Volt egy blogbejegyzés, ahol ismét kiderült, a CM közösségének jó a szíve. Egy kislánynak szereztünk egy gyerekbiciklit. (Itt: http://criticalmass.hu/forum/20120623/ingyen-kisbicot-tud-valaki )

Mivel többen is felajánlottunk kisebb (1000-2000 forintos) összegeket, mely különös szerencse folytán megmaradt, arra gondoltunk, lehetne több kisbringát venni azoknak a srácoknak, akiknek nincs, hogy ők is átérezzék a kerékpározás örömét.
Megkerestem a Menedékház Alapítványt, akik megígérték, hogy segítenek a szervezésben, azaz az ő bankszámlájukon elkülönítve kezelik azt a pénzt, amit azonnal biciklivásárlásra fordíthatunk, amint találunk egy megfelelőt az interneten. Holnapra ígért választ a könyvelőjük, hogy megoldható-e.
Valamint írtam L. Ritók Nórának, aki a „nyomor széle” blogot írja (pl: http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/06/19/307-visszasegitem-majd/ ), hogy szívesen segítenénk nekik. A feltételem az volt, hogy ezek a biciklik nem mennek át magántulajdonba, hanem a közösségé maradnak, azaz ha az egyik srác kinőtte, akkor adja tovább, nem adhatók el még akkor sem, ha megszorul a család. Nagyon örült az ötletnek, írta, már mással is van ilyen kommunisztikus tulajdon (kertigépek, kályhák, stb.)

A terv a következő:
1. Ha a Menedékház beleegyezik holnap, akkor a számlaszámára elkülönítve gyűjtjük a pénzt, „Kisbicikli – criticalmass” megjegyzést kell írni az átutaláshoz
2. Az összegyűlt pénzből 1 héten belül veszünk kisbringát és postára adjuk.
3. A dolog teljes nyilvánosság mellett zajlik, tehát ha valaki feladott pénzt, akkor írja ide be, és bárki beleszólhat, hogy melyik bringát vegyük meg. Így ugyan kissé lassabb a dolog, de biztosan tudhatja mindenki, mire ment el a pénz.
Holnap update-lek.

Szépen kérek mindenkit, ezt a bejegyzést ne floodolja tele, azaz csak a témához illő kommentet írjon. Köszönöm.

Frissítés : A következő bankszámlaszámra lehet utalni az 1000-2000 forintokat: Budapest Bank 10100826-54572800-01000004
Itt: http://www.menedekhaz.hu/ megtaláljátok ezt a számot
FONTOS! A közlemény rovatba írjátok be: criticalmass-kisbicikli

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
feb képe

Hurrá! Én benne vagyok

Hurrá! Én benne vagyok pár ezerrel.

2
otapi képe

Ha meg lesz az

Ha meg lesz az elkülönített számla, akkor lehet majd utalni is rá? Ez így tök jó lenne, nem kellene rohangálni egy-két ezres miatt!

3
feb képe

a számlaszámára

a számlaszámára elkülönítve gyűjtjük a pénzt, „Kisbicikli – criticalmass” megjegyzést kell írni az átutaláshoz

Nem lesz elkülönített számla -a terv szerint-, csak elkülönítve kezelnék

4
Kisember képe

Pontosan! Ez a számlaszám

Pontosan!
Ez a számlaszám amúgy is bicikliadományokra van fenntartva, tehát ugyanaz a célja, mint nekünk, a különbség csak annyi lesz, hogy erről az összegről mi döntjük el, milyen bringát vegyünk és hogy annak küldjük, akinek akarjuk.
Sajnos én nem mertem bevállalni, hogy az én számlámra érkezzen pénz, ebben az országban ugyanis az amatőr jótékonykodást tűzzel-vassal irtják.
Azért is fogjuk ide beírni, hogy ki mennyit adott, hogy nyomon tudjuk követni, az adott számlára mennyi pénz érkezett be a mi céljainkra.

Én részemről, amint kiderül a számlaszám, 2000 (kettőezer) forintot azonnal átutalok-

--------------------------
www.barzongorista.eu

5
Kisember képe

Akkor én át is toltam 2000

Akkor én át is toltam 2000 forintot. A közleménybe ne felejtsétek beírni: criticalmass-kisbicikli. :)

6
Matte Gray képe

2000-et én is küldtem

2000-et én is küldtem

7
Kisember képe

Akkor az már

Akkor az már négy.
Egyébként az alapítványnak van egy szereldéje, ahol kisbicókat javítanak és az egyik felújítottat fel akarták ajánlani.De akkor az más rászorulónak nem jut. Úgyhogy azt mondtam, megvesszük és akkor abból tudnak venni egy másikat.
--------------------------
www.barzongorista.eu

8
chtka képe

Én is küldtem 2000-et

Én is küldtem 2000-et

9
Kisember képe

Hurrá! Az már hatezer, egy

Hurrá!
Az már hatezer, egy bringa már megvan szállítással.
Elköltsük most ezt a pénzt, vagy várjunk még egyre?

--------------------------
www.barzongorista.eu

10
Inairal képe

Utaltam 2000 Ft-ot. Holnap

Utaltam 2000 Ft-ot. Holnap megérkezik a számlára. Továbbítottam a számlaszámot a nővéremnek, valószínűleg ő is utal jövő héten.
Köszi a lehetőséget!

11
monster képe

1ezer ment. :-((-------))-:

1ezer ment.
:-((-------))-:

12
Kisember képe

Na. Akkor eddig van 9000

Na. Akkor eddig van 9000 forintunk.

Beszéltem a Babilon Nyulai kerékpáros-egyházzal (nem nevetni! Van ilyen.) és felajánlották, hogy elviszik, mert ismerik a Ritók-féle alapítványt, hetente járnak arra. Úgyhogy postaköltség sincsen.
Akkor itt az ideje, hogy nézzünk bringát a neten.
Van egy szakértőnk, akinek van gyereke is és ért a biciklikhez, megígérte, hogy megtávszakérti a bicót, mielőtt megvesszük.
Úgyhogy ide a linkekkel!

--------------------------
www.barzongorista.eu

13
.Zs. képe

menő :

menő : http://sport.vatera.hu/kerekparozas/kerekpar/csepel_tacsko_1613935625.html

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

14
monster képe

Hehe, most vettem a haverom

Hehe, most vettem a haverom gyerekének egyet 500-al olcsóbban:
http://sport.vatera.hu/kerekparozas/kerekpar/csepel_tacsko_20_as_gyerek_...
:-((-------))-:

15
Sceptico képe

Az imént átküldtem a

Az imént átküldtem a tizedik ezrest. Legyen már kerek. :)
---

16
.Zs. képe

Én is feladtam egy

Én is feladtam egy ezrest.

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

17
Kisember képe

Köszönjük szépen! Akkor

Köszönjük szépen!

Akkor már két (esetleg ha valaki bedob még egy ezrest és találunk 4000-ért/darab, akkor három) biciklink van.
Kövezettek meg, de olyan bringát szeretnék, amit semmiképp nem tud felnőtt használni. A tacskóra rá tud ülni felnőtt?

Ezekről mi a véleményetek?

http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/20-colos-l93152.html#

Ez http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/16-os-bianchi-all-...
ugyan drága, de lehetne motiváló tényező, hogy a legjobban tanuló gyerek kapja meg. Nem tudom, megéri-e váltós gépet adni, vagy sok vele a macera?

Vagy inkább ez a lány bringa? http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/schwinn-gyermek-bm...
Ez nagyon szép!

--------------------------
www.barzongorista.eu

18
feb képe

Utaltam én is.

Utaltam én is.

19
.Zs. képe

Hú, nemsemmi az a bianchi

Hú, nemsemmi az a bianchi :)

A tacskóra én nehezen tudok elképzelni felnőttet, de mondja meg, akinek élőben is van. Nekünk csak csepel bmx van itthon, arra ráültem egyszer, de az se való felnőttnel.

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

20
otapi képe

+2000

+2000

21
Sceptico képe

Pörgessünk még a dolgon,

Pörgessünk még a dolgon, eszembe jutott valami.

Van nekem egy MD80-as kamerám, benne egy kétgigás kártya. Fél éve vettem, aztán rájöttem, hogy nem vagyok az a kamerázós ember, így talán ha egyszer használtam.
Felajánlom ezt a kütyüt közös jótékony célunkra. Ha valakinek kell, elküldöm neki, és ha úgy dönt, megveszi, az árát - legyen mondjuk kártyástól 3000 Ft - átutalja a Menedékház számlájára.

Így jól jár az alapítvány is, a vevő is, meg én is, mert nem néz rám vádlón a polcról a kamera.

Akit érdekel, írjon.
---

22
feb képe

Érdekel!

Érdekel!

23
Sceptico képe

Adj címet, hétfőn

Adj címet, hétfőn feldobom a cuccot. Ha megfelel, csak egy bejegyzést írj majd, hogy elment a pénz és rendben vagyunk.
---

24
feb képe

Elment a pénz ;)

Elment a pénz ;)

25
Sceptico képe

Használd egészséggel.

Használd egészséggel. :)
---

26
Kisember képe

Hú srácok, nagyok

Hú srácok, nagyok vagytok!

A Menedékház szerelője ezt ajánlotta:
http://www.jofogas.hu/budapest/Kerekpar_lany_gyereknek_3390117.htm
Akkor én ezt most megveszem, jó?

--------------------------
www.barzongorista.eu

27
Sceptico képe

Részemről nem látom okát

Részemről nem látom okát az ellenkezésnek. :)
---

28
Matte Gray képe

Részemről is rendben

Részemről is rendben

29
Kisember képe

Nos, ha jól látom, akkor

Nos, ha jól látom, akkor összesen TIZENHÉTEZER forint gyűlt össze.
(feb-et 1000 forintnak vettem és beleszámoltam a 3000 forintos kameráért kapott összeget)
Hú, ez nagyon jó!
Ezt:
http://www.jofogas.hu/budapest/Kerekpar_lany_gyereknek_3390117.htm
akkor most megpróbálom megvenni. Ha budapesti, akkor elmegyünk érte,ha nem, akkor a címre feladatjuk postán.
Ritók Nóra megígérte, hogy küld majd fényképet.

--------------------------
www.barzongorista.eu

30
feb képe

Lehet, hogy vannak anonim

Lehet, hogy vannak anonim adakozók is.
Meg kéne kérdezni az alapítványt!

31
Kisember képe

feb, ne haragudj a

feb, ne haragudj a kérdésért, de mennyit adtál? Mert így nem tudunk számolni. Ha csak 200 forintot, az is elég ok a büszkeségre, szóval ne titkold.
Egyébként nem azt vettem meg, hanem ezt:
http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/16-os-bianchi-all-...
és kaptunk hozzá egy kis 12-es (?) Decathlon bringát pótkerékkel ajándékba.
Van valaki Észak-Pesten, aki el tudja hozni?
--------------------------
www.barzongorista.eu

32
feb képe

Megírtam neked az

Megírtam neked az összeget.
Ca. 1500 Ft

33
monster képe

Észak Pest nekem

Észak Pest nekem közel.
Ja, most látom Göd. Ha nagyon muszáj.
:-((-------))-:

34
Kisember képe

Most beszéltem az

Most beszéltem az Alapítvánnyal. Elutalták a Bianchi árát, 6000 forintot, amint a kedves eladó megkapja a pénzt, megyünk érte (+az ajándék kisbringáért, aminek majd még ülés kell, mert a vizsla elfogyasztotta).

És a legfontosabb: Több, mint 32.000 forintot dobtunk össze. NAGYONNAGYOK VAGYTOK!
Ebből még 3 biciklit tudunk venni, azaz összesen négyet!
Lehet csemegézni, hátha valaki talál faszányosat a neten.

--------------------------
www.barzongorista.eu

35
feb képe

Látod, mondtam én, hogy az

Látod, mondtam én, hogy az alapítványtól kell megkérdezni, mennyi pénz is gyűlt össze!

36
Sceptico képe

Tiéd volt a mag, Tiéd a fa

Tiéd volt a mag, Tiéd a fa is. Mi csak öntöztük... :)
---

37
Kisember képe

... ÉSSSS .... Megvan az

... ÉSSSS ....
Megvan az első biciklink!
Ez: http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/16-os-bianchi-all-...
Kifizettük, hétvégén megyünk érte, jövő héten már valamelyik szerencsés lurkó használja messze-messze.
:)

--------------------------
www.barzongorista.eu

38
feb képe

Ilyen đ&$Ł** vázat sem

Ilyen đ&$Ł** vázat sem láttam még soha.
Ezt valami ifjú DH versenyzőnek szánták anno?

39
Kisember képe

Ez: đ&$Ł** Jót jelent

Ez: đ&$Ł**
Jót jelent vagy rosszat?
--------------------------
www.barzongorista.eu

40
.Zs. képe

Yay! :) Fixi, kockás ing,

Yay! :)

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

41
Kisember képe

Hölgyeim s Uraim! Dönteni

Hölgyeim s Uraim!
Dönteni kellene. Itt van ez a két bicikli:
http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/22-quot-retro-lany...

http://apro.bikemag.hu/browse/bmx/flatland-street/bmx-jet-20-quot-csepel...

Szakértőnk szerint megéri, különösen a piros Puch lánybringa.
Beszéltem a tulajdonossal, darabja 8000, együtt a kettő 15.000

Melyik legyen?
- A piros?
- A fehér?
- Mind a kettő?

Estig kérném a válaszokat!

--------------------------
www.barzongorista.eu

42
otapi képe

A Puch az nagyon le van

A Puch az nagyon le van pukkanva (pláne ha lánynak megy), max. 5000-et ér, és akkor még ki is kéne csinosítani.
A BMX Csepel már jobb vételnek tűnik.

43
Sceptico képe

Pedig én a Puchban látok

Pedig én a Puchban látok több fantáziát. Tényleg rendbe kellene tenni, de van stílusa. A kerékmérete nem bugos? (Mi az a 22 coll? Van hozzá gumi, ha kell?)

A másik egy jó strapagép, lehet nyúzni,

Mindenesetre a kettőért együtt is sok a 15 esszé. 12-nél többet nem adnék értük...
---

44
Frajti képe

szerintem se érnek ennyit.

szerintem se érnek ennyit. Bár az a mini sprint masszív jószág, most van nálunk nagyanyámé felújításon, egyetlen baja a kormánycsapágy környékén mérhető :)

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

Solo la AS Roma per sempre!

45
.Zs. képe

Szerintem sem, nagyon sok az

Szerintem sem, nagyon sok az 15k.
A csepel nem néz ki rosszul, meg azt tényleg lehet nyúzni (van nekünk is egy), a Puch nekem sem tetszik annyira.
Talán a csepel, de én max 5k körül szánnék rá.

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

46
Kisember képe

Beszéltem az eladóval,

Beszéltem az eladóval, 6000-t ajánlottam a Csepel BMX-ért, nem adja (egyelőre) ennyiért.
A piros Puch-on gondolkodtam, igazatok lesz, a 22-es kerékméret nem gyakori, ha ott a faluban ahova kerül gond lesz vele (és persze hogy lesz gond), akkor nehezebb pótolni. Eddig erre nem is gondoltam.
Vadászom tovább.
--------------------------
www.barzongorista.eu

48
Kisember képe

Én nem tudok vaterázni.

Én nem tudok vaterázni. Van aki tud?
--------------------------
www.barzongorista.eu

49
.Zs. képe

Én tudok, ebben szívesen

Én tudok, ebben szívesen segítek, ha kell, mondjátok, mit csináljak :)

Fixi, kockás ing, felhajtott gallér, Bagaboo.

50
Kisember képe

Hát, az első meg az

Hát, az első meg az utolsó jónak tűnik, a két középső szerintem kicsi. A minőségéről valaki?
--------------------------
www.barzongorista.eu

51
Kisember képe

Most ezért

Most ezért levelezek:

http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=104038

--------------------------
www.barzongorista.eu

52
Sceptico képe

Nekem tetszik. Nem tűnik

Nekem tetszik. Nem tűnik elpusztulnak sem a váz, sem a kerekek. A hajtás viszont rozsdás, a lánc egy helyen be van állva (újmagyarul...), azzal biztos, hogy kell dolgozni.
---

53
Kisember képe

http://apro.bikemag.hu/browse

http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/gyermek-kerekpar-l...
Itt a fiúbicikli még megvan (16-os kerékméret, megkérdeztem) és állítólag nagyon újszerű állapotban van. Megvan a sárvédője is, csak a tulajdonos leszedte, azt is adja vele.
Nos, kell nekünk 7000 forintért?
--------------------------
www.barzongorista.eu

54
Kisember képe

Nos, mivel nincs

Nos, mivel nincs ellenvélemény, megveszem. :)

--------------------------
www.barzongorista.eu

55
Kisember képe

Megvettem. Jár valaki

Megvettem. Jár valaki Kesztölc (Dorog) felé? Spórolnánk postaköltséget.

--------------------------
www.barzongorista.eu

56
Kisember képe

Hát, ha hétfőig nem

Hát, ha hétfőig nem jelentkezik senki, akkor +2000 forint a kisbringa. Jó lenne ezt megspórolni, nem jár valaki arra? Nekem nagyon kiesik.

--------------------------
www.barzongorista.eu

57
Sceptico képe

Ha más nincs, akkor egy

Ha más nincs, akkor egy kollégám el tudja hozni Győrbe, én rendberakom és GLS-sel elküldöm az alapítványnak. Hétfőn megy arra a cimbora.
---

58
Kisember képe

Hú, köszönjük. Bár pont

Hú, köszönjük. Bár pont z ország másik végébe megy. Az a baj, hogy hétfőig nem biztos, hogy odaér az átutalás.
Majd írok itt, hogy mi a stájsz.
--------------------------
www.barzongorista.eu

59
Sceptico képe

Országon belül mindegy,

Országon belül mindegy, hova megy,jó szerződésünk van. :-) Várom a fejleményeket.

60
Kisember képe

Hétfőn délelőtt vagy

Hétfőn délelőtt vagy délután megy arra?
--------------------------
www.barzongorista.eu

61
Sceptico képe

Ment a válasz, a csornai

Ment a válasz, a csornai bringa is belefér, ha úgy alakul.

---

62
Kisember képe

Te értesz a bringákhoz?

Te értesz a bringákhoz? Szerinted ez jó lenne?
http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=105212

--------------------------
www.barzongorista.eu

63
Sceptico képe

Hobbiból rakosgatok össze

Hobbiból rakosgatok össze bringákat. :)Ha ez feltételezi, hogy értek hozzá, akkor talán.

Nem szeretem a Z-hajtóművet, de ekkorka bringánál simán elmegy. Egyébként nem látok rajta extra beruházást igénylő dolgot, szerintem bevállalható. (Látom, hogy nem akar alkudni, de esetleg meg lehetne próbálni a 4E Ft-ot feldobni, ha már érte megyünk, meg jó célra megy stbstb...)

---

64
Kisember képe

Hát, lehet, hogy láma

Hát, lehet, hogy láma vagyok, de ha odaírta, hogy alku nélkül... Nem túl sok ez sem szerintem, pláne ha nincs postaköltség. :)
Mi az a Z hajtómű?
--------------------------
www.barzongorista.eu

65
monster képe

A tengely és a hajtókarok

A tengely és a hajtókarok egy darabból van "Z" alakúra hajlítva, nem külön tengelyre húzott jobbos és balos hajtókar. Gyerekbringákon alkalmazzák, komolyabb gépeken soha.
http://www.bercsekft.hu/motorosbolt/bmx-kerekpar-z-hajtomu-z44-3522.html
:-((-------))-:

66
Kisember képe

Aha, értem. Hát szerintem

Aha, értem. Hát szerintem a 15 kilós gyerekeknek tök jó lesz.
Megvettem. :)
--------------------------
www.barzongorista.eu

67
Sceptico képe

Ha küldesz kontaktot,

Ha küldesz kontaktot, intézem az elhozatalát.

SZERK: Csütörtökön megy Csorna felé kocsi, ha addig kapok címet, el tudom hozatni a bicikét.
---

68
Sceptico képe

Bocs, megint nem voltam

Bocs, megint nem voltam gépnél, azért reagálok lasssan.
Nem vagy láma, csak bennem mocorog a kereskedővér... :)
A Z-motort monster korrektül előadta. (Elrettentő példaként láttam én ilyen megoldást cruisernek tűnő felnőttbringán is...)

---

69
Sceptico képe

Bocs, megint nem voltam

Bocs, megint nem voltam gépnél, azért reagálok lasssan.
Nem vagy láma, csak bennem mocorog a kereskedővér... :)
A Z-motort monster korrektül előadta. (Elrettentő példaként láttam én ilyen megoldást cruisernek tűnő felnőttbringán is...)

---

70
Kisember képe

http://bolha.testbike.hu/hird

http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=105212

Ehhez mit szóltok?
--------------------------
www.barzongorista.eu

71
Kisember képe

Meg még ez

72
stp1 képe

-habár nincs normális kép

-habár nincs normális kép róla, sanszos, hogy hajlott a villa
-régi nagyon
-túlárazott

73
Kisember képe

Akkor felejtsük el. Amúgy

Akkor felejtsük el. Amúgy is furcsa volt az eladó a telefonban.
Ehhez http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=68321
mit szóltok? Esetleg a szegediek elhozhatnák, ha mi kifizetjük.

--------------------------
www.barzongorista.eu

74
Kisember képe

JELENTÉS Eddig a

JELENTÉS
Eddig a következő kerékpárokat vettük meg:
http://bolha.testbike.hu/hirdetes.php?clid=105212 5000 forint
http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/16-os-bianchi-all-... 6000 forint
http://apro.bikemag.hu/browse/gyerekkerekpar/kerekpar/gyermek-kerekpar-l... itt a fiúbringa 7000 forint

Összesen 18.000 forint . Szerencsére mindenhol találtunk egy lelkes segítőt, aki eljuttatja hozzánk a bicókat (a csornai bringa sceptico fantasztikus felajánásával közvetlenül jut el Győrből a délkeleti határszélhez), így nem kell postaköltséget számítanunk. Igaz, így kb. egy héttel hosszabb a dolgok átfutása, hiszen meg kell várni, hogy arra járjon valaki.
Maradt még pénzünk, épp egy 24-es Mountain bike vásárlása van folyamatban. Ahogy befutnak a biciklik (ma jön az első!) átnézzük őket és Juhász Péterék, akik sűrűn járnak arra viszik is.

--------------------------
www.barzongorista.eu

75
Kisember képe

Kellene egy kis segítség:

Kellene egy kis segítség: Van olyan, aki Pestlőrinc közelében lakik és szokott bejárni a belvárosba? Be kellene hozni egy kerékpárt, de persze a helyzet nem ilyen egyszerű...

--------------------------
www.barzongorista.eu

76
feb képe

A belvárosban lakom, de

A belvárosban lakom, de Pestlőrinc nem táv.
Részletek?

77
Kisember képe

Privátban

Privátban megy...
--------------------------
www.barzongorista.eu

78
Kisember képe

feb segítségével

feb segítségével hozzájutottunk egy 24-es Mountain bike-hoz. Köszi, feb!

--------------------------
www.barzongorista.eu

79
Kisember képe

Szépen haladunk, eddig

Szépen haladunk, eddig négy kisbringát vettünk, összesen 23.000 forint értékben, maradt még 13.000 forintunk.

--------------------------
www.barzongorista.eu

80
Kisember képe

Hú, ma láttam "élőben" a

Hú, ma láttam "élőben" a 24-es montit. Elöl-hátul láncváltó, szép piros, semmi komoly baja. Szívem szerint visszamennék gyerekkorba és megtartanám.
Pajtiék a jövő hét elejére ígérték, hogy átvizsgálják, utána küldjük a rendeltetési helyére.
Ma mennek el a kesztölci gépért, az a hétvégén idekerül, annak semmi baja, megy az is a jövő hét elején.
A csornai bringát sceptico intézi, ők közvetlenül küldik Győrből, amit innen is köszönünk.
A negyedik kisbringa elakadt peetnél, de egyre több a jelentkező, aki majd behozza.
:)

--------------------------
www.barzongorista.eu

81
feb képe

A rendeltetési helyekre

A rendeltetési helyekre hogy bukkansz rá?

82
Kisember képe

Mindegyik az Igazgyöngy

Mindegyik az Igazgyöngy alapítványnak megy. L Ritók Nóra vezeti, a Nyomor széle blogot is ő írja. --------------------------
www.barzongorista.eu

83
Sceptico képe

És ha a megmaradt pénzből

És ha a megmaradt pénzből egy kisgyerek oktatási költségeinek kiegészíteset állnánk? Pont akkora összeg maradt, az alkatrészekre meg összedobjuk, ha kell.?

84
Kisember képe

Sceptico, az ötlet nemes,

Sceptico, az ötlet nemes, de én tartom magam az eredeti elképzeléshez. Ezt a pénzt a criticalmassosok azért dobták össze, hogy kiskölykök kerékpározzanak. Szívem szerint megoldanám vele a világbékét is, de hidd el, mindig ott kezdenek elcsúszni a dolgok, mikor a kurátorok vagy a pénzkezelők eltérnek az eredeti célkitűzéstől, vagy elkezdik feszegetni azok határait.
És mint a másik blogban írtam, összesen 13.000 forintunk maradt (ez is szép summa!), ebből már csak alkatrészt és szerszámot szeretnék venni. Nem akarok abba a tipikusan magyar hibába esni, hogy "most jó a többit majd csak megoldjuk valahogy később". A tervezett karbantartás költségeit nem szabad áthárítani az adományozottakra, mert akkor az lesz belőle, mint általában az ilyen esetekben: nincs pénz karbantartani, a dolgok elkopnak, a gazdag dilettánsok pedig megjegyzik: Nem érdemes ezeknek semmit se venni, mert mindent hagynak lepusztulni.
Szóval inkább szeretném, ha ajándék kerékpárjaink hosszú ideig szolgálnák a kisközösséget,sok gyerek örömét lelné bennük, ennek pedig feltétele az alkatrész- és szerszámellátottság.

--------------------------
www.barzongorista.eu

85
Sceptico képe

Meghajlok az érveid előtt.

Meghajlok az érveid előtt. Maradjon az eredeti terv. :-)

86
Kisember képe

A kesztölci kisbringa

A kesztölci kisbringa megérkezett a stúdióba. Köszönet érte Nagy Péternek, aki nem volt rest kitérőt tenni, hogy felvegye, majd kb. nyolcszáz kilométeres útja és sok munkája után bevigye a Tilos Rádió stúdiójába. Innen már Juhász Péterék viszik tovább, közvetlenül a címzetthez. Megspóroltuk a postaköltséget és a személyes átvételkor Péter le is ellenőrizte a biciklit.
Jövő héten már egy szerencsés kisgyerek tekerhet vele!
--------------------------
www.barzongorista.eu

87
Kisember képe

Nos kérem, hallgatásunk

Nos kérem, hallgatásunk oka nem a semmittevés, hanem a fékeveszett adminisztráció.
Mivel olyan sokan ajánlottatok fel pénzt, hogy azt magánszámlán adóügyi szempontból gyűjteni nem volt célszerű, így ugye igénybe vettük egy alapítvány segítségét. Ez viszont rengeteg papírmunkával jár (megbízási szerződés, adásvételi szerződések, utalások).
Ezeket intézzük, + a kisbringákat szállítjuk jobbról-balra: eladótól aktivistáig, aktivistától szervizbe, szervizből a Tilos rádió stúdiójába, ahonnan ingyen viszik bazi messze.
Ezen a héten lezajlódik minden, ígérem, írok egy szép kis beszámolót.

--------------------------
www.barzongorista.eu

88
feb képe

No, mikor lesz beszámoló?

No, mikor lesz beszámoló?

89
Sceptico képe

A magam részéről annyit

A magam részéről annyit tudok mondani, hogy már nálam van a csornai és még egy, kollégám által adott kisbicó, ha minden jól megy, a hétvégén átnézem őket és jövő héten viheti a futár.
Ha kész lesznek, útnak indítás előtt lövök róluk képet. :)

Szerk:

a csornai kisbringa tegnap (30-án)elment az alapítványnak. Ha minden igaz, ma megkapták.
A másik bringa nagyobb hozzápiszkát igényel, remélem, jövő hét folyamán az is el tud menni.
Képet viszont elfelejtettem csinálni... :(

---

90
Kisember képe

Kis

Kis türelmet...
--------------------------
www.barzongorista.eu

91
Sceptico képe

Ma, szombaton, elkészült a

Ma, szombaton, elkészült a piroska is. Több kiló rozsda jött le róla, a láncról délutánra derült ki, hogy KMC, a felniket rozsdátlanítás után le kellett lakkoznom, első fék sem volt szegényen, de most így néz ki:
(sajnos nem volt fekete cserenyergem...) Jövő héten megy ő is a szolgálati helyére.
https://docs.google.com/file/d/0B0YwMxrlP91SNU0xRGIxMXhmZkE/edit

92
monster képe

You need permission to

You need permission to access this item
:-((-------))-:

94
monster képe

Ez a saját bringás

Ez a saját bringás fényképeimhez visz.
:-((-------))-:

95
Sceptico képe

https://picasaweb.google.com/

96
monster képe

Na, ez már megy. És marha

Na, ez már megy. És marha jól néz ki az a piros bringa sárga markolattal meg pedállal, kár hogy a nyereg nem sárga.
:-((-------))-: