Frissítés, hátha valaki nem olvasta és legyen szem elött.
Az elmúlt felvonulások végeztével, azt tapasztaltam, hogy igen sok szemét maradt utánunk.
Ezért gondoltam, hogy a felvonulás után kellene csinálni egy amolyan szemét szedő akciót, ne maradjon utánunk szemét.
Hisz rendes társaság vagyunk.
Nem kell nagy dologra gondolni, kb 10-15 perc alatt szerintem látványos eredményt lehet elérni.
Az biztos hogy Én szedni fogom a szemetet felvonulás után, és viszek néhány kukás zsákot is.
Mert a cm mi vagyunk ezért senki más nem fogja megszervezni ezeket a dolgokat, ha hasonlóan érzel akkor nem is kell hozzám csatlakozni :)
Természetesen ha kell majd adok zsákot akinek kell 25dbot vettem, ma még megyek kesztyűért is.
Persze lehet nagyon finoman udvariassan kérni is hogy ne keletkezzen szemét, de mi nagyok vagyunk ezért, a példa ragadós lesz szerintem.(és nem is kell majd kérni hogy "ne szemetelj")
Az összegyüjtött szemetet egyhelybe rakjuk, hogy lehetőleg ne essen szét.
Az fkf-el leveleztem de nincs pár tízezrünk arra hogy konténert béreljünk anank a szemétnek amit összeszedünk, de megoldjuk.
Eredeti BLOG:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090903/cm-utani-szemet-kerdes





Még mindig támogatom a dolgot!
Ez is hozzá tartozik egy tisztább budapest képhez.
Viszek zsákot és is egy párat hátha kell valakinek.
Rakom a várost és nyomom a Békát... Kő még v.mi?
No akkor már ketten biztos leszünk, tehát gyertek többen is, nem lesztek egyedűl.
Köszönöm a támogatást FidhÚr.
Csupa ismeros arc! :o) Koordinatak? Szivesen csatlakozom en is. Eszkozt kerek, sajnos nem tudok vinni.
*******************
Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D
Fekete nishiki, hátul matricázott kerekű emberke osztogatja majd a zsákokat (és nem fosztogatja) jelentős különbség) :)
mindig ezek a szemét kérdéseid... :D
én két nyáron is strandon voltam szemétszedő, szóval megundorodtam már a "szakmától"
részemről annyit teszek, hogy nem szemetelek és figyelmeztetem a parasztot, aki a szemem láttára szemetel... ugye Gabika és a sörösdobozok? :P
ti viszont nagyok vagytok, hogy bevállaljátok ezt!
Zsoltee
Hajrá hajrá
OFF(nem is tudtam hogy Gabika szemetel, nem szép dolog, már csak azért sem mert a VBB küzd ez ellen is ahogy az alap kiírás mondja)
LOL :D
Na nem égetem tovább, remélem elgondolkozik rajta ;)
Zsoltee
Gabika nem is szemetel, Zsolti cimborád csak uszít téged.
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Bocsánat
Off picit :
Gabika te mellesleg hol voltál? Te rossz fijú
Megbocsájtok én neked mindent kedves Péter, tudod én ilyen vagyok. :)
Asszonnyal töltöttem az estét.
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Off:
Mindent ? Éljen :)
Na miért nem voltál tegnap, szedtem volna utánad is ám a szemetet :)
Sajnálom hogy nem találkoztunk tegnap.Megyünk majd okt 4én Gerecsére (MTB) móka gyere ám majd.
mint ha eddig nem bocsájtottam volna meg minden olyan megjegyzésedet, amiért más már nagy ívben kerülne téged. :)
Tényleg jó lett volna kimenni, de most családépítés volt a legfontosabb. :)
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Hátazmegmár milyen család, amelyik nem megy ki CM-re !? :-)
__________________
Mert így kerek a világ.
felháborító, de tényleg. :D
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Na ha a cm-re már nem is de okt 4én a Gerecsébe gyere velünk mtbs móka lesz. Lesz nagy kajálás a közepén meg nagy tekerés a végén.
nem értem a célzásod Zsolti :D
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
kicsit gondolkodj még rajta ;)
Zsoltee
azt meg hogy kell? :D
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
+1
www.elheto.blogspot.com
Nagy ötlet, én is megpróbálok rendezés után részt venni, viszek egy-két zsákot is, de csak közösen van hozzá kedvem, magányosan nem nagyon... hol lesztek?!
"Persze lehet nagyon finoman udvariassan kérni is hogy keletkezzen szemét"
"Ne haragudj, hogy megszólítalak, de megkérhetnélek, hogy majd dobd el azt a csikket, ha elszívtad, és a kiürült sörösdobozodat is hagyd ott azon a párkányon, ne is lapítsd össze..." :-)
szerintem javítsd :-)
Szerintem a finom kéréssel többre megyünk mint a durvasággal. Ennyit jelent amit írtam.
Ne az indulat, hanem az ész domináljon.
(Persze mindenki azt tesz amit szeretne :)
kimaradt egy "ne", érteeem? ;)
(fent a post szövegében)
Zsoltee
Mit mi van? !!! :)
(hol maradt ki? javítom ha komoly)
Kicsit figyelmesebben, Péter!
jurta ott írja fentebb...
nagyon finoman udvariassan kérni is hogy ne keletkezzen szemét
Zsoltee
Javítottam
Csatlakozom. + viszek 1-2 zsákot is
Csatlakozom!!!! :)
_________________________
World Visitor and Rider from Budafok-Tétény :)
/KTM S-Formula, Narancs bukó, narancs-barna táska, barna szemüveg/
Hát majdnem elfelejtődött... de aztán beugrott Péternek, hogy akad még egy kis dolga :)
Ha jól láttam, még egy valaki segített neki, de ő egyedül is végigjárta a Városháza előtti placcot. Dokumentáltam is jól, majd jönnek a képek ;)
Tök jó volt, hogy szegénynek úgy kellett összekunyerálnia a szemetet, hogy megteljen egy zsák. Ez azt jelenti, hogy alig szemeteltünk!
Köszi, hogy odafigyeltetek erre!
Ha még maradt volna valami, akkor az a 9 után is a téren maradó kis csoportok sara...
A legnagyobb az a srác volt, aki nem adta oda az üres sörösdobozát, mert Péter - az EU-s normákkal szembeszegülve - nem szelektíven gyűjtötte a szemetet :D a srác azt mondta, hogy inkább hazaviszi a fém gyűjtőbe :-o
Zsoltee
Nem felejtődött el egyáltalán még majdnem sem, neked talán nem volt a táskádban 25 zsák aminek van súlya.
Örültem hogy láttam legalább 4 másik embert szedni a szemetet, attól a kedves lánytól pedig ha lehet kérem szépen a képet a mennyiségről.
Zsoltee ne haragudj, de nem tudom te mit köszönsz egész végig azon poénkodtál hogy én szedtem te meg jöttél mellettem és kérdezted hogy mikor végzel már.
Amire ugye mondtam hogy ha segítenél akkor hamarabb, de szerencsére voltak mások akik miatt igen gyorsan flottul ment az akció.
Sajnálom hogy ilyen módon álltál hozzá, kritizálni azt tudsz, de remélem tavasszal te is segítesz.
Tavasszal folytatás, én biztos akciózni fogok, ha kunyerálni kell ha ott hever a földön akkor is.
Látom rohamosan vesztesz a humorérzékedből...
Zsoltee
Ez így van. Ebben a témában biztos, mert sokat gondolkoztam, szervezkedtem és ezek után MAJDNEM ELFELEJTŐDÖTT stb? Szerinted milyen üzenet ez? Azt gondolom akik csinálták azoknak nem esik jól ha ezzel poénkodsz, mindamelett hogy egy nem szedtél egy darab szemetet.(tehát szerintem ne is poénkodj ebben a témában)
A támogatást köszi, de ez nem ennek az alkalomnak szólt hanem főleg a közel és távoli jövőnek.
Hogy aki szemetel lássa hogy vannak akiket ez komolyan zavar és nem csak poénból.
Ezért vesztem a humorérzékemet rohamosan.
Tavasszal gyere és poénkodunk együtt, miután megbeszéltük a tapasztalatokat, és hogy miben tudjuk építeni a dolgokat.
Oké, megértem, hogy ez (is) kényes téma neked.
"mindamelett hogy egy nem szedtél egy darab szemetet.(tehát szerintem ne is poénkodj ebben a témában)"
Előre közöltem, hogy én nem fogok szemetet szedni a parasztok helyett, én annyit tettem, mint az év 365 napján szinte mindig: nem dobtam el a saját szemetem, illetve rászóltam (volna) a szemetelőkre.
Gabika tanúsíthatja, hogy így szoktam, ugye? ;)
Szóval hanyagoljuk az ilyen szemrehányásokat... köszi!
Zsoltee
Én kérek elnézést.
Akkor leírom mi történt amiért nincs humor érzékem.
Megyek szedem a szemetet, Zsoltee kitartóan követ végig biciklivel gurul mellettem és közben mondogatja, ott is egy szedd fel ott is egy azt is szedd fel.
Na bazz ha ez humoros szerinted akkor köszi nem kérek belőle.
Ott nem foglalkoztam vele, pedig igen tapló dolog volt, de ha bazz forszírozod akkor kérdezzük meg a többieket, vajon humoros vagy tapló dolog volt-e.
Szerintem amugy mindenki leszűrte a következtetéseket.
Az én véleményem hogy nagyon nem volt humoros.
Az akció sikeres volt bár nem volt EU kompatibilis és kunyeráltuk a szemetet, és ott is van egy szedd fel :) mindenkinek köszi, kivéve akinek nem :)
Igazad van, bocs ha megbántottalak.
Zsoltee
tök kíváncsi lennék egy olyan hónapra, amikor köztetek tiszta harmónia uralkodik. :)
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Asszem az augusztus ilyen volt, akkor csak telefonon beszéltük 1-2x meg pár email :)
Zsoltee
Ha én is ott lettem volna veletek, és nekem "lökted" volna a szemetes dumát, akkor én elsőre tudtam volna, hogy nem bántásból mondod, és nevettem volna rajta egy nagyot. :)
Sosem tanácsolok és nem szólok bele mások életébe, de az lenne a tökéletes harmónia köztetek, hogy ha Péter megpróbálná elviselni úgy a stílusodat, mint én.
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Ez lesz.
Gabika ha ott lettél volna, de nem voltál, mert a család nagy :)
Látod veled is azért nincs baj, mert igazán ki se mozdulsz közös programokra :) (Cm,Börzsöny,Pelso stb)
(én meg ilyen vagyok, érzékeny? valaki meg tapló)
de mivel mostanság nem találkozom véled Gabika a Zsolteeval meg igen így Zsolteeval nagyobb esélyel alakul ki hasonló szitu, szerintem ennyi.
Amúgy meg ha nem találkozunk beszélünk stb akkor nincs is problém, lehet ez a megoldás. :)
Na akkor most jöjjön a zuhatag fejemre :)
Na most megkapod a magadéééét!!!
Nem :)
Remélem holnap jössz utsó péntekre, hogy jól felbosszantsuk egymást :D
Tényleg gyere!
Zsoltee
Ha nem lenne bajnoki meccs holnap, még én is mentem volna. :)
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Gabika te hihetetlen vagy (Család,Bajnoki mindig van valami)
Ne is mond Péter, néha még én is sajnálom saját magam, hogy ennyire tág az érdeklődési köröm. :P
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
:)
hát valóban túl tág... csak nehogy össze kelljen varrni :D
Zsoltee
Így igaz, most idén kimaradt a CM, a Börzsöny és a Pelso...de volt helyette sok VBB-s túra és a SzeptEmberFeszt.
Sajnos mostanában kevesebb a közös programunk, de azért mentségemre szolgáljon, hogy kedden is találoztam Zsoltival, és dumáztunk egy jót a Keletinél. :) Amúgy ma is benéz hozzám melóhelyre, mert adok neki egy ketáj lámpakonzolt.
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
:Ddd
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Hát milyen srác ez a Zsolti. Pedig én a helyében simán segítettem volna a barátomnak. :P
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
Na te csak hallgass! :P :D
Zsoltee
szóval fogjam be a pofám, vagy mi? :D
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
A képet elkülldtem.
Látom Gabika NAGGYON jól szórakozol a "bájos" CM-en. :D
_________________________
World Visitor and Rider from Budafok-Tétény :)
/KTM S-Formula, Narancs bukó, narancs-barna táska, barna szemüveg/
Szia Hédi!
Most már tényleg kéne keríteni egy estét, hogy kitekerjünk a Kopaszira, és pletyizzünk egy jót. :)
/még ma felhívlak/
░▒▓███████████████▓▒░
Te is sörrel rakod? :P / Mindenkinek jár saját focicsapat. / Rendelj Te is Ubuntut!
OK!! A számom megváltozott, küldöm mailben! :)
_________________________
World Visitor and Rider from Budafok-Tétény :)
/KTM S-Formula, Narancs bukó, narancs-barna táska, barna szemüveg/
Szrintem nagyon jól sikerűlt az akció, és nagy tisztaság maradt utánunk.
Ahogy nézem egyáltalán nem új ötlet, mert volt aki már igen rutinosan kezelte a dolgot.
A lényeg hogy nem ciki tisztán hagyni magunk után a teret, az a ciki ha szemetelsz.
Örülök hogy részese lehettem ezen akciónak, tavsszal folyt köv.
Tavasszal sokkal több szemét szokott lenni -ui. a ligetben nincs 10 méterenként szemetes, mint a Városháza téren-, de a tegnapi jó volt gyakorlásnak.
Sajnos terveim ellenére nem szelektíven szedtem a szemetet, és ment a közösbe minden.
Tavasszal folytköv ;)
Szerintem ez úgy van, hogy az emberek adóznak és cserébe kapnak olyan szolgáltatásokat, mint szemétszedés vagy rendőr ha elmennek demonstrálni. Az emberek demonstrálnak, ahol mennek dugó lesz meg szemét. ilyen az élet.
Lehetne még azt is javasolni, hogy csak csendben csengessünk, hogy ne zavarjunk senkit és, hogy ne gondoljunk csúnyát a politikusokról...
De mindennek nincs értelme. Az a baj.
Szerintem meg úgy van, hogy túl sok a paraszt, aki úgy gondolja, hogy ennek így kell működnie, és szétdobálja a szemetét, emiatt ilyen hányadék ez a város...
A csengetés pár percig zavar, a szemét lehet hogy napokig, hetekig rondítja a városképet, de pár órára biztosan.
Zsoltee
Szerintem meg attól, hogy adózol, még nem kell szemetelni. Vagy a saját fészkedben is az asztalra piszkítasz?
bonnie
Nem nagyon érted te ezt. Én konkrétan nem szemetelek. Beleteszem a kukába, vagy a bicóm kosarába. De nem erről van szó. A tömeg, statisztikusam szemetel. Ez megváltoztathatatlan, fizikai tény. Ezen pampogni hülyeség, saját magunkat basztatni szintúgy.
Az itt a kérdés, miért marad ott hetekig.
De ha ez kell, beállok a sorba és én is harsogom mindent elárasztó jólelkű biciklistaként: ne szemeteljetek! Szemetelni csúnya.
Csak ez nem megoldás. A megoldás az, ami a világ összes nagyvárosában is. Van egy demó, másnap hajnalban jönnek a takarítókocsik. Az adójukból.
A világ összes nagyvárosában taplók az emberek, mert otthagyják a szemetet maguk után.
Itt nem erről van szó. Itt, Budapesten is jöttek volna utánunk, és reggelre összetakarították volna a szemetet, mint mindig. Csakhogy akad köztünk néhány önérzetes és tudatos ember, aki nem csak kerékpározni, hanem élni is akar ebben a városban, és ezért - azon kívűl, hogy évenet kétszer felvonul - tesz is. Ennek az akciónak nem a szemét eltüntetése a lényege, hanem a figyelemfelhívás és a példamutatás.
__________________
Mert így kerek a világ.
Láttam a világ egy-két nagyvárosát. Meg lennél lepődve mennyire nem taplók az emberek. Éldegélnek, bicikliznek, autóznak, adóznak, szemetelnek, de legfőképp jól érzik magukat. Az nem taplóság. Adok valamit, kapok valamit, azt csinálom ami a dolgom.
A szart se talicskázom le a Dunába, mert megteszi helyettem a CSM. (Ez tényleg taplóság by the way)
Irritál, hogy a CM megpróbál szent lenni. Majd mi nem szemetelünk, nem megyünk át a piroson, nem agresszívkodunk, stb. és akkor így mutatunk példát. Ez szerintem butaság, elhibázott logika, céltévesztés, bizonyos dolgok súlyos félreértése, de legfőképp rettenetesen irritáló. Én csak biciklizni szeretnék, nem szentté válni. Az a gyanúm, sokan vannak még így.
A CM olyan képet próbál kialakítani magáról mintha egy halom irgalmas nővérből állna. Vegyük észre, hogy ez nem igaz. Vegyük észre, hogy ezért senki nem fog jobban szeretni, senki nem ad nekünk többet semmiből.
Tízezer ember nem jó. Tízezer ember nem tiszta. Tízezer ember nem kedves. Persze lehet rá törekedni.
És amikor a Margit hídon egy CM rendező szállít le a bringáról egszerűen megáll az eszem.
van benne valami...
Tízezer ember nem jó. Tízezer ember nem tiszta. Tízezer ember nem kedves. Persze lehet rá törekedni.
Akkor törekedjünk rá ;) Nem kell 100%-ban szentnek lenni, de ha az emberek 90%-a az esetek 90%-ában nem szemetelne, akkor már elég szépen nézne ki ez a város.
(igen, a cigicsikk is szemét, de az a legnagyobb szemét, aki ezeket eldobálja mindenfelé :P)
Zsoltee
Állj meg !
Nem azt mondtam(tuk) hogy nem szemetelünk, hanem azt hogy ENGEM zavar ha szemét marad utánam(unk) ezért felszedem.
Mivel én is a CM vagyok ezért ez így van, azt gondolom, van aki nem így gondolja.
De nem azért csináljuk hogy szentnek gondoljon akárki, leszarom mit gondol (nem érted a lényeget).
Magam miatt teszem mert zavar, téged nem ezért nem is teszed, ok rendben ennyi értem.
(nem mondom azt hogy szedd fel, kérlek te se mond hogy ne szedd fel)
Bocs hogy ilyenek vagyunk páran, nem értem miért gondolod képmutatásnak, remélem tekerhetünk egyszer és megismersz, és akkor talán véleményed megváltozik. (egyébként meg a te bajod ha nem érted)
Ok. Akkor fordítok. Attól, hogy az emberek adóznak, még nem kell szemetelni.
És sorry, hogy nem szó szerint reagáltam..
Létezik olyan, hogy megváltozhatatlan? Ha mindenki így gondolná, akkor nem itt tartanánk...
bonnie
Meg kell kérni a kritikus tömeget, hogy a "megtermelt" szemetet vigye haza és otthon dobja ki. Én túrákon is ezt szoktam tenni.
Szerintem meg egy összegyűrt teszkó/fosan/spár/akármi zacsi mindenkinek a zsebében, táskájában elfér abba gyüjteni szépen, majd hazafelé az első útba eső utcai kukába kidobni :o)
Elnézést kérek a szervezőktől és a szemétszedőktől, hogy igéretem ellenére nem maradtam takarítani (pedig kesztyűket is beraktam). A csapat csábított még egy beszélgetésre, láthatóan még sokáig tömeg volt a parkban, és mikor körülnéztem _semmi_ szemetet nem láttam a környéken (meg is lepődtem). Ezek után bátorkodtam angolosan (kerekesen) távozni. A tapasztalatok birtokában ezután meggondoltabban igérgetek - és azt be is tartom.
__________________
Mert így kerek a világ.
Ugyanmár, hisz nem kötelező és szerintem ez egy jó próba volt és most pont annyian voltunk hogy elég volt.
Már maga a hozzáállás is tök jó.
Én meglepődtem azon mennyire kevés szemetet találtam. Ennek örülök mert így legalább az öcsémet haza tudtam hozni időben.
szuperek voltatok!
Nagyon nagy köszi a munkátokért!!!
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)