Sok szép település van az országunkban, bár lehetne több is, szerintem attól is szépül, hogy a közlekedés kicsi vagy nagyon jól oldották meg. Mivel egy kis településnek szűkösek mozgásterei, nem csoda, ha egy település szmogos, ha még mellé jön az a tény, hogy város található mellette, jelen esetben a magyarok fővárosa. Akkor már sok bajjal jár együtt, legfőképp az EGÉSZségre káros ez a láthatatlan méreg. Méreg se, mert nem öl, hosszú távon se, csak rontja az ember egészségét immun erejét veszi el és könnyebben hal meg tőle, vagy csak lesz tőle beteg. Ez mind pénzbe kerül(ezt azért írom, mert sokaknak többet jelent a pénz, mint saját egészségük) Vagy csak azt felejtik el, hogy láthatatlan kárt okoznak a cselekedetükkel, ami emberek EGÉSZségére és a nemzet vagyonába kerül. És nagyon sokba fáj...(Nem igaz, hogy "nem fog fájni" már most is fáj, csak annyira hozzászoktunk, hogy nem érezzük) Hogy mennyibe? Ezt csak akkor tudnánk meg, ha abbahagynánk. De nem hagyjuk abba, mert lételem, mert ha felkelünk, rögtön a jó erős kávéval kezdjük a napot és csodálkozunk, hogy egy idő után nem "ébredünk fel" csak "úgy elvagyunk".
Cigi is jó mellé, szívni kell, mert ettől "menőbbek" leszünk, vagy talán felnőttek. Ha ez a "felnőttség", akkor szeretek gyerek lenni. Vagy csak egyes emberek hiszik ezt, ezt a tévképzetet, hogy tőle más emberek lesznek.

Ez volt volna a bevezető, ha valakinek túl kevés az ideje innen olvashatja:D

Tök normálisak voltak ma a doboz tulajdonosok, nem dudáltak meg őrjöngtek meg minden, viszont manapság, oké, hogy ez a trend (legalábbis én ezt tapasztalom), de a 6-8 kerekű nagy testvéreik nem csípik a drótszamarast, de miért tegyék, ha állandóan visszaelőzik ő meg kulloghat mögötte 30-al?! Meg állandóan a sávot foglalja és nem lehet tőle előzni, vagy csak szemből jönnek. De mai nap ezt is megúsztam, hogy rám húzza valamelyik kocsog bkv-s a kisméretű pehelykönnyű 20kilós papírbuszát, vagy csak dudáljon, hogy nem kéne már ilyen időben is tekerni, legalább télen lehessen nyomni neki. Végülis be kell érni a végállomásra időben, akár tűzön-vízen át is.

Cselekmény:D Nah most már tényleg, amiről szólna ez a blog, csak mindig elkalandozok:P Elnézést.

Lenyomtam egy kisebb távot, BP (belvár)-Pécel-Gödöllő -3-ason- BP. kb 74 km lett, eléggé nem tetszett Pécel, ahol az aszfalt rontotta az élményt, de túltettem magamat pár repedésen:D Isaszeg között szeretek tekerni, szép dombok, vasút is az út mellett halad el, ha épp kedvünk tartja, versenyezhetünk is, csak sose fogadj magadra. Isán sokan rakták, főleg fiatal, gyűjtőpontjuk az iskola, meg a kocsma, mindkettőnek meg voltak a törzsvendégei. Gödöllőre beérve már kezdett sötétedni, sajna a kajálás is hátra volt, gyorsan legyűrtem icipicimini 5db pogit és raktam tovább hideg vagy nyugodtan mondhatnám, hogy fagyos vízzel a számban. Egy emelkedő, egy bringás szembe, jéé ő volt az első, akit láttam, aki települések között küszködött a faggyal. Lefele a körforgalom után 40-el szembe rakta egy "profinak" kinéző alak NEM montival. Megint egy fránya emelkedő, jó hosszú volt, de a 53-as száguldás a település kezdetéig mindenért kárpótolt, kivéve a szelet, az ilyenkor már nem annyira jó. Mindegyis a település közepéig, ameddig kb 40-el haladtam az a szaggatott csík közepénél, de nem előztek, aztán pár piros lámpa és küzdhettem megint felfele, de már a településen belül, nem volt olyan vészes, mikor kiálltam, azt hittem mögöttem fog valaki, mikor hátranéztem:D senki, akkor meg, hogy defektes a gumi, de az sem, talána fékpofa fogja a felnit, de utóbb kiderült az sem, csak a lábam nem bírta, azt éreztem úgy:P

Befelyezés, vagy levezetés:D
Kistarcsán irtó szmogos volt a levegő, felfelé nem igazán akartam kapkodni a levegőért, de muszáj volt.:S
Biztos nem a másodpercenként száguldó dobozok miatt IS.
Amúgy bringával nem sokkal lassabb lenne bejönni, mert egy fehér tehermobildobozt, amit Cinkotánál előzött meg, azt még az Örsön is láttam, csak épp átfért a lámpánál, Hungáriánál meg én hagytam le:D Közlekedési morál is jóféle keresztbe állják az utat, hogy nehogy haladjon a sügér. Pusztuljon a dugóban, ha már ő ott pusztul reggel óta.

Igazából, amiről írni akartam az a vége 9 sor, a többi csak ilyen-olyan. Összefüggések, stb...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
shutruk képe

Ez ilyen sefüle-sefarka

Ez ilyen sefüle-sefarka írás volt, ilyet egy oxigénhiányos éticsiga szokott írni. :)
Ez meg egy ehhez hasonló hozzászólás volt.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.

2
sagan képe

De azért tűkön ülve

De azért tűkön ülve várod a bejegyzéseit, hogy hozzá tudjál szólni... :DD

----------------------
Legyen a zebra biztonságos!
Kerékpárral csak 10 perc

3
Miló01 képe

De most már nem kell

De most már nem kell tűkön ülnie, ma már nem írok többet:D De azért örülök, hogy rajongókat szereztem magamnak, akik csak rám várnak:P

4
shutruk képe

Én már délután kettőkor

Én már délután kettőkor síkideg voltam, hogy hol van a napi betevő Ecóm... Összefújja a szél a szemetet, és ez egy ősi dakota igazság.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.

5
ízirájder képe

maszk Kóródy

maszk

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

6
Röptömben_Szedtem képe

"Szmogfalva" 5

"Szmogfalva" 5 másodpercben

Szemét autósok, szemét buszosok, szemét dohányosok, szemét koffeinfüggők. Bringázni király. A pogi finom. A víz télen hideg. A szembeszél monnyonle. Az emelkedő is monnyonle. A lejtő király.

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

7
Röptömben_Szedtem képe

Nem kötözködök

Nem kötözködök egyébként, nekem tetszett a bejegyzés (bár cigizek és néha kávézok is, és egyáltalán nem vagyok odáig a hidegben bringázástól), csak gondoltam összefoglalom azoknak, akik nem érnek rá végigolvasni. ;)

---------------------------
Ezüst/fekete városi hot rod.

8
makimajom képe

kösz :D

kösz :D

9
Sárki76 képe

_:))) +1 ____________________

_:)))
+1
________________________________________________

'' ... elo szovet a femvazon.''

10
Frajti képe

Nem vagyok grammar náci, de

Nem vagyok grammar náci, de ez fájt.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

11
Csinszka képe

Kistarcsa kevésbé szmogos,

Kistarcsa kevésbé szmogos, mint a belváros, viszont ha Gödöllő felől jössz tényleg érezni. Na meg ugye mindenre gondoltak csak a bringásokra nem. Néha halálfélelmem van ott az Auchan lehajtótól egészen a temetőig, de én a bringautakat preferálom ahol van. Le volt már olvadva az út széle vagy még mindig hókupacos?

12
makimajom képe

hol van ott bringaút?

hol van ott bringaút?

13
Csinszka képe

Csak a cinkotai temetőtől

Csak a cinkotai temetőtől van befele, egyből az út mellett.

14
makimajom képe

igen, azt ismerem, már azt

igen, azt ismerem, már azt hittem hogy valamiről lemaradtam kijjebb...

15
Csinszka képe

Á semmi új. Bár

Á semmi új. Bár levelezgetek néhány illetékessel, de egyhamar úgyse lesz ott semmi.

16
beked képe

Örültem volna, ha néhány

Örültem volna, ha néhány gondolatod bővebben kifejtesz, de szép kis kör lehetett.

Sokat gondolkodom azon, hogy ha netán aglomerációba kellene költözöm, ami tök király, mert ott olcsóbb az albérlet és ez is király, akkor meddig mehetek, ahonnan még bringával más közlekedési módokkal összemérhető időn belül beérhetek Pestre. Persze ha van vonat, és jár is az jó, de ha nincs?

Egyébként az úttorlaszolást meg tudom érteni néha. Sok helyen látom, hogy a kereszteződésbe beállók, az elől várható zöld miatt még a keresztforgalom előtt el tudnak tűnni az útból. De ha nem állnak be, akkor bizony lemaradnak egy lámpáról. Csak sajnos néha a sor nem mozdul és nem tud elmenni az útból...
Persze úgy lenne szabályos, ha be se állna az útba, csak ez némelyik kereszteződésben egyenlő azzal, hogy szabályos közlekedő órákig nem megy sehova. Mert más be fog állni. Ha szerencséje van, akkor a következő lámpaváltásnál már át tud menni de inkább nincs.

Ráadásul ez a fajta szabálytalanság amit leírtam szerintem jó példa a szabályos-szabálytalan, de nem bántok senkit miért baj az ellentétre (utóbbit, ha másképp is kerékpáron ülők - pl. én - előszeretettel alkalmazzák)
Ha mindenki szabályos lenne, akkor legalább az ilyen, keresztbe állunk vazze típusú akadályok miatti torlódás nem alakulna ki. De ha mindenki szabályos lenne és csak néhányan gondolnák úgy, hogy ők most sietnek, ezért még beállnak ugyan az útba, de időben eltűnnek, akkor sem jelentene ez (talán néhány eset mégis szimulálható) valódi problémát.

De sajnos inkább az a helyzet, hogy nem a szabálytalanból van kevés és a szabálytalanságok a legtöbb esetben (közlekedési módtól függetlenül) nélkülözik a partnerséget, a közösségi gondolkodást, ti. hogy nem csak az a lényeg, hogy nekem jó legyen, hanem, hogy úgy általában ne tegyek olyat, ami miatt másoknak rossz lehet és ezt elvárom másoktól is, mert akkor mindenkinek egy kicsit jobb lesz és ez a jobb sokkal jobb, még nekem is, mint az ami csak nekem lenne jobb, és ez ami nélkül a közlekedésünk felettébb pazarló módon történik.
De nem tudom nyugodt szívvel elítélni az ilyen szabálytalanságokat, még ha közlekedve jelenetet is rendezek néha miatta, mert honnan tudhatom én azt, hogy ő most egy önző közlekedő, vagy csak egy kivételesen sietni próbáló, aki nem gondolta, hogy nagyobb szabálytalanságot és fennakadást fog okozni, mint pl. én, aki amerikaiasan kezeli a lámpát néha jobbrafordulásnál (itt jegyezném meg, hogy egy bizonyos oldal, ahol László János a "Copenhagenize Hero #1" ) szerint az új KRESZ törvények alapján ez megengedett).

Persze nagy a különbség (méretben és ez a lényeg) kerékpár és autó között, ami miatt az én véleményem szerint gépjárművel mások akadályoztatásának elkerülésére és mások testi épségére különös módon oda kell figyelni. Ezért számomra különös, hogy mások ezt nem így látják.
De azt is gondolom, hogy ha még nem is tudunk róla, de bizonyos esetekben szabálytalanságaink (és sajnos szerintem szabályosságaink is) okozhatnak torlódást, jelenlétünk lehet egy pillangó szárnyának rebbenése.
Talán hamarosan annyira fontosak leszünk, hogy majd erről is írnak tanulmányt, bár ahhoz talán azt kéne, hogy ez a szárnyrebbenés ne egy állandó szélviharban történjen.

Beke Dávid

17
Pontagy képe

ilyet kb bármelyik

ilyet kb bármelyik külvárosi részről, vagy egyéb, Pesthez közeli, provinciális kisvárosról lehet írni. Nekem a Csepel-sziget körökön szokott hasonló érzésem lenni, főleg a Szigetszentmiklós-Szigethalom-Tököl Bermuda-háromszögben. Igaz, ott emelkedő nincs sok. Elrettentésül esetleg a Csepelt megközelítő nagyobb utak jöhetnek szóba: Soroksári, vagy a Weiss Manfréd út(=csepeli gyorsforgalmi)

18
Csaba40224 képe

Akkor velem nem

Akkor velem nem találkoztál:) Én Bp-Isaszeg között ingázom nap mint nap (Pécelen át), küzdve bármilyen időjárási elemmel (kivéve az ónos esőt, akkor vasutat választom).

19
Hotyhogy képe

Nyugállományba vonulok.

Nyugállományba vonulok.