Ezt a fórumot azért indítom útjára, hogy együtt segítsünk a közlekedésben az udvariasságot divattá, trendivé tenni. Mert – kerékpárral közlekedve – azt tapasztalom, hogy éppen az ellenkezője az általános, ma az a jó fej, aki lenyom, minden áron érvényesíti jogi igazát, függetlenül attól, éppen mivel közlekedik. Mert beszélgetve akár barátaimmal is, azt hallom, hogy az „ őrült bringásokkal” vagy a „bunkó autósok, és nem azt, hogy „képzeld, átengedtem egy szabálytalanul átkelni akaró gyalogost, és megköszönte.”

Írjuk le egymásnak pozitív élményeinket, osszuk meg mindennapi kis örömeinket! Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy a tizedik bejegyzés már legalább kétkedő lesz, de azért próbálkozzunk! Hátha egyszer végre divat lesz udvariasnak lenni! Én el is kezdem.

Jöttem a Margit körúton biciklivel a Margit híd felé, a híd tövében busz állt a megállóban. Nem előztem meg, nem volt sürgős dolgom, hanem jeleztem a vezetőnek a kezemmel, hogy megvárom, elengedem. A busz elindult, én mögötte, és – mit látok – a hátsó lámpájával jelzett nekem („őrült bringásak”), hogy kösz. Akár hiszitek, akár nem, nagyon jól esett. Azóta már több hasonló eseten vagyok túl, és azt érzem, hogy csak ettől már jobb a kedvem. Próbáljátok ki ti is, és írjátok le saját pozitív tapasztalataitokat ide!

A facén is megy a kommenetelés itt: http://www.facebook.com/notes/magyar-ker%C3%A9kp%C3%A1rosklub/kipr%C3%B3...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Shag_Beckur képe

A KRESZ egyik alapelve a

A KRESZ egyik alapelve a jófejség.

"A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben."

Igen, jó dolog a jófejség, de akkor nem leszek jófej és nem engedem át a szabálytalan gyalogot, ha ott van tőle 10 méterre a gyalogátkelő, netán aluljáró (ld. Móricz). Ha nekem nem derogál gyalogosan kivárni a zöldet, elmenni a zebráig, vagy lemenni az aluljáróba, akkor tegye már meg azt a szívességet, hogy ő is megpróbál nem előttem átszambázni.

Szerk:

24. §
(3) Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak és trolibusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) - ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető - lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, illetőleg a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

2
toreki képe

Aluljárót építeni -

Aluljárót építeni - ezzel lépcsőzésre kényszeríteni a gyalogost - nem előzékenység vagy jófejség. Meg tudom érteni, aki inkább az utat választja helyette.

A gyalogátkelő más tészta, abban egyetértek.

3
Shag_Beckur képe

Van lámpás felszíni is,

Van lámpás felszíni is, de ott is szállingóznak át a tilosban - még ha látja(?) is, hogy jön az autó.

Szvsz, aki siet és nem akar állni a lámpánál, az mehet az aluljáróban (ahogy általában én szoktam), vagy lépcsőzés nélkül átkelhet felszínen, de akkor várja meg a zöld jelzést.

4
dova képe

Milyen humánus!

Milyen humánus! Igaz?
Egyébként meg csak egy zebra lenne és ott minden körülmények között neki lenne elsőbbsége.
Ezt cseréltük le, csakis az ő érdekében/védelmében az általad vázolt alternatívákra.
Mi ez ha nem képmutatás?!

--------Már most is egy angyal vagyok. ;)
Támogass, hogy főállásban is az lehessek!
--------

5
Shag_Beckur képe

Gyalogos, biciklis,

Gyalogos, biciklis, autós... NEM!

Emberek vannak, akik közlekedni akarnak. Egy komplex rendszert kell létrehozni, hogy hatékony legyen.

Szóval a fenti kommented demagóg :(

6
dova képe

Ha kötözködni szeretnék

Ha kötözködni szeretnék azt írom, hogy egyik szó sem szerepel a kommentemben.

Egy komplex rendszert, ami a napi helyváltoztatás során előnyben részesíti a környezetszennyezőket az ezt elviselni kényszeredett embertársaikkal szemben?

Na ez a demagóg!

--------Már most is egy angyal vagyok. ;)
Támogass, hogy főállásban is az lehessek!
--------

7
Shag_Beckur képe

"Ha kötözködni szeretnék

"Ha kötözködni szeretnék azt írom, hogy egyik szó sem szerepel a kommentemben."

Folyamatában kell vizsgálni a szálat. Mint a közlekedést is :) Nem lehet egy-egy momentumot kiragadni.

"Egy komplex rendszert, ami a napi helyváltoztatás során előnyben részesíti a környezetszennyezőket az ezt elviselni kényszeredett embertársaikkal szemben?"

Most a 20+ éves, EURO0, füst és koromokádó BKV buszokról beszélsz?

8
toreki képe

Nem, az egy szükséges

Nem, az egy szükséges rossz.

A belvárosi "autópályák", a gyalogok aluljáróba kényszerítése viszont egy szükségtelen rossz. Van helyette jobb, azt kell használni.

Majd ha lesz pénz új buszokra, akkor a régiek is szükségtelen rossz lesznek. Ki lehet majd őket dobni, De most nincs alternatívájuk.

9
Icarus képe

Nagyon sokszor gyakorolom

Nagyon sokszor gyakorolom magam is :) Remélem hogy csak egy picit javítok közlekedő felek viszonyán :) És egyébként is kellemesebb közérzetem lesz az ilyen viselkedéstől :D

-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu

10
Hotyhogy képe

Köszönöm ezt a

Köszönöm ezt a kezdeményezést. Korábban leírt gondolataim ide illenek.

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100729/nem-szempont

[A jólneveltség] rendkívül fontos. A gyermekek jó nevelése kerékpáros szemszögből égetően szükségesnek látszik számomra. Azért, hogy az eljövendő nemzedékek kerékpárosai sokkal kulturáltabbak legyenek, mint amilyennek sajnos sok mai kerékpáros tűnik.

A kerékpáros szülő mindenkor intse gyermekét a közlekedési rendre és a szabályosságra, és mutasson is jó példát neki. Hívja fel figyelmét az önző és tekintet nélküli szabálytalankodókra, és tanítsa őt pont az ellenkező, jó viselkedésre.

A türelmesség, figyelmesség, mások óvásának, másokkal való törődésnek az erényeit fejlessze gyermekeiben minden jó kerékpáros. Ne az ügyeskedések, az okoskodón megmagyarázó, jogosnak indokolgatott kihágások tanító mestere legyen a szülő, mert akkor nem lesz kulturális fejlődés országában, térségében, a jövő nemzedékek korára sem, soha.

Ugyanaz marad az mindig akkor: egy békétlen, háborgó, egymást örökké bosszantó elnyomók társadalma. A lakóház nem válhat rendessé, mert liftjébe anarchista kerékpáros nyomul járművével. A piac nem békés vásártér, mert anarchista kerékpáros zúz át standjai között.

Valahol, egy mélyen titokzatos módon, a rendszeretet, a tisztesség, a szerény engedelmesség a törvények és szabályok betartásához, az udvariasság, a figyelmesség és előzékenység, ha ezek elterjednek szélesebben a nép között és kulturájának jellemző részévé válnak, akkor ezen erények úgy munkálkodnak össze a mélyben, hogy a nép tőle kivirágozhat.

Élnek népek térségekben. Emitt festői falvacskák bon-bon doboz szépségű takaros házai borulnak virágba, és a lakosság sorba áll a buszhoz, és nincs tolakodás. Az arcok üdék és mosolygósak, és az utca tiszta. Ember ott általában nem goromba, nem kedvetlen a másikhoz.

Amott meg szakadt tyúkketrec drót van kifeszítve korhadt karókra kerítésnek, és málló falú viskók düledeznek virág dísztől mentesen, és az emberek komorak és tülekednek, és durvák egymáshoz, és állandóan pörösködnek, és örökké megmagyarázzák okos öntörvényeiket. Az út, a busz poros és üszkös.

De vágyódnának a takaros falvakra azok az emberek is. S nem tudják, hogy belül kezdődik ahhoz a rend, az egyénben. Egyre több, és végül eszményien, minden egyénben.

___________________
á é í ó ö ő ú ü ű
Á É Í Ó Ö Ő Ú Ü Ű

11
Hotyhogy képe

Totya elkeseredett

Totya elkeseredett írásával cseng össze ez a téma. S ő is nemesen egy példamutató, erényes, úri viselkedést tanúsít az eldurvult emberek között, mert ő is így látja csak elérhetőnek a társadalom megszelídülését.

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080125/en-jardarol-ledudalt-gyalogos

"Az átlag fővárosi mindenesetre (itt élek, itt születtem, ki merem jelenteni) neveletlen, tolakodó, és teljesen semmibe veszi a másik embert. Nézzetek körül és szembesültök vele, ha eddig nem tünt volna fel. Szomorú, de ez a büdös nagy igazság. Adott esetben megtehetted volna, hogy egy zavart mosollyal odébbállsz és odaengeded parkolni a tahót, de legmerészebb álmomban sem gondolnám, hogy egy mosollyal szervírozott hangos köszönöm lett volna a válasz. Múltkor azon gondolkodtam, miért van ez. Arra jutottam, hogy nincs megoldás. Első gondolatom az volt, hogy azért tolakodóak és nemtörődömek az emberek, "mert a másik is olyan, én sem fogom a fáradságot venni a jómodorra és előzékenységre". A második, hogy megoldás lehetne erre, ha egyre többen sajátjuké tennék (normális kereteken belül) a türelmet és előzékenységet, akkor ez a közel 20 éve elkezdődött balkánosodási folyamat visszafordítható lenne. Márpedig ez halott ötlet. Én mindenesetre minden nap úgy közlekedem és élek (mindenkit erre bíztatok), hogy nem fogok lealacsonyodni a bunkó taplók szintjére, nem köpködök, átadom a helyem, megállok a pirosnál, előre köszönök és nem csak arra mosolygok akitől akarok valamit. Hülyének is néznek sokszor, de csakis így lehet változtatni a dolgokon."
___________________
á é í ó ö ő ú ü ű
Á É Í Ó Ö Ő Ú Ü Ű

12
peet képe

Életem. ----------------- A

Életem.
-----------------
A Kétkerekű Ember

13
makimajom képe

busz mögött maradni,

busz mögött maradni, mindenesetre bátor...

14
MDE képe

Kicsit jobban le lehet

Kicsit jobban le lehet maradni, úgyis rögtön akad, aki meg akar előzni, hát szívja akkor ő közvetlen közelről.

15
blajo képe

A Dohany utcan haladva

A Dohany utcan haladva rendszeresen kiengedem a trolikat az Izabella utcabol, kivetel nelkul megkoszonik. :-)

16
stp1 képe

útjaim első

útjaim első kétharmadában én is szoktam ilyet, utolsó harmadára viszont már felbasszák az agyam, úgyhogy csakazértse.

17
venyerin képe

Anélkül minek?

Anélkül minek? :)

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

18
vp képe

szmoggal mérgezni a

szmoggal mérgezni a lakosságot udvarias dolog?

19
makimajom képe

megfagyni udvarias dolog?

megfagyni udvarias dolog?

20
Puding képe

Önfeláldozásnak hívják,

Önfeláldozásnak hívják, és ritkasága miatt nagy megbecsülésnek örvend e cselekedet.

21
shutruk képe

Könnyes szemmel, és

Könnyes szemmel, és hálával telt szívvel gondolok azokra, akik önfeláldozóan megfagynak telente a kerékpárjukon. Egyperces csenddel emlékezzünk most meg róluk, név szerint:
.
.
.
Tehát akkor kezdődjön az egyperces csend.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.

22
Biros képe

A budai bringaúton naponta

A budai bringaúton naponta közlekedve legalább két hely van, ahol gyakorolhatom az előzékenységet. Az első a Szabadság-híd és Erzsébet-híd közti szakasz lámpaoszlopokkal leszűkített pontjai, ma is elengedtem egy szembejövő, túracuccal megpakolt idős bringás párt, és egy mosoly közben megeresztett "thank you" volt az eredmény :).
A másik pont meg a lánchídi alagút előtti és utáni leszűkített járdaszakasz, ahol az alagútból kifelé lassan csordogálva rendszeresen van lehetőség elengedni a lendületből alagút felé érkezőket :).

23
Oleever07 képe

Pont emiatt indítottuk

Pont emiatt indítottuk útjára korábban az alábbi fórumot. :-)
http://criticalmass.hu/forum/20091216/csak-pozitivan
http://criticalmass.hu/forum/20100504/csak-pozitivan-ii
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D

24
Belzebúb képe

én a múltkor biciklizés

én a múltkor biciklizés közben felsegítettem két terhes nőt dupla-ikerbabakocsival a vonatra, miközben bekötöttem a cipőfűzőjét egy vak szájharmónikás papnak, és még pont volt időm, hogy a metrómozgólépcsőn felcipeljek egy elájult fiatal nőt.

"A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül." (Albert Einstein)

25
Rumma képe

Buszt csak akkor előzök

Buszt csak akkor előzök meg ha éppen akkor állt be a megállóba, egyébként nem, mert mi a fenének, úgyis utolér a megállója előtt, vagy miattam kell lassítani, és akkro egymást szivatjuk hósszú percekig. Ha lámpánál mögöttem áll a busz, elindulunk, és rögtön intek, hogy menjen, én pedig kicsorgok jobbra a kereszteződésben fél méternyit. Mindig megköszönik (nem kérem a "de én ilyet nem, mert az autós miatt utána nem tudok visszamenni" okosságokat, mert aki nem tud, az ne bringázzon).
Ha beláthatatlan jobbkezes van és emiatt szinte állóra kell lassítanom és balról megjelenik egy autó, intek, hogy haladjon, mert mire én újra elindulok (főleg SS-el), ő kétszer átér. Ha nem nagy forgalmú, több sávos útról van szó, és nem jön semmi rajtam kívül, akkor a gyalogost bárhol átengedem. Egyébként is, mivel a gyalogos a legkiszolgáltatottabb közlekedő, ezért rá kell a legjobban vigyázni, ahogy mi is elvárjuk, hogy ránk is vigyázzanak a nehezebb felek.
Valamint bonyolult helyzetekben, ahol az autós amúgy is nehézkesen tudna problémát megoldani, de még én is bekavarok a képbe, ott lassítok ha kell és intek, hogy csinálja csak amit akar, mert nekem ez pár másodperc veszteség (igen, újra fel kell gyorsulni, de hát állítólag a kerékpáros sportos népség, ez nem jelenthet gondot), de mindenki másnak megfizethetetlen :)
És úgy összességében, ha látom, hogy nem egy balfasszal van dolgom, aki száját húzva adná meg nekem az elsőbbséget, miért ne engedhetném el ha jó napom van? Kocsival is megteszem ugyanezt. Nem leszek attól szarabb ember ha fröcsögő pofával próbálok meg mindenhol első lenni.

26
sagan képe

Az Autóklub elnöke is írt

Az Autóklub elnöke is írt a témában a Totalcar-ra??

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

27
Szász Andrej képe

Sokaknak az előzékenység

Sokaknak az előzékenység annyira természetes, hogy nem tudnak konkrét eseteket felidézni, netán "kérkedni" a tudományukkal :)

29
otapi képe

Reggel előreengedtem a

Reggel előreengedtem a mélygarázs liftjébe egy kocsit. :)

30
peet képe

Rendszeresen előreengedem

Rendszeresen előreengedem magamat. :)
-----------------
A Kétkerekű Ember

31
Kuku képe

Én a múltkor egy teljesen

Én a múltkor egy teljesen üres pirosnál megálltam. Először nagyon meglepődött, aztán úgy köszönte meg hogy zöldre váltott. Azóta 1 másodperccel hosszabb ott a zöld. :)

--------------------------------
Kürti Gábor, Újpest

Lépj be a szakszervezetbe

32
Shag_Beckur képe

Tehát érdemes betartani a

Tehát érdemes betartani a szabályokat és megállni a pirosnál.

33
peet képe

Legutóbb megadtam a

Legutóbb megadtam a jobbkezet a keleti szélnek. :)
-----------------
A Kétkerekű Ember

34
Shag_Beckur képe

Ilyen mentalitással lassan

Ilyen mentalitással lassan tényleg keleti morál lesz itt :(

:P

35
peet képe

menta! csinálok is gyorsan

menta! csinálok is gyorsan egy menta teát... :)
-----------------
A Kétkerekű Ember

36
Hotyhogy képe

Két egér él összezártan

Két egér él összezártan egymással egy hűtőszekrényben. Napi rutinjuk szerint megisznak egy-egy pohár mentateát amire mindig felhajtanak aztán egy-egy pohár tejet.

A teájuk után kiönti a tejet a poharakba az egyik, és kérdezi:

"Hajtsuk ezt már megint fel, mentateára?"

A másik egér: "Már megint fel, mentateára!"

"Basszus, mást nem hallok tőled mint mindig ezt a gyagyaságot. Mit sírsz, örökre háromhatvan legyen? Shut up!"

37
CMX képe

Tehát érdemes betartani a

Tehát érdemes betartani a szabályokat és megállni a pirosnál.

Hagyjuk má' ezt a piros lámpát! Minden fórumon előjön ez a pirosozáz, meg hogy a bringás sose áll meg, meg mindegyik átmegy a piroson.
Tapasztalatom szerint az autósok is. Ha bármelyik pirosnál sor áll, akkor minden esetben addig mennek át, amíg az fizikailag lehetséges - azaz egy ritkán előforduló szabálykövető megáll, vagy határozottan elindul a keresztirányú forgalom. Azaz megállapítom, hogy ha az autósok tehetnék, akkor nagyon nagy részük átmenne a piroson.
A bringa annyiban különbözik, hogy egy sor elején álló autó nem akadályozza meg az áthajtásban, ezért a fenti cselekmény gyakrabban megvalósul, de a szándék a lényeg!

38
Shag_Beckur képe

És ez ellen bizony tenni

És ez ellen bizony tenni kéne...

39
CMX képe

Tegnap tettem is. Szerencs

Tegnap tettem is. Szerencs utcai vasúti átjárónál ment át a piroson egy bringás kolléga - emelt hangon kérdeztem, hogy miért nem képes kivárni amíg felnyílik a sorompó.

(Volt ott már sajnos nagyon csúnya baleset is, mert több párhuzamos sín van és egy hosszabb vonat kitakarhat egy másikat.)

40
Shag_Beckur képe

Sose értem meg, miért. A

Sose értem meg, miért. A vonat nem fog fékezni... illetve fog, de akkor már késő.

41
venyerin képe

No igen, a vonat féktávja

No igen, a vonat féktávja több száz méter, de akár kilométeres is lehet. Teljességgel kizárt, hogy időben meg tudjon állni az ilyen szitukban,.

-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."

42
Bundás képe

"ha az autósok tehetnék,

"ha az autósok tehetnék, akkor nagyon nagy részük átmenne a piroson" - igen, de nem tehetik, mert rájuk vonatkozik a KRESZ.

43
CMX képe

Szerintem nem értetted meg

Szerintem nem értetted meg azt amit írtam.
Az autósok nem a KRESZ ismerete miatt nem mennek át a piroson, hanem általában azért, mert fizikailag képtelenek átmenni - elindul a keresztirányú forgalom és nem fér el, vagy véletlenül akad egy szabálykövető és azon nem tud átteleportálni. Ezt alátámasztandó: ismert ugye az a baleset típus, amikor a pirosnál megállóba hátulról belemennek, mert azt hiszi a hátul jövő, hogy az előtte haladó is szabálytalankodni fog és még 'átfér a sötétsárgán'.
Ezzel szemben a bringások el tudnak menni a lámpára várakozók mellett és simán be tudnak fordulni jobbra a forgalom akadályozása nélkül.

A fentiek miatt a piroson áthajtás összehasonlításánál az lenne a tisztességes eljárás bringa és autó vonatkozásában, hogy akik fizikailag képesek átmenni a piroson - bringánál ez 100%, azok hány százaléka megy át.
Gyanítom, hogy ebben a nézetben már szinte semmi különbség nincs a két arány közt.

44
Bundás képe

Szerintem te nem értetted

Szerintem te nem értetted meg, amit én írtam. Tök mindegy, hogy a bringás fizikailag képes átmenni a piroson, ha az jogszabályilag nem megengedett. Pont.

Az autósok márpedig a KRESZ miatt nem mennek át a piroson. Ha esetleg ellenpéldát láttál is, attól még az általánosítás nem igaz.

45
CMX képe

Szerintem te nem értetted

Szerintem te nem értetted meg, amit én írtam. Tök mindegy, hogy a bringás fizikailag képes átmenni a piroson, ha az jogszabályilag nem megengedett. Pont.
Egyetértek, nem teszem, és szólok is a szabálytalan bringásoknak.

Ha esetleg ellenpéldát láttál is, attól még az általánosítás nem igaz.
Nem általánosítok. Állj ki bármelyik forgalmas kereszteződésbe és figyeld kicsit a piroson áthaladó autókat. Gyakorlatilag addig mennek, amíg fizikailag lehetséges, tehát nem ütköznek a zöldre meginduló keresztirányú forgalommal vagy egy szabályosan megállóval - azaz ami szerinted esetleg ellenpélda, az a napi állandó gyakorlat.
Olyat is gyakran látok, hogy a pirosra megálló autóst a mögötte jövő ha üres a szembe jövő sáv kikerüli, és úgy megy át.
Meggyőződéssel állítom, hogy a különbség csak a fizikai korlátok és nem a szabálykövetés miatt van.

46
CsImre képe

Az előzékenységnek,

Az előzékenységnek, együttműködésnek mégis mi köze a biciklizéshez? Teljesen hibás meglátás, hogy ezt épp a bicikliseknek kéne elkezdeni. Ez már egyfajta kifejlett kisebbségi beidegződés, szeressük egymást, toleráljuk egymást, stb. Mindez feltételezi, hogy a biciklisek egy jól behatárolható szubkulturát képeznek, akik képesek változtatni. A postben nem erről van szó, csak ebbe az irányba kár elmenni. Vezényszóra, kampányolásra nem fog változni a mentalitásunk, ez sajnos nagyon sok tényezőtől függ.

CSI

47
ízirájder képe

a gond, hogy mindenki

a gond, hogy mindenki udvariasnak és előzékenynek képzeli magát, én is. Nem tudom, kihez szól a poszt

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

48
Pontagy képe

naja, az összes bunkó azt

naja, az összes bunkó azt mondja, hogy ő udvarias, mert milyen ciki lenne azt bevallani, hogy "nem vagyok udvarias"

én is kipróbáltam, milyen előzékenynek lenni, de nem ment, maradok inkább bunkó, az könnyebb. Előzékeny meg a pirosnál/dugóban vagyok, mert az olyankor könnyű.

szerintem a "lehetőségekhez képest udvarias" a nagyjából járható középút.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán

49
jenessanyi képe

Jó kezdeményezés, bár

Jó kezdeményezés, bár nem hinném hogy lenne hatása :) Szerintem ez erősen mentalitás függő. Én eddig is mindig úgy közlekedtem hogy lehetőleg minél kevesebbet tartsam fel a forgalmat, és mindenkire figyeljek. Előzékeny általában csak ott vagyok ahol van értelme. Ha egy full üres kereszteződésben nekem van elsőbbségem, és keresztbe vár egy autós, akkor nem fogok megállni hogy átengedjem, mert minek, amint elmentem 5mp múlva tud menni ő is. De amikor keskeny utcában jön mögöttem a kamionos, és nem mer megelőzni mert nagy a szembe forgalom, vagy keskeny az utca, akkor lehúzódok és elengedem magam mellett. Kivétel nélkül mindenki megköszöni, de nem azért csinálom hogy jófej legyek, hanem mert úgy érzem hogy neki fontosabb az az idő amit azzal veszít hogy én feltartom, mint az a kis idő amíg újra fel kell majd gyorsítanom. Persze jól esik amikor megköszönik, de ez csak természetes :)

50
beked képe

Udvariasnak lenni, jófejnek

Udvariasnak lenni, jófejnek lenni kellemes dolog. Legalábbis nekem. Jó érzéssel tölt el, amikor beengedem a taxist a bringasávra, mert ő még autóval is elfért ott és csa öt métert megy, hogy lekanyarodjon. Sasolom a buszok indexét, nem csak a buszsávban, hogy végzett-e már, mert ha igen, inkább satuzok, mint feltartsam métereken át, mert túl széles, hogy megelőzzön. De jófejnek lenni nehéz. Mert nem értenek, vagy én nem értem őket. Van bejegyzés egyezményes jelekről, amiknek a felét nem ismerem, de nap mint nap érzem, ahogy emberek az autójukban engem a biciklist nem értenek. Soksávos út a gépjárművek már rég elmentek kis utcából jönne ki egy. Vár. Jelzem, hogy jöjjön már, mert mindjárt utolérnek, vagy szemból ér ide az ár, és ő balra menne. De nem jön csak késve nekem pedig meg kell álnom. Pedig bringán mindennél jobban utálok megállni. Jobbról előz a kedves, fogyó sávból. húzok be balre, hogy menjen el de nem megy. Nem is lassít, csak indexel veszettül és néz pedig a jobbról nem előzünket még autópályán is simán ignorálják, percenkénti fénytáblák ellenére. Szűk a híd, kicsi a forgalom, behúzom a könyököm, ami amúgy nem lóg ki, hátha érti a mögöttem levő előzhet én durva mód expert vagyok bírom a símogatást, meg az aszfaltgyűrődést, nem jön, helyette dudál veszettül a lejtős részen, amikor már csak két autónyi hely van a feltórlódott kocsisor előtt - én pedig behúztam majd-középre, hogy már ne előzzön senki, innentől folyok az árral - mert lekési a dugót, a végén még megállás nélkül mehet végig a hídon, az meg milyen már. Mindjárt hazaérek. Utolsó kereszt én pedig megállnék, azaz felmennék a hajdan volt zöld sávra. A szegélyt már régen szintbehozták maguknak mások, akik nap mint nap tonnákkal járnak. Hiába jelzem mindezt aki mellém araszol mert megteheti, nem is zavar rámdudál mikor eltűnök mellőle. Nem tudom a fájdalmas búcsút síratja-e vagy csupán ennyire ijesztő, ha valaki képes parkolni a forgalom blokkolása nélkül is. Mind esetre idős emberek megvető tekintetét dobja utánam búcsúul, mert én vagy a bringás én vagyok a hülye, aki biztos megint valami szemtelenül rosszat tett és örüljek, hogy csak hangjelzést kaptam, nem kéztörést.

szóval lennék én jófej, és igyekszem is. Minden nap De könnyebb lenne ha tudnám aki nem indexel, ő balra indexel, nem pedig leszarja. Aki jobbra menne, vagy bele az én sávomba, az legalább nem csap el, kényszerít satura, de még jobb lenne ha a kedvesek akik várják, hogy majd beengedem őket mindezt nem a fejem mögött pár centivel, hanem előtte tennék, mert elképesztő dolog tudom, de a bringán általában nincs tükör, használható meg szinte soha. De cserébe látok mindíg mindent, ami előttem van, nem csak azt ami előttem 1 méterrel, meg jobbra kettővel, vagy legalább méter magasan.

De ez biztos megint hiszti, meg mindenki változzon csak én nem, pedig csupán arról van szó, ha én megtanultam mi az a holt tér, meg fordulási kör, akkor talán más is megtanulhatná mi az 0-25-re és akkor nem csorogna be elém, talán, vagy ha igen, akkor igyekezne egy picit. Nem kell annyira mint a kamion elől, valószínűleg én majd lassabban megyek...

Beke Dávid