Pár hónapja Indonéziát szelte keresztül a világkörüli kerékpáros nászutunk útvonala és megint olyat láttunk, amit úgy érzem, érdemes itt megosztani. :)

A 138 millió fős Jáva szigetének nagyvárosiban az utóbbi években nagyon népszerűvé vált a vasárnap hajnaltól reggel 9-ig tartó autómentes délelőtt, a "Carfree Sunday Morning". Kész fesztiválokba botlottunk és nem akartuk elhinni, hogy ez minden héten, minden nagyvárosban így megy. Pedig igen. Elgondolkodtam, hogy nem lehet-e ilyet nyaranta nálunk otthon, Magyarországszágon is. Olvassátok szeretettel az útinaplónk idevágó sorait Jakartából és Surakartából!

A teljes bejegyzések itt és itt megtalálhatóak a blogunkon még több képpel és videókkal. Csak azért nem vágtam be ide az egészet, mert nagyon hosszú és nem minden sor csak a bringázásról szól úgy, mint itt:

1 - Carfree Sunday Morning – A vasárnap reggeli autómentes napok Jakartában

Említettek valami vasárnap reggeli bringás összejövetelt előző nap a bringás barátaink, de mivel este nem sok biciklist láttam a városban, gondoltam hogy ez valami kisebb megmozdulás, összejönnek a fanatikusok valami közös reggelire talán pár százan, és ennyi. Aztán Andi is mondta, hogy holnap reggel a pályaudvarra menet keresztezni fogjuk ezt a bulit, és én mondtam is neki, hogy jól van remek, legalább odaköszönünk majd nekik, talán meg is állunk majd dumálni egy percre.

Persze ehhez bőven rá is hagytunk a vonatindulásra, és bár nem volt könnyű, de még este összepakoltunk, és reggel korán keltünk, én ha jól emlékszem valami öt óra előtt, mert még túlélőszendvicseket is készítettem az útra. Az új ázsiai verzió csak lapkasajtot tartalmaz trappista helyett, és mellette már csak némi újhagymának jutott hely, viszont a végeredmény így is meglepően sajtos és finom a helyi viszonyokhoz képest. :)

Valamikor hat és hét között elindultunk, a szendvicsekkel és az összes málhánkkal megrakodva. Andi elkísért minket még egy darabon és a kapuban még készítettünk a családjával egy közös képet. Nagyon kedvesen fogadtak itt minket, Andi anyukája finomakat főzött ránk és nagyon jókat beszélgettünk Andival és a nővérével. Andi rengeteget segített nekünk, nélküle és az ő „egészséges erőszakossága”, kitartása nélkül nem is tudom, hogy tudtunk volna vonattal utazni a kerékpárokkal. Az ő személyes történetét itt most nem meséltem el, mert az az övé és nincs mindenre idő itt, de higgyétek el, nagyon jó arc srác és érdemes megismerni, ha Jakartában jártok, írjatok neki bátran Couchsurfing-en, ha ráér majd fogadni Benneteket, nem fogjátok megbánni! :)

A reggel egész máshogy kezdődött, mint vártam. Először is, sütött a nap, nem esett az eső, és alig volt forgalom az utakon. Kellemesen és gyorsan haladtunk, hamar kint voltunk a nagy sugárúton, ami egyenest vitt be minket a belvárosba. Felismertem a helyeket, ahol az első este sötétben jártunk. Andi tegnap azért csalinkázott annyit a motorral, mert ezen az úton nagy volt a dugó, de mivel most a forgalom elhanyagolható volt, könnyen haladtunk a bringákkal ezen a rövidebb és egyszerűbb útvonalon.

Ahogy közeledtünk a nagy körforgalomhoz, úgy egyre több bringásra lettünk figyelmes, BMX-esek, gyönyörű országúti paripások, férj a csomagtartón oldalra tett lábbakkal ülő feleségével, aztán egy oldschool vasat hajtó börjakós fickó csodálkozott ránk a baseball sapkája alól, szóval voltak arcok dögivel. :) Már kisebb rajban haladtunk a végén, és ekkor egy videót is indítottam, aminek a végén olyat láttunk, amin mi magunk is meglepődtünk. Egy kisebb Critical Mass méretű bringás, gyalogos vagyis autómentes felvonulásba csöppentünk:

Azért az kicsit ironikus nekem, hogy többen autóval, az autóra pakolt kerékpárokkal közelítették meg az autómentesnek nevezett eseményt, de hát ez van, ne ítélkezzünk felettük, lehet, ha nem ide jönnének, csak úgy szórakozásból autókáznának még nagyobb távokat, mint így teszik… :)

Maga a felvonulás óriási volt, a szó átvitt és szó szerinti értelmében is. Rögtön, ahogy megérkeztünk (lásd a videó végén) tradicionális táncosok vonultak a körforgalomban. Aztán láttunk mindenféle furcsa figurákba öltött embereket, és persze rengeteg bringást, gyalogost, családokat, gyerekeket, árusokat, gördeszkásokat, sőt volt aki focilabdával haladt, rúgta a bőrt, dekázgatott. Tehát tele volt az egész út élettel, és ez az út egy hatalmas sugárút volt több kilométer hosszan, végig a főváros és az üzleti negyed szívében, dél felé nem is tudom, meddig, észak felé pedig a National Monumentig. Az egész legalább 2-3 kilométer hosszú volt és az út mindkét irányban le volt zárva a motorizált forgalomtól. Egyedül a helyi tömegközlekedést megtestesítő TransJakarta buszok jártak, de nekik volt elkülönített sávjuk középen, ott haladtak és csak a számukra kiépített, fedett, emelt megállókban álltak meg.

Nem akartam elhinni, ezért vagy háromszor visszakérdeztem Andi-nél, hogy ez tényleg hetente megtörténik itt, és tényleg mindig ekkora itt a hepaj, ennyi ember kivonul az utcára minden héten? Nem tudom, pontosan hányan lehettünk, de szerintem több tízezren. Egész apró gyerekek is kint voltak a szüleikkel, és néhányan egész fura járgányokon hajtottak, visszafelé például (mert tettünk egy kört dél felé) találkoztunk ezzel a reggae sapkás fickóval, aki egy zenélő, sportmotor formájú kerékpárt hajtott. :) Aztán az utak mentén voltak különböző programok is, több színpad fel volt állítva, valahol reggeli tornát nyomtak, valahol csak dumáltak valamit, máshonnan zene szólt… Egy helyen ahol pont megálltunk pihenni, a „Bike to Work” , vagyis a helyi „Bringázz a Munkába!” standot fedeztük fel, én oda is mentem hozzájuk köszönni és üdvözölni a mozgalmukat, cserébe egy kitűző lett a jutalmam, amit épp a sorok írása előtt egy nappal adtam tovább valakinek – aki biciklivel jár munkába. :)

Fantasztikus volt látni és átélni, hogy már itt Indonéziában egy “fejlettlen, szegény ázsiai országban” is elindult egy ilyen mozgalom, és hogy itt ilyen sokan kijöttek az utcára. Jóllehet, Jakarta egy 10+ milliós óriásváros, de akkor is meglepett, hogy ilyen sokan voltunk. Nem gondoltam volna, hogy ez a reggel 9-ig tartó “miénk az utca és nem a gépeké” buli ennyire népszerű errefelé, valahogy más képem volt az emberek gondolkodásmódjáról, de úgy látszik itt is megvan ez a réteg és remélhetőleg itt is arányaiban növekvő félben van. Otthon nagyon jó volt átélni a budapesti bringás forradalom éveit és látni hogy évről évre egyre többen vagyunk, és még most is nagyon jó olvasni a híreket ilyen témákban, hogy épül a Bubi és hogy lassan igazi bringás város lettünk. Nagyon remélem, hogy az itteni őrült fejlődésben ez itt is bekövetkezik és hogy ez a fejlődés nem csak az eszeveszett, gondolkodás és a dolgok jóságának megkérdőjelezése nélküli “a nyugat copy-paste-je” lesz, hanem valami új, valami ázsiai, valami autentikus és jó. Valami ilyesminek láttam a csíráját ebben a felvonulásban, és közben azon is elgondolkoztam, hogy nyaranta, vagy mondjuk májustól szeptemberig lehetne otthon is valami hasonlót kezdeményezni, kezdetben mondjuk az Olof Palme sétányon, és ha ott működik és bejön az embereknek, akkor később akár az Andrássy úton az Oktogontól a Hősök Teréig. Nyáron amúgy is üres a város mert mindenki elhúz nyaralni, nem sok vizet zavarnánk vasárnap reggelente a forgalom terén. Már csak az a kérdés, kialakulna-e otthon nálunk is ez a fesztivál hangulat, vagy sem? Lennénk-e elegen, bejönne-e az egész az embereknek? Ha nem is kerekednének ekkora bulik, jó hangulatú bringás reggelik és kellemes összejövetelek, amolyan hétvégi minimal mass örömködések biztos kialakulnának, és ez is dobna a város képén és hangulatán, szóval szerintem Hajrá! Aki érez magában affinitást, az indítsa el ezt a kezdeményezést! ;) Ha oda jutok, majd feldobom ezt a bekezdést a CM blogra is hamarosan.

Visszatérve a nagy körforgalomhoz elbúcsúztunk Anditől, megköszöntük minden kedvességét és segítségét, majd elindultunk tovább északnak, a National Monument és a Jakarta Kota vasútállomás felé. Útközben láttunk egy anyukát, aki mellett az apró kisfia is ott kerékpározott, nekik is köszöntünk és bátorítottuk az anyukát következő generáció nagyszerűvé való formálásában.

Egy piros lámpánál pedig minket talált meg egy “We are riders of Zero Emission Vehicles” feliratú mezben egy biciklis férfi, aki elmondása szerint minden nap bringával jár a munkába, ha jól emlékszem, valami napi 40km-t oda-vissza. Ha ez igaz, és tényleg minden nap teker, akkor megtesz heti 200km-t, vagyis havi 800-at, egy évben pedig 9600-at, tehát átlagban picit többet, mint mi ezen az úton… :) Ezzel el is indítottam egy viccelődést és gratuláltam neki, mondván ő nagyobb bringás, mint mi, ezért ne minket csodáljon (mert közben elmeséltem neki, honnan jöttünk), hanem legyen magára büszke, mert bizony egy olyan városban kezdett el valamit, amit mi nyugaton csak a pokol kénköves nemtudom milyének neveznénk, de semmiképp sem egy bringás paradicsomnak. És ő itt elkezdett valamit, amiből a végén még egy bringázható, élhetőbb város is kialakulhat, ami igazán nagyszerű!

Ami pedig számunkra nagyszerű, az az, hogy az emberünkről kiderült, hogy vasutas, az agglomerációs hálózatnál dolgozik, de vannak ismerősei azon a vasútállomáson is, ahová épp tartunk. Megkérdeztük, hogy van-e ideje és kedve segíteni nekünk a kargó osztályon, és volt neki, sőt még arra is maradt időnk, hogy a vasútállomástól egy tömbre északra található főtérszerűségen is megforduljunk egy fotó erejére. Hogy mit látni itt, és pontosan mi is az az épület a fotón a háttérben, már nem tudom, de szép volt. A vasútállomáson pedig minden rendben volt. Igaz még jó sokat várni kellett, de elvoltunk a csirkékkel teli rekeszek között egy-egy zsákon üldögélve a kargó osztály előtt és aztán mikor végre rakodni lehetett, nem volt nehézségünk, a bicikliket személyesen rakhattam fel a vagonba és aztán azonnal körbepakolták őket dobozokkal és zsákokkal, viszonylag kulturáltan, így remélhettük, hogy megússzák az utat sérülés nélkül.

2 - A Carfree Sunday Morning Soloban

Zitával kibicikliztünk a vasútállomásra, ami annak a nagy sugárútnak a tövében húzódott, ahol a vasárnap reggeli autómentes délelőtt kezdett éledezni. Az egész utcát lezárták, pont mint Jakartában, csak itt még buszsáv sem volt buszokkal, az egész az embereké volt. Mellettünk épp valamilyen aerobik gyakorlat folyt, és ahogy elnéztünk az utcán a távolba, ameddig csak elláttunk, sétáló, bicikliző és egyéb furcsa emberi hajtású járműveken közlekedő embertömeget láttunk.

Zita felszállt a vonatra és Yogyaban sikeresen megvette a kinézett batikfestményt, amit azóta összehajtva sikerült hazaküldenünk, majd hazafelé menet még látott néhány nagyon furcsa, magasított bringán közlekedő fiatalt az utcákon. Dél körül újra összefonódtak az útjaink, de addig velem még történt egy s más. :)

Visszatekertem Endrang-ért, mert ő is ki akart jönni a reggel 9-ig tartó autómentes eseményre. Közben az egyik rokona is csatlakozott hozzánk, egy fiatal srác – így hárman vetettük be magunkat a forgatagba. Gyalogosok, riksások, oldalkocsis bringások, rolleresek, gördeszkások, monociklisek, komplett családok vonultak az addigra már mégnagyobbra duzzadt tömegben. Több kilométert haladtuk így ezen az utcán, ahol én végig csak ámultam és kérdezgettem a barátaimat, hogy „Ez az utca meddig tart még így?” és hogy „Ez tényleg minden héten ekkora? Minden vasárnap reggel ennyi ember van kint az utcán?” – A válasz persze az volt, hogy még kilométereket tart ez az utca a városba és nem is érdemes végigmennünk, mert 9-ig, amíg a felvonulás tart és amíg az utca zárva az autóktól, nem is érnénk vissza. És igen, ez a buli minden héten ekkora, sőt, újévkor gyakorlatilag szinte a fél város kint volt, az újságok szerint 200 ezer ember. (Surakarta, vagyis Solo lakossága a wiki szerint 520 ezer fő) Ezt ha nehezen is, de a látottak alapján el tudtam képzelni.

Nem csak az utcán közlekedő családok alkották az élményt, hanem a különböző játékok, előadások és bemutatók is. Volt például egy állatsarok, ahol rengeteg kutyás és macskás gazdi gyűlt össze, de egy srác még a baglyait is kihozta, így megcsodálhattuk ezeket a nem akármilyen fizimiskájú állatokat:

Ezt valószínű szegény baglyok kevésbé élvezték, mint mi emberek, de hát ez van… Remélem különben jól tartják őket. Az állatok után visszafordultunk az ételek felé, mert bizony még az is volt bőven. Az utca egyik olyan szakaszára, ahol volt valami járdaszerűség, kitelepedtek mindenféle finomságot kínáló mobil árusok. Itt újra hódolhattam a sült krumpli spirál őrületemnek, aminek a közepébe ezúttal még egy (igaz nem túl ízletes) virslit is kaptam és ezúttal még majonézzel is nyakon öntötték a kedvenc snack-emet. Nem tudom, hogy kapni-e ilyet otthon Magyarországon, de ha nem, itt egy üzleti lehetőség! :)

A krumpli mellé rice-porridge-ot is rendeltünk, ami kísértetiesen hasonlított a tegnapelőtti soto-ra, itt viszont most még ropogtatni valót is kaptunk mellé, és most valahogy jobban ízlett az egész, jó sok ropogós zöldhagymával adták és valahogy frissebb, ízletesebb volt. Szóval ilyen is van, rizs-porridge! :)

Mire végeztünk az evéssel, pont elérkezett a kilenc óra, és megindult a forgalom az utakon, persze jó ázsiai módra úgy, hogy közben az egész még tele volt bicikliző, sétálgató családokkal. Jó volt innen lefordulni egy kis utcába és eltűnni ebből az őrületből. Endrang-ékkal gyönyörű kis utcákon csalinkáztunk végig egész a város széléig, ahol aztán ismerős rizsföldekre lettem figyelmes. Észre se vettem és máris visszaérkeztünk az ő utcájukba. Erről a hazabiciklizésről egy pár perces videót is készítettem, remélem ebből és a képekből valamennyire átjön a hangulat.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Oversize Load képe

Egy szegény ázsiai országban

Egy szegény ázsiai országban nagyobb a kerékpározás tömegbázisa, mivel sokan nem tudtak autót venni. Meg tudom érteni a helyi bringásokat, hogy nem rajonganak az egyre töményebb szmogért. Főleg, ha az emissziós normák is alacsonyabbak, mint Európában.
Vasárnap elég kicsi bennem a hajlandóság felébredni, leginkább túra esetén állítom be az ébresztőt. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok, aki szeret vasárnap sokáig aludni :) Bár hozzá kell tennem, általában vastagon 1 óra után hajtom nyugovóra fejem.

2
360fokbringa képe

Igen, erre én is gondoltam,

Igen, erre én is gondoltam, ha működne is ez otthon Magyarországon, biztos nem úgy, mint Jáván. Eleve az ázsiai emberek teljesen mások, őket nem zavarja a tömeg (nekem néha már kicsit sok volt még ezeket az autómentes vasárnap reggeleken is, de úgy voltam vele, hogy 1 órát kibírom), szeretnek összegyűlni, nem ismerik a privát szféra fogalmát, akkor boldogok, ha sokan vannak együtt, és különben sincs nagyon mit csinálni, pláne nem vasárnap reggel. Ezt ők rettentően élvezik, nekik bejön.

De továbbra is fenntartom, hogy szerintem odahaza is bejönne. Kezdetben mondjuk az Olof Palme sétányon, ha szépen meg lenne hirdetve, lenne valami program is, lelkes önkéntesek által ingyenes kerékpár szerviz, oktatás, stb, szerintem lenne egy réteg akik rákapnának, ennek közösségi ereje lenne és előbb-utóbb a cégek is meglátnák benne a fantáziát.

Hasonló már van, lásd bringás reggelik, stb, és érdekes, hogy ezeket itt is látjuk Sydneyben, a BAM-hoz nagyon hasonló kampány folyik épp, mert itt ugye most tavasz van, jön a nyár :) A város persze tele van bringautakkal, tegnap fotóztam egy három sávosat! :D Kereszteződésben balra-egyenesen-jobbra hajtó sávok voltak, külön lámpával a bringásoknak. :) A Harbour Bridge-en külön bringasáv van, csak bringások hajthatnak fel rá, ezt figyelik is biztonsági őrök, akik kedvesen figyelmeztettek, hogy ne száguldozzak majd a túloldalt, ahol lejt, mert veszélyes. :) Na de erről majd a következő bejegyzésben, ha megjártuk Ausztráliát, arról is mesélek majd.

Jó látni mindenütt szerte a világban a bringásokat. A dhakaiak, akikről szintén írtam itt, közben Bangladesben 25 ezren lettek: http://www.bbc.co.uk/news/uk-scotland-24636584 mondjuk ez ott még mindig nagyon kevés a 153 milliós lakossághoz mérten.

Hajrá odahaza! Már megyünk, hazafelé tartunk, már csak 18120 kilométer van hátra a 40 ezerből a Föld körül! :)

3
tranyo képe

sziasztok, kicsit olyan volt

sziasztok,

kicsit olyan volt a videót-képeket nézni, mintha sok köze nem lenne a bringázáshoz...

inkább a "város visszafoglalása az autóktól" jutott eszembe...vegyítve a
különböző buli programokkal...

itthon erre hajaz:
http://valyo.hu

de nem rossz! :)))