Már tavaly is gondolkodtam rajta, de most asszem idejében feldobom a témát: mit kezdjünk az áprilisi CMmel?
Természetesen a CM egy nagyon nagyszerű dolog Bp. történetében, de ha fenn akarjuk tartani, akkor folyamatosan alakítani kell a dolgokat. (nyugi, most nem sírdogálok, pesszimistáskodom, vagy a sírunkat ásom)
Elértünk egy csomó mindent, ebből az egyik legnagyobb az, hogy megsokszorozódtak a biciklisek a városban.
De nem lehet mindig csak felvonulgatni. természetesen nagyon jó lesz most is a CM, én is nagyon várom, de vigyázni kell rá. vigyázni kell, főleg a tavalyi elmaradt után, hogy -nem tudjuk mit hoz április- semmilyen módon se kerüljön be a politika. erre már itt a fórumon is nagyon vigyáznunk kell, akik meg nem bírják ki, azok nézzenek magukba.
és nem csak ez van. idén nem lesz választás, ami elnyomja a hírértékét, de nyilvánvaló, hogy nem leszünk akkora durranás, mint régen. valamennyire igen, mert nagyon sokan leszünk ha jó lesz az idő. de ha nem akarunk egy egyszerű hétvégi program lenni, akkor bővíteni kell a dolgot. ezt tudatosítani kell a felvonulókban, és a rólunk kialakuló képről is, hogy nem csak egy hepajról van itt szó.
Több ötletem van.
Például erősíteni kéne a zöld, környezettudatos életmód vonalat. Újra lehetne civil falu a felvonulásin (vagy ahol leszünk, az mindegy), itt nagyon sok tájékoztató programmal, anyaggal, biciklizésre ösztönző kiadványokkal megajándékozni a jónépet. és nem csak belsőséges hangnemben, amit mi értünk, és röhögünk rajta egy jót, hanem olyanban, amiből egy család akár tanulhat is.
A felvonuláson belül/ alatt kéne mindenféle oylat művelni, ami a felvonulóknak szól. mint például a tavalyi transzparensek a hidakon. vegyél lámpát kampányt folytatni, a "biciklizz minden hétköznap" gondolatot erősíteni, stb.
hangsúlyozni kell majd, hogy ez a Föld Napja, itt nem csak jópofaságról, sportról van szó, hanem a bolygóról, és annak kétes jövőjéről.
folyamatos médiajelenlétre lenne szükség a CMet megelőző héten, hogy végre foglalkozzanak velünk is normálisan, és legyen valami visszhangja a dolognak. a média nagy úr, ezt használni kell, az emberek azt hiszik el, arra figyelnek, ami lejön a sajtóból.
kellene egy sajtótájékoztatón való nagy bejelentés. kellenének majd újságcikkek a nagy napilapok fórum rovataiba, amik esetleg vitákat eredményeznek. a lényeg, hogy rólunk legyen szó.
jól jönne majd a héten egy bringaút takarítás (TV kamerákkal), felhívva a figyelmet a bicikliutak rossz helyzetére.
komolyabb szintre kell emelni a dolgot, hangsúlyozni, hogy van itt MK, meg ilyesmi, be lehet lépni.
a CMen meg el kéen ekrülni totyogást, vagyis a brazil táncosok ne legyenek majd az útban, és meg kéne tiltatni majd a parkolást a szűk utcákban, hogy elférjünk. emelni kell a hangulatot a vonuás közben is spontán emelgetésekkel, és a totyogás/ rollerezés elkerülésével.
stb, stb...
a lényeg, hogy méltóan tudjuk bepótolni szeptembert, és nagyot szóljunk! legyen a CM egy igazi nagy durranás, amiről beszélnek, és ami sok mindent elér, nem csak egy évi kétszer megrendezett móka a városban!




Sztem jó ötlet, hogy legyenek transzparensek, a CMS is aktivizálhatná magát, lehetne pl "Bukót a gyerekednek" vagy vmi hasonló is...
*CMS*
a TFT a "Hogyan ne lopassuk el a cangánkat!"-szórólapon/kiadvány megszületésén kotlik épp,
ha ügyik leszünk, talán el is készül.
drukkoljatok!
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Van egy barátnőm (és neki lelkes társasága), aki egy sérülés miatt nem tud bicóra ülni, de biztosan szívesen lógat plakátot, pláne ilyet.
Kérek ötleteket tartalomra és külcsínre (esetleg el is készíthetjük majd együtt), a misst meg igyekszem addig belelkesíteni a remek feladatra.
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Csináljuk meg, én most értem haza 10 nap után, úgyhogy sajna idén lemaradtam a szervezés kezdeti fázisáról, de benne vagyok mindenben :)
Amúgy perill. már csinált ilyen plakátot, csak vhogy nincs már meg itt a criticalmass.hu-n
http://sestra.freeblog.hu/files/bukot_a_gyereknek_2.jpg
itt az egyik
*CMS*
Itt van minden amihez kozom van kozvetve vagy kozvetlenul:
http://kep.tar.hu/perillustris/50304111
http://kep.tar.hu/perillustris/50304113#2
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
Nagyon erős FÖLD NAPJA üzenet elkélne, asszem.
Pl.: CM pólón/mezen a Földgolyón álló emelő kerekes.
1 színből is megoldható. Ennél tömörebb nem jutott eszembe.
Egy másik ötlet: bringás piktogram csóka a hátsó kerék helyén a Földdel. Szöveg: csak egy Földünk van! Az első villa még üres is lehet, vagy ahogy gondoljuk.
Ha működni fog a szóróanyagok feltöltése, akkor nyomok egy-egy vektoros pdf-et ezekkel az ábrákkal.
Vélemény?
RAMage
nem rossz ötlet, ebből a képből lehetne plakátot is csinálni! ha pl lesz megint a civil napnak külön plakátja, simán! de külön is mehetne
Mivel a FÖLD NAPja, lehetne a másik kerék helyén maga a Nap!!!:))))ha?
alig várom, h valami hozzáértő elkészítse!
kezeket a magasba,
csakmert ott melegebb van:)
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Az nem baj, h 110-szer nagyobb a Nap átmérője? :) Vagy valami old sztájl velocipéd lesz? :D
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
Tudtok küldeni CM logót?
menj fel a propagandanayagokhoz, vagy a www.kep.tar.hu/roppantropy -ra, és ott tuti találsz
Juteszembe: ha valakinek megvan vektorosan a kis emelő csóka/csajszi, szívesen venném, ha belőné nekem az fvfv kukac citromail pont hu-ra.
UI.: plíz, csak ne .cdr legyen! Köszönöm!
RAMage
Szerintem nagyon jó az ötletek de szerintem azt is kéne csinálni hogy a külföldi mediát és belevonjuk akkor lehett hogy külföldön is majd lesznek CMek!
Amitt is kéne csinálni még utána valamilyen progarmot vagy elötte szervezni ...nem tom de szerintem nem csak felvonulás legyen hanem több
Na ilyen program lenne a fent említett civil falu, de, ha vállalják, a bicikliszerelő leányok is népszerűsíthetnék magukat/széles körben terjeszthetnék az üzenetüket.
Mondjuk, a fene tudja, mennyi pénzbe kerül a programok idejére IS lefoglalni a közterületet. Mert hát valljuk be, soksokezer ember nem fér el akárhol.
A külföldi média bevonása is jó, ha van kapcsolat, simán működhet. Legalább odakint nem csak a balhét látnák ebből az országból.
RAMage
Sok helyütt már vannak CMek: Kijev, Varsó, Krakkó.
Vmi hasonló Koppenhágában, bár a céljaik eltérnek, mert ott már vannak utak/sávok meg tárolók és kevesebbet is lopnak el a soxor kikötés nélkül letett cangákból.
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Küldve 4 variáció.
Köszönöm!
igaz, .cdr lett, de remélem a zillusztrátor megnyitja.
RAMage
na majd akkor etssék felnyomni ide és propanyagokhoz!
Milyen formátumba exportáljam?
- - - - -
www.6efutas.hu
Azt azért megjegyezném, hogy a "brazil táncosok" nem voltak útban!
Emelték a vonulás hangulatát és színesítették azt jelenlétükkel.
Éljenek sokáig és tartsák meg yó szokásuk!
A témához kicsinyt később "érdemben" is hozzászólok.
Így van, nem a brazil táncosok voltak útban, hanem a sok hülye bringás, aki megállt nézni őket :)))
Brazil táncosok amúgy maximálisan jók voltak.
én is erre gondoltam. állhatnának jobb helyre majd, de nagyon örültem nekik én is!
Hát igen, éljen a Batucada!
*CMS*
Ha nem a Clark Ádámon, hanem a Felvonulásin (56-osok) lennének, és azt tudná már a jónép hogy ott vannak, akkor talán még többen tekernének végig. És a sor sem állna le. A végén pedig hatttalmas nagy buli.
üdv adamekp
már 78 hete
Egy korábbi ötletem, csak még nem hozakodtam elő vele:
Meg lehetne lovagolni ezt a nagy bulvárvilágot, ami körülvesz minket. Arra gondolok, hogy sok ismert arc teker velünk, vagy jár akár minden nap bringával. Szerintem biztos szívesen népszerűsítenék a mozgalmat, ha felkérné őket a CM, vagy az MK. És akkor ott lennénk a bulvárlapokban, és így talán azok is megérthetnék a céljainkat, akik csak abból "művelődnek"...
-dobákpeti-
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
Ú, Peti, ez jóó, meg a többi ötlet is nagyon tetszik!
Aktivizáljuk magunkat:)
"mindenki hozzon magával még egy" bulvársztárt! :D
De tényleg jó az ötlet, de azért remélem, nem kell őket előtte megtanítani bringázni. :D
Nem kell. Elég csak Hajós Andrást, Till Attilát, Pálffy Istvánt megemlíteni.
Grafitember most az ő arcukkal készít rajzot "Ő tényleg velünk teker!" szöveggel? :)
Akkor, ha Grafitember ezt látja, vagy aki látja adja át neki, hogy a következőkön is kezdhet agyalni, íme:
Péterfy Bori,Rutkai Bori is rendszeresen cangázik!
Sőt,Csányi Sanyi, Tóth Jocó (színészek), Eichinger Tibor (gitáros)
Őket is látom folyton vasparipán...
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Kérdés a részemről: visszatérünk az eredeti CM színhez? Én szívesen mennék narancssárga pólóban, és bár a zöld valóban jobban passzolna a Föld nap-i üzenethez, én mégis a narancs mellett vagyok. Erről ki mit gondol?
ez már több helyen meg volt vitatva, és már készültek az első szórólapok, zöldben. jó lesz ez így most...
tényleg a bulvárra jó lenne. nem hiszem hogy a legtöbb autósügyesgyerek a blikkeken kívül mást nagyon olvasna, és legalább oda eljutnánk...
Magam is így vagyok vele.
Az az igazság, hogy, ha narancssárgában jöttök ketten, az tök mindegy, mert senkinek nem fog feltűnni, de emlékeim szerint a szervezői úgyis zöld maradt.
A reklámanyagok meg "kötelezően" zöldek, hogy egységes legyen.
Cél, hogy amennyiben valaki észrevesz egy zöld színt bárhol, akkor neki arról a Cm kell, hogy beugorjon (:
Érdemes eldönteni, hogy a ruházatban is tartjuk az egységességet, vagy sem, de mivel eladtunk párszáz barna, keki, fekete CM-pólót, aligha számít. Meg egyáltalán...
CM -mez gyártás-3.
Süni
www.fabiano.hu
Öhömnek nincs is narancs szervezői pólója mert tavaly áprilisban szervezett először, velem egy szakaszon. :)
Az egységesség nagyjából ugye legyen meg (persze narancs szervezőit is lehessen felvenni aki akar), a fekete meg keki pedig úgyis emlékpóló (most is az van rajtam), szóval az felvonulásügyileg némiképp irreleváns.
üdv adamekp
"persze narancs szervezőit is vehessen fel, aki akar"
Akkor most érthetőbben :)
-tök hülyeség kétfajta szervezői póló engedélyezése.
Másrészt minek? Miért nem jó a zöld? (:
Nem mindegy, hogy milyen színű póló van Rajtad, amikor szervező vagy? Akkor az a munkaruhád.
Vagy túl sok zöld van forgalomban? ...vagy mi van? (:
Vagy csináltassunk megint narancsszínű pólóból egy csomót, hogy egységesek legyünk? Nem értem.
(:
( A keki stb színűek azért nem irrelevánsak, mert ebbe a halmazba beletartozik a narancssárga pólód is, hiszen semelyiknek nincs közös halmaza a szervezői pólókkal, amelyek zöld színűek. ((:
De, ha "felvonulásügyileg" nézzük irrelevánsnak, akkor szintén nem az, hiszen felvonulni bármiylen színűben lehet (keki, narancssárga stb), míg a szervezői póló zöld, tehát itt a közös metszet szintén csak a fevonulás szintjén állapítható meg, miszerint a szervező, az felvonuló is egyben, nem csak szervező. Ergo, bármilyen színűben tekerhetsz, de szervező csak zöldben lehetsz. (még rímelt is a végére :)
Természetesen a fentiek csak abban az esetben igazak, ha a szervezői póló kizárólag zöld lehet a mostani CM-en.
(: (:
CM -mez gyártás-3.
Süni
www.fabiano.hu
Én keki leszek, mert olyan pólót vettem télen, és tök yóóó :) persze én is irreleváns vagyok mert csak egy leszek a harmincezer vagy háromszázezerből :D
Zsoltee
Ami engem illet én CM-es mezben szeretnék felvonulni. Vajon fogok?
Vess egy pillantást az ide vonatkozó fórumra, és rögtön megtalálod a választ.
De az is lehet, hogy leléptem a pénzzel és ezeket a sorokat már Braziliából írom (: Hétfőn nézzétek a Kékfényt! (:
CM -mez gyártás-3.
Süni
www.fabiano.hu
Oké.
Nézzük.
kuldj tancosokat!!! sokat! :D
:b
Hiába futsz.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Emlékeim szerint volt (nem tavaly) narancssárga szervezői póló, mintha nekem is lenne... Vagy nem?
*CMS*
De durva, másfél éve voltam utóljára CM-en... Még a narancssárgán. Sőt, akkor voltam először is!
Tavaly tavasszal már szervezni is szerveztem volna, de fizika OKTV-döntőm volt Debrecenben. Még bringát is odaszervezni bonyolult lett volna (magamat is az volt). Ősszel meg szerveztem is - csak CM nem volt hozzá.
Érdekes, a szerteágazódást mutatja, hogy csak egyszer vettem részt AZ eseményen, de fel se tűnik... Persze ehhez kellett pár egyéb részvétel, mint CM-Debrecen gyalog-megnézve, Tour de voks, Andrássy úti (csak kisrészt CM) rendezvény, Milli, REtour, Milli-farsang... Meg persze a honlap, meg a tavalyiak hrdetése/plakátolása a sulimban.
Dehátmajdmostaztán!
És megfogadva saját(?) tanácsomat, viszek magammal még egy embert! A hugomat(10) is beavatom a buliba. Az Andrássy-t már simán letekertük tavaly is innen Csillaghegyről, oda-vissza.
ZÖLD. egyértelmű..:) de tényleg. már csak azért is amit mondtál..
Szentem kéne fiatalabbaknak is valami jó kis közösségvonzó feladat:) Mert egy csomó 12-16 éves csávóka van aki szervező neme lehet, viszont szívesen segítene(szerintem). Pl Én! Ilyen plakátlógatás szerő, csak valami más kéne szentem.
plakát lógatás?:) azt hogy kell? Menet közben, úgy gondolod? vagy ragasztani? Cinálj plakát, lógasd:)
Mint a hídról, transzparens
azt szervezték vkik tavaly is, de nem tom pontosan kik- velök kontaktolj
Sziasztok!
Ami az ifjú bringásokat illeti, már tavaly is volt róla szó, hogy segíthetnének "Hogyan ne üttessük el magunkat" szóróanyagot osztogatni. De mivel csak ketten nyomtattunk eme becses olvasmány azon korai példányából, nem lett túl sikeres. Ebből azóta készültek újabb verziók is. Szégyen szemre nem ismerem őket. Mi lett a változtatás? Magyar vonatkozás?
Ami a pólót illeti, zöld :) És az egy kerék és a helyén a Föld, nagggyon ütős. riszpekt
Ha ilyen lenne az emlékpólókon is, az már nem semmi nyomot hagyna a kis buksikban... és az idősebbekben sem, remélem.
Az újabb változatok felkerültek a Kerékpárosklub honlapjára: www.kerekparosklub.org/navigacio/publikaciok
Én pedig írtam egy kerékpáros Kresz Összefoglalót
Ezeknek a sokszorosításában és terjesztésében is tudnátok segíteni.
Üdv:
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Bringaút takarítás projekten rajta vagyunk (bringaútponthu), a VBB segítségével aznapra. Hetedikén lesz egy főpróbánk (illetve egy rendszeres akció első idei manifesztje), lehet jönni segíteni. Ennek tapasztalatait összeszedve lesz megszervezve a föld napi eksön.
zsír! akkor majd itt is hírdessétek meg az akciót, meg a sajtóban!
és azt hallottam, h. lehet hogy lesz ápr21-én bringavásár a szimpülben, de ez nem tuti.
szerintem ami nagyon fontos csak elmentunk nagyon itt a zold vagy narancssarga iranyba, hogy ez a FOLD NAPJA! az uzenet az kell legyen: CSAK EGY FOLD VAN HAVER, VIGYAZZ RA!
lehetnenek eloadasok a temaban. hogyan tudsz a mindennapi eletben is bolygotudatosan[?] elni, mit tehetsz a kornyezetedert, ilyesmi.
szoval az fontos megegyszer, hogy ez most nem az automentes vilagnap. ez a fold napja, a bringazas 'csak' azert van, mert ez IS egy modja annak, hogy megovjuk bolygonkat, raadasul baromi elvezetes. ;)
:b
Worki veled egyet értek hogy kéne valamit csinálnuk mert én se lehetek még szervezö mert túl kicsi vagyok :)
ùgy hogy gondolkozjunk hogy mit lehetne csinálni
Ja és azoknak akik nem tudják eldöntöni hog ymilyen szinü poloban menjenek el a CMre ...
Hogy szerintem ez mindegy de én ebbe nem szolok bele nekem nincs is CMes polom :)
Szerintem ezzel most sokat segítettél mindenkinek.:p
Viv, a szín lehet, hogy mind1, az viszont kiderült a soraidból, hogy pénzmaggal még nem támogattad a CMet,
ejnye-ejnye:)Jó hír viszont, hogy sosem késő elkezdeni...
üdv.remélem a vicces gatyódban jössz megint!
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Bolygótudatosságra nevelés egy kemény dió!
egy kebelbarátom azért nem érti+, h elzárom a csapot fogmosás közben, mert, mint mondja: mit spórolok, mikor sosem tudom ennyi elzárással azt kompezálni, hogy a MHBnél egész éjjel szökőkút szerűen spriccel ki a víz a Vízműves cuccból!És valóban hányszor láttam ilyet, meg a nappal égő lámpákat az utcákon...:(
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
Ne dumáljatok, akciózzatok!
Lehet letölteni majd nyomtatni a cimkét és terjeszteni az igét.
Tőcsed a cimkét innen és innen.
Aki nem tud nyomtatni az jelezze és készítek neki néhány ívet yól.
ez az visszatért rég nem látott ropy!
igen, nyomtassatok, de ötletelni is kell ám hééé
juhúú, holnap már rakom iss:)
ROPY!!!Nem tok, adsz?utsó péntekre jössz?
Jut eszembe erről...
Belekukkantottam a Cash Flow című lapba, mert az Amorf Ördögök énekesnőjéről készült képösszeállítás:Péterfy Bori életvitele címmel (fura egy cím)No és valóban, sok pici fotó, az egyiken nagy örömömre épp bicajon látható, mosolyogva, ahogy szokott (háttérben: az Almássy tér járdája, azon tepert, erre mi a képalája???)
MINDENNAP ÉLETVESZÉLYBEN
köszönöm ezúttal is a bicajostársadalom nevében a negatív reklámot!(vagy lehet, h csak én látom ezt annak?)
enalla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"
nem csak te.
sokan túldramatizálják ezt az életveszélyes bringázás dolgot... és a sajtóban persze, hogy így jön vissza...
tegnap egyik kollgám kérdezte, hogy milyen gyakran érzem úgy, hogy húzós volt egy-egy szituáció. mondtam neki, hogy minden napra jut valami kis affér, ami veszélyes lehetne. de ami igazán közel volt, az kb havonta 1.
havonta 1 majdnem baleset meg még egy autóval közlekedőnek is jó arány sztem :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
A rendőrségi engedélyezés ügyében a "jóakaróink" miatt zűrök vannak. Nekünk semmi bajunk velük, így kompromisszumos javaslatot tettünk feléjük, ami időpontváltozással is járhat. Ha minden oké, akkor indulunk.
Zöldek leszünk idén is, mert úgy nem kell sok szervezői pólót csináltatni, vagy csak annak aki kér.
Aznap újra lesznek rendezvények, sátrak de most a belvárosban.
Batucada még nem jelentkezett. Jó helyen voltak, csak külön rendezők kellenek oda is hogy ne legyen bringás dugó.
Transzparensek újra lesznek a hidakon, de újabb helyeket is találhatunk.
Én nem szívesen tiltatnék az autókank bárhol parkolást, mert elég teher nekik a CM is. Szűk utakon úgysem megyünk.
Hajrá, hajrá, rajtatok a világ szeme!
Nyomtatnánk a propagandát, ha tudnánk mikor és hol kezdődik a CM!
Kik azok a titokzatos "jóakarók"? Ha szabad javasolnom nekik, inkább otthon akarjanak, valami kicsi helyiségben.
Mit jelentenek a zúrök?
Az vonaulás helyére és idejére bejelentettek valami mást?
A Batucada tavaly csak spontán önreklámozó akció részeként volt kint (mármint nem volt megbeszélve), ugye?
Szenzsé dobta fel előtte hogy kijönnének szambázni. Én nagyon örültem neki. Kirázott a hideg amikor az visszhangos alagútba kanyarodtunk, és a túloldalon beindultak a dobok.
Nagyon ott volt a Batucada és remélem, áprilisban is dübörög a Brazil samba!
Jaja
Az nagyon hangulatos volt!
Feldobta az egészet!
Szamba!
Hát még a végén, amikor a rendőrök még bekapcsolták a szirénát, az nagyon jó volt! Ugyanilyen hangzavart az Alagútba idén is!
üdv adamekp
ógyász :(
*CMS*
valami ellen program készül? jaj de örüök... majd gondolom mindent elmondtok, ha itt az ideje.
a batacudáról annyit, hogy ha a füvön lettek volna, az lett volna jó. nem szervezői nógatás kell. persze, hogy nézni akarjuk, ki akar elmenni. de az nem jó ha szervezők el toszogatják az embereket, nem tetszene nekik és nem akarunk rossz élményeket nekik.
látom lesz sok jó, hajrá! és lehet egyéni jó ötleteket nyomni még pluszba!
igen, battacudáékat nem jó útközbe rakni, mert nagyon sokan megállnak egy kicsit hallgatni/nézni őket! szóval biztos a torlódás... inkább azt kéne, hogy megkérni őket, hogy a startnál és a célnál csinálják a partyt :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Sziasztok!
Én egy bringanagykerben dolgozom és megkérdeztem hogy nem-e akar a cég kivonulni. Azt mondták hogy lehetne róla szó csak nem tudják hogy az Andrássy le lesz-e zárva mert oda szívesen mennének vagy a felvonulásira.
Azt szeretném megkérdezni hogy tudna valaki infót segítséget adni erről mennyibe kerülne terület foglalási stb. nem értek hozzá csak kérdezősködök. Vagy valakivel akivel egyeztethetne a cégtől valaki (e-mail stb.)
Köszönöm.
Fjoe
ez egy civil esemény, ahova szerintem cég ne jöjjön reklámozni, eddig is távoltartottuk magunkat a midnenféle szponzoroktól. nem lenne jó, ha cégek telepednének rá. majd a sok bringásból ak,iket gyártunk, vesznek tőlük sok biciklit.
A Tűzraktér/Tűzraktár csoport tavaly ősz óta nem tudja munkáját és független kulturális tevékenységét folytatni a IX. kerület Tűzoltó utca 54-56. szám alatt. 2005. június 23-a óta próbáljuk anyagi és egyéb akadályokkal szemben is végezni társadalmi munkánkat.
A Tűzraktér/Tűzraktár működésének két nyara alatt valami újat hozott Budapestre és reméljük, elindított egy értékteremtő folyamatot. Közösségi, kultúrateremtő tereket akartunk és akarunk továbbra is létrehozni. Programokkal jelentkezünk a jövőben más helyen, melynek kialakítására és működésének feltételeire időt szánunk. Fesztiváljainkat megtartjuk különböző befogadó helyszíneken, ahogy a nagy sikert aratott Sirályban tartott Álmatlanság fesztiválunkat is. Az elmúlt két évben szerzett pozitív élmények, sikerek, bíztatások, támogatások arra ösztönöznek minket, hogy ne adjuk fel a harcot, a kezdeményezésünknek helye van Budapesten.
Az épületet elvette tőlünk a tavaly ránk „ruházott" vendéglátóegység, előfordulhat, hogy azonosítani akarják magukat velünk, ezért ezúton tudatjuk, hogy semmilyen összefüggés nincs a Tűzraktár/Tűzraktér illetve az annak helyén megnyitó szórakozóhely között.
Találkozunk új helyszínen, nem csak nyaranta, kampányszerűen, hanem hosszú távon is folytatni fogjuk a magyar kulturális életben tátongó űr betöltését. Elindult a folyamat, amelyben a különböző művészeti és civil törekvések reakcióba léphetnek egymással. Tudjuk, kell a hely, amely összegyűjti a város rezgéshullámait, ahonnan a megtermékenyült ötletek visszasugároznak a város felé.
mi?
én nagyon drukkolok nektek, de ez most tényleg offtopik volt nagyon.
Tekerj és fogd rá a nyuszira!
Csináltam Föld napja anyagokat, de mivel nem látom működni a "propagandaanyagok feltöltése"-t, annyit kérek, akinek kell, dobjon egy mélt! 1 színes viktoros pdf-ben elküldöm néki. Méret: A/4, ezt lehet majd kicsinyíteni, nagyítani, meg minden.
RAMage
nem tudom hova küldeni, szóval légyszi az aronman@gmail.com ra küldj! kössz
Elküldve
RAMage
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni tőletek a felvonulással kapcsolatban. Szeretnék információt kapni, hogy honnan indul, meddig tart, milyen útvonalon, kb. hány km az egész őt, lesznek-e programok, (hol tudok csatlakozni)...stb. Sokat segítenétek, ha valaki küldene anyagot az e-mail címemre: antalm2@freemail.hu. Kérlek segítsetek! Köszike: Marcsi
Szia Marcsi!
Örülök, hogy érdeklődsz!
Szerintem nézz be ide gyakran, és mindenről értesülni fogsz időben! Amint hivatalossá válik a program, az útvonal, satöbbi, ki fog kerülni a főoldalra.
Addig pedig terjeszd a barátaid közt, hogy gyertek sokan április 22-én 16 órára az Újpesti rakpartra!
-dobákpeti-
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
Külön figyelmedbe ajánlom a "csapatindulók" rovatot: a lakóhelyed közeléből induló csapathoz csatlakozva az odajutás is könnyebb (és biztonságosabb is.)
- - - - -
www.6efutas.hu
Szia dobákpeti!
Köszönöm az infót, nagy segítség már ez is. Mi is szeretnénk menni, eddig még nem voltunk, de szeretnénk ehhez a közösséghez tartozni, mert nemrég vettünk biciklit, és azóta dolgozni is azzal járunk. De köszi, tényleg, be fogok nézi gyakrabban.
Szia, Marcsi
honnan tudok szóróanyagot szerezni (matrica, plakát) terjesztés céljából??
R.
hajtáspajtás főhadiszállás: Mária u. 54.
térpék: http://www.hajtaspajtas.hu/szerviz/terkep.htm
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
köszi, erre gondoltam én is.
R.
:)
szia mindenki!
nagy lelkesedéssel betennénk a Funzine című ingyenes, külföldieknek szóló újságba az idei CM et némi infoval külhoniaknak hogy pl hol szerezzenek bicót és hogy csatlakozzanak, de sehogy sem találok csak a tavalyi esetről részletesebb infot. Ha van angolul az ideiről, az csúcsszuper, ha magyarul, az is remek lenne, ld: merre, kb meddig, mizujs az utána szokott mulatsággal stbstb. mulatság külön is lejöhetne...csak infot lécci!
és hát naná hogy nagyon sos, mert leadás van..
köszi!
j
budapestunderguide
A tavaly ősziről az angol nyelvű szöveg: http://www.criticalmass.hu/20060922/english-press
Az útvonal 99%, hogy ugyanaz lesz, az időpont más:
2007. 04. 22. 16:00 Gyülekező: 15:30 Újpest Rakpart#Dráva utca
Vége: Felvonulási tér/56-osok tere
Ideiről nincs még szöveg.
Hivatalos afterparty nincs, mert nem találtunk olyan helyet, ahová 40000 ember befért volna, és a bicikliket is le tudtuk volna zárni. :-)
a vége úgy néz ki, hogy városligeti nagyrét lesz.
a külföldiek mondjuk bérelhetnek biciklit a deák téri bicikli bérlőnél, sok tursita azt csinálja. ott van a deéák téri metrómegállónál a kapualjban egy elég nagy bolt, de most nem tudom a nevét, címét.
Vagy a Szódában a Budapest Bike-nál
fából vasparipát
tényleg! azok a narancssárgák
Na elkezdtem a visszaszámolást a suliban is...
Ebben az évben nincs matricám amit letéphetik csak minden nap háromszor fölrajzolom a táblára hogy még hány nap és már ezzen kiakadnak...A mai fiatalok..;)
Szerintem kéne igazán csinálni egy listád ahol minden olyan biciklis bol vagy nem tudom mi van rajta a belvárosbol ahol a CMnapján még lehett kapni bcikliket...
ez nagyon jó ötlet!
Én még annyit tudnék hozzátenni, hogy fél4 a gyülekező, 4kor indulunk, és kb. két óra alatt érünk a végére, a Városligeti nagyrétre. A táv olyan 15km, (ugye?) a tempó lassú:)
terjeszd:)
ja!
és viv, szerezz a pajtiból!
Nem tudom figyelitek-e az egyéb eseményeket?
Ezen a helyen már megint szerveznek valami zavargást április 21.-re.
http://mimagunk.com/node
Vihar egy kanál vízben.
Még a bulvár se kapta fel...
dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
Azért vájuk csak ki a végét, petike.
De én tökön szúrom magam ha ez is elmarad vmi faszság miatt, mint múltkor. Csomó meghívó kiment már vazz...
én inkább őket szúrnám tökön :D de reméljük nem fog ütközni a két program :)
Zsoltee
Márciusban Újra is Kezdték, nem? :D Április 21 mióta március? Mellesleg meg kit érdekel, mi többen leszünk :)
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
A zavargás már csak ilyen. Azt szervezik.
Ma tartottam egy Tour de Bringaboltot és elvittem a környék összes üzletébe a plakátokat. Többen mondták, hogy jönnek... :D
zsír vagy! melyik kerület?
Hu mindenki szervezik de én nem tudok...
Vááá
Na mindegy
de plakátok vannak a suliban :D
Százhalombatta (2), Érd (3) és Diósd. A XI. és XXII. kerültek is meg lett szórva, csak nem tudom pontosan ki csinálta azt.
Én (is), és egy kedves lányka is.
Üdv!
Érdeklődni szeretnék, hogy honnét tudnék egy 4 vagy esetleg 6 személyes bringóhintót bérelni csak a CM-re??
Azt tudom, hogy a Margit-szigeten és a Városligetben lehet bérelni, de az előbbin tudtommal nem lehet kivinni a szigetről, az utóbbin meg gondolom hogy ugyanilyen korlátozás van.
Van valami ötletetek?
Előre köszönöm a hasznos infókat!
Forton
Mekkora ötlet! Szerintem próbáld meg megdumálni vagy egyikkel vagy másikkal, hogy most kivételesen lehessen. Hátha együttműködnek.
Nekik is vihettünk volna plakátot+szórólapot :D
fából vasparipát
eddig is volt pár bringó_!
Sziasztok,
Nem tudjátok a Budapesti CM útvonalát? Ugyanaz lesz, mint tavaly? Nem találok infót erről a honlapon.
Igen!
Elvileg ugyanaz lesz azt hiszem, de az a biztos, ha vársz egy pár napot amíg kiírják a főoldalra. Gondolom nem lustaságból nincs még kint :)
fából vasparipát
Az a baj, hogy ajánlani szeretném egy újságban, és holnap már késő.:(
Amúgy a sajtónak nagy segítség lenne, ha lenne egy sajtó rovat, ahol az összes tárgyszerű infó fent lenne. Plusz tavaly kaptam Sinyától nagyon jó és látványos képeket, ezeket is fel kéne rakni a sajtó rovatba, mert kevesen fognak nyomozni jó anyag és nyomdába megfelelő nagyméretű fotók után, egy ilyen rovat sokszorozná a sajtómegjelenéseket.
Plusz, ha látványos akciók vannak,a békejeles akcióra emlékeztek? amikor egy óriási békejelet formáltak a Hősök terén fáklyákkal a szervezők, ez, mivel látványos volt felülről a kép, igencsak felülreprezentáltan jelent meg a sajtóban.
Ha celebeket akartok fotóztatni, keressétek meg őket, és utána hívjátok rájuk a bulvársajtót, több oldalt kaptok, pláne, ha a pl. kisgyerekkel jönnek. Talán még a céljaitokból is átvihettek valamit a rendszeren.
Vagy keressetek közismert arcokat a rendezvényhez, aki elmegy mindenféle műsorban beszélni róla.
engedjetek meg egy kemény kritikát: az oldal struktúrája sztem katasztrofális. Miért nincs egy normális nagy topikja a CM-nek?
Ha tömegrendezvényről van szó miért kell a nem aktívan fórumozónak egy olyan információért fél óráig kattintgatni hogy hol és mikor kezdődik a rendezvény?
Nem kéne kitenni a főoldalra????
valszeg meg van az oka, hogy miért nincs még kint, bár már engem is kezd idegesíteni a dolog
sajnos összevissza kavarás volt a CM-en kívül álló okok miatt az indulással kapcsolatban :(
gondolom, kiteszik főoldalra nagybetűkkel, amint 100% lesz.
Valóban így van.
Csütörtökön lesz publikus az útvonal, és a részletek.
Akkor kitesszük a honlapra is.
Kb mikor érünk az Andrássy elejére és az Oktogonhoz? Mármint időpontilag.
A CM visszaut... Avagy valoban sokkal tobben bicikliznek mint nehany eve, am ezzel, mint varhato is volt, sokkal tobb "hetvegi bringas" van az utakon, akikre nagyon oda kell figyelni, mert a tobbseguk kiszamithatatlanul mozog. Ez nem fogyatekossag, hanem egyszeruen csak a rutin hianya, a nagy reszuk honaprol honapra jobb lesz. Am addig is be kene izzitani legalabb a lampakampanyt, mert rengeteg barom kozlekedik anelkul. Kifogasa gondolom majd` mindegyiknek van, am az eszesebbre bizonyara tudunk hatni.
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
hát igen, és folyamatosan javuklnak. eprsze, ezért mondom, hogy kell sok tájékoztatóü kampány, "nevelés" és iylenek, hogy belőlük legyen még több és még jobb bringás. pl. kéne sok vegyél lámpát izlé cmre is. ha ott megyünk ahol tavaly, akkor az egyik nagy a5ös pont szembejön majd többtízezer emberrel újra, de stiggstől kaptam még 2-t azokat is kinyomom CM előtt az útvonaklra
Lógassunk le valami lepedőt az egyik hídról?
hát például az tök pipec lenne!!
Kérlek légyszi segítsetek, mert teljesen nem emlékszem reá, valamit sűrgősen közölnöm kéne sok-sok emberrel az adatot, hogy ha 4kor indulunk az újpesti rakpartról, akkor kb mikorra ér oda a tömeg eleje az Erzsébet térre (illetve mellé, a József Attila út/Andrássy elejére) valamit, az Oktogonra. Nagyon nagyon szépen köszönöm annak, aki segít nekem, és válaszol ide S.O.S.!!!!!!
KÖSZIIIII:)
szerintem oylan 5-fél6 felé? inkéább fél6 felé
Előbb talán tudni kéne, hogy mikor indulunk, nem? :/
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
16:00 CET.
üdv adamekp
Nem tudom, minek ezt erőltetni. Ugyse értek el vele semmit! Autók mindig lesznek, mert szükség van rájuk!
Úgyhogy elhuzhattok a biciklivel a francba!
Vagy pedig nehogy autóba merjetek szállni!!!!!!!!!!
Őszintén sajnállak!
Zsoltee
Asztamindenithogymegmontta! Ülj le, egyes!
Hogy a fenébe talált rá erre a topikra?? LOL :D
szerinted akinek ennyi esze van, hogy ilyeneket irogat, az képes lenne egy friss, aktuális topicot találni, és egy a hozzászólásához passzoló előzményre reagálni?
Zsoltee
Jaooo, eloszla a köd, mi eddig sem vala!
A zélet nyóc után...
Pajtikáim,
Gondolom az, akinek két kerékkel több van (vagy kevesebb: ez nézőpont kérdése) és elbringázott már a Margithídon a Combinók által kidöntött oszlopok mentén, mióta azok megerősíttettek, gondolom hozzám hasonló módon némán lerótta kegyeletét a magyar mérnöktársadalom gyöngyszemei által létrehozott kortárs műremekek előtt, amelyeket a rothadó kandelláberek tövében, korunk ütőerén tartva kezeiket, és megérezvén az új idők szelét, a meghökkentés artisztikus eszközeit finom szimbólumrendszerbe leképezve művészi gonddal létrehoztak. Akik nem ismerik a magyar mérnöki lelemény ezen világszabadalmát (amelyet természetesen pusztán pár évre terveztek, tehát megvan rá az esély, hogy úgy 30 évig fogjuk őket bámulni). azoknak annyit, hogy a járdán található oszlopok tövét precíz és szabatos tervek alapján, és láthatólag teljesen egyedi kivitelben (nincs két egyforma alkotás) sikerült úgy megerősíteni, hogy
1: bringa többet nem fér el az oszlop és járdaszegély között (ami pedig elég hasznos volt, amikor teli volt járókelővel a híd - egyébként mindig teli van)
2: egy rossz mozdulat, átmeneti illumináltság, stb esetén azán szét lehet loccsantani az élekben a fejeket
3: eszméletlen randa, torz, helyrabló, és nagyon európai.
Ha mindez még nem lenne elegendő ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy oszloponként el van gáncsolva a közterületi kultúrába vetett hite, nehogy azt higgye bárki is, hogy mindezzel le van zárva a sufni tunningon szocializálódott mérnöki szürkeállomány által létrehozott kompozíció. Tekintettel ugyanis arra, hogy várhatóan T mínusz 2 éve már rég a Dunába kellett volna zuhannia a hídkorlát egészének annak felmmért műszaki állapota miatt, e mérnöki szuperzsenik a következő megoldást eszelték ki: a megmarat kazánlemez darabkákkal odaheggyesztették a hídjárófelület alatti tartókhoz a korlátot. Ettől ugyan méginkább megnövekedett a felbukás esélye, de erre is lett egy korszakalkotó ötlet: a hegyesztett darabokra ráfestették az árpádsávos zászlót, mintegy némán protestálva a politikai utcára vonulása mellett.
Summa summárum, a dolog mára úgy néz ki, hogy kedves (bár a közlekedéstervezők által eléggé leizélt) gyalogos és bringás sorstársaink előbb utóbb csak felbuknak a korláttartó árpádsávban, és mivel valószínűleg precíz pontosan ki lett számolva a bukás íve, így vagy a Dunában kötnek ki, vagy egy autó előtt, vagy pedig csak szétloccsantják az agyvelejüket az oszlopmegerősítés élein. Végülis ez így elég kerek kerékpár-politika a kritikus tömeg hatékony csökkentésére...
Ám nem számoltak azzal, hogy a gagyi visszavághat. Én erre készülök. Ezennel meghírdetem a muskátlis forradalmat: üssük agyon a gagyit gagyival. Nagymamáink szeretve dédelgedetett dél-tiroli beütésű parasztromantikában megerősített muskátlikultuszát keresztezzük együtt a magyar mérnöki lelemény maradandó alkotásával, az oszloptővel. Mérnökeink ugyanis arra nem gondoltak, hogy a kazánlemezbordák remek ültetőhelyet biztosítanak eme légszennyezésre amúgy eléggé érzékeny, de sok műtrágyával és vízzel elég sokáig életben tartható virágdíszek számára. MUSKÁTLIT hát a kazánlemez közé, hiszen a lepattogzott zománcú lavór mellett ez is kivállóan alkalmas arra, hogy élettér legyen kis virágaink számára. Asszem a az idei Critical kivállóan alkalmas arra, hogy ismét kísértet járja be (ha nem is Európát, de) a Margithidat: a gagyi és a balesetveszély elleni "forradalom" kísértete. Hátha kedvenc politikusaink két "kumcsizás" és "mélymagyarozás" között esetleg ennek a problemának a megoldására is szánnak némi időt.
Szóval, mindenki hozzon magával egy muskátlit! Bár a felvonulás nem érinti a Margithidat, de nagyjából a Dráva utca felé sokaknak útba esik. Tegyél egy vargabetűt, és ültess egy muskátlit!
Üdv: B.S.
"nesze hülye paraszt, itt egy sor, mondjad velem és jól szórakozól" - SickRatMan
avagy mindenkinek olyan érdekképviselete van, amilyet megérdemel, és hasonló közhelyek
Pajtikáim,
Gondolom az, akinek két kerékkel több van (vagy kevesebb: ez nézőpont kérdése) és elbringázott már a Margithídon a Combinók által kidöntött oszlopok mentén, mióta azok megerősíttettek, gondolom hozzám hasonló módon némán lerótta kegyeletét a magyar mérnöktársadalom gyöngyszemei által létrehozott kortárs műremekek előtt, amelyeket a rothadó kandelláberek tövében, korunk ütőerén tartva kezeiket, és megérezvén az új idők szelét, a meghökkentés artisztikus eszközeit finom szimbólumrendszerbe leképezve művészi gonddal létrehoztak. Akik nem ismerik a magyar mérnöki lelemény ezen világszabadalmát (amelyet természetesen pusztán pár évre terveztek, tehát megvan rá az esély, hogy úgy 30 évig fogjuk őket bámulni). azoknak annyit, hogy a járdán található oszlopok tövét precíz és szabatos tervek alapján, és láthatólag teljesen egyedi kivitelben (nincs két egyforma alkotás) sikerült úgy megerősíteni, hogy
1: bringa többet nem fér el az oszlop és járdaszegély között (ami pedig elég hasznos volt, amikor teli volt járókelővel a híd - egyébként mindig teli van)
2: egy rossz mozdulat, átmeneti illumináltság, stb esetén azán szét lehet loccsantani az élekben a fejeket
3: eszméletlen randa, torz, helyrabló, és nagyon európai.
Ha mindez még nem lenne elegendő ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy oszloponként el van gáncsolva a közterületi kultúrába vetett hite, nehogy azt higgye bárki is, hogy mindezzel le van zárva a sufni tunningon szocializálódott mérnöki szürkeállomány által létrehozott kompozíció. Tekintettel ugyanis arra, hogy várhatóan T mínusz 2 éve már rég a Dunába kellett volna zuhannia a hídkorlát egészének annak felmmért műszaki állapota miatt, e mérnöki szuperzsenik a következő megoldást eszelték ki: a megmarat kazánlemez darabkákkal odaheggyesztették a hídjárófelület alatti tartókhoz a korlátot. Ettől ugyan méginkább megnövekedett a felbukás esélye, de erre is lett egy korszakalkotó ötlet: a hegyesztett darabokra ráfestették az árpádsávos zászlót, mintegy némán protestálva a politikai utcára vonulása mellett.
Summa summárum, a dolog mára úgy néz ki, hogy kedves (bár a közlekedéstervezők által eléggé leizélt) gyalogos és bringás sorstársaink előbb utóbb csak felbuknak a korláttartó árpádsávban, és mivel valószínűleg precíz pontosan ki lett számolva a bukás íve, így vagy a Dunában kötnek ki, vagy egy autó előtt, vagy pedig csak szétloccsantják az agyvelejüket az oszlopmegerősítés élein. Végülis ez így elég kerek kerékpár-politika a kritikus tömeg hatékony csökkentésére...
Ám nem számoltak azzal, hogy a gagyi visszavághat. Én erre készülök. Ezennel meghírdetem a muskátlis forradalmat: üssük agyon a gagyit gagyival. Nagymamáink szeretve dédelgedetett dél-tiroli beütésű parasztromantikában megerősített muskátlikultuszát keresztezzük együtt a magyar mérnöki lelemény maradandó alkotásával, az oszloptővel. Mérnökeink ugyanis arra nem gondoltak, hogy a kazánlemezbordák remek ültetőhelyet biztosítanak eme légszennyezésre amúgy eléggé érzékeny, de sok műtrágyával és vízzel elég sokáig életben tartható virágdíszek számára. MUSKÁTLIT hát a kazánlemez közé, hiszen a lepattogzott zománcú lavór mellett ez is kivállóan alkalmas arra, hogy élettér legyen kis virágaink számára. Asszem a az idei Critical kivállóan alkalmas arra, hogy ismét kísértet járja be (ha nem is Európát, de) a Margithidat: a gagyi és a balesetveszély elleni "forradalom" kísértete. Hátha kedvenc politikusaink két "kumcsizás" és "mélymagyarozás" között esetleg ennek a problemának a megoldására is szánnak némi időt.
Szóval, mindenki hozzon magával egy muskátlit! Bár a felvonulás nem érinti a Margithidat, de nagyjából a Dráva utca felé sokaknak útba esik. Tegyél egy vargabetűt, és ültess egy muskátlit!
Üdv: B.S.
"nesze hülye paraszt, itt egy sor, mondjad velem és jól szórakozól" - SickRatMan
avagy mindenkinek olyan érdekképviselete van, amilyet megérdemel, és hasonló közhelyek
Te bölcsész vagy, ugye? :DD Vagy csak egy ékesszóló műszaki renegát? :D Ennyire nem kell szídni a mérnököket, egy ideiglenes megoldás miatt. Egyébként meg az úton kell menni. Vagy ha eddig elfértél az oszlop, és a padka közt, ami sztem életveszély volt, akkor most is el fogsz férni a másik oldalán. Ha meg annyi a gyalogos, h mégse, akkor tényleg menj az úton.
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
Kedves Peta,
Hát ha már így rákérdeztél, akkor olyan állatfajta vagyok, aki nagyjából a bölcsész és a műszaki értelmiségi között lavírozgat (tájépítész mérnök). Ahogy egyébként a szövegben leírtam, általában az ilyen ideiglenes megoldások szoktak úgy 30-40 évig eltartani a városban, és ebből kicsit elegem van. Például 20 éve tervezik a Margithíd rekonstrukciót. (azt már csak úgy nagyonzárójelbe teszem hozzá, hogy arról mindezidáig nem nagyon lett logikus magyarázat, hogy a Combino-fejlesztése során miért nem gondoltak arra a mérnökök, hogy egy háromszor akkora keresztmetszetű vezeték esetleg háromszor akkora súlyú is lesz, és ehhez méretezni (kicserélni?) kéne az oszlopokat.) A Goldmann Gy. téren is elég katasztrófális megoldással éltek: az oszlopokat egy huzallal kifeszítették egy járdába, parkba vert "árpádsávos bothoz". Nem kevésbé randa és esetenként életveszélyes megoldás.
Anno a padka és a kandelláber között volt egy jó 1 m, ami városi járdában mérve már kerékpársztráda. Ehhez képest a Margithídi kanyarban a két sávos úttesten nincs meg a minimálisan előírt 6 m szélesség, ezért ha az úton mégy, akkor tartóstejet már ne vegyél, szal inkább vagyok a gyalogosokhoz végletekig udvarias brigás a járdán némely útszakaszokon, mint gyászjelentés a blikk címoldalán. Az oszlop pedig nem pusztán funkcionálisan, hanem esztétikailag is bántja a szemem, ráadásul a gyalogosoknak is legalább akkora balesetveszélyt jelent, mint egy bringásnak. Gondolj csak a Margitszigetre látogató gyerekes családokra.
Ráadásul szerintem ez a muskátlis projekt olcsó, participatív, nem agresszív, pozitív az üzenete, és legalább elgondolkodtat így a Föld Napján.
Üdv: B.S.
"Budapest B'meg hogynézel má ki, ezért kellett téged egyesíteni?" - Belga
avagy mindenkinek olyan érdekképviselete van, amilyet megérdemel, és hasonló közhelyek
Na azok az oszlop "lábazatok" tényleg nagyon súlyosak!
Amikor kidőltek az oszlopok a vezetékek miatt, az bozasztó ciki volt. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek.
Hogy megőrizzem a jókedvem, inkább nevettem...
Aztán jöttek ezek a csodák az oszlopok lábánál. Engem mindig a szovjet ipari formatervezés remekeire emlékeztetnek. Egyébként kidolgoztam egy trükköt amivel nagyobb ívben lehet gyalogost kerülni a hídon: mindig az oszlop felé eső pedálod legyen fent, amikor elhaladsz a gyalog és a szputnyik (oszlop) között! Kicsit széttöri a ritmust, de úgyis bunkó dolog ott tempózni. A hozzászólásodból pedig kiderül, hogy járdán nem szoktál sietni.
Ezt sok bringás megtanulhatná. Én minden nap 2x átmegyek a Margit-hídon és sok olyan emberkével találkozom, aki bélből tolja a híd járdáján. A gyalogosokat centikre kerülgetik, a szembejövő bringásnak szemkontaktus felvétele után sem hagynak helyet a nyugis közlekedésre.
Akinek nem inge ne vegye magára, de gyerekek ne járdán rendezzünk már egyenkénti időmérőt!
RAMage
Valahol láttam olyan képet, ahol a bringára valahogy rászerkesztettek egy autó alapterületét modellező müa(?)
cső-izét prezentálva mennyivel nagyobb helyet foglal a városban egy autó.
Gondolkodtam a dolgon, de a megvalósitásig nem jutottam... :o(
Belegondolva azért elég kinlódás lehet ilyennel tekerni...
Rettentő és roppantó módon szégyelje magát az az illető (nem tudom ki volt az), aki 100,- ért árulja a Critical Mass-os matricákat!!! Épp bicikliztek fateromék, amikor egy illető felajánlotta neki!!! Szóval halálosan elítélendő!!! Amúgy kedves rajzos kedvű barátaim, kéne nekem SOS egy-két rajz, a bicikliemeléshez hasonló, csak babakocsival. Ugyanis::: babakocsisok fognak hozzánk csatlakozni (remélhetően sokan) az Erzsébet térnél, vagy az Oktogon után, hogy ők is kiálljanak a dolgaink mellett!!! Szívesen fogadok még képet ezen témával kapcsolatban de tényleg nagyon sűrgősen. Ide légyszi: anima99@freemail.hu
Mást ne küldjél légyszi, így is tele van a levelesem a szervezés miatt.
A legjobb képet küldőt megajándékozom mondjuk egy csokival:) Átvehető a Critical Mass ideje alatt:)
Valoban nagy szemet, aki egy szazasert arulja! Tonkreteszi a boltomat. Ezutan ki fogja megvenni tolem 250 forintert?
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
Négydarabot egy százasér'!
Na elküldtem a tavalyi pécsi babakocsis plakátokat.
üdv adamekp
A képet topicba belinkeltem, Ninja felbűvölte.
Következő feladat?
Babakocsis kismamáknak bármit!
:-)
(Szeptemberi NOE tüntetésen teszteltem: gyerek nélkül szabvány babakocsi könnyedén emelhető.)
- - - - -
Következő járat indulása: 07/05/11
www.6efutas.hu
Kicsit későn de itt egy szavazás arról hogy ki jön a felvonulásra.
http://poll-r.hu/poll/1000550
Szavazzatok!
Nagyon meglepödtem most délután...
Mert szerintem jó az ha sok oldalon újságokban , rádioban van hír a CMröl...
De mert nem olyan " újságokban " amitt mindenhol vannak és mindekinél vannak...
mint pl. a Pestiest ....
Hogy abban nincs bent semmi a CMröl egyebkent nem olyan meglepedö csak nekem ez logikusab ha ott is bent állna hogy lesz CM akkor már minden hülye megértette...
de ez az én véleményem...
én sem értem, régen reklám is volt, olyan mint a szórólap
flyerz címlapján viszont ott vagyunk!!
Akárcsak az exitben, nem is kicsit.
fából vasparipát
Vasárnap mindenki szavaz.
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
2007.04.26 csütörtök
Kossuth Rádió, Napközben 9:00-től !
Egyik téma: Autósok vs. bringások.
Nosza, emberek, emeljük meg a rádió hallgatottságát !
Kéne úgy 50 ezer sms…
http://magyargyalazas.hu/critical_mass_a_nemzeti_lobogo_ellen
Szerintem nyugodtan dugjátok fel a CM-t, ha választanom kell Édes Hazám lobogója és egy, állításotok szerint is politikamentes ügy között. Idén voltam utoljára (pedig bőven nem először).
Sajnálom, mert eddig szívügyem volt minden, amit képviseltek, de ez a hitvány megmozdulásotok nem fér bele az értékrendembe, és csakis a nemes ügy kisajátításaképp tudom értelmezni.
Érdekes. Ez a budapesti rendezvény volt? Hol mentünk el Tesco mellett?
Szegeden volt.
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
Igen, javították, mert írtam a szerkesztőknek.
A tisztelt cikkíró elfelejtette megírni, hogy hol történt mindez. Gyanítom, hogy nem a budapesti CM-en, mert egyrészt az pontosan indult, nem térről, hanem rakpartról, másrészt semmiféle Tesco közelében sem járt.
A vidéki szervezők nevében nem tudok nyilatkozni, a pesti szervezői megbeszélésen annyi hangzott el, hogy ha valakinél párjelvény van, az egyszer kell udvariasan megkérni, hogy tegye el. Többször nem. Magyar zászlót senki sem akart eltetetni.
Szóval szerintem ne szívd mellre, a szervezők valamiért túlreagálták a dolgot. Ősszel nyilván már meg tudják különböztetni a nemzeti és a pártzászlókat.
Én láttam nem egy embert magyar zászlóval a bpestin. Másrészt én direkt nem a zászlós bicajommal jöttem, mert fontosabbnak tartottam a békességet, mint azt, h hangsúlyozzam, hogy magyar vagyok. Mi más lennék? :D És tudtam, hogy egyes emberek szemében ez provokáció, meg melldöngetés. Nem kéne, hogy az legyen, de akkor is ez van. Másrészt van egy Árpád-házi zászló is ugyanazon a bicajon (régebb óta, mint ahogy ekkora sláger lett volna. És a jelenlegi felhasználókkal nem is igazán értek egyet, csupán tetszik az elsó zászlónk. Más kérdés, hogy a CM után 1 nappal 4 készenléti rendőr parancsolt le a bicajomról, és terített a rohamkocsi motorházára miatta,"rutinellenőrzés" gyanánt, pedig csupán a BMEre mentem (volna) be órára. Helyette taperoltak egy sort, meg tiszteletemet tehettem a XI. kerületi rfk-n :DD)
Szóval sztem a CMen fontosabb a jó hangulat a hatalmas öntudatnál :) Plusz a déhás bicajomon mennyivel lazásabban éreztem már magam :P Aki hozzám szólt, annak tetszett a járgány, és senki nem kérte, h tegyem el :DD
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
Miféle ország az, melyben a honpolgár nem vállalja, sőtt, nem vállalhatja büszkén nemzeti jelképeit, hovatartozását? Miféle ember az, ki megbotránkozik egy nemzeti színű lobogó láttán?
Miféle rendezvény az, ahol az emberek részegen ordítoznak az utcán?
Miféle naív és ostoba gondolat az, hogy ezzel bármit is megváltoztattok?
Miféle Világ ez?
Ne menjünk bele, hogy miért alakult ez így, másrészt egy-két ilyen esetből nem lehet messzemenő következtetést levonni. Az 50 ezer ember között bizonyára volt tolvaj, adócsaló, pedofil, hamiskártyás is, mégsem mondjuk azt, hogy 50 ezer tolvaj, adócsaló, pedofil és hamiskártyás vonult fel.
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
Ez egyébként egy olyanféle világ, ahol a "mélymagyar" névtelenségbe burkolózva fröcsög, az átlagpolgár felülről vezérelt, és önálló gondolat nélkül tengeti nyomorult életét, és a toleranciaszint annyira lecsökkent, hogy egy szimpla magyar zászló viharokat kavar. Azt javasolnám, hogy lehetőleg az egész ország nézze már meg legalább egyszer a "tizenkét dühös embert", és ezek után vetkőzze le előítéleteit. Egyébként megjegyezném, hogy miután először a tatárok, aztán a törökök, azután pedig a labancok igen tekintélyes népességszám korlátozást eszközöltek a történelmünk során, valamint állítólag egykor a legendás történelmi ködben úgymond befogadóbb nemzet voltunk svábok, tótok, rácok, zsidók, cigányok tekintetében mint most, senki, ismétlem SENKI nem mondhatja magát 100%-os magyarnak. És többek között ez a sokszínűség lenne bennünk a szép, ha mások ezt hagynák csodálni...egyébként gratulálok a C szervezőinke, és köszönöm.
100%-os francia meg német meg olasz azért van, ugye? Vagy má' asse? Már csak azért kérdezem, mert ők lobogtatják azt a fránya lobogójukat bátran, ha kell ha nem.
azt nem tudom, de a magyarokra nézve ez történelmi tény. azt nem mondanám, h. nincs árpádházi ma senki, de nem hinném, hogy mind a tíz ujjamra jutna egy...
A "magyar" meghatározását és mibenlétét nem a genetikában kell elsősorban keresni. Ennyi erővel amerikai sincs, pedig azt mondják van. Sőt, büszkék rá.
Ez olyan dolog, hogy ha más népcsoportra mondanák, h genetikailag ilyen vagy olyan, akkor egyből menne a sápítozás. Szeerintem az 100% magyar, aki annak érzi magát.
~~~~~~~~~~~~~~
"Critical mass
I pray"
(Psyclon Nine - Clinic)
Én úgy gondolom, hogy a sápítozásnak nincs semmi alapja, mindez elég álságos egy olyan országban, ahol minden második ember családjában van egy-egy felmenő, akit Tóth-nak, Rácz-nak, Németh-nek vagy Kolompárnak hívnak. Én a magyaros nevem ellenére negyedrészben sváb, negyedrészben magyar, negyedrészben szlovák és negyedrészben székely vagyok, ha csak a közeli felmenőimet nézem, de egészen bizonyos, hogy van bennem bosnyák, lengyel és sokác vér is. Túl kicsi ez az ország ekkora nacionalizmushoz, ráadásul ha van benne szépség, az éppen a genetikai sokszínűségnek köszönhető. Részemről a CM-en az a tag hoz magával magyar zászlót, aki akar (de ugyanúgy hozhatja magával más nemzetiség zászlaját is), az egyetlen feltétel, hogy ne tolakodó módon tegye meg (ahogy a kurucinfós kisbarátunk tette Szegeden). A CM ugyanis nem a magyarságról és a nemzeti érzelmekről (a vélt vagy valós sérelmekről) szól, hanem egy globális városi problémáról, a városok élhetőségéről. Így a legkorrektebben az jár el, aki CM zászlót lobogtat. Senkitől sincs elvárva, hogy tagadja meg a nemzeti tudatát, de az utóbbi időben, mióta ez a nemzeti önérzeteskedés felerősödött, kicsit kevésbé vagyok büszke a magyar mivoltomra, mint arra, hogy európai vagyok. Szóval egy picikét jobb lenne szerényebben bánni a nemzeti jelképeinkkel, elvégre a CM - még - nem nemzeti ünnep, hanem egy - ha nem is tetszik - kozmopolita, globális, az összemberiség óhajait tükröző esemény, csak úgy mint a Föld napja. És úgy gondolom, hogy még az állítólagos 100%-os magyarokban is csak piros vér folyik, nem piros-fehér-zöld. Ennyi.
No ez derék volt, ezért küldök neked egy képet!
Miért kell hangoztatnod, hogy magyar vagy? Mi más lennél a budapesti cm-en? 98% biztosan magyar, mégse zászlóval tekertek végig. Ez a rendezvény a bringázásról szólt nem a magyarságról. Egyébként sokan összemossák azokat akik még wc-re is zászlóval járnak és azokat akik a balhékat csinálják. Én is hajlamos vagyok ilyenre, sajnálom. Miattuk nem volt őszi CM.
Zsoltee
Bocs, de ez hülyeség. Ilyen alapon minek teszed ki a bicódra a CM-es matricát? Ha minden nap tekersz akkor úgyis 98% százalék, hogy voltál, nem??
Nyílván azért mert büszke vagy rá és tetszik.. Miért ne lehetne valaki ugyanígy a magyar zászlóval? (Ez lenne a természetes szerintem..) Én láttam pár magyar zászlós bicajt a pestin is és tök tetszett! Azért, mert beleillett a sokan vagyunk-mindenki bicajjal-szépazidő-k.jólérzem magam fílingbe (politika eszembe se jutott)!
Névtelen hozzászólásának első részével egyetértek, a végével (és nevének nem vállalásával) meg nagyon nem! Nem szabad semelyik oldalon elszállni!
-
egy felmérés CM-eseknek
Nem miattuk nem volt CM, hanem a balfasz miatt, aki miatt ezek kimentek. Fontos a sorrend.
ha kulturélt keretek között maradtak volna, nem lett volna gond.
de sztem amugy az elmaradt cm miatt is voltunk most iylen sokan
Elnézést nem szoktam fórumokra írni, nem tudom hogyan is működik ez a rendszer, ezért ncsen név a megjegyzésem mellett, bár én sehol sem láttam becsületes nevet.
Engem Szilasi Tamásnak hívnak.
Minden jót kívánok.