Kedves mindenki!
Most elsősorban azokhoz szeretnék szólni, akik a kerékpározás mellett vallási téren is elkötelezettek.
A Mária út egy kialakitás alatt lévő zarándok útvonal Máriaczel és Csíksomlyó között, kb 1400km hosszúságban. Az út elsősorban Mária - kegyhelyeket fűz egymásba. Ennek létrehozására jött létre a Mária út egyesület.
Terveinkben szerepel Gyalogos, kerékpáros és autós út kialakítása is. Egyenlőre csak a gyalogos útvonal építése kezdődött el. Itt a klasszikus turistaútra kell gondolni kegyhely és kegyhely között.
A kerékpáros útvonal kialakításának legnagyobb akadálya az, hogy nincs olyan önkéntesünk, aki tényleg ért a kerékpáros ügyekhez, illetve aki összefogná a kerékpáros önkénteseket.
A gyalogos útvonal kiépítése és az önkormányzatokkal való együttműködés egyébként jól halad.
Most azt szeretném, hogy aki érez magában hívást, hogy Mária úját építse, az mielőbb keressen meg bennünket.




Kedves Ákos!
Az idén indult Mária Utas zarándoklaton a második napon, követve a négy főből álló gyalogos zarándokokat, Rákosszentmihálytól - Mariabesnyőig én az ötödik, kerékpárral tettem meg az utat.
Szép a terv, hogy kerékpárral is eljuthassunk Csíksomlyóra, de mivel még nagyon az elején tartunk a szervezésnek, valóban nagy szükség lenne segítő, és kerékpározni szerető, no meg bozótot vágni is tudó zarándokokra. Hívjuk, hívok ezért én is minden kerékpárost, hogy csatlakozzon hozzánk. Csodálatos segítőkészségéről mutatkozott meg szintén ezen az úton a Mátra alján, a kékes turistaegyesület vezetője, Merva László, aki Domoszlótól Kisnánáig előttünk mérte fel az utat kerékpárral, hogy a következő napon ne az aszfaltos úton haladjon tovább a Mária Út!!!(és késő este még visszajött kerékpárjával, és átadta a GPS-ben rögzített újabb útvonalat).
Hasonló nagy munkát végzett Sípos Balázs és barátja is, akik Budapesttől Veszprémig tették meg kerékpárral az utat, miután mi gyalogosan elindultunk a Normafától a zarándoklatra.
üdv Ákoskám, és fohászkodni fogok, hogy létrejöjjön egy kis csapat, aki majd ezen a feladaton fog munkálkodni.
szeretettel: Dominika
Kovács János vagyok a Mária Út Észak-Alföldi régió "útmestere".
Már tavaly év elején a Csiksomlyói "munka zarándoklat" előtt végigjártam Tokajtól Vállajig a tervezett útvonalat, fotókat és útleírást készítettem a zarándokok számára.
Első perctől az útvonal kijelölésnél a kerékpáros megközelítés lehetőségét is figyelembe vettem, mivel magam is tekerek.
Rá kellett döbbennem, hogy bizony - bizony nem könnyű összeegyeztetni a homok és/vagy sár vendégmarasztaló tulajdonsága miatt a gyalogos és kerékpáros verziókat.
Ezért is kellett többször újra és újra bejárni, és idén már természetesen GPS-sel is rögzíteni egy viszonylagosan optimális fő és egyéb útvonal alternatívákat.
Jómagam szívesen részt veszek a teljes Út ilyen irányú feltérképezésében.
Sőt már egy pár hete közzel négyszáz kilométert megtéve, átmerészkedtem az Északi régióba és a Bükkön s Mátrán át Pestig eltekertem.
Szeptember 5.-től, ha minden jó alakul pedig Lourdes - Santiago de Compostela - Fisterra 1000km-es útját járom végig.
Üdvözlettel: kovjanek
Máriaczel?
Nagyjából.
A németes helyseírású "Mariazell" változatban sokkal ismertebb.
:o)
6É futás
www.6efutas.hu