Felére csökkent a halálos kimenetelű biciklisbalesetek száma a 16 éven aluliak körében egy kanadai államban, mióta 18 éves korig kötelezően bevezették a sisakviseletet.

Ontario törvényhozása 1995 októberében fogadta el a sisaktörvényt. Kanadai kutatók a bevezetés utáni hét év tanulságait foglalták össze tanulmányukban, amit a Pediatrics című folyóirat szeptemberi számában publikáltak.

Az adatok szerint míg 1991 és 1995. között évi átlag 13 bicikliző gyermek lelte halálát, 1996 és 2002 között hatra esett vissza a kerékpáros gyermekhalálesetek száma. Ez a kutatócsoport szerint mindenképpen arra utal, hogy az ontariói törvénynek "jelentős szerepe" volt a halálozási ráta leszorításában.

A tanulmány írói megjegyezték, hogy a 16 éven felülieknél, és a felnőtteknél (akikre már nem vonatkozik a sisaktörvény) nem tapasztaltak csökkenést a végzetes kimenetelű kerékpáros balesetekben.

MTI, via http://www.hirado.hu/cikk.php?id=296912

OFF
"Pediatrics című folyóirat", lassan mondom: Pediatrics című folyóirat
ON

azzal pedig ne foglalkozzunk, hogy miért a 16. év a vízválasztó, ha a törvény valóban 18 éves korig kötelez ;)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Perillustris képe

Ezzel a hírrel csak akkor

Ezzel a hírrel csak akkor lehet bármit is kezdeni, ha van adat arról is, a bringázók száma milyen irányba mozdult az évek alatt, mert ha felére csökkent az adott korosztályban, akkor nem nagy kunszt.

Ettől függetlenül sisak-párti vagyok.

2
magwas képe

Esetleg a 16-18 éves

Esetleg a 16-18 éves korosztálynál válik szignifikánssá az, hogy a sisak nyújtotta hamis biztonságérzet miatt többet bevállalnak?

A "hamis biztonságérzet" kifejezést úgy értem, hogy nagyobb védelmet tulajdonítanak a sisaknak, mint amekkora valójában van: aránylag kisebb ütéseknél megvédi a koponyát. Kb mindenkinek aki hord sisakot, van egy története arról, hogy ha nem lett volna sisak rajta, akkor... Viszont mindentől a sisak sem véd (pl. aránylag rosszul bírja ha ráhajt egy teherautó, vagy ha negyvennel baszod be a fejed a padkába), és nagyobb sebességeknél letapadhat. Ha mindezt tudja az ember, és úgy bringázik sisakban, akkor nagyobb biztonságban van. Ha az egészről csak annyit tud, hogy apuci azt mondta sisakban kell biciklizni, de azt már nem vágja hogy miért, akkor is.
Gondolom a kamaszoknál a leggyakoribb, hogy az általuk birtokolt információ mennyisége a két biztonságos véglet között van.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

3
pata képe

Itt az absztrakt, amiben egy

Itt az absztrakt, amiben egy szó sem esik arról, hogy vizsgálták volna a biciklizők számát is. Sajna a mi előfizetésünk csak két éves késéssel adja ezt a folyóiratot, közgazdászként meg nincs pofám lekérni könyvtárközin, szóval többet nem tudok mondani, de nekem gyanús.

4
kaszi képe

Nekem bejon a teljes cikk,

Nekem bejon a teljes cikk, kuldjem?

A ~100 halaleset az 1-15 evesek koreben, 12 ev alatt csokkent 55%-al.

???

Szerintem kemenyen dolgoztak hogy talaljanak olyan kategoriat ahol statisztikailag meg eppen kimutathato kulonbseg van, 1-2 eves gyereket kerekparosnak nevezni eros...

A 16-18 eves kategoria szerintem azert lett kulonvalasztva, mert annyival tobb baleset volt itt (~250) hogy az 1-16 eves kategoria "szignifikans" kulonbsege konnyen "zajba" csapott volna at.

5
lord képe

én még az eredeti hír

én még az eredeti hír fölkutatásával vagyok elfoglalva, mert a magyar nyelvű sajtó hozza a szokásos formáját.

a törvény
The Helmet Law in Ontario

vélemény
http://therecord.blogs.com/take_the_lane/2008/04/bicycle-helmet.html

aha, ez lesz az http://www.cbc.ca/health/story/2008/08/29/bike-law.html
de nem ír a biciklisek számáról :(

el se hiszem, hogy egy ilyen kutatásban ne ez legyen az egyik sarokszám

6
. képe

Gyerekkoromban egyszer sem

Gyerekkoromban egyszer sem lett volna szükségem sisakra, sose estem nagyot, páne nem fejre(zárójelben, nem a fővárosban nőttem fel). Viszont focikapunak jól jött volna. 16 évesen már volt néhány necces szituáció(gyalog is, mert mindent ki kell próbálni, mindenre fölmászni, mindenhonnan leugrani stb.), mert akkor már úton mentem és a lehető leggyorsabban, nem érdekelt az autósok figyelik-e merre akarok menni, és általában nem figyelték, de fékcsikorgásokkal megúsztam. Most meg már olyan öreguras tempóban megyek, hogy bármit van idő lereagálni, amit meg nem attól a sisak se védene. Szóval szerintem sisakot a 16 éveseknek. Nem mintha hordtam volna ha lett volna. (Jogsit meg ne 20 éves korig, mert emlékszem, hogy vezettek az osztálytársaim.)

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

7
Prof.gruppetto.hu képe

A jegesmedvéket ért

A jegesmedvéket ért halálos balesetek száma a globális felmelegedés kötelező bevezetése óta a felére csökkent. A jegesmedvék száma pedig 0-ra.

www.gruppetto.hu

8
Perillustris képe

Én amúgy sem bearom a

Én amúgy sem bearom a polárt.

9
adamekp képe

Én meg néha bearok a

Én meg néha bearok a poénjaidon.

üdv adamekp

10
pata képe

Kaszi elküldte a cikket,

Kaszi elküldte a cikket, köszönöm szépen, elolvastam.

Az egész egy nagy kalap szar. Jó néhány referee report megírása után az ember már nem kap ilyesmin sírógörcsöt, de akkor is durva, nem tudom hogy a Pediatrics referált újság-e, de a szerkesztőnek akkor sem kellene ilyesmit átengednie.

Szóval Kaszi fent megjegyzéseihez annyit fűznék hozzá, hogy egyszerűen a halálesetek száma, mint nyers adatsor van vizsgálva. Egy hivatkozás erejéig említik meg azt, hogy a dolgot az is magyarázhatja, hogy egyszerűen kevesebben bicikliznek. A statisztika finomboncolgatásába nem megyek bele, mert ezek után értelmetlen.

A szerzők azt is sikerként könyvelik el, hogy nőtt a sisakviselők aránya. Hát persze, ha azok, akik eddig csupasz fejjel jártak, nem fognak többet bicajozni, akkor ez triviális.

Egyébként a szerzők 1989-ben részt vettek az sisakviselést kötelezővé tévő törvényben, úgyhogy van egy kis önérdek annak kiértékelésében.

A gyerekek sérüléseit egyébként egyszerűen lehet nullára redukálni: leszíjazzuk a lakásban, és intravénásan tápláljuk. Akkor nem lesz biciklibalesete, focizás közben sem eshet el, etc. A fenti sisaktanulmánynak ezen megoldás egy speciális esetét sikerült feltárnia (aki nem biciklizik, azt nem érheti biciklis sérülés).

11
. képe

Tv + rágcsa nagyjából

Tv + rágcsa nagyjából fedi a leszíjazást, intravénás táplálást és sajnos nem is büntetik.

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!