Oké, hogy nincs éppen Critical Mass Budapesten, de azért ez az oldal pöröghetne is. Ahhoz, hogy erre legyen esély, adminokra lenne szükség, akik egyrészt moderálnak, másrészt szívesen írnak, linkelnek, hírt adnak. Elsősorban régi motorosokat keresünk, akikről tudható, hogy sokszor segítették a CM szervezését, nagyon aktívak voltak itt a fórumokon, de nem megosztó személyiségek (akár akaratlanul is), szót értenek a marakodókkal, stb. Ha úgy érzed, hogy te ilyen vagy és vállalnád, akkor légyszi küldj egy levelet a kapcsolati űrlapon nekem, néhány mondattal, hogy miért vállalnád a dolgot. Előny, ha valaki Kerékpárosklub pozitív. Ami nem azt jelenti persze, hogy azt tökéletesnek tartja, csak annyit hogy fontosnak, és érti hogy a "mi gyerekünk" és miért nélkülözhetetlen hosszú távú eszköz a változásokhoz. Pár hétig várunk, aztán meglátjuk, hogy elérjük-e a kritikus tömeget létszámban és motivációban. Akkor jön a következő kör ninjával a beállítás miatt. Lehet az is, hogy több lépcsőben, mondjuk 5-ösével bővítenénk, és a következő lépcsőkbe már az újak is beleszólnának. Az első kört talán a CMVT listán futtatom meg, de ez csak hirtelen ötlet, mint ez az egész poszt. Egy dolog nagyon fontos. Csak akkor küldj jelentkezést, ha nem bántódsz meg az elutasításon.
Köszi

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
elfroland képe

Tényleg úgy néz ki hogy

Tényleg úgy néz ki hogy NaGyOn nem pörög az oldal. :-(

2
Krisztab. képe

Ma már ez a fórum dolog nem

Ma már ez a fórum dolog nem olyan menő, mint 10 éve. LEhet, hogy egy kinja-szerű dolog működne.

3
KergeKacsa képe

Ha megy egy oldal, akkor a

Ha megy egy oldal, akkor a fórum is jobban megy.
A gond itt az, hogy az oldal halt meg, nincs más amiért ide jönnének az emberek.

MK elvitte a CM-et, így aztán nem maradt téma. Aztán jött az ibikebp, de az is MK, és ott sincs fórum. Így tényleg csak az a pár mániákus jár vissza, akit konkrétan a fórum érdekel.
A Facebook klasszikus fórumozásra nem alkalmas, így az nem tudja kiváltani.

Sajnos nagyon szomorú, hogy így nézve nincs egy közös, biciklis-közlekedési közösségi tér az interneten. (bikemag magazinnál a "profik" fóruma viszont mozog.)
Ez elég gyakori hiba, amit elkövet sok cég, hogy a Facebook-ra hagyatkozik, ami egyrészt egyre kevésbé pártolja az ingyenes elérést (felhasználók hírekkel való elérésre gondolok), másrészt minőségi, hosszútávú fórumozásra, és így közösség-építésre nem elég.
Fura, hogy pont egy CM-ibikebp-MK, aminek a lényege a közösségépítés lenne, pont az nem törődik vele. :(

4
Vid képe

Másrészt azok, akik

Másrészt azok, akik rendszeresen töltenek fel bringás témákat, erre csak és kizárólag a fészbúkot használják. Ha itt nincsenek hírek, új viták, miért járna ide valaki?
Ráadásul régebben az MK is feltett ide vitákat bizonyos bringás fejlesztésekről, jelenleg viszont még a legfontosabbakhoz sem szól hozzá senki onnan. (Pld. Bartók-bringasáv) Tehát gyakorlatilag mind az új tartalmakat illetően, mind a fejlesztések megvitatását illetően bojkottálva van az oldal.

Régen egyébként nem csak azért ment jobban a fórum, mert jobb volt, több érdekes új témával, hanem mert ez volt az egyetlen lehetőség a hozzászólásra. És ha valakit komolyabban érdekelt a téma, és elkezdett itt olvasgatni, előbb utóbb beregisztrált, és írogatott. Most minden felületes érdeklődőt minden témakörben (nem csak bringásban) elhalász a fészbúk.
Ha valaki már be van oda jelentkezve, sokkal egyszerűbb azon át hozzászólnia valamihez. És ha valami nem érdekli mélységeiben, akkor nem fog rá annyi időt szánni hogy bejelentkezzen.
Viszont ez tényleg csak a felületes, odabökött pár mondatos véleménnyilvánításra jó.

Amikor pedig minden esedékes felvonulás, közös elfoglaltság úgy van itt meghirdetve hogy a pontos időpont megismeréséhez muszály legyen a fészbúkra kattintani, akkor a látogatók tudatos áttereléséről beszélhetünk.

5
Shag_Beckur képe

"Ha itt nincsenek ..., új

"Ha itt nincsenek ..., új viták"

Sose gondoltam volna hogy egyszer hianyolni fogtok.

6
makimajom képe

senki nem hiányol senkit,

senki nem hiányol senkit, hiszen már nincs is itt senki...

7
Peta képe

Szerintem időnként vannak itt

Szerintem időnként vannak itt még arcok, csak nem szólnak hozzá. Én hiányolom a régi fórumozást, de Vidnek teljesen igaza van a tartalom kapcsán. Viszont az IBBP-ből, vagy akár a tegnapi -9 fokban előforduló bicajosok számából is lehetett látni, hogy a bicajozás, mint olyan eléggé népszerű enélkül a fórum nélkül is. Lehet beszélni akár a történelmi küldetés beteljesítéséről is.

8
mkm képe

Néha kúdébén is

Néha kúdébén is megjelenhetnél...

9
kovácske képe

lehet, hogy nem tipikus az

lehet, hogy nem tipikus az esetem, de nekem minden bringás-technikai kérdésnél ez az első oldal, ami eszembe jut. gumiról, fékről, dinamóról nyeregről, led-lámpáról, barkácsolt megoldásokról, mindig mindent itt néztem meg először, és általában használni is tudtam a az adott témáról felgyűlt hozzászólásokból valamit. meg linkeket is találtam. meg ha feltettem egykérdést, segítségkérést, kaptam rá elég hamar választ. akkor is, ha esetleg nem pörög 1000-rel, nincs sok új hozzászólás, meg flémelés.

időközben magam is megöregedtem, nem vagyok már az a fórumokon barátkozós, vitatkozós, szociális-életet élő gyerek, úgyhogy ritkán támad szólhatnékom.

viszont a facebook nekem a gonosz földi inkarnációja. semmi pénzért nem használnám.

10
pata képe

A fórum jelenlegi motorja nem

A fórum jelenlegi motorja nem támogatja azt, hogy az online közösség hatékonyan működjön. Mindent meg lehet oldani, lehet kézzel gyomlálni és dorgálni, de az eredmény/időráfordítás arány ennél nagyon rossz.

Hiába találtok admint, meg közreműködőket, a fentiek adottak maradnak a jelenlegi felállásban. A megoldás olyasmi lehet mint a Discourse, talán egy self-hosted változatban, az úgy olcsóbb. Jelenleg sokan erre térnek rá mindenféle fórumokon ahol részt veszek.

11
Vid képe

Nem az adminok hiánya, vagy a

Nem az adminok hiánya, vagy a technikai nehézségek okozzák az alacsony látogatottságot. Pár éve műszaki, és adminisztrációs értelemben véve is bőven elvolt az oldal sokszoros látogatószámmal.

12
KergeKacsa képe

Remélem minél hamarabb lesz

Remélem minél hamarabb lesz valami infónk. :)

13
bembo képe

Nem tudom, hogy van-e

Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de úgy emlékszem, hogy a cm.hu akkor indult gyors hanyatlásnak, amikor tomcat miatt kb minden héten egymást gyalázó és kiélezett viták kerekedtek. Ezután betett az oldalnak még pár technikai probléma, mielőtt megújult. De ezek után már nem volt a régi, és nálam is kikerült a minden nap látogatandó portálok sorából.

14
Shag_Beckur képe

Meg ne felejtsuk el, hogy

Meg ne felejtsuk el, hogy Shag_Beckur kollega is akkor kezdett nem visszajarni, szegeny makit egyedulhagyva a tomeggel. Ha meg mindenki egyetert, nincs konfliktus, nincs kihivas, erdektelenne valik az egesz.

15
kovácske képe

@shaqbecur: ebben, azt

@shaqbecur:
ebben, azt hiszem, nincs igazad, illetve abban téves a megállapításod, aminek a létét eleve feltételezi. nincs olyan, hogy nincs konfliktus, meg egyetért mindenki, csak akkor, ha valamivel szemben összefogva, leszűkített témában, egy múló pillanatig, kevés számú ember látszólagos egyetértésére gondolsz. ha a fenti megkötések valamelyike hiányzik, ott kiújulnak a nézetkülönbségek.
sőt, jellemző, hogy akár egyes emberek véleménye is idővel változik, így aztán még egy egyszemélyes közösségben is csak idő kérdése, hogy véleménykülönbözet jöjjön létre ;p

16
Vid képe

Biztos van ebben valami, de

Biztos van ebben valami, de ugyanezek a viták fészbúkon is fent vannak , ott sem kötelező őket látogatni, és itt is könnyű volt elkerülni a vitákat, volt elég más tartalom.
Egyébként azt se felejtsük el, hogy eddig a felvonulásokon a szórólapokon mindig ott volt a criticalmass.hu az ájlávbp szórólapjain viszont már meg sem volt említve.

17
monster képe

Koincidencia? Korreláció? Kau

Koincidencia?
Korreláció?
Kauzalitás?
Ki tudja?

18
Hotyhogy képe

Az egymást gyalázást

Az egymást gyalázást borzasztóan sajnálom minden olyan esetben. Ez a rossz emberi magatartás iszonyatos robbanással terjedt el korunkban az IT, az Internet jelenlétével.

A kiélezett vagy szenvedélyes viták önmagukban nem rosszak, sőt, mozgatják a gondolkodást, az eszmecserét társadalmi célokról, ideákról. A baj valójában ott van, hogy a szenvedély gyalázásba csap át gyönge embereknél, és eszük se képes megálljt parancsolni nekik az ésszerűtlen és ronda ad hominem támadásaikban.

A világ mai, már megérett és helyes folyamata az elburjánzott Internet gyalázkodás rendészete, kigyomlálása. Azt aláírom, és annak lennék én szívesen az elnöke.

19
Shag_Beckur képe

Szivesen jelentkezem

Szivesen jelentkezem adminkodasra.