Sziasztok,

2 év telt el az utolsó Critical Mass óta, amit azóta is sokan hiányolnak és folytatnák a nagy budapesti bringás felvonulások hagyományát.

A 2013-as lezárásnak sok oka volt: a felvonulással elérhető célok elérése (a bringások száma minimum tízszeresére nőtt), fiesztává vált demonstráció, a bringás közlekedés polgárjogra emelkedése, a szakmai munka háttérbe szorulása, majd ezután a lelkesedés csökkenése, az "örök tüntetés" kontraproduktivitása, a nagy felvonulás évi kétszeri óriási szervezési terhe, és hasonlók.

A folytatás érvei pedig máig ezek: van igény a fiesztára is, hozzánőtt Budapesthez, táplálja a bringás közösségérzést, előbb-utóbb egy nagy cég csinálja meg és akkor leshetünk (vannak erre jelek).

A Critical Mass szervezői csoportja 2014 elején tartott egy találkozót, amin arra jutott, pár feltétel teljesítésével lehetne fenntarthatóan folytatni a budapesti biciklis felvonulásokat. Ezek szerint: biztosítani kell a munkaidős főszervezői feladatok elvégzését, felvállaltan fiesztának és nem demonstrációnak kellene lennie (ameddig erre nincs komoly ok), támogatnia és nem elfednie kell a kerékpáros közlekedésért végzett szakmai munkát, nem szabad elárulnia a Critical Mass civil hagyományait (nem lehet kereskedelmi vagy pártpolitikus rendezvény), illetve olyan vigye tovább, aki érti az egész működését, sok munkát tett a bringás mozgalomba és megbízunk benne. Abban maradtunk, hogy megpróbálunk felépíteni egy olyan rendszert, amiben mindez egyszerre lehetséges.

A Critical Mass azonban kényes téma. Már a nevet is kissé önkényesen használtuk, mikor először csak egyetlen, majd évi két nagy felvonulásban gondolkodtunk a világszerte szokásos, szervezők nélkül szerveződő havi utolsó péntekek helyett. Átléptük a hagyományokat azzal is, hogy a több tízezer ember városi biztosításában együttműködtünk először a közlekedésrendészettel, majd a BKV-val is, az 50-100 perces keresztezésekkor elsőbbséget adva a tömegközlekedésnek. Az arculat is más volt, szándékosan elhagytuk az "autósellenes" felhangokat. Tehát nagyon különbözött az "eredetitől", de egyben eredményesebb és hatékonyabb is lett.

Az új felvonulás ezekben nem lépne vissza, sőt szakítana azzal is, hogy eljátssza a kritikus tömeg szerepet. Nem zárjuk ki a lehetőségét, hogy morcosabb demonstrációvá válik, de csak indokolt esetben, ami most nincsen. Alapesetben budapesti bringás fieszta lenne, de csak tavaszonként. A szervezést a bringás mozgalomban és felvonulások rendezésében 10 éve részt vevő Halász Áronra bíznánk, aki Kükühöz hasonlóan elnökségi tag a Kerékpárosklubban és 2009 óta a Hungarian Cyclechic blogot is szerkeszti. Persze mi is segítünk, de a Hajtás Pajtás adta munkaidős hátteret felváltaná a Kerékpárosklub, amit elsősorban a bringás közösség (1820 tag és 1340 1%-os felajánló) tart fent, 12-ből már 7 hónapban finanszírozva a működését. Áron részmunkaidős sajtós munkakörrel összeillesztve a klub keretei közt végezné a felvonulás szervezését, a klub pedig egy nem kereskedelmi támogató bevonásával nyerne többletforrást, a Critical Mass-t és Kerékpárosklubot a bringázás terjesztésében eddig is segítő Holland Nagykövetségtől. Szeretnénk, hogy a Kerékpárosklub hosszú távon fenntartható hátteret adjon a felvonulásnak, a felvonulás pedig erősítse a szakmai érdekképviseletet nyújtó Kerékpárosklubot. Ehhez hasonló modellt személyesen láttunk amikor részt vettünk a német ADFC által 38 éve rendezett berlini Sternfahrton.

Ezek a tervek, de nem szeretnénk ebből semmit úgy megvalósítani, hogy nem beszéljük meg. A rendezvényt ugyan bejelentettük április 25-ére, nehogy elveszítsük a napot, de csak akkor lesz felvonulás, ha erre a régi felvonulások szervezésében részt vevők is áldásukat adják. Ez megkerülhetetlen feltétel, mivel ugyanolyan alapokon szeretnénk szervezni mint eddig, ehhez pedig minimum több száz ember összefogása kell a hírveréstől a megrendezésig, különben csak kereskedelmi szponzorokkal lehet, ahogy számunkra érdektelen. Mindezek miatt tartunk egy nyílt fórumot a Müsziben március 2-án, 18 órakor, ahol minden felmerülő kérdést átbeszélhetünk, és csak ennek sikere esetén lépünk tovább. Erre sok szeretettel várunk mindenkit, aki a felvonulások eddigi szervezésében bármilyen aktív részt vállalt, vagy egyszerűen csak érdeklődik a folytatás iránt.

Üdv,
Sinya és Kükü

Háttér:
2012. augusztus/1: Critical Mass 365
2012. augusztus/2: Gyűlés a Szent István parkban
2012. szeptember: Az utolsó CM bejelentése
2013. április: Utolsó CM 2013. április

Interjú 1. (Index, 2012. szeptember)
Interjú 2. (Mandiner, 2013. április)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
aron képe

csináljuk holnap, én már nem

csináljuk holnap, én már nem bírok vááárrrnniii!!!!!! :)

2
boci képe

holnap nekem is jobb lenne

holnap nekem is jobb lenne mint hétfőn :D

3
adamekp képe

Ki más is elsőzne?

Ki más is elsőzne?

4
atom21 képe

http://en.wikipedia.org/wiki/

http://en.wikipedia.org/wiki/Critical_Mass_%28cycling%29

A Critical Mass a fent leírt tulajdonságokkal bíró szerveződmény, a budapesti köszönőviszonyban nincs vele.

Évente, vagy inkább ahogy teccik - havonta, a világban kb. százas(?) nagyságrendben
Költséges központi szervezet, szervezés - 0 költség közeli szervezés dedikált vízfej nélkül
Útlezárások előre leszervezve államigazgatás bevonásával, szabad útfelület hatósági biztosítása - szabályoshoz közelítő kerékpározás, lehetőleg 0 hatósági beavatkozással
Szervezők egyéni érdekei mentén kialakított koncepciók, ennek megfelelően módosuló elképzelésekkel - a kezdeteke óta stabilnak mondható alapkoncepció
Tömegesítés, mint fő cél - kritikus szellemű kerékpárosok megjelenítése, mint fő cél

Naív kezdőknek néhány információ:
- a Magyar Kerékpárosklub, a "Critical Mass", a Hajtás Pajtás egy közös érdekcsoport
- ezek a szerveződések ráfekszenek a magyar kerékpározás fejlődésére - ehhez megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek az államigazgatással, amely például soha nem kérdőjelezte meg a Magyar szó használatát, fentartva annak látszatát, hogy - 2000 fős tagságával - ez a szervezet kvázi hivatalos és kiemelt érdekvédelmi pozícióban van tartva a hatalom részéről. Egy független, nem a kormányérdekek mentén dolgozó civil szakmai szervezetnek ez manapság nem adatik meg, ez közismert.
- a magyar kerékpározás számos területe évtizedes felfogásbeli hátrányban van e jeles szervezetek fékezőerejének is köszönhetően (infra, kresz, úthasználati szabályozások, kerékpáros biztonsági szabályok, mindezek alkalmazási gyakorlata, stbstbstb.)
- a fenti szervezetek az évtizedes elmaradások érdekében lehetséges érdekérvényesítést nem elősegítik, hanem blokkolják

Érdeklődve figyelem, hogy most épp mi az aktuális spanyol viasz, a tuti, hogyan változtatják a magyar névbitorló szervezők a hazai Critical Mass-nak hazudott rendezvényt az aktuális érdekeiknek megfelelően.

5
alcedo képe

Ha jól látom, azt

Ha jól látom, azt elmulasztottad kifejteni, hogy te 0 költséggel egész pontosan milyen szervezési feladatokra vállalnál erkölcsi és jogi értelemben garanciát. (Ezzel nem fogadom el ténynek az általad leírtakat, de talán innen lehetne elindulni.)

6
Vid képe

Na igen. Meg hogy milyen más

Na igen. Meg hogy milyen más szervezetek segítették a budapesti bringázást hasonlóan jelentős mértékben.

7
Nuvanda képe

"Egy független, nem a

"Egy független, nem a kormányérdekek mentén dolgozó civil szakmai szervezetnek ez manapság nem adatik meg, ez közismert"

Nekem nem közismert. Kikre gondolsz? Ők miben akarnak mást? Mit tettek ezért? Mit értek el eddig? Tényleg kíváncsi vagyok, nem szekállak.

8
airdace képe

Hát igen, ez most vagy

Hát igen, ez most vagy trollkodás, vagy komoly vádak, ami indoklás nélkül üres puffogásnak tűnik.

9
Kuku képe

"- a Magyar Kerékpárosklub, a

"- a Magyar Kerékpárosklub, a "Critical Mass", a Hajtás Pajtás egy közös érdekcsoport"

:D Sosem tagadtuk, hogy érdekcsoport vagyunk. Bár gondolom te valami gonosz értelemben érted. De szívesen elmondom hogy volt. A Hajtás Pajtás Egyesület és a VBB csinált először nagy CM-et (több szétoszlatott kis igazi után). Aztán mikor egyszercsak behívott a főjegyző, hogy mit akarunk, összegyűjtöttük egy weboldalon a budapesti bringásoktól, előadtuk a városházán, majd rájöttünk hogy nem tudunk főállásban civilkedni, mert egy cég vagyunk. Így aztán elküldtük magunk helyett a Kerékpárosklubot és azóta is ezerrel támogatjuk. Most például ilyen összeesküvéssel: https://www.facebook.com/hajtaspajtasfutar/photos/a.395769414624.158711....
De még sokféleképpen.

"- ezek a szerveződések ráfekszenek a magyar kerékpározás fejlődésére - ehhez megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek az államigazgatással, amely például soha nem kérdőjelezte meg a Magyar szó használatát, fentartva annak látszatát, hogy - 2000 fős tagságával - ez a szervezet kvázi hivatalos és kiemelt érdekvédelmi pozícióban van tartva a hatalom részéről. Egy független, nem a kormányérdekek mentén dolgozó civil szakmai szervezetnek ez manapság nem adatik meg, ez közismert."

Szerintem ne bagatellizáld a 2000 tagot, mert nem sok 2000 fizető tagos civil szervezet van Magyarországon. A tagokat nem a kormányok adták, hanem ők maguk beléptek. A magyar jelzőt nem értem miért fájlalod. Magyarok vagyunk nem? És éppen a tagok és 1%-os felajánlások védenek az olyan helyzetektől amiket mostanában látni.

"- a magyar kerékpározás számos területe évtizedes felfogásbeli hátrányban van e jeles szervezetek fékezőerejének is köszönhetően (infra, kresz, úthasználati szabályozások, kerékpáros biztonsági szabályok, mindezek alkalmazási gyakorlata, stbstbstb.)"

Kérdezz meg régiós kerékpáros szakmai szervezeteket, mit gondolnak erről. Mi is elégedetlenek vagyunk a tempóval, de ez egy állandó harc, nagyon nehéz meccsekkel, nagyon régivágású tervezőkkel, káderekkel és politikusokkal. A tendencia ennek ellenére jó, és igyekszünk már a képzésbe és felvilágosításba is belefolyni.

"- a fenti szervezetek az évtizedes elmaradások érdekében lehetséges érdekérvényesítést nem elősegítik, hanem blokkolják"

Jobban esne egy köszi, mert éjjel nappal szenvedünk ezzel a melóval, ráment egy évtizedünk, én még ma is nagyon gyakran 4-5 órát alszok miatta, és csak nevetek rajta, mikor az éjjel 2-kor írt levelemre a klub részmunkaidős főtitkára reggel 6-kor válaszol gyereklogisztika előtt. Mindegy, azért kap jó szót az ember, csak ilyet is.

"Érdeklődve figyelem, hogy most épp mi az aktuális spanyol viasz, a tuti, hogyan változtatják a magyar névbitorló szervezők a hazai Critical Mass-nak hazudott rendezvényt az aktuális érdekeiknek megfelelően."

Konkrétan leírtuk, olvasd újra. Még az eredeti critical mass-tól való eltérést is, ezután megpaskolsz vele, mintha valami összeesküvést lepleznél le. Meg aztán az is érdekes, hogy neked ekkora sérelem az eltérés, miközben a legelső CM ötletgazdája, Chris Carlsson nem hogy árulásnak nem tartotta, mikor találkoztunk (a Hajtás Pajtás irodájában), hanem gratulált hozzá, és felkért hogy írjuk meg a történetét a könyvébe, ami a CM mozgalom 20. születésnapjára jelent meg.

10
Kuku képe

Illetve még annyi, hogy ahogy

Illetve még annyi, hogy ahogy több tízezer ember, köztük új bringások, gyerekek bringáznak egy 2 milliós város közepén a te felelősségvállalásod mellett, azonnal máshogy értelmeznéd a megalkuvásunkat. Mellesleg én is sokkal jobban szeretem a bejelentetlen felvonulást, csak mindig rendőrös kergetőzés lett belőle, és így inkább előítélet építésre jó mint népszerűsítésre, vagy szemléletformálásra.

11
Törzsmókus képe

Neked mitôl fáj így a

Neked mitôl fáj így a segged?
Ki tiltja meg, hogy havonta bejelentetlen felvonulást szervezz?
Ki tiltja meg, hogy csinálj egy faszányos civil szervezetet, ami az MKnál is hatékonyabb?

12
Vid képe

Nem tudom a fieszta

Nem tudom a fieszta meghatározásba mennyire fér bele, de én már várnék valami rendezvényt a Nagykörúti, és Rákóczi útibringázhatóság megteremtéséért, mely ügyek az elmúlt években úgy tűnik teljesen feledésbe merültek. Ugyanez a helyzet a Bartók Béla úttal.

13
aron képe

szerintem ezekkel külön is

szerintem ezekkel külön is érdemes foglalkozni és a hétfői fórumon is beszélhetnénk arról, mik lennének a legfontosabb budapesti fejlesztések.
amúgy a felvonulási útvonal érintené a nagykörútat és a rákóczit is :)

14
Kuku képe

Igenigen.

Igenigen.

15
airdace képe

Persze, tök jogos. Bartóknak

Persze, tök jogos. Bartóknak már elvileg folyik a tervezése (2x1 sáv és bringasáv), Körút lóg a levegőben (illetve felmerült a parkolókat fák közé benyomó kompromisszum), Rákócziról nem akaródzik dönteni a fővárosnak (amíg 2x2 közúti sáv van, addig nincs bringának hely). Ütni kell a vasat.

16
Krisztab. képe

Juhujjj! Hajra Aron!

Juhujjj! Hajra Aron!

17
atomboy képe

A hetfoi forumra nem tudok

A hetfoi forumra nem tudok elmenni, de bejeloltem az aprilisi napot a naptarban. Nagy orommel huznam fel ujra a zold rendezoi polot.

18
Gohan-san képe

Minden király, csak az

Minden király, csak az időpont felemás: a legutolsó CM-et leszámítva eddig mindig sikerült elkerülni, hogy ütközzön a Balatonkörrel. Most sajnos nem, és ez nem valami jó. :(

19
pere képe

Idén két Balatonkör lesz. Az

Idén két Balatonkör lesz. Az egyik 25-én, a másik május 2.-án (ez utóbbi a mekis féle)

20
Peta képe

Annyi balatonkör van ahányat

Annyi balatonkör van ahányat akartok :D

21
Peta képe

Hétfőire lehet, hogy elnézek,

Hétfőire lehet, hogy elnézek, de csak akkor, ha Sikoly nem lesz ott XD

22
chicoye képe

Na, ott voltam? :)

Na, ott voltam? :)

23
Peta képe

Mivel nem reagáltál időben,

Mivel nem reagáltál időben, ezért inkább nem mentem :P :D

24
Lemminkainen képe

Szerintem nem kell, aki

Szerintem nem kell, aki bringázik így is bringázik, aki meg bohóckodni akar az menjék a cirkusz képzőbe vagy hová.

Más: ha Áron szervezi kötelezően valamilyen lehetetlen szerelésbe tekerjen. ^^

25
Nuvanda képe

Én hiányolom. Végre mehetnék

Én hiányolom. Végre mehetnék gyerekkel.

26
aron képe

ma voltak a bringaexpón ilyen

ma voltak a bringaexpón ilyen manóruhába öltözött arcok. szombaton megyek vissza, lehet h elkérem tőlük! (a testfestéses csajok "ruhája" sem lenne lehetetlen, de elég bénán állna) :)

27
Kisember képe

Éssss! Itthon leszek. Brutál

Éssss! Itthon leszek. Brutál zongorázás lesz, addig még kitalálom hogyan. Ujjjééééééé!

28
aron képe

jeee!!! bringóhintó kéne

jeee!!! bringóhintó kéne neked, de minimum riksa!

29
Kuku képe

:)

:)

30
tranyo képe

müszibe nem jutok el, de ápr

müszibe nem jutok el, de ápr 25-én megyek zöldpólósnak (ha ez számítana vmit)

31
Peta képe

Sajnos dettó ...

Sajnos dettó ...

32
aron képe

Sziasztok! Megvolt ma a

Sziasztok!
Megvolt ma a fórum, és kialakult, hogy akkor I bike Budapest néven lesz a nagy fieszta. DE mindannyian kelletek ahhoz hogy egy nagyon jó felvonulás legyen!
Első két dolog:

Csináltunk egy fb oldalt. Légyszi lájkoljátok, osszátok meg és hívjátok meg az ismerőseiteket!
https://www.facebook.com/ibikebudapest?fref=ts

Valamint készült egy csoport is, ahol minden fontos tudnivaló, meg tennivaló időben meg lesz osztva. Ebbe lépjetek be itt:
https://www.facebook.com/groups/1576328302613421/

33
pere képe

+1

+1

34
jazzpeta képe

Oldal lájkolva, naptárba

Oldal lájkolva, naptárba felvéve. Rakjukmeg :)

35
otapi képe

Annál többet sajnos nem tudok

Annál többet sajnos nem tudok tenni minthogy lájkoltam, mert a fieszta előtt másik országban, aznap pedig az ország másik felében leszek.
De nagyon-nagyon lájkolom! :)

ui: matricaosztás lesz? Na, abban tudnék segíteni jövet-menet.

36
Miló01 képe

Egy aprócska megjegyzés

Egy aprócska megjegyzés ÁPRILIS 25-én Balaton kör lesz sokan nem lesznek itthon és megint választhatok, hogy melyikre megyek. De tulajdonképpen nagyon örülök neki, hogy megszerveztétek, drukkolok nektek, hogy minden pöpecül alakuljon.

37
mkm képe

Én, mint egykori zöld pólós

Én, mint egykori zöld pólós üdvözlöm a vonulást.
Azonban hadd idézzek fel egy motívumot:
"Az akkori főpolgármester bejelentette, hogy a Föld Napja csütörtökről átkerül vasárnapra."

Tizenegy évvel később a CM átkerül 22-ről 25-re, szombatra. :D

38
Kuku képe

Előbb átkerült már. :)

Előbb átkerült már. :)

39
aron képe

az az autómentes nap volt

az az autómentes nap volt sztem

40
mkm képe

Igen, nem tudom, miért a Föld

Igen, nem tudom, miért a Föld Napját írtam, amikor közben az autómentes napra gondoltam. :) Látod, már kötözködni sem tudok. ;)

41
aron képe

plakát- és matricaosztó

plakát- és matricaosztó gyűlés hétfőn! gyertek!
https://www.facebook.com/events/629055283892196/

42
szelvesz képe

Csillagtúra

Csillagtúra Észak-Pestről
https://www.facebook.com/events/1579814425601990/
Osszátok!