38 p, 2010-09-10 09:32

Tegnap egy csomó külföldi bringást láttam a Pesti alsó rakparton tekerni, egy szakaszon a forgalommal szemben, "tökön-paszulyon át".
Szóval azért őket sem kell félteni, gyorsan asszimilálódnak :-)

Lunkwill képe
Lunkwill
39 p, 2010-09-10 09:34

Hol vannak ilyenkor a közterületesek???

Belzebúb képe
Belzebúb
40 p, 2010-09-10 10:23

én a Dorottya utcában találkoztam egy 20 fős csapattal, látszott a szemükben a kétségbeesés és értetlenség, hogy a belváros szivében hogyan lehet olyan szar és mocsok egy utca burkolata és kiképzése, mint amilyen a mi szép belvárosunkban van...

hányadék trágyadomb az egész.

petrovics képe
petrovics
41 p, 2010-09-10 13:24

Csatlakozom az utolsó mondatodhoz,
Ez sajnos az egész városra igaz !

__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

Tomek képe
Tomek
42 p, 2010-09-10 15:04

Nosza, rajta, gerillavárostakarítás!

Zsabor képe
Zsabor
43 p, 2010-09-10 14:39

Kedvenc helyem. Akkoriban tettem le az autót, amikor 3-4 kört kellett mennem, mire találtam parkolóhelyet, közben már 15 perce ment az előadás/gyakorlat.
Láttam ott annyira elkeseredett autóst, hogy szó szerint beleparkolt egy fába - valahogy ráhajtogatta az autót.
Ezt a "bicikliutat" egyébként tényleg nem tudom, hogy gondolták (bár úgy tűnik, leginkább sehogy).

petrovics képe
petrovics
44 p, 2010-09-10 15:04

Lényeg,hogy büszkék lehetünk arra,hogy vannak kerékpárútjaink,
de azt,hogy milyenek a kutyát nem érdekli.
-minket kerékpárosokat kivéve.

__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?

Oleever07 képe
Oleever07
45 p, 2010-09-10 19:23

én ma a szakadó esőben láttam pár triatlonost a Szabi hídnál. eszméletlen jó bringájuk volt, meg jó kis formás időfutam sisakjuk.
kb. 20 percet tartózkodtam ott, szinte egyikőjük sem nyomta meg a gombot. látszik, hogy nincsenek hozzászokva, hogy gombokat kell nyomkodni ahhoz, hogy nagy nehezen átkelhessen. no de amikor átkeltek, páran nem a bringaúton mentek, hanem levitték a lépcsőn az alsó rakpartra, és valószínűleg ott rakhatták neki. az autósok biztos örültek nekik. :-)
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

Miló01 képe
Miló01
46 v, 2010-09-12 12:41

Jah, levitték én is láttam. Egyértelmű milkós gépeknek a jó minőségű gyors utakon a helye.
Bringautakon csak szétrázódik:-(

Mr.Saint képe
Mr.Saint
47 v, 2010-09-12 13:21

Nincs azzal semmi gond, én is szoktam a rakpartokon menni, milliószor jobb minőség, kevés lámpa... egyszóval lehet rajta haladni; izag nincs ingyen masszázs...

Oleever07 képe
Oleever07
48 v, 2010-09-12 19:53

ezzel egyetértek.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

ColniBaby képe
ColniBaby
49 p, 2010-09-10 23:24

Én is találkoztam ma reggel egy angol csapattal, akik kissé kétségbeesetten keltek át a BME melletti palánkos "folyosón", hogy utána merre indultak, azt ha nem rohantam volna szívesen megnéztem volna :).
Este hazafelé Kelenföldre - gondoltam - a szokásos Infoparkos rövidités helyett a "rendes" bringautat választom a Lágymányosi hid alatt és közben megnézem a versenyközpontot. Mire a Kopaszi gáti park bejáratához értem elpárolgott az érdeklődésem, helyette felhúztam magam azon, hogy a bejáratnál taxis hiénák várták utasaikat (gondolom a külföldi triatlonosokat) elzárva a bringaúton zajló forgalmat. Nem morognék, ha nem lenne egy bazi nagy parkoló a 5 méterrel arrébb bent a parkban, de a biztonsági őr nem is méltatott figyelemre, amikor a helyzetet firtattam.
Szóval hurrá, támogassuk a tömegsportot!

városjáró képe
városjáró
50 v, 2010-09-12 09:42

Minek ide ennyi rendezvény, amikor már a helyiek sem tudnak rendesen közlekedni?! Mert ha még vinnék tovább a jóhírünket... de épp ellenkezőleg.

Városjáró Blog

SzCiklon képe
SzCiklon
51 v, 2010-09-12 13:05

Amíg a járdán jelölnek ki parkolót és bringautat, ne csodálkozzunk, hogy az autós is a járdán áll meg, sok helyen szabályosan egyébként.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!

Oleever07 képe
Oleever07
52 v, 2010-09-12 19:52

annak ellenére, hogy elég rosszul közlekedtek az utakon, szerintem egy nagyon jól megrendezett VB volt, büszke vagyok erre. a hangulat fantasztikus volt, főleg a Roosevelt téren, ahol a lelátó van. az M1-en a közvetítés is jó volt, és nagyon szép volt helikopterről látni Budapestet és a versenyzőket. ezek mind mind pozitív dolgok, amiért érdemes jövőre, vagy 2 év múlva újra megrendezni.
de sajnos van egy nagy negatívuma is a VB-nek, amire nem vagyok büszke. R.I.P.
----
Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

petrovics képe
petrovics
53 h, 2010-09-13 05:56

Mindezeket végigolvasva,hát elég keserű emlékekkel távoznak a triatlonisták!
Kérdés,hogy lesz-e még kedvük valaha idejönni.

__________________________________

nagy kempingkormánnyal rakom,oszt?