Merre menjek?



A multkor két órás kavarodás után jutottam el Gazdagrétről a Kerepesi temetőbe, és ez egyrészt iszonyat idegesítő volt, mert elkéstem (rosszabb esetben is egy órára számoltam az utat), másrészt meg ráébresztett arra, hogy attól még, hogy a googlemaps kiír egy útvonalat, mint legrövidebb, biciklivel nem biztos, hogy az a legpraktikusabb.

Ezért gondoltam, hogy csinálok egy ilyen fórumot, ahol tudunk egymásnak segíteni, ha esetleg a városban (vagy a városon kívül) olyan irányba kell mennünk, ahol nem vagyunk járatosak. Hiszen valaki más biztos, hogy arra jár nap mint nap. Meg persze lehet, hogy nem a legrövidebb a leggyorsabb és legegyszerűbb (eltévedés és rossz útminőség kiszűrése).

Hajráhajrá!

Szter javaslatára, és neki biztos igaza van:
http://www.utvonalterv.hu/
Lehet benne bringás funkciót választani, ezért eléggé praktikus.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Komótos képe
Komótos
1 v, 2009-05-24 12:46

Nodejó,

Én Czuczorszigetre mennék az m0-ás hídhoz méghozzá az Europarktól.

(igazából Lórév-Adony-Kulcs a további célok, de innen már adja magát)

Úttesten is, bringaúton is elmegyek, nem vagyok finnyás, de mondjuk talán a helsinki a múltkor nem volt olyan kellemes... azért is írom ezt ide, mert bénáztam már sokat azzal, hogy errefele próbáltam jönni... Nem jár valaki errefele, vagy tud valaki egy jó utat erre...?

nrc képe
nrc
2 v, 2009-05-24 14:38

Hát vagy a Határ úton, vagy valamelyik azzal párhuzamos kisebb forgalmú utcán, úton (pl. Hunyadi-Nagysándor) el tudsz menni a Helsinki útig.

Innen Gubacsi-híd-on át - Dunadülő - Hollandi - Szigetszentmiklós - M0

Ez a Csepeli oldalon egy nyugis nagyrészt kimondottan gyér forgalommal bíró útvonal.

Másik alternatíva, ha nem mész fel a Gubacsi hídra, hanem előtte balra fordulsz a most nem üzemelő Pesterzébeti Strandfürdő mellett futó aszfaltútra, amit nemrég kiépítettek egészen a Molnár-szigetig. Ennek nagy része autók elöl elzárt terület, tehát itt igazán magányosnak érezheted magad a pusztában.

A Molnár-szigettől pedig, vagy mész a soroksári dunaparton (nem a szigeten belül) az M0-ig, vagy ki tudsz menni a Grassalkovich-ra, (amin itt már jól el lehet férni) majd a Haraszti úton közelíted meg az M0-ás hidat.

Komótos képe
Komótos
3 v, 2009-05-24 15:07

hú, szuper, köszi!

miló képe
miló
4 v, 2009-05-24 18:51

www.bringautak.hu

Nekem meg a Lágymányositól kéne egy kis segítség, hogy lehet onnan a Normafához eljutni kis, hosszú forgalommentes utakon, hogy a kerékpárúthoz csatlakozzon?

Bátor képe
Bátor
5 v, 2009-05-24 19:41

A Lágymányositól bringaúton el tudsz menni a Budaörsiig, ott szintén bringaúton a Beregszászig, ez nem forgalmas, és nem is túl meredek(tapasztalat),innen a Törökbálintin elmégy a Rácz Aladárig (na ez elég meredek) azon fel, majd Hóvirág út, megint Rácz Aladár, Melinda u, és Széchenyi emlékút.
Vagy a Törökbálintira felérve az Edvi Illésen mégy fel, onnan meg már adja magát.
Ezeken az utcákon csak a Törökbálintin van nagyobb forgalom, de hétköznap reggel és koradélután kivételével az sem vészes.
Remélem tudtam segíteni.
__________________________________________________
-+- Magellan Polaris v. fekete-lila Peugeot SS -+-

dezso képe
dezso
6 k, 2009-06-02 12:32

Jó az útvonal, a Melinda út leküzdése az előzmények után igazi sikerélmény. Ott próbáltam ki az országútimat kb. egy éve :)

Viszont lehet olyat is, hogy a Rácz Aladárról elkanyarodik az ember a Denevér útra (a temető két fele közt megy), fölküzdi magát a Szúnyog(h) út "kissé" meredek, de rövid szakaszán, majd a Költő utcán fölgaloppozik szépen. Onnan meg valamerre, a Normafa út sincs már messze.

peet képe
peet
7 h, 2009-05-25 10:47

Sziasztok,

Káposztásmegyer -> Infopark (XI. ker, Neumann J. utca) viszonylatra keresek a jelenleginél jobb útvonalat.

A jelenlegi: Megyeri-Váci (gondolom ez maradhat, ez még haladós)-Árpád híd-Margit-Sziget-Margit-Híd-Bringaút a Duna parton-Batthyány tér-Fő utca-Körforgó-Gellért tér-Műegyetem rkp stb.

Műegyetem Rkp-t lezárták, Fő utca megtelt, a kettő között is tele van, szóval übercumi. A Magit-sziget is sok időt elvesz, főleg ha a Meder utca felé megyek bringaúton. Szóval valami haladós útvonalat szeretnék, hogy kihasználhassam az outit.

Köszi előre is :)

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon, piros csíkos bukó, rettentő kék kesztyű, lámpa a sisakon.

peet képe
peet
8 h, 2009-05-25 16:08

Nézegetem közben a térképet. Az újpesti vasúti híd járható már? Nemrég még le volt zárva. Érdemes kerékpárral rámenni?
Milyen Budai oldal onnantól dél felé?

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon, piros csíkos bukó, rettentő kék kesztyű, lámpa a sisakon.

Ypse képe
Ypse
9 h, 2009-05-25 17:10

Északi Összekötő még zárva van sajnos :(

Esetleg váci út - nyugati felüljáró - Bajcsy - Astoria - Erzsébet híd - budai felső rakpart - budafoki út ?

kis körutat nem ajánlom mert gyász az egész, maximum a villamos mögött stéherezve jó.

gázgyárnál a madaras tecsóig gázos az út, outival nem ajánlom, onnan viszont egész jól lehet menni déli irányba a Margit hídig, onnan megint gyász az egész felső rész (rakpart,fő utca egyaránt)

Bordó Trek 970-es srác Zöld Sisakban.
NightRider minden szombat este

adamekp képe
adamekp
10 h, 2009-05-25 17:23

Dél felé a Nyugati felüljáró helyett javasolnám - úgy általában - a balra kanyarodó sáv egyenesen történő használatát. Sem keresztforgalom nincs, sem szemből kanyarodó, maximum 1-1 visszakanyarodó.

üdv adamekp

jszakolczai képe
jszakolczai
11 h, 2009-05-25 17:38

,,Északi Összekötő még zárva van sajnos :( ''

Viszont 5 nap múlva már nyit is. Frissen van gyantázva, ragad az egész.

Ypse képe
Ypse
12 h, 2009-05-25 17:41

Ha ragad egy kis ideig, az csak jó, mert elszoknak onnan a motoros pizzafutárok, akik ott próbálták rövidíteni az árpád hidat...

Bordó Trek 970-es srác Zöld Sisakban.
NightRider minden szombat este

Flicka képe
Flicka
13 h, 2009-05-25 19:08

A Gellért tér és az Infopark között a Budafoki gyorsabb, mint a rakpart. Hátranézel, ha jön a 86-os elengeded, aztán hajrá. Kellő lendülettel mindhárom lámpa zöld lesz, mire odaérsz.

Flicka

er13a18 képe
er13a18
14 szo, 2009-05-30 22:01

a Budafoki gyorsabb, mint a rakpart
a minősége végett nekem nem.. :(

peet képe
peet
15 k, 2009-06-02 12:09

nekem nem tűnt olyan rossznak, pedig én is két virslivel megyek.

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon, piros csíkos bukó, rettentő kék kesztyű, lámpa a sisakon.

Törzsmókus képe
Törzsmókus
16 sze, 2009-06-03 14:17

miatt.

Gabika képe
Gabika
17 cs, 2009-07-02 23:27

Budafoki tényleg gyors, én is favolom.

-----------
bigtétényi kerékpáros bandita

Oversize Load képe
Oversize Load
18 p, 2009-07-03 13:46

Gellért tértől Dombóvári útig elég rázós :( Onnan kifelé király :)

er13a18 képe
er13a18
19 p, 2009-07-03 14:30

végre valaki egyetért velem is ;)

dezso képe
dezso
20 k, 2009-06-02 12:40

Ahogy nézem, simán mész forgalmasabb helyeken is, a pesti alsórakpartot lehet, hogy épp neked találták ki? Onnan vagy az Örzse hídnál jössz föl, és a Szabihídon mész ét, vagy a Petőfin. Én szeretem, nincs lámpa, ha dugul, akkor középen lehet csapatni (első lámpa ajánlott), aránylag a levegő se rossz, meg lehet városnézni vizsonylag haladós tempó mellett is.
Oda a Forgách utcai felüljárónál jobbra kanyarodva lehet jól eljutni.

ízirájder képe
ízirájder
21 szo, 2010-08-14 12:19

1: Halász utcai lehajtón le lehet menni az alsó rakpartra,ott a legnagyobb dugó is fel szokott szakadni a Lánchídig. Akkor az infoparkig gyakorlatilag térugrást lehet végrehajtani a fenti szopacs kanyargásokhoz képest (erre is találták ki, persze autóknak, nem járműveknek)

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

peet képe
peet
22 h, 2009-05-25 19:15

Köszi, este összerakom az itinert :)

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon, piros csíkos bukó, rettentő kék kesztyű, lámpa a sisakon.

KésmárkiM képe
KésmárkiM
23 k, 2009-06-02 11:00

Érdekene, hogy a 7-es út felől (Tárnok-Érd) hogy tudok gyorsan beérni a városba (Petőfi hídig) kora reggel.

Két dolgot nem szeretnék:

  • tankcsapdákkal teli ősöreg bicikliutakon szenvedni (jó minőségű azért jöhet)
  • hogy 100-zal húzzanak el mellettem centizgetve a kamionok

Biztosan sokan megtettétek már ezt az utat, gondolom van olyan is, aki nap mint nap erre jár. Minden tippet örömmel fogadok.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
24 sze, 2009-06-03 15:10

Moszkvába mennék. Tipp?

jurta képe
jurta
25 sze, 2009-06-03 16:06

Ejnye-bejnye, lerontod a fórum komolyságát, és így nem fogok választ kapni valódi kérdésemre! :-)

ízirájder képe
ízirájder
26 szo, 2010-08-14 12:22

Sztríííííj fele

Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

jurta képe
jurta
27 sze, 2009-06-03 16:05

2009. július 10-én Budapestről Szolnokra szeretnék eljutni. Bringával, ha érdemes. Nagy hátsó táskával.

Adott a 4-es út (mindig a régebbi szakaszt választva, ahol lehet), így: http://www.bikemap.net/route/202046

Állítólag forgalmas, rossz minőségű. (Kocsival már megtettem néha, de persze az új kerülő szakaszok felé mentem, és nem ilyen szemmel néztem.) Tudtok-e legalább részben elkerülő útvonalakat? Vagy ellenkezőleg, éppen hogy ajánljátok?

Köszönöm!

Oversize Load képe
Oversize Load
28 p, 2009-07-03 14:01

Tavaszi szezonnyitó túra keretében márciusban megraktuk a négyest:
http://www.criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090314/bp-szolnok-kisujszalla...
Tényleg forgalmas, azóta javították-e a burkolatot, nem tudom. A negyvenes Cegléd után még toldozott-foltozott, de kicsi a forgalom a négyeshez képest :) Mi vasárnap mentünk, gondolom pénteken többen lesznek úton.
Ha nem akarsz nagy kitérőt tenni és kihagynád a felesleges adrenalin fröccsöket, javaslom a kombinált bringázós-vonatozós túrát. Üllőtől Albertirsáig megéri valamelyik személyvonattal eldöcögni.

Komótos képe
Komótos
29 cs, 2009-07-02 23:15

Lágymányosi hídtól Ferihegy 2? Közvetlen a reptér környéke érdekelne, ott azon a sztrádaszerűségen kellene menjek, hogy oda tudjak jutni?

Mr.Saint képe
Mr.Saint
30 p, 2009-07-03 11:49

Legegyszerűbb, ha a Lágymányositól fel a Hungárián az Üllői útig, és onnan végig lehet menni, egészen Vecsés határáig, az már eléggé a környéke... Esetleg az Üllőin kint a Baumaxnál lévő kereszteződésnél, dobsz egy balost, az kivisz a Ferihegyre vezető gyorsforgalmihoz, van mellette bringaút. Azt is csak a Ferihegy 1 vonat/busz megállótól mondanám, az elötte lévő szakasz, csak vad montisoknak :D ha szeretik a dagonyát...

youdit képe
youdit
31 p, 2009-07-03 12:25

Pontosabban az Üllőin a Baumaxig, ott balos a Honvéd utcára, Szemeretelep vasútállomásnál vasúti átjárón keresztül átjutsz a bringaút kezdeti, bevállalósabb szakaszára (tul. képp. ez még nem bringaút, trekkinggel el lehet menni). Vagy pedig mész tovább az Üllőin, asszem Nagybánya utcánál (nagyobb forgalmú, talán főút is, 166-os busz megy rajta) egyenesen kijutsz Ferihegy vasútállomásra. Lifttel prímán át a bringaútra, ami ott kezdődik és nagyon jól járható egészen addig, amíg tart. Ferihegy 2-ig nem fog elvinni, csak a nemrég épült üzletközpontokig. És utána nem tudom...

Don Kartács képe
Don Kartács
32 p, 2009-07-03 11:49

Gödöllő - Budapest viszonylatban tudok segítséget adni, hogy hol merre érdemes menni, ha érdekel valakit. Basszus de nagyon hiányzik egy útvonal adatbázis:( Nyújtsunk be petíciót a googlemopsznak hogy legyen benne kerékpárútvonaltervező is:D

miló képe
miló
33 p, 2009-07-03 13:25

Engem érdekelne, Gödöllő-Budapest Cinkotáig.
Isa fele néztem térképen, de az nagy kerülő.
Jöhet erdőn át út is, csak legyen jó minőségű ( föld, vagy aszfaltos ).

feb képe
feb
34 p, 2009-07-03 13:23

Gödöllő - Budapest = 3-as út.

Az M3-ast csak nagyon elszántaknak ajánlanám. Inkább azoknak sem. Meg tilos is.

miló képe
miló
35 p, 2009-07-03 13:24

A 3.-as út túl forgalmas és száguldoznak az autók.

qkac képe
qkac
36 p, 2009-07-03 19:12

"aki nem játszik, az nem is nyer..":)

miló képe
miló
37 p, 2009-07-03 20:22

Dehogynem ha nem megyek, megnyerem életemet:)

Jujika képe
Jujika
38 szo, 2009-07-25 20:36

Ma eltekertem Gödöllőre Cinkotáról. Isaszeg felé mentem és rögzítettem az útvonalat (nekem csak a térkép nézet működik). Vannak emelkedők, lejtők, és alig van forgalom.

Don Kartács képe
Don Kartács
39 p, 2009-07-03 18:00

Cinkotától most készült el a felújított bringaút ha minden igaz, így lehet rajta menni egészen a temetőig, ahol az út első kritikusabb pontja következik, de annyira nem gáz - átjutni a hídon. A híd utáni első zebránál jobboldalt folytatódik a bringaút ami az előbb eltűnt, igaz csak a kórházig.A kórház melletti járda elég rossz minőségű de nem hosszú, érdemes végigmenni rajta és a balfélen folytatódó mellékutcában végigrobogva a T kereszteződésnél balra el majd jobbkanyarral le az úton majd balra át a hévaluljárón, óvatosan nehogy szemből telibekapjon egy kocsi.Azonnal jobbrafordulni, egyirányú mellékutcákon eljutni Kerepesig a sínek baloldalán aholis csak menni kell és menni az úton bármerre kanyarogjon is.Ha jól csináltad akkor egy emelkedő tetején vagy most balra mező és a végén egy jó kis hullámvasútutca a belső felén házsorral.Jó nagy lendülettel és szerencsével fel lehet jutni a szembe dombtetőre ahol 200 méter egyenes leejtő következik ami beletorkollik egy útra.Erre balirányt rá kell kanyarodni és az út vonalát követve felkapaszkodni a kb kilóméteres leejtőn.Ennek a végén van egy buszforduló és egy Kemping meg egy út ami kivezet a hungaroringre.A sarkáig kell menni az első kapuig - jobbra visz egy aszfaltút keresztül hegyen völgyen, iszonyat lehet rajta tépni, kiváltképp ha előtte esett és a gödrök nem látszódnak a tócsáktól meg a mocsártól ami tud ott lenni.Miután kiszedegettük a szúnyogokat a szemünkből és a szánkból elvileg egy elágazáshoz érünk amin jobb irányba kell folytatni utunkat egy leejtős és még mindíg aszfaltozott úton.Ha jól csináltuk akkor a mogyoródi HÉV állomáson vagyunk.Át kell suhanni az átkelőhelyen és suhanni tovább a kb kilóméteres kaptatón fölfelé ami egy idő után szerencsére elkezd leejteni és beletorkollik a3-asba.Na ez itt elég para , csúcsforgalomban életveszélyes, meghát lakott területen kívül vagyunk és balra kellene kanyarodni..ez az első szakasz ahol szabálytalankodni kell sajnos, innét már csak pár perc az úticél.

Cseya képe
Cseya
40 p, 2009-07-03 19:53

Jó játék, én a helyedben még elküldtem volna Szada felé is, hogy a végén +10 km és +300 m szint legyen benne, de legalább nem kell a hármason kavarni.

miló képe
miló
41 p, 2009-07-03 20:26

Miért tudsz jobb utat?
Amúgy meg minden féle variáció érdekel, ami nem 3as úton megy, nah persze járható.

Cseya képe
Cseya
42 p, 2009-07-03 20:57

Ha haladni akarok, akkor a hármas és nem érdekel hogy hány autó megy rajta és milyen minőségben. Egyébként ha azt gázosnak tartod, akkor nem tudom mit szólnál a négyeshez, na az már süti.
Edzésnek viszont jó az említett mogyoródi-szadai kerülő, meg az isaszegi-nagytarcsai útvonal is korrekt.

Komótos képe
Komótos
43 szo, 2009-07-04 13:17

Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Végülis a győmrőivel párhuzamosan mentem, amíg lehetett, akkor ott egy kicsit a győmrőin, onnantól le a járdának nézett dologra, mert olyan rossz volt a gyömrői. Erről a szétesett betonlemezképződményrendszerről később kiderült, hogy bringaút, ami belemegy egy vasuti átjáró előtt várakozó kettős kocsisorba. Csak ott álltam és néztem, mikor odajutottam, nem tudtam most mi van. Tényleg sokkoló, kábé olyan érzésem volt, minthogyha egy falnak vitt volna az út. Namindegy, piros volt, áttoltam a kocsik közt (ők is csak néztek), és lám, bátorságom meghozta a gyümölcsét: némá friss vadonásúj bringaút szép sávokkal, elkerítve, mindennel. Ki találta ezt ki... Szinte meg van mondva, hogy SZABÁLYTALANKODJ, OLDD MEG. Mindegy, aztán innen elmentem addig, amíg nem láttam, hogy a ferihegyi 2-re menő busz el nem kanyarodik balra, mikor engem a bringaút el akart vinni tovább vecsésre. Ilyen mekdonálcok meg ilyesmik vannak vannak ott. Átmentem ott egy benzinkúthoz és el kezdtem törni a fejem. És itt jön az érdekesség.

Rögtön lelövöm a poént: Gyalog vagy bringával nem lehet ferihegy kettőre jutni onnan. Esetleg északról, nem tudom, de délről délkeletről, nyugatról egészen biztosan nem. Szóval akinek nincsen bérlete vagy kocsija, annak szopóág, ő nem ugyanolyan az állampolgár, ő, ahogy én felmértem a helyzetet, nem mehet Ferihegy 2-re. (A ferihegyi úton ugyanis tudtommal nem lehet biciklizni. Vagy ez is ilyen urban legend?)

Szóval elindultam ott egy ferihegyi mellett vezető földúton (28-as kerékkel nem gáz.) Az sajnos nem volt jó ötlet, a szolnokra vezető út elszelt minden átkelési lehetőséget, egy drótkerítés még nyomatékosított is. Remek, namondom, lekésem a gépet. Najó, csakazért is megyek azon a szar ferihegyin, amin úgy téptek az autók és csak murvás leállósáv volt. (Na a murván már nem országútiznék, traktornyom még oké, murva nem oké) Nagylevegő, felmásztam biciklistül(!) a felüljáró kb 60 fokos(!) oldalán, közben kapaszkodtam(!) a kerítésbe, és toltam persze a bringát. Fent körbenézek, naagy piros 40-es sebességkorlátozás, sehol egy kocsi... Namondom, ettől paráztam... De most komolyan, mekkora szar vagyok :DD... 5 perc és ott is voltam.

Persze ott nem volt biciklitároló :D kikötöttem a kerítéshez. Furcsán néztek rám ott a környéken...

Visszafele repülőmúzeum fele, ott egy rég nem használt lezárt zsákutca, ott amikor annak vége lett, lementem az árokba (ilyen betonlemezes árok volt, ugye tegnap délben az csontszáraz volt), ott mentem pár száz métert és kimásztam a buszmegállónál. Bár mehettem volna már visszafele a négyesen is, de ez valahogy izgalmasabb volt... Az árokban tekerés amúgy kurvajó, ajánlom mindenkinek :D

Szóval ferihegy2 az egy szar hely, de mókás.

<><><><><><><><><><><><>
sárga-fekete-sárga-fekete-sárga
<><><><><><><><><><><><>

youdit képe
youdit
44 h, 2009-07-06 13:03

Hát ez tényleg vicces. :)

(Én mondjuk asszem leraktam volna a donaldsoknál vagy valahol, ahol lehet lakatolni, aztán irány a 200-as, ami gyorsan, sűrűn, megbízhatóan odavisz. De ez a túlélőtúra sokkal érdekesebb lehetett. :) )

Komótos képe
Komótos
45 h, 2009-07-06 16:40

Nincs bérletem meg jegyem:) Most nem tudom, lehet lakat sem volt nálam... nem tudom, ez nem fordult meg a fejemben, olyan hihetetlen volt, hogy nem lehet odajutni gyalog sem... Azt hiszem leginkább csk sértette az önérzetem a dolog és ezért volt ez így.

<><><><><><><><><><><><>
sárga-fekete-sárga-fekete-sárga
<><><><><><><><><><><><>

Cseya képe
Cseya
46 h, 2009-07-06 18:56

Hát nem egy kerékpáros-barát munkahely.

Mr.Saint képe
Mr.Saint
47 h, 2009-08-03 13:04

Bár, már régen jártam arra, de emlékeim és információim szerint a régi bekötő út megmaradt, azon lehet menni, csak feljutni rá egy kicsit macerás. Ahogy a 4-es jön befelé, ott van valami lépcső, arra felé kell keresni, és elvileg onnan megtalálható a régi bekötő. Persze macerás, és nem lehet könnyedén haladni. Valóban egyszerűbb lerakni a bringát Vecsés határánál.

BKV-s infó: a 200-ason nincsenek ellenőrök, ezt egy buszvezető mondta ;)

Don Kartács képe
Don Kartács
48 h, 2009-07-06 11:14

Tegnap telibekapott a zápor Mogyoród után. Azt figyeltem meg hogy mikor esik akkor a forgalom elkezd tempósabban haladni, mintha félnének hogy megáznak, közben meg integetnek az ablakból kifelé meg dudálnak.Beszerzek én is egy co2-s kürtöt h visszadudálhassak nekik:)

feb képe
feb
49 h, 2009-07-06 11:18

mit/hogy integettek?

Don Kartács képe
Don Kartács
50 h, 2009-07-06 12:12

Csapkodtta a kocsija tetejét:D Gondolom mutatta hogy ő nem ázik?

feb képe
feb
51 h, 2009-07-06 12:48

Legközelebb csapkodd meg te is (U lakattal), had tanuljon egy kis empátiát.

Don Kartács képe
Don Kartács
52 h, 2009-07-06 13:05

Az ilyenek lepattannak rólam, ráadásul kifejezetten élveztem hogy folyik rajtam a hűsítő víz. Inkább röhögtem magamban hogy ott csapkod de nem érzi az eső és az élet ízét... Utálom az agresszív vezetőket, ezért én nem akarok azzá válni:) Egy dolog hergel fel, a veszélyeztetés. Azon filóztam hogy gyártok 2-3 olyan divájszot fürdőszobai tapadókorongból amibe be van építve egy csepp pillanatragasztó is hogy nehezebb legyen leszedni - rajta valami felirattal, esetleg mágneses tapadóakna amit egy gyors mozdulattal fel lehet helyezni. A matricával ugye az a baj hogy két kéz kell feltenni, és mire lehúznád a védőfóliát a delikvens már elrepesztett....

feb képe
feb
53 h, 2009-07-06 13:15

A pillanatragasztót is frissiben kellene a tapadókorongba tenni, különben megszárad.

Don Kartács képe
Don Kartács
54 h, 2009-07-06 14:00

Buborékfóliába fecskendezve, az a tapadókorong belső felére ragasztva talán működik?..na ez elég macerás dolog meg rosszul is elsülhet...jelölőkréta esetleg, vagy marad a mágnes.valami sípot kell rátenni és akkor visít neki amíg le nem szedi:D

Don Kartács képe
Don Kartács
55 h, 2009-07-06 14:02

A futballsíp a legidegesítőbb.Vajon hol lehet olcsón kapni olyat?

peet képe
peet
56 k, 2009-07-21 15:44

Sziasztok,

Újpestről, Kápmegyerről mennék Szigetszentmiklósra. Merre menjek? :)

Köszi :)

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.

miló képe
miló
57 h, 2009-08-03 13:18

Gondolom már megtetted, de azért még leírom.
Csepelen van bringaút vagy Budán a rakpart mellett M0-snál át és Csepelen vagy ott dél felé Halásztelek felé Lakihegynél balra el fordulsz (Petőfi utca) egy hosszú egyenes út és ott vagy Miklóson.

peet képe
peet
58 k, 2009-08-18 22:27

Köszi Eco. Nem tettem még meg a távot, mert aktualitását veszítette. De még jól jöhet.

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.

tolbeni képe
tolbeni
59 szo, 2009-07-25 12:04

Sziasztok! Légyszi segítsetek!
Terv: Budakalász - Vác - Budakalász (sötétben)
2-es mellett van valami bicikliút?
Merre menjek? :-S
Előre is köszönöm!
-
Beni

bkriszta képe
bkriszta
60 szo, 2009-07-25 14:21

A Megyeri hídtól van bringaút Dunakeszi felé egy darabon, aztán megszűnik,ott a főúton kell menni, majd Dunakeszin a családi házak között újra indul, és az elmegy egészen Vácig, még tovább is. Egy helyen azt hiszem ki van írva, hogy bringaút balra, de nehéz észrevenni. Én be szoktam menni a lakótelepre, és egyszercsak kilyukadok a bringaúton.

tolbeni képe
tolbeni
61 szo, 2009-07-25 15:58

Köszi!
-
Beni

Zizz71 képe
Zizz71
62 h, 2009-08-03 10:27

Rákoscsabáról járok dolgozni naponta a VI.ker Bajnok utcába. A Bökényföldi út - Veress Péter stb. útvnalat járom, és többen kérdeztétek, miért nem inkább a Keresztúri utat használom, mert az gyorsabb, rövidebb.

Ma győzött a kíváncsiság, és arra jöttem.
Tapasztalatok:

- Rengeteg busz, rengeteg kamion nagy forgalom, pedig uborkaszezon van. (Eredeti útvonalam nagyrészt viszont kertesházak között halad)
- Megkergetett egy nagy fekete kutya, valamelyik építőanyag telepnél :(
- Se nem gyorsabb, se nem rövidebb és ez a vicces része, mert képzeljétek, mindkét útvonal pontosan 23,7 kilométer, háztól-házig :D (A sebesség amúgy nem erősségem, mert nem országútival járok.)

De legalább kipróbáltam, megcsináltam és mint tudjuk, legjobb kinek kinek a saját tapasztalat.

Jó tekerést mindenkinek :)

Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Trek 3700 zöld-fehér-virágos
MK-Kelet Pest :)

Cseya képe
Cseya
63 h, 2009-08-03 19:03

Na mondjuk a Bökényföldin is kaphat kutyát az ember, hála az arrafelé dekkoló hajléktalanoknak.

Zizz71 képe
Zizz71
64 k, 2009-08-04 12:46

Pár méterel beljebb még tehéncsordát is. Bevallom azért sem rajongok :D.

Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Trek 3700 zöld-fehér-virágos
MK-Kelet Pest :)

B_40 képe
B_40 (nem ellenőrzött)
65 k, 2009-08-18 22:17

Hello!

Az érdekelne, hogy a 7-esen lehet bringázni?Olvastam, hogy autóúton elméletileg nem lehet kerékpározni, máshol meg azt, hogy lehet, ahol nem tiltja a tábla... A képlet egyszerű, Velencéig kéne eljutni Budapestről - állítólag Tárnoktól egész jó minőségű a 7-es. Előre is köszi!

peet képe
peet
66 k, 2009-08-18 22:32

A 7-es főútra gondolsz, az nem autóút. Az autóutat ilyen tábla jelöli: http://www.dunapart.eu/images/tablak/autout.gif
Ezen tényleg tilos kerékpározni. A 7-es főúton viszont lehet, DE van 1-2 szakasz, ahol kint van a tiltó tábla. Ott le lehet (és kell is) menni a párhuzamos kerékpárútra, majd ahol feloldásra kerül a tiltó tábla, vissza lehet menni. Az út minősége tényleg jó.

Védd magad!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi.

Szter képe
Szter
67 p, 2009-09-04 20:10

Marla, qva jó ez a topic :)
Nem olvastam végig a kommenteket, DE ezt http://www.utvonalterv.hu/ javaslom, hogy a google maps helyett használjátok. Vizsgáljátok meg! Be lehet állítani "bringás"ra.

Eddig nekem jó tanácsokat adott pl. hogy megyek át a II. Felső Zöldmáliról a III. Jablonkára és melyik úton menjek fel a XXII. XIV. utcába (aki ott lakik, sztem vágja ezeket :D)

Ha tetszik és jónak találod ezt az útvonal tervezőt, akkor érdemes az eredeti szövegedbe betenni, hogy ott mindenki könnyen megtalálja.

PS: és ne aggódj amiatt, hogy nem ebbe írt a tudod ki, biztos új még itt és azt sem tudta, hogy létezik a te topicod.

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

marla képe
marla
68 p, 2009-09-04 22:19

Köszi!

Berakom mindjárt, és akkor talán néhányan látják, hogy van ilyen. Godoltam, hogy erre lehet majd keresni, ha valaki akar, nem reméltem, hogy folyton fennmarad a tracker tetején, de lehet, hogy nem keresnek emberek ilyenkor. Meglátjuk mikor kell második részt indítani, de úgy látszik, itt nagyon öntudatos bringások vannak, és mindenki tudja, hogy merre menjen ebben a gigabonyolult (nekem) városban. :P

Linket mindjárt beleszerkesztem a kopirájtoddal!

---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?

Szter képe
Szter
69 v, 2009-09-06 09:06

:D Nem kell nekem kopirájt :D

+ ötlet, pl. úgy tudod jobban is pörgetni, ha beteszed linkként az aláírásodba :) mármint a témádat

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

youdit nemtudbe képe
youdit nemtudbe (nem ellenőrzött)
70 sze, 2009-09-09 09:38

X. ker. Keresztúri útról Városháza Kidicalre, 8 éves kiskrapekkal. Fogalmam sincs, nem ismerem a környéket, pls. segítsetek.

SzCiklon képe
SzCiklon
71 sze, 2009-09-09 09:47

Ha lassú bringautazáshoz (mármint bringautas közlekedéshez) van ideged, a következő útvonalat javaslom:
Lakótelepen keresztül az Örsre, onnan pedig a bringagyászon (Bánki Donát, Róna, Mogyoródi, Stefánia) a Ligetig. Ott pedig vagy Dembinszky-Wesselényi-Király, ha bevállalósabb vagy, vagy Andrássy bringaizé (én ott kezdtem a gyerekkel).

__________________________________________________
Biciklim van és nem félek használni!
Az MK Belváros tagja, akik divatosan bringáznak...

youdit vagyok képe
youdit vagyok (nem ellenőrzött)
72 sze, 2009-09-09 09:57

Köszi, nagyon jó. Megpróbáljuk addig lejárni.

youdit ... képe
youdit ... (nem ellenőrzött)
73 sze, 2009-09-09 09:59

Időben szerinted mennyi? A leglassabb változat.

Szter képe
Szter
74 h, 2009-09-14 22:39

Nézd meg az utvonalterv.hu bringás verziót, és ekkora távnál sztem adj hozzá +20-30 percet.

Bár a lurkók meglepően jól tartják a tempót ;-)
Ügyesek legyetek!

-----------------------------------------------------
Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

errorka képe
errorka
75 k, 2009-10-13 13:45

Talan meg el a topic:

Csepel - Ferihegy1 utvonal irant erdeklodnek, hogy ki merre menne.

Az Europarkig egyertelmu, onnan azonban ki mit javasolna?

1. Ferihegyi ut, illetve mellette a szervizut
2. Ulloi
3. PND
4. Egyeb, kernek reszletes utvonaltervet :)

Forgalomhoz hozzaszoktam, nem letfontossag a cajgaut.

Elore is koszi!

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

mcysh képe
mcysh
76 k, 2009-10-13 14:50

Végig az Üllőin, szerintem.
===
bácsi a biciklin

Komótos képe
Komótos
77 k, 2009-10-13 15:25

Ferihegyin rettenetesborzasztó az út széle. De nem volt ez itt már megkérdezve? Asszem pont én kérdeztem.

Egyébként asszem pont oda még el lehet jutni, a 2-re nehézkes.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Amúgy meg türelem, a Népliget pedig gyönyörű.
Sőt az is, ahol a 09.12-es nightride végén jártunk hárman.

errorka képe
errorka
78 k, 2009-10-13 17:33

Es tenyleg volt mar :) Osszemixelek egy jo utvonalat azokbol a valaszokbol meg ezekbol.

Koszi, meg a tobbieknek is :)

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

youdit képe
youdit
79 sze, 2009-10-14 15:06

Jaja. :)

miló képe
miló
80 k, 2009-10-13 16:09

Bicikliút a Felsőcsatári-Gyömrőig.
Onnan Gyömrőin, vagy vele párhuzamoson. És a Gyömrőin később lesz egy canga út, ami tovább, megy, mint a ferihegyi.
bicikliutak.hu

adamekp képe
adamekp
81 k, 2009-10-13 22:17

Gyömrőit felejtsétek el, rettenetes az út minősége, 4-5 méterenként ugyanannyi centis rések vannak. Üllői és át a kis utcákon a Szemeretelepen (ezt nem teszteltem, csak bolyongtam a vasút felőli részen).
(Btw a Ferihegyi út nem egyenlő a Ferihegyi repülőtérre vezető úttal [Gyorsforgalmi])

IPG képe
IPG
82 cs, 2009-10-15 03:28

Üllőin végignyomod, a Béke téren (az 50-es vila vége) dobod a balost, és koppanónál ott a vasút felüljárója Ferihegy megállótól. Ott átmész, és ott is vagy!

IPG

errorka képe
errorka
83 cs, 2009-10-15 09:51

Ide irom, a Tied a legfrissebb:

Megoldodott, nem kell kimennem a repterig szerencsere :) Uj utvonalterv "kene" viszont:

Boraros ter - Blaha. Nagykorut kerekparsav? Hoho...

----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

Flicka képe
Flicka
84 cs, 2009-10-15 19:52

Egyértelműen Nagykörút. Szerintem az forgalomban sincs 10 perc.

Flicka

Bencze képe
Bencze
85 cs, 2009-10-15 13:34

Én is kérdezek, Kossuth tér - Lőrinc (18ker, Kossuth utca vége)?

Eddig az volt, hogy Alkotmány u., Bajcsy, Deák tér, Kálvin tér, rá Üllőire és végig azon.
A népligetnél (asszem, ott van) nem örültem felmenni a felüljáróra, nem is tudom, ha szabad nekünk, meg autósok sem értékelik (és ilyen helyeken rá is lépnek, mint állat). Itt talán gyalogátkelőn áttolni a keresztezett úton? Kicsit macerás rész.
Sejtem útvonalra alternatíva nincs, de azért...

miló képe
miló
86 cs, 2009-10-15 14:21
  • http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=Dalmady+Gy%C5%91z%C5%91...
  • Vagy tovább a Gyömrőin és Haladás utcára jobbra lefordulsz.

    Bencze képe
    Bencze
    87 cs, 2009-10-15 14:37

    Érdekes, köszi, ezt kinyomtatom és megnézem :)
    A Gyömrői az nem öngyilkosabb az Üllőinél? Sosem próbáltam, de az volt az érzésem, ott megy a sok reptére siető, rengeteg taxi meg ilyenek, ez elijeszt.

    miló képe
    miló
    88 cs, 2009-10-15 14:55

    Vagy kerüld ki a bringagyászon a Gyömrői felét.

    IPG képe
    IPG
    89 cs, 2009-10-15 14:38

    Az Üllői felüljárón simán lehet rakni, sávharmadnál teljesen okés a dolog.
    Ha a Nagyváradtérről pont a sorral együtt indulsz, akkor mire odaérsz mindenki megelőz, és mire leérsz az aljára, addigra ér oda a következő hullám, csak pár kósza kanyarodó ember fog melletted elmenni, de hát ezért van a két sáv. :)
    Engem eddig egyszer akartak onnan ledudálni, akkor is egy kukásautó. Visszaintegettem nekik. :) (Dudálj, ha szeretsz módban szoktam tekerni)

    IPG
    Olajzöld Trek 520 :o)

    airdace képe
    airdace
    90 cs, 2009-10-15 21:55

    Népligeti felüljárót ki lehet hagyni, ha így mész:

    Kálvin-Baross-Diószegi-Elnök-Népligeten át-Üllői
    (kb 500 m +)
    __________________________________
    Ezüst Magyarország
    Arany a szegélye
    Beteg a királyunk
    De boldog a népe

    miló képe
    miló
    91 cs, 2009-10-15 23:19

    Diószegit szerintem mindenki hagyja ki.

    adamekp képe
    adamekp
    92 cs, 2009-10-15 21:59

    Ott én is rálépek mint állat, a felüljáró tetején nem megy 24 alá a sebességmérő... :)

    fradizoli képe
    fradizoli
    93 cs, 2009-10-15 22:26

    Pacsi,
    Kálvinról Lörincre csak is az Üllői úton menjél.
    A Népligetnél eltudsz menni a felüljáró alatt a bringaúton ez bevisz a ligetbe,ha nem akarsz a felüljárón menni ecserinél vissza az útra, aztán hajrá Lörincre.

    IPG képe
    IPG
    94 p, 2009-10-16 00:24

    Igen, az a bringaizé gyakorlatilag a járda, majdnem nulla gyalogforgalommal.
    A Népligetnél ha nem mész felüljárni, akkor a balra kanyarodó sávból is tudsz menni a bringaizére, meg szabályosan, három lámpaváltással is.
    Általam korábban nyugisnak ítéltetett alternatív pedig a Baross-Kálvária tér-Elnök u.-Diószeghy-Népliget, onnan vissza az Üllőire, vagy esetleg a VeresPéteren tovább a Kőérre, amin le a Határúthoz (bringaizé is van vagy mi)
    A Diószegitől nem kell félni, az út túloldalán kell menni, megfelelő sebességgel, és semmi attrocitás nem fog érni, legalábbis engem az eleddig nem ért.

    IPG
    Olajzöld Trek 520 :o)

    fradizoli képe
    fradizoli
    95 p, 2009-10-16 20:44

    Pacsi,
    persze mert gyors vagy. Bár ha szereti a turista nézelődést akkor az jó útvonal, főleg sötétedéskor nagyon faja nigák,rajok, a ligetbe még buzikat is lát. Kertvárosi srácot beküldeni oda hmm...

    makimajom képe
    makimajom
    96 h, 2009-11-02 13:51

    Keleti-Árpád hídra tud valaki ajánlani valamit?
    miután majd' egy órám van rá, nem feltétlenül a leggyorsabb, inkább a legnyugisabb útvonalat keresem...

    IPG képe
    IPG
    97 p, 2009-11-13 02:52

    Ha nyugizni szeretnél, ajánlom neked a Rottenbiller-Városligeti fasor-Bajza-(Bajzagút)--Bulcsú-Kassák útvonalat.

    IPG
    Olajzöld Trek 520 :o)

    makimajom képe
    makimajom
    98 h, 2009-11-30 15:39

    ez a Bajzagút lépcsőzős, vagy "akadálymentesített" ?

    IPG képe
    IPG
    99 h, 2009-11-30 17:18

    Teljesen akadálymentes, bár a XIII. kerületi részen a járdára dob fel, és kicsit macera lejönni néha a parkoló autóktól, de megoldható, max egy padkázás. Csak arra kell figyelni, hogy középen a vaslapok épp ne legyenek ellopva. (Ahányszor arra jártam, még mindegyik megvolt, de szokták ismerősök mondani, hogy néha el-el tűnnek ezek a fedlapok.)

    IPG
    Olajzöld Trek 520 :o)

    makimajom képe
    makimajom
    100 h, 2009-11-30 18:03

    oké köszi, ezt is kipróbálom, eddig leginkább a Dózsán raktam, de ott ölég nehéz szabályosan menni, az összevissza bringaút, bringa/buszsáv miatt, meg nem tudom mi van még ott.

    A Kassákról hogy jutok föl a hídra legkönnyebben?

    Gondolom a felüljáró alatti zebrához kéne valahogy átkeverdni. Hol lehet ottt értelmesen keresztezni a RóbertK-t?

    airdace képe
    airdace
    101 h, 2009-11-30 18:14

    Kassákról a Dunyov u.-Süllő u.-Esztergomi út-Dagály u. útvonalat javaslom ...bár az Esztergomi most fel van túrva faltól falig.
    Ez esetben az új bringagyászon tovább a Frangepán utcáig, itt balra, ez később a Dagály utcában, majd a hídfelhajtóban folytatódik.

    _________________________________
    Ezüst Magyarország
    Arany a szegélye
    Beteg a királyunk
    De boldog a népe

    omma képe
    omma
    102 sze, 2009-11-25 22:57

    Sziasztok,

    Azt szeretném megtudni, hogy jutok el Érdre Budapestről, a 11-ből. (a legegyszerűbben, legnyugisabban és nem illegálban...)
    Köszönöm előre is:)

    Omma

    IPG képe
    IPG
    103 sze, 2009-11-25 23:44

    Fehérvárin kitekersz a Kitérő úti felüljáróig, ahol átmész és a Tétényi úton folytatod az utadat egészen a városhatárig. (Esetleg felmész a bringagyászra, de azt nem ajánlom).
    Előbb utóbb kiérsz egy nagy körforgalomhoz, ahonnan a régi hatoson tudsz haladni egyenesen érd irányába, illegálban, esetleg pár utcával beljebb is tudsz menni legálisan. Ha kerülni szeretnéd a nagyforgalmú utakat, akkor a fehervári vonal sorompója előtt (ami egyvágányú vonal, már majdnem a városhatárnál) dobsz egy jobbost a felüljáróra (ami az M6 felett megy át) és a Chinoinhoz fogsz érni. Onnan nyílegyenesen haladva, majd egy bal-jobb kombinációt csinálva a Sárd utcán tudsz haladni a város felé. :)
    Remélem tudtam segíteni, esetleg csekkold a kuglimapszon. :)

    IPG
    Olajzöld Trek 520 :o)

    omma képe
    omma
    104 szo, 2009-11-28 15:12

    Köszönöm, csekkolom majd mapszon is és direktbe' is. A hatost mondjuk pont el akarom kerülni, no de látom, van alternatíva.

    Omma

    -ogre- képe
    -ogre-
    105 sze, 2009-12-02 17:40

    dilemma: hősökre külső üllői felől.

    szívem szerint nagyvárad-orczy/fiumei/rottenbiller-damjanich-hősök. probléma a felüljáró, kivételesen fixen. dereng, hogy én szuicidkodtam arrafelé már egyszer, de eléggé bizonytalanok az emlékeim.

    kettes verzió a hosszabb safety way: hungária-verseny-dózsa vagy hungária-steffi-liget.

    ×
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    106 sze, 2009-12-02 18:46

    felüljáró helyett lemenni jobbra Thökölyre?

    macskaköves egy rövid szakaszon, de van villamos...

    -ogre- képe
    -ogre-
    107 sze, 2009-12-02 19:08

    az is egy opció. vagy béna flikkflakk szintben. barosstéren el a zebráig, ott megfordul, és kis ívben rottenbillerre.

    ×
    ogreflikker

    otapi képe
    otapi
    108 h, 2010-02-22 16:30

    Hali,
    A Deáktól az Asztóriáig hogy érdemes menni hétköznap este 5 és 7 között, hogy ne az araszoló autók közé ragadjon az ember? Járdán és egyirányúval szembe nem szívesen mennék, de csak az van arra...
    (Asztóriától a bringasáv már jó a Kálvin térig.)

    makimajom képe
    makimajom
    109 h, 2010-02-22 16:40

    ez a két pont között nagyon trükközni nem lehet.
    Ha megmondod kb. honnan/hova mész, akkor talán...

    otapi képe
    otapi
    110 h, 2010-02-22 17:56

    Jászai környéke-Pesterzsébet a táv. A többsávos utakat igyekszem kerülni több okból is, de sajnos a Károly körutat nem nagyon lehet :(

    Pontagy képe
    Pontagy
    111 h, 2010-02-22 18:12

    menj a Parlament felé, a villamossal párhuzamosan a Jászairól, majd Belgrád rakparton, ameddig tudsz (Fővám térig simán jó) Közraktár utca, Soroksári út.

    makimajom képe
    makimajom
    112 h, 2010-02-22 18:12

    Nádor utca - Apáczai - Belgrád rakpart

    vagy a másik oldalról kerülve Nagymező-Kazinczy-Szentkirályi vonalában

    (a Nagymezőben nem vagyok biztos hogy szabályosan át lehet-e menni, azon a részen ahol az autók ki vannak tiltva)

    feb képe
    feb
    113 h, 2010-02-22 18:36

    Gyere el a legközelebbi bebiciklizésre!

    otapi képe
    otapi
    114 k, 2010-02-23 16:26

    Az hétvégén van, olyankor könnyű járni a várost :)

    Köszi a válaszokat, egyelőre maradok a Károly körútnál, aztán áprilistól úgyis átadják BP "új főutcáját", remélem tényleg olyan jó lesz, mint a tervekben!

    vizsu képe
    vizsu
    115 h, 2010-02-22 16:43

    Motorossávon, de nem a buszsáv és a következő között, hanem még 1-gyel beljebb. Ha a Kálvin felé mész, úgyis a 2. sáv fog majd kelleni, mert bár a szélsőből is lehet egyenesen továbbmenni, én nem nagyon szeretem... És a belső 2 sáv általában nem áll be (annyira), mint a szélső kettő...

    otapi képe
    otapi
    116 h, 2010-02-22 18:00

    Hát, majd meglátom, a motorossáv nem a kedvencem :(

    feb képe
    feb
    117 h, 2010-02-22 18:09

    Villamos sín(ek között) esetleg?

    Pule képe
    Pule
    118 cs, 2010-02-25 21:27

    Sziasztok!
    Valami ésszerű kezdő lányok által is jól bringázható útvonaltippet szeretnék kérni a Zsil utca és az Örs vezér tere között.
    (Mielőtt elkezdenétek nevetni a képem és a kezdő lány összefüggésen; a barátnőmet akarom kisegíteni).
    Szóval bármi ötlet?

    IPG képe
    IPG
    119 cs, 2010-02-25 22:56

    Rákóczi-Kerepesi!

    Komolyra fordítva a szót: szerintem a Baross utca irányában el a Hungáriáig, onnan Stadionok, és a Mogyoródin el, le a Rónán. Asszem még valami bringagyász is van arrafelé.

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    -ogre- képe
    -ogre-
    120 p, 2010-03-12 05:13

    mi a gyorsabb pestlőrinc-rákosszentmihály viszonylatban?

    üllői-hungária (népligetes bénázással)-kerepesi-fogarasi,

    vagy valamivel rövidebb úton üllői-kőér-vaspálya-kőrösicsoma-vasút (kikerülve az élessarkot)-fehér-őrs-fogarasi?

    táv/útviszony/sebesség tekintetében érdekelne.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    121 p, 2010-03-12 10:52

    élessarkot hogy akarod kikerülni?
    Ha kőér helyett a száva-jegenye utcán rakod, akkor kikerülöd a kőér utcai sorompót ami elég gyakran lent van elég sokáig, és még rövidebb is.

    Viszont van egy harmadik megoldási javaslatom: körösi cs helyett pongrác út, onnan egyből fogarasi, hosszban ugyanannyi, csak hős utcánál vigyázz ;)

    -ogre- képe
    -ogre-
    122 p, 2010-03-12 13:22

    expo felé kőbánya felsőnél át lehet menni a sínek alatt.
    a száva-jegenye jogos, de nem tudom, milyen a burkolat. tegnap a népfürdőn megkóstoltattam mindkét kerekemet egy tóban megbújó kátyúval (ha kikerülöm, az már szembesáv), amihez hasonlót ma kihagynék. a duplán szegecselt kis szingómba nem akarok még egy nyolcast. :)
    ugyanez a kérdés a pongráccal. ráadásul az keskeny, és emlékeim szerint komoly busz- meg teherautó forgalom van rajta...

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    123 p, 2010-03-12 13:44

    Pongrácon este 7-8 felé szoktam volt járni, akkor forgalmi szempontból nem gáz, sőt szinte kihalt.
    Minősége is jobb volt mint a KCS, bár ki tudja mit tett vele az elmúlt hetekben a fagy...

    Egyébként itt a vasút másik oldalán is van egy kis ösvény, ahol ki lehet jutni az Albertirsaira a Korponairól, a 37-es mellett, bringával nem tudom mennyire járható.

    -ogre- képe
    -ogre-
    124 v, 2010-03-14 16:37

    papírkutyizmus lett a vége, elmentem vonattal zuglóig, és onnan komoly 6km volt csak. :)
    a fogarasi út nem gyenge hely, bár erre számítottam :) azt hittem, a felüljáró-parámat már magam mögött tudom, de meglátva a körvasútnál levőt inkább átbattyogtam a síneken...
    mondjuk szerdán megint meg kell tenni a távot, úgyhogy valószínű, hogy lesz időm kísérletezni az ajánlott útvonalakkal.
    aztán lehet, hogy hardcore leszek, és bevállalom az élessarkot, csak eddig kerülőnek tűnt :)
    thx.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    125 h, 2010-03-15 16:15

    élessarkon az útminőség miatt véleményes, ami még a nem gyenge magyar mezőnyből is kiemelkedik.
    Ehhez hozzájön még a többszöri villamos keresztezés is éles szögben...

    -ogre- képe
    -ogre-
    126 h, 2010-03-15 22:34

    meggyőztél, akkor ez kimarad.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    Cseya képe
    Cseya
    127 h, 2010-03-15 22:51

    Én a helyedben így mennék: http://www.gmap-pedometer.com/?r=3547612

    Gyenge pont a Jászberényi úti felüljárónál a vasúti átkelő, ha azt kifogod, akár tíz percet is lehet ott állni (ez inkább reggel és délután jellemző).

    makimajom képe
    makimajom
    128 k, 2010-03-16 10:21

    azt el lehet kerülni a Rákos állomás felé ha kimész a Kozma utcán. Ott gyalogosan át lehet valahogy mászni a Keresztúrira, azaz bringával is, csak lehet hogy le kell róla szállni.
    A Tárna utcánál pedig van gyalogos felüljáró.

    Don Kartács képe
    Don Kartács
    129 k, 2010-03-16 14:33

    Esetleg montival, vagy egy két helyen leszállva levágható az útból egy szakasz, ha a "hosimin ösvényre" lépsz.Ekkor lépcsőzni sem kell, illetve sorompóra sem kell várni.

    http://maps.google.hu/maps/ms?hl=hu&ie=UTF8&t=h&msa=0&ll=47.490928,19.16...

    IPG képe
    IPG
    130 k, 2010-03-16 15:11

    Tetszik ez az "Őrkutyák" felirat. :D

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    Cseya képe
    Cseya
    131 h, 2010-03-22 19:50

    Ja, de a "kerítéssel elzárva" rész nem mindig érvényesül.

    -ogre- képe
    -ogre-
    132 k, 2010-03-16 18:39

    na, mindjárt elérzékenyülök, hogy itt mennyi segítőkész és kreatív alak van :)

    ha már rákos felé szambázok, és cx-elemekkel tűzdelem az utam, akkor lehet, hogy a legrövidebb a ferihegyi erdőn át lesz. itt ugyan van differencia a távban, de a végcél az pontos, és a kiindulás is messzebb van.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    Cseya képe
    Cseya
    133 h, 2010-03-22 19:47

    Ha nem oútiról lett volna szó, akkor ezt ajánlottam volna.

    makimajom képe
    makimajom
    134 h, 2010-03-22 15:24

    Hungáriának mennyire jó alternatívája a Mexikói út Népstadiontól m3-ig? Gondolok itt arra hogy az útminőség mennyire hátráltat, mennyire haladós (lámpák, stoptáblák), forgalom nagysága, stb.

    otapi képe
    otapi
    135 h, 2010-03-22 15:42

    Az út minősége vacak, és a Thököly keresztbevágja (autóval nem lehet egyenesen átmenni rajta, bringával sem ajánlom).
    Valamivel kijjebb a Róna utca jobb helyette, az másfélsávos (1+parkoló sáv), az aszfalt is viszonylag jó. Az M3-as fölött pedig bringaút vezet át.

    makimajom képe
    makimajom
    136 k, 2010-03-23 17:33

    A Róna jól hangzik, de ennek a gyenge pontja, ha továbbmegyek a Telekiblankán, aminél nem sok rosszabb minőségű út van a városban, azt sajnos már ismerem...

    -ogre- képe
    -ogre-
    137 h, 2010-03-22 20:45

    tábornoktól zugló vmh-ig szerintem jó. én szeretem, mert nyugis, és ott jó a burkolat, nincs forgalom, haladós.
    a thököly kereszt nem leányálom, de sima ügy. utána meg nem rosszabb, mint hungárián nyomvályúban menni... viszont az erzsébetkirályné kereszt az horror, talán még autóval is. szóval két gyenge pont van. egy próbát talán megérhet.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    138 k, 2010-03-23 17:39

    erzsébetkirályné kereszt milyen szempontból horror?

    -ogre- képe
    -ogre-
    139 h, 2010-03-29 21:39

    sok sín, macskakő... legalábbis bennem ez fixálódott.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    makimajom képe
    makimajom
    140 p, 2010-04-23 16:59

    egy próbát megért, az úttal magával különösebb gond nem volt, még a tököli kereszt is viszonylag sima ügy, útminőséggel semmi probléma, viszont ami feltünt, hogy ehhez képest még az albertirsai is (ahonnan rákanyarodtam) egy alpesi hegyilevegő...

    adam182 képe
    adam182
    141 h, 2010-03-29 20:58

    most költöztem békásmegyerre. előző helyemen fejből toltam az összes lámpaciklust meg minden praktikát. most gőzöm sincs merre érdemes menni. haladnék de nem szimpi annyira a szentendrein rakni. őshonos tippeket köszönettel fogadnék mondjuk békásmegyer hévmegálló magasságától pl erzsébethidig.

    -ogre- képe
    -ogre-
    142 h, 2010-03-29 22:04

    attól függ, mi a végcél. ha az erzsébeten átmész pestre, akkor sokkal jobban jársz a nánási-északi összekötő-váci-bajcsy-kiskörút kombinációval. ez elég haladós, és a váci út elég jól tekerhető (szerintem jobban, mint a szentendrei)
    ha az erzsébettől még budán folytatod az utad, sajnos nincs épeszű tippem, mert arra nem szoktam járni, vagy ha igen, akkor elég kacskaringósra sikerül, mert a parti bringautat nem szeretem.

    ×
    portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
    ogreflikker

    IPG képe
    IPG
    143 h, 2010-03-29 22:11

    Szentendrei a bestest. Lehet menni kint a rómaitól egyel beljebb is, de az békásról kiesik, viszont onnan átnyomva az UVH-t, a Vácin lehet bedöngetni, illetve nemarra az alsórakpart lehet még alternatíva.

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    adam182 képe
    adam182
    144 h, 2010-03-29 23:11

    köszönöm a tippeket, kipróbálom aztán meglássuk.

    Frajti képe
    Frajti
    145 k, 2010-04-20 00:46

    Holnap volna egy találkozóm Ferihegyen. A kérdésem az volna, hogy ha netán nyeregben tenném meg az utat, meg lehet-e közelíteni megfelelő módon? És ha igen, merre? (Határ útig ismerem az utat bogármód, autómód végig, de a gyorsforgalmi nem játszik ugyebár)

    Köszi

    ~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

    Solo la AS Roma per sempre!

    IPG képe
    IPG
    146 k, 2010-04-20 02:03

    1. Üllőin mész a Sallai/Honvéd keresztig, és ott balra, át Szemeretelepnél a sorompón, és kb. még 500m a gyorsforgalmin, de az kibírható, vagy
    2. Üllőin a Béke térig (villamosvégállomás), ott balra, és kiérsz a Ferihegy vasúti mh. felüljárójához. Ott átviszed a bicajt (kézben kell lépcsőzni, nemszeretem), és már ott is vagy.

    Ferihegy 2 az macerább, van oda is valami út, de oda még nem kellett mennem.

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    Frajti képe
    Frajti
    147 k, 2010-04-20 10:16

    Pedig nem írtam, de pont 2-re kell mennem. Már ha nem törlik a járatot...

    ~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

    Solo la AS Roma per sempre!

    IPG képe
    IPG
    148 k, 2010-04-20 11:45

    Arra még nem nagyon jártam, de elvileg el kell menni az Üllői végére, és valahol lesz egy bicajút Ferihegyre.

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    Frajti képe
    Frajti
    149 k, 2010-04-20 12:32

    JA, megnéztem térképen, elvben a üllői belecsatlakozik pont kettő előtt a gyorsforgalmiban, meg ott van valami alsó járás is, meg épülő út. De hát ez nem mai műhold felvétel, nem tudom, hogy áll. Meglátjuk. Köszi!

    ~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

    Solo la AS Roma per sempre!

    youdit képe
    youdit
    150 k, 2010-04-20 10:57

    Van ott lift is, tökéletes. De tényleg nem megy el a bringaút F2-ig, csak a bevásárlóközpontig.

    IPG képe
    IPG
    151 k, 2010-04-20 11:43

    Azok azok a liftek, amikbe én időhiány miatt nem szoktam beszállni. (karbantartatlan helyek liftjeit nem szeressem)

    .
    IPG
    olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo

    Don Kartács képe
    Don Kartács
    152 szo, 2010-05-15 12:18

    ...

    ----------------------------
    Fullyloaded wannabe

    peet képe
    peet
    153 sze, 2010-06-09 22:30

    Telki az én célom. Tudtok valami jó útvonalat?
    --------------------------------------------
    Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

    Pontagy képe
    Pontagy
    154 cs, 2010-06-10 00:10

    szerintem a legjobb választás: Kelenföldi pu-Budaörs-Biatorbágy-Páty-Telki útvonal ideális, kis forgalmú (kivéve a Budaörs-Bia szakaszt, de ott meg széles, többsávos út van)
    esetleg:föl a János-hegyre, onnan le Budakeszire, és onnan egyből Páty. Ez utóbbi rövidebb, de a forgalom is nagyobb, szűkek az utak, nem annyira jó.

    peet képe
    peet
    155 cs, 2010-06-10 00:28

    Köszi!
    --------------------------------------------
    Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

    apenta képe
    apenta
    156 p, 2010-06-11 08:00

    Mosonmagyaróvártól szeretnék végigmenni a Duna-menti kerékpárúton. Tudna valaki segíteni, létezik-e netes térkép a Duna-menti kerékpárút magyarországi részéről?

    madam képe
    madam
    157 p, 2010-06-11 09:24

    (k)Ennyit tudok: http://www.kenyi.hu/
    __________________
    Mert így kerek a világ.

    errorka képe
    errorka
    158 p, 2010-06-11 11:25

    Lehet itt se lesz szerencsed. Mivel en "rangattalak" ide, mostmar nekialltam guglizni:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Duna_menti_ker%C3%A9kp%C3%A1r%C3%BAt

    http://wikitravel.org/hu/Duna_menti_ker%C3%A9kp%C3%A1rutak_III.

    Ezeket nezted mar?

    ----------------------
    errorka | objektív
    ----------------------
    "Bicajjal járok!"
    "Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

    apenta képe
    apenta
    159 p, 2010-06-11 17:59

    Igen, néztem őket, de térkép hiányában a leírást nehéz pontosítani. Azt hiszem marad a könyv. Gondosan vigyáznak rá, hogy akit érdekel az út, az vegye meg, ne lássa máshol térképen.

    csp képe
    csp
    160 p, 2010-06-11 08:23

    Én Ráckevéig mennék Csepelen keresztül. A végét azt nagyjából átlátom, Csepel északi részével vagyok gondban (zéró helyismeret)

    errorka képe
    errorka
    161 p, 2010-06-11 10:40

    Sok alternativa van:

    http://www.gmap-pedometer.com/?r=3799960

    Ez az egyik leglazabb szerintem, de igazabol a parhuzamos utcak barmelyike jo. A hollandi uttal parhuzamosan (lent, egesz a Dunaparton) kezdodik a cangaut, de az eleje orszagutisoknak nem nagyon valo. Inkabb erdemes jol megporgetni a Hollandin, nagyon jo az aszfalt, sokan edzenek ott, elturt "allatfaj" vagyunk.

    Mondjuk az ut kesobbi resze is tartogat meglepeteseket, meg a montisoknak is, amennyiben vegig a cangauton mesz. Dunaparttol mar van turistajelzes, de neha bemegy igy a kertek ala, fuves teruletekre, hacsak az elmult 1-2 evben nem valtoztattak rajta...

    ----------------------
    errorka | objektív
    ----------------------
    "Bicajjal járok!"
    "Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

    nrc képe
    nrc
    162 p, 2010-06-11 16:00

    A csepeli részt egyrészt ki is lehet hagyni teljesen, ha az M0-ás felüljárón mész át Dunaharasztira Soroksár vagy Dél-Buda felől, másrészt pedig attól függően, hogy honnan érkezel a szigetre be lehet jutni a Szabadkikötő úton vagy a Gubacsi hídon át.

    Csepelen belül a Hollandit ajánlom én is, azon a mérsékelt forgalomban jól lehet tekerni, szemben a sziget nyugati oldalán lévő forgalommal túlterhelt, ráadásul többnyire keskeny utakkal.

    Dunaharaszti-Szigetszentmiklós-Szigethalom-Szigetszentmárton-Ráckeve útvonalon csak Szigethalmot elhagyva van egy rövid, sétálva is pár perc alatt leküzdhető földutas szakasz, egyébként végig aszfalton lehet megtenni a távot.

    A Dunaharaszti-Szigetszentmiklós-Szigethalom-Tököl-Szigetújfalu-Ráckeve útvonal pedig minimálisan hosszabb, viszont egy méter földút sincs benne.

    Kocsonya képe
    Kocsonya
    163 p, 2010-06-11 11:40

    Vasárnap mennék 5-öd magammal Velencére a XI kerből. A 7-en kivül van valami Alternatíva? Nagyon hegyet mászni nem szeretnénk.

    errorka képe
    errorka
    164 p, 2010-06-11 12:06

    Volt mar korabban, onnan lestem en is:
    http://maps.google.com/maps/ms?msa=0&msid=108211292858536075316.00046acb...

    thx 2 Bikk

    Velenceig kb. 620m-650m szint van benne, Biatorbagy elott van csunyabb emelkedo, meg a tohoz ereszkedes elott. Kozte inkabb csak dimbes-dombos, ami attol meg faraszto tud lenni, foleg ilyen melegben, foleg ha hegyet sem szeretnel maszni.

    Lovasberenynel kell leboritani Nadap-Velence fele.

    Mi is megyunk vasarnap, szal lehet osszefutunk :)

    A modositasunk annyi, hogy mi Budaors fele megyunk. Ha sporolni akartok a hegyekkel, akkor esetleg erdemes lehet kivonatozni Biatorbagyig. Akkor egy nagyobb emelkedo mellett a forgalmas resz is sporolhato. Ennek a koltsege 7-800 piz/fo, teljes arakkal szamolva.

    Biatorbagytol aligforgalom, gyonyoru tajak, szoval tovabb semmikepp nem erdemes menni sihuval.

    ----------------------
    errorka | objektív
    ----------------------
    "Bicajjal járok!"
    "Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

    swiki képe
    swiki
    165 p, 2010-06-11 14:36

    Flórián térről Nagymarosra szerintetek mi a legjobb útvonal MTB-vel?

    Pontagy képe
    Pontagy
    166 p, 2010-06-11 14:40

    lemész a bringaútra a HÉV mellé (nem kell sokat menni rajta, Gázgyár -kb 1,5 km az egész) majd pedig Kiráyok-Nánási-Megyeri híd-Dunakeszi-Göd-onnan akár a 12-es úton Vác, majd Verőce-Kismaros-Nagymaros, mellette meg bringaút, de az lehet, víz alatt van még.

    stp1 képe
    stp1
    167 v, 2010-06-27 21:33

    zuglóból kéne eljutnom százhalombattára.
    kb 30km-nek számoltam. érdemes végig bringával menni, vagy ne szívassam magam és vonatozzak kelenföldről?
    ha meg annyira nem nehéz, akkor melyik úton érdemes odamenni?

    fixy67 képe
    fixy67
    168 h, 2010-06-28 06:04

    Vonat. Legalábbis amikor legutóbb tervezgettem egy utat a túlpartra (Tököl-Szigetszentmárton), akkor oda jutottam, hogy ha egyáltalán lehet is biciklivel, akkor is óriási forgalomban vagy még nagyobb kerülővel.

    ---------------------------
    @flickr

    feb képe
    feb
    169 h, 2010-06-28 08:49

    Sima ügy: külső körút -> Lágymányosi híd -> Szerémi út -> 6-os út.
    Hamarabb lenyomod, mintha vonattal mennél.

    stp1 képe
    stp1
    170 h, 2010-06-28 09:18

    köszi mindkettőtöknek.

    ha nem leszek cukor akkor lebringázom, pénzügyileg is jobb.

    feb képe
    feb
    171 h, 2010-06-28 10:27

    Napi szinten kell járni oda-vissza?

    stp1 képe
    stp1
    172 k, 2010-06-29 18:32

    nem, egy alkalom lesz csak teló és rugóstag szervizért. reggel oda, pár óra múlva vissza.

    fixy67 képe
    fixy67
    173 h, 2010-06-28 10:32

    6-oson mekkora mostanság a forgalom?
    Engem két dolog tartott vissza: a várható (teher)forgalom és az, hogy a mapsource kicsit másfelé akart vinni...(gondoltam, tilos ott bringázni)

    ---------------------------
    @flickr

    feb képe
    feb
    174 h, 2010-06-28 11:05

    gondoltam, tilos ott bringázni

    Ez sosem szokott visszatartani.

    fixy67 képe
    fixy67
    175 h, 2010-06-28 11:15

    Ha outim lenne és tudnám tartani stabilan az 50-60-a tempót, akkor lehet, hogy engem sem zavarna. ;)

    ---------------------------
    @flickr

    stp1 képe
    stp1
    176 k, 2010-06-29 18:33

    tartom a 30at és nem zavar. az idióta tiltásokat meg csak javaslatnak kell tekinteni és máris barátibb a dolog.
    teherautóktól már nem félek. :)

    IPG képe
    IPG
    177 k, 2010-06-29 01:47

    Én javaslom a (Nagy)tétényi utat, bár mellette megy a bringagyász is, lehet a jóminőségű aszfalton csapatni Érd határáig, ahonnan fel lehet menni városi forgalom fílinggel a dombtetőn lévő M6-csomópontig, ezek után meg csak másfél km-t kell a hatoson menni, főleg ha bemész balra a Csentericsre.

    .
    IPG
    fehér fixi, kék bagaboo

    stp1 képe
    stp1
    178 k, 2010-06-29 18:33

    köszi!

    martin_bp képe
    martin_bp
    179 k, 2010-06-29 22:30

    Martin

    Másik lehetőség:
    A már ajánlott útvonalokon az első érdi körforgalomig, ott a hatoson kb. 500 m-t vissza Budapest irányába, ott kezdődik a Dunagát, először földút, utána Érd-Ófaluig aszfaltozott. Érd-Ófalún a műuton felfelé, a tetjén véget ér az aszfalt, ott balra és földúton tovább Százhalombatta felé.

    Vagy: Pestlőrincen át- Méta u. felüljáró-Soroksár-Dunaharaszti (vagy lent a Kisduna mellett, földút, némi kátyúkkal, vagy az 51-en, az M0 hídon a bicikliúton át, majd ahogy az Eurovelo R6 ki van táblázva Tökölre. Onnan komppal át. Feltételezem, hogy rövidebb mint a Lágymányosi.

    Martin

    stp1 képe
    stp1
    180 k, 2010-06-29 23:04

    SS outi; 23mm gumi; 9,5bar nyomás.

    de azért köszi :) ha egyszer lesz kisgépem majd kipróbálom :D

    feb képe
    feb
    181 sze, 2010-06-30 09:28

    Akkor az M6-on is mehetsz vaze!!!

    :D

    Hooborg képe
    Hooborg
    182 k, 2010-06-29 11:48

    Hali! Vki már próbált Budapestről Balatonig tekerni? Ha vki tud 1 szabályos útvonalat, ami viszonylag rövid táv:D az pls ossza meg velem... v mindenki szerint ez hülyeség? és inkább tegyem vonatra fel a bicót?
    ____________________
    Gáz az Álarc?

    Borzaska képe
    Borzaska
    183 k, 2010-06-29 11:55

    Mi kb. ezen az útvonalon megyünk a hétvégén:

    http://www.bikemap.net/route/548494?127715687690943

    ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, sárga bandázzsal, fekete-narancs Bagaboo

    feb képe
    feb
    184 k, 2010-06-29 12:14

    Miért lenne hülyeség?

    Én régebben a többnyire a 7-esen mentem végig, de olyan is volt, hogy Fehérvártól a fentebb linkelt út.

    Ragd meg!

    Pontagy képe
    Pontagy
    185 k, 2010-06-29 13:27

    ez teljesen jó útvonal, a hetesen nincs kamion-forgalom hétvégén, a Velencei-tó utáni szakasz is nagyon nyugis.

    Don Kartács képe
    Don Kartács
    186 p, 2010-07-09 15:13

    A megyeri hídtól szeretnék Cinkotára jutni a lehető legkevésbé fárasztó útvonalon.Van aki járja ezt az útvonalat?Plíz help:(

    ----------------------------
    Ewing ChainOil,Dallas-Texas

    Szter képe
    Szter
    187 k, 2010-07-13 22:38

    én a Külső Szilágyi - árpád úti felüljáró a víztoronynál - szent mihály út útvonalon közelíteném meg

    -----------------------------------------------------
    Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

    Don Kartács képe
    Don Kartács
    188 k, 2010-07-13 22:54

    Ezer hála, bodzaszörp és málnásnyalóka:)Köszönöm!
    ----------------------------
    Ewing ChainOil,Dallas-Texas

    Zsabor képe
    Zsabor
    189 v, 2010-07-25 21:37

    Az augusztus 3.-i héten szeretnék lebiciklizni Ozorára.
    Az utvonalterv.hu biciklis közlekedésre egy 221 kilóméteres utat köpött ki (Balaton felé kerülve), autóval egy 123 kilóméteres utat (Dunaújváros felé).
    Egy épeszű útvonal megtervezéséhez szeretnék segítséget kérni (szeretnék leérni kevesebb mint 1 nap alatt, sok csomaggal) :)
    Járt már valaki arrafele bringával? Merre lenne érdemes menni? Mennyire vannak kitiltva a biciklisek a főutakról, mennyire gázos azokat használni?

    UB képe
    UB
    190 v, 2010-07-25 23:37

    Én valahogy így mennék:
    http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=Budapest,+Magyarorsz%C3...

    Bundás képe
    Bundás
    191 cs, 2010-07-29 20:50

    Sziasztok!

    Tudnátok ajánlani egy kezdőnek való útvonalat a Nagy Lajos király-Erzsébet királyné kereszteződéstől az MTA-ig? Az a fránya útvonalterv a "tiltott" Andrássy-ra dob ki...

    Illetve egy olyat is kérnék, amiben u.a a kezdőpont, a cél pedig a Bartók-Tétényi kereszteződés.

    Köszi előre is!

    makimajom képe
    makimajom
    192 cs, 2010-07-29 20:58

    Podmaniczky/Szondi/Király közül bármelyik jó az Andrássy helyett...

    Oleever07 képe
    Oleever07
    193 cs, 2010-07-29 21:52

    jaja. főleg úgy jó, hogyha a kezdőponttól elmész a 70-es troli végállomásáig, aztán követed a troli vonalát a Nagymező u.-ig, ki a Királyon a Deák térre, onnét meg egy köpés az MTA. a Bartók-Tétényi kereszthez pedig: Deák-Kiskörte-Szabi híd-Bartók Béla út. igaz, most a Kiskörtén nagyon nagy a forgalom, de Te 5-10 perc alatt elsuhansz, míg ők félórát szívnak. :D
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    Bundás képe
    Bundás
    194 cs, 2010-07-29 23:20

    Erre voltam kíváncsi, hogy mehetek-e nyugodtan a Bartókon, mert az útvonalterv.hu erre is egy érdekes megoldást adott ki...

    Köszi mindkettőtöknek!

    Oleever07 képe
    Oleever07
    195 szo, 2010-07-31 10:35

    a Bartókon van bringasáv, de csak a Tétényi út után, így a Tétényi útig az úton kell menned. de amúgy nem olyan vészes, csak pár autóra meg buszra kell figyelned. :-) visszafelé a Móricz után pedig baromi jó lefelé repeszteni a Gellért fele. :D
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    er13a18 képe
    er13a18
    196 k, 2010-08-03 14:31

    mi a baj az andrássyval?

    Bundás képe
    Bundás
    197 k, 2010-08-03 15:06

    Akitől kérdeztem, mind lebeszélt róla. Gondolom, hogy az autók utasoldalán levő bringasáv lehet felelős az ellenérzésekért.

    Megjegyzem, hogy - bár még nem mentem arra - tényleg nem tűnik túl biztonságosnak.

    Így maradtam a 70-es troli útvonalán (Városligeti fasor-Király utca-Nagymező utca), eddig (két napja tekerek munkába) tetszik! :-)

    feb képe
    feb
    198 k, 2010-08-03 15:29

    Ha sietős az utam, elkerülöm a Dob-Király utcát. Elég nehéz belátni a keresztutcákból, ezért néha igen ki kell dugniuk az ottók elejét, ami meg veszélyes lehet a tepsi épségemre.

    Bundás képe
    Bundás
    199 k, 2010-08-03 15:32

    Ma este hazafelé bepróbálom a Podmaniczky-t, talán az a leggyorsabb.

    er13a18 képe
    er13a18
    200 sze, 2010-08-04 11:49

    a podmaniczky sem rossz, csak az az állatkerti körútra visz, ami nagyon rossz állapotban van.
    majd próbáld ki az andrássyt is, de ne az anyósülésrőlkiszálló, hanem a forgalmi sávban

    Bundás képe
    Bundás
    201 sze, 2010-08-04 13:46

    De ottan szabad-é?

    Nagyon böcsületes, szabályos bringás vagyok.

    er13a18 képe
    er13a18
    202 k, 2010-08-10 15:00

    öö, minden esetre lehet :)

    peet képe
    peet
    203 sze, 2010-08-04 23:25

    Ezt azért én cáfolnám. A Dózsára visz.
    --------------------------------------------
    Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon

    Bundás képe
    Bundás
    204 cs, 2010-08-05 00:22

    Emmeg a másik.

    Ma meló után a Podmaniczky-n mentem, majd Dózsa, és így ráevickéltem az Olof Palme sétányra a Városligetben.

    Nem volt rossz.

    er13a18 képe
    er13a18
    205 k, 2010-08-10 14:59

    ok, de azért adja magát, hogy ott folytasd az utad

    bigacsiga képe
    bigacsiga
    206 szo, 2010-07-31 12:13

    Hahó!

    Sóskútról szeretnék Budára (pl Kelenföldre) eljutni. Hogyan volna ez a legbiztonságosabb, legcélravezetőbb?

    Köszönöm!

    feb képe
    feb
    207 k, 2010-08-03 14:43

    Én kimennék a 7-esre, majd keresztül Érden, onnan pedig be a 6-oson.
    Nem tudom, Kelenföldön pontosan mit értesz, de a Szerémi útról át tudsz kavarni egyszerűen.

    bigacsiga képe
    bigacsiga
    208 sze, 2010-08-04 19:01

    Kelenföld alatt a Kelenföldi Pu-t értem alapvetően, illetve annak körynékét.

    Bocs ha nem volt világos.

    Olyant nem tudsz/tok ami nem főút? Érdig eljutok de a főúton a száguldozó idegbimbi állatok mellett nem szívesen gurulnék.

    Köszönöm.

    feb képe
    feb
    209 cs, 2010-08-05 10:06

    Sajnos nem igazán. Mindig a leggyorsabb utat igyekszem választani, az pedig ált. főúton visz.
    Érden keresztül szerintem nem olyan gáz, utána pedig a lentebb Sápatag által írt Nagytétény - Fehérvári út lehet alternatíva.
    A Fehérvri helyett mehetsz esetleg a Sáfrány utca -> Tétényi úton is, az szélesebb és nyugisabb (az Etele útig)

    Sápa-tag képe
    Sápa-tag
    210 sze, 2010-08-04 23:22

    A 6-os út helyett sokkal nyugisabb a Nagytétényi, az rávezet a Fehérvárira, majd le balra az Etelére és az állomásnál lyukadsz ki.

    feb képe
    feb
    211 cs, 2010-08-05 09:56

    Valóban nyugisabb, viszont elég xar az aszfalt minősége.

    airdace képe
    airdace
    212 cs, 2010-08-05 12:59

    Akkor elég régen járhattál ott, mert kb. 4-5 éve újították fel. Az más kérdés, hogy milyen minőségű a mellette épített bringaút...

    __________________________________
    Ezüst Magyarország
    Arany a szegélye
    Beteg a királyunk
    De boldog a népe

    feb képe
    feb
    213 cs, 2010-08-05 13:31

    Ifjúságom színtere volt ;)
    Akkor még működött a sertéshizlalda a határban.

    errorka képe
    errorka
    214 k, 2010-08-10 00:43

    Van valakinek bejaratott/kiprobalt Budapest-Tisza-to utvonala? Sarud/Poroszlo erdekelne elsosorban. Elore is kosz.

    Ja igen: nem ragaszkodunk bringautakhoz/mellekutakhoz, de extra kerulo - mertekkel :) - belefer, ha kivalthato vele forgalmasabb/neccesebb fout.

    ----------------------
    errorka | objektív
    ----------------------
    "Bicajjal járok!"
    "Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"

    Bundás képe
    Bundás
    215 k, 2010-08-10 10:54

    V. kerület Petőfi utca elején az alagútban sem tiltott a forgalommal szembeni közlekedés?

    otapi képe
    otapi
    216 k, 2010-08-10 11:32

    De, az alagútban tiltott a forgalommal szembeni közlekedés.
    Apropó, tud valaki valamit arról, hogy az Október 6. utcát mikor kétirányúsítják végre bringás szempontból? Azt ígérték végig kétirányú lesz az új "Főutca", de sehol egy erre utaló tábla...

    Bundás képe
    Bundás
    217 k, 2010-08-10 11:35

    Köszi!

    Én úgy látom, hogy kétirányú az Október 6. utca, csak a Hild térnél van egy rész, ahol nincs kitéve a tábla...

    Borzaska képe
    Borzaska
    218 sze, 2010-08-11 16:26

    A Szabadság tértől a József Attila utcáig nem kétirányú egyelőre. Ha jól láttam, a József Attila utcánál már fel van szerelve a szembe irányú bringás lámpa, de még nem működik.

    ezüst Bianchi országúti, piros pedállal, sárga bandázzsal, fekete-narancs Bagaboo

    3llenség képe
    3llenség
    219 sze, 2010-08-11 16:52

    Sziasztok,

    Én jelenleg Pestszentlőrincről Óbudára járok dolgozni nagy ritkán. Főleg a mostani kánikulában, meg a rossz kondim miatt nem sokszor merek belevágni.
    Az útvonalam a következő:
    Ady(Határ útig)-Kőér-Vaspálya-Pongrác-Mexikói-(Thököly)-Hungária-Károly Róbert-Árpád híd-Szentendrei(melletti járda)-Bogdáni
    Kellene nekem egy kevésbé megerőltető útvonal, mert a Károly Róbert felüljárója kikészít, főleg hazafelé. Jó lenne, ha másfél órán belül maradnánk. :)

    utvonalterv.hu nemrég megbolondult, és azóta bringás útvonalnak mindenféle ökörségeket ír ki. :-/
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    feb képe
    feb
    220 sze, 2010-08-11 17:09

    Soroksári - Lágymányosi híd - Alsó rakpart.
    Már ha nem zavar a forgalom. A legnagyobb emelkedő a híd, de nem lehet megerőltetőbb, mint az Árpád.

    Mérd meg (ha tudod), hogy melyik a hosszabb!

    3llenség képe
    3llenség
    221 sze, 2010-08-11 21:51

    Az eredeti útvonalam 18km körül van, ha a lágymányosin megyek át, akkor 20-22km az út, attól függ, mennyit megyek a rakparton. A Havanna lakótelephez a Soroksári út nincs túl közel, gondolom az kavar be.
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    kombi képe
    kombi
    222 sze, 2010-08-11 22:22

    Ha esetleg egy tagban hosszú lenne, meg lehet esetleg próbálni Kispesttől vagy Kökitől vonattal kombinálva a Nyugatiig, esetleg Zuglóig rövidíteni egyet. Ha passzol a menetrend, akár úgy is lehet játszani, hogy utána vonattal mész ki Óbudára is. (Nyugatitól vagy Rákosrendezőtől).

    Ha van Budapest-bérleted, akkor neked nem kell vonatjegyet venni, csak a masinának. A bringajegynek pedig 50 km-es távolságig ugyanaz az ára.

    Ami gond lehet esetleg, hogy késik a vonat, vagy hogy sokan vannak....szóval először alapos ráhagyással érdemes kipróbálni.

    3llenség képe
    3llenség
    223 cs, 2010-08-12 16:44

    Szomorú lennék, ha bringásként is a menetrendek rabságában kéne élnem. :)
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    feb képe
    feb
    224 cs, 2010-08-12 08:43

    No igen, a kiindulási hely nem volt egyértelmű.
    10% már elég nagy különbség.

    3llenség képe
    3llenség
    225 cs, 2010-08-12 16:41

    Találtam ezt az oldalt a fórumon:
    http://www.geologika.hu/bicikli_hu.html

    Szépen a bringautakhoz igazodva kiadta ugyanazt az útvonalat, mint amit te mondtál. 4km-rel hosszabb, mint a mostani útvonalam, de majd kipróbálom.
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    3llenség képe
    3llenség
    226 szo, 2010-08-14 07:48

    Ma délelőtt beugrok hálózatos cuccokért melóhelyre, kipróbálom a budai rakpartot. :P
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    3llenség képe
    3llenség
    227 szo, 2010-08-14 18:13

    Úgy látszik, kicsit nehéz a felfogásom. A rakpart alatt a rakpartot érted, és nem a vele párhuzamos bicikliutat? xD
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    stp1 képe
    stp1
    228 szo, 2010-08-14 18:58

    a rakpartot érti. ott lehet jó tempót menni.

    3llenség képe
    3llenség
    229 sze, 2010-08-18 09:52

    Egyrész én nyámnyila mivoltomból fakadóan megküzdöttem ma eléggé a szembeszéllel. Másrész mielőtt még a rakpart lezárt részéhez értem volna, szembetaláltam magam egy bringatilossal. Ilyenkor mi van?
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    IPG képe
    IPG
    230 sze, 2010-08-18 11:31

    Ilyenkor két lehetőség van:

    1. Leszarod, és végignyomod

    2. Nem szarod le és pályát módosítasz

    Nyilván sebesség és menetidő szempontjából az első pont az előnyösebb.

    .
    IPG
    fehér fixi, kék bagaboo

    makimajom képe
    makimajom
    231 sze, 2010-08-11 22:24

    Mexikóiról mér mész ki a Hungáriára?

    3llenség képe
    3llenség
    232 sze, 2010-08-11 22:38

    Nem értem a kérdést, az Árpád hídon megyek át, oda máshogy nem tudok menni (én legalábbis). A Thökölynél pedig betontömb-záróvónal-buszsáv kombó szeli ketté a Mexikóit.

    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    makimajom képe
    makimajom
    233 sze, 2010-08-11 22:42

    a betontömböknél miért egyszerűbb kimenni balra a Hungáriára, mint továbbmenni a a Mexikóin?

    3llenség képe
    3llenség
    234 cs, 2010-08-12 05:54

    Mert egy kis tapasztalatlan kretén vagyok, aki még mindig ott tart, hogy ami tilos, azt nem csináljuk. ;)
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    makimajom képe
    makimajom
    235 cs, 2010-08-12 08:21

    nade ott balra is tilos menni...

    3llenség képe
    3llenség
    236 cs, 2010-08-12 10:17

    De én faszparaszt vagyok és járdázok a zebráig, aztán áttolom a Thökölyn és úgy kapcsolódok be a forgalomba a Hungárián. :D
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    Cseya képe
    Cseya
    237 cs, 2010-08-12 17:28

    Lesz még tovább is, vagy mehet már a "Best of"-ba?

    3llenség képe
    3llenség
    238 cs, 2010-08-12 19:07

    Csak tudnám, miről van szó...
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó,
    kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    stp1 képe
    stp1
    239 cs, 2010-08-12 20:01

    a hozzászólások közt talált gyöngyszemeket egy erre nyitott témába gyűjtjük. szubjektív osztályzás, akinek valami kimondottan tetszik bemásolja oda.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    240 cs, 2010-08-12 00:57

    én tudom ajánlani az Üllői utat. én az Ecseri úttól kb. 10-12 perc alatt a Deák téren vagyok. utána a Bajcsyn keresztül elmész a Kassák Lajos utcához, ahol bringasávon és bringaúton tekerhetsz végig az Árpád híd budai hídfőjéig.
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    3llenség képe
    3llenség
    241 cs, 2010-08-12 16:46

    Ennek az útvonalnak alaposabban utánanézek térképen. :) Bár az Üllőin csak egyszer mentem a Népligetig, de nagyon örültem a maszkomnak. :P
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    feb képe
    feb
    242 cs, 2010-08-12 17:12

    Miért örültél?
    Nem ismertek fel a haverok?

    3llenség képe
    3llenség
    243 cs, 2010-08-12 19:07

    Nem. A levegőnek nem nevezhető légtérkörülmények miatt.
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    244 p, 2010-08-13 21:54

    hát, igen. a maszk tényleg nem árt ott, nagy a forgalom. de ennek ellenére lehet rajta suhanni. ráadásul a Nagyvárad tértől egy picit lejt a Klinikák felé, ami egy kis előny. :-) én nyugodtan tudom használni, eddig még nem volt vele gondom. csak ha használod, ne az út szélén menj, mert bizony vannak ott bicikli reptető részek.
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    ízirájder képe
    ízirájder
    245 szo, 2010-08-14 12:29

    Apróság a végére: Ne a 11-es járdáján menj, hanem az OTP előtt kanyarodj be a lakótelepre. Széles, kényelmes, elsőbbséges, forgalommentes út visz a bogdániig, párhuzamosan a 11-essel

    Kóródy Gergely
    ------------------------------------------------------
    anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

    3llenség képe
    3llenség
    246 szo, 2010-08-14 18:08

    Köszi, pont ma jöttem rá én is. :)
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    petrovics képe
    petrovics
    247 p, 2010-08-13 22:02

    Az egész városba az Üllői utat utálom a legjobban,de elég macerás kikerülnöm.A mellék utcák a sok parkoló autó miatt keserves.Autó autó hátán,meddig akarnak még gyarapítani?????????

    feb képe
    feb
    248 szo, 2010-08-14 13:41

    Pedig befele nagyon lehet repeszteni rajta.
    avagy a táj szűkül az Üllőin...

    IPG képe
    IPG
    249 szo, 2010-08-14 21:04

    Kedvenc útjaim egyike az Üllői út; gyorsan rakható, megszokható, zöldhullámos.

    .
    IPG
    fehér fixi, kék bagaboo

    petrovics képe
    petrovics
    250 szo, 2010-08-14 22:21

    Ahhoz képest minden második harmadik lámpa föltart sokáig.Forgalom szempontjából még vasárnap hajnalba a legtűrhetőbb.A járda meg a keresztbe beálló hányadék autóktól keserves.
    A tehergépjárműveket még megértem,hisz valahol le kell pakolniuk az árút.

    IPG képe
    IPG
    251 szo, 2010-08-14 23:52

    1. Járdázni gáz.
    2. Bizonyos lámpák ignorálhatók
    3. A kerékpáros is forgalom, alkalmazkodj és a többiek is alkalmazkodnak hozzád.
    4. Megfelelő sebesség tartásával a Béke tér-Kálvin tér távolság kettő darab piros lámpánál megállással abszolválható. A kulcs: helyismeret, tapasztalat és erőnlét.

    .
    IPG
    fehér fixi, kék bagaboo

    stp1 képe
    stp1
    252 v, 2010-08-15 04:26

    8km/h-val nem is kell többsávos főutakon menni...

    petrovics képe
    petrovics
    253 v, 2010-08-15 06:59

    Járdázni ténleg gáz.Az alkalmazkodásom sajnos csak egy oldalú.Az autósnál bunkóbb társadalom nincs a világon.Ha nem vólna büntető törvény valószínű,már rég nem lennék.
    Forgalmas főúton csak az út szélén lehet menni,ott meg tele van: csatornafedél,üvegszilánk,gödrök,repedések,belógó bokrok,eső után sár hordalék,kiáramló benzingőz mindezekkel.Hányszor neki szorítottak a járdaszegélynek nem vólt olcsó mulatság egy új hajtómű.És sorolhatnám még széles a tárház....
    Hát ezek után aszt hiszem érthető az autósgyülöletem.Amúgy hiába a helyiismeret ezzel a "pokollal" már nem tudok mit kezdeni.

    3llenség képe
    3llenség
    254 v, 2010-08-15 08:36

    Én relatíve kezdőként a Hungária körúton meg a Róbert Károly felüljáróján szerencsétlenkedem, de csak annyi problémám volt eddig, hogy rám dudáltak kétszer. Pedig ott kanyarodó sáv is volt, de a sávváltásból sem csináltak gondot.

    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    ízirájder képe
    ízirájder
    255 v, 2010-08-15 09:40

    A jelenség létezik, de szerintem túlfrusztrálódtál kicsit. Minél bátrabb, öntudatosabb és szabályosabb vagy, annál könyebb. A bunkós autó valójában látványos kisebbség, ki lehet velük jönni

    Kóródy Gergely
    ------------------------------------------------------
    anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?

    petrovics képe
    petrovics
    256 sze, 2010-08-18 20:27

    Épp ma mondták a biciglimre,hogy:ízirájder, -negyedórán belül kétszer is.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    257 cs, 2010-08-19 18:46

    hátöhm. nem csodálkozom. :-) de figyelj, először ilyenkor ezt kell tenni: egyik füleden be, a másikon ki. másodszor meg venni kell egy másik, jobb biciklit. mondjuk egy 26'-os merev vázas montain bike-al sokkal jobban haladsz, mint azzal a biciklivel, amivel most vagy. minél nagyobb és vékonyabb a kereked, annál jobban suhansz az úton. :-)
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    petrovics képe
    petrovics
    258 szo, 2010-08-21 21:58

    Nem zavar,mosolyogtam csak rajta.
    Gyakran megbámúlják.
    ______________________________________________
    Mellesleg suhanni ezeken a szar utakon???????????

    Oleever07 képe
    Oleever07
    259 szo, 2010-08-21 23:48

    egy ilyen biciklit ki az, aki nem bámul meg? :-)
    amúgy meg nagyobb kerekekkel, a sáv közepén lehet suhanni. majd ha egyszer felújítják, akkor valamennyivel jobb lesz a helyzet. :-)
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    petrovics képe
    petrovics
    260 v, 2010-08-22 21:55

    26-os,az elég nagy kerék,igaz hátul meg 24-es van,nekem jó nagyobb nem is köll.
    A kempingem az 20-as,mondjuk azon is van látványosság bőven,csak úgy forgatják az emberek a fejüket mikor kimegyek vele az utakra.
    Ráadásul ma átkentem arannyal.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    261 v, 2010-08-22 22:19

    no, akkor még jobban ki fog tűnni a többi bicajtól. :-)
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    petrovics képe
    petrovics
    262 sze, 2010-08-25 06:28

    AZ BIZTOS !

    3llenség képe
    3llenség
    263 sze, 2010-08-18 22:25

    Ma a Városligetet a másik oldalról kerültem meg. A Dózsán olyan mentalitást tapasztaltam, ami hitelt adott az un. rémtörténeteknek.
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    makimajom képe
    makimajom
    264 cs, 2010-08-19 09:23

    Akkor maradt a Stefánia-Városliget, vagy a Thököly betontömböt másik oldalról megkerülni, Mexikóin tovább, majd ahol látszólag vége van, ott megy tovább egy rövidebb földút ami kivisz a Dévényi útra, ahonnan vagy végig bringaúton tovább a hídig, vagy Reitter-Szegedi.

    3llenség képe
    3llenség
    265 cs, 2010-08-19 10:25

    Majd valamelyik nap ezt is kipróbálom, köszi.
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, Piros-fekete bukó, kék hátizsák, néha Ezüst Respro City. Ez vagyok én.

    stp1 képe
    stp1
    266 szo, 2010-08-21 22:12

    az ilyenre jó ha van nálad egy doboz leszarom tabletta. majd beleedződsz.
    hajrá!

    feb képe
    feb
    267 szo, 2010-08-28 12:57

    A Budaörsi útról szándékszom Ráckevére menni, s a gugli ezt dobta ki nekem:

    http://www.gmap-pedometer.com/?r=3995451

    Klassz kis útiterv, de úgy tűnik, hogy Ercsinél át kell úsznom a Dunát.

    Esetleg valakinek egy gyors javaslata útvonalra?
    2 fele indulnék...

    stp1 képe
    stp1
    268 szo, 2010-08-28 13:10

    ott komp van, ha ez belefér az útiköltségbe
    http://kompmenetrend.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=8&Item...

    feb képe
    feb
    269 szo, 2010-08-28 13:27

    Közben megtaláltam én is a menetrendet. Azt is olvastam, hogy óránként jár.

    No az az, ami nem fér bele az útba.

    nrc képe
    nrc
    270 szo, 2010-08-28 13:33

    Az M0-ás hídon is átmehetsz, onnan pedig a Lakihegy-Halásztelek-Szigetújfalu útvonalon eljuthatsz ugyanoda, mintha komppal mentél volna át.

    Eltévedni nemigen lehet, végig a Csepel sziget bal oldalán futó fő utakon kell menni, a Duna folyásával megegyező irányba. Mindössze a tököli reptér miatt kell egy kisebb kerülőt tenni, de az is teljesen egyértelmű, nem lehet elvéteni.

    feb képe
    feb
    271 szo, 2010-08-28 13:40

    Beállok egy kamion mögé stéherbe, oszt megrakom ;)

    nrc képe
    nrc
    272 szo, 2010-08-28 13:48

    Az M0-ás hídon való átkelést inkább az erre a célra kiépített a bringaúton javaslom, ami bár biztosan lassabb, mintha egy kamion mögött tépnél, viszont sokkal biztonságosabb. ;)

    Egyébként ha sietsz, akkor még tudsz rövidíteni az útvonalon, ha Tökölről a Szigetcsép-Szigethalom-Ráckeve útvonalon mész tovább.

    feb képe
    feb
    273 szo, 2010-08-28 13:58

    Az lesz, köszi!

    Pontagy képe
    Pontagy
    274 szo, 2010-08-28 22:15

    feb, mikor mész? Mi is megyünk hasonló útvonalon egy darabig, ha vasárnap mennél, tarts velünk, szívesen látunk. CM-túra nyárzárónál bővebben.

    feb képe
    feb
    275 h, 2010-08-30 08:25

    Szombaton mentem d.u. kettő fele. Fasza szembe szél volt.
    Kiderült, hogy a Tököl Szigetújfalu rész EuroVelo 6. Találkoztam is rajta jól megpakolt túrázókkal.
    Később meg egy ouits fazon hagyott le, aki mögé sikerült beállnom, és a szélárnyékában rakni (30+) vagy 5 km-t.
    Annyira nem tűnt boldognak ettől, ami nagyon meglepett. Mindenesetre mégeccer köszi neki.

    jurta képe
    jurta
    276 h, 2010-08-30 09:58

    Budapest:
    Óbuda, Fényes Adolf utca (a Kaszásdűlő HÉV-megállótól nem messze)
    ->
    Csillebérc, KFKI (XII. Konkoly-Thege Miklós út 29.)

    Időpont: aug. 31. kedd délelőtt
    Bringa: trekking, edzettség: közepes

    (Nem biztos, hogy végül meglesz, mert mindkét helyen dolgoznom kell - szellemi munka - és a viszonylag nagy táv mellett elég sok eső várható, de legalább tudni szeretném, miről maradok le. :-)
    Ugyanezért az elkerülhetetlen emelkedők közül az enyhébbeket kéne útba ejteni, mert a célban nem lesz semmilyen pihenő egy zuhanyt kivéve.)

    Jávor Tamás
    Budapest-Hegyvidék

    makimajom képe
    makimajom
    277 h, 2010-08-30 10:43

    be a Moszkvára, így legalább a Rózsadombot nem kell megmászni közben, onnan pedig talán az Istenhegyi a leggyorsabb.

    Vagy: Szépvölgyi (itt még bringasáv is van) - Budakeszi - Szépjuhászné - ott balra föl. Ez kicsit hosszabb, kicsit szintesebb, kicsit szebb...

    Sokat trükközni nem lehet, valahogy föl kell oda menni...

    IPG képe
    IPG
    278 h, 2010-08-30 23:58

    A leglankásabb talán még a Hűvösvölgy - Szépjuhászné út - Jánshegyi út útvonal... fixivel is mászható :)

    .
    fehér fixi, kék táska

    makimajom képe
    makimajom
    279 k, 2010-08-31 00:04

    csak áttétel kérdése :D

    beked képe
    beked
    280 h, 2010-08-30 21:27

    Én az Istenhegyin mentem, ha épp lelopták a fogas vezetékét, vagy volt rá időm. Nekem nehéz volt, de rakható a Svábhegyi megállóig (előtte is van egy húzós rész). Utána érdemes lehet az Eötvös helyett a Normafa utcán menni, nekem már mondták, akik járnak fel, de én még nem próbáltam.
    A Sötétvágás utcát használva ugyan le lehet vágni a Normafára felvezető részt, de földút, meg egy részen kavics, én használtam egy darabig, de hamar abbahagytam. Cserébe a Konkolyon új aszfalt gondolom... már kész, vagy még nem?

    De ha nem tartod szentségtörésnek a fogas 20 percenként jár, 20 perc alatt visz föl és ha épp nincs kiengedve a kutyafalka akkor csak gödrös, vagy bicikliút, amiről senki nem tudja, hogy az, igy túristaút (döngölt kavics...eső volt eső lesz, jó nem lesz)

    Beke Dávid

    guk képe
    guk
    281 h, 2010-08-30 13:51

    A Premier Outletbe szeretnék kitekerni, de ahogy az utcakeresőn néztem, szinte csak a Budaörsi út az egyetlen útvonal. Valaki - aki jobban ismeri azt a környéket - tudna esetleg nyugisabbat, kevésbé szomogosat ajánlani? Köszi!

    feb képe
    feb
    282 h, 2010-08-30 14:44

    Mehetsz Törökbálint, vagy Budakeszi felől is, de elég nagy kerülő lehet.

    Budaörsi úttal semmi baj nincs

    guk képe
    guk
    283 h, 2010-08-30 15:56

    Okés kipróbálom a Budaörsit, Budakeszit asszem kihagyom. :)

    Pontagy képe
    Pontagy
    284 h, 2010-08-30 16:04

    Budaörsre valahogy a Kamaraerdő felől is el lehet jutni, bár azt a részt annyira nem ismerem, csak Budaörsről kifelé menet kavartam el arra, meglepett, hogy a 41-es végállomásra értem ki, ami majdnem Budaörsön van.

    guk képe
    guk
    285 h, 2010-08-30 16:44

    Kösz a tippet, bár igazából az elsődleges cél, hogy minél rövidebb úton, minél kevesebb idő alatt kijussak, és ha esetleg van rá mód akkor ne legyen túl szmogos. Asszem első körben rakom majd a Budaörsin, aztán ha nagyon gáz, majd kitapasztalok vmi mást...

    Szter képe
    Szter
    286 cs, 2010-09-02 17:29

    Budaörsi út, mindenképp. Ha BP-i részt találod "gázosnak", akkor gurulj halkan a járdán. Ha már elértél az "osztyapenkóig", akkor meg szépen mész jobb kéz felé tovább a Budaörsi úton (nem az autópályán :D), áttekersz Budaörsön, mész-mész-mész és egyszer csak odaérsz. Nem vészes szerintem!

    -----------------------------------------------------
    Jah, és Milli szerda 16-21 + szombat 10-15 és csek disz áut! :)

    feb képe
    feb
    287 p, 2010-09-03 08:34

    Ha a Budaörsi mellé épített bringagyászon mégy, légy nagyon óvatos. Az ottósok nem lesznek azok.

    Doom3d képe
    Doom3d
    288 h, 2010-08-30 18:58

    Az M0-ás híd budai oldalán a kerékpársávról lejövet ki lehet-e kerülni valahogy a kék táblával jelzett kerékpárelhárító akadályokat?
    Emberi idő alatt, virsligumival szeretnénk eljutni a 11-esre.
    A múltkor a bokáig érő sár az illegális szeméttelep mellett az eurovélo 6-os főútvonalon elég kiborító volt. Meg eléggé össze-vissza kanyarog. A gát majdnem járhatatlan, az út meg gyakran van víz alatt. Malzeit, und danke schön! :)

    feb képe
    feb
    289 k, 2010-08-31 08:32

    Szombaton én is kipróbáltam azt a részt, és voltak benne tényleg elég horror részek.
    A helyedben a hídról lejövet felmennék a 6-osra, és ott raknám.

    Flicka képe
    Flicka
    290 sze, 2010-09-01 15:56

    Ötleteket kérek a Petőfi híd - Csepel, Béke tér közötti útvonalra. Legutóbb a Szabadkikötő úton mentem, szégyen szemre a járdán, de így is halálfélelmem volt, pedig városban már régóta nem járdázom. Szegény öreg monti majd szétesett alattam, olyan rossz volt az útminőség is. Gyalogosok arrafelé nem voltak, szóval nem ijesztettem meg senkit (mielőtt még valaki beszól).
    A kérdésem az, hogy ismertek valami egyéb kerülő utat, ami outival is jól járható? Nem baj, ha két óra, amúgy is szeretnék egy kicsit túrázni.
    Köszi

    Flicka

    makimajom képe
    makimajom
    291 sze, 2010-09-01 16:11

    sok választásod nincs, a szigeten a Soroksári-Duna parton van egy földút kb végig, de nemtom milyen minőségű.
    Vagy marad a Gubacsi-híd, onnan az egyik É-D mellékutcán le lehet szépen gurulni a célig.

    Flicka képe
    Flicka
    292 sze, 2010-09-01 16:20

    Köszi. Utóbbit megnéztem térképen. A Soroksári kamionok szempontjából mennyire veszélyes? Tűrhető vagy érdemesebb a Mester utca - Gubacsi úton menni a hídig?

    Flicka

    makimajom képe
    makimajom
    293 sze, 2010-09-01 16:30

    nem ismerem annyira azt az utat, de máshol úgy vettem észre hogy mióta van m0 a pesti oldalon végig, azóta a kamionok nem nagyon mennek be a városba (legalábbis közel se annyi mint előtte), az m3 bevezetőn pl ritka mint a fehérholló

    otapi képe
    otapi
    294 sze, 2010-09-01 16:43

    A Soroksári mindenképp jobb - buszsávos, jó az aszfalt. A buszok 20 percenként járnak, szóval ha megelőzöl egyet, akkor többel már nem találkozol az úton. A Mester-Gubacsit helyi elemek, és a rossz út miatt nem ajánlom.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    295 sze, 2010-09-01 18:10

    bocsi, de neked milyen időzónához van állítva az órád? 15.43-at mutat, amikor épp most küldted el a hsz.-t. :D
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    otapi képe
    otapi
    296 cs, 2010-09-02 14:28

    A szerver baglyai nem azok amiknek látszanak :)

    3llenség képe
    3llenség
    297 cs, 2010-09-02 15:29

    Lool, balyai! XD
    -=-=-=-=-
    Piros-fekete Caprine Cherokee, piros-fekete bukó, kék hátizsák, hosszú haj, szemüveg. Néha Ezüst Respro City, vagy fehér 3M.

    Oleever07 képe
    Oleever07
    298 cs, 2010-09-02 17:03

    neee. :D elég bagolyról olvastam már itt. :D
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    Oleever07 képe
    Oleever07
    299 sze, 2010-09-01 18:08

    Mester utca-Gubacsi út környékét nagyon kerüld el, a barnák ott tanyáznak, meg nagyon göröngyös. helyette inkább a Soroksári utat ajánlom, ami elég gyors. meg szinte végig van buszsáv dél felé, igaz, észak felé csak a Kén utcától kezdődik, de mivel Pesterzsébettől a Kén utcáig lejt az út, így lehet repeszteni. :-) így én a montimmal kb. 10 perc alatt érek fel a Vágóhídra, 15 perc alatt a Boráros térre.
    ----
    Fábián Olivér az az ember, aki elől szemüveget, tetején fehér-fekete bukót, hátulján meg egy kitűzőkből készített CM feliratú Kappa táskát hord, alatta pedig egy agyonmatricázott ALPHA monti várja, hogy tekerhesse. :-)

    Flicka képe
    Flicka
    300 cs, 2010-09-02 08:47

    Köszönöm a választ mindenkinek. Akkor a Soroksári lesz a befutó.

    Flicka