Kis csapatunk Angyalföldön kapcsolt ma le egy kerékpártolvajt, rövid 30 méteres üldözés után. A bűnöző a gyerekét babakocsistul borította elénk, úgy próbált menekülni, és ott is hagyta szerencsétlen purdét. A 8-9 hónap körüli gyerek olyan alultáplált volt, hogy nem volt ereje sírni sem, jelenleg a Madarász kórházban infúziózzák, miután sikerült lemosni róla a több hetes mocskot. A tolvaj cuccai között több lopott táskát, pénztárcát, üzletekből ellopott árut találtak a rendőrök. A pasas ellen több elfogatóparancs is volt, így most már üldögél.
(Felhívom a figyelmet, hogy az elkövető származásáról szót sem ejtettem.)










"(Felhívom a figyelmet,
"(Felhívom a figyelmet, hogy az elkövető származásáról szót sem ejtettem.)"
Azért egy rejtett utalás volt rá :)
Örökbe is lehet fogadni
Örökbe is lehet fogadni egy kis purdét, és úgy elhanyagolni. Mindenféle származású tolvaj között lehet annyira elvetemült személy. :D
Nem volt örökbefogadott.
Nem volt örökbefogadott. Hacsak nem számít annak, hogy két napja hozta el az anyjától, annak tudta nélkül. Azt viszont határozottan megerősíthetem, hogy a tolvajnak jellegzetes származása volt.
Nem tett rá utalást.
Nem tett rá utalást. Ugyanis az utalt - magyarra fordított összetett - szónak magyarországon nincs talaja, mivel az első szótag helyett egy másik szót kell használni, tehát ilyen szó jelenleg nincs is.
A helyette használatos másik, szó okán pl. a "......kerék" helyett az "etnikai fordulat" a megfelelő kifejezés.:-)))
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
-szürke b'Twin 5-
Babakaját miért nem lopott
Babakaját miért nem lopott a gyermekének?
Mert az éneknek nincs keze,
Mert az éneknek nincs keze, hogy lopjon. Az ének maximum örömet és boldogságot lop az ember szívébe. Ezt tudom elképzelni. Főleg a gyermekének az, ami őszintén tiszta.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Jaj, lassan, részletenként
Jaj, lassan, részletenként megértettem.
Jávor Tamás
Harmadjára is balalajkát
Harmadjára is balalajkát olvastam és itt értetlenkedtem. :-)
Gondolom nem fért már a
Gondolom nem fért már a kezébe,vagy nem volt idő már rá, mert előtte túl sokat tötyögött az illatszer és műszaki osztályon, meg az a két retikül is hiányozhatott valakiknek majd a pénztárnál....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nagyok
Nagyok vagytok!
--------------------------
www.barzongorista.eu
A bűnöző a gyerekét
A bűnöző a gyerekét babakocsistul borította elénk, úgy próbált menekülni, és ott is hagyta szerencsétlen purdét.
Aszta... Élőpajzs. Ha ez tényleg így volt, ezért még külön érdemelne valamit. Bármilyen származású.
De amúgy... Nem túl ügyes babával és babakocsival menni kerékpárt lopni. Amatőr lehetett. (De most már az amatőr karriernek is vége.)
A pasas ellen több elfogatóparancs is volt, így most már üldögél.
Egyébként ezért sem jó elengedni senkit, ha bármilyen bűncselekmény (nem csak biciklilopás) közben sikerült elfogni, bárhogy könyörög és bármit ajánl vagy bármivel fenyeget. A rendőrség hálás lesz érte. A Tesco titok c. remekműben le van írva egy eset, ahogy többrendbeli erőszakos közösülésért körözött személyt egy csoki ellopása miatt fogtak el és jelentettek fel az áruház biztonsági őrei.
Jávor Tamás
Hát, kitartó amatőr volt
Hát, kitartó amatőr volt a rendőrök szerint. Tele van vele a bűnügyi nyilvántartó. Ha annyi IQ-ja lett volna, mint ahány ügye, Nobel-díjas lehetne.
Lopott az mindent reggel
Lopott az mindent reggel elindult mint az orosz erdőgazdaságban a tarvágás egy X km körben.
Volt nála parfüm,egy márkás babakocsi, szerszámok, de újak!,kettő darab retikül az egyikben iratokkal amik később tényleg hiányoztak valakinek de meg lettek+ a mi gépünket.A sok cucctól már ráülni nem tudott.Tolvajok figyelmébe, legközelebb nem babakocsit kell lopni hanem háti hordozót, mert akkor ha "találsz" egy bringát rá tudsz ülni .....
Csóró gyerek annyira ki volt ütve, hogy pár percig azt hittük a rendőrökkel, hogy halott.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
A csöppséget is ti
A csöppséget is ti vettétek először kezelésbe? AZT a jelenetet nagyon megnéztem volna. [kuncog - derűsen, nem gúnyosan]
Jávor Tamás
Nem, hanem az apja,
Nem, hanem az apja, azáltal, hogy elénk borította. Azt hittem, csak akremoskodik, és nincs is gyerek a kocsiban, de amikor felállítottam, a sok pokróc között felnyögött. De utána még az autóreflektorra se ébredt fel, csak a mentősök tudták valahogy életre rázogatni.
A kezelésbe vételt
A kezelésbe vételt ezúttal szó szerint értettem, azaz pozitívan.
Szóval megnéztem volna közelről, ahogy 3-4-6 dühös, 140-es pulzusú férfiember szíve megesik egy (általuk nem kedvelt etnikai csoport tagjaként született) csecsemőn, akit a szülője beáldozott, és elkezdenek foglalkozni vele. :-)
Jávor Tamás
3 férfi és egy nő
3 férfi és egy nő voltunk. És mi tagadás, nagyjából olyan örömmel foglalkoztam vele, mint amikor a kutyámnak kismacskát kell őriznie. Szerencsére tapogatni nem kellett, arra ott voltak a mentők.
na konkrétan ezt hívják
na konkrétan ezt hívják fajgyűlöletnek, amikor így tekintesz egy gyerekre, aki bizonyosan nem követett el semmit
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Nem írta hogy miért nem
Nem írta hogy miért nem akarta megfogni. Mért lenne ez fajgyűlölet?
Ma egy fiatal lány/fiatal asszony nem akar a rokona gyerekéhez se nyúlni annyira aberrált, beteg a társadalom hogy egy baba megérintése, felvétele ellenérzéseket vált ki természetellenesen.
A romákok bátrabban állnak ehhez a kérdéshez... Övék a jövő :D
"nagyjából olyan örömmel
"nagyjából olyan örömmel foglalkoztam vele, mint amikor a kutyámnak kismacskát kell őriznie."
:-((-------))-:
Itt annyit ír hogy mennyi
Itt annyit ír hogy mennyi örömét lelte benne. A rettegést hagyjuk meg a népfaszának meg a népszabóságnak.
Sose mondtam hogy nem vagy
Sose mondtam hogy nem vagy szalonnáci. Én meg had rettegjek, mert igencsak van miért.
:-((-------))-:
Mitől kell rettegni?
Mitől kell rettegni?
pár szóban: Horthy,
pár szóban: Horthy, Orbán, Fityesz (nem én rettegek, félre ne értsd)
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Nem jutottam közelebb a
Nem jutottam közelebb a rettegés okának megértéséhez :(
Te a pokolban fogsz égni az
Te a pokolban fogsz égni az örökkévalóságig. Attól rettegj, mert nem lesz kellemes.
:-((-------))-:
Fasza 8P
Fasza
8P
még szerencse, hogy semmi
még szerencse, hogy semmi beleszólásod abba, hogy én hova kerülök egyszer, de remélem, te a mennybe jutsz: http://www.youtube.com/watch?v=MV5w262XvCU
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Ha rajtam múlna nem jutnál
Ha rajtam múlna nem jutnál oda, nem szeretek senkinek se rosszat tenni. A saját rendszeredből adódik ez a logikus következtetés. Tudod, tettel, szóval, gondolattal. Neked védened kellene a cigányokat, de legalábbis nem bántani azokat akik megteszik helyetted is.
:-((-------))-:
Monster, látom, még a
Monster, látom, még a viccet sem érted...
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Sajnálom hogy ilyen témák
Sajnálom hogy ilyen témák esetén nő a viccingerküszöböm. Meg eszembe se jut hogy valaki viccel ilyesmivel, nem vagyok felkészülve. Azt rajzfilmet egyébként végignéztem, de ha fiatalabb lennék rosszul aludnék utána.
:-((-------))-:
javasolnám, hogy
javasolnám, hogy tanulmányozd a katolikus teológia "ki hová kerül(het) a halál után?" szekcióját. Tudom, te szerinted így meg úgy van. Blabla. Majd ha esetleg egy kicsit utánaolvasol beszélhetünk a dologról, de addig amit leírsz: rizsa és melléduma, félinformációk alapján. Mennyél inkább cigányokat menteni, hátha nem jutsz a pokolra. Csak ha már ott tartunk, hogy nekem mit kéne tennem, köszi, hogy megmondod. De majd eldöntöm, köszi.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Szerinted a katolikus
Szerinted a katolikus teológiában leírtak szerint kerül valaki a pokolba vagy a mennybe? Ezt azok a teológusok írták akik pénzért árultak bűnbocsánat bónt? Én ammondó vagyok, hogy aki a földön fekvőbe belerúg, az a pokolra kerül, bármit is írnak a bűnbocsánatot pénzért áruló teológusok. És azt is megmondom neked is bármikor meg másnak is hogy a földön fekvőbe nem szabad belerugdosni.
:-((-------))-:
úgy látom, te az egyházat
úgy látom, te az egyházat valami középkorban megrekedt dolognak tartod. Javaslom, ezeket olvasd el, nem hosszúak:
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_vatik%C3%A1ni_zsinat
http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_01/zsinat.html
ennyit a bűnbocsátó céduláról, meg hogy te mennyit tudsz az egyházról...
másrészt, nem tudom, hol rúgtam bele a földön fekvőbe? Esetleg tettem valami rasszista megjegyzést?
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
És ha nem a katolikus
És ha nem a katolikus teológiát ajánlanánk neki, hanem azt, ami a Bibliában meg van írva?
azt ő részben
azt ő részben mesekönyvnek tartja...
a róm.kat. teológiát meg azért ajánlom, mert azt ismerem, és igen nagy részben épít a Bibliára.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
OFF ON Na pont az a baj,
OFF ON
Na pont az a baj, hogy csak nagy részben. Ha nem katolikus teológiát olvasna, hanem Bibliát, rájöhetne, hogy nincs pokol.
OFF OFF
Képtelen vagy a
Képtelen vagy a megbocsátásra, ezért te se nagyon reménykedj mennyben.
Amúgy meg nem létezik menny és pokol, ezek mind azért lettek kitalálva, hogy félelmet keltsenek az emberekben, és így uralkodhassanak rajtuk.
A fehéreket is megvédhetné valaki, ha már itt tartunk, mert én rettegek, ha át kell kelnem gyalog a nyóckeren. Engem ki fog megvédeni? Mert ha megvédem magamat, akkor rásszistá vádzsok.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Megbocsátás nehéz ügy.
Megbocsátás nehéz ügy. Megértés könnyebb. Én a saját világképemben próbálok konzisztens lenni. Ha pl. Pontagynak eltér tőlem a véleménye, azt annak tudom be hogy mindketten más információs bázison alakítjuk ki a véleményünket. Ha mindenkinek ugyanannyi információ állna rendelkezésére, szükségképpen ugyanarra a véleményre kéne jussanak. De az információban benne van a születéstől begyűjtött összes környezeti hatás. Tehát ha téged a cigók többször kiraboltak eddig a nyóckerben az az információ az én döntésemben nekem sohasem fog a rendelkezésemre állni.
:-((-------))-:
Akkor miért próbálsz meg
Akkor miért próbálsz meg "megtéríteni" másokat? :D El kéne fogadnod, hogy másoknak más tapasztalatok állnak a rendelkezésükre. Mindegy, szerintem te továbbra is csak a saját véleményedet fogod szajkózni, eddig nem látszódik rajtad semmiféle nyitottság mások véleménye iránt. Aki nem veled van, az ellened. Ettől csak te leszel szegényebb. :)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Szóval ha befogadom a
Szóval ha befogadom a cigánygyűlölet uszító tanait, akkor gazdagabb leszek? Én másoknak olyan tapasztalatokat próbálok átadni amitől jobbak lehetnek. Hogy leszek én jobb a kirekesztő gonosz tanok magamévá tevésétől?
:-((-------))-:
Így gondolkodtak a nácik
Így gondolkodtak a nácik is...
- :-((-------))-:
-
:-((-------))-:
Egy ateista ex hegesztőnek
Egy ateista ex hegesztőnek mit ajánlasz?
Bírom a meleget és leszarom a poklot :)
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem tudom. Az lenne a
Nem tudom. Az lenne a legegyszerűbb ha jobb belátásra térnél és okafogyottá válna a pokolra kerülés.
:-((-------))-:
*2
*2
Óvatosabban légyszíves.
Óvatosabban légyszíves. Nem írta az okot amiért nem foglakozott vele szívesen, de te tudni véled hogy mi az, pedig ennek 1000+1 oka lehet. Ne hagyd hogy az előítéleteid vezessenek. Béke.
"nagyjából olyan örömmel
"nagyjából olyan örömmel foglalkoztam vele, mint amikor a kutyámnak kismacskát kell őriznie."
:-((-------))-:
... mert fájt a fejem,
... mert fájt a fejem, izomlázam volt 28 órája nem aludtam és legszívesebben lefeküdtem volna aludni pedig egyébként szeretek a kisgyerekekkel foglalkozni. Vagy bármi más. A képzelet határtalan... ha határtalan.
Én meg kezdem azt képzelni
Én meg kezdem azt képzelni hogy helyed van a szalonnáci dobozban.
:-((-------))-:
Akkor most
Akkor most kommunikációból beírok magamnak egy elégtelent. :-(
Mivel még a feje is szaros
Mivel még a feje is szaros volt (nem viccelek), még szép, hogy nem tapogattam. Lehet, hogy ez fajgyűlölet, de a fostos macskát sem simogatom.
Miért
Miért nem?
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
értem az álláspontodat
értem az álláspontodat -mivel nem ismerlek- megengedem, hogy erősen fogalmaztam. Emellett szerintem a kiszolgáltatottak iránti empátia előremutató dolog.
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
Aggályosnak tartom, hogy
Aggályosnak tartom, hogy ilyen egyértelműen felfedted az elkövető nemét, ez rosszindulatú és degenerált általánosítások táptalaja lehet.
Majd legközelebb
Majd legközelebb átoperáljuk. Van is hozzá megfelelő csavarkulcsom.
grat!
grat!
"Elkaptak egy csóró
"Elkaptak egy csóró tolvajt, a rendőr inkább kifizette a számláját:"
http://hvg.hu/vilag/20120626_olaszorszag_tolvaj
:-((-------))-:
Itthon ez kb. olyan
Itthon ez kb. olyan hatással lenne, mint amikor egy méhecskének (bocs, méhek) odaadsz egy csokor virágot. Az megerjed és rohan haza hozni a többieket. 10 perccel azután, hogy a rendőrség befizette a számláját, a nípes rokonság megostromolná az örsöt, hogy a rasszista rendőrség _nekik_ bezzeg nem segít. Ez a magyar cigány mentalitás.
Példa: Tavaszmező utcában este egy haverommal közlekedtünk, amikor a semmiből előttünk termett egy cigány, hogy: "Drága tezsvírem (nem gúny, tényleg így mondta) aggyá' mán egy szál cigarettát!"
Én nem dohányzok, ezt mondtam is, de a haverom adott egy szálat. Ebben a pillanatban 5(!!!) cigány jelent meg körülöttünk, majd az első cigány ismét megszólalt:
"A tezsvéreimnek is adjál!"
Én úgy gondolom, hogy mindenhez így áll hozzá a cigányok balhés, döntő többsége.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
"balhés, döntő többség"
"balhés, döntő többség" - Az összes autós köcsög és mind el akar minket ütni...
Mi van akkor ha nem is döntő többség, csak a normálisabbal nincs gond és ezért nem tűnik fel?
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Akkor ez egy pech a
Akkor ez egy pech a szubjektív tapasztalataim szempontjából.
Mintha nem akarnátok érteni... Ha mondjuk többször kirabolnak, és minden alkalommal vörös hajú ember teszi, akkor nekem senki ne próbálja bemesélni, hogy ha utána vörös hajú embert lát, nem kerüli ki hatalmas ívben. Ennyi. Részemről kb. ennyi a tanulság, nem szoktam habzó szájjal cigányokat mészárolni szabadidőben.
Egyszerűen amennyire csak lehet, kerülöm őket.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
"G. W. Allport
"G. W. Allport meghatározása szerint az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja pusztán annyiban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik.
1.Szidalmazás, szóbeli bántalmazás
2.Elkerülés
3.Megkülönböztetés
4.Fizikai bántalmazás
5.Megsemmisítés
A diszkriminálással szemben a legcélszerűbb lépéseknek azok látszanak, ha az embereket felvilágosítjuk (új ismeret), annak alapján az emberek új értékeket (érték) alakítanak ki, az értékek alapján viselkedésük strukturálódik, és új készségeket alakítanak ki (jártasság), illetve a gyakorlás során új tapasztalatokra tesznek szert."
Wikipédia
http://hu.wikipedia.org/wiki/El%C5%91%C3%ADt%C3%A9let
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Shutruk nem előítéletes
Shutruk nem előítéletes hanem sztereotipizál.
Akkor lesz előítéletes ha az új pozitív tapasztalatok hatására nem szűnik meg a sztereotípia
"Teljesen normális dolog a kategorizáció. Ezek amolyan útjelző táblák, segítenek tájékozódni a világban. Nincs olyan ember a Földön, aki ne használná ezeket. Egy olyan térkép, ami által megismerhetővé és könnyen azonosíthatóvá válnak a dolgok.."
"Erre a kategorizációra épülnek aztán rá a sztereotípiák, amik olyan megállapítások, amelyeket az adott társadalomban előforduló különböző csoportok jellemzőinek tartott tulajdonságaira vonatkoznak. A társadalom tagjai között igen elterjedtek, és tartósak. Ezekre a sztereotípiákra épül a legtöbb vicc, szőke nős viccek, rendőrviccek stb."
"A sztereotípia az előítélet alapja.
Az előítéletek ellenállnak a tapasztalatnak és a józan megfontolásnak, és akkor is ragaszkodunk hozzájuk, ha valóságérvényüket megcáfolják. „Az előzetes ítéletek akkor válnak előítéletekké, ha az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajtuk” (Allport, 1977)"
"Akkor lesz előítéletes
"Akkor lesz előítéletes ha az új pozitív tapasztalatok hatására nem szűnik meg a sztereotípia"
Akkor jön a kognitív disszonancia redukció.
:-((-------))-:
Várjuk a pozitív
Várjuk a pozitív tapasztalatokat...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
nehéz... Rozsály:
nehéz...
Rozsály: csodafalu vagy munkafalu?
http://nol.hu/lap/hetvege/20120324-a_feny_is_keletrol_jon
És általában nagyon sok energiájába kerül pár jószándékú embernek, akiket persze rengetegen fúrnak.
:-((-------))-:
Nézted a tavalyi Szabolcsi
Nézted a tavalyi Szabolcsi bringatúrás képeimet? Szerinted hány km-re laktam onnan?
Rozsályban sem a cigányok az ászok elárulom, hanem a falu ahol többség nem az.A média azt ír amit akar, magas arra cigányok aránya de még nem fordult meg az arány.
Traktort vezetni jogsi is kell az meg nics meg általános iskola nélkül.Betonüzemhez is kell szakismeret...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Belecska? http://www.dunatv.h
Belecska?
http://www.dunatv.hu/gazdasag/belecska_szocialis_goldprogram.html
Azt hiszem a rozsályi példa negligálásával parádés kognitív disszonancia redukciót mutattál be.
Nem mindegy, hogy 30 vagy 70 százalék cigány a faluban?
:-((-------))-:
Mindegy hogy ért valamihez
Mindegy hogy ért valamihez és szocializálódott-e egy munkahelyen, vagy sem? Érdekes megközelítés HR-es irányból.A szekértelem mint felesleges tényező a sikeres munkavégzéshez?
Minek is kell akkor iskolába járni?
Sztem könnyebben dobálod az emberekre a jelzőt, mint Zeusz a villámokat az olümposzról....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Milyen jelzőre gondolsz? A
Milyen jelzőre gondolsz? A cigánygyűlölőre? A szalonrasszistára? Akinek nem inge, ne vegye magára. Írja le hogy ő miért nem az.
A szakértelem vonalat nem értem. Ezen a szinten elég valamilyen szakértő művezetés.
Az az érdekes ezekben a kis falukban megvalósult rendszerekre, hogy nagyon hasonlítanak a rendszerváltás előtti TSZ-ekre. Amik szétrobbantása szerintem óriási hiba volt, feláldozták őket a politikusi rövidtávú haszonszerzés oltárán.
:-((-------))-:
Elfroland, pontosan, csak
Elfroland, pontosan, csak sajnos nem hiszem, hogy visszajön ide beírni, hogy nem változtatta meg az álláspontját, de azért várok türelmesen. :) Hátha. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Ez ilyen beszámolási
Ez ilyen beszámolási kötelesség? :) Nekem mindegy, hogy neked mik a tapasztalataid ezzel a kisebbséggel, neked miért ilyen fontos, hogy én mit gondolok róluk? :)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Jaj, dehogyis,
Jaj, dehogyis, félreértettél. :) Elfrolandnak írtalak téged példának. Szóval, hogy ha meg is változtatnád valaha a véleményedet, akár a CM fórum hatására is, mi ezt sohasem fogjuk megtudni valószínűleg, mert nem fogod itt bejelenteni. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Ez még mindíg ne fedi azt
Ez még mindíg ne fedi azt a kérdést, hogy az mi amikor egy népcsoport tagjai tömegesen követnek el cselekményeket és valóban tömegesen és valóban elkövetik.Most két tagja miatt a ki esetleg nem az egész csoport fehér lappal indul?
Értem én hogy mi szerintünk csak kalandoztunk, csak az ezzel a baj hogy ahol kalandoztunk ott ezt fosztogatásnak, gyilkosságnak hívják.....na most azért pár gyerekért és öregért, meg nőért akit pannóiában hagytak, nem hinném hogy átbírnánk az áldozatok felfogásában minősíteni a fentieket mondjuk max egy könnyű testi sértéssé.
A régi ima is azt mondta:
"A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!"
És nem azt hogy: "Csak a szélsőségesen erőszakos magyarok nyilaitól ments meg uram minket!"
Valószinűleg a fenti ima alkalmazója jutott odáig hogy a fenti imát le tudja jegyzeni...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
És ki az a G. W. Allport,
És ki az a G. W. Allport, hogy nekem úgy kéne viselkednem, ahogy ő akarja? Szóval nem szabad még megjegyzést sem tennem arra, aki mocskos, büdös, lop, rabol, gyilkol, mert akkor automatikusan átlépek a Sötét Oldalra, és pár hét múlva már kézigránátokat dobálok a csecsemőotthon ablakába? Biztos nagyon okos ez az Allport, te pedig véletlenül sem vétesz érvelési hibát, amikor a tekintélyére hivatkozol ahelyett, hogy alátámasztanád a tőle kölcsönvett posztulátumot.
Te összekevered a tények
Te összekevered a tények objektív leírását, a véleményt és a cselekvési javaslatot.
Az Allport megvizsgálja a te viselkedésedet, és objektíven megállapítja hogy cigánygyűlölő vagy. Pont. Nem mondja hogy ez jó vagy rossz, esetleg elhelyez valahol a skálán a szidalmazás és a megsemmisítés között. Én kifejezem azon nézetemet, hogy szerintem nem helyes a te álláspontod. De ez már egy szubjektív dolog. És hogy mit kéne csinálnod azt már senki sem mondja meg, neked kéne kitalálnod. Magadtól.
:-((-------))-:
Szerintem a cigányoknál
Szerintem a cigányoknál (lsd.: nyócker, Miskolc, Borsod megye) és a zsidóknál (lsd.: újbuda rabbijának kálváriája) rasszistább kisebbség nem nagyon létezik. Ez miért nem érdekel senkit? :D Mintha lenne pár növény - amik között igen magas arányban képviseltetik magukat a mérgező egyedek - amiket elkerítünk, csak azért, mert kevés van belőle. (Érzem, hogy darabokra fogjátok tépni ezt a hasonlatot, előre mulatok. Senki nem győzi meg a másikat, mindenki a saját "hitét" nyomja rá a másikra, kész orvosi ló ez a topik.)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
- :-((-------))-:
-
:-((-------))-:
Ő
Ő az:
http://en.wikipedia.org/wiki/Gordon_Allport
De itten van neked egy magyar bácsi is, ha idegengyűlölő lennél esetleg:
http://www.csepeli.com/csepeli_cv_hun.html
Nyugodtan kérdezd meg őt, vagy Póczik bácsit, hogy ki ez a G.W. Allport, és hogy hazudik-e a mocsok. :DDD
Tudod Csigafattyú, én igazán nem szeretnélek megsérteni, de Allport bácsi nekem mégiscsak hitelesebb személy, mint te, aki a Kurucegyetem rektora vagy. Küldök neked egy kis tananyagot, hogy legyen mit előadnod a kis szociomókus hallgatóknak:
Szociálpszichológia:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szoci%C3%A1lpszichol%C3%B3gia
Szociológia:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szociol%C3%B3gia
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Jó helyen kapiskálsz.
Jó helyen kapiskálsz. Ismered-e az ősi magyar mondást, a népi tapasztalati bölcsesség kikristályosodott előítéletét:
"Vörös kutya, vörös ember, vörös ló egy se jó!"
Ez egy kiváló példa a a másság gondolkodás nélküli elutasítására.
:-((-------))-:
http://www.origo.hu/allas/200
http://www.origo.hu/allas/20090623-ugye-nem-baj-hogy-roma-vagyok.html
Remélem, majd ha döntési helyzetben leszel egyszer az életedben, akkor a roma munkavállalót fogod felvenni.
:-((-------))-:
Én nem fogom, és tudod,
Én nem fogom, és tudod, miért? Lehet akármilyen rendes és dolgos egy cigány, de mindig van rokonsága, és az előbb-utóbb megjelenik körülötte. Ha a csávó dolgozik, akkor van pénze, tehát a tolvaj sógora meg annak a dezsdvíre meg annak az unokaöccse is megpróbál szerezni onnan, ahonnan ő szerzi. Persze nem munkával. Apám harminc évig vezetett egy ipari üzemet, és a cigányokkal mindig ez volt a baj.
Ez jó. Munkát nem adunk
Ez jó. Munkát nem adunk nekik, de pampogunk hogy miért nem dolgoznak. Azért belátod hogy ez egy elég nagy ellentmondás. És nem az a megoldás, hogy menjenek Indiába.
Szocializmusban más volt, apád is tudja, meg te is. Én meg ismerek olyan nyugdíjast, aki egyedüli nem cigányként dolgozott Csepelen vasöntő cigánybrigádban. Neki adták a fizetésük egy részét hó elején hogy ossza be nekik a kölcsönök fizetésére. A cigányok integrálását a 89-es rendszerváltás 100 évvel vetette vissza. És nem ők tehetnek róla.
:-((-------))-:
De, az a megoldás.
De, az a megoldás. Menjenek, csináljanak maguknak egy "szabad" országot, ahol kedvükre primitívkedhetnek egymás között. Munkát majd akkor adunk, ha akarnak is dolgozni, és csakis abból akarnak élni. A legtöbb cigány ugyanis munka mellett is eljár lopni.
Esetleg a realitások
Esetleg a realitások talaján maradva mi a javaslat?
Amúgy ez a csináljanak maguknak saját országot ez már egyszer elég sok komplikációt okozott.
:-((-------))-:
mondjuk, nekünk magyaroknak
mondjuk, nekünk magyaroknak is van saját országunk, oszt milyen jó! Lopnak a magyarok is, rasszista vagyok-e?
(Ausztria, késői '80-as, korai '90-es évek "Magyarok, ne lopjatok!" táblák ugranak be)
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Hát igen, mi is úgy
Hát igen, mi is úgy csaltuk, loptuk az országunkat, átvertük a korábbi tulajt valami lovat fűért, földért, vízért akcióval, csak az apróbetűs részre nem hívtuk fel a figyelmét.
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_feh%C3%A9r_l%C3%B3_mond%C3%A1ja
:-((-------))-:
Igen de akkoriban ez volt a
Igen de akkoriban ez volt a jogszerű eljárás.Népvándorlás korának hívták.Vándoroltak mint a porszívó ügynökök és megpróbáltak minél több apróbetűs szerződést kötni...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Mikor, hol? Különben mit
Mikor, hol?
Különben mit véded őket? Tény: a cigányok többsége bűnöző. Tény: az erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények többségéért ők a felelősek. Tény: 600 év alatt nem voltak képesek beilleszkedni az európai társadalomba. Tény: a mai napig neandervölgyi színvonalon élnek sokan, és ellenségüknek tekintenek mindenkit, aki nem cigány. Ez egy olyan jelenség, ami életveszélyes a többségi társadalomra nézve. Következésképp ezt a jelenséget fel kell számolni. Akik még azt is le akarják tagadni, hogy a probléma létezik, sőt, be akarják tiltani az erről folyó párbeszédet, azok pontosan olyan társadalomellenesek, mint maguk a tolvajok, rablók és gyilkosok, akiket védenek. S nem segít ezen, hogy nincs racionális okuk a cigányvédelemre, csak néhány elvont, ködös eszme arról, hogy mindenki egyenlő, meg szeressük egymást gyerekek. Ha patkány költözik a házadba, azzal is elnéző vagy, mert vannak patkányok, amelyek nem koszosak és nem élnek a csatornában? Nem patkánymérget teszel ki, hanem csakisazénspejzomatfosztogatórágcsálóirtó szert, és tagadod, hogy azok patkányok lennének?
Az a tény, hogy aki
Az a tény, hogy aki rasszista, az nem az életmódja miatt ítél meg másokat, hanem az alapján, hogy milyennek született. Ha egy "fajmagyar" házaspár örökbe fogad egy cigány csecsemőt, az a gyerek már alsó tagozatban csak a cigánygyerek, aki biztos lop...
Pont ez a veszélyes, a
Pont ez a veszélyes, a tényekből hibás következtetéseket levonni. Volt időszak amikor az emberiség abból, hogy reggel kukorékolt a kakas és feljött a nap, ok-oksági következtetést vont le, csak pont fordítva.
Többsége bűnöző igaz, de nem azért mert cigány hanem azért mert mélyszegénységben él, nincsen veszteni valója, akik fehérek hasonló körülmények között élnek, hasonló arányban bűnöznek.
Második tény az első folyománya, nyilván hogy nem tőzsdei belterjes kereskedésből fognak milliárdokat bűnözni.
A nem beilleszkedést 600 év után szemükre vetni csalfaság, mert 550 évig pontosan ez a nem beilleszkedés kapcsán végzett munkáikra volt szüksége a többségi társadalomnak a kosárfonástól az üstfoltozáson át a vályogvetésig.
Neandervölgyi életszínvonaluk egyenes következménye a mélyszegénységüknek.
Az ellenségnek tekintés természetes reakció, te is ellenségesen viselkedsz velük, miért kéne hogy szeressenek? és a többségi társadalom 80 százaléka többé-kevésbé ellenségük.
Senki sem akarja a probléma létét letagadni, sőt ez a legnagyobb problémák egyike. A politikusok pont azért sumákolnak róla, mert a szavazatmaximalizálásra hajtanak, és mivel a szavazók 80 százaléka elutasítja a cigányokat bármilyen cigánytámogatás szavazatvesztést okoz. Az hogy a politikusok nem foglalkoznak korrekten a cigánykérdéssel az is a bűn határát súrolja.
Az hogy te a cigányok társadalmi beilleszkedésének lehetséges módozatairól folyó vitában patkányokat és patkányirtás példát hozol fel ez náci nyilas ideológia. Nem vitaképes, ugyanúgy üldözendő mint a kerékpárlopás, sőt a társadalomra való veszélyessége sokkal nagyobb.
:-((-------))-:
"a többségi társadalomnak
"a többségi társadalomnak a kosárfonástól az üstfoltozáson át a vályogvetésig."
Most jön az a mese, hogy azért nem dolgoznak, mert a "klasszikus cigánymunkákra" nincs kereslet? Ez mégis miféle kifogás? 100 éve az emberek túlnyomó része mezőgazdasági munkát végzett, mégis tudtak váltani.
"nyilván hogy nem tőzsdei belterjes kereskedésből fognak milliárdokat bűnözni."
Azért erre is van példa. Sőt a legnagyobb tőzsdei csalás főszereplője pont roma volt.
"hanem azért mert mélyszegénységben él, nincsen veszteni valója, akik fehérek hasonló körülmények között élnek, hasonló arányban bűnöznek"
Ez sem igaz. Faluhelyen nem a kisnyugdíjasok mennek betörni, hanem a gyakran nagyobb bevételekkel/segélyekkel rendelkező romák.
Téves mindent a külső környezettel (szegénység stb.) magyarázni, amikor a legtöbbször a tanult viselkedési forma a hibás. Ha azt látja a romagyerek, hogy a fizu/segély után 3 napig folyik a dáridó, majd utána lopunk mert elfogyott a pénzünk, akkor ő is azt követi. Ha a szülő azt mondja hogy a "parasztot" ki lehet nyugodtan rabolni, akkor azt teszi.
Ne tagadjuk már le azt, hogy az egyes népcsoportok más mentalitással rendelkeznek.
Persze hogy a tanult
Persze hogy a tanult viselkedés a hibás. Pont itt kellene számolatlanul beleszórni a pénzt a rendszerbe. Egésznapos iskola, napi 5 ingyen étkezés, full luxus. Ösztöndíj annak aki csak egy kicsit jobb a többinél. Olyan, hogy a gyerek maga akarjon ott bent lenni, ne lehessen otthon tartani erőszakkal se. Az már a szüleitől nem várható el, hogy jó példát mutasson, illetve amint azt a másik posztban írtam, megbüntették mert munkára tanította a gyerekét az autópályaépítkezésen. Annyi esze a cigánynak is van hogyha a gyerek 5x kaját kap ingyen a suliba, akkor beküldi. Nyáron is.
Egy példa, amit egy felemelkedett cigányember tett a társaiért, óriási tisztelet neki.
http://www.snetbergerkozpont.hu/
Ti meg csak acsarogjatok, gyűlölködjetek, fetrengjetek saját undorotokban ha ti úgy jól érzitek magatokat. Sajnos mások kedvét is elrontjátok.
:-((-------))-:
Ugye ezt a nem roma ember
Ugye ezt a nem roma ember gyereke is megkapná?
Remélem nem. Én a pozitív
Remélem nem. Én a pozitív diszkrimináció híve vagyok.
:-((-------))-:
"akik fehérek hasonló
"akik fehérek hasonló körülmények között élnek, hasonló arányban bűnöznek."
Tehát a mélyszegénységben élő fehérektől ezt megfosztanád?
Döntsd el hogy mit akarsz, mert vagy az nem igaz, hogy a magyarok is ugyanilyen arányban bűnöznek, vagy rasszista vagy, és azt mondod hogy ők le vannak szarva, nekik jó lesz még generációkon keresztül is az az életmód. Ha az állításod szerint a lumpen munkanélküli alkesz magyar gyerekei is bűnöző lesz, mint a cigány, akkor miért akarod őket kirekeszteni a felzárkózásból, az ösztöndíjból.
Mert hülyék a zenéhez,
Mert hülyék a zenéhez, mindegyiknél lenne egy tehetségesebb roma zenész fiatal.
Legyen első körben ez az indok.
Ha jól veszem ki, akkor te azt szeretnéd hogy egy szegény roma gyerekeknek létrehozott alapítvány helyeire szegény fehér gyerekeket vegyenek fel?
Fetrengjél csak a xenofóbiád undorító mocskában, kenegessed magadra, élvezzed. nyalogass egy kicsit a Csigafattyún lévő rasszizmusból hozzá Ettől érzed magad különbnek, hogy a mélynyomorban élő cigányokhoz képest faszának tartod magad, osztod nekik az észt hogy hogyan meg hol dolgozzanak, mire költsék a segélyüket, hány gyereket csináljanak. Milyen ember vagy te? Égni fogsz a pokol gyehennáján az örök időkig. Te nethuszár vitabajnok, te. Nem utállak, sajnállak.
:-((-------))-:
Egy liberátor aki hisz a
Egy liberátor aki hisz a pokol létezésében
:D
Fura világot élünk!
Dehogy hiszek! Viszont ha
Dehogy hiszek! Viszont ha akinek írom hisz, akkor ott fog égni a nézeteiért. Mert bűnt ugyebár nemcsak tettel lehet elkövetni (mint a cigányok) hanem szóval és gondolattal is.
:-((-------))-:
"szegény roma gyerekeknek
"szegény roma gyerekeknek létrehozott alapítvány helyeire szegény fehér gyerekeket vegyenek fel"
Előjött a rasszizmus...
Miért nem mindegy annak a szegény gyereknek a származása? Csak a romáknak jár az alapítványi támogatás?
Miért nem lehet szegény gyermekeket támogató alapítvány -faji megkülönböztetés nélkül? Mert ugye az már nem lenne rasszista...
-1 :-((-------))-:
-1
:-((-------))-:
Pff
Pff
-1 :-((-------))-:
-1
:-((-------))-:
A mondandód csak úgy
A mondandód csak úgy bővelkedik, hogy már túlcsordul.
De nem akarnak benn maradni
De nem akarnak benn maradni maguktól semmilyen intézményben mert utálják a kötöttséget, sőt a munkavállalók többsége is emiatt esik a legtöbb helyről.Egy-két hétig megy aztán már késnek.nem jönnek.
Csak egy példa:
Csiga megdumálta két cigánnyal hogy hozzanak lopott bringákat ő orgazda megveszi.Először hozták az elhíresült Skaerpát, másodjára két hét múlva jelentkeztek egy dvd lejátszóval vagy mivel.....
Ha lehetne keresni se megy, képtelenek megbízható módon teljesíteni.Mind művész lélek csak még nem tudjuk melyik művészeti ágban.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Értem, tehát ha a nap nem
Értem, tehát ha a nap nem azért kel fel, mert a kakas kukorékol, akkor a bicikli sem azért ment a cigánnyal, mert a cigány elvitte, hanem történetesen valamilyen homályos univerzális rendezőelv egy helyre vonzotta őket a tér-idő kontinuumban.
A nácizás-nyilasozás, avagy argumentum ad hitlerum pedig érvelési hiba. Nem indokolod meg, hogy miért helytelen az analógiám, csupán nácinak minősítesz, és ezzel akarod elutasítani. Ezek szerint a csokoládés palacsinta is náci, mert Szálasi szerette.
A csokoládés palacsintát
A csokoládés palacsintát én is szeretem, de semmi közöm a nyilasokhoz.
Milyen analógiád?
Neked a legtöbb megnyilatkozásodból vagy a direkt cigánygyűlölet sugárzik, vagy a sunyi csúsztatós kétfenekű szaloncigányozással operálsz. Erre talán még büszke is vagy. Semmi probléma ezzel, a magyar társadalom 80 százaléka többé kevésbé így gondolkodik. Azt nem értem, hogy miért probléma, ha valaki azt a beszédmódot amit használsz, rasszistának, idegengyűlölőnek, xenofóbnak minősíti? Ha nem az akkor mi?
Én 99 kiló vagyok, meglehetős pocakos. Ha azt mondják kövér vagyok, nem sértődhetek meg. Ezek az egyszerű tények. Lehet persze a politikai korrektség szellemében finomabban derékban erősnek mondani, de ezt pont a cigányok esetében kell alkalmazni, pozitív diszkriminációval segíteni a felemelkedésüket.
:-((-------))-:
Főszociomókuska,
Főszociomókuska, elolvastad már a neked linkelt tanulmányokat? :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Vegyék fel az izraeli
Vegyék fel az izraeli állampolgárságot az ottani hadsereg 40 éve létszám problémákkal küzd, és ott a nők is teljesítenek sorkatonai szolgálatot....így nem lesz két problémás csinált ország.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Hol vannak a sikeres
Hol vannak a sikeres cigányok, a diplomások, a híres művészek, a média személyiségek? Miért mindig mi segítsünk, ők nem segíthetnek magukon? Van egy rakat hulladékkereskedő , építési vállalkozó, meg kereskedő közöttük, na miért nem vesznek fel cigányt? Me' rasszisták...
A fémkereskedők is inkább hajléktalanokkal nyúzatták a kábelt Kőbányán, cigány nem sok volt közöttük.Láttam.
Kimnetünk lakóparkba ellenőrizni munkaügyi felügyelő koromban.Az összes alvállalkozó szinte mind cigány volt jellemzően 2-10 fős csapatokat foglalkoztattak zöm rokon.Nem elég hogy még a rokont se jelentették be, és max alkalmi munkavállalói könyvvel alkalmazták őket, de még azt is elköpték a nem rokonok, hogy azt se fizették ki mindig, hanem kaját kaptak, cigit ilyesmit....a saját fajtáját is kizsigerelte....behamisították a dátumot a kiskönyvbe ,mellette meg kiderült hogy a bér se lett kifizetve csak egy része tegnap.
"Nem nyúl a fékh-e', nem nyúl a fékhe'!"
Önbeteljesítő jóslatról
Önbeteljesítő jóslatról hallottal már?
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Persze, bebeszélik maguknak
Persze, bebeszélik maguknak és attól lesz szar, ahogy pozitívan állnak hozzá jön a kánaán...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
nézd, a többség odáig
nézd, a többség odáig sem jut el, hogy amiben igazságként hisznek, az baromság. Attól, hogy egy baromságot legitimizálsz, és sokan elhiszik, még baromság marad.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Van ilyen. Sokan
Van ilyen.
Sokan igazságként hiszik, hogy egy népcsoport helyzetéért kizárólag a többségi társadalom rasszizmusa a felelős. Ez baromság.
igen, ilyesmire gondoltam
igen, ilyesmire gondoltam én is.
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
Ja jó nem értettem mit
Ja jó nem értettem mit legitimálok én a kételkedés jogán kívül?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Sok statisztika ateista
Sok statisztika ateista baromságokat hord össze, de attól még a statisztika tudomány marad. És ettől a cirkulárisan hetente felmerülő sok baromságtól a tudósok véleménye még nem fog megváltozni. Tessék nekik tudományos érvekkel alátámasztani a sok okosságot, akkor majd talán... :DDD
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Pozitív visszacsatolásról
Pozitív visszacsatolásról hallottál-e már? Tyúk-tojás problémáról? Ki ütött vissza először?
:-((-------))-:
Hogy most mennyire igazad
Hogy most mennyire igazad van!
De ki kell azzal egészíteni, hogy amit többen mondanak, az nem biztos hogy igaz.
:-((-------))-:
Az is, hogy az összes lop
Az is, hogy az összes lop és hazudik - ezért nem kapnak még munkát és még a végén tényleg rá is lesznek "kényszerítve".
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
"a saját fajtáját is
"a saját fajtáját is kizsigerelte"
Ezt a kanadai "Karádi"-család óta tudjuk.
Persze ez a jogvédőket nem zavarja, az nem gond ha rabszolgasorsban tartják a társaikat, kifosztják és bűncselekményekre kényszerítik őket, de az igen ha a faluközpontban felvonul 50 gárdista.
Vannak egyébként, nem
Vannak egyébként, nem tudom mennyien, és titkolják a származásukat.
A mi házunkat egy cigány brigád húzta fel 15 éve. A fiam kinőtt biciklijét is odaadtam egyiküknek.
Ha meg munkafelügyelő is voltál, mi volt a véleményed arról amikor pár éve az M7-es (vagy tán a 6-os) legutolsó szakaszának átadásakor a rézsű kertészeti munkálatain cigánygyerekek is dolgoztak a szüleikkel. És a média azzal volt tele hogy mocskos szemét cigányok dolgoztatják a gyerekeiket. Amikor ez a világ rendje többszázezer év óta. a gyerekek betanulnak a szülők mellett. Az ellenőrök meg örültek hogy valamibe beleköthettek, basztathatták a cigókat. Ahelyett hogy mindenki csöndben örült volna hogy munkára szoktatják a gyerekeiket.
Egyszerűen szánalmas, undorító az egész.
:-((-------))-:
Olyan embert fogok felvenni,
Olyan embert fogok felvenni, akivel együtt tudok dolgozni. Ha az állásinterjún kellemes benyomást tesz rám, felveszem a bőrszínétől függetlenül. Ha nem tudom elképzelni a csapatban, akkor nem fogom felvenni.
Csak azért, hogy mindenféle bizottságok és kisebbségeket tutujgató szervezetek ne baszogassanak, nem fogok felvenni egyetlen kisebbségit sem, inkább fizetem a büntetést. Ismétlem, olyan embert veszek fel, akivel együtt tudok dolgozni. (Pl. ha büdösen ül le velem szembe, akkor az indokom a nem megfelelő ápoltság, és azt gondolom, hogy a tisztaság nem bőrszínfüggő.)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Úgy legyen. Csak legyél
Úgy legyen. Csak legyél szíves akkor is behívni a beszélgetésre, ha Orsós Rafaelként mutatkozik be telefonon.
:-((-------))-:
Ha a telefonbeszélgetés
Ha a telefonbeszélgetés során pozitív érzelmeket vált ki a hangja, be fogom hívni.
Ha a telefonbeszélgetés során ilyesmit hallok: "Drága tezsvírem, more, jájegyemahusod, rásszistá-e vágy, *orrszívás és/vagy köpés zaja*", akkor bizony megköszönöm a hívását és leteszem a telefont. :)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
"De ugye nem baj, hogy roma
"De ugye nem baj, hogy roma vagyok?"
Ez pont olyan, mint kirakni egy bringát csalinak... Ezt nem szabad, azt meg igen. Ez csúnya kettősmérce szerintem.
Ha egy cigány nekem azzal indít, hogy ő cigány, akkor ott már valami tuti nem kerek, én sem úgy telefonálgatok, hogy fehér vagyok, jó napot kívánok.
HA cigány lennék, a személyes találkozóig nem árulnám el magam. A helyszínen pedig igen kedvesen figyelmeztetném, hogy ha a bőrszínem miatt utasított el, akkor még találkozunk.
A névről meg annyit, hogy nem túl bonyolult megváltoztatni. Akit zavarnak az évszázados előítéletek, az meg fogja változtatni a nevét, hogy boldoguljon. Ez a bővített véleményem.
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
"Ha egy cigány nekem azzal
"Ha egy cigány nekem azzal indít, hogy ő cigány, akkor ott már valami tuti nem kerek, én sem úgy telefonálgatok, hogy fehér vagyok, jó napot kívánok."
Igazad van, nem kerek... Az nem kerek, hogy megkérdezi, mert tudja, hogy sok helyen igenis negatív diszkrimináció van.
A
Persze, hogy van. Hatszáz
Persze, hogy van. Hatszáz év szorgos munkájával elérték, hogy utáljuk őket. Milyen alapon várnád el a többségi társadalomtól, hogy hirtelen megértő és türelmes legyen velük?
Feljebb valaki már
Feljebb valaki már kérdezte. Ezzel a hozzáállással milyen alapon várod el, hogy dolgozzon?
Dolgozzon máshol. Van, ahol
Dolgozzon máshol. Van, ahol tud. Millió cég alkalmaz cigányokat, állami munkahelyből sincs hiány. Nálam nem fog, mert én előítéletes vagyok és rasszista.
Nem vagy rasszista, csak
Nem vagy rasszista, csak neorasszista. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Neonáci inkább. Ez az
Neonáci inkább. Ez az utolsó patkánymérges asszociáció már megüti a mértéket.
:-((-------))-:
Milyen alapon várják el,
Milyen alapon várják el, hogy munkát kapjanak, ha a hozzáállásuk nem változik?
Már korábban is akartam kérdezni, hogy a bringásfutárok között mennyi is a romák aránya? Mert ahhoz nem kell diploma vagy végzettség, bárki elmehet bringásfutárnak.
Ha kevesen vannak, annak a futárcégek mérhetetlen rasszizmusa vagy esetleg más oka van?
Eléggé összeégnek a
Eléggé összeégnek a napon és elég izzadságszagúak de nem tűnt egyik sem romának akit ismerek. Valószínűleg előbb adta el a bringát és már nem tud beállni....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Akinek a hozzáállása
Akinek a hozzáállása normális, az is "cigány, utál dolgozni és biztos lopni fog" megítélés alá esik.
A második kérdésedre te magad tudod a választ? Kételkedem benne
"Ha kevesen vannak, annak a futárcégek mérhetetlen rasszizmusa vagy esetleg más oka van?"
Mivel kisebbségről beszélünk, nem hiszem, hogy ugyanannyi fő cigány munkavállalót kellene keresni a futárok között, mint nem cigányt.
Szóval Kükü, Roland, és
Szóval Kükü, Roland, és Hp rasszista lenne?
Láttad te őket múltkor az FB-n esküvői fotókon Kipával a fejükön?
Aszzem ez mellé, ha valakivel kapcsolatban a rasszizmus eszembe se jut az a futárcégek,főleg nem a HP.
Igen a csak a sokaságból nem lehet kiválasztani az a kisebbséget aki rendes és dolgozni akar.Na nekik a többiek miatt kell 6X több melót beletenni a kitörésbe.Általában a folyamat végére sokkal rasszistábbak lesznek, mint az általad lerasszistázott többségi társadalom.
Egy vállalkozásnak nincs ideje a HR-es munka alatt szociológiai tanulmányokra. Az elpocsékolt idő és energia veszteség és hátrány a munkaerő piacon.
Tele vagyunk diplomás munkanélküliekkel, előbb kellett volna ébredni a cigányságnak is, ott volt 40 békés év....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
"Szóval Kükü, Roland, és
"Szóval Kükü, Roland, és Hp rasszista lenne?"
Bocs de te nagyon hülye vagy.
Ha azért nem dolgozik náluk kisebbségi, mert nem is felvételizik hozzájuk akkor miért lennének? Ha felvételizni de azt mondanák hogy nem mert te cigány vagy és tuti meglopsz majd minket akkor igen. Remélem érted a kettő közötti különbséget.
És miért nem felvételizik
És miért nem felvételizik hozzájuk?
Hiszen állítólag dolgozni akarnak, de a rasszista csigafattyú nem alkalmazza őket.
Tehát vagy kükü rasszista, vagy a cigányok nem akarnak dogozni. (feltételezve hogy kevés a roma futár)
Fejezzétek már be, hogy
Fejezzétek már be, hogy Csigafattyút lerasszistázzátok!!! Ő nem rasszista, hanem újrasszista. Világos?
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Kicsi fiam tudod kit
Kicsi fiam tudod kit hülyézzél le? korosabb vagyok annál hogy ilyen hangot engedj meg velem szemben azzal a 2 évtizededdel, pláne hogy sehol nem írtam neked ilyet.
Olvasás még megy?ki forszírozta hogy vannak-e cigányok a futárcégeknél? Erre írtam én hogy nem nagyon láttam egyet se.Erre megkaptam hogy a cégeknél lévő rasszizmus az oka, erre meg megírtam hogy rossz helyen kopogtat mert Kükü és Rolnad biztosan nem az.
Na miért nem felvételizik hozzájuk egy cigány se futárnak? Jó kérdés, bringázni biztos tudnak, valamennyire értenek is a bringákhoz...na miért nem?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
OFF A kipa nem zárja ki a
OFF
A kipa nem zárja ki a rasszizmust.
Ha valaki ez egyik kisebbségbe tartozik, még utálhatja a másik kisebbséget. Vagy éppen a többséget.
Azért mégsem hinném,
Azért mégsem hinném, Küküék nem az a gyűlölködő fajta mint mi.Nekünk kell az a hetnekénti masírozás az utcán mert nem érezzük jól magunkat másképp...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Én sem hiszem amennyire
Én sem hiszem amennyire ismerem, ezt csak arra írtam, hogy egyesek szerint ez kizárja egymást. De a bezzeghollandiában bezzeg egy homokos is lehet "rasszista".
Ha meg nem rasszista, abból csak az következhet, hogy nem teng túl sok munkanélküliben a munkavágy, amin persze nem kell meglepődni, egyszerűbb a postástól átvenni a segélyt mint napi 50-100 km-t tekerni a forgalomban.
Szoc segély összege
Szoc segély összege idéntől 22500 ft szerited olyan jó buli?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Mivel utaltam arra, hogy
Mivel utaltam arra, hogy rasszista lenne bármelyik futár, vagy futárcég? Feltett egy kérdést és arra válaszoltam. Te értetted nagyon félre a dolgot.
"Igen a csak a sokaságból nem lehet kiválasztani az a kisebbséget aki rendes és dolgozni akar."
Biztos vagy benne? Ha munkára jelentkezik, nem dolgozni akar? Ja, biztos nem, lopni akar a főnökétől...
Többesszám első személyt
Többesszám első személyt ne használj légy szíves. Vagy sorold fel pontosan, hogy ez jelenti téged, asztalosgábort, stb. stb.
:-((-------))-:
Azért nem 600 év az... el
Azért nem 600 év az...
el kell ismerni, hogy az ittélésük 800 éve alatt általában nem volt velük különösebb gond, amíg a Habsburgok egymásnak nem ugrasztottak minket...
Holnaptól hívjatok
Holnaptól hívjatok Bözsinek. :DDD
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Sajnállak.
Sajnállak.
Ha ellopják a bringádat,
Ha ellopják a bringádat, esküszöm, ez lesz az első hozzászólásom. ;) (tökmindegy, hogy ki)
__
Zöld Mali Cobra, fehér Vuelta felnikkel és neonzöld bowdenházakkal, csontfehér sárvédőkkel, valamint vigyorgó bringás visszapillantós kék bukósisakkal.
Gratulálok az akcióhoz,
Gratulálok az akcióhoz, jó eséllyel a gyerek életét is megmentettétek.
Nagyon remélem, hogy húsz
Nagyon remélem, hogy húsz év múlva nem ő lopja majd el a fiam biciklijét.
Ha megtörténik azért
Ha megtörténik azért csakis te leszel a felelős, mert finnyás vagy és gyáva.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Pár éve olvastam egy
Pár éve olvastam egy cikkben azt, hogy a jelenlegi gyerekvállalási kedv, illetve arány figyelembe vételével, 20XX-re(sajna pontosan nem emlékszem az évszámra) a cigányok már nem lesznek kisebbségben, ezért ez a fajta hozzáállás hosszú távon nem lesz kifizetődő.
Valaki feljebb írta, hogy csináljanak maguknak saját országot.
Csinálnak, ma még úgy hívják, hogy Magyarország.
Mindenképpen a teljes integrációt tartom megoldásnak, másképp ez nem működik.
Integrálni csak azt lehet,
Integrálni csak azt lehet, aki integrálódni akar, és nem a kívűlállás kultúrája határozza meg az életét.
Ez még a szocializmusban sem sikerült.
Többséget már korábban is elérhetik, ha a dolgozó réteg megunja, hogy az adóemelésekkel teremtenek pénzt a segélyezésre.
Az integrációt valóban
Az integrációt valóban mind a két félnek akarni kell, viszont nem nagyon látok más lehetőséget.
Nem pár száz emberről van szó, hanem sok ezerről, akik magyar állampolgárok, nem lehet őket csak úgy kirakni valahova.
Meg kell találni a megfelelő módszer, amivel hasznos tagjává válhat a társadalomnak a cigányok többsége.
Szüksége van mindenkinek siker morzsákra, mert különben nincs motiváció.
Persze lehet azt mondani, hogy addig nem...., amíg nem változtatnak a hozzáállásukon, a "másik oldal" pedig erre azt, hogy addig hogy változzon a hozzáállás, amíg nincs a lehetőség sem megadva rá.
"Meg kell találni a
"Meg kell találni a megfelelő módszer, amivel hasznos tagjává válhat a társadalomnak a cigányok többsége."
És amikor elkezdik keresni, akkor rögtön "munkatábort", "rabszolgatartást", "mer47ezerbőlnemlehetmegélni", meg ilyeneket kezdenek el kiabálni.
Shagszociomókuss.
Shagszociomókuss. :D
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Át kéne neked költözni
Át kéne neked költözni Gyöngyöspatára.
:-((-------))-:
Te ott laksz?
Te ott laksz?
Nem. :-((-------))-:
Nem.
:-((-------))-:
Akkor miért is kellene
Akkor miért is kellene nekem odaköltöznöm?
Hogy tudjad miért
Hogy tudjad miért kiabálnak "munkatábort", "rabszolgatartást", "mer47ezerbőlnemlehetmegélni", meg ilyeneket.
:-((-------))-:
De hát te se élsz ott. Te
De hát te se élsz ott. Te honnan tudod, hogy miért kiabálják ezeket?
Én elhiszem a liberális
Én elhiszem a liberális szemét cigánybarátoknak amit mondanak. Te nem hiszed el, neked kéne meggyőződni a saját szemeddel hogy nem korrektül mennek ott a dolgok.
:-((-------))-:
Már miért kellene nekem
Már miért kellene nekem igazolnom egy állítás valótlanságát?
Vagy:
"Én elhiszem a rohadt náci szemét kormánynak amit mond. Te nem hiszed el, neked kéne meggyőződni a saját szemeddel hogy nem korrektül mennek ott a dolgok."
Ja értem. Szóval én
Ja értem. Szóval én menjek el Gyöngyöspatára, és a saját szememmel győződjek meg arról, hogy minden rendben van ott.
Mi a rend? Hogy zsarolással, munkatáborszerű körülmények között kényszerítik a romákat felesleges munkára? Amit egy buldózer egy nap alatt elvégezne? Olyan munkafeltételek között melyek nem felelnek meg a kormány saját munkatörvénykönyvében előírtaknak? Se víz, se mellékhelyiség, se munkaruha, se odajutási lehetőség? A fizetés meg a minimálbér fele? Milyen érdekes, hogy az oda dolgozni berendelt fehérek másnapra hoztak igazolást hogy van melóhelyük.
:-((-------))-:
"Milyen érdekes, hogy az
"Milyen érdekes, hogy az oda dolgozni berendelt fehérek másnapra hoztak igazolást hogy van melóhelyük."
Ezt honnan tudod?
A liberális barátaid faji nyilvántartást vezetnek?
De ha igaz, már megérte, hiszen annyival kevesebb segélyt kell kiosztani.
Milyen zsarolás? Bármikor elmehetnének biciklisfutárnak, nem kötelező ott dolgozni. Sőt egyáltalán nem kötelező, de akkor segély sem jár. Választási lehetőség megvan.
Odajutási lehetőség van, gyalog vagy bringával. Pár km gyaloglásba nem hallnak bele, még Bp-en is a legtöbb ember legalább annyi ideig utazik a munkahelyére.
Az a durva, hogy egyesek a totalitárius rendszerek bűneit relativizálják azzal, hogy a kényszermunkatáborhoz hasonlítják azt, ahol az emberek önként, fizetésért dolgoznak.
Felesleges munka? A totál képzetleneknek te milyen munkát tudnál adni?
De lehet hogy a bringafutárokat is kényszerítik a munkára! Hiszen teherautók között a szennyezett levegőn kell dolgozzanak, céges autót sem kapnak hogy bemenjenek a munkahelyre, ráadásul 500 euró nettót sem keresnek meg.
Már a kérdéseid is
Már a kérdéseid is hazugságok.
:-((-------))-:
Not sure if serious, or just
Not sure if serious, or just trolling.
Ez valami sztender netes
Ez valami sztender netes jópofi szöveg? Akármi is, én nem trollkodok, abban biztos vagyok. Te is biztos vagy-e benne, ecsém, hogy nem trollkodsz soha?
:-((-------))-:
Ennyit tudsz, miután a
Ennyit tudsz, miután a lágerekhez hasonlítottad a napi néhány órában, fizetésért végzett munkát.
A összeg nagyságán meg tipikusan a bp-i belvárosi lisbi "értelmiség" csodálkozik, akik azt sem tudják, hogy sok településen még rendes munkaviszonyban sem keresnek többet. Akik szerint minden településen 2 percenként jár a busz, hogy a melós eljuthasson a munkahelyére.
Kerestem, nem találtam hogy
Kerestem, nem találtam hogy ilyen hasonlítást tettem volna. Segg írta a munkatáborokat, vele beszéljed meg.
Rendes munkaviszonyt 93ezerért lehet létesíteni. Önkéntesen. Az nettó kb. 61ezer.
A közmunkára viszont kényszerítés által kerültek Gyöngyöspatán, nettó 47ezerért, nem sztenderd munkakörülmények közé. Olyan munkára, amire szerintem nettó 61ezerért sem menne el sok ember.
"A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér a teljes munkaidő teljesítése esetén 2012. I. 1-jétől havi 93 000 forint"
"Havonta 57 ezer forint lesz a teljes munkaidős közfoglalkoztatottak kötelező legkisebb bére, ami nettóban 47 ezer forintra jön ki."
:-((-------))-:
"munkatáborszerű
"munkatáborszerű körülmények között kényszerítik a romákat felesleges munkára?"
ja, csak "szerű".
semmiféle kényszer nem volt. A segély megvonása nem kényszer.
Hidd el, a mezőgazdasági napszámosok nem keresnek sokkal többet ennél.
Ha meg a gazdasági kényszert tekinted kényszernek, akkor kükü is rabszolgatartó, hiszen kevesen futárkodnának, ha a pénzt anélkül is megkapnák havonta.
Valódi kényszer az lenne, ha se otthon nem maradhatna, se másmilyen munkát nem vállalhatna az illető. De ez nem áll fenn. Bármikor elmehet más foglalkoztatóhoz, csak pl. a gazdálkodók vannak olyan előítéletesek, hogy akik szarul dolgoznak, azokat nem hívják, csak azokat akik rendesen végzik a munkát és hétfőn is időben beérnek.
Nem találok a neten semmit
Nem találok a neten semmit az aktuális napszám mértékéről. Kérek linket.
:-((-------))-:
"A teljes munkaidőben
"A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér a teljes munkaidő teljesítése esetén 2012. I. 1-jétől havi 93 000 forint"
Ha a munkáltató megadja.
Vagy azt mondja, itt van 47ezer -ha kell, akkor jó, ha nem, akkor nyitva az ajtó, le lehet számolni.
Tök mindegy, mit ír a törvény> amíg a munkás ki van szolgáltatva a munkáltatónak, addig az az abesszín makaó szabályai szerint fog vele játszani. És a melós meg akar élni, ezért kénytelen elfogadni...
...eredetileg 26 roma és 12
...eredetileg 26 roma és 12 nem roma regisztrált munkanélkülit hívtak az augusztus elején kezdődött erdőtisztításhoz, ám – miként arról korábban beszámoltunk – amikor a „magyarok” hírül vették, hogy „cigányokkal” kellene együtt dolgozniuk, papíron valamennyien munkaviszonyt igazoltak, így ők végül nem kerültek be a programba.
http://nol.hu/lap/mo/20110825-kesernyes_kozmunka_a_mintafaluban
:-((-------))-:
És ezzel mi a baj? A
És ezzel mi a baj? A cigányoknak nem volt munka? A magyarok helyére is mehettek cigányok....ott a lé amiért sír mindenki.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Még mindig nem tudom, hogy
Még mindig nem tudom, hogy mégis ezt melyik cigányszakértő találta ki. Bizonyára az, akinek van ilyen képesítése, hogy simán megállapítja bárkiről.
Ha igaz, akkor 12 emberrel kevesebb áll sorban segélyért. A közmunkának pont az is volt a célja, hogy azoktól akik eddig feketén dolgoztak, ne kelljen fizetni. Eddig felvették a fekete fizut, nem adóztak, de segélyt is kértek.
A segélyezésből a
A segélyezésből a munkába való átmenet egy nagyon rossz pontja a magyar rendszernek. Egyes nyugati országokban simán lehet kisebb fizukért dolgozni a segély mellett, és a segély fokozatosan "elsorvad" ahogy nő a fizetés. Teljesen logikus, nem lehet binárisan megoldani az átmenetet. Tegnap segély ma munka nem létezik. Hivatalos alkalmi munka, részmunka, heti 1 nap munka kezelésére alkalmatlan a rendszer.
:-((-------))-:
Ogre a múlt hónapban 3
Ogre a múlt hónapban 3 segédjelöltet dobott ki.Egyik sem volt cigány, de vagy nem volt elég rutin, vagy megbízhatatlan volt, vagy semmihez sem értett.
Milyen munkát adnál egy analfabéta vagy írni olvasni épp csak tudó embernek a Microsoft árnyékában, pincérkedéssel jövedelmet szerző diplomás munkanélküliekkel a munkaerő piacon?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Ez a probléma. A
Ez a probléma. A strukturális munkanélküliség. Ami most 12 % körül van. Ennek megoldását nem mi fogjuk összedobni itt a fórumon. Én ugyan pont megértem a 6 napos munka hét 5-re csökkenését, lehet megérem a 4 naposat vagy a 6 órás munkanapot.
"„Egyre több a felesleges ember a világon” – Szalai Erzsébet a válságról "
http://hvg.hu/itthon/20120626_szalai_erzsebet_valsag
És tulajdonképpen az másodlagos, hogy aki nem fér hozzá a munkához az mit csinál. A bringalopás persze zavaró, de ne általánosítgassunk, mondjunk konkrét dolgot hogy mit lehetne csinálni.
:-((-------))-:
Pont erre van a
Pont erre van a közmunka.
Ami Bp-en is szükséges lenne, pl. kiterelni pár száz munkanélkülit a bringautakra, hogy lenyírják a lenőtt fákat, bokrokat, felsöpörjék a szélén felhalmozódott földet stb. Erre bárki alkalmas, és mondható az hogy egy gép gyorsabban végzi el, de akkor meg munka nem lesz.
Egyik lehetőség, hogy az eddigi segély összegét megnövelve közmunkásokat alkalmazunk a bringaúttisztításra. A másik az, hogy még jobban megemeljük az adókat (vagy súlyadót a biciGlikre :), és abból megbízunk vállalkozót, aki jó drágán elvégzi ugyanezt. Lehet választani.
Télen itt nyavajog mindenki
Télen itt nyavajog mindenki hogy nem takarítják a bringautakat ...nem akkor van fűtési szezon?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Teljesen egyetértünk
Teljesen egyetértünk megint.
Na, akkor miért nem láttam még Bp-n egyetlen közmunkást se a bringaútra belógó ágakat nyesegetni?
Hadd találgassak egyet: a szemét mocsok liberális Demszky miatt, aki miatt a dugódíj is lesz.
Én egyébként egy ideig hordtam metszőollót magammal a bringán, és nyesegettem, de elment tőle a kedvem.
:-((-------))-:
Na ha esetleg kíváncsi
Na ha esetleg kíváncsi lennél arra hogy milyen egy ilyen közkényszermunka belülről, itt van egy élménybeszámoló Ózdról:
http://www.veresegyhazi-hirhatar.hu/hirek/kenyszermunka-ehenhalassal-vag...
:-((-------))-:
Van bőven lehetőség. A
Van bőven lehetőség.
A mindenki számára nyitva állók mellet bőven van olyan, amik csak a romák számára van. Mégis csak a töredékük él ezekkel. És aki ki akar törni, azt gyakran a rokonság húzza vissza.
Munkanélküliségi ráta,
Munkanélküliségi ráta, (2012. január–március) 11,7 %
http://www.ksh.hu/
jobb alsó sarok.
Úgy, hogy az évi egy napot dolgozó közmunkások is foglalkoztatottakként vannak a statisztikában.
:-((-------))-:
Ha a kitörni akarókba
Ha a kitörni akarókba belerúg a többségi társadalom, akkor se jó példa, se remény nem lesz.
A szocializmusban sokkal
A szocializmusban sokkal jobb (kevésbé rossz) volt a helyzet mint most. És legalább nem voltak olyan politikai erők melyek az előítéletességre rájátszva próbáltak megkapaszkodni.
:-((-------))-:
Akkor azt is olvasd el, hogy
Akkor azt is olvasd el, hogy hányan költöznek el évente innen külföldre.
A bűnözői kultúra olyan mint a kolduló szerzetesi, egyedi életforma amit a többségi társadalom finanszíroz így vagy úgy.Ha Szent Istvánékra rájön az ügybuzgóság és az ország 3/4-e lett volna kolduló szerzetes akkor az 1/4 bottal zavarja el a 3/4-et és azok meg éhen halnak.
Lehet gyúrni többségre...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Neorasszista szociomókusok
Neorasszista szociomókusok hetenkénti összeröffenését obszerválhatjuk itten. Csigafattyú főszociomókus remélem mindenképpen értesít bennünket, amikor is a mínusz x-edik kritikus tolvaj elfogása után lecserélhetem már végre az ulakatomat sodronyra.
Siessetek, ügyeskedjetek csak! Sodronyzár boltot akarok nyitni!
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Nem egészen így látom.
Nem egészen így látom. Nem az adatokkal, statisztikákkal van a baj, hanem az értelmezésükkel.
Olyan statisztika kéne, amiben az van hogy 1000 mélyszegénységben élőből 800 cigó, 200 fehér, 800 cigóból 80 megy a dutyiba 200 fehérből meg 20. És azonnal látszana a dutyibakerülés valódi oka.
Lehet ám hogy az igazi szociomókusok se mernének egy ilyen statot bemutatni.
:-((-------))-:
Ilyenre én is kiváncsi
Ilyenre én is kiváncsi lennék. Hogyan lehet bármilyen programot indítani, ha még a kiinduló állapotot sem ismerjük. Ez olyan mintha megtiltanánk a forgalomszámlálást, nincsen bringás hivatalosan, így bringasávra sincs szükség.
csak sajnos 22 éve olyanok kormányoznak, akik szerint a problémát a szőnyeg alá kell söpörni.
Ebben véletlenül
Ebben véletlenül egyetértek. Már 22 évvel ezelőtt is a szőnyeg alá volt söpörve a probléma, de a kötelező általános foglalkoztatás magától terelgette a dolgokat jó irányba, minden más hátránya ellenére.
:-((-------))-:
Akkor most már eljutottunk
Akkor most már eljutottunk végre 3 nap után oda, hogy az a probléma ami nincs kibeszélve minden aspektusából megoldva se lesz jól.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Kezdetnek nekem az is elég
Kezdetnek nekem az is elég lenne ha megmondaná valaki, volt-e valahol bárhol a világon legalább egy sikeres roma integrációs program?
Csak hogy ne a Szetn Grált keressük.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem mert tudományos
Nem mert tudományos rasszizmus lenne a szent tehénként kezelt statisztikával is alátámasztva azt amit évtizedek óta tapasztalati tényként mindenki tud.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Aránypárok nem mennek
Aránypárok nem mennek tisztán? Azt próbáltam érzékeltetni, hogy a mélyszegénységben élők bűnelkövetési statisztikája bőrszínfüggetlen.
:-((-------))-:
Hajnal felé sem.Nem ezt
Hajnal felé sem.Nem ezt tapasztalom nekem elég.Egyébként több emberből kevesebb százalék estén sem lenne ennyire felülreprezentált sztem cigányság börtönökben.Mert a több nem cigány kisebb százaléka is több ember.Mégis fele-fele körül van az arány tudtommal.Egyébként meg ha nem is akkora különbség arányaiban akkor minek kell a pozitív diszkrimináció?
Azt hittem e felülrepezentáció pont azt jelzi hogy gond van ezért kell a segítség...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Persze felülreprezentált,
Persze felülreprezentált, az összlakossághoz képest. De a hasonló életkörülmények között élőkhöz képest felülreprezentált-e?
Ezekre a különböző viszonyítási alapokra jó példa egy időközi választás. A szavazásra jogosultak 30% elmegy választani, és azok közül 51% rászavaz valamelyik jelöltre. Onnantól ez a jelölt veri mellét hogy 51%-al győzött, noha 15,3%-al győzött.
:-((-------))-:
Igen csak te itt
Igen csak te itt összekevered a mélyszgénységben élő faluhelyi mamikákat a Sztojka féle szegényekkel, és a cigány etnikumot a nem cigánnyal.A cigány étnikumra vetítsétek már a cigány bűnelkövetők arányát, ne hígítsátok a jövedelmi viszonyok alapján....
A Csiga féle alaptétel úgy szól hogy a cigányoknak sajátos kultúrája van és ez a kultúra hordozója azoknak a viselkedés mintáknak amik miatt mindenütt (nem csak itt) konfliktusuk van a helyi többséggel.
Ezért ő semmibe sem nézi őket,és nem faji hanem kulturális alapon semmibe veszi őket.
Ergo vele szemben a mély szegénységes mintára vetített elkövetői hányad csak téves eredményt hozhat.Amíg nem tudjuk hány cigány etnikumú vagyis cigány kultúrát életvitelszerűen élő személy van itt,addig csak arra hagyatkozhatunk. Hogy utolsó becslés szerint a lakosságra vetített arányuk 1:10, a BV intézetekben készült felmérések szerint meg az ottani arány 1:1 valami itt nagyon nem stimmel....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem. Keressél statisztikát
Nem. Keressél statisztikát az 1:10-ből mennyien élnek mélyszegénységben, és a BV intézetekben az 50% közül hányan éltek mélyszegénységben előtte, és felvilágosodsz.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Kidobtam már a saját
Kidobtam már a saját szakdogámat de még 2004-ben Kemény Jánossal csináltam hozzá interjút, és akkor 10% környékére tették az arányukat.Most had ne vágjam fejből, hogy akkoriban honnan írtam ki.
Én miből világosodjak föl? Pont arról beszélek hogy baromság belekeverni a mélyszegénységet, mert a vidék tele 80 éves nyomorgó mamikákkal akik akkor láttak rendőrt utoljára amikor '53-ban elvitték a szomszédot...Azt tessék megmondani az összes cigány hány % bűnöző, meg az összes nem cigányé hány %-a bűnöző?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nehogy később véletlenül
Nehogy később véletlenül miniszterelnök vagy köztársasági elnök légy hékám!
Pont arról beszél mindenki hogy a cigánybűnözést csak a párhuzamosan végzett mélyszegénységbűnözésvizsgálattal lehetne legitimálni, de az már macerás.
És ne keverjük ide a 80 éves nyugger mámikat, mert ők semmilyen bűnözési statisztikában nem játszanak.
Pláne a cigányok már 60 évesen halnak megfele.
:-((-------))-:
Én keverem? Ti keveritek
Én keverem? Ti keveritek bele a mélyszegényezéssel...pont azt mondom ,hogy a nem cigányok között élő mélyszegények miért max koldulni hajlandók, de lopni nem? Hogy lehet hogy öregek fagynak meg télen a fűtetlen lakásukban inkább mint hogy kimenjenek illegálba fát lopni...
Nem azokat vizsgáljuk csak aki közül jön a két minta, hol is sajátították el ezt a viselkedésmintát? Hát nem a mélyszegénységben mert érdekes módon a fent leírt társadalmi réteg semmit sem sajátított el belőle.Azt a gondolkodást mutassuk már ki ahonnan ez kivirágzott.Nektek tanították a szüleitek hogy szabad lopni?Meg nem kell iskolába járni, de helyette kell lopni járni mert téged nem ítélnek el érte....Ordító hazugság hogy a nyomor az előszobája a bűnözésnek.Annál az előszobája akinél már a talajt előkészítette valami, pl hibás kultúrális örökség.Megvan a Faluhelyen sátoroznak az oláh cigányok népdal? Na azt se most írták...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
A nem cigány
A nem cigány mélyszegények között sajnos nem csak otthon fagyoskodó öregek és koldulók vannak, hanem olyanok is, akik bizony lopnak is.
Ezért sem jó a mély
Ezért sem jó a mély szegénységet bele keverni az összehasonlításba, mint fent mondtam, a két halmaz nem fedi egymást.
Az hogy sokan élnek mindkét csoportból mély szegénységben egy dolog.
Az hogy a cigányság felülreprezentált a mély szegénységben egy másik dolog.
Hogy emiatt a cigányság vélt etnikai arányára vetítve emiatt felül reprezentált,a BV intézetekben még egy dolog.
De hogy azt megmondani az alapján hogy ez nem így van mert ha az összes mély szegénységben élőre vetítjük a cigányok arányát....
BV intézetekben nem csak a mély szegénység miatt bűncselekményt elkövetők ülnek.
Sztojka az FB-n a Merci előtt egy tipikus mélyszegénynek látszott, igaz se TB-je se munkaviszonya, se adóbevallása....
Továbbra is két kérdés:
Ha 10 vagy legyen 30% a cigányság etnikai aránya az összlakosságban (becslés) miért 50% az aránya a BV intézményekben?
Az hogy a mélyszegénységben élők egyesek szerint gyakrabban követnek el bűncselekeményeket, hogyan támasztja alá a cigányság eltérő etnikai arányát -még becsült formában is- a népességben és a BV intézményekben?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Ezt már a szál elején
Ezt már a szál elején megírták, csak egyszer tényleg meg kellene vizsgálni: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20120627/minusz-egy#comment-497245
Elég ennyi? Az alsó
Elég ennyi?
Az alsó jövedelmi ötödbe tartozó személyek jellemzői (gyerekes háztartásokban élők között 2009)
42,4% város
1,6% Bp
56% község
21,2% egykeresős
7% többkeresős
71,8% foglalkoztatott nélküli
41,4% roma
54,1% nem roma
4,5% nt/nv
A szegények és depriváltak aránya a 18-74 éves népesség meghatározott módon definiált etnikai csoportjaiban
nem romának tartott
10,6% jövedelmi szegénység
14,4% abszolút vagyoni depriváltság
roma identitású (1)
56,4% jövedelmi szegénység
75,7% abszolút vagyoni depriváltság
nem roma identitású romának tartott (2)
40,8% jövedelmi szegénység
58,0% abszolút vagyoni depriváltság
romának tartott összesen (1+2)
50,3% jövedelmi szegénység
68,9% abszolút vagyoni depriváltság
http://www.melyszegenyseg.hu/dokumentum_tar/htmls/
Remélem, most már érthetőek a BV intézetes arányok. Csigafattyú biztosan szívesen kölcsön adja neked Póczik Szilveszter könyvét.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Es ezt igy hogy? Nem ugy
Es ezt igy hogy? Nem ugy van, hogy faji hovatartozasrol nem igazan szabad nyilvantartast vezetni?
Is. Meg rakd hozzá hogy
Is.
Meg rakd hozzá hogy így a mi rasszista bélyegünk kilő a cigányozással mert sikoly bebizonyította hogy a roma lakosságra vetítve nagyobb a mély szegénységi arány mint a nem romákra vetített.Ergo amikor azt mondom a cigányok lopnak és a gyakorlati tapasztalat is ezt igazolja, semmiben sem mondok ellent sikoly statjának.Több közöttük a az alsó ötödbeni így gyakrabban kerülnek vagyon elleni cselekményekkel kapcsolatba.
Vissza felé, 4 ember közük egy cigányt megvizsgálva valószínűbb hogy belefutsz egy bűnözőbe.
Nem a mi dolgunk a jövedelmi bajukat megoldani. A mi dolgunk a saját vagyonvédelmünket megoldani.
A cigányozás gyakorlati haszna, mint hüvelykujj szabály ezennel bizonyított. Köszönjük Emese! :)
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Frenki, komolyan ilyen
Frenki, komolyan ilyen nehéz a felfogásod?
"Ergo amikor azt mondom a cigányok lopnak és a gyakorlati tapasztalat is ezt igazolja, semmiben sem mondok ellent sikoly statjának."
Dehogyisnem mondasz ellent. Milyen arányok is vannak a BV intézetekben?
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Az elítéltek fele
Az elítéltek fele cigány.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Körülbelül. A másik fele
Körülbelül. A másik fele pedig piréz, és azok is csak véletlenül keveredtek oda.
http://www.matud.iif.hu/03jan/poczik.html
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Ez nem nyilvántartás.
Ez nem nyilvántartás. Szociológiai felmérés.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Kár, hogy kidobtad, mert
Kár, hogy kidobtad, mert azt már amúgy a Skarpea trilógiában is meg akartam kérdezni, hogy nem Kemény István volt az véletlenül? :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Szerintem nem keveri. Arra
Szerintem nem keveri. Arra akar kilyukadni, hogy vajon a mélyszegénység és a bűnözés milyen kapcsolatban van, nem pedig egyes etnikumok.
Ha a mélyszegények arányában A etnikum 20%, B etnikum 10% és C etnikum 70%-ban van jelen és bünőzésnél is nagy minta alapján az elkapottak 20% A, 10% B és 70% C arány jön ki, akkor abból az az jönne ki hogy a bűnözés nem etnikumfüggő mert a etnikumokból ugyanúgy mindenki képviseli magát arányosan.
Ezek után az lesz az érdekes kérdés hogy vajon a mélyszegények között A etnikum miért foglal el olyan magas arányt amikor az egész népességben kisebb arányban vannak jelen. (Ez már teljesen más, ugyanolyan érdekes kérdés lesz)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Kérdés, hogy
Kérdés, hogy mélyszegénységnek tekinthető-e az, ahol jut cigire és piára, de nem jut a gyereknek cipőre...
Ez érdekes kérdés - de
Ez érdekes kérdés - de ameddig ugyanazt a definiciót használjuk mindenkinél addig teljesen irreleváns is a vizsgálat szempontjából.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
De akkor ha már cigire és
De akkor ha már cigire és piára se jut, akkor az mi? Mélymélyszegénység?
Egy
Egy köbmélyszegénység.Mint mértékegység.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
- :-((-------))-:
-
:-((-------))-:
Kérdés hogy a
Kérdés hogy a mélyszegénység és a cigány etnikum egymást fedő halmazok-e?
Ez a rakat nem cigány csóró miért nem indul el bűnözni?
Talán mert nem abban nőtt fel, hogy a börtönbe menni dicsőség, mert milyen kemény a fiam...és fél bemenni?
Persze ha időben van mellettük egy tapasztalt nagybácsi aki felvilágosít a börtön hierarchiáról, a mire kell majd benn figyelni, meg mondd meg te kinek a kije vagy benn...továbbá a sikosító nélküli anális szex technikájáról akkor biztosan nem félnének tőle ennyire, de most már sajnos késő....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
- :-((-------))-:
-
:-((-------))-:
egy vajda:
egy vajda: http://www.youtube.com/watch?v=fTwveHGrym4
kell komment?
---
"Atyám, bocsáss meg nekem. Én egy féreg vagyok." - Kurgán
-
-
Beszél a vajda egy komplett
Beszél a vajda egy komplett éhező cigány telepről, meg arról, hogy leraboltak egy fél falut, majd Ő szólt nekik, hogy ezt ne csinálják és a lopások varázsütésre megszűntek.
Akkor most az a telep éhen halt vagy azóta csak fotoszintetizálnak?
Lehet hogy előtte sem
Lehet hogy előtte sem éheztek?
Mert a sok éhező szájából gyakran kilóg a cigi. Arra van pénz?
Lehet, hogy nem éheztek, de
Lehet, hogy nem éheztek, de akkor a vajda többi állítását sem lehet egyértelműen igaznak venni.
A kilógó cigi az éhező szájból nem cigány sajátosság.
Lehet most egy másik
Lehet most egy másik telepet rabolnak le mert az előző már le lett rabolva amúgy is és ha a Vajda egy hetet késik akkor is abbahagyják maguktól mert már nem volt mit.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
No, mennyi idő alatt lesz
No, mennyi idő alatt lesz meg a
300 hozzászólás?
És mi lesz ha csigáék belehúznak és előbb lesz meg egy újabb tolvaj mint hogy ez betelik?
Lesz-e kereslet két hüjekomment-gyűjtő-topikra?
Nehéz kérdések ezek... :-D
Tiszta ciki, hogy mostanság
Tiszta ciki, hogy mostanság nem én generálok ekkorákat :(
Igyekszünk de péntektől
Igyekszünk de péntektől hétfőig sikerült a város legbiztonságosabb helyét meglelni... utána lett a héten az itteni buli.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
"És mi lesz ha csigáék
"És mi lesz ha csigáék belehúznak és előbb lesz meg egy újabb tolvaj mint hogy ez betelik?"
Lehet, hogy még ma este kiderül!
Személyes vélemény
Személyes vélemény következik!
1. Nő vagyok, fülig szaros gyerekhez akkor se nyúlok viszolygás nélkül.
2. A cigányok igen is tehetnek a megítélésük mikéntjéről, normál helyzetű, tisztességes cigány ember mondott nekem ilyesmit egy váróteremben mikor az orvosra vártunk.
3. Igenis a rokonság kihasználása és az cigányok közti fajgyűlölet és megvetés létezik!!!
A 3. pontban személyes tapasztalatom van benne, vitának helye nincs , s azért nincs mert a vitató valószínűleg nem tapasztalt hasonlót,
Gilran a térképész
1. Én csak a szartól
1. Én csak a szartól viszolygok nem a gyerektől, le kell törölni róla és akkor nem lesz olyan.
2.Ha az a tisztességes cigány ember azt mondja, hogy relativitáselmélet marhaság és Einstein egyébként hülye volt, azt is elhiszed.
3.Nem csak a cigányok között létezik megvetés.
Sutty, bele a
Sutty, bele a szalonrasszista dobozba!
:-((-------))-:
Na itt mondtad el hogy nincs
Na itt mondtad el hogy nincs személyes tapasztalat, akarod hogy bevalljam, igen
na bevallom van bennem cigány vér, van és kész
dolgozom, élek, elismernek, iskolázott vagyok,
DE az aki lop csal hazudik a szemem láttára az ne legyen már büszke rá, én nap mint nap szembesülök ezzel, szemtől szembe közelről, igen közelről is
van akivel egy házban kezdtem az életem, együtt nőttünk fel egyidősek vagyunk, ugyanolyan szegénységből jöttünk
én eljutottam addig hogy mindenem megvan, nincs sok dolgom de azaz enyém és nem hitelből van,
ő meg 'drogos kurva' lett, és ez nem trágár kifejezés hanem a valóság
ismétlem ugyan olyan körülményekkel kezdtük,
így legyél rasszista, mert viszont rasszizmus ugyan úgy van,
Gilran a térképész
Jaj! Ettől csak rosszabbá
Jaj! Ettől csak rosszabbá válik minden.
:-((-------))-:
"3. Igenis a rokonság
"3. Igenis a rokonság kihasználása és az cigányok közti fajgyűlölet és megvetés létezik!!!"
Senki nem állította az ellenkezőjét, de ez máshol is létezik.
"na bevallom van bennem
"na bevallom van bennem cigány vér, van és kész"
de sajnálatosan nem rendelkezel a liberálisok által osztogatott megmondói engedéllyel, így csak rasszista lehetsz, a véleményed nem számít.
jó én vállalom rasszista
jó én vállalom rasszista vagyok, hidd el el fogom viselni ennek a következményét is,
a rasszizmusomat pedig az a kevéske élettapasztalatom szülte, de meglétéért csakis én vagyok a felelős, ez így igaz
Gilran a térképész
Gyere hímezek a
Gyere hímezek a melegítődre neked is horogkereszteket.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
rendben gyere, de merd
rendben gyere, de merd megcsinálni, elviselem, nem fogok elfutni, de megtennéd hogy inkább a hátamra hímzed, mert ugye a mellem a meg nem született gyermekeimé
Gilran a térképész
A cigányvédők figyelmébe
A cigányvédők figyelmébe ajánlok két dolgot.
1. Baromira kisebbségben vagytok az idealista véleményetekkel. Ha jól számoltam, hárman vagytok itt, akik szerint a cigányokra semmiféle rosszat nem szabad mondani, de még megnevezni őket sem.
2. Pusztán attól, hogy minket valamilyen erőltetett kategóriába soroltok, pl. "náci", "rasszista", attól még nem lesz sem vitaképes, sem alátámasztott az álláspontotok. Mi több, a besorolást sem indokoljátok. Az nem vitaérv, hogy az ízlésetekkel ellenkezik, amit mondunk, sem az, hogy ismertek egy külföldi embert, aki írt egy könyvet, és abban ő is azt írta, hogy ellenkezik az ízlésével. Ezt egyébként úgy hívják, hogy argumentum ad hominem, és súlyos érvelési hiba.
Persze hogy kisebbségben
Persze hogy kisebbségben vagyunk. Ha egyszer 80 százalék az elutasítók aránya. Nem mondasz újdonságot.
Azt azért meg lehet állapítani, hogy bizonyos dolgok nem attól igazak, hogy hányan tartják annak. Pl a geocentrikus világképet a középkorban mindenki igaznak tartotta.
Vannak dolgok, amik az általános morállal ellenkeznek. Ilyen a kerékpárlopás. Csakhogy az általános morálban is vannak különböző szintek, és pl. a kerékpártolvajokat nem lehet megölni a rajtakapáskor a helyszínen. Egyszerűen vannak olyan általános normák, amiket nem kell magyarázni. És ezek közé tartozik az olyan tulajdonságok alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalma, amiről a tulajdonsággal rendelkező nem tehet. Cigány, nő, homoszexuális, vöröshajú, kancsal, öreg, púpos. Nem tartozik ebbe a kategóriába a tudatosan vállalt vélemény, pártszimpátia, vallás és rasszizmus. Ezekről tehet a tulajdonosuk, a fizikai tulajdonságokról nem tehet.
Tehát ha te a cigányok által elkövetett lopásokkal parallelbe állítod a kamrában torkoskodó patkányokat, amelyeket méreggel kell elpusztítani, és ezt én nácizmusnak nevezem és elítélem, akkor énnekem ezt valamiféle érvekkel még alá kéne támasztanom?
:-((-------))-:
A geocentrikus világképet
A geocentrikus világképet előtte pár évszázadig az inkvizíció is segített népszerűsíteni.Valahogy megértem a sok élvesütögetés után, hogy egy idő elteltével úgy voltak vele: "ki nem....menni kell ostromgépet állítani!"
Ez a tökéletes példa rá hogy egy rendszer működik, az ahol bármit, ismétlem bármit el lehet mondani bármikor.Mert akkor kiderül, hogy melyek valóban a periferiális nézetek és melyek a fontosak a gyakorlat szempontjából.Minden dogma megköti gondolkodást.Ti ugyanabba a hibába estek mint anno az inkvizíció aki azt hitte a katolikus Újszövetségi szeretet erőszakkal is lehet terjeszteni.Ti úgy harcoltok a kirekesztés ellen hogy kirekesztettek mindenkit a saját álláspontotokon kívül.Saját elmondás szerint a lakosság 80%-át épp most.
Nem látom a siker jeleit.
"Nincs a világon veszélyesebb és károsabb dolog az ideológiánál." (Kádár János)
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Még egyszer. Attól hogy
Még egyszer. Attól hogy valamit a lakosság 80 százaléka jónak tart, az attól még nem jó. Nem csak cigánygyűlölet. Halálbüntetés. Adóelkerülés. Biciklisek leszorítása. Valóvilág show. Szalonna. Cigaretta. Stb.
:-((-------))-:
Most már csak dogmatikus
Most már csak dogmatikus érveléssel és vitastílussal kell kezdened valamit....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem tudom. Segítsél, mivel
Nem tudom. Segítsél, mivel és hogyan tudnálak meggyőzni az igazamról? Szívesen megtenném ha tudnám hogyan.
:-((-------))-:
A dogmaitikus érvelés mint
A dogmaitikus érvelés mint igazság? A világ változik a dogmák nem, a dogma igazságértékének a kiürülése olyan biztos mint a halál.
Az ezt nem mondhatod ki mert szalonképtelen, vagy gyűlölte beszéd tehát zsákutca.
Te állandóan félre futsz azon hogy mi az ami társadalmilag tetszik és mi az ami működhet.Tényleg nem neked való a jog, pláne a bírói hatósági munkakör.
Én is akkor dobtam be a törölközőt amikor meg kellett bírságolnom egy csóró gázszerelőt aki néhány ócska szerszámmal és egy ócska autóval dolgozott, 1990 óta minden évben görgetett maga előtt adótartozást, de rendesen folyamatosan fizette, és újra és újra megbírságolták és nekem is ki kellett vágni egy 100-ast szegényre mert szarul vezette a könyvelést, volt 3 kiskorú gyereke és egy épp munkanélkülivé vált felesége...hát 3 nap se tudtam megnyugodni.Még vagy 3 hónapig rágódtam azon hogy bírnám ezt évekig és kezdett Kafkai élményem lenni a reggeli hivatalba lépéskor.
Aztán úgy döntöttem inkább más felé megyek ez nem az enyém.
Most meg nézzem el, hogy csóró gázszerelő bringáját is ellopják?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Én az igazságot és a jót
Én az igazságot és a jót keresem, nem a jogszerűt és törvényest. Ezek sajnos néha ütik egymást.
Pontosan ez az. Ha egy jogszabály alkalmazása során már a közeg se ért vele egyet, megette a fene. Pláne ha nincsen annyi hatásköre hogy rugalmasan alkalmazza.
Egyébként vannak perverz alakok, akik szeretnek büntetgetni, pláne a szerencsétleneket, akiktől nem kell félni.
Hát, vannak például olyan dogmák, mint a tízparancsolat némelyike. Azok elég stabilan tartják magukat. Pedig akár azt is meg lehet kérdezni, hogy már miért ne öljek? Katolikus államok vígan alkalmazták a halálbüntetést.
:-((-------))-:
A 10 paranscsolat? Abból 3
A 10 paranscsolat? Abból 3 az ÚR nevével foglakozik, aztán van benne házasságtörés és paráználkodás, nos az utóbbiban sejtelmem sincs mi a rossz....
Ami engem a közigbe vitt az a működőképesség kérdése.Mindenki tud szép elméleteket gyártani, csak ezek közül jó ha kettő műxik....
És ha a többség érdekét szolgálja akkor igen is be kell tartani a törvényeket.Ha nem azt látom hogy a milliárdos csalók ússzák meg és bevasalják a kétmillás szerencsétlenen akkor szemrebbenés nélkül vágom ki a bírságot.Így viszont teljesen igazságtalan az egész.Ez nem a többség érdekét szolgálja, az itteni törvényeket kiforgatják.
Ha pedig látok valamit akkor hülye vagyok ha pusztán szimpátia miatt el kezdek magamnak hazudni meg agymosni....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem tudom, hogy bele
Nem tudom, hogy bele tartozom-e a háromba, de szerintem nem a cigányok védelme a lényeg, hanem helyzet jobbá tétele, ez mindenki érdeke.
Gondolom neked se jó ez az állapot és szeretnél változtatni rajta és valószínű a cigányoknak sem jó ahogy élnek.
Nem hinném, hogy neandervölgyiként szeretnének élni, mert ha így lenne, akkor nem próbálnának lopással javítani az életszínvonalukon.
Toroljetek picsaba a
Toroljetek picsaba a topikot, ennek semmi ertelme
---------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
A CM-en nincsen rasszizmus,
A CM-en nincsen rasszizmus, noha igény az lenne rá jócskán.
:-((-------))-:
A CM-en moderacio nincsen,
A CM-en moderacio nincsen, noha foleg ilyen temakban igeny lenne rq jocskan
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Sohase értettem azokat,
Sohase értettem azokat, akik beleolvasnak egy ilyen vitába, aztán panaszkodnak hogy nem tetszik. A nemolvasás is egy elég erős jog. Tükörbe se kell nézni reggelente ha nem tetszik a látvány.
Már várom a Ciklont, hogy nehezményezi a stílust. És persze valahogy véletlenül mindig nekem válaszolva.
:-((-------))-:
Nem a beleolvasással van a
Nem a beleolvasással van a gond, hanem az a gond hogy senki nem győz meg senkit és nem visz semmit előre egy ilyen parttalan vita...
Szerintem semmi szükség olyan bejegyzésre ami sem értéket nem teremt, se tudást vagy pozitív életérzést nem ad át ezért én törölném ezt a francba.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Ugye vannak akik csak
Ugye vannak akik csak olvassák a fórumot, hátha tanulnak valamit. Akik meg rossz véleményen vannak, azoknak is rá kell világítani az igazságra, hátha megvilágosodnak. A vita nagyon fontos, parttalan vita nincsen, ha más eredménye nincsen, az is jó hogy megerősít a saját igazadban vagy elgondolkodsz azon hogy mások miért gondolják másképp.
:-((-------))-:
Icarus, ez a blog a
Icarus, ez a blog a színtiszta provokáció miatt jött létre.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Provokáció és
Provokáció és dicsekvés... sajnos egyiket sem tudom igazán értékelni :(
Igen, csak sajnos a
Igen, csak sajnos a kurucoknak nagyon tetszik ez a kettő. :D
Gyomirtás kellene ide is. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Csak az tud dicsekedni aki
Csak az tud dicsekedni aki csinált valamit.
A blog célja az hogy támogatást szerezzen egy bringalopásokkal kapcsolatos önvédelmi szerveződésnek, és ahogy látom az eddigi merev elutasítást az eredmények mintha megtörnék.Két hónappal ezelőtthöz képest Hotyival és Petával együtt kb 6 an maradtatok de ez sem egységes csoport.
Őszre be lesz sztem mutatva az eredmény is.
Ahogy én látom, ha oda megyek a Margit szigeti Pedicemesek hez, vagy az ökotaxisokhoz első mondat után meg se hallgatnak már kérik a telefonszámot, mert támogatni akarnak, Futárok szintén.
Akiknek fontos a járműve azoknak nincs ekkora fenntartásuk.
Zavaró a cigányozás? győzzétek meg őket hogy hagyják abba akkor nem futnak állandóan belénk....nincs konfliktus, és ok cigányozni.
Nekem kissé egyszerűbb ,megoldásnak tűnik mint a gondolkodás megváltoztatása a társadalomban.Túlélős időszakok nem alkalmasak a világszemlélet csiszolásra.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nem pontosan fejezed ki
Nem pontosan fejezed ki magad amikor segítőket szervezel be. A tevékenységet úgy kéne reklámoznod, hogy mocsok tetves tolvaj cigányokat akartok rács mögé juttatni, és ehhez csalibringákat használtok.
:-((-------))-:
Hát majd azt nézd meg ha
Hát majd azt nézd meg ha elkapjuk az én emberemet, na őt se dícsérni fogom, akár cigány akár magyar.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Azon el sem gondolkodtatok
Azon el sem gondolkodtatok hogy rosszul fejezitek ki magatokat és azért nem jön innen segítség. Ha minden második utalás arról szol hogy milyen a börszine a tolvajnak amikor az bringalopás szempontjából teljesen érdektelen akkor az nem túl jó pozitív jel.
"Két hónappal ezelőtthöz képest Hotyival és Petával együtt kb 6 an maradtatok de ez sem egységes csoport."
Trolololo... mi fejezzük ki az egyet nem értésünket. Az nem azt jelenti hogy más nagyon helyeselné ezt a felét annak amit csináltok. Annak hogy tolvajokat fogtok el örülök, de ahogy látom azt még mindig nem fogtad fel hogy annak nem örülök ahogy kifejezitek magatokat.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
+1 :-((-------))-:
+1
:-((-------))-:
Sokan vagyunk sokfélék,
Sokan vagyunk sokfélék, sztem pont itt válik el a tüdő a májtól. Vagy e annyira toleráns hogy elfogadj egy valóban más gondolkodású embert ha valami pozitívat csinál, bár nem értesz vele egyet? Képes vagy-e megérteni az ő álláspontját, vagy csak mantrázni tudod a sajátodat?
Arra nem gondoltok hogy miközben azt mondjátok a cigányozással elüldözi a potenciális támogatóit, és ezért elmondjátok mindennek, ti is ugyanúgy elüldöztök valakit aki hozzátok jött és egy használható ötletet hozott.Ahogy nektek ő más neki meg ti vagytok mások.Történt egy kéznyújtás a gyűlölt oldaltól...
A magát haladó gondolkodású emberek vajon tényleg a leghatékonyabb megoldások őrzői-e?
Át tudjátok-e ugrani a saját árnyékotokat?
Papíron elmondva minden szép, de most ott áll egy hús vér ember a maga valóságában és úgy látom nem nagyon tudtok vele mit kezdeni.
Honnan gondoljátok azt, hogy ha az ország összefog valamikor akkor mindenki mindenről ugyanazt fogja gondolni?
Nem néztétek a Girot?
Egy szökésben ha van 6 ember akkor jó ha kettő egy csapattag a többi mind más csapatba való. Ha haza akarnak érni akkor össze kell dolgozniuk és mind nyerni akar, mégis megy a célig...
Ezt a nehéz megtanulni a gyakorlatot.Itt nem lehet kitörölni mint a wordban.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Abban a pillanatban hogy
Abban a pillanatban hogy írsz a blogba legitimálod. És állást kell foglalnod. Egy ilyen blogba nem lehet semlegesen beírni. Bűnösök közt cinkos aki néma. Aki semlegesen ír az egyetért vele.
:-((-------))-:
Így van. Bár a múltkori
Így van. Bár a múltkori Skaerpásat meg kiírta talán Peta DVD-re....
Ha kedves csapat folyton szétoffol mindent akkor törölhetjük az összes topicot. Ott az utca, meg a választások, ott kell a demokráciát védeni, ez itt túl kényelmes módja ennek.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Ez nem lett szétoffolva,
Ez nem lett szétoffolva, elejétől kezdve ugyan azon vitázunk, amit a legelső hozzászóló ki is sejtett az induló blogból, vagyis nem a kerékpár tolvaj elfogása volt a fő bejelenteni való, hanem az, hogy már megint nem volt rajta sapka.
Ezért már induláskor annyi köze volt az oldalhoz, mint az utána következő hozzászólásoknak.
Mert te ezt akarod csak bele
Mert te ezt akarod csak bele látni.Ez csak képzelgés.
A letartóztatott pacák meg a valóság.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nekem is megvan a Skarpea
Nekem is megvan a Skarpea trilógia, és mindegyiket szét fogom torpedózni, szólok előre. :D
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Várjál, még előtte
Várjál, még előtte széttorpedózom. :D
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Fúj, de egy mocsok
Fúj, de egy mocsok vagyok!!! :D
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
:D Eltűntek. Na, majd
:D Eltűntek. Na, majd később folytatom...
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
4. A blogokban, fórumokban,
4. A blogokban, fórumokban, hozzászólásokban és az aláírásokban tilos a személyeskedés, a kulturálatlan viselkedés, az obszcén és vulgáris szavak alkalmazása, a faji, nemzeti, vallási, nemi, pártpolitikai és egyéb megkülönböztetés, előítélet népszerűsítése. Ezeket a bejegyzéseket töröljük. (Legtöbbször az ilyen témák egyébként sem kötődnek a kerékpározáshoz.)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
"A gyom, dudva, vagy gaz
"A gyom, dudva, vagy gaz olyan növények gyűjtőneve, amelyek jelenléte kultivált, megmunkált környezetben, termőföldön, virágoskertben, konyhakertben, pázsiton nem kívánatos, de nem mindig vonzó még parkban, erdőben vagy mezőn sem, különösen ha egy területet túlnépesít. Így a kifejezés különösen érvényes agresszíven szaporodó honos, vagy nem-honos növényekre. Másképpen kifejezve a gyom olyan növény, amely nem kívánatos helyen nő, és amelynek az eltávolítása a terület kultiválásának egyik fő feladata.
A kívánatosság hiányának lehet több oka is. Lehet, hogy a növény egyszerűen csúnya. Az is lehet, hogy tolakodó magatartásával, árnyékával elnyomja a kívánatosabb, hasznosabb, vagy szebb növényeket, vagy azoktól elvonja az öntözővizet, illetve tápanyagokat, de gyomok hasznos növények kórokozóit is rejtegethetik, tüskéiknek, illetve nedvüknek lehet irritáló vagy mérgező hatása is, leveleik, magházuk az öltözethez ragadva, vagy környezetünkbe behatolva ezeket csúnyíthatja. Gyomok mérgesítő tulajdonsága az is, hogy ott is megjelennek (kövezett úton, épületek mellett stb.) ahol semmiféle növényre sem lenne szükség."
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Chicoye, neked nem hiányzik
Chicoye, neked nem hiányzik valami, mint nőnek?
Komolyan akarsz nekem venni
Komolyan akarsz nekem venni egy nercbundát??? De édi vagy! <3 Várjál, most igazán nagyot nőttél a szememben, újrasszizmus ide, vagy oda. :DDD
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Elemezzük a szellemes
Elemezzük a szellemes visszavágásodban található logikai hibákat.
Először is: eléggé leleplezi humanizmusod álszentségét a nercbundára való vágyakozás... a cigányok tehát szentek, de az apró ketrecben összezsúfolt nercek lemészárlásával készült kabátka, az azért kellene, mi?
Másodszor: a "rasszizmus" szó velem kapcsolatban teljesen helytelen, ugyanis soha nem mondtam, hogy a cigányok - vagy bárki más - faji okokból tenne ezt vagy azt. A cigánybűnözés kulturális okokra vezethető vissza, ahogy az olasz maffia vagy az ukrán gengsztervilág is. Vagy a XIX. századi magyar betyárvilág, ha már mikrokozmoszokat keresünk. Ennél is értelmezhetetlenebb azonban az "újrasszizmus" kifejezés, amely valószínűleg úgy keletkezett, hogy a szintén pongyola "újfasizmus" kifejezésből elvetted az előtagot, és hozzátetted a számodra a mumust jelentő "rasszizmus"-hoz, még akkor is, ha ennek így nincs semmi értelme.
Kedves Sikoly, továbbra is úgy vélem, hogy Ön, mint minden liberális, e témakörben vitaképtelen. Érveket, tényeket és logikát ugyanis eddig még nem hallottam tőletek, csak érzelmi önkifejezést és homályos alapokon nyugvó felháborodott tiltakozást.
:DDD Elemezzük csak
:DDD Elemezzük csak nyugodtan, szociomókuska. :)
1. http://criticalmass.hu/comment/reply/16695/493933
2. Rektor úr, a Skarpea trilógiájában már kifejtettem a lényeget, nem tetszik tudni olvasni, vagy memóriazavarai vannak? :D
Anthony Giddens: Szociológia Osiris Kiadó, Budapest, 2008.
1.A rassz olyan fizikai és más jellemző vonásokra utal, mint például a bőrszín vagy az intelligencia, amelyeket egy közösség vagy társadalom tagjai társadalmilag jelentősnek tartanak. A fajjal kapcsolatos számos elterjedt vélekedés mítoszokon alapul. Nincsenek olyan világosan meghatározott jellegzetességek, amelyek alapján az emberi lényeket különböző fajokra lehetne felosztani.
2. Egyes populációk bizonyos részei etnikai csoportokat alkotnak, olyan közös kulturális jegyek alapján, amelyek megkülönböztetik őket másoktól az adott populációban. Az etnicitás a bizonyos csoportokat másoktól elválasztó kulturális különbségekre utal. Az etnikai csoportok főbb megkülönböztető jegyei a nyelv, a történelem, a származás és a vallás, valamint az öltözködési és szépítkezési szokások. Az etnikai különbségek teljes mértékben tanultak, bár ezeket néha „természetes" eredetűnek tekintik.
3. Szociológiailag kisebbségi csoportoknak azokat nevezzük, melyeknek tagjaival szemben a többségi populáció diszkriminációt alkalmaz. A kisebbségi csoportok tagjai között gyakran erős csoportszolidaritás alakul ki, ami részben a kirekesztés közös tapasztalataiból adódik.
4. A rasszizmus azt jelenti, hogy egyesek bizonyos fizikai megjelenésű egyénekhez - tévesen - a személyiség vagy a viselkedés öröklött jellemzőit társítják. Rasszista az, aki úgy véli, hogy bizonyosfajta fizikai vonásokat mutató embereknek tulajdonított alsóbbrendűségre utaló jegyek biológiai alapokra vezethetők vissza.
5. Az intézményes rasszizmus a meglévő társadalmi intézményekbe beépülő diszkrimináció gyakorlatát jelenti.
6. Az új rasszizmus az olyan rasszista attitűdöket foglalja magában, amelyek nem a biológiai alsóbbrendűség, hanem a kulturális különbségek hangoztatásával jutnak kifejezésre.
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Ez már megint nem bírom
Ez már megint nem bírom szó nélkül. :-D
1. Nincs rassz.
2. Kulturális különbségek alapján rendeződő etnikai csoportok vannak.
("Az etnikai csoportok főbb megkülönböztető jegyei... ...származás..." "Az etnikai különbségek teljes mértékben tanultak..." A származás tanult?)
3.A kisebbség addig nem kisebbség amíg nem diszkriminálja a többség. Tehát fogalmi lehetetlenség hogy kisebbség diszkrimináljon kisebbséget vagy többséget. Sőt fogalmilag minden kisebbség diszkriminálva van. Zseniális.
4. A rasszizmus az ha kijelentjük hogy van rassz. A rasszista pedig az aki alsóbbrendűnek gondolja a nem létező rasszt. A felsőbbrendűség nem számít?
5. Intézményes diszkrimináció = intézményes rasszizmus?
Akkor ez most két külön fogalom vagy sem?
6. Új rasszista az aki kettes pontot igaznak tartja?
Vazze, vagy ezek a szocimókusok nem tudnak fogalmakat definiálni vagy én vagy sütirépa. :-D
De ha tudnak is definiálni miért definiálnak a közbeszédben már értelemmel rendelkező fogalmakra más értelmet, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve a párbeszédet. Almát mond arra amire a másik körtét és ki van akadva ha nem értik? :-D
Elfroland, nem vagy
Elfroland, nem vagy sütirépa, csak nem gondolkozol, pedig te vagy itt az egyik legértelmesebb fórumozó szerintem. :)
1. Vannak fizikai és más jellemző vonások, mint például bőrszín. De ehhez nem lehet társítani semmiféle viselkedési módot, mert azok kulturálisan tanultak. Például Angelina Jolie örökbefogadott kambodzsai kisfia, vagy etióp kislánya amerikai kultúrában szocializálódnak, de ennek ellenére nincs kizárva, hogy diszkrimináció éri majd őket fizikailag látható jellegzetességük miatt, feltéve, hogy nem tudják kinek az adoptált gyerekei.
2. Igen, a származás tanult, a szocializáció során.
3. Diszkriminálni csak kisebbségben lévőket tudsz, nem? A definiálás nem egyenlő a diszkriminációval.
4. Rasszizmus az, ha a fizikai megjelenéshez bizonyos személyiségjegyeket, viselkedésmódot társítasz, melyek szerinted biológiai/genetikai alapon öröklöttek.
5. Két külön fogalom. A diszkriminációban nyilvánul meg a rasszista/előítéletes viselkedés.
6. Újrasszista az, aki a kettes pont utolsó fél mondatát ("bár ezeket néha „természetes" eredetűnek tekintik") ÉS a hatos pontot igaznak tartja.
"De ha tudnak is definiálni miért definiálnak a közbeszédben már értelemmel rendelkező fogalmakra más értelmet, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve a párbeszédet. Almát mond arra amire a másik körtét és ki van akadva ha nem értik?"
Ezek nem frissen ropogósan kitalált definíciók ám. :D
Az eszedbe se jut, hogy a szociomókusok mindig is tudományosan jól használták a fogalmakat, csak a közbeszédben használókkal van a gond, mert nem elég igényesek a pontosságra a párbeszédek során? :) Nem mennek könyvtárba, nem használják az internetes keresőket, ha valami érdekli őket, hanem inkább szajkózzák a hülyeségeket, a felületes ismereteik alapján kialakított VÉLEMÉNYÜKET, amiket a szabad véleménynyilvánítás jogán még kereszteslovagként terjesztenek is? Hm? :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
No megyek az off-ba nehogy
No megyek az off-ba nehogy már én hízlaljam a 300-at. :-D
Svédországban egyre
Svédországban egyre nagyobb probléma hogy a liberális svédek az egész világból örökbe fogadtak mindenféle sötét, ferdeszemű gyereket, nagyon tiszteletreméltóan. Felnevelték őket svéd identitással. És már ott is kezdi felütni fejét az idegengyűlölet, és ezeket a szerencsétlen nemszőke nemmagas nemsvédnek látszó svédeket egyre több inzultus éri már hazájukban, nemhogy hozzánk tett kirándulásukon.
:-((-------))-:
Csakhogy én a cigányokat
Csakhogy én a cigányokat nem a fizikai megjelenésük, hanem a viselkedésük alapján utálom. Hogy a fizikai megjelenésük egyfajta markerként elárulja őket, az már más kérdés.
Giddens egyébként tipikus liberális "tudós", se füle, se farka nincs annak, amit hablatyol. Fog egy kifejezést, ami jelent X dolgot, természetesen negatív és helytelen dolgot, és kijelenti, hogy ez mostantól azonos Y dologgal is, mert Y dologgal nem értünk egyet, de cáfolni nem tudjuk, tehát akkor megváltoztatjuk a definícióját. Pont ugyanezt csinálják a libsik, amikor a nemzeti gondolkodású embereket lenácizzák, majd amikor azok jelzik nekik, hogy elég nagy különbség van a nacionalizmus és a nemzetiszocializmus között, közlik, hogy "de a náci szónak megváltozott a jelentése, és most már titeket is értünk alatta". Ordító logikai bukfenc! De kit érdekel?
Pont ezt csinálják a
Pont ezt csinálják a nácik is, amikor normális gondolkodású embereket lelibsiznek, úgy hogy valószínűleg azt se tudják mi a liberalizmus.
:-((-------))-:
Én mindenevő vagyok,
Én mindenevő vagyok, szeretném, ha linkelnél Giddens társadalmi tényének cáfolatára valamit nekem egy kuruc "tudóstól". :DDD Tűkön ülök…
Amúgy bölcsességből, és alázatból példát vehetnél a gój motorostól, 09:07-től:
http://index.hu/video/2012/05/18/illumination/
Addig is:
"A szociológia (a latin socius, azaz „társ”, „társaság”; valamint a görög λόγος, lógos, azaz „-tudás”, „-tudomány” szavakból) a társadalmi élet összetevői, az egyének, csoportok, szervezetek, intézmények (család, iskola, egyház, állam stb.) életének, működésének törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait vizsgáló elméleti és gyakorlati tudomány.
A szociológusok a társadalmi és társas viselkedést tanulmányozzák az emberek által alkotott társadalmi, vallási, politikai és gazdasági intézményeken, szervezeteken, csoportokon belül. Tanulmányozzák a társas kölcsönhatások során a csoportokon belül vagy azok között létrejövő viselkedési formákat, nyomon követik kialakulásukat és terjedésüket, elemzik a csoporttevékenység hatását az egyéni résztvevőkre. Szociológusok vizsgálják egy társadalmi csoport, szervezet vagy intézmény jellemzőit, az egyének egymásra és csoportjukra kifejtett hatását, ezzel összefüggésben az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a nem (gender), a kor vagy a rassz. A szociológia tárgyterületei többek között a család, a kisebbségek, az oktatás, a vallás, a politika, a lakóhely, a bűnözés, a szellemi és egészségi környezet társadalmi kérdéseivel foglalkoznak.
A szociológia a társadalmi folyamatokat többek között a társadalmi rétegződés, társadalmi mobilitás, kommunikációelmélet, szociálpszichológia, demográfia és társadalomstatisztika ismereteivel és eszközeivel vizsgálja.
A szociológiai kutatások a társadalmakat mozgató makro-társadalmi struktúrákat, mint a faj, a kisebbség, a csoport, a nemi szerepek vagy a család, deviáns jellemzőket mutató, vagy a struktúrák lebomlását eredményező társadalmi folyamatokat vizsgálnak, mint a bűnözés vagy a válás, valamint mikro-folyamatokat, mint a személyközi kölcsönhatások vagy egyének szocializációja."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szociol%C3%B3gia
"A nacionalizmus problémái
A gondolat, amely szerint nemzeteket megilleti az államalkotás joga, a nacionalizmus a nemzetté válás folyamatának nélkülözhetetlen eleme. A nacionalizmus szélsőséges formája, melyet sovinizmusnak neveznek gyakran vallja a kisebbségekkel szembeni tolerancia hiányát. Azonban problémát okoz annak megállapítása, hogy hol húzódik a határ a hagyományos nacionalizmus és annak eltorzult formája, a sovinizmus között.
Sovinizmus és patriotizmus
A sovinizmus is a mi-ők ellentétből indul ki, csakhogy ebben az esetben az egyenlőtlenség, a nemzeti felsőbbrendűség dominál, összekapcsolódva a másik nemzet lekicsinylésével, esetenkénti megsemmisítésének szándékával. A patriotizmus tiszta hazaszeretet, mások megsértésének igénye nélkül. Nem más, mint a föld, a nemzeti múlt, a nemzeti intézmények, a nyelv és a szokások tisztelete és szeretete. Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nacionalizmus
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
"Szociológusok
"Szociológusok vizsgálják... ...az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a nem (gender), a kor vagy a rassz. "
Szociológus ne foglalkozzon rasszal mert nincs olyan.
Aki a rasszal foglalkozik az a rasszista.
25 centivel feljebb legalábbis így volt.
Ha van olyan egyén, aki
Ha van olyan egyén, aki foglalkozik a rasszal, akkor a tudósoknak azt meg kell figyelniük, tehát foglalkozniuk kell vele. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
"Szociológusok
"Szociológusok vizsgálják... ...az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a nem (gender), a kor vagy a rassz. "
A fenti írásban semmi utalás nincs az általad írtra, még nyomokba sem.
Sajnálatos hogy a szocimókusok nem tudnak érthetően fogalmazni de szívesen segítek :-)
"Szociológusok vizsgálják... ...az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a nem (gender), a kor vagy a rasszisták által "rassznak" nevezett de egykébbként nem létező tulajdonság."
Máris nem tűnik úgy hogy a szocimókusok egy olyan nem létező tulajdonsággal foglalkoznak aminek létezésében kvázi bűn hinni.
De továbbra sem világos hogyan vizsgálják ami nincs.
http://hu.wikipedia.org/wiki/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rassz
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
És? Anthony Giddens:
És?
Anthony Giddens: Szociológia Osiris Kiadó, Budapest, 2008.
1.A rassz olyan fizikai és más jellemző vonásokra utal, mint például a bőrszín vagy az intelligencia, amelyeket egy közösség vagy társadalom tagjai társadalmilag jelentősnek tartanak. A fajjal kapcsolatos számos elterjedt vélekedés mítoszokon alapul. Nincsenek olyan világosan meghatározott jellegzetességek, amelyek alapján az emberi lényeket különböző fajokra lehetne felosztani.
"Szociológusok vizsgálják... ...az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a nem (gender), a kor vagy a rassz. "
Amúgy nincsenek olyan világosan meghatározott jellegzetességek, amelyek alapján kutyákat/csirkéket/bolygókat/ vagy pl. székeket és asztalokat különböző "fajokra" lehetne felosztani.
Nem értem, hol látod ebben
Nem értem, hol látod ebben az ellentmondást. :)
----------------------
Sohasem állítottam olyat, hogy normális vagyok.
Egyrészt tökre jó, hogy
Egyrészt tökre jó, hogy foglalkoztok ezzel a témával. Másrészt minek kell belekeverni az állandó cigányozást. Egyszerűen nem látom értelmét. Nem tök mindegy a projekt szempontjából, hogy ki az elkövető? Lehet érdekes mellékszál annak aki erre fogékony, de itt csak a veszekedés megy rajta értelmetlenül.
Az a baj Kükü, hogy Csiga
Az a baj Kükü, hogy Csiga bedobja a cigány elkövető megjegyzést, a sok fődemokrata meg ráugrik és rögtön szabadságharcost játszik, közben meg a támogatást ütik ki egy alapjában közrendvédelmi ügy alól.
A saját személyes véleményem meg az hogy mindkettő elmondhatja a véleményét már ha tényleg van szólásszabadság, csak abba kellene hagyni már azt hogy szétoffolnak mindent amiben ezt előveszik.Ráadásul pont azok akik az eredeti célt sem támogatták túl lelkesen.
Plusz unom azt ha nem mantrázom a tananyagot szépen szájba rágva, mert mondjuk üti a saját személyes tapasztalataimat akkor rögtön izomból nácinak, rasszistának bélyegeznek.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Frenki, te megdöbbentően
Frenki, te megdöbbentően érzéketlen vagy a lényeg iránt. Pontosan az veszi el a kedvét egy csomó embernek hogy segítsen, hogy megy a folyamatos cigányozás. Mert az emberek nem cigányüldözésben kívánnának részt venni, hanem bringatolvajok lekapcsolásában. És amit csiga művel, az nettó uszítás. Hogy aztán etnikai vagy kulturális alapra épül az ő cigánygyűlölete amivel ő itt folytatólagos kútmérgezést követ el és hogy náci vagy nyilas vagy fasiszta pontosan az ideológiája az teljesen lényegtelen.
:-((-------))-: