Az alábbi cikket a wptv.com-ról fordítottuk le nektek. Köszönjük Kanal Csabának, hogy beküldte a linket! Csak annyit fűznénk hozzá, hogy rendkívül boldogok lennénk, ha a magyar jogrend is eljutna erre a fejlettségi fokra. Semmi kitakart arc, rövidített név és mindenféle ostoba jogok, hanem... Tegyük hozzá, hogy a cikkben említett floridai jogintézmény - a polgári őrizetbevétel - a magyar jogban is létezik, csak nem tolerálják, ha közben a bűnöző megsérül! László Jánosnak szeretettel...
A kerékpárlopással gyanúsított Keith Kirk-öt "utcai igazságtételben részesítették", azaz véresre verték
A Fort Lauderdale-i rendőrség jelentése szerint egy 30 éves férfit lefogtak és ütéseket szenvedett el az arcán, de nem bűncselekmény áldozata lett.
Keith Kirk csütörtökön bedagadt, fekete szemekkel és varrással a szemöldökei között jelent meg a bíróság előtt. Azzal gyanúsították, hogy ellopott egy kerékpárt szerda dél körül a First Avenue 18-ban található One Stop Food Mart elől, Fort Lauderdale-ben.
A verést a rendőrségi közlemény szerint a kerékpár tulajdonosától, a lauderhilli Calvin McDougaltól kapta. A két férfi azután verekedett össze, hogy McDougal üldözőbe vette Kirk-öt, hogy 600 dollár értékű kerékpárját visszaszerezze tőle.
- Azt hiszem, ez egy kicsit több volt, mint lefogás - mondta John "Jay" Hurley, Broward megyei bíró Kirk meghallgatása során. - Uram, maga állítólag ellopta valakinek a kerékpárját, és ezért utcai igazságszolgáltatásban részesítették.
Kirk-öt nagy értékű lopással vádolták meg, és szabadlábon védekezhet.
Miután Kirk elhagyta a vádlottak padját, Hurley a következő megjegyzést tette a bírói emelvényről: - Észrevették, hogy a kerékpár tulajdonosát nem tartóztatták le?
A rendőrségi jelentés szerint McDougal üldözőbe vette Kirket, miután látta, hogy elviszi a kerékpárját, és fizikai összetűzésbe került vele. Kirket később a Broward Egészségügyi Központba szállították orvosi ellátás végett.
Nem tisztázott, hogy McDougal is megsérült-e a verekedés során.
A nyomozók a kórházban hallgatták ki Kirköt, aki beismerte a kerékpár eltulajdonítását, áll a rendőrség közleményében.
- Mr. McDougal bűncselekmény áldozataként polgári őrizetbevételt foganatosított, és ezért nem tartóztattuk le - nyilatkozta DeAnna Garcia nyomozó e-mailben.
Florida állam törvényei megengedik az állampolgároknak, hogy őrizetbe vegyék egy bűncselekmény elkövetőjét addig, amíg a rendőrség megérkezik. A rendőrség azonban azt tanácsolja, hagyják rájuk a bűnüldözési feladatokat.
A Food Mart alkalmazottjai szerint McDougal figyelte a kerékpárját, és amint meglátta, hogy nincs már ott, otthagyta a pénztárnál álló sort és kirohant. Az eset után több vásárló is behozta a kerékpárját az áruházba, míg vásárlását intézte.
(Eredeti cikk: http://www.wptv.com/dpp/news/national/keith-kirk-accused-bike-thief-gets... )













Lényeget érintő
Lényeget érintő csúsztatások, az "önbíráskodás" igenis bűn, az ottani jogszabályok sem engedik, a hatóság eljárása nincs összhangban a törvényi előírásokkal, ezért nem indítottak eljárást az ellen, akinek a kerékpárját ellopták és túllépve az ottani jogi rendszer által ráruházott jogokat, agyba-főbe verte a tolvajt.
Egy rendőr és egy bíró "máshová nézett", az ügy kezelése során.
Ez a követendő példa?
Ismerve a poszt írójának beteges viszonyulását az önbíráskodáshoz, mint követendő magatartásformához, nem érthetetlen részéről az a hazugság, amikor a címben azt állítja, hogy az "önbíráskodás" nem bűn.
Az fordításban szereplő "őrizetbe vétel" az eredeti szövegben egyébként visszatartás. Ezt a jogot hazudja a szerző "önbíráskodásnak".
LOL, hülye libsi. Szóval
LOL, hülye libsi. Szóval én "hazudom" az önbíráskodást. Ezek szerint ha elfogás után a tolvaj arcán több a sérülés, mint a csernobili erőművön, az nem önbíráskodás? Mondjuk szerintem sem... egyszerűen megérdemelte a köcsög.
Beszélgessünk a
Beszélgessünk a gyógyításról. Például ennek a beteg embernek a gyógyításáról. Milyen borogatás kell a szemeire? Milyen fájdalomcsillapítót adnál neki? Ügyeletes ápolóként, hány óránként néznél rá a kórházban?
El tudnád őt látni, mint a gyógyítás nemes hivatására elkötelezett jótevője szenvedő embereknek? Vagy csak rombolni, roncsolni tudnál, és szenvedést okozni? :-(
Nemrég megmentettem egy
Nemrég megmentettem egy cigány csecsemő életét. Ráadásul úgy, hogy nem is vettem észre. A rendőrök mondták utólag. Megfelel? Lásd a sorozat 8. részét.
Amit te mondasz annak ez is
Amit te mondasz annak ez is lehet a vége: http://www.youtube.com/watch?v=4QgOEQq_LcI&feature=player_embedded
Azért azt hiszem valakit agyba-főbe verni és széttörni a lábát nem igazán elfogadható viselkedés egy ilyen esetben, mint az a videón látható. Bár az említett esetnél az illető egyedül volt, azért gondolni kell arra is, hogy nem mindenki képes határt szabni az indulatainak, szem előtt tartva a törvényeket egy adott szituációban. Szerintem elegendő annyit a jognak megengednie, hogy az elkövető lefogása a személyi szabadságjogok korlátozása alól kikerüljön (nem tudom ez megtörtént-e már), de hogy valakit össze lehessen verni az kicsit túlzás.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
1. hát nem, tényleg nem
1. hát nem, tényleg nem igazán elfogadható.
2. rosszabb ami történik, mint ha elkapják és átadják a hatóságnak, hogy a jog szerinti szankciót kapja, de azért kevésbé rossz*, mintha nem kapják el.
*: kivéve természetesen a főszereplőt, neki ha lenne választása, akkor azt választaná, hogy ne kapják el. csakhogy nincs választása/beleszólása az események menetébe. utoljára akkor volt választása, amikor kinyújtotta a kezét a kerékpár után.
sokminden van amit a jogállam elítél, de nem képes megakadályozni.
----------
sárga vót az...!
Arra gondolok, hogy nyilván
Arra gondolok, hogy nyilván egy-két atyai pofonnak meg van a helye, hogy azért mégiscsak tudja, miről van szó, de ami mindkét esetben történt, azt én már túlzásnak nevezném, sőt büntetőjogilag is elítélendőnek. Az ítélethozatal a bíróságra tartozik.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Így van, ütni kell őket
Így van, ütni kell őket mint a répát, különben ezek a kékszemű árják soha nem tanulják meg, hogy ne lopjanak az igazhitű amerikaiaktól.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2234073/Bruised-battered-broken-...
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Igazuk volt, és igen is én
Igazuk volt, és igen is én is egyetértek vele, hogy itthon is be kéne vezetni. A tolvaj, különösen a cigók csak ebből értenek.
Amúgy meg nem kell biciklit lopni és akkor nem vernek véresre. Mi ezen olyan bonyolult?
A halálra büntető
A halálra büntető önbíráskodást se tartották helyeken, korokban, bűnnek. :-(((
http://en.wikipedia.org/wiki/Lynching
http://www.google.co.uk/search?q=lynching&um=1&hl=en&gbv=2&tbm=isch&oq=l...
Végülis csak a
Végülis csak a kerékpárját szerezte vissza én is pofán vertem volna, ha nem adja vissza.
Miért nem Tanzániát
Miért nem Tanzániát tekintjük mindjárt példaképnek, ahol az azonnali helyszíni elégetés dívik?
http://www.youtube.com/watch?v=R3MwuI-KmOY
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
és az usát miért
és az usát miért ne?
----------
hiába érvelsz egy álláspont pártjára állva, ha az érveiddel gyengíted ahelyett, hogy erősítenéd azt ami mellé álltál.
Miért ott
Miért ott szocializálódtál?
Én nem, de néha ott érzem
Én nem, de néha ott érzem magam.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Pedig jó hely az, még
Pedig jó hely az, még tengerpartja is van sok pálmafával. :)
Én nem akarok sem ellene
Én nem akarok sem ellene sem mellette szólni. Csak annyit kérnék a válaszadóktól, hogy mielőtt bármit is írna, előtte gondoljon arra, hogy akkor mit tenne, ha az Ő bringáját vinné el valaki. Azt a bringát, amit fáradságosan összerakott, amit megszeretett stb.
.
.
Én nem követnék el
Én nem követnék el önbíráskodást és azzal bűncselekményt.
És ha jogod lenne elkapni
És ha jogod lenne elkapni és megagyalni a tolvajt, akkor vajon csinálnád?
Ha demokratikus jogom lenne,
Ha demokratikus jogom lenne, akkor se élnék vele. S ha pedig törvényes kötelességem lenne, akkor elköltöznék az olyan törvény igazgatta térségből.
Na látod. Akkor neked nem a
Na látod. Akkor neked nem a törvény szab gátat, hanem a saját felfogásod. A törvényre csak ürügyként hivatkozol, amikor meg akarsz győzni másokat saját elképzelésed helyességéről.
Az én felfogásom az, hogy
Az én felfogásom az, hogy nekem, és mindenkinek, a törvény gátat szab. A demokratikus törvényt érdemes tisztelni. Emberiség ellenes törvények földjéről pedig érdemes elmenekülni.
Milyen jó lehet az, amikor
Milyen jó lehet az, amikor elhagyod a lakatod kulcsát, majd visszamész, hogy levágd. Meglátja egy buzgó járókelő és mielőtt egy szót is szólhatnál, összerugdossa a fejed a földön, majd eltöri mindkét kezed, hogy többé ne lopj és kihívja a rendőrséget. A dolog rendben van, mert ő csak élt a jogaival. Pár nap múltán aztán majd el tudod nyökögni, hogy a bringa a tied volt csak elhagytad a kulcsot. Remek lenne nem? Arra is gondolni kell az ilyen törvények bevezetésekor, hogy sok a barom. Ezért veszélyes a fegyverviselés engedélyezése is például. Nem mindenki képes tiszta fejjel mérlegelve, normális keretek között elintézni az ilyeneket.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Régi liberális
Régi liberális mellébeszélés az önvédelem/önbíráskodás témában, hogy felvázolnak valami rendkívül ritkán előforduló, valószerűtlen - bár valóban nem lehetetlen - helyzetet, és erre hivatkozva kijelentik, hogy ezért az egész elképzelés rossz, és ide vezet. Legutóbb hasonlót hallhattunk egy tévévitában, amelyben valami nagyokos jogvédő azt fejtegette, hogy azért nem szabad megengedni a polgároknak, hogy a támadni akaró betörőt éjszaka lelőjék a saját házukban, mert mi van akkor, ha valaki éjszaka tévedésből a strandról hazafelé egy szál fürdőruhában benyit a házunkba, mert eltéveszti a nyaralót, és akkor őt is támadónak lehet nézni, és lelőni. Hát persze, az ilyesmi mindennapos, ennél sokkal ritkább, hogy egy falka cigányállat védtelen öregekre tör rá, és megkínozza őket a vélt vagyonukért... Nos, igen, lehetséges, hogy előbb-utóbb tényleg nyakonvágnak valakit kérdés nélkül, ha egy lakatot fűrészel (amihez nemcsak az említett fűrészelős helyzet fennállása kell, hanem az is, hogy egy igazi butabunkó verőlegény járjon arra), de ettől függetlenül hány tolvaj kap ugyanolyan verést jogosan? Ezzel az erővel tiltsuk be a járműközlekedést, mert egyszer valahol elgázoltak egy gyalogost, és akkor ez akármikor megtörténhet újra. Ki meri garantálni, hogy nem? Te vállalnád a felelősséget ezért? Na ugye. Szóval az egész érvelésed nem érvelés, hanem rózsaszín vadliberális mellébeszélés.
Legyen rendes társadalmi
Legyen rendes társadalmi bűnmegelőzés neveléssel, oktatással, és a megélhetés javításával is. Legyen hatékony bűnüldözés. A rendőrség szolgáljon és védjen.
Legyen rendesen működő jogrendszeren belüli hatékony igazságszolgáltatás és úgy hivatalos bíráskodás és büntetés.
Mindezekkel nincs szükség arra a primitív csőcselékuralomra amit te itt pártolsz.
Mindezekre van inkább ahelyett szükség, és míg ezek ha átmenetileg elégtelenek is, addig sincs szükség önbíráskodásra. A nép törvénye és rendje uralkodjék.
Mint a Tolvajkergetők 8.
Mint a Tolvajkergetők 8. részében, ahol ugye azzal jött a tolvaj is meg sokan mások, hogy de hát ő csak jót akart, mert látta, hogy nincs lezárva a bicikli és ő tudja milyen szar érzés ha ellopják, ezért inkább elvitte ő, és vissza is akarta adni. És mi van ha valaki jót akar és őt is meghurcolják. De hát, aki hülye az így jár, jogosan, ha jót akar akkor ne haza vigye, hanem adja le a legközelebbi rendőrségen.
Az elhagyott kulcsról meg annyit, hogy pótkulcs is van a világon.
"Az elhagyott kulcsról meg
"Az elhagyott kulcsról meg annyit, hogy pótkulcs is van a világon."
mond te hol a pékben élsz?
szar zárbetétet láttálmár beállva?
nekem eddig négyszer kellett vágnom saját láncot, úgy hogy két esetben ott volt a kezembe a kulcs hozzá...
és ha vki elkezdene jogosan közben engem jól megverni, biztos nagyon szuper lenne...
nem mondom, hogy nem nyomnám képen a bakival, ha vki épp gurul el a mostani bringámon,
de azért a másik oldal egyáltalán nem lehetetlen.
Harmadjára olvasom ezt a
Harmadjára olvasom ezt a levágom a lakatom c verziót.
Mi lenne ha azt amiről beszéltek,nem önmagában értelmeznétek hanem egy rendszer egészeként amik egymást támogatják.
Elmondtam már egy éve, ha épített vagy Lomis a gép nincs adás vételi papír.Lopás esetén nem tudod a tulajdon jogod bizonyítani.Ergo ott javasoltam hogy pl fotózd le magad a gépeddel.Ma már megoldható hogy ezt pl a telefonodon tárold.Ha le akarod vágni hívsz egy jardot, vagy ha basztatnak te hívatod ki vele, hiszen tudod bizonyítani a tulajdonjogodat.
Általában akinek nincs félni valója mert tv-esen jár el annak nincs félni valója.
Akkor már inkább azon aggódnék hogy elterjed egy olyan bűnözési forma, hogy elveszik annak a bringáját aki épp levágta a sajátját.Megint ott vagyunk hogy hívj rendőrt tanút.Téged nem zavar ha többen is látják, nem? Tiéd a lakat tiéd a gép....már ha tudod bizonyítnai a tulajdonjogodat...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
idézem Csigát: "Nos, igen,
idézem Csigát:
"Nos, igen, lehetséges, hogy előbb-utóbb tényleg nyakonvágnak valakit kérdés nélkül, ha egy lakatot fűrészel (amihez nemcsak az említett fűrészelős helyzet fennállása kell, hanem az is, hogy egy igazi butabunkó verőlegény járjon arra)"
a butabunkó verőlegény pont kiváncsi lesz a fotókra a mobilomon...ezt te se gondolod komolyan...
értemén, hogy kevesebb lenne a motiváltsága a tolvajoknak, de inkább lopjanak el 10 bringámat, mint egyszer törjön intenzívre(és vagy maradandóval) egy 2ajtós seggfej vélt igazában.
Senki sem fog kérdés
Senki sem fog kérdés nélkül megverni. Előbb mindenki megkérdezi, tiéd-e a bicikli. Akkor is, ha bunkó. Egyébként pedig less utána, hány videó van a neten, amelyben biciklilakatokat fűrészelnek le fényes nappal, a nyílt utcán. A kutyát sem érdekli. Annak esélye, hogy pont egy ilyen helyzet kialakuljon, sokkal kisebb, mint annak, hogy biciklizés közben elgázoljon egy szabálytalankodó autós. Mégsem hallom, hogy tiltsák be az autókat. Pedig a logikád szerint be kellene.
előbb megkérdi... aham,
előbb megkérdi... aham, mint liszkán is ugye?
a csőcselék a vélt igaza esetén nem kérdez.
a mai yard nem feltétlenül úgy működik,ahogy elvárjuk, de azért ne a portásra bízzuk a kivitelezést,hiszen az mégkevésbé lesz jó,mint az erre képzett emberek munkája...
azzal egyet tudok érteni, hogy az elkapott "bizonyítást nyert bűnösök" kapjanak komolyabb büntit a jelenleginél, mert most jobban élnek bent egyesek,mint a kintlévők egy jelentős része...
ui:"Mégsem hallom, hogy tiltsák be az autókat."
hát, pedig hallhatnád...
lásd: https://www.google.com/search?ie=UTF-8&oe=UTF-8&domains=criticalmass.hu&...
Teljesen fals és
Teljesen fals és célzatosan csúsztat a példád. Olaszliszkán bűnöző cigányok hordája gyilkolt, függetlenül attól, hogy történt-e bármi, ami feljogosította volna őket. S nemcsak ott, hanem például Zámolyon, Kecskeméten, és még felsorolhatnám, hány helyen gyilkoltak meg a cigányok magyart azért, mert rosszkor volt rossz helyen, és rasszista arrajárással provokálta őket. Ezek akkor is gyilkolnak, ha szabad, és akkor is, ha nem. Nem kell nekik hozzá különösebb ok.
Európában ezer éven át ököljog uralkodott, és láss csodát, nem volt gond a tolvajokkal. Nem tombolt úgy a bűnözés soha, mint ma, amikor jogokkal vértezik fel őket a társadalom ellen, és a tisztességes embereknek megtiltják az önvédelmet. Többek között az olaszliszkai lincselés sem következett volna be soha, ha az önvédelem és önbíráskodás joga ma is létezne, mert soha nem burjánzott volna el ott az a rákos daganat, amit egyesek eufemisztikusan roma kultúrának neveznek, hogy ártatlan emberek életét követelje. S miért nem? Mert amint az első cigánynak kinyílt volna a csipája, már zúzta is volna be a csendőr puskatusa, aztán pisloghatott a résen. De ma már nincs csendőr, van helyette TASZ meg LMP meg Horvátáládár. Meg ti, libsik, akik a saját szarkavarásotok nyilvánvaló következményéből azt vezetitek le, hogy mindez indokolás a szabadoskodás további kiterjesztésére.
"Az európai biztonság
"Az európai biztonság problémái
1. A bűnözés európai trendje
Európában a ’80-as évek közepe óta stagnál a bűnözés. A viktimizációs veszélyeztetettség húsz éve a legalacsonyabb, ennek ellenére a közvélemény 2/3-a mégis úgy gondolja, hogy nő a bűnözés."
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Csak tudod Európára nézve
Csak tudod Európára nézve ez az adat olyan, hogy hazánkban nő, és mondjuk Franciaországban csökken, akkor az még stagnál. Szerintem Európát nézni igen nagy hiba, mert túl sok ország, túl nagy gazdasági különbséggel van egy kalapba dobva.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Magyarországon is
Magyarországon is csökkent. És jövőre mennyire csökkenni fog, mivelhogy azt hiszem 20ezerről 50-re vitték fel a bűncselekmény alsó vagyoni értékét. Lesz itt jó statisztika, ne izgulj.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
OFF: lehet az infláció
OFF:
lehet az infláció számításnál az árakon kívűl a szabálysértés összeghatárát is számításba kéne venni. ez most nem vicc.
----------
sárga vót az...!
Nem értem. Most az a
Nem értem.
Most az a kérdés, hogy a régi szabálysértés most mennyit ér, vagy az hogy központilag kiadott inflációs rátánál vegyék figyelembe?
Azt hogy?
Infláció az árváltozást mutatja a bírságösszeg nem változik az infláció hatására hanem csak a jogszabály változás módosítja.
Ez lehet a jövedelmi viszonyokhoz képest alacsony, megfelelő, vagy magas értékű.
Általában minimálbért vagy az öregségi nyugdíj legkisebb összegét veszik alapul a jogi pénzügyi díjak számításánál.Mittudom én: öregségi nyugdíjminimum 5X-e de max XYZ ft...ilyennel rengeteggel találkoztam.
De visszafelé hogy lehet a kettőt összekötni?
teljesen más dolgok alakítják mindkettőt.Pontosabban a bírságot többszörösen áttételesen befolyásolja az infláció.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
hát, mivel a szab sért
hát, mivel a szab sért összeg határ jelentése parasztos fordításban "kis érték", az összeghatár emelésével a jogalkotó a zsebemben levő pénz értékét: "hányszor kis érték", is változtatja.
----------
sárga vót az...!
Na ne csúsztassunk. Tavaly
Na ne csúsztassunk. Tavaly évtizedes rekordot döntöttek az ismertté vált bűncselekmények számai, erről csökken most idén, de még mindig magas. Majd a 2011 előtti adatokhoz kell nézni a 2012-est. Ha egy évben ugrásszerűen nő, aztán a következőben csökken az még nem feltétlenül csökkenés.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Mert a média negatív
Mert a média negatív hírekkel van tele. Azt is gondolják az emberek, hogy a repülőgépek lezuhannak.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Le is zuhannak. Csak épp
Le is zuhannak. Csak épp nem olyan sok. És nem mindegy hol van a gép üzemeltetve. :-)
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
De a buszoknál még mindig
De a buszoknál még mindig biztonságosabbak, nemde?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Relatív, ha a mögötte
Relatív, ha a mögötte húzódó apparátust nézzük és a közeget ahol mozog. Azért a repülés biztonságának igen nagy ára van, amiről az utasok nem is vesznek tudomást. Gondold el milyen biztonságos lenne a közúti közlekedést, ha minden járművet egy irányító figyelne és manővert csak az ő engedélyével végezhetne. És ehhez jönne még a kitűnően képzett 2-3 fős személyzet, milliárdos technika, rendszeres átvizsgálások, szintén kitűnően képzet technikusok és mérnökök által, baromi szigorú szabályok, melyektől eltérni kis mértékben sem lehet stb... Igazából szinte pofátlanság, ha egy gép is akár csak vissza kell, hogy forduljon, tekintve, milyen háttér mellett üzemel. De ha reálisan akarjuk nézni, valóban biztonságosabb a repülés.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Ez kéne a földi
Ez kéne a földi gépjárművekre is. Mindjárt csökkenne és biztonságosabb lenne a közúti forgalom!
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Van ilyen, Vidámparki
Van ilyen, Vidámparki dodgem.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Ez a jövő! Amikor
Ez a jövő! Amikor komputerek kommunikálnak egymással mint ma a repülőknél. Ha két gép veszélyesen közelít egymás felé, a komputereik (TCAS system) az egyiket felfelé, a másikat lefelé irányítják. Így elkerülik az ütközést. Azt hiszem ez még nem volt annál az ominózus esetnél amikor gyerekeket szállító gép ütközött teher géppel. Gondolom ezt majd valahogy átültetik a közutakra is, de ez még több évtized.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
"Én csak annak a
"Én csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam", mondotta volt Churchill rendkívül találóan.
"Teljesen fals és
"Teljesen fals és célzatosan csúsztat a példád."
bocs, ez jutott eszembe róla...
értem hogy szerinted "ők" mások, de az alapján amit írsz, nekik is lenne joguk önbíráskodni, ugyanúgy mint bárki másnak.
de bárki, aki nincs kiképezve arra, hogy első a kérdés, hogy ténylegúgyvan ahogy látom?, az hatalmas károkat fog okozni... nagyobbat mint amennyit hozna.
értsd jól amit írok.
nem az a lényeg, hogy bárki végrehajthassa a büntetést,
hanem hogy bűnhödjön megfelelően a bűnös, és úgy, hogy a büntetés mértéke tartsa távol az embereket az elkövetéstől.
Ha én jót akarok, akkor
Ha én jót akarok, akkor előbb felhívon a jardot, elmondom a szitut, és megadom az adataimat. Ilyen bonyolult.
ha valaki éjszaka
ha valaki éjszaka tévedésből a strandról hazafelé egy szál fürdőruhában benyit a házunkba, mert eltéveszti a nyaralót
A kocsmából részegen hazafele tartó nálunk sokkal valószínűbb.
Tökéletesen érhető a
Tökéletesen érhető a mondanivalód és nem is az a szándékom, hogy direkt ellenkezzek az érveiddel. Inkább úgy mondanám, hogy nem feltétlenül tartom jónak a polgárok kezébe adni, a büntetés jogát az utcán. Nem tudom valahogy számomra ez nyugtalanító. De azt is tudom, ha én kapnám el az illetőt amint a bringámat próbálja lenyúlni, egy-két maflást én is adnék neki. Eleve elkerülhetetlen, ha fel akarjuk tartóztatni, hogy pszichikailag megtörjük az illető ellenállását. De, hogy valaki így összeverje a bűnelkövetőt, azt érzem túlzásnak.
Az általad felhozott példával kapcsolatban már más a meglátásom, de ez abból ered, hogy én mindig zárom az ajtót, még a nyaralóban is. Ha azon valaki átjön, az tuti nem eltévedt nyaraló. Ha meg olyan seggrészeg, hogy elnézi a házat, azt azonnal meglátja az ember, az ilyet bántani is felesleges. Ez esetben elfogadhatónak tartom a fizikai fellépést. Más azért az, amikor az ember a szobájában alvó gyermekeit és a feleségét védi egy esetleges támadó ellen, túlzott vehemenciával, mint egy bringát.
Olvastam egy cikket valahol, hogy egy partin egy manus rajtakapta a haverját az USA-ban, amint a kislányán élvezkedik, talán meg is erőszakolta, nem rémlik már. Elborult az agya és addig ütötte amíg az illető bele nem halt a sérüléseibe. Persze nem előre megfontoltan. A bíró felmentette, mondván a családját, gyermekét védelmezte. Nos ezt az ítéletet azért korrektnek véltem. Más a szitu.
Közben megtaláltam a cikket, de spam. Szóval 4 éves kislány volt az áldozat és Texas államban történt az eset. Igen nagy port is kavart.
Megjegyzésként, azért sok mindennek tartom magam, de liberálisnak nem.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Számtalan ilyen esetről
Számtalan ilyen esetről tudok, amikor valaki a szomszédjához nyitott be, mert azt hitte, hogy ott lakik. És nem azért, mert részeg volt, hanem már késő este, hulla fáradtan történt.
Belegondoltam. Mivel én
Belegondoltam. Mivel én elég nyeszlett vagyok ahhoz, hogy a felismerhetetlenségig összeverve a tolvajt visszaszerezzem a kerékpárom, ezért fel kell bérelnem egy testőrt, aki elvégzi helyettem ezt a nehéz fizikai munkát. A testőröm havi fizetése persze jócskán meghaladná a megszeretett kerékpárom értékét, de ez mit sem számít, hiszen élhetnék alkotmányos jogommal, és agyba-főbe verethetném a kerékpártolvajokat. Sőt, szándékosan csalibringának használnám saját és testőröm kerékpárját is, ezért mindig lelakatolatlanul hagynám testőröm árgus szemeinek vigyázó tekintetére.
Élsz a helikopter- és
Élsz a helikopter- és jachtbirtoklás jogával is?
Én úgy vagyok ezzel,
Én úgy vagyok ezzel, hogyha valamihez jogot biztosítanak nekem, akkor legyen esélyem is élni vele. Bármikor élhetek a helikopter- és jahtbirtoklás jogával.
Esetleg, ha kibuliznátok nekem, hogy jogosan lábon lehessen pisztollyal lőni a tolvajt, akkor már jobban közelítene a dolog ehhez. És akkor testőrre se lenne szükség ugye, mert elintézhetném én magam egyedül.
Megfigyeltétek már azt az
Megfigyeltétek már azt az érdekes jelenséget, hogyha valakinek más a véleménye mint Csigafattyúnak, akkor ő a válaszában mindjárt libsizni kezd? Neki valamilyen beteges liberálisfóbiája van, már patologikus szintű, amit bárkire rá tud vetíteni. És hogy ki a liberális, azt ő mondja meg. Mint ahogyan azt is, hogy ki a cigány.
Legmókásabb eddig Dendru "leliberálisozása" volt.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Ugye? Én is furcsállottam.
Ugye? Én is furcsállottam. Vagy nem olvasta a témában a korábbi hozzászólásaimat vagy nem tudja mi az liberálisnak lenni. :-)
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Hehe, most már liberális
Hehe, most már liberális maradtál örökre, a legnagyobb szakértő véleménye szerint. :-))
Egyébként vigyázzál, mer ha sokat maradsz még UK-ban, még be is következhet a fertőzés. Az a rendszer, ami ott van az "liberális demokrácia", csak nem minden párt liberális, de a rendszer amiben küzdenek egymás ellen, az egy liberális játéktér. Pont ezért lehet a többféle vélemény egyszerre jelen.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nyugi, azért látom itt
Nyugi, azért látom itt ennek az igen komoly negatív hatásait. :-)
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Csak az első mondatodra: Ez
Csak az első mondatodra:
Ez a mondat jusson eszedbe akkor, amikor legnagyobb szakértőként pakolászod az embereket rasszista és szalonrasszista dobozokba. ;-)
Ezért mondom, hogy ugyanolyan vagy ebből a szempontból, mint Tomcat.
Ne vedd bántásnak, csak nyugodt ténymegállapítás volt.
*******
http://imgur.com/tCp90.gif
Megfigyeltétek már azt az
Megfigyeltétek már azt az érdekes jelenséget, hogyha valakinek más a véleménye mint monsternak, akkor ő a válaszában mindjárt rasszistázni kezd?
Ilyen jelenséget nem lehet
Ilyen jelenséget nem lehet megfigyelni, mert nincsen.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
http://www.youtube.com/watch?
http://www.youtube.com/watch?v=aqhugmcssUg&nofeather=True#t=19.5
:P
Ha esetleg egy konkrét
Ha esetleg egy konkrét hozzászólásomat mellékelnéd, természetesen azzal, amire válaszként ment be, sokkal komolyabban vennélek.
Addig amíg keresgéled, itt egy Csigafattyú hozzászólás, amivel gondoltok ti engem pariba párosítani. Valami hasonlóra mutató linket várok tőled.
http://criticalmass.hu/node/17158/509687
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Bizony, Tomcattal egy
Bizony, Tomcattal egy időben együtt kellene read only módba tenni :)
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Megfigyeltétek már azt az
Megfigyeltétek már azt az érdekes jelenséget, hogyha valakinek más a véleménye mint Monsternek, akkor ő a válaszában mindjárt (szalon)rasszistázni kezd? Neki valamilyen beteges (szalon)rasszistafóbiája van, már patologikus szintű, amit bárkire rá tud vetíteni. És hogy ki a (szalon)rasszista, azt ő mondja meg.
Szép pár vagytok :)
Kivel szép pár
Kivel szép pár monster?
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Csigával, ofkorz. mert
Csigával, ofkorz. mert címkéznek és megítélnek.
Ilyen jelenséget nem lehet
Ilyen jelenséget nem lehet megfigyelni, mert nincsen.
A szalonrasszizmus viszont meg lehet figyelni mert van.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
+1 Szénhidráttal rakom
+1
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Mert ő meg lehazugozott,
Mert ő meg lehazugozott, és csúsztatásnak nevezte, hogy lefordítottam egy cikket. Ez pedig tipikus liberális tempó: teljesen logikátlanul használunk pejoratív jelzőt, ha nem tudjuk megtámadni az állítást.
Ajaj. "Tipikus liberális
Ajaj. "Tipikus liberális tempó". Rendes konzervatív rendpárti turulbaszületett mélymagyar soha senkit nem nevez hazugnak és sohasem csúsztat. Viszont azonnal felismeri ha valaki ilyesmit követ el és precíziósan tévedhetetlenül meghozza a megfellebbezhetetlen ítéletet: libsi.
Na de mi van a nem rendes mélymagyarokkal? Amikor ők hazudnak és csúsztatnak?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem mindig, csak ha egy
Nem mindig, csak ha egy liberális a tankönyv szerinti, előre begyakorolt csúsztatáspanellel próbál visszavágni, és tényeket támadni.
Vegyük azért külön a
Vegyük azért külön a fogalmakat: van egyszer a tolvaj visszatartás, akár erőszakkal is ha önként nem hajlandó - ez most már nálunk is teljesen jogszerű és szerintem jól is van ez így.
Van viszont az önbíráskodás, amikor a tolvajt jó alaposan helyben hagyják, pedig akár fel is adná magát - na ezt még a rendőr sem teheti meg, nem hogy egy egyszerű járókelő. Nem csak nálunk, Floridában sem.
Na! +1 Egykori "slynus"
Na! +1
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
De, Floridában, mit látod,
De, Floridában, mit látod, megteheti, és nem hisztiznek szegény bűnöző ép archoz való jogáért. A spanyol jogban meg például van olyan, hogy ha a családod védelmében ölsz meg valakit, akkor eleve ki van zárva az előre megfontolt szándék. Tehát ha valaki megfenyegette a gyerekedet, és okkal feltételezheted, hogy komolyan tette - mert mondjuk ismert bűnöző - akkor odamész hozzá, lepuffantod, és a bíróság azt fogja mondani, hogy önvédelem, pontosabban családvédelem volt.
Tehát odamegyek valakihez,
Tehát odamegyek valakihez, fejbe lövöm, mert nem tetszik a pofája, majd azt kamuzom, hogy megfenyegette a gyerekem és hozok is két-három tanút, akik történetesen a közeli hozzátartozóim vagy a barátaim. És ezzel el is van intézve. Az eszedbe jutott már, hogy a jogalkotásnál azért eléggé fontos szempont az ártatlanok bűnhődésének kizárása?
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Hát persze, a spanyol
Hát persze, a spanyol bíró, az hülye, mindent meg lehet vele etetni. Látod, ki is haltak a spanyolok, mert mindenki fejbelőtt mindenkit.
A bíró nem hülye, de az
A bíró nem hülye, de az említett törvény az.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Tudnál valami forrást hogy
Tudnál valami forrást hogy Floridában meg lehet ezt tenni?
A fenti cikkből csupán az erővel visszatartás látszik:
"Florida állam törvényei megengedik az állampolgároknak, hogy őrizetbe vegyék egy bűncselekmény elkövetőjét addig, amíg a rendőrség megérkezik."
Nekem továbbra is az a fő
Nekem továbbra is az a fő bajom ezzel hogy max a személyes bosszú igényeit elégíti ki.
A pacák hazamegy rak rá vizes ruhát és ha másnapra kilát simán elvisz egy másik gépet.
Akkor inkább lefog, érzéstelenít és lábeltör. És csak annyit! 4-6 hétig él a családja nyakán ellop utána megint egyet -kettőt, megint eltörik valahol a lábát, megint 4-6 hét...hány hét alatt jön rá hogy nem rentábilis a tevékenység?
Jó nincs rá kapacitás, nincs hely a sitten, de valahogy lehessen ezeket kivonni a forgalomból, ráadásul azt se bánnám ha nem úgy kellene, hogy nekem lesz belőle bajom.
Ebből a szempontból meg Csiga véleménye érdkes, mert még biztonsági őrkoromból van egy enyhe bandzsaság érzésem a jogos védelmi helyzettel kapcsolatban, amit most emelném ki hogy dolog elleni erőszakra is érvényes nem csak személy védelemre!
Szóval a bandszaság érzésem az olyan kifejezésekből adódik hogy: "....Joga van a rendőrség kiérkezéséig visszatartani..." "Eljárása során a törvényesség és arányosság , szakszerűség figyelembevételével..."
És ezt a jogalkotó szakemeberek számára írta....
Persze a max érettségis friss papíros bizt őrök rögtön értelmes magyarázatot akartak:
Osz' pofán verhetem?-Nem
Oszt' gyomron vághatom?-Nem
Oszt' lefújhatom?-Nem
A végén kiderül hogy a gyakorlat nyelvére lefordíthatatlan semmire se jó jogszabról beszélünk és bárki aki intézkedik a törvénytelenség és törvényesség határmegyzsgyéjén egyensúlyoz teljesen az eseti bírói értelmezésre bízva magát.
Na ez nem nagyon segíti az állampolgársági közbátorságot...
Err mondják sokan hogy majd a rendőrség, na erre meg én szoktam mondani, hogy ezt az mondja aki még nem futott egy-két kört velük.
Maradjuk annyiban, hogy akkor intézze a rendőrség, ha a tehetetlensége miatt okozott kárt gyorsított (max 30 napos) eljárásban meg is téríti a lakosságnak (ugye- ugye ,az azóta se elő nem állított Slanderman?-megint lop tudjuk, most ki okoz kárt, ő vagy rendőrség aki 8 bizonyítékokkal alátámasztott üggyel se állítja elő?)
Érezze már a rendőrség is karácsonyi húspénzen mennyibe fáj ez a jónépnek. Mert másképp nem tudom hogy lehet rávenni őket a munkájuk végzésére?
Tehát a lakosság magára van hagyva.
Akkor meg rendbe kell rakni a jogos védelmi helyzet határait, és eljárási módjait pl.
Elsőként lehetne civil összefogás azért hogy mindazok akik megalkották ezt a csodás jogszabályt,tornateremeben küzdősport oktatók segítségével mutassák már be legyenek szívesek hogyan gondolták azt amit gondoltak, mert istenuccse a jónép nem jön rá, de megvédeni se tudja magát.
Na akkor kit is védenek a jelen hatályos magyar jogszabok?
Csiga felvetése nekem erre tart tükröt.Mert nálunk a jogod van kifejezés most tkp azt jelenti nehogy csinálj bármit is...
Még egy gondolkodási séma ami jól kidomborodik itt:
Ahogy Csiga felvet egy ilyet rögtön mindenki azzal jön, hogy akkor tömegesen verik majd agyon az embereket tévedésből.
Könyörgöm, az hogy jogunk van valamihez, az azt is jelenti hogy mi mind minden esetben gyakoroljuk is a teljes jogi lehetőségeinket?
Senki sem mondta azt hogy az lenne a jó ha muszály lenne az hogy mindenkit akit tettenérni vélnek meglincselnének tvnyesített formában.
Pusztán azt hogy jó lenne ha az aki ebből él tudná, így is járhat....mert most nem nagyon aggódik semmin.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Erőből ért a magyar. Aki
Erőből ért a magyar. Aki meg csaj, vagy nem elég erős, vagy a tolvaj erősebb, az magára vessen miért nem járt eleget konditerembe. Ez egy nagyon veszélyes trend. Persze a jogállam se tökéletes, sőt ami nálunk van közel sem az, de meg lehetne próbálni azt is fejleszteni nem csak a muszklit.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Pedig ez így működik, és
Pedig ez így működik, és ez nem trend, hanem rend, amióta világ a világ. Úgy is szokták mondani, hogy mindig a legerősebb kutya baszik. Ha a társadalom önként lemond az erőszak jogáról azokkal szemben, akik azt gyakorolják, hátrányba kerül velük szemben. Aztán kurvára felvilágosultak meg haladó szellemiségűek leszünk, csak a gatyát is lelopják a seggünkről.
Egyszer te is össze fogsz
Egyszer te is össze fogsz találkozni az embereddel aki erővel fogja elmagyarázni neked hogy az ő véleménye igazabb mint a tied.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Én arra nem tudok évek
Én arra nem tudok évek óta rájönni, hogy mire érv nála a legyen helyette.... típusú mondat.
Mert logikailag nem kapcsolódik a felvetéshez tehát nem a felvetést vizsgálja.
Igazi megoldást se ad, mert én is tudok olyat mondani, hogy olyan űrhajókat kellene tervezni amik 2 nap alatt elérik a Marsot és akkor nem kell félni az űrhajósok testi leépülésétől, csak ezzel kb 2 mm se jutottam előre az új rakéta hajtómű irányába.
Mindezek után csak arra tudok gondolni hogy nála ezek vágyak.Azt írja le amit szeretne látni.
Hát leírom akkor én is:
Legyenek helyette.....: DUDÁK! SOk NAGY ÉS FORMÁS DUDÁK!
Ugyan semmit se segít a probléma megoldásában de sztem többen örülnének neki.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Legyen inkább béke,
Legyen inkább béke, barátság, egyetértés. Vagy ne is. Inkább valami libsiség legyen: szabadság, egyenlőség, testvériség.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Az önbíráskodó,
Az önbíráskodó, ököljogú vigilantizmus ötletével nagy baj van. Gyakorlata visszahúzza a társadalmat a primitív dzsungel-szintre.
Szorgalmazása a civilizált, szervezett emberi társadalom szétszervezésére irányul. Állati ösztönök uralják mindazt az észt amelyik dédelgeti e civilizáció ellenes viselkedés ideáját.
Legyen helyette jól szervezett és óvatosan kontrollált, alkalmasan hatékony és szigorú bűnüldözés és igazságszolgáltatás.
Az intelligens egyén, aki a tisztesség és becsület konzervatív értékeit tartja és hirdeti, olyant kívánjon és olyanért tegyen inkább. Ne az alantas utcai verőlegénység mindenhol hitelét vesztett filozófiája tessék neki.
Az írott jogrendszer is az
Az írott jogrendszer is az erősebb(többség?) joga, csak sokkal szofisztikáltabb. Egy rendes becsületes társadalomban ugyebár nem is lenne szükség büntetőjogra.
Kínában meg pl. nem nagyon van polgári jog. Ha a felek bíróság elé keverednek polgári vitás ügyükkel (de nagyon ritkán teszik) akkor a bíró gyorsan megállapítja hogy valamelyik nem klafán járt el, és máris a büntetési tételét számolgatja.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Na akkor megint tisztázunk
Na akkor megint tisztázunk némi jogtörténeti alapokat.
Volt a szokás jog
És az írott jog
A jog legfontosabb tulajdonsága ugyanaz amint az AK-47-esé az az a működő képesség.
Jogtudomány ezt jogbiztonságnak hívja.Gyakorlatban ez azt jelenti hogy az adott joghatóság területén (ahol az adott jogrend érvényben van),mindenkire ugyanúgy érvényesek a törvények,és ugyanazon ügyben a joghatóság területén bárhol ugyanaz az döntés szülessen, ill hogy a jogalanyok (akikre érvényesek tv-ek) meg tudják ismerni a tv-eket valahogy hogy tudják mit kell tenniük.
Vagyis:mindenütt ugyanazt értsék,és ugyanolyan döntéseket eredményezzen bárhol, mert mindenütt megismerhető ugyanaz a szöveg és előírás, ami mindenkire mindenhol érvényes.
Itt merült fel először az írásos tv könyvek igénye.Mert Felséges Királyunk igen elégedetlen volt a beszedett adókkal, oszt rájött,nem oda teszik a tizedes vesszőt ahova köll.
Fogott Papot oszt leíratta. Ezután rájött, hogy most már jó helyen van a tizedes vessző, de néhány helyen a fejek vannak rossz helyen.
Rövid idő alatt rájöttek a szó elszáll az írás marad.
Tehát az írásos jog fontossága a mindenhol stanadirdizált gyakorlásának a biztosítása miatt volt rá szükség főleg.Ez vonatkozott az uralkodói önkényre is, lásd Aranybulla.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Na ja. Ez a történelmi
Na ja. Ez a történelmi áttekintés. De a jog kinek az érdekeit védte eleinte? Hát az uralkodó osztályét. Aztán finomodott, és a többség érdekét kezdte védeni. De ez attól még ugyanolyan erősebb joga, csak nem ököllel érvényesítik, hanem az állam erőszakszerveivel.
A jogban egyetlen jó van szerintem, a (több-kevesebb) kiszámíthatóság.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Többség érdekét? Na ne
Többség érdekét? Na ne röhögtess...
MINDIG a törvényalkotók (az uralkodó osztály) érdekeit védi.
Vagy szerinted pl. a MT módosítása a dolgozó többség érdekeinek figyelembevételével készült?
Igen, végül is igazad van.
Igen, végül is igazad van. Esetleg annyi, hogy manipulálják a többséget hogy azt higgye, ez az ő érdeke. És nem csak a jogrendszer, hanem az egész társadalom így működik.
Pl kereskedelmi tv-k agykiszívó műsora millióknak arra hivatkozva hogy ez a milliók igénye és vágya, nem a kertv pár alkalmazottjának anyagi és a politikai elit hatalmi igénye.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Csak egy halk
Csak egy halk megjegyzés:
Ha egy gyorshajtó (relatív gyorshajtó) egy faluban elsodor az út szélén egy gyereket, akkor meg szabad büntetni a sofőrt? Jól megverni? Esetleg úgy, hogy kicsit belehal? Hol vannak a határok?
Nem azért mondom, hogy válaszoljon valaki, csak, hogy mindenki gondolkodjon el az utcai verekedésről...
Természetesen, hiszen az a
Természetesen, hiszen az a nyavalyás jogállam úgyis felmentené a sofőrt!
A jogállam is az erősebb joga, csak sokkal szofisztikáltabban működik mint az egyszerű utcai bunyó.
A "jajaj" smiley az milyen?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Igen, ha ő a hibás.
Igen, ha ő a hibás. Fölösleges szerénykedned, hogy büszke vagy erre a rendkívüli logikai csapdára, mert ez nem az, hanem tévedés. Akire egyébként gondolsz, az nem gyorshajtó volt (mi az, hogy "relatív" gyorshajtó?) hanem közönséges autós, aki elé kirohant egy ridegtartással nevelt emberszabású purdé, mert hülye volt és életképtelen.
1) Az, hogy másról
1) Az, hogy másról beszélsz, nem segít, de elmagyarázom, hátha tényleg nem érted: ha az "utca embere" vélt vagy valós módon bűncselekményt érzékel, a te álláspontod szerint verekedhet. A fenti példában egy gyereket elütött egy autó (bár a gyerek nem sérült meg, de ez itt mellékes) és a gyerek rokonai úgy vélték, hogy az elkövető az autó sofőrje. Ezért elégtételt vettek. Attól teljesen függetlenül, hogy történt-e bűncselekmény vagy, hogy a bűntetés arányos volt-e a tettel.
2) Relatív gyorshajtás: a megengedett sebesség határon belül a jármû és a rakomány sajátosságait, az útviszonyokat, a forgalmi, a látási és az idõjárási viszonyokat figyelembevéve a sebesség olyan mértékû túllépése, amely személyi sérüléssel, vagy anyagi kárral járó balesthez vezet. http://www.kreszabc.hu/fogalmak.php#a96
3) A beszélgetőpartner ócsárolása nem viszi előre a kultúrált beszélgetést.
Sok érv és ellenérv
Sok érv és ellenérv létezik, de abban szerintem egyetértünk, hogy amíg nincs igazán elrettentő válasz, addig ez így fog menni. Kicsit néha drasztikus vagyok, de az is elég drasztikus, ha valaki meglop, megkésel...stb. Lopásnál kéz levág. Orvosilag. először csukló, aztán könyök, váll. Ez egyfajta bélyeg is. Gyilkosságnál halálbüntetés. A nyomorék tolvajt pedig nem tartaná el az állam, ha éhen hal, éhen hal. Mérgében még megütni se tud, nincs mivel, ha az utcán nem adok neki enni. Szar ügy és nem túl baráti, de legalább megfontolandó, hogy kell-e a kezem vagy sem. Elrettentésnek jó lenne. Én részemről teszek a jogaira annak, aki szándékosan lop, öl...stb. A véletlen elgázolós, majd sofőrt halálra verős példát meg nem értem....hogy is jön ide?
Vegyülj el
azért nem működőképes
azért nem működőképes amit mondtál megoldásnak, mert nincs "tolvaj". jogilag semmiképp. ehelyett van olyan aki lopott, vagy éppen lop(ni próbál), de nincs olyan, aki "lopni fog". azt lehet csinálni, hogy kevésbé bízom meg abban, aki már lopott és nem bízom rá a káposztát, de nem lehet éhhalálra ítélni az elkövetett bűnért, mert azzal nyílt háborút hirdetek és növelem azok számát, akik semmit sem veszíthetnek és ezért semmitől se riadnak vissza. ez pedig összességében több kár keletkezéséhez vezet a közösség ártatlan tagjai számára. a másik gond, hogy ha éhhalálra lehetne ítélni valakit, met "ő egy olyan, aki lopni fog", akkor bizonyíthatatlan dolgot fogna rá a közösség egy emberre és könnyen kialakulhat egy olyan rendszer, ahol kevesen élet-halál urai, mert ők mondhatják meg mindnkiről, hogy éhhalálra kell ítélni, a többieknek meg marad a kiszolgáltatottság. és egy ilyen rendben ha nem te vagy a király, vagy a főbíró, akkor te is könnyen a phallosz rossz végén találhatod magad.
----------
sárga vót az...!
amíg az
amíg az önbíráskodásról (visszatartásról) szóló topikban a cigány előtt csak halmozott negatív jelzős szerkezet áll. addig én a jelenlegi lehetőségeket is soknak vélem.
Undorító az ilyen megnyilvánulás.
A jelenlegi rendszerrel is vissza lehet élni. Azt kell szerintem vizsgálni, hogy például a visszatartás lehetősége mennyire lehet hasznos (aka több elkövető kerül rendőrkézre, kevesebb lesz az elkövetés). lehet-e arányos, vagyis belefér-e a mi rendszerünkbe kultúránkba, és nem okoz-e elfogadhatatlanul nagy kárt. (pl. túlzott erőszak alkalmazása vélt/valós sérelem esetén, félelem a túlzott erőszaktól).
Mi mint elképzelést megvitathatjuk. de ez nem egyértelmű eset. Nem feltétlen fognak kevesebben lopni azért mert a tulaj megverheti őket és nem biztos, hogy nem növeli a kriminalizmust.... Rengeteg tanulmány létezik a témában és ha nálunk döntések előtt csinálnának hatástanulmányt, akkor lehetne okos döntést is hozni (okosabbat, mint amit hoztak pl. az önvédelem ügyében).
De amíg nem látni ilyet addig ez a példa nem bizonyíték, nem tanulmány csak egy antiszemita érvelése miért megy át a pirosn
Beke Dávid
A pirosozók nevében
A pirosozók nevében kikérem a párhuzamot.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
és jogosan. A piroson
és jogosan. A piroson átmenés behelyettesités volt hogy ne irjak még kellemetlenebb dolgokaté és hogy kapcsolódjunk a CM-hez, vagy mi.
De annak, aki átmegy a piroson általában nem csupán érvei, hanem szilárd meggyőződése van, hogy miért is teszi (vagy csak nekem?). Én azt gondolom, hogy a teljes kriminalisztikiai palettán ez talán nem olyan nagy bűn, de ezzel a megyőződéssel könnyen felruházunk komolyabb dolgokat is...
Ezek, ahogy a tolvajkergetők is szerintem fontos kérdések, amikről szivesen vitáznék ha normális mederben menne. és érvek lennének a mocskolódás helyett.
Beke Dávid
Én azért reménykedek az
Én azért reménykedek az emberiségben hogy saját rendszerükben konzekvensen, meggyőződésből cselekszenek, még ha rosszat (rossznak látszót?) is. Ebből a szempontból jogos a párhuzam, de nem esik jól.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
http://hu.wikipedia.org/wiki/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Olaszliszkai_lincsel%C3%A9s
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Na, megint elérkeztünk a
Na, megint elérkeztünk a pirosozás és cigányozás témaköréhez. Innentől ez a topik is olvashatatlanná válik. :(
*******
http://imgur.com/tCp90.gif
Mióta volt ez olvasható
Mióta volt ez olvasható topik?
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Eddig élvezted,
Eddig élvezted, ugyebár?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Igazából csak szomorúan
Igazából csak szomorúan konstatálom, hogy még mindig nem látod a fától az erdőt. Többet feltételeztem rólad, mint amennyi van benned. Ez van.
*******
http://imgur.com/tCp90.gif
Talán én hoztam elő akár
Talán én hoztam elő akár a pirosozást, akár a cigányozást?
Válaszolni sem lehet, csak neked vagy ha neked tetszik?
Az erdő egyébként fákból van, nem szeretem ezt a mondást. Az ordas eszmék erdejét is csak fánként lehet kivágni.
Ha megvilágítanád elhomályosult tekintetemet, és konkrétan elmagyaráznád hogy mi a jelen vita esetben a fa (amit én látok) és mi az erdő (amit látnom kéne), megköszönném.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Hazánkban a legnagyobb
Hazánkban a legnagyobb problémát elsődlegesen ez jelenti: http://www.youtube.com/watch?v=HA9IDN0pOcc&feature=player_embedded
Előbb olyan börtönviszonyok kellenek, amelyek elrettentőek és utána lehet gondolkodni, hogy még mi a gond. Jelenleg egy bűnelkövető ha a számokat nézzük inkább megy a sittre mint kórházba.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Ezzel egyetértek, de a
Ezzel egyetértek, de a börtönöket nem lehet jobban megszigorítani a jogok csorbítása nélkül. Amely jogok egyébként mondvacsináltak. Én például támogatnám, hogy a börtönökben időnként véletlenszerű jelleggel agyonlőjenek egy-két rabot, teljesen ok nélkül, akár sorsolásos úton. Hidd el, sokkal kevesebben akarnának börtönbe kerülni még akkor is, ha a jó ötvenezer elítéltből csak ötöt-hatot nyírnának ki évente. Mindegyik attól fosna, hogy ő lesz az.
http://www.terrorhaza.hu/alla
http://www.terrorhaza.hu/allando_kiallitas/pince/pinceborton_rekonstrukc...
-----------------------------
http://dhpage.hu/
Ehhez nem szükséges az
Ehhez nem szükséges az áldozatnak börtönben ülnie. Szabadságvesztésre el sem ítélt, szabad embereket is le lehetne lőni az utcán. Csak úgy, a miheztartás végett. A szükséges ráta a bűnözésre hajlamosak - törvénytisztelők arányából számítható ki.
Szépen hangzik,csak sajnos
Szépen hangzik,csak sajnos több okból sem igaz.Pl egyik bűnöző sem gondolja,hogy őt el tudják kapni vagy aki nem volt még börtönben,az úgy gondolja, hogy nem olyan vészes, úgy is kibírja - teljesen mindegy milyen körülményekkel ijesztgetik,mert ő fasza gyerek.De meg lehet nézni Arpaio seriffet, aki az USA legkeményebbje, övé a híres Sátor város börtön.Nem hogy csökkenés lenne, hanem meredeken nőtt a bűnözés az általa "uralt" megyében.
Megj : nem,nem támogatom a rabok üdülését és a skandináv típusú börtönöket,csak éppen ez nem ennyire egyszerű.
Véletlenül rossz
Véletlenül rossz következtetést vontál le a mellékelt filmből. Segítek javítani. Nem a börtönökben magas az ellátási keret, hanem a kórházakban alacsony.
Viszont ha a börtönökbe is bemehetne mindennap a rokonság a finom házifőztökkel üldögélni az ágy szélén, akkor ott is lehetne csökkenteni a keretet.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem monster. Az alapvető
Nem monster. Az alapvető baj ott van, hogy a börtönöké miért magasabb mint a kórházaké? Már ne haragudj, de ezért a pénzért nem látom, hogy a sittesek a leveleket söprögetnék, szednék a szemetet stb.. Mindig gondot okoz, ki takarítsa el az illegális hulladéklerakókat, melyik önkormányzat stb.. Ki lehet őket vinni szépen és gyúrás helyet lehet elhordani a szart. A kórházakban többet kellene adni mindig, mint a sitten, mert a sitt választható a betegség nem. A börtönben a rab egye amit főzött. Nem érdekel, a börtönbe milyen sűrűn megy a rokonság, és mit esznek vagy mit nem. Amikor katona voltam volt hogy nem ettem egész nap csak kekszet, olyan szart tettek elénk nap mint nap. Még ott sem jutott rendes ellátás. Aki nem tehetősebb családból jött, simán koplalt vagy megette a szart is vagy összedobtuk neki eltáv után az egy hétre való értelmes kaját.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Pl. fiziológiai okból.
Pl. fiziológiai okból. Mert a kórházban valaki egész nap fekszik, a börtönben meg dolgozik nyóc órát. A börtönben van valaki 10 évig, a kórházban meg 10 napig kibírja.
Meg a kórházban még azt a keveset is meghagyják, mert betegek és nincsen étvágyuk. Akinek meg van, viszik a rokonok a gyümölcsöt pl. ami egy drága dolog és a börtönnek meg kell vennie. És még keksze sincsen az elítéltnek.
Meg a számok mögöttes tartalmát nem ismerjük. Lehet a börtönkoszt alapanyaga 2x annyiért van számlázva mint a kórházé a biztonsági szállítási előírások miatt. Ki tudja?
De semmi baj, rugdossuk csak a földön fekvőket megelégedve a nagy igazságosságvágyunkkal.
Szerintem.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
"Lehet a börtönkoszt
"Lehet a börtönkoszt alapanyaga 2x annyiért van számlázva mint a kórházé a biztonsági szállítási előírások miatt. Ki tudja?"
-nincs semmiféle "biztonsági szállítási előírás"
"Meg a kórházban ... viszik a rokonok a gyümölcsöt pl. ami egy drága dolog és a börtönnek meg kell vennie."
- az ellátásba nem tartozik bele, hogy kinek van rokona és mit hoz, hanem fejadag meg kalóriaszükséglet van. ahogy a tiszta ágyneműt előíró szabályozás sem számolhat azzal, hogy majd a rokonok otthon kimossák a párnahuzatot.
még mindig fönntartom, hogy ezzel a minőségű érveléssel a humanista álláspontot akkor szolgálnád hatékonyan, ha nyíltan CSF-ék oldalán harcolnál:(
----------
sárga vót az...!
Én nem azt írtam, hogy
Én nem azt írtam, hogy jól van úgy ahogyan van. Ellenkezőleg, azt írtam, hogy többet kellene fordítani a kórházi kajára. Nem azt hogy kevesebbet a börtönkosztra. És olyan dolgokról megy itten demagóg arcoskodás teljes információhiány birtokában amiről a vitázóknak valószínűleg nem sok fingja van.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
A kórházban lehet nem
A kórházban lehet nem dolgozik 8 órát (amúgy a börtönök nagy részében sem),de pont a beteg embereknek kellene a legjobb kaja,hogy segítse a gyógyulásukat.
Már ne haragudj,de miután fizetem azt a k... drága TB-t,eü hozzájárulást,stb, miért nekem kellene még az élelmezést is pluszban megoldanom ?! Amúgy az elítéltnek is lehet csomagot küldeni és van bent bolt,ahol tud vásárolni.
Biztonsági előírás a börtönkosztnál ? Még is mi ? Ne legyen benne vasreszelő a répában vagy mi a franc ?
De semmi baj,mond meg a frankót, még ha lövésed sincs a börtönviszonyokról.
Szerintem.
Márianosztra, Állampuszta,
Márianosztra, Állampuszta, Kalocsa női, Kozma utcai gyűjtő, Szeged csillag. Ezekben voltam szakmai látogatáson. Meg üzletelni többször a tököli börtönkórházban.
Valamint 15 évig hetente 2-3 különböző kórházban is megfordultam.
Tulajdonképpen méltatlan, hogy így magyarázkodok néked.
Azt saccolom hogy megszavaztad annak idején hogy ne kelljen 300 forintot fizetni kórházi naponként.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Jujj,most akkor soroljam én
Jujj,most akkor soroljam én is,hogy hol,mikor és legközelebb hová ? Nem teszem,mert attól,hogy felsorolsz pár helyet még nem mondasz ellenérvet arra amit írtam.De nem baj,te biztos ismered ezeket a helyeket,még ha sületlenségeket is írsz.
A szavazásos kérdésed pedig szimplán egy terelés és csak azért nem mondom meg hogy mire szavaztam,mert marhára nincs köze a témához.
Eztet írtad nékem:
Eztet írtad nékem: "lövésed sincs a börtönviszonyokról". Erre merészeltem válaszolni, hogy ha nem is elítéltként, de már láttam börtönt belülről.
Engem kurvára nem érdekel a te felsorolásod, mert nem vontam kétségbe semmilyen hozzászólásod alapját.
Amiket meg írtál, na azokkal nem nagyon lehet érvelni. Hogy a börtönökben nem dolgoznak. Meg hogy a kórházban "legjobb kaját" kéne adni hogy jobban gyógyuljanak. Magas szintű szakértelemről és tapasztalatról árulkodik.
A leszavazott kórházi napidíjnál jobban kevesebb dolognak van köze a szűkös kórházi koszthoz.
Nem írok sületlenségeket.
Szerintem.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Három legnagyobb gond ahogy
Három legnagyobb gond ahogy hallom a sitten a :
Zsúfoltság, korrupció,és a becsempészett cuccok pl telefon, mert nagyon sokba kerülne leárnyékolni a börtönöket.....beszarok.
Kell kötni egy egyezményt az oroszokkal és valami bányát műveltetni az elítéltekkel az Uralban. A mieink művelik ők őrzik.Egy tolmács havonta váltva.
Na keresen ott a Nokiája térerőt, meg oda csempésszen a familía cigit, drogot, meg ott dumálja meg, vagy fenyegesse az őrök családját...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Én azt nem veszem ám be,
Én azt nem veszem ám be, hogyha akarnák, nem tudnák lekapcsolni azokat a becsempészett telcsiket. Nem árt azt tudni ki kinek mit telefonál onnan.
Én amikor a börtönkórházban voltam civilként, úgy kirakatták velem a telcsit mint a sicc, aztán megmotoztak hogy nincsen-e nálam másik, pedig csak a dokikhoz mentem.
Mindenki nagyon örülne, ha a börtönökben lenne több meló. Viszont most hogy törvényt hoztak arról hogy állami cégek kötelezően vegyenek onnan amit tudnak, pl. munkaruhát, még ha 20 százalékkal drágábban is, ment a fikázás. Ezt pl. jó törvénynek tartom.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Meg lehet lelni de mennyivel
Meg lehet lelni de mennyivel drágábban?
Anno Szibériában voltak olyan fogolytárborok, kerítés se volt, örült ha benn lehetett, mert kinn 3 heti járóföldre volt minden, farkasok, medvék...minek bonyolítani ami egyszerű amit börtökre költünk simán kifizetném az oroszoknak nekik van elég távolságuk...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Na ez se igaz, mert szegény
Na ez se igaz, mert szegény kis szibériai népek, finnugorok, szamojédek és tatár meg türk származékok ott laktak kis nomád falvakban a táboroktól nem ELÉGÉ messze és rendszeresen halomra ölték őket a szökött foglyok. Kb. szinte egész népek és kultúrák tűntek emiatt.
Nyelvész a nyeregben.
Na pl ez egy jó szempont a
Na pl ez egy jó szempont a tárgyalásokra, az a tábor ahol volt ilyen nincsen elég messze. Sztem lelnének egy jó helyet.
Pl felállíthatnák az összes kidőlt fát amit a Tunguzka meteor ledöntött 1908-ban...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Hát elképesztő, hogy
Hát elképesztő, hogy milyen helyeken képesek emberek megélni. Olyan helyeken is ahol azt, gondolnád, hogy nem élnek egyáltalán. Mondjuk a Tajmir-félsziget északi része lehetne a célra a legmegfelelőbb, ott senki nem lakik csak a déli részén.
Vagy mondjuk oda ahova anno a cár bombát pottyantották. Szerintem ott ma is van egy „kis” háttér sugárzás.
Nyelvész a nyeregben.
Aha,mert az nem
Aha,mert az nem sületlenség,hogy a kórházban fekvő betegnek nincs étvágya,de ha van, akkor meg legyen szíves és a látogató vigyen neki gyümölcsöt.Hiszen az normális,hogy fizeted a TB-t és még a beteget is te eteted,de a börtönlakónak joga van a minőségi ételhez. Sőt az sem sületlenség,hogy biztonsági okok miatt 2x annyit számolnak fel a börtön koszt alapanyagokért.
És a szegény elítéltnek nincs keksze,bár vásárolhat a börtön közértben. Arról nem is beszélve,hogy havonta 5 kilónyi kaját + 7 kilónyi tisztasági csomagot küldhetsz...
Tényleg nem lehet érvelni azzal,hogy a börtönökben nem dolgoznak,mert a fogvatartottak fele dolgozik.A fele !De mindegy...
A kajáról még annyit,hogy már a XII. században leírták a Johanniták,miért kell jó minőségű kaját adni a betegeknek,de ehhez nem kell atomtudósnak lenni azóta sem...
Szerintem meg nem szabadna
Szerintem meg nem szabadna eljutni odáig, hogy egy börtönben ülő elítéltnek olyan ellátást, jogokat, &c. kelljen biztosítani, mint annak a dolgozónak, aki eltartja a rohadékot. Amíg a szarházi a sitten gyúr meg eszi a jó minőségű börtönkosztot, addig a lakosság jelentős része a minimálbérért 3 műszakban/12 órában gürcöl és azon aggódik, hogy vajon hó végén jut-e paprikáskrumpli a családnak.
Szerintem azonnal meg kellene szüntetni azt, hogy egy sittes bűnözővel szemben -akinek jogait deklaráltan messzemenőkig biztosítják- másodrendű legyen a becsületes dolgozó állampolgár.
Abban a pillanatban, hogy az
Abban a pillanatban, hogy az állam erőszakkal elveszi valakinek a szabadságát, igencsak felelőssé válik érte.
És ne feledjük, egy autóvezetés közbeni rossz kormánymozdulatért is börtönbe lehet kerülni. Vagy azért mert kimentél fát lopni a vadásztársaság erdejébe hogy ne fagyjál meg.
Nehéz bonyolult kérdések ezek, nem szabad egyszerű demagóg válaszokat elfogadni rájuk.
Jó válasz egyébként nincsen, pláne amelyik mindenki szerint jó. És a tapasztalat szerint az amit a többség tart jónak az bizony rossz, lásd az agykiszívó média által butaságban tartott tömegeket.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Az általad említett
Az általad említett esetekre azért létezhetnek kategorizált börtönök. A szándékos emberölésért napi 12-14 óra munka egy szelet kenyéren, míg halálos baleset okozásáért, lehet olyan fogház, ahonnan néha haza is járhat az elítélt, csökkentve ezzel a költségeket is akár. Tudod azt gondolom, aki az autójával megöl valakit, bár ölt, azt nem azért tette, mert a társadalomra veszélyes elvetemült, elmeháborodott egyén. Egyfajta büntetés nyilván jár neki, de nem lehet az a cél, hogy tönkretegyünk egy embert, aki amúgy életében senkinek sem ártana. A másik oldal viszont, aki egy féktárcsával szét tudja verni egy öregember fejét 5000 forintért, vagy élve el tud temetni egy gyereket két társával együtt, (direkt írtam egy roma és nem roma bűnesetet) az rohadjon meg a sitten napi egy darab kenyéren és csákányozza a sziklákat egész nap. Abból épp ember nem lesz akármit csinálsz vele és nem is szabad sosem visszaengedni közénk. Én így látom. És amikor azt mondom, nem érdekel kicsit sem mit eszik és hogy érzi magát, az utóbbi kategóriába sorolt állatokra gondolok igazán.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Ez így van már régóta.
Ez így van már régóta. Fogház, börtön, fegyház. De nem a kajában van a nagy különbség az kétségtelen. Dolgozni meg minden elítélt szeretne, meg a fogvatartók is nagyon szeretnék ha lenne elég munka. Azt gondolom nem szeretnéd hogy egyik nap gödröt ásnak, másik nap betemetik? A zsigeri bosszúvágyon túl kell lépni, a társadalom fejlődése és javulása lehet csak a cél.
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__egyeb-kerdesek__498238-mi-a-kulo...
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Mi az hogy nincs munka? Ugye
Mi az hogy nincs munka? Ugye nem olyan munkára gondoltál életfogytosoknak amiért még fizetést is kapnak az adófizetők forintjaiból fizetett ellátás mellé? Szemétszedés, közterületek takarítása stb... Azok amikre az önkormányzatoknak már nincs pénzük, így a rabok ingyé meg is csinálhatják. Ezzel is törlesztve a társadalom felé amúgy tetemes adósságukat. Hiszen gondolj csak bele. Valaki bűnt követ el, bekerül a sittre és bármilyen ellátást is kap, az neki ajándék a társadalomtól ami ellen vétett, az neki nem jár, hanem örüljön, hogy kapja (és itt még mindig az emberi faj söpredékére gondolok mint fent). A rendes, fizető munkákat pedig hagyjuk meg azon keveseknek akik csupán azért kerültek be, mert elnéztek egy piros lámpát, rosszkor voltak rossz helyen stb.. De hidd el, ők vannak kevesebben. Velük viszont én is pártolom, hogy másként ás máshol kell foglalkozni, semmiképp sem az elvetemültekkel egy helyen. A "megerőszakolta majd megölte" férgek, pedig szorgoskodjanak csak szigorú felügyelet mellett a társadalomért, de fizetség nélkül. Parlagfűirtás, szemétszedés, illegális lerakók elhordása, régi lerozzant gyártelepek elpucolása stb.. Ezek mind tetemes összegek lennének a városoknak. Ezrek mehetnének. Gépek sem kellenek az ilyeneknek. Csákány, kalapács, talicska.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Isten hozott a
Isten hozott a középkorban.
Az, hogy te így gondolkodol, ez nem akkora probléma mint az hogy felelős döntéshozó pozícióban lévőknek is hasonló elmaradott a világnézetük.
Amúgy nem kapiskálsz messze a valóságtól, csak az az apró differencia, hogy a rabok olcsó munkája nem a közt gyarapítja, hanem igencsak az elitet.
http://nol.hu/belfold/20120706-rabmunka_szolokben__istallokban__temetokben
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Monster, szerintem kicsit
Monster, szerintem kicsit elrugaszkodott vagy. Már ne haragudj, de nem hinném, hogy olyan rossz dolog, ha egy elítélt olyan munkákat elvégez, amikre amúgy nem jut pénzt. És miért kapna érte fizetést? Így is ő tartozik a társadalomnak. Attól kezdve, hogy bűnt követ el a társadalom ellen és bekerül, el van tartva. Neki az nem jár csak úgy. Sajnos ma igen. De ha elolvastad az írásom, azért különbséget teszek az elvetemült gyilkosok és az úgynevezett félresiklott életű emberek között, akikből még lehet valami.
Azért kicsit erőltetettnek érzem ezt a mindenkit pátyolgassunk és abajgassunk világnézeted. Ha valaki nem úgy vélekedik, hogy minden rabnak heti egy teljes test masszázs, XBOX a cellájába, heti egy fizetett prosti különszobában stb.. akkor te azt középkorinak nevezed. Szerintem középkori szétverni egy 11 éves gyereket és élve elásni. Veled amolyan se vége, se hossza beszélgetni, amíg gyakorlatilag te nem írod le valaki válaszát. Akkor talán elfogadod. Egy mondatát sem vagy képes elfogadni annak amit írok, pedig semmilyen elvetemült és érzelmektől fűtött ötlet nincs benne. Érthetetlen amit csinálsz, befejeztem veled.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
A linkelt cikket
A linkelt cikket elolvastad-e? Az elítéltek a kormány államtitkárának a gyümölcsösében dolgoznak szarért-hugyért. Persze lehet hogy szerinted az államtitkár gyarapodása = a köz java.
A testmasszázsos, prostis "érveiddel" nem tudok mit kezdeni.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem olvastam, mert nem
Nem olvastam, mert nem tartozik ide. Ez a hatalommal való visszaélés bűnesete.... lenne egy rendes országban. A felvetésemre ezzel reagálni olyan, mintha azt mondanád, felesleges a sebességkorlátozás, mert vannak akik úgyis átlépik. Én nem arról írtam, hogy az államtitkár kertjében dolgozzanak. Azért mert egyes politikusok ezt csinálják, maga a megoldás még kell és működhet is. Az ilyen politikusokat pedig ugyanúgy várja a börtön munka. Dolgozhat a saját kertjében.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
És ha azt mondom, hogy egy
És ha azt mondom, hogy egy elítélt számára a normális munka kifejezetten öröm és jólesik, akkor is akarod hogy dolgozzon? Hát még ha ki lehet menni, és krampácsolni vagy utat vakarni vagy bármi, pillantást vetni a külvilágra, bármire ami nem a börtön 4 fala? Vagy csak a bosszú vezet, hogy legyen neki minél rosszabb? Mert a legrosszabb nekik az a cellában ülni és nem csinálni semmit, azt elhiheted nekem. Annál már csak a magáncella a rosszabb.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem a bosszú vezet, hanem
Nem a bosszú vezet, hanem pont azt nem bírom, hogy az adófizetők pénzén semmit sem csinálnak és még keveslik is. Tudod a felvetésem így még inkább helytálló. Kimennek krampácsolni, jól is érzik magukat, elvadultak sem lesznek, az őröknek is könnyebb, el tűnik a sok szar a közterületekről, utcákról, vasutak mellől. Mindenki csak jól jár. Na de nem ám úgy, ahogy közmunkások. Hanem keményen, persze nem Recsket gondoltam megvalósítani, mert az ítélet nem büntetőtábor. De azért csak tegyék oda magukat. Hogy a bosszú vezet-e, azt visszautasítom. Egyik sem tett ellenem semmit, mint egyén ellen. Így bosszú sem vezérelhet. Ne akard csiga elvadult eszmeiségét rám vetíteni.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
és ha megszökik a romos
és ha megszökik a romos gyárudvarról bontás közben, vagy odaszállítás közben? és ha többe kerül a szállítás-őrzés többletköltsége, mint az elvégzett munka értéke? és ha nincs mód motiválni a jó minőségű, vagy egyáltalán a bármilyen munkavégzésre? nekem fogalmam sincs a számokról, de neked/annak aki ezt a javaslatot komolyan is gondolja, ezeket a kérdéseket is érdemes lenne érinteni. mert anélkül ez csak "fotelből ötletelés" a levegőbe.
javíts ki, ha tévedek, de az az érzésem, hogy mintha te abbóül indulnál ki, hogy azért nincsenek a rabok a kőfejtőben, mert holmi valóságtól elrugaszkodott puha szívű liberálisok kisírták, hogy üdülőtábor legyen a börtön. holott szerintem előbb után kéne járnunk (már ha egyáltalán érdemben akarunk a dologról beszélgetni) hogy valójában miért vanb az most, ami van, hogyan változott a börtönélet, mire az lett ami ma van, milyen variációkkal próbálkoztak, milyen kudarcok miatt változtatták meg a korábbi rendszert, stb.ha valamiről érdemi véleményt szeretnén k megfogalmazni, nem árt azt megismerni és nem csak a mesékből, médiából, "józsi a kocsmába aszonta"-ákból összegyúrt mesevilágra alapozni a véleményünket.
----------
sárga vót az...!
Hát mostanság sikerült
Hát mostanság sikerült összefutnom brörtönviselt emberekkel, és nem látnám hogy megrázná őket a dolog nagyon.Kicsit olyan érzésem velük kapcsolatban mint a saját és barátaim élményeivel a honvédségben eltöltött 1,5 évről.Túl lehet élni.
Én eztért javasoltam máshol hogy az elítéltek munkaerejét simán bérbe kellene adni az Oroszoknak,mi nem fizetünk semmiért ők meg vigyáznak rájuk és hajtják őket.
Vannak jó kis elvadult területek náluk ahonnan hetekbe telik egy falut is elérni, közben meg olajat, gázt fúrnak vagy fát vágnak, utat ilyeneket építenek, bányásznak.
Elnézem az USA bötönsorozatokat,és magyar helyzetet és azt látom a gondok 90%-a a külső ismerősökkel történő kapcsolattartásból adódik.Ha nem is tudnak becsempészni semmit de egy profi bűnöző pl simán irányítani tudja a boltját is belülről.
Erre árnyékolni akarják rádiótechnikailag a börtönöket milliárdokért, pl...vagy új börtönöket kialakítani.
Közben a cél meg az antiszociális elemek izolációja lenne.
Régen a TBC-sek különbül voltak izolálva mint most a veszélyes bűnözők.
Üljenek Szibériában ott lehet keresni a térerőt a mobilhoz...iszonyú sokba kerül a társadalomnak az hogy 1 ft plusz profit nélkül biztosítani tudja működését az ilyen személyektől.
Ugyanez az elgondolás vezetett a kerékpártolvajok lábeltörésénél is.A világon semmi bosszúvágy nincs bennem, csak akarok egy valóban működő megoldást.
Nincs hely ahova bezárják? Nincs pénz a házőrizetre és az E-bilincsre?
Kap egy gipszet 4-6 hétre (érzéstelenítve orvos által eltörve,kezelve), oszt mehetsz haza a családod nyakára tartson el az.
Ha valakit megfognak átlag 1 havonta és egy hónapot meg dekkol gipszben meglátjuk akkor is ugyanolyan nyereséges-e a vállalkozás?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Először is nem a "rossz
Először is nem a "rossz kormánymozdulat" miatt elítéltekről van szó, hanem azokról, akik tudatosan követték el a cselekményüket.
Erről meg röviden a véleményem:
Van egy közösség, ahol mindenkinek megvannak az alapvető jogai. Akad egy (v. több) egyén, aki úgy gondolja, hogy a törvény felett áll és lazán negligálja a másik ember élethez/testi épséghez/tulajdonhoz/&c. való jogait és eszerint cselekszik. Ha most ezt az illetőt utoléri a törvény keze és vállalnia kell tette következményeit, akkor a legnagyobb pofátlanságnak tartom, ha bárki is azokról a jogairól beszél, melyeket embertársa esetén ő maga vett semmibe. Nevezheted középkornak, de abban a pillanatban, mikor megfosztotta áldozatát egy/több jogának érvényesítésétől, ezzel neki is megszűnt minden jogalapja, hogy éljen ezekkel.
Például ha valaki elveszi mások életét, azzal automatikusan együtt jár, hogy az élethez való jogot nem tartja érvényesnek -és ez vonatkozik saját magára is. Az ő választása és ezt a társadalomnak is el kell fogadnia és eszerint viselkedni vele szemben.
Ne ítélj hogy ne
Ne ítélj hogy ne ítéltess.
Már túl vagyunk a szemet szemért, fogat fogért korszakon. A bűncselekmények nagyon nagy része nem 100 százalékban az elkövető felelőssége. A bűncselekményeket nem a büntetés oldalon kellene megfogni hanem az elkövetés oldalon akadályozni, megelőzni. És igen, szociológiai, társadalomszerkezeti okokat kell generációkon át nehéz munkával felszámolni.
A társadalom kollektív bölcsessége sokkal nagyobb az esetleg analfabéta elkövetőnél, és nem az elkövető szintjén kell bosszúszerűen tevékenykednie hanem társadalmi szinten hasznos megoldást keresnie.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Igaz, mind felelősek
Igaz, mind felelősek vagyunk.
Nekünk kellene börtönben ülni helyettük mert oda taszítottuk őket...
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Monster, ez gáz volt, lásd
Monster, ez gáz volt, lásd be.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
"Ne ítélj hogy ne
"Ne ítélj hogy ne ítéltess."
Nem én ítélek. Az elkövető saját maga ítélt.
Azt mondod, a társadalomnak az elkövetés oldalon kellene megakadályozni a cselekményt. Ok. Mindenki számára nyilvánvaló, mik az alapvető szabályok a társadalomban és milyen következményekkel számolhat, ha ezeket megszegi. Innentől mindenki maga dönti el, tiszteletben tartja-e ezeket vagy nem -de ebben az esetben ő se várja el az áldozataitól ugyanezt. Mit akarsz még? Hogy az állam az egyént képtelenné tegye a bűnelkövetésre, mint Kicsi Alexet a Gépnarancsban?
Elméletileg és állítólag szabadság van. Mindenki maga dönthet -de a következményeit is viselnie kell.
Mindenki felelős. Akit
Mindenki felelős. Akit meglopnak, az is. Ez van.
http://bezzeganya.postr.hu/ehezik-a-magyar-gyerekek-31-szazaleka
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Tehát szerinted a
Tehát szerinted a meglopottnak ugyanúgy tudatos döntése volt, hogy meglopják, mint a tolvajnak?
Egyszerűsíteni akarod a
Egyszerűsíteni akarod a bonyolult kérdést? A vagyonos rétegeknek segíteni kell az alul levőket, legalábbis a rendszerben növelni a társadalmi mobilitás lehetőségét. A jelenlegi berendezkedésünk ellentétes trendeket mutat.
Természetesen nem konkrét esetekért való konkrét tudatos felelősségekről van szó.
Elég sok mindent loptak el tőlem az életemben ahhoz hogy legyen okom az acsargásra, de én ezt másképpen látom.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Te bonyolítod az egyszerű
Te bonyolítod az egyszerű tényt.
Valaki leszarja a másik ember alapvető jogait -akkor ne hisztizzen, ha ő is így jár.
Majd akkor követelje, hogy az övé tiszteletben legyen tartva, ha ő is tiszteletben tartja a másét.
Ennyi. mit lehet ezen nem érteni?
http://eloviz.punkosdi.hu/200
http://eloviz.punkosdi.hu/2009/4/mit-tanit-a-biblia-a-szegenysegrol
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Rossz link. Egy szó sincs
Rossz link.
Egy szó sincs benne sem a bűnözésről, sem a bűn választásának következményeiről.
http://www.pardi.ro/evkiado/w
http://www.pardi.ro/evkiado/wmcdonald/abt/abt04.html
*******
http://imgur.com/tCp90.gif
Én a szegénységben látom
Én a szegénységben látom a lopási probléma eredendő okát, a lopás csak tünet, annak büntetése tüneti kezelés. Te se szeretnéd ha a doki a tüdőgyulladásodat lázcsillapítóval kezelné gondolom.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Megoldás? De akkor
Megoldás?
De akkor rákontrázok. A szélsőséges nézetek terjedése pedig az emberek kilátástalanságának és jövő iránt érzett bizalmatlanságra vezethető vissza. Illetve idézek:
"Egy lehetséges ok a polgárok által az európai intézményekkel szemben táplált bizalmatlanság, amelyen a válság és a tagállami kormányok által foganatosított intézkedések tovább rontottak." Ami az európai helyzetet illeti.
Azok üldözése pusztán tüneti kezelés. Tehát amit te teszel az akkor rendben van?
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Rengeteg szegény ember van,
Rengeteg szegény ember van, akinek esze ágában sincs bűnözésre adni a fejét. És sok "egyáltalán nem szegény" ember lép a bűn útjára.
A bűncselekmény elkövetése minden esetben tudatos döntés eredménye. A lopási probléma eredendő oka az általad írottal szemben az, hogy az elkövető a bűnelkövetést választotta a törvény tisztelete helyett.
Gondolom te se szeretnéd, ha a doki a tüdőgyulladásod kialakulásához vezető okokat kezdené el elemezgetni ahelyett, hogy a 41 fokos lázad csillapítása érdekében tenne valamit...
Jó múltkorában mondtam
Jó múltkorában mondtam neked kiszámoltuk Slenderman lopási ütemét és eladási árai alapján havi bevételét.
Havi 3-400 ropi is összejöhet neki adómentesen!
Szted ha hirdetnél egy állást havi nettó 3-400 nettóval, lenne sor az ajtód előtt másnap?
Itt az a kérdés mitől is szegények ezek?
Mire megy el a lé hogy egy szutyokhegyben leljük meg ezeket mindíg? Fux,hajhosszabítás, műköröm,D&G még a pelenka is és fordulsz ki a kéróból.
Na erre egy gyors szociológiát!
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Médián keresztüli
Médián keresztüli konzumzombivá agymosás.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Micsoda? "Nem nyúl a
Micsoda?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Gyors szociológiát
Gyors szociológiát kértél.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Ezt a problemat is jol
Ezt a problemat is jol latod, mindazonaltal ugy velem, hogy a mai, media-agymosott vilagban mindannyiunknak szuksege van a folyamatos onreflexiora, hogy azt a kerdest tegyuk fel magunknak ujra es ujra: lehetseges-e, hogy a kulturimperialista hatasoknak reszben mi magunk is aldozataul estunk?
Es a valasz mindig nehez. Akinek atmostak az agyat, az ugyanis ezt nem erzi... ez mindig egy nehez kerdes.
Néhány napja lelakatolt
Néhány napja lelakatolt kerékpárok önkényes kisajátításának a gondolatával játszadoztál.
Képzeld el, hogy éppen nyitogatod vagy fűrészeled a zárját, mire odajön hozzád három, nálad egyenként háromszor nagyobb gorilla, és megkérdezik, hogy tiéd e az a kerékpár.
Aztán elkezdenek agyabugyálni és esélyed sincs megvédeni magad. De hát ezek pont az elvtársaid, és ugyanazt az önbíráskodást pártolják, amit te. Ne felejtsd: az elvtársak rendszerint egymást is kinyírják az ő közös működési módjukon.
Király, hogy újra arról
Király, hogy újra arról beszélgetünk, hogy kit lehet megverni meg kit nem. Nagyon hasznos téma. Kíváncsi leszek, a sokat kommentelőkből ki fogja itt hagyni a fórumot jövő héten. :)
Tök fura, hogy 38 évesen még nem kellett megvernem senkit.
Én fogom itthagyni. Mert
Én fogom itthagyni. Mert most már elegem van ebből a garázda mentalitásból, hogy egyesek hajlamosak önbíráskodón, veréssel büntetni másokat.
Rendet kell tennem a bunyóscsibészek között, és jól el kell vernem őket, hogy megtanítsam őket kesztyűbe dudálni.
A törvény és a rend teljesen szét lesz zilálva, és a társadalom teljesen le fog zülleni ha nem lépek fel önbíráskodással az ő önbíráskodásukkal szemben. :D
Ha már akciózol esetleg
Ha már akciózol esetleg Kükünek is behúzhatnál egypárat azért hogy megtanulja hogyan kell rendesen moderálni? Hogy disztingválni tudjon a helyes és nemhelyes ideológiák közözött bele kéne verni a fejébe a különbséget?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Ennek a mindannyiunkkal
Ennek a mindannyiunkkal együttes, remek társaságnak össze kellene egyszer jönnie és lefolytatnia egy oltári krémestorta csatát, hogy lehiggadjon már végre mindenki.
Mindenki mindenkinek a képébe nyomna tálnyi, vastag habostortákat, sunyi lesből, vagy odaszaladva kiszámíthatlanul bármely áldozathoz.
Csak úgy csöpögne a mafla ábrázatokról a vastag krém. Pislogó szemek tükröznék a meglepett, homályos és tompa intellektusokat.
És fekete fehér filmre venni azt a murit, életünk emlékeként, vén korunkra. :-)))
http://www.youtube.com/watch?v=a4-spBDcJyk
Látod én ezért nem
Látod én ezért nem fordítok energiát erre a topikra, mert látható volt hogy ez lesz belőle. Nem sértődöm meg, nem hagyok itt semmit, egyszerűen nem foglalkozom vele. Ha unatkoznék akkor viszont beleolvasnék ahogy tettem ezt az imént :)
A tortacsata jó ötlet, bár ahhoz több női résztvevő kéne hogy igazán élevezetes legyen.
Kérdés ki miért
Kérdés ki miért izgul.
Van akit az zavar ha ha kevés fórumtársa van még ha igazából a nagy részük passzív is a kommentelésen kívül, van akit az hogy van-e különbség a nem kellett megvernem senkit és a nem verhetem meg soha semmilyen körülmények között.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Nekem a
Nekem a hardcore-liberálisokból van elegem inkább. Abban egyet értünk, hogy Csigafattyú egy barom. De, hogy egy székely szófordulattal éljek van aki „kéri a pofon” szóval kijár neki.
Érdekes, hogy 24 éves vagyok és már legalább kétszer is kellett volna verekednem, de sajnos nem tudok. Pl. egyik ízben amikor a keletinél megtámadtak hátulról majd leütöttek minden figyelmeztetés nélkül.
Konzervatív liberálisként azt kell, hogy mondjam nekik jár a pofon. Meg annak is aki éppen a bringádat fűrészeli. Az idegen bringát már tényleg necces kategória.
Nyelvész a nyeregben.
Miért is vagyok én barom?
Miért is vagyok én barom? Most mondjam, hogy te meg akkor egy köcsög vagy?
Én azért izgulok, hogy a
Én azért izgulok, hogy a tolvajkergetés örökre jól menjen, más csoportok is alakuljanak, akár itt a criticalmasson is, és a végén a rendőrség úgy tekintsen erre, mint egy király dologra ami csak növeli a statisztikájukat.
Miközben megy a
Miközben megy a moralizálás itt átnéztem a jobb oldalon a lopott bringás oldalra mert életemben nem láttam még Epple bicót. Kétszer is van egymás után-ez valami drupal sajátosság?- és ezt találtam aláírásklént egy Orsi nevű tulajtól:
"Kérek mindenkit, hogy osszátok meg ezt a képet és ha látjátok valakinél, azonnal értesítsetek engem, vagy a rendőrséget, bejelentést holnap megteszem, így hivatkozhattok a nevemre. Másik lehetőség, vagyis kérés pedig az, ha látjátok valaki alatt, tépjétek le róla az embert és kíméletlenül menjetek keresztül hatvanszor a kis testén. OSSZÁTOK!"
Ez utóbbi mondat talán alátámasztja abbéli állításom hogy az emberek többségét a vagyontárgyai érdeklik nem a moralista filozófia.
Gondolom nem CM olvasó a hölgy, mert ha meglátná ezt az észosztást itt hónapok óta a témában, a mondatai stílusa alapján igen szépeket írna ide is.
Aki nem hiszi járjon utána.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Amikor olvastam, gondoltam
Amikor olvastam, gondoltam rá, hogy megírom neki, hogy ha megkerül a bringája, marhára meg fog lepődni, amikor valami ismeretlen letépi a bringáról és hatvanszor átmegy a kis testén. Vagy így vagy úgy... ;)
Ez inkább első felindulásból elkövetett posztolás szerintem, mára valszeg belátta, hogy a nyomkövető nélkül esélytelen rálelnie a bringára.
*******
http://imgur.com/tCp90.gif
Sztem ez attól függ kinek
Sztem ez attól függ kinek mennyire és mennyibe fáj a hiányt pótolni.
A csaj nagyon vágja pl a típust tehát nem egy rozzant lomis cuccról beszéltünk. Kérdés mennyi időn belül tudja pótolni?
A többségnek erről az vagy az a véleménye c hsz-k miatt raktam be, nem a jeladó miatt.
Sztem meg a többségnek ez a véleménye.Nincs tele a zsebe a népnek.Enyhén szólva egyre idegesebb embereket látok akár egy magasabb közüzemi számla kapcsán is.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
TASZ BULI a TASZ 18.
TASZ BULI a TASZ 18. születésnapja és az Emberi Jogi Világnap alkalmából!
A38 Hajó
2012.december 14. Péntek. 21H
Program:
Kistehén Tánczenekar
Szilvási Gipsy Folk Band
DJ Vajdai
DJ Wegha
A buli ingyenes
http://www.facebook.com/events/373511669408336/
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Szerintem ez nem igazán
Szerintem ez nem igazán idevaló.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Szerinted egy
Szerinted egy önbíráskodást dicsőítő blogban nem helyénvaló az emberi jogok védelméről szóló esemény linkelése?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem! Egy kerékpáros
Nem! Egy kerékpáros oldalon,nem!
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Jól kicsípted az egyetlen
Jól kicsípted az egyetlen (szerinted) nem kerékpáros oldalra illó hozzászólást!
Gratulálok az éleslátásodhoz.
Esetleg ha kérnéd a modikat a törlésére?
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Én inkább nem értem
Én inkább nem értem miért kell folytatni. Ráadásul a TASZ-al ami mint tudjuk éles harcban áll a szélsőjobboldallal. Mintha direkt élveznéd, hogy az amúgy kihunyni látszó tűzre, olajat öntesz. Csak remélni merem, hogy csiga erre nem fog reagálni. Én gratulálok neked.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Tán néked is bajod van az
Tán néked is bajod van az emberi jogokkal? Nyilván azért válaszoltál a bejegyzésemre? Hardcore szalonrasszisták már hallgatólag megállapodtak, hogy nem reagálnak rám. Kimaradtál valamiből?
A beírásom egyébként teljesen helyénvaló volt ebben a blogban.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Az emberi jogokkal nincs
Az emberi jogokkal nincs semmi bajom, hogy is lehetne. Hanem a politikával van bajom, ami már itt is sikerrel b*ssza szét a közösséget.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Nem, nem a politika teszi
Nem, nem a politika teszi ezt a közösséggel. A kirekesztő, gyűlölködő, másságot, kisebbséget elutasító uszítás teszi ezt. A földön fekvőbe belerúgni szeretők teszik ezt. Persze a (tisztességtelen) politika meglovagolja a felkavarodó (általa felkavart?) alantas érzelmeket.
Mikor jössz haza? Meghívlak a hajón egy sörre ha 14-én itthon leszel véletlenül.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Év végén. De
Év végén. De bepótolhatjuk máskor és máshol is ha gondolod. Már volt róla szó. Jöhetnének még páran.
Sok mindent mondhatnánk egymásnak, mindenképp egy érdekes beszélgetés lenne.
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Inkább ilyeneket toljatok:
Inkább ilyeneket toljatok: https://www.youtube.com/watch?v=ihW56Xa3XGQ :-DD
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-
Akkor már legyen egy kis
Akkor már legyen egy kis biciklis tartalom is:
https://www.youtube.com/watch?v=6P3AkRPRsYo
https://www.youtube.com/watch?v=0XAp2AuzJu8
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Nem értem, ha ez ott
Nem értem, ha ez ott mindennapos, mi a fenét keres a hírekben? Hisz Floridában az önbíráskodás nem bűn. Teljesen megszokott dolog, nem fognak az államban naponta történő több tucat vagy akár több száz esetről hírt adni. Egész nap azzal lenne tele a non-stop TV híradó....
Azt sem értem, hogy miért kérdezett a bíró nyilvánvaló hülyeséget, miután Kirk elhagyta a vádlottak padját...
Nem szeretnék itt élni, mikor kis hazánk eljut erre a magas fejlettségi fokra. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha az eleve balesetveszélyesnek tervezett, maximum 20 km/ó tempóra korlátozott szar bringagyalog helyett a párhuzamos úton mennék. Leszorítva bevágna elém a nagy fekete maffia dzsip, kiugranának a kigyúrt kopaszok és félholtra vernének? Vagy nem vacakolnának, kivasalnának és megállás nélkül tovább hajtanának?
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Akkor most kapaszkodj
Akkor most kapaszkodj meg:
"Ptk.190. § (1) A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja.
(2) Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná."
forrása:
http://www.google.hu/#hl=hu&tbo=d&sclient=psy-ab&q=Birtokv%C3%A9delem+es...
Ez sem kevésbé tanulságos bár a BTK-t már átírták de ezt a részt nem tudom biztosan hogy igen-e:
http://users.atw.hu/patentkft/jogos_onhatalom.htm
Az egyetlen gondunk az hogy azt nem írták felhasználóbarát módon jónép szájára, hogy mikor mit jelent pontosan az önhatalom. Így mindannyian az isten meg a csodálatosan függetlentelen bírói gyakorlat kezébe vagyunk téve, miközben a tárgyalás előtt nem ritkán egy két évvel 0,3 sec alatt kellene eldönteni azt hogy mennyire verhető pofán aki épp elhúzna a bringánkkal.Természetesen a teljes várható tárgyalás és annak a kimenetelével együtt.
Tényleg azt gondoljátok hogy minden jogalap nélkül cselekszünk?
50-szer el lett mondva itt a jogszabályi környezet ami alapján cselekszünk.
Ez pedig a hatályos magyar jogunk, úgyhogy öregem sajna itt ebben élsz.
Ja és ne keverjük már a közlekedési szabálysértést a vagyon elleni bűncselekményekkel.
Más a büntetési tétel, más tv könyv, más társadalom való veszélyessége. Az amerikai példa vagyon ellen elkövetett bűncselekmény elleni polgári örizetbe vétel jogintézményéről szól. Más a jogrend máshova van beágyazva egy a mi önhatalmunkhoz hasonló de mégis más jogintézmény.
Érdekes senkinek se jutott eszébe, hogy az amerikai rendőri intézkedés se olyan mint itt.
Na vajon miért?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
"az amerikai rendőri
"az amerikai rendőri intézkedés se olyan mint itt"
nem vagy olyan öreg még, hogy ne érd meg amikor majd olyan lesz nálunk is.
----------
sárga vót az...!
Az a mondat a kérdéssel
Az a mondat a kérdéssel együtt értelmes.
Miért nem ugyanolyan?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Pedig annak is nagyon nagy
Pedig annak is nagyon nagy sikere lenne ha a bringásokkal bunkó autósok nevelésére lenne akcióterv. Könnyebb is lenne találni elkövetőt, nem kéne éjszaka ázni-fázni kínlódni. Azt az oldalra spriccelő festékszórót vagy kromofágosfecskendőt, azt kéne legyártanod.
--------
2 kerék jó 4 kerék rossz
Azt akárki le tudja
Azt akárki le tudja gyártani, semmivel se bonyolultabb mint maga egy V fék.
De mondjuk az elmúlt két évben nem is akkora faszok az ottósok se mint régen. Legalább is akikkel nekem volt dolgom.
Az utolsó súlyos incidens Kóboráram kormány vég tükrének a letörése volt a 7-esen tavaly február végén.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Floridai törvényeket is
Floridai törvényeket is kérem, köszi :)
Ma végignéztem minden videót, amit készítettek. Egyszerűen gyenge a kommunikációtok. Erről nem én tehetek. Nekem az jött le a sorozatból, hogy egy ujjal sem értek az elkövetőhöz és minden esetben kihívjátok a rendőröket. Miért kellett ezzel a félig hülyére vert floridai csövessel előjönni?
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Minek? A magyar joghatóság
Minek?
A magyar joghatóság területén a magyar jog az érvényes abból tudtam olyat prezentálni ami a jogi alapokat adja.
Viszont egyelőre az USA még nincs banánköztárasasági kategóriában így az az évelés hogy mi önbíráskodunk egyszerűen nem áll meg, mert:
1 megnézted a videókat és nem történt meg te is láttad
2 van rá itt jogszabály hely
3 morálisan se lehet támadni mert van civilizáltnak tartott ország ahol nem csinálnak ebből ekkora ügyet.
Innentől inkább azokat kérdez akik ezeket a témákat újra és újra feldobálják, hogy miért kell ezt egy éve lassan folyamatosan cáfolni?
Ezereszer elmondtuk a jogszabályi alapokat, és azt is hogy nem történt ilyen. Mégis újra és újra előszedik a témát.
Csak nem az az ötlet, hogy a legtöbb olvasó úgy se olvassa el figyelmesen a hsz-eket és átfutva blogokat a vitákban gyakran felbukkanó önbíráskodás szóból pár hét múlva összekapcsolódik a fejében a Tolvajkergető és az önbíráskodás, még ha a hsz-ekből ez nem is következik?
Hogy hívták ezt régen?
Suttogó propaganda?
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Frenki, felesleges pörgés
Frenki, felesleges pörgés helyett inkább pihenj rá a holnapi forgatásra, kérlek :)
Szénhidráttal rakom oszt?
Powered by ALPSKO mleko
Nem tudok valószinűleg.Ha
Nem tudok valószinűleg.Ha mínusz létszám lesz akkor összekapom magam de se telóm se ok közérzet.Örülök ha el tudok menni végre anyámékhoz.
Semmi gáz nincs benne menjenek mások is.
Az ország te megad vagy, ha nem törődsz vele akkor olyan lesz.
Jövőre majd össze foltozom magam és újra beállok.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Szerintem racionalis alapon
Szerintem racionalis alapon csinaljak es nem elvi alapon. A torvenyes lehetosegek mellett igyekeznek a maximalis hatast elerni.
A tolvajkergetok a mai magyar hatalyos torvenyeket mindig betartjak, fuggetlenul attol, hogy egyetertenek-e veluk, vagy sem.
Láttátok a mostani
Láttátok a mostani videót? A legújabbat???
Az eszem megáll!
én is csak fogtam a fejem,
én is csak fogtam a fejem, amikor a meridát dh biciklinek titulálták. ez már a vég.
Ez
Ez volt:
http://kerekparpiac.hu/node/5061
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
látom. filléres
látom. filléres hobbikerékpár, dózerútra, hétvégi kirándulásra.
Én csak annyit kívánok
Én csak annyit kívánok neked, hogy reggel hűlt helye legyen a bringádnak, akárhol is tartod.
nem tudom ez honnan jött. a
nem tudom ez honnan jött. a videó ferdítéseire reagáltam.
de köszi, lopták már el, mégis helyén tudom kezelni a dolgot.
azóta okosan védem, így aztán nem is kell azon paráznom, hogy mikor tolják el. tudod, elvárharható gondosság.
Gondolom U
Gondolom U lakat....tegnapelőtt 3:29 alatt vágtam le egyet.Kézzel.
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
kösz, hogy megnyugtattál.
kösz, hogy megnyugtattál. eszerint még messze a sodronyzár szintideje, addig is egy jó U elég tuti védelmet jelent.
btw miért nem normális lakattal zárjátok a csalit? mert akkor nem lenne miről forgatni? :)
Mert nem akarjuk az
Mert nem akarjuk az önbizalmukat lerombolni a szegény tolvajoknak. A legtöbb nem egy metallográfus.
Viccet félretéve: ha zártöréssel viszik el kétszeresen jól járunk:
1 nem áll meg a megtalálós mese
2 kap +1,5 évet dolog elleni erőszak miatt
Tehát az a cél hogy biztosan le tudják vágni, amiből az is következik hogy minden akció -1 lakat.
Felrakhatunk Abus bordót is csak akkor minden akció -40 ropi. Kifizetitek?
Én a 3:29 percen nem lennék olyan nyugodt.Ha azt vesszük hogy azok zárnak drága lakattal akinek értékesebb a gépe.Van a sodrony 30 secjéhez képest 3 min előny?Meg se izzadtam jáger alsóban felsőben+ felső ruha.
Még én is azt hittem kibír vagy 7 percet.
Locpicker srác miután rájött hogy meg kellene WD 40-ezni 10 perc alatt nyitotta sérülésmentesen úgy hogy pár nap múlva vissza tudtuk zárni.
Azon gondolkodok, a gépek értéke meg szépen fel, az idei alkatrészár emelkedés mondhatni kezd brutális lenni.Szerintetek hova lett az a sok ügyes autótolvaj feltörő műszaki srác a 90-es évekből?
Sztem lassan szabadulnak.....
"Nem nyúl a fékhe', nem nyúl a fékhe'!"
Szenzációs!!! :-D Egykori
Szenzációs!!! :-D
Egykori "slynus" :-))
-"Elnézést a környezetszennyező netezésért"-