Vonatokon



Megkerestem végül a máv üzletszabályzatában a leginkább ránk vonatkozó részt, átraktam ebbe a négyoldalas doksiba. Se nem kettő, se nem az, amit én szerettem volna. :)

CsatolmányMéret
bicoavonaton.doc39.5 KB

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
magwas képe
magwas
1 v, 2006-04-09 20:07

Gondolom innen.
Kedvencem:
"A kerékpár fel és lerakásáról, illetve szállítás közben a kerékpárok őrzéséről minden esetben kerékpáros utasainknak kell gondoskodniuk."

Ez a következőképpen néz ki: letámasztom a bringavagonhoz a bringát, előre/hátramegyek a vagon közepéig, felszállok, áttörök az utasokon, lenyomon a bringaszállító rész kilincsét, konstatálom hogy be van zárva, leszállok, megkeresem a kallert, az odabattyog, kinyitja az ajtót, én kinyitom a bringavagonajtót (nem triviális, láttam már kalajt sikertelenül próbálkozni vele, és olyan is volt, hogy annyira be volt ragadva, hogy egyáltalán nem nyílt ki), lenyúlok a félórája letámasztott bringámért, felhúzom (ezért favorizálom a favoritot: könnyű), becsapom magam után az ajtót, és köszönök a közben cigarettázni beözönlő utasoknak.

Na jó, túloztam. Általában a kalajok segíteni szoktak. Általában.
De a fentiek mindegyike megtörtént már velem, egy átlag utazáskor ebből egy-kettő.

--
a bátor kommutátor

lujka képe
lujka
2 v, 2006-04-09 21:53

igen, ott bogarásztam.
én egyébként ezért nem kedvelem a bringaszállítót.
Ahogy sokkal komfortosabb a termekbe bevinnem a bicót, ahelyett, hogy lekötném. Merthogy nálunk nincs bringatároló, de nem is fogok érte kampányolni.

magwas képe
magwas
3 v, 2006-04-09 23:08

Azért a bringaszállító még így is kényelmesebb, mint a lépcsőn felvinni a bringát bele a tömegbe.

--
a bátor kommutátor

ATA képe
ATA
4 v, 2006-04-09 23:09

Az biztos! Na meg bringaszállítóban fel lehet akasztani, és így senkit sem zavar.

lujka képe
lujka
5 h, 2006-04-10 01:15

engem nem zavar a bicóm soha. :))
A normál kék kocsikra egyébként tényleg kínszenvedés föltolni: vagy én, vagy a bringa. kétszemélyes móka legalább.:)

ATA képe
ATA
6 h, 2006-04-10 22:48

Kékre még valahogy föl lehet erőltetni. Főleg ha a középen nagy ajtós változat jön. A távolsági kocsikra tényleg csak 2 ember tudja felrakni.
Vidéki "kispiros" járatokra a legnehezebb felrakni. Viszont, a vidékiek segítőkészebbek. Mikor egyszer teli voltam csomaggal, halál fáradtan, egyedül próbáltam felszállni egy ilyenre, akkor egy kedves néni segített. Elővárosi vonalon ki segített volna?

lujka képe
lujka
7 k, 2006-04-11 00:50

azért sokan. Mi is vidék vagyunk szinte, már erre is sok a segítőkész ember.
Nekem pl. egy hete minden nap segít a bicóbuherálásban valami lökött környékbeli. :)

ATA képe
ATA
8 k, 2006-04-11 11:29

Én a komolyabb melókat inkább szakemberre bízom. :)

lujka képe
lujka
9 k, 2006-04-11 17:02

peeeersze, mert a te segítséged biztosan nem olyan jó, mint az enyim. :D

ATA képe
ATA
10 k, 2006-04-11 22:58

Jó? Ezt kétlem! Ért egy pár dologhoz, de úgy látszik nem mindenhez. Majd megmondom neki, hogy szedje már össze magát! ;)

Szab képe
Szab
11 h, 2006-04-10 01:22

"Azokon az állomásokon és megállóhelyeken, ahol a peron magassága
és a sínkorona szintje között 15 cm-nél nagyobb a távolság
"

Nahát, ezt nem is tudtam! Akkor hiába vagyok olyan ügyes, hogy ettől eltérő helyen is le-fel tudom rakni a bringát, nem tehetem? :))
És hol találok olyan doksit, amiben az ország összes állomásának peronmagassága fel van sorolva? Vagy hogy tervezzek előre, ha nem ismerem a célt?

lujka képe
lujka
12 h, 2006-04-10 01:30

Miért, azt hogy tervezed, hogy mások aznap ugyanarra a vonatra szintén bicót óhajtanának felpakolni?
vagy a "hamarabb érkező mindent visz" elve alapján dolgozunk? Vagy lezsugázzuk helyben? Minden állomáson? :)

Szab képe
Szab
13 h, 2006-04-10 01:35

Jah, ez is megfordult a fejemben! Legalább egy forum lenne, hogy stipistopi.. :))

Ezt nem értem:

  • - a kiindulási állomást,

  • - a célállomást,
  • - az útirányt,

A kiindulási és célállomásbol nem következik az utirány?? Vagy a vasutas logika szerint nem? :)

lujka képe
lujka
14 h, 2006-04-10 01:45

nem. mehetsz több útvonalon, kerülővel, ne adj isten útmegszakítással.

csinálsz egy stipistopi topikot? :D

boci képe
boci
15 h, 2006-04-10 01:46

Lehet van olyan barom, aki pl. Szerencsre inkább Debrecenen át utazik, mintsem Miskolcon... csak mert az sokkal hosszabb út és szeret vonatozni... vagy mittomén :)

----------
...akrat icob, icoB

Szab képe
Szab
16 h, 2006-04-10 02:44

Ja vágom. Így már érthető a dolog. :) Bár az időpont megadása(ami szintén kell) után már egész jól belőhető lenne az (ésszerű) utirány, de végülis nem árt ez a plusz adat, hogy biztos legyen.

tody képe
tody
17 h, 2006-04-10 21:50

vagy mert Debrecen egy SZÉÉÉÉÉÉÉÉP város ;)

magwas képe
magwas
18 h, 2006-04-10 08:28

Szerintem nem érdemes ezt ennyire túlbonyolítani. Ha kevés bringás van, akkor jól megférünk, mert összetartunk, ha meg sok, akkor erősebbek vagyunk a kalleroknál;)

--
a bátor kommutátor

bonnie képe
bonnie
19 h, 2006-04-10 09:29

szemelyes kedvencem: "Nagy utasforgalom, zsúfoltság esetén a vasút a kerékpárok szállítását
megtagadhatja, ha az az utazóközönség kulturált utazását akadályozná." Mer' ugy egyebkent a MAV mindent megtesz az utoazokozonseg kulturalt utazasaert, ugye? Es ezt csak a biciklis hulyegyerekek akadalyozzak meg, ugye? Tehat az,h csucsidoben /1500/, fovonalon /Bp-Hegyeshalom/, 5kocsival / = 270 ulohely/ inditjak az "expresszt", es mar a Keletiben sem lehet ulohelyet talalni indulas elott 15perccel, az kulturalt, ugye?!

bonnie

magwas képe
magwas
20 h, 2006-04-10 12:57

Vannak mindenféle kultúrák.
Belőled csak a más kultúrákkal szembeni türelmetlenség beszél;)
Lehetne az is, hogy kerékpárt szállítani csak az utolsó kocsi tetején szabad, és csak akkor ha nincs ott már túl sok tehén.

--
a bátor kommutátor

bonnie képe
bonnie
21 h, 2006-04-10 15:29

jogos... enkerekelnezest!
bonnie

Davarish képe
Davarish
22 h, 2006-04-10 23:51

Szasztok!

Kis érdekesség képpen én elég sokat sz...tam a bringaszállítással, ugyanis Szegeden tanulok azt tavaly lehoztam a kerót hátha könnyebb lesz az élet, de mire lehoztam az egy élmény volt. Eleve az út gyors vonattal elvileg két és fél óra, de ez gyakorlatilag minimum három. Kifizettem a bringaszállításért majdnem 700 HUF-ot azt az után derült ki, hogy a szegedre tartó vonatokon nincs bicikliszállító vagon. Itt kezdődtek a vicces momentumok. A vonat általában zsúfolásig van.:) A bringát nem tudtam máshova tenni, mint az utolsó vagon wc-jének a bejáratához ugyan is máshova nem fért. Fél óra szenvedés után tudtam bepakolni sűrű elnézés kérések közepedte miután beraktam már nekem sem volt hely nem csak a brinyónak. :) három óra állás az amóniaszagban, kellemes volt, ráadásul mindenki engem szidott mert a brinyó miatt nem lehetett awc-t megközelíteni! És ez csak a lefeleút volt a visszafelé tartó még viccesebb, de így is sok a szöveg! Összegezve elég gáz! Szerintem, de igéretet kaptunk a MÁV ZRT.től hogy ez változni fog! HÁT REMÉLJÜK IS! Mindenkinek jó bringázást! Davarish

tody képe
tody
23 h, 2006-04-10 23:59

majd csinálunk tour de MÁVot is, ahol az ő ígéreteike hajtjuk be.
(:

ATA képe
ATA
24 k, 2006-04-11 00:16

Mi megterveztünk egytúrát, Szegedről indult volna. Megvolt minden... Jött a kérdés, hogyan jutonk le 5-7-en? Megnéztük a menetrendet, nem hittünk a szemünknek. Inkább máshova mentünk. Nagyon kész ez a Szegedi közlekedés! Szerintem pont a Tisza-vidékére közlekedő vonatokon kellene bringaszállító. Legalább heti 1.

Davarish képe
Davarish
25 k, 2006-04-11 01:16

Hát minimum, de ez van ezt kell szeretni, hogy egy közhellyel reagáljak! Remélem azért tényleg változni fog a helyzet! Azért voltak kellemes csalódásaim is, de ezek a rossz élmények mellett elhanyagolhatók, sajnos!
A tour de MÁV jó ötlet!!!!!!! :))))))))))))))))))))))))))))))

ATA képe
ATA
26 szo, 2006-04-15 01:51

Tour de MÁV? Tényleg nem rossz! Össze kéne írnunk a céljainkat, megtervezni az útvonalat, na meg még egy csomó dolog... Viszont, megéri!

tody képe
tody
27 szo, 2006-04-15 13:07

oks, felőlem CM után kezdjünk hozzá a szervezéséhez!

ATA képe
ATA
28 h, 2006-04-17 10:58

OK! Megbeszéltük. Addig gondolkodom rajta.

Davarish képe
Davarish
29 h, 2006-04-17 22:38

Nem rossz! :)))))))) Részemről mehet! :)))))))))

padi képe
padi
30 szo, 2006-04-15 19:42

Most olvastam a www.veke.hu-n, hogy a MÁV használt osztrák kocsikat vesz, ezek nagy többségében lesz felhajtható üléses kerékpárszállító rész. Szerintem ez a legkulturáltabb, főleg, ha a vonat nincs zsúfolásig tele...

misi2096 képe
misi2096
31 h, 2006-04-17 03:13

igen. ez szép és jó. de "A MÁV ZRt. ezt felismerve kereste a lehetőségét a járműpark használt, jó állapotú járművekkel történő frissítésének. Fontos szempont volt a beszerzési ár mellett a várható karbantartási költség és a várható élettartam is."

magyarul: beszerzünk egyet kettőt aztán 1000 évig semmi felújítás. ergó a székeket is előbb mint utóbb lecserélik fix változataikra, ami ugye sokkal egyszerűbb mert nem mozog benne semmi => nem romlik el mint két 5 forintos csapágy..itt "profitorientál cégről" va szó :(

ATA képe
ATA
32 h, 2006-04-17 11:03

A MÁV törekszik arra, hogy megoldja a kerékpárszállítást. Ha van bringaszállító a vonatokon, az nekeik is jobb, mert sok konfliktus elkerülhető. A beszerzésnél figyelnek arra, hogy a kocsikon/motorvonatokon meg legyen oldva a kerékpárszállítás. Én nem értek veled egyet.
A Tour de MÁV-nak az lenne a legfontosabb célja, hogy minden távolsági vonaton legyen kerékpárszállító kocsi. Szerintem ez nem olyan nagy kérés! Viszont nekeünk hatalmas előrelépés.

misi2096 képe
misi2096
33 h, 2006-04-17 14:03

Eddigi évek alapján a MÁV és a BKV is egyaránt törekszik a bringások életét megkönnyíteni. Mindkettő abban nyilvánul meg, hogy addig élhetnek a bringások míg nem zavarnak valakit. A valaki lehet utas, ellenőr.. Lehet h csak nekem szűrődik le így, de mindig van akit zavar a bringás.Pedig merem állítani hogy kultúráltan viselkedek emberek közt :)

Sajnos az egyetlen csoport aki megért minket és nem akar mindenképpen kicseszni velünk a vonatok kallerei. Ők látják mi a helyzet az életben. Az íroasztali (nem illetem sértő jelzőkkel, bár ide kívánkozna) MÁV vezetőknek meg fogalmuk sincs milyen az élet a vagonok körül. Közelebbi és távolabbi nyugati országokban már szokássá nőtte ki magát, hogy a vezetők nem CSAK a saját megélhetésüket nézik ilyen pozíciókban, hanem lám, jut pénz arra is hogy a vonatokon legyen bringaszállításra alkalmas kocsi.

Sokan kértük már a MÁV ZRt-t, hogy újra tegyen a vonatok végére kerékpárszállító kocsikat, de a válasz egyértelmű és mindig ugyanaz: nem kifizetődő, ugyhogy éljetek ahogy tudtok. (A BKV és a bringabérlet a fogason ugyanaz a story)

ATA képe
ATA
34 h, 2006-04-17 15:01

Sajnos, mindenből gazdasági kérdést csinálnak. Ezért kell összefognunk, különben semmi sem fog megváltozni. + valószínű, ha jelentősen javulnak a feltételek, többen fognak kerékpárt szállítani.
Nekem még nem volt konfliktusom vonaton, mikor kerékpárt szállítottam. Azért látom az embereken, hogy zavarja őket az "oda nem illő tárgy". Nekem is kellemetlen a helyzet, de csak így tudom megoldani a szállítást.

misi2096 képe
misi2096
35 h, 2006-04-17 18:50

az ode nem illő tárgy valóban nem oda illő tárgy..ez így igaz, de máshol van saját helye ahol senkit sem bánt => kerékpárszállító kocsi

ha nincs más lehetőség azt használjuk ami van. tehát senki sem boldog a megoldással, de valahogy muszály eljuttatni a bringát A-tól B-ig.

máshol is pénzzel működik a gazdaság. az illetékeseknek el kellene gondolkodniuk miért van az hogy mi is pénzzel működtetjük a gazdaságot és mégsem termel nekünk eleget?

ezután (de akkor már tényleg szükséges lenne) rátérni a szociális fejlődéshez. akkor lesznek bringa vagonok, UTAK !! stb..

nem akarok kikezdeni a nemzeti öntudatunkkal, de vannak dolgok amiket egyszerűen lemásolhatnánk (nem csak a filmek alján lévő zavaró 12-es karikákat) mert működnek. míg nem tudunk sajátot és JOBBAT csinálni használjuk azt ami már megvan. nem kell nekünk az egész világot újra kitalálni. ez nem megy, és kész. máshol vannak társadalmi fejlettség, ithhon ez elég korlátozottan jelenik meg, ha egyáltalán..ennek meg ugye a feltétele a jól működő gazdaság.

bocsi hogy ennyire elmentem a témától, de így látom magyarázhatónak a helyzetet. persze ettől nem lesz jobb

ATA képe
ATA
36 h, 2006-04-17 21:53

Teljesen igazad van!

misi2096 képe
misi2096
37 k, 2006-04-18 01:34

és ilyenkor fáj a szívem hogy a hazámban felvonulást kell csinálnunk ahhoz hogy felfigyeljenek ránk :(

bár a friss francia forradalom bizonyíték arra, hogy nyugati testvéeinknél sincs minden rendben. ezúton is dícsérem a kitartásukat. végül is közvetetten minket is megvédtek ;)

KAMA3 képe
KAMA3
38 k, 2006-04-18 11:10

es sikerult nekik elerniuk, par hetes tuntetes utan, hogy a kormany visszavonja a torvenyt...

gratula nekik!!

misi2096 képe
misi2096
39 h, 2006-04-17 03:25

amugy csinálhatnánk tour de BKV-t is! ez is nagyban hozzájárulna budapest szebb jövőjéért! sajnos évek óta küzdünk legalább a biciklis bérletért a fogaskerekűn de mind hiába eddig.

főleg mert az oly tipikus ping pong-ot játszák. a bkv a fővárosi önkormányzatra mutat h "nem szavazzák meg a kedvezményt".

cat képe
cat
40 k, 2006-04-18 11:49

tegnap Veszprémből Bp-re jövet könnyek szöktek a szemembe, amikor láttam, hogy Székesfehérvárig _minden_ vagon olyan volt, hogy a peron részére két-két bringát fel lehet akasztani.
aztán jött a hidegzuhany.
sajnos se a csajom, se az én mountimat nem lehetett felakasztani, ugyanis a kis pöcök túl közel volt a vagon tetejéhez, és így nem fért be az első kerék. Megjegyzem, hogy egyikőnk sem DH-s bringával volt, tehát teljesen átlagos volt kerékméret és vastagság...
Tehát megint itt egy nagyon dícsérendő ötlet, és egy sajnos szánalmasan rossz megoldás...

--
c

misi2096 képe
misi2096
41 k, 2006-04-18 18:27

a szándék már az első lépés a megoldás felé :D :D
bíztasd őket, és ..rózsát terem :)

A MÁV dolgozóinak: Gratulálunk fiúk, megértettétek mit akarunk. Így tovább! Következő alkalommal jobban megy majd, csak ne adjátok fel ;)

Stuka képe
Stuka
42 p, 2006-04-21 10:12

Az esztergomi vonatot gondolom ismeritek.
[Aki esetleg nem: 2 kocsis, egy légterü, és a bicajokat a WC melletti felhajthatós ülések helyén lehet szállítani]

Én megfordultam már rajta, és biringlit is vittem.

Máig emléxem arra, amikor tele volt töve már a Nyugatiba, és a bicajom 4 helyet foglalt el. Megkérdezték tőlem, hoyg nem tudnám máshova rakni:S
Most erre mit lehet lépni?
Hát röhögni:-DDD
Benyomhattam volna a WC-be, de akkor az a baj. Így inkább ezt mondtam: "Én szívesen feltenném a poggyász tartóra, de félek, hoyg ott nincs túl jó helyen:P" - És megnyugtatólag hozzátettem: "Mindjárt6 felszáll a haverom is szintén bicajjal:-DDD"

Mondanom sew kell, hogy szerettek minket:-DDD

ATA képe
ATA
43 v, 2006-04-23 17:01

Én máshogy emléxem, nem szerettek minket... Aztán szállt fel a gyerek csoport.
Az alagútban jöttem rá a megoldásra. Bringaemelés a vonatokon, mésfél órán keresztül. Nekidőlünk a WC falának, így nem esünk el, és még a bringát is könnyebb tartani.
Aztán tovább gondolkodtam, és rájöttem egy másik megoldásra. Az űlések felé kampót kellene szerelni, így csak 1 helyet foglalna a bringa. (Pl Vác felé tartó vonat.)

bocmok képe
bocmok
44 h, 2006-05-08 07:23

...és az milyen hogy a kerékpárszállítóban ott ucsörögnek a népek csomagjaikkal. A személyrész tele helyekkel, te meg végigállod az utat a fellogatott bringa mellett.
Kerékpárkocsira is kéne ilyen bankfiókoknál kialakitott beléptető, kártya lehúz-ajtó berreg. Vagy hogy lehene megoldani, hogy a "jogosultak" mehessenek csak be. MK tagságira mágnescsíkot. 8) Jó te is besétálhatsz leülni remélve, hogy valamelyik kiskölök nem játszadozik a szelepeddel, nem kastázik el valamit a gépről stb.

ATA képe
ATA
45 h, 2006-05-08 12:59

Amikor megosztott kicsiban utazunk, akkor bringát felakasztjuk, leülünk az utas részbe. Szigetelőszalaggal megoldjuk, hogy az ajtó nyitva maradjon. Így mi is kényelmesen utazunk, és még a bringákra is tudunk figyelni. Persze, ha van ott valaki, akkor mi is ott maradunk. A földön legalább megvan a picnic hangulat.

Cserha képe
Cserha
46 h, 2006-05-08 23:54

Én is sokat viszem a bringát vonaton. Le a kalappal a kallerok előtt, mindig segítőkészek!
Arról meg nem ők tehetnek, hogy a nagyfejűek a MÁV-székházban nem figyelnek eléggé az igényekre.

ATA képe
ATA
47 k, 2006-05-09 17:42

Még nyáron bringát szállítottam Kecskemét térségében, olyan vonaton, amin csak 2 szállítható. Én voltam a 2. Előttem egy vasutas rakta fel, utánam a kaller akarta a sajátját. Mondta hogy ez így nem lesz jó, mert nem tudják átjárni a vonatot az utasok. Tényleg nem tudták... Én + jól beszélgettem a két vasutassal, mindketten nagy bringások voltak.

medvegyu képe
medvegyu
48 k, 2006-05-09 21:21

Szerintem rakni kell :-) a bicajt a vonatokra, oszt akkor a MÁV is lépni fog!
Legyen minden nap CM a vonatokon is!
Én mostanában elhatároztam, hogy Bp-ről ha csak tehetem vonat + bicajjal megyek haza szüleimhez. Sokszor nagyon nehéz, de ez elvi kérdés, legyetek elszántak ti is!

A MÁV hozzáállása szerintem egész jó, a bringást egyenrangú utasnak tekinti (vö. közúti közlekedésben elfoglalt szerepünk)más kérdés, hogy hol tart ma a MÁV bármiben... De végeredményben csak annyi kell, hogy lenne sok bringás utas és lesznek bringabarát kocsik is.
A legnagyobb gáz az, hogy a gyorsvonatokat sorba leváltják IC-vel, azokon meg tilos bicajt vinni, na ez ellen kell fellázadnunk!
Talán egy aláírásgyűjtés se lenne haszontalan.

medvegyu
Kormányblog

Hemü képe
Hemü
49 k, 2006-05-09 21:50

Láttam már olyat, hogy két biciklist nem engedtek fel a vonatra, mert legelől és leghátul már megtelt, máshol meg nem lehet a bicikli. Így két végállomás között elég reménytelen feljutni.

______///Hemü\\\______
\...bicikliz...nembeszél.../

medvegyu képe
medvegyu
50 k, 2006-05-09 21:59

Ja, én már úgy is jártam, hogy egyszerűen az utasok nem engedtek fel, mondván ők se férnek el, ami érthető is részükről, de ha nem nyomják ketten az ajtót fentről, én bizony felszállok...
Különben a ,,megtelt'' biciklikkel gyakran alaptalanul hangzik el, ha függőlegesen rakjuk a bicikliket legószerűen egymás mellé, meglepően sok elfér, esetleg ki is lehet kapni pár kereket, az elfér az utastérben.
medvegyu
Kormányblog

ATA képe
ATA
51 h, 2006-05-15 11:45

Hétvégén vonatoztunk, Esztergomba. Három bringa volt a vonaton. Nem lehetett elférni, annyi utas volt. A keller nem szólt semmit. Egyszer nekiment az egyik bringának, rögtön bocsánatot kért, pedig a srác elég hülye helyre tette a gépet. Nagyon meglepődtem! Mostanában csak pozitív tapasztalataim vannak...

lujka képe
lujka
52 h, 2006-05-15 11:53

mondtam neked, az esztergomi vonal jó.
Már szocializáltuk a kallereket. ;-)

ATA képe
ATA
53 k, 2006-05-16 00:12

Pszicho-vonat...

CoYeEt017 képe
CoYeEt017 (nem ellenőrzött)
54 p, 2007-03-09 13:09

Sziasztok!
Nekem ehez kapcsolódóan elég sok negativ véleményem van a mávról és a "kultúrális" utazásról..... Nos ha a vonatokon kerékpárra alkalmas szállitó kocsi van akkor (ha "kékkocsi") akkor v bevan zárva és kaller sehol (ha rendes ülőhelyes változat) akkor meg tele van emberrel és ha megmer az ember szólalni akkor a "kultúrált" utazóközösség van felháborodva... Sokszor kaptam at a választ a kérésre ,hogy adják át a helyet ,hogy minek nekünk ez a rész ménem megyünk kerékpárral (tekerve).? Hm mivel én DH-zok és meglehetősen nem könnyű CC-s kategóriákkal (súllyal) rendelkezik a kerékpárom igy kijelenthetem azt ,hogy egy idő után Q..ra nem kényelmes a kerékpár úton való közlekedés (már ha van kerékpárút).:S Aztán van itt még olyan probléma ,hogy ha "kultúráltan" lepakol az ember szépen felakasztgatjuk a bicókat akkor NEW megállóban felszálló "kultúrális" utazóközösség egyenesen a kerékpártároló felé veszi az irányt és ha véletlen nem úgy vannak a holmik lerakva ahogy kéne akkor egyből jön az ugatás! Hmm és a legszebb az egészben ,hogy néha még a kallerek is csatlakoznak kaptam 1cer a fejemhez egy olyan kijelentést is ,hogy tél van ilyenkor nem kell kerékpározni.(kalauzbá mondta) és ,hogy télen nem fentartott a kerékpártároló. Na de az apjukFA..át attól még a bicójegyet kiadják mindenhol és elkérik értük a pénzt. Szóval eléggé egy "rafinált" társulat a MÁV.

magwas képe
magwas
55 p, 2007-03-09 15:16

Erre csak azt tudom mondani, hogy biciklizz minden hétköznap. Akkor hozzászoknak. A mi vonalunkon gyakorlatilag soha nincs olyan, hogy a kaller vagy az utasok kétségbe vonnák a kerékpárosok jogait. Sőt, mivel a V43-akon a kallerek és a bringások alapból ugyanazokat a tereket használják, inkább privilegizált utasoknak számítunk.
Ilyen szempontból kicsit sajnálom is, hogy jönnek az új vonatok, mert ott több a konfliktuslehetőség.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

phorvath képe
phorvath
56 p, 2007-03-09 17:58

A mozdonyon (V43) utazol???

norbijúzer képe
norbijúzer
57 p, 2007-03-09 20:42

ezen a V43-on én is meglepődtem múltkor, amikor a keróútinformba küldtem be pár bringavagonos képet, és magwas írta rá, hogy a jó öreg V43...
de azt gondoltam, hogy biztos másra gondol, mint a mozdonyra.
pedig az biztos, hogy a V43 az mozdony.
nem találok képet arról a vagonról, amiben én utaztam. 3 része van, az egyik vége a pilótafülke, amikor a szerelvényt hátulról tolja a mozdony, a közepe a bringavagon, a ásik vége pedig utastér.
de szerintem magwas erre gondol.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

magwas képe
magwas
58 p, 2007-03-09 21:03

Á nem, de csak a mozdonyt ismerem típusról. A kocsiknak mi a típusa?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

norbijúzer képe
norbijúzer
59 p, 2007-03-09 21:35

na ez jó kérdés...
rövid guglizással az előbb találtam egy csomó mozdonyos fényképes oldalt, de hogy kocsikról miért nincs semmi, azt nemtom.
aminek nincs motorja, az már nem is érdekes a vasútbolondoknak? :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

adamekp képe
adamekp
60 szo, 2007-03-10 00:50

A kocsikat - tudomásom szerint - a rájukfestett jelzéssel szokták beazonosítani, ahol ugye a betűknek van külön jelentésük. Legegyszerűbb az A és B jelzés, mert ugye első- vagy másodosztályról van szó. Ahogy utánanéztem, itt meg itt találtam erre _vonat_kozó információkat.

üdv adamekp

norbijúzer képe
norbijúzer
61 szo, 2007-03-10 03:53

na, a második linken ott is volt a megfejtés a lap alján!
illetve több lehetséges, de nagyon hasonló megfejtés :)
én egy ilyesmivel mentem az ominózus esetben.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

RoGeR képe
RoGeR
62 szo, 2007-03-10 20:20

Vezérlökocsinak hívják. De már megkezdték a típuscserét az 1-es vonalon (Bp-Oroszlány), hamarosan megindul a csere a 30-as és 40-42-es vonalon is (Bp-Székesfehérvár és Bp-Pusztaszabolcs-Dunaújváros).

Elöbbire Talent, utóbbira Flirt kerül. Reméljük ezen emberibb lesz a bringaszállítás.

A fotók az Index Fórum idevonatkozó topicjaiból lettek linkelve.

magwas képe
magwas
63 szo, 2007-03-10 20:49

Igen, Talenten már utaztam, nagyon szép meg minden.
Csak a bringának dedikált hely olyan, hogy fel kell hajtani egy vagy két utasülést. Félek tőle, hogy nagy konfliktusforrás lesz ez még.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

RoGeR képe
RoGeR
64 szo, 2007-03-10 22:50

Szerintem meg baromi jó megoldás. Ha nincs bringás/babakocsis/rokikocsis, akkor van +x hely, nincs kihasználatlan tér, mint a mostani "marhavagonban". Vagy éppen a bringás is kultúráltan le tud ülni a bringája mellett vagy a babakocsit/rokikocsit kísérö személy is.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
65 szo, 2007-03-10 22:57

Hááát. Viszont ha felszállsz a bringával, és már ülnek ott, szerinted mi fog történni?

magwas képe
magwas
66 h, 2007-03-12 12:15

Engem biztosítottak róla, hogy fel fognak állni, de valahogy gyanakvó típus vagyok.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

lujka képe
lujka
67 h, 2007-03-12 13:16

Olyasmi megoldás, mint a Desirónál?
Vagy a szájhagyománynál konkrétabban van jelölve a bicóhely?
Ott az volt az egyetlen mázli, hogy felszállóhely elég tágas, valamint a belső lépcsőre le lehet telepedni ketten. Én szerettem, dehát akkor még bohó diáklány voltam.

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

magwas képe
magwas
68 k, 2007-03-13 14:44

Nem szájhagyomány van, hanem matrica az ablakon, meg egy műanyag kötözőszalag, amivel oda tudod a falhoz rögzíteni a bringát, ha felhajtottál asszem két ülést. ma megint V43 jött, pedig alaposan meg akartam szemlélni.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

magwas képe
magwas
69 p, 2007-03-09 21:03

Á nem, de csak a mozdonyt ismerem típusról. A kocsiknak mi a típusa?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

winyo képe
winyo
70 k, 2007-03-13 15:40

A talentet én is próbáltam már. A bicó 3 felhajtott üléshelyet foglalt el. Esztergom-Dorog viszonylatban utaztam. Visszafelé a pázmánynál nagy tömeg diák szállt fel. Megkértek, vegyem magam elé a kerékpárt. Így onnan úgy ment, hogy a bicó előttem volt, és kapaszkodtam bele. Minden helyre le tudtak ülni. Persze a mellettem ülőt kicsit összesározta a nem túl tiszta gép, de ez nem zavarta. Belógott középre is, de nem volt sírás emiatt.

lujka képe
lujka
71 sze, 2007-03-14 10:53

Az ott akkor Desiro lehetett. A pázmányosok meg tényleg jó arcok, ugye. :D
Én is utaztam már így, de azért nem jó az utazás egésze alatt kapaszkodni a bicóba.
Bár az se sokkal jobb, amikor a szomszéd fülkében utazik a bicajod, és végig azt lesed, hogy történik-e vele valami akár szándékosan, akár véletlenül. Akkor már inkább végig az ölemben tartom. :)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

magwas képe
magwas
72 cs, 2007-03-15 06:24

Az elműlt napokban alaposabban tanulmányoztam a Talentet.
Hát nem a multimodalitás elősegítése volt az elsődleges tervezési cél.
Ahhoz, hogy a tervezők által elképzelt módon szállítsd kerékpárodat, annak hosszától függően négy vagy öt embert kell felállítsál ülőhelyeikről, majd egy műanyag szalaggal kell átkötözzed a kerékpárt.

A jó hír az, hogy egy könnyebb bicajt az ülésénél fogva valószínűleg fel lehet akasztani a felső kapaszkodó csőbe úgy, hogy minimális helyet foglaljon el. Kipróbálni ezt nem tudtam, mert a tanyabájkkal voltam.

A másik jó hír, hogy minimális átalakítással meg lehetne oldani azt, hogy a többi utas nagyobb zavarása nélkül lehessen kerékpárt szállítani. A kapaszkodókból kellene néhányat átalakítani állítható hosszúságú kampókká, vagy ilyeneket felszerelni. A hátsó kerék rögzítését pedig a földhöz vagy a felhajtható ülések aljához rögzített szerkezettel lehetne megoldani.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor