2009 tavaszi CM Miskolcon



CRITICAL MASS MISKOLC

Bringás felvonulás a Föld Napján 2009 április 22. 17 órától találkozó a Városi Szabadidőközpont előtt.

Az útvonal ugyanaz lesz, mint tavaly ősszel: Sportcsarnok, Corvin utca, Szentpály út, Szeles út, Jókai út, Fazekas út, Vologda út, Győri kapu, Andrássy út, Újgyőri főtér, Vasgyári út, Kiss Ernő út, Nagysándor József út, Meggyesalja út, Papszer út, Görgey A. út, Sportcsarnok.
A szokásos emelésekkel az Újgyőrin, a Papszeren és a végén a Sporinál.

Dolly összefoglalója a márc. 24-i megbeszélésről:
(Utdate: a post felrakásakor megkérdeztem, és minden említett dolog folyamatban van)

A fő irányvonalnak az iskolákat tűztük ki, a cél, hogy minél több gyereket, tanárt, szülőt sikerüljön mozgósítani. Az általános sulikban rajzversenyt hirdetünk CM-es, bringás témakörben. A legjobb rajz plakátra kerül. A miskolci iskolák között egy versenyt csinálunk, és ahonnan a legtöbb diák érkezik, nyereményeket kapnak. Ehhez gyűjtöm éppen a támogatókat. Ha van valami ötletetek szponzorral kapcsolatban, szóljatok!

Írok egy pár sort erről egységesen a suliknak. A lényeg az lenne, hogy személyesen bevigyük az igazgatóknak, hogy komolyan is vegyék. Ha el tudtok vállalni 1-1 sulit, a környéketeken, vagy mindenki a volt általánosát, a jelenlegi, vagy volt középiskoláját, akkor gyorsabban haladunk. Már jó pár hely megvan, de például az Avason még nincs senki, meg sok egyéb helyen. Ki melyikbe menne el? Szóljatok!

Az Öko intézet jóvoltából lehetőség van szervezői pólók rendelésére, ehhez egy dolog szükséges: kell egy jó minta. Az alapötlet az, hogy a hátulján "EGY AUTÓVAL KEVESEBB" felirat lenne látható, az elején "KERÉKPÁROS MISKOLC(ÉRT)" felirat + valami kifejező, egyszerű, bringás jellegű logo. Aki érez magában némi kreativitást, hajrá, elő a photoshopot! Ezzel egy héten belül elő kellene állnunk, akkor lesz csak megvalósítható.
Ezt a pólót kapnák az iskolások is, illetve aki szeretne.

A másik a Critical Mass Miskolc szervezői póló. Ha van rá igény, kb 50 db erejéig ilyet is tudunk csináltatni a megszokott zöld színben. Erre is várok logo ötleteket.

Küllőkártya akik rendeltek, átvehető a Nomádban, 150 Ft árban darabja.

Szervezőknél előfordulhat arcfestés, Ötletgazda: Toma

A felvonulás előtt fél 5 körül egy delegáció megy majd a Polgármesteri hivatalhoz, hogy a város vezetőségének átadjunk egy petíciót, amit Zsuzsáék majd megfogalmaznak, ez tartalmazni fogja a konkrétumokat, amiket mi, miskolci bringások el szeretnénk érni. Erről pontosabbat még nem tudok, még csak az alap van meg.

Orsi ötlete alapján hamarosan bringás filmet is forgatunk, arról, hogy milyen jó is nekünk, és mekkora buli a tekerés! Cheesy Ez terv szerint majd lemegy a miskolci tévében, kedvcsinálónak az embereknek. Lehet részt venni! Gyertek!

CM előtti hétvégén, ill hétvégéken csinálunk népszerűsítő tekeréseket a városon át, olyan mini CM-eket, zöld pólóban, jó nagy felhajtással.

Ja, és már gondolkodhattok a jelmezeteken, idén is lesz jelmezverseny. Valamint mindenki ássa elő a sípot, dobot és persze a nádi hegedűket!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
er13a18 képe
er13a18
1 h, 2009-04-20 12:44

Hajrá! :)

Nemes Péter képe
Nemes Péter (nem ellenőrzött)
2 p, 2009-04-24 16:02

Kössz valami 650 voltunk nagyon nagyon jó volt én élveztem és megyek jövöre is!!!