Borzasztó dolog történt velem és egy bringás sráccal a Kőbányain a Járműgyártó megállójánál.
Követtem kb 5-10 méterre 25-ös sebességgel, csak nagy néha néztem elé. De tök mázlim volt, pont akkor, amikor egy ferde szemű jött szemből egy elektromos tragaccsal.
Aztán ahogy közeledett, (nagyon jól tettem) hogy nem vettem le a szememet róla, hanem rákoncentráltam.
Aztán annál pontnál, amikor már nagyon közel volt az előttem lévő bringáshoz, megingott (szándékos vagy véletlenül) És áttért a sávunkba nem csak úgy kicsit, hanem a kerékpárút szélét majdnem súrolta, még egyszer írom 25-ös tempónál ő is mehetett 20-al. Szerencsére nem akadt fel az előttem lévő, mert akkor én is esek vele együtt, csak én már kipárnázott puha testére esek már.
Valahogy kikerülte, volt pár centi, nekem is úgyszintén, van ott egy kisebb "sánc" arra felfutottam. Még akkor is feljebb mentem a sáncon, mikor rég elment, annyira ledöbbentem, a szembe jövő butaságán.
Aztán elmondta, hogy ugyanez a ebike-os ugyanitt a Kőbányain már ugyanezt eljátszotta vele.
Hihetetlen, hogy ilyen f*szok is közlekednek!
Ui.: Vigyázzatok, ha arra jártok és egy bukósisakos ebike-os jön veletek szembe. Ha eljátsza ugyanezt, akár meg is verhetitek.:D












Megverhetem már jó előre,
Megverhetem már jó előre, még ha nem is játssza el ugyanezt? Azzal elejét vehetném a dolognak. :-)
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Hogyne csak össze ne
Hogyne csak össze ne téveszd más valakivel.:-)
Biztosan nem téveszti
Biztosan nem téveszti össze, hiszen az illető "ferde szemű" volt. Ez mindjárt megmagyarázza, miért nem képes olyan kultúrált közlekedésre, mint a rendes, magyar emberek.
Önmagában a "ferde szem"
Önmagában a "ferde szem" nem szabadna, hogy hátrányos megkülönböztetésünk alapja legyen. De az édes-savanyú leves szeretete már igen.
Tehát meg fogom kérdezni tőle előbb, hogy szereti e az édes-savanyú levest. És ha válasza igen, csak akkor verem meg.
Én nem nagyon csípem azt a levest. Ezért módosítottam, jó erős csípős magyar paprikával, erős-édes-savanyú levessé. :-)
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Az már európai ízlésnek
Az már európai ízlésnek megfelelően módosított változat. Eredetileg a keleti konyha sokkal csípősebb, mint amit magyar konyhán nevelkedett ember el tud viselni. A kínai barátaim pl. csak úgy magában ropogtatják a cseresznye-paprikát, minden leves és kenyér nélkül.
Egy jófajta szecsuáni
Egy jófajta szecsuáni csirkébe-marhába bele lehet izzadni.
Inkább a japók a gyenge fűszerezés hívei.
Egyszer azt hallottam a kínaiakról, mindent megesznek ami mozog és mindennel fűszerezik ami nem mozog.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
Esetleg verd agyon nyers
Esetleg verd agyon nyers tintahallal.
Vagy boríts rá három tonna hamisított Puma melegítőt meg rolex órát. Finom gazdasági célzattal.
Amennyiben nevelő célú a büntetés (tehát büntetett alany túlélésére lehetőség van hagyva), javasolnám elvenni az akkumulátorát. Izzadjon a g...i!
:D
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Wad
Ezt már csak te vontad le,
Ezt már csak te vontad le, én semmi ilyesmire nem gondoltam. Rasszista-e vagy?
Mer apám japán, anyám
Mer apám japán, anyám kínai, én meg xart se látok.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad
"De tök mázlim volt, pont
"De tök mázlim volt, pont akkor, amikor egy ferde szemű jött szemből egy elektromos tragaccsal.
Aztán ahogy közeledett, (nagyon jól tettem) hogy nem vettem le a szememet róla, hanem rákoncentráltam.
Aztán annál pontnál, amikor már nagyon közel volt az előttem lévő bringáshoz, megingott (szándékos vagy véletlenül) És áttért a sávunkba"
ilyent igaz lelkű szittya-magyar bringás sosem tenne, csak az idegenszívű bevándorló. De a Economist, a ****** szeme figyel, nem nyugszik.
(valahogy kihallatszik a vasalt bakancsok zaja, és az ostoba egyenruhák, a masírozás meg a zászló-lengentés az egész írásból, szánalmas)
Biztos velem van a problema
Biztos velem van a problema de en semmi hasonlot nem tudtam tarsitani az irasahoz...
-----------------------------------------
Icarus aka Kockandur
Nem allok le amig nem lesz egy igazi Crescent Moon-om :-P
Én sem, és nem is akartam,
Én sem, és nem is akartam, és úgy hinni sem akartam. Két egyformán hihető dologból jó mindig a jót hinnünk.
Számomra, itt valamilyen mértékben egy kulturális érzéketlenség és nyers humor társítható talán csak a "ferde szem" kifejezéssel.
Az ilyen érzéketlenség korunk légkörében azonban könnyen összetéveszthető sérelmes rasszista lekicsinyléssel.
Az a bukósisakos ebike-os szembe jövő, az ő butasága miatt, egy megverni való f*sz.
Ezt az enyhe nyelvezetű humort nem teszi sötétté és gonosszá az a lehetségesen szerencsétlen "ferde szem" kifejezés. Én nem látok benne gyűlölet keltést keleti vagy ázsiai emberfajok ellen.
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Neked üldözési mániáid
Neked üldözési mániáid vannak, ne itt tombold ki őket, fordulj orvoshoz!
"Kamika-mi?"
"Kamika-mi?"
Borzasztó dolog történt
Borzasztó dolog történt velem
Tudod mi a borzasztó dolog? Ha a gyerekedet halálra gázolja egy autó a zebrán.
Az, hogy majdnem neked jött egy figyelmetlen biciklis még nem a világ vége.
Távol álljon tőlem Eco
Távol álljon tőlem Eco megvédése, de én örülök neki, hogy ez a legnagyobb gondja az életben.
__
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.
Neked az borzasztó, nekem
Neked az borzasztó, nekem ez volt, hirtelen történt k*ra megijedtem. E'van.
múlt héten velem is
múlt héten velem is borzasztó dolog történt: elfogyott a söröm! DRÁMA! szerencsére vettem egy másikat, és midnen jóra fordult, de azért szörnyű volt, elhihetitek...
Majd megtudjátok ti, hogy
Majd megtudjátok ti, hogy mi az igazán borzasztó. Amikor majd a ti füleitekből is szőrpamacsok nőnek ki. Azért három kínait is el kell jól verni! :D
_____________________________
Szakhatósági véleményem: szakható.
Nekem már a szemöldököm
Nekem már a szemöldököm is borzosodik. Az jobban zavar engem, mint a fülszőr.
Nemsokára kiadhatsz egy
Nemsokára kiadhatsz egy donatellás naptárt meg a bugyigyűjteményedet.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok
Bonyolult állat a tehén, de én megfejtem
Wad