...szerencsére semmi bajom, nem csámcsogós vérhorror blogot akarok írni, csak a tanulságokat levonni, hátha az hasznos lehet másnak is. Az történt ugyanis, hogy ma reggel némi kölcsönös üvöltözős előzmény után egy dühödt sofőr frusztrációjának csökkentése érdekében a Margit hídon a dugóban állva elvesztette az eszét és hátulról szándékosan felnyomott az előttem lévő autóra. A hátsó kerekem kampó vagy majdnem az, én jól vagyok, az előttem lévő autón egy nagyobb karcolás, más kár nincs, legfeljebb lelki. Kérdés, hogy ki a hibás és miért, illetve, hogy miként lehet az ilyen szitukat elkerülni, mit lehet belőlük tanulni?

A történet szempontjából az első hibát valószínűleg a Margit-híd újratervezői követték el, mert nem számoltak azzal, hogy az autók a hidat újra elfoglalva bedugulnak és ráállnak majd a felfestett kerékpáros jelzésekre. A szabályos haladásra jelenleg két lehetőség van dugó esetén - vagy tolod a járdán, vagy végigvárod a sort a pöfögő autókkal, ami teljes nonszensz és ellentétben áll a tiszta környezethez való alkotmányos joggal is.

A jelenlegi jogszabály szerinti második hibát tehát én követtem el, amikor a lefoglalt jobb szél helyett nyilvánvalóan a két kocsisor között haladtam előre a dugóban a piros lámpa felé. Mellesleg második balesetemből okulva soha többet nem is fogok a kresz útmutatásai alapján jobb oldalon előrecsorogni ilyen helyzetben (kivéve, ha ott van felfestett és szabad nyomom/sávom), akár engedi a jogszabály, akár nem, mert sok szempontból és a jelenlegi városi-bringás tudásom szintjén számomra sokkal balesetveszélyesebb, mint a két sáv között. Ezért megbüntethetnek százszor is, akkor sem fogom másképp csinálni, mert inkább a minimális kockázatot követem, mint a rossz jogszabályt. Szóval ezért büntessenek meg, ha akarnak, nem érdekel.

A harmadik hibát a dugóban veszteglő frusztrált sofőr követte el, aki brutál módon ledudált, amikor elhaladtam mellette, majd agresszíven rálépett a gázra, aztán persze a pirosnál nagyott fékezett. Ez mellesleg szintén szabálysértés, mert a dudát nem lehet önbíráskodásra használni, csak balesetmegelőzésre. Hősünk egyébként saját ellentmondását nem felismerve többször elmondta, hogy a bringások miatt áll a dugóban, akik cikáznak össze-vissza, nem az autósok miatt, akik előtte állnak. Talán ez a világkép is hozzájárul halmozódó frusztrációjához...

A negyedik hibát megintcsak én követtem el, hogy leálltam az autó mellett megkérdezni, hogy miért dudált rám, amikor nem is tudott előrébbjutni a pirostól? Így szoktam és igyekszem egyre inkább megőrízni higgadtságom az ilyen helyzetekben, de az ilyen sofőrök, akik bármilyen kérdésre csak azt tudják reagálni, hogy üvöltenek és csak azt szajkózzák, hogy takarodj le az útról a járdára te köcsög, bizony felhúznak. Így hát jó kis üvöltözésbe kezdtünk. Ezt persze megint elkerülhettem volna, mert egyszerűen nem érdemes erre időt pazarolni. De mindig megvan bennem a késztetés, hogy egyenként próbáljam magyarázni az ilyen vadbarmoknak, hogy mi a helyzet és milyen érzés, amikor 1 méterről ledudálnak az útról és ez sajnos néha átfordul üvöltözésbe. Nehéz megállni. Mi a jó technika? Hogy érem el leginkább, hogy átmenjem a mondanivaló? Kinek van jó története erre?

A vitánk odáig fajult (és most jönnek a legnagyobb hibák), hogy ki akart szállni a csávesz verekedni, erre kinyitottam a jobb első ajtaját, hogy jöjjön, de nem mert meg aztán zöld is lett, ezért (sajnos) a normálisnál erősebben visszacsaptam az ajtaját, otthagytam, elindultam, mire utánamjött nagy gázzal és rátolt a másik sávban egy autóra. Ezután el akart hajtani, de eléálltam, hogy akkor most jöhetnek a rendőrök, mire először megint le akart tolni felpörgetve a motort, de nem mozdultam, úgyhogy kipattant és még meg is akart ütni, de aztán mégse mert. Rendőrség, helyszínelés, kárfelmérés stb.

A dologban a szép az, hogy volt végül egy bő fél óránk beszélgetni, amíg a helyszínelés tartott, és igyekeztem teljesen higgadtan magyarázni neki, hogy miért nem érdemes, sőt, káros dudálni, hogy kell megtanulni együtt közlekedni, miért jobb neki is, ha én bringán ülök és nem autóban ácsorgok előtte, hogy az út a bringásoké is, a járda a gyalogosoké stb. stb. stb. ráadásul a károsult autó sofőrje is nagyon jófej volt és ő is próbálta magyarázni ugyanezeket, de fél óra alatt se éreztem egy kicsit se, hogy bármi átment volna. Kisfasz csak addig jutott, hogy üljek át BKV-ra vagy autóba én is, nincs tiltva.

Ki tudja, talán majd álmában másnap megjön az együttérzés és belátás, amikor a lelkiismerete csak egy hajszálnyit nagyobb gázzal újra végigjátsza neki a történetet. Kívánom neki és az áldozatának is, hogy csak álmában történjen meg mindez!

Közben pedig én is próbálok az ő helyébe kerülni és megérteni az érzéseit, de amikor én a dugóban frusztrálódom az autómban, csak arra tudok gondolni, hogy de jó lesz már megint nem pöfögni, nem érezni a tehetetlenséget, a dühöt, hanem újra bringára ülni és szabadon cikázni... Kívánom neki is, hogy ez a megoldás egyszer megszülessen az ő fejében is!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
blajo képe

En meg ket tanulsagot

En meg ket tanulsagot latok:
- Ha egy bizonyos szintu aggressziot tullep a masik, felesleges kommunikalni vele (lesullyedsz a szintjere es legyoz a rutinjaval.)
- Hideg front van (mindenki Schumacher, Te is, en is :-)

2
Stanci képe

Nekem ma utópisztikus

Nekem ma utópisztikus érzésem volt. Haladtam (kivételesen kocsival) kis családommal hazafelé. Az autók szép sorban, a sebességhatárokat, követési távolságot betartva "cammogtak". Sehol egy idegbeteg száguldozás, szlalomozás, centizgetés.
Megdöbbentett. Szinte már félelmetes érzés kerített hatalmába, hogy ilyen nincs. Valami egészen új világba csöppentem. Fura volt.
És remélem, hogy az a regiment autós, aki ott bandukolt komótosan, mindenféle szabályt betartva, rájön, hogy így sokkal gyorsabban lehet haladni, nincs stressz, nincs feleslegesen elpocsékolt üzemanyag, nincs egymás veszélyeztetése, egyszerűen csak emberibb közlekedés.
Szeretném, ha ez minden nap így lenne.

3
Krisz74 képe

már féltél h mindjárt

már féltél h mindjárt történik vmi, robban v ilyesmi, nem :D ...?

4
Icarus képe

Kivancsian kerdem,

Kivancsian kerdem, buntetojogilag es karokat nezve mi lett a vege? szandekos veszelyeztetes?

5
ubi képe

Hát azt majd eldöntik a

Hát azt majd eldöntik a hivatalban és értesítenek hónapok múlva... A rendőrök a KRESZ-t se tudták az előrecsorgásra vonatkozóan pontosan (én se pontosan, hogy csak a külső sávban van-e a lehetőség előremenni, vagy bármelyik sáv jobb oldalán, tisztelt sofőr úr meg még kevésbé volt beszámítható, mert őszerinte nincs az úton a helyem, sőt az "egész városból kitiltana minket", mondta), annyit mondtak, hogy én valszeg szabálysértő voltam, ő meg nagy hülyeséget csinált, de mivel nem lett bajom, nem hiszik, hogy jogsi elvétel lesz belőle. Persze ezt majd a jogászok eldöntik, a rendőrök csak magánvéleményben tudnak az ilyenekről nyilatkozni kb.

6
Zsabor képe

Az teljesen mindegy, hogy te

Az teljesen mindegy, hogy te szabálytalan voltál-e korábban, és ezzel felbosszantottad-e. Mivel ennek közvetlenül nem volt köze ahhoz, hogy nekitolt a másik autónak, ez semmilyen szinten nem menti fel őt.
Azért az, hogy valaki szándékosan elgázol, és ezért nem veszik el a jogosítványát, nagyon gyász.

7
sagan képe

Úgy tűnik az autó minden

Úgy tűnik az autó minden esetben megmarad közlekedési eszköznek,nem számít ha mások életének elvétele/megnyomorítása az elkövető célja. :(( Ha baseballütővel támad volna akkor jobban megbüntetnék?

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

8
zenmacska képe

Szerintem a rendőr simán

Szerintem a rendőr simán baromságot beszélt. Végülis nem az eszükért tartjuk őket. Noha nem vagyok jogász, de egyszerű parasztlogika alapján is megáll a szándékos veszélyeztetés, netán emberölési kísérlet esete.

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

9
Krisz74 képe

+1 nem is értem, h került

+1

nem is értem, h került egyáltalán szóba, h Te mit csináltál előtte. ilyen nincs az ilyen esetek elbírálásában, tök nonszensz, ez nem is lehetne része a jegyzőkönyvnek.

előtte haladtál, őt ez zavarta, és beletolt. ennyi a történet, nehogy elismerj bármi mást.

10
feb képe

Bár a másik felet nem

Bár a másik felet nem menti fel, ha szabálytalan volt valszeg ubi is kap büntetést.

Ma vettem kézhez a rendőrségi határozatot, melyben 10 ropira büntetnek engem is meg azt is, aki rám nyitotta az ajtót.

No persze nem hagyom annyiban.

11
Krisz74 képe

és ezt mivel indokolták?

és ezt mivel indokolták?

12
elfroland képe

Márpedig ez szép tiszta

Márpedig ez szép tiszta Közúti veszélyeztetés:

"
186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,

b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,

c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget

okoz."

Az egyes pont megvan.

13
Frajti képe

Akkor már csak egy remek

Akkor már csak egy remek ügyvéd kéne.

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

14
norbijúzer képe

én szándékos emberölési

én szándékos emberölési kisérletnek is el tudnám adni.
- a vezető tudja, hogy az autója kb hány kilós és milyen erejű motorja van.
- tudja, hogy egy ekkora "vasdarab" milyen roncsolásra lehet képes az emberi szervezetben.
- ezek tudatában szándékosan felpaszírozza az áldozatot egy előtte álló járműre.

ez mi más, ha nem szándékos emberölési kisérlet?

--
--
-vasak alattam-
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!" "mindenhol lehet kerékpározni. ahol nem, ott tüntetőleg!"

15
Vegha képe

és az egyes pontot

és az egyes pontot nyomatékosíthatja a szándékosság ?

16
Szter képe

Örülök Ubi, hogy nem lett

Örülök Ubi, hogy nem lett komolyabb baj!

Nah, a "motorossávozásra" meg itt a válasz:
"(12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák."

Tehát bringával csak legeslegjobb oldalon a padka mellett csoroghatsz előre, míg motorkp-ral és smkp-ral bármelyik oldalról. Sajnos.

17
vercse képe

.

.

18
Shag_Beckur képe

Már megijedtem, hogy komoly

Már megijedtem, hogy komoly volt :)

19
vercse képe

Viszont nagyon zavar valami.

Viszont nagyon zavar valami. Ha egy autó sávon belül kerülhet balról egy kerékpárt akkor egy kerékpár miért nem kerülhet sávon belül balról egy autót? Vagy ezt szabad?

20
peet képe

Kerülni álló járművet,

Kerülni álló járművet, vagy akadályt szoktak. Azt szabad sávon belül. (Ha elférsz úgy, hogy ajtónyitásnyi távolságot tartasz.)

Mozgó járművet előzni szokás, és kerékpárral nem előzhetsz sávon belül balról. Jobbról meg egyáltalán nem.

21
Shag_Beckur képe

Szerintem azért nem szabad

Szerintem azért nem szabad bringával balról menni, mert alapvetően lassabb, mint az autó. Ha a sor megindul, akkor nehezen tud kisorolni a jobb oldalra, vagy esetleg bent marad bal oldalon, ami megint nem jo, mert akkor jobbról előznek az autók.

Ez a rész egyébként tényleg nem tetszik a KRESZ-ben. Az oké, hogy a bringás előre mehet, ésszerű dolog, jó, hogy belekerült. Ami nem tetszik, hogy ezt jobbról kell megtennie. Ugye mindenkibe beleverik KRESZ-en és gyakorlaton, hogy előzni csak balról, kikerülni is csak akkor szabad jobbról, ha...

Namost ezt frankón felrúgja a jobbról előrehaladás (igaz, nem előzés, mert csak álló(!) kocsisor mellett szabad elhaladni). Rossz, mert így már két oldalról is jöhet bárki és főleg, ha egy tapasztalatlanabb bringással hozza össze a sors az embert, aki épp a holttérben akar tartózkodni, akkor kész is a baj.

De jobb megoldás sajnos nincs a fentiek miatt.

22
vercse képe

Szóval a szabály amit Peet

Szóval a szabály amit Peet mond, megengedi hogy balról sávon belül kerüljek, de itt kivételek a kerékpárok, ahogy Szter idézi?

23
Shag_Beckur képe

Posthoz: Nem szabad

Posthoz:

Nem szabad felvenni a kesztyűt.

Kapcsolódóan:

Tényleg álló dugónál jobb a motorossáv, de végülis jobbról is el lehet menni. Ha picit is megindul a sor, inkább várd meg, míg újra megállnak, mozgó autó mellé ne menj be. Ciki, amikor a sofőr ki akar kerülni egy kátyút, vagy a balról érkező robogósnak akar helyet adni és útban vagy.

Nem kell 30-cal elszáguldani a kocsisor mellett, 10-15-tel, kényelmesen, nyugodtan is oda lehet érni. (Nem mondom, hogy így mentél, csak eszembejutott).

24
tatabike képe

Én általában ismerem a

Én általában ismerem a lámpákat, hogy meddig zöld, és addig gurulok előre a kocsisor mellett, hogy beleférjek a zöldbe. Persze, utánam még átjön mindig egy-két-három kocsi, de mivel ők már nem éppen legálisan lógnak át, nem is nagyon erőlködnek rajta, mikor utolérnek, inkább kullognak utánam 30-40-nel a következő lámpáig, vagy a következő kocsisor végéig.
Amúgy ma nagyon bolond volt mindenki az utakon, egy gyalogos csak a zebrát nézte itt az Üllőin a lámpát már nem, 3 autó satuzott be, hogy ne vasalják ki, egy bringás meg majdnem átesett egy babkocsit toló anyukán, aki előttem ment át a zebrán, a zöldön, a biciGlis meg a szájával nézte a saját piros lámpáját ezek szerint. Akkor kezdte el kapisgálni, hogy mit is csinál, mikor rákiabáltak többen is, hogy 'hülye vagy...???'

Gépsárkányaim - Cserebere cuccok

25
Vegha képe

személyi sérülés ?

személyi sérülés ?

26
ubi képe

csak lelki :)

csak lelki :)

27
vilkas képe

Konfliktuskezeléshez:

Konfliktuskezeléshez: valamikor tavasszal volt, hogy taxispajtás túráztatta a motort mögöttem, aztán mikor lett neki kanyarodósáv, abban mellémért és még magyarázott valamit. Aztán megállt, mert jöttek a gyalogok, de ez más tészta.

Némi gondolkozás után visszakanyarodtam és utánamentem, a következő pirosnál mellégurultam és tök nyugodtan megkérdeztem, hogy miért volt ilyen ideges rám. Elmondta, hogy feltartottam. Mondtam neki, hogy teljesen szabályosan mentem, nem az én hibám, hogy nem tudott tőlem menni, de ha szerinte tényleg nagyon akadályoztam, akkor elnézést kérek(!). Ebben a pillanatban láttam, hogy felmegy a függöny, és elkezdi visszagondolni, hogy mit is mondott a hülyeköcsögbiciklista.

Közben zöld lett, még kölcsönösen jó utat kívántunk és mentünk a dolgunkra.

Ezzel szemben ha idegesen magyarázom, hogy mi a bajom, azzal sohase érek el semmit. Ha higgadtan, akkor is kb. egynegyedén látom, hogy talán átment az üzenet.

Persze nem azt akarom mondani, hogy kérj bocsánatot, hogy vagy. Többször én se próbáltam, hogy én kérek bocsánatot, pedig ő volt a hülye, de ott és akkor működött.

Még egy trükk: ha bringasávról akarom elzavarni a ráparkoló delikvenst vagy rosszul esik a centizés, mindig úgy kezdem, hogy ha legközelebb így meg így (nem) csinál, azt nagyon megköszönöm. Ez is jobban megül, mint a kurvaanyádmércsináltad.

28
felder87 képe

hát, a nagykönyvek

hát, a nagykönyvek szerinti módszer szerint jártál el az első esetben. Gyakorlatilag "megkonfrontáltad". azzal, ha valakit rábírsz, hogy fogja fel, hogy mit csinált, könnyen lehet eredményt elérni, mert végiggondoltatod vele az eseményt, és ugye vásár után okosabbak vagyunk.
De "a legközelebb mit, hogy ne csinálj"-féle kommunikációval gond van. élből magad alá helyez azzal, hogy parancsolgatsz. Ebben a szituban is az lehet a célravezető, ha eléred, hogy ő jöjjön ki okosan, arra tereled, hogy ő mondja ki, hogy "végülis parkolhatnék oda is, és akkor a bringaúton sem volnék."

Másik kérdés, hogy ha valaki nekem jönne, valószínűleg nem szarakodnék ilyen hippi dumákkal, a stressz meg az adrenalin eléggé ellene vannak az ilyesminek.

__________
Picasas fotóim

29
Zsabor képe

Igen, ebben mind igazatok

Igen, ebben mind igazatok van, de akinek eldurran az agya, majd ennek következtében szándékosan elgázol valakit, az nem való gépjármű volánja mögé.

30
vilkas képe

Szerintem nincs gond a

Szerintem nincs gond a "legközelebb"-bel. Régebben próbálkoztam azzal, hogy elküldöm a delikvenst a bringasávról. Ha jól emlékszem, egyszer se jött össze, viszont többször meg akartak verni. Volt olyan is, hogy rendőrt hívtam. Erre felkapcsolták a vészvillogót és azzal múlatták az időt, hogy engem meg a családomat szidták. (Meg persze meg akartak verni.) 2x csörögtem még a yardnak, hogy kicsit siessenek már. Aztán jó félóra múlva megjött a maca a szoliból, elhúztak, én meg még egyszer telefonáltam a rendőröknek, hogy köszönöm szépen, most már ne fáradjanak.

Ezzel a dumával meg, hogy legközelebb legyen szíves ne álljon oda, nem utasítom, csak kulturáltan kérek valamit. Kb. fele esetben azt mondják, hogy rendben. Persze ahhoz túl nagy ez a város, hogy kiderüljön, tényleg nem áll-e oda többször, de azért emberi hangú párbeszéd után békében válunk el, és szerintem már ez is valami.

31
vilkas képe

Ja és az elütöttek

Ja és az elütöttek #2-nél mi lett a rendőrségi határozat?

32
ubi képe

Ja, ott az utast hozták ki

Ja, ott az utast hozták ki felelősnek, amiért rámnyitotta az ajtót hátranézés nélkül. De velem nem volt kárrendezés, a taxis ajtajával meg nem tudom mi lett. Igazából nekem mindig forgalomtechnikailag érdekesek ezek a balesetek, nem annyira jogilag, mert mindig kiderül, hogy jogilag semelyik fél sem tudja pontosan, hogy mi is a helyzet és mindeki csak a megszokásnak megfelelően közlekedik, ami néha nagyon messze van a jogszabálytól. Pl. hogy hány másodpercig mennek át még az autók a sárgán/piroson az városfüggő, noha a piros az mindig piros. Budapest amúgy szerintem romlik ezügyben - a bringásoktól fellelkesültek az autósok is :) Mindenesetre az a fontos praktikusan, hogy mire érdemes legközelebb figyelni. Én eddig jól megúsztam azt a három balesetet, ami volt, és kb. 300-at, ami nem lett, remélem nem rontom az átlagot a jövőben sem...

33
vilkas képe

Na ennek örülök.

Na ennek örülök. Kárrendezés miért nem volt? Úgy képzeltem, ilyenkor megkapsz valami adatokat, amivel a vétkes biztosítóját megkeresheted. Kb. mintha elismerte volna a helyszínen és töltöttetek volna ki bejelentőt vagy mit.

Bár az utasnak nem feltétlenül van kötelezője, de mintha ilyenkor a vezető lenne a felelős.

34
gazember képe

A haverommal tekertünk

A haverommal tekertünk békésen az egyik bringagyászon, mikor egy X5-ösből egy tömegnövelésnél elmaradt jóember valamit bekiabált. Bosszantott, de nem reagáltam. 15 perc múlva egy másik(!) ikszötös megelőzött minket, majd leparkolt előttünk. Benéztem az ablakon és megismertem a haveromat. 25 éve sportol és nagyon sok csík van az övén ... XD Egyébként példakép.
Tanulság: ha kukac vagyok, csöndbe maradok. :-)
Egyébként 2.0: higgadtsággal sokkal többet lehet elérni. És ez akkor is igaz, ha te vagy Badr Hari!

35
ZsZs képe

Mi az az X5-ös?

Mi az az X5-ös?

36
Zsabor képe

BMW

BMW

37
ZsZs képe

Köszi, megnéztem, nem is

Köszi, megnéztem, nem is hasonlít egy BMW-re...(már amikre emlékszem...)

38
Lunkwill képe

Mi az a sok csík az övén?

Mi az a sok csík az övén? Meghízott és pótlást kellett belevarrni?

39
Vegha képe

hízáscsíkok

hízáscsíkok

40
Zsabor képe

Pont ma írtam, hogy még

Pont ma írtam, hogy még senki nem mert nekem jönni hátulról... hát ez gáz.
Remélem elveszik a jogsiját, aztán majd a BKV-n vagy a bringán lesz ideje gondolkodni.

41
zenmacska képe

Feltűnt, hogy milyen

Feltűnt, hogy milyen sokszor említetted meg, hogy hol hibáztál és milyen sokszor. Pedig szerintem adekvátan reagáltad le a helyzetet. Ha fenyegetnek és szándékosan félelmet keltenek bennünk, teljesen természetes, hogy meg akarjuk védeni magunkat és indulatosan reagálunk. Semmi_de_semmi nem ad magyarázatot vagy enyhíti az autós viselkedését. Ha vöröslő fejjel szidalmazod és rázod felé az öklöd, netán megütöd vagy megtámadod, akkor sem jöhet neked az autójával (bár ez ugye egy szélsőséges eset).
Remélem, minimum elveszik a jogsiját - egy életre.
Ha velem történt volna, azt is megfontolnám, ne szerezzek-e egy jó ügyvédet, hogy még a szart is kipereljem belőle.

"Never underestimate the power of denial." Ricky Fitts

42
ubi képe

Mennyire jó, hogy mindenki

Mennyire jó, hogy mindenki pííísz megoldást javasol! Nagyon kösz! Sokat segít ez nekem a feldolgozásban, meg hogy egyáltalán hozzászóltok, mert azért egy szándékos gázolás az lelkileg eléggé megterhelő, akármennyire nem lett semmi fizikai bajom...

43
Zsabor képe

Még egy tanulság:

Még egy tanulság: üvöltözés után nem szabad hátat fordítani a begőzölt autósnak.

44
SzCiklon képe

Ó, sajnálom, jobbulj meg,

Ó, sajnálom, jobbulj meg, nagyon rossz egy ilyet átélni. Pedig mikor láttalak ám kedden fél hét körül felfelé a Csalogány utcán tekerni, akkor még minden okés volt... Te nem láthattál, mert lakatoltam a bringa mögé bújva.
****
Bringakonyha - ahol a kerékpár van terítéken...
Gyere Nyári Egyetemre, én szervezem, jó lesz!

45
H.L. képe

Sajnálom a történteket,

Sajnálom a történteket, Ubi, remélem minden okés már.

Ha jól emlékszem, volt már olyan, hogy felpofoztál egy taxist, tényleg nem ez a jó út, ráadásul már apuka is vagy, le kell nyelni az ilyeneket. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna. :(

A többiek már minden okosat elmondtak, ezért én egy másik szempontot hozok fel.

Kíváncsi vagyok, lesz-e ennek az esetnek hatása a kerékpáros nyom maradására a hídon. Most ugye az volt az állás, hogy a felújítás után is maradhat, kérdéses, hogy ez most változik-e.

Nagyon hangosan mondta a bringás közösség, hogy legyen ilyen nyom, mert sokkal biztonságosabb, meg hasonlók. De úgy tűnik ez néhány gépjárművezetőt inkább frusztrál, mintsem hogy együttműködésre késztetne, a mókás kis tábla sem érte el a célját. Kérdéses az is, hogy az empamo meg a közlekedési hatóság ezt az esetet a saját mondandójuk igazolására használja-e majd fel.

46
elfroland képe

Jó az a nyom. A néhány

Jó az a nyom. A néhány frusztrált gépjárművezetőt meg szépen egyesével kivonja a forgalomból a rendőrség Ubi segítségével. ;:-)

47
Vegha képe

tegnap este keltem át

tegnap este keltem át pestről budára. természetesen dugesz volt, de kb. 15-ös tempóval lehetett haladni a lámpáig. Én mentem volna 18-20-szal is, ha a szélső sávban előttem lévő autó nem húzódik befelé nagyon. tette ezt abból a reflexből, mert ő előtte egy leányzó bizony a dugóban is ragaszkodott a piktóhoz. a pokolba kívánam az egészet. főleg akik mögöttem voltak.

48
sagan képe

Ez még mindig nem a nyom

Ez még mindig nem a nyom hibája.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

49
Vegha képe

minden esetre egy sávval

minden esetre egy sávval jobban jártunk volna. vagy ha némiképp rugalmasabban kezeli a kollegina a piktót.

50
toreki képe

Ha egykét okos bringás nem

Ha egykét okos bringás nem nyomulna a motorossávon, tök jól el lehetne férni a piktón. Ugyanis miattuk húzódnak le. A motorosok ott meg sem próbálnak előre csorogni, vagy a villamos sínt használják.

51
Vegha képe

fényévente egyszer fordul

fényévente egyszer fordul elő hogy egyetértek SB-vel, márpedig tegnap éjjel fentebb tökéletesen leírta, hogy mi a baj a jobb oldali kerülés/előzéssel. Azért is írom mindkettőt (kerülés/előzéssel), mert abban a helyzetben (dugó+araszolás) egymást váltogatták. Ilyen esetben is csak akkor választom a jobb oldalt ha már minden mindegy hangulatom van. (jelzem: ritkábban esik meg, minthogy SB-vel egyetértenék)

52
sagan képe

Egy ilyen idióta autós

Egy ilyen idióta autós kapcsán nem értem ezt a felvetést. Ennek az esetnek semmi köze a nyomhoz.
Valószínűleg 1000 másik esetben pedig segíti a nyom a bringást, amiről nem jön minden percben hír.

----------------------
Hogyan kezdtem kerékpározni
Kerékpárral csak 10 perc

53
ubi képe

Szerintem nem a nyommal van

Szerintem nem a nyommal van baj, az szuper, hogy ott van, összességében sokkal jobb, mint ha nem lenne. Az M7-est se tiltották be az első halálos balesetnél (és az évi sok-sok áltagosnál sem tiltják...) A túl sok autó a baj és a dugó de ez egy másik kérdés.

A taxis esetet, ha már felhoztad: az önvédelem volt, az is azzal szórakozott, hogy rámnyomta a gázt és ő szállt ki, hogy megverjen a pirosnál. Emellett volt már sok száz mosolygós integetős otthagyós vagy elmagyarázós esetem is nyilván csak azokat nem írom le mind.

Az empamo meg bármit mond, hülyeség :)

54
CsImre képe

1. Kicsi volt neki, ami

1. Kicsi volt neki, ami szomorú fogyaték, sajnáljuk érte.

2. "Hogy érem el leginkább, hogy átmenjem a mondanivaló? Kinek van jó története erre?"

Sehogy. Mosolyogj és integess neki. Kib.szott nehéz, de a hatás elképesztő. Tapasztalat.

CSI

55
peet képe

Tessék gyakorolni, hogy

Tessék gyakorolni, hogy bedugult úton, álló autók között úgy kell előre haladni, mintha tereptárgyak lennének. DE! Amint megindulnak, vissza kell menni a sávban az előtted álló mögé, majd ha megint megállnak, lehet haladni előre a két sáv között, ha ott szűk a hely, akkor jobb, vagy bal oldalon. Két egymás mögött álló kocsi között van annyi hely, hogy "sávot" tudsz váltani a jobb és a bal oldal között. Tempónak bőven jó ilyenkor a 15.
Ha valaki erősködni próbál, mosolyogj azzal a tudattal, hogy Ő még mindig a dugóban fog állni, amikor te már rég kijöttél belőle. Ez erőt ad ahhoz, hogy ne vedd fel a kesztyűt egy ilyen agresszív barommal szemben.

A mosolygás, integetés, "szia!" tényleg hatásos. Ráadásul hazáig az fog a fejében járni, hogy semmit nem ért el.

56
chicoye képe

Eddig én is így gondoltam,

Eddig én is így gondoltam, egészen tegnapig...

Az István u.-Dózsa kerszteződésénél beálltam a piros lámpához a sor elejére egy kisteher elé. Még javában piros volt a lámpa, amikor rám dudált. Ignoráltam és kicsit látványosabban énekeltem és vertem az ütemet a kormányon. (Pont az ilyen szituációk miatt hallgatok zenét egyébként.) Az Ajtósin tovább, amikor lett rá lehetősége megelőzőtt, rátenyerelve a dudára. Majd a Dürer kertnél egyszercsak felbukkan a fazon az út szélén, üvöltözve valamit és mutogatott a fülére, majd be akart lökni az autók alá. Nem sikerült neki. Nagyon kevesen múlott...

Na, ehhez mit szólsz? Úgy látszik, van olyan, akit a teljes zen nyugalom bosszant fel ennyire. Én meg tovább énekelgettem.

57
peet képe

Ehhez nem tudok mit szólni.

Ehhez nem tudok mit szólni. Barom. Szerencsére 10ezerből 1 ilyen van.

58
Miló01 képe

Egy ilyen eset volt régen

Egy ilyen eset volt régen az egyik Minimal Masson is, csak ott felsikerült lökni és bunyó volt.
Egy ilyen elég ritkán fordul elő, számomra elég nehéz felfogni, hogy mit akarhat, ha autóban ültél volna, akkor is dudált volna?

59
chicoye képe

Valószínűleg nem, de

Valószínűleg nem, de autóval nem is tudok előregurulni. :)

A söfőr férfi volt, én nő vagyok. Tényleg nem szeretek általánosítani, de az elmúlt 5 év alatt eddig a leggázabb dolgokat férfi sofőrök követték el ellenem, és nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan...

És nem, nem olyan ritka, mint ahogyan azt gondoljátok. Legalábbis velem nagyon gyakran előfordulnak ehhez hasonló történetek. Az, hogy kurvának becézgetnek, szinte majdnem mindennapos. Ezért is van jól bedugaszolva a fülem, viszont azt, amit kell, azt meghallom, illetve megérzem.

60
Icarus képe

Még ha általánosítasz

Még ha általánosítasz is, akkor sem lep meg. Általában a férfiak agresszívebbek a kormány mögött mint a nők, így valahogy természetesebb, hogy velük több konfliktusod is volt :)

61
peet képe

tipikus. "ha már megdugni

tipikus. "ha már megdugni nem tudom, lekurvázom" :(

62
Cseya képe

Az elmúlt évek

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a füldugósok több kellemetlenséget okoztak nekem, mint az autósok.

63
chicoye képe

Elhiszem, viszont én

Elhiszem, viszont én biztosan nem voltam közöttük. :P

És ha valakinek is kellemetlenséget okozok, biztos lehetsz benne, hogy az fülhallgató nélkül is megtörténne.

64
ízirájder képe

nem vetted fel a

nem vetted fel a kommunikációt. Ha ignorálod, szerinted mi lesz más a reakció, mint növekvő agresszió

figyi, a macskán senki nem háborodik fel, ha a szönyegre pisál, megtanítjuk neki, hogy nem szabad. Az agresszív autósoknál miért?

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

65
chicoye képe

Természetesen. Pont erre

Természetesen. Pont erre próbáltam rávílágítani. Egyénfüggő. De van olyan típus is, hogyha van rajtad sapka, akkor azért "kapsz", ha nincs, akkor meg azért. Én sem tudok mindig ugyanúgy viselkedni, hasonló szituációkban. A hangulatomtól függ. Volt már, hogy kurv@anyáztam. Volt, hogy ignoráltam.

Az illető úriembert egyébként az b@aszta fel, hogy én NEM hallom, hogy ő dudál.

És miért is kellett volna reagálnom rá? Ő nem rendőr volt, hanem egy pohárszállító. :) Nem volt semmmiféle veszélyhelyzet sem a piros lámpánál, előzési szándékról sem volt szó, ami amúgy is csak lakott területen kívül szabályos. Szóval?

És még annyit próbáltam közvetíteni a szubjektív, nem reprezentatív megfigyeléseimből, hogy kb. ugyanannyi nő veszélyeztetett már, mint férfi. De SZÁNDÉKOSAN, (ami tényleg durva helyzet is volt) csak férfiak tették ezt.

Viszont "mentségükre" álljon még itt az, a pontosság kedvéért, hogy megverni viszont csak két nő akart eddig közlekedésből adódó konfliktus miatt.

66
Belzebúb képe

teljesen hülye voltál.

teljesen hülye voltál. ordibáló emberrel leállni vitázni legalább annyira értelmes dolog, mint éhes oroszlán előtt a koplalás szépségéről papolni.

legközelebb két dolgot tehetsz: leszarod, és mész tovább, vagy letöröd a tükrét, és mész tovább. az elsőt ajánlom.

"A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül." (Albert Einstein)

67
ízirájder képe

szerintem logikusan

szerintem logikusan belátható, hogy a begőzölt agy mennyire kontraproduktív, pont egy ilyen rasztaszívnek ne menne

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

68
vladx képe

Számomra a tanulság az

Számomra a tanulság az esetből: a bringázás csökkenti az autózás növeli a frusztrációt :)