Okos tanács a rendőrtől



Tegnap délután a 13 éves fiam egy merész ötlettől vezérelve a Nagykörútat választotta hazafelé útvonalául. A Kossuth L. sgt. és a Csongrádi sgt. közötti szakaszon (a rendőrség oldalán) tekert a járdán, amikor egy piros lámpánál állva egy éppen arra járó rendőr megszólította. Felhívta a figyelmét a járdán való kerékpározás szabálytalan voltára, valamint ennek veszélyeire, majd szépen letessékelte a járdáról a Párizsi körútra, hogy ott folytassa az útját. Hazaérve a gyerek elhűlve mesélte, hogy milyen közel mentek hozzá a kamionok és az autók, és mennyire be volt ijedve. Örülök, hogy nem lett semmi baja, egyben visszakaptam. Az intézkedő rendőr inkább javasolhatott volna egy alternatív útvonalat, vagy szállította volna le a bringáról. Szerintem ez volt a legrosszabb tanács amit adhatott, remélem a saját gyerekének nem ezt adja útravalóul. Természetesen tudom, hogy alapvetően a fiam hibázott, ezerszer megbeszéltük már, hogy hol nem szabad kerekeznie. Sajnos azonban a kamasz fiúk nem mindig tartják be a szülők kéréseit...

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Névtelen0112 képe
Névtelen0112 (nem ellenőrzött)
1 p, 2009-11-27 15:42

Nos ezek után már befogja, az sicher:D:D:D

hmgergo24 képe
hmgergo24 (nem ellenőrzött)
2 p, 2009-11-27 18:10

Ehhez a rendőrös sztorihoz hozzászólva:
nem akarok bántani egy rendőrt sem,de személy szerint úgy tudom,hogy SZABAD a járdán biciklisnek közlekedni (nem egyszer tekertem a járdán rendőr ill. rendőrök mellett) fokozott óvatossággal a gyalogosok irányába.
De ettől függetlenül ha van kerékpárút,ténylegesen azon haladjunk,csak a baj az,hogy a körúton nincs és nem lennék én sem eledele egy román kamionnak...

sirdavE képe
sirdavE
3 p, 2009-11-27 18:28

1. A járdán TILOS kerékpározni.
2. A nagykörúton a József Attila és a Kossuth Lajos krt között az úttesten tábla tiltja a kerékpározást.

Mi következik ebből: a kerékpáros vagy lebegjen, vagy használjon alternatív útvonalat.
M43 átadása után (Long time ago in a far galaxy) az egész nagykörutat feltúrják és lesz a szélén szép kerósáv. Oszt onnantól megszűnik a nyiffogás.

Éljen a könnyűlovasság!

fbobe képe
fbobe
4 p, 2009-11-27 19:01

Én csak térképen láttam a szegedi úthálózatot, de 12 éves korig főútvonal mellett szabad a járdán biciklizni. Ennyire látszik az az egy év?
--------
bringawiki.hu - Szerkeszd te is!

sirdavE képe
sirdavE
5 p, 2009-11-27 19:35

Hát, ez esetben már igen. Mondjuk én anno 14 éves koromban durrantam bele autókijárón kitolató autóba járdázás közben. Nem feltétlenül a célszerű módját választottam a járdázásról történő leszokásnak.

Éljen a könnyűlovasság!

atomboy képe
atomboy
6 p, 2009-11-27 20:22

A jardazos tevhiteket ezzel osztanam fel a KRESZ-bol:
54. §
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

Illetve:
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;

Osszevetve: 12 even aluliak a foutvonalon jardazhat, de akkor is max 10 kmph-val.

A kerekparozni tilos tabla, illetve a nagy forgalom eseteben SEM lehet kerekparozni a jardan, meg max 10 kmph-val SEM.

Az emlitett szakaszon ki van teve a szentharomsagnak csufolt tabla, igy ott egyaltalan nem lehet kozlekedni kerekparral. Egyelore. Remelhetoleg, az M43-as atadasa utan mar lehet, legalabbis a szep terveket nezegetve...

Az a rendor, ha tenyleg ilyet mondott, nyugodtan visszaadhatja a jelvenyet, fingja sincs a munkajarol. Menjen inkabb a Csongradi kerosavon takaritani.

atomboy

scirocco képe
scirocco
7 p, 2009-11-27 22:19

Valóban azt mondta az egyenruhás, de én nem is amiatt aggódtam ( utólag ) igazán, hogy az adott szakaszon tilos a kerékpáros közlekedés, hanem a külföldi kamionokkal felturbózott extra forgalom miatt. Azon az útvonalon akkor sem lenne jó bringázni, ha lehetne.
A Csongrádi sugárúton lévő kerékpár sáv takarítása tényleg jó ötlet! Én naponta használom és tele van mindenféle apró szeméttel, kövekkel. Néha végigmehetne rajta egy seprőgép.

Tud valaki esetleg olyan térképet, amin a szegedi kerékpárút hálózat látható?

Köszi!

atomboy képe
atomboy
8 szo, 2009-11-28 19:52

Terkepet nemigen talaltam meg, meg keresem.
Addig itt egy izelito.

atomboy

sirdavE képe
sirdavE
9 v, 2009-11-29 02:43

De. Úgy hívják: Szeged Térkép.
MINDEN ÚT BRINGAÚT.

Éljen a könnyűlovasság!

tibology képe
tibology (nem ellenőrzött)
10 k, 2009-12-01 03:54

"Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan"

nekem ez azt jelenti, hogy ha alkalmatlannak tekintem az utat, mert mondjuk macskaköves, agyonparázom magam hogy elütnek, vagy egyszerüen csak nem szabad, akkor az számomra alkalmatlan. vagy rosszul értelmezem? merthogy azt nem mondja meg hogy mi számít alkalmatlannak. tehát akkor az értelmezés feladata rám hárul.

amúgy csak macskakőnél járdázok.

amúgy tényleg senki nem látja egy ilyesmiket összegyüjtő wiki oldal értelmét, vagy csak lusták vagytok írni?

vagy nem tetszik hogy lusta vagyok reggelni? :)

Zoltán-san képe
Zoltán-san (nem ellenőrzött)
11 k, 2009-12-01 13:51

Aki ezt a szabályt a KRESZ-be így beleírta az szépen ránk hárította a döntés felelősségét. Igen jól bevált ungarische gyakorlat. Ez olyan mint nálunk a túlórázás, azaz a döntés felelőssége a dolgozóé, ügyes.

PeterUFo képe
PeterUFo
12 k, 2009-12-01 10:31

Nem igazán értem az okfejtést.
Levezetted, hogy a nagy forgalom, a félelmetes kamionok nem jelentik azt, hogy az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan.
Akkor mi volt a baj a rendőrrel?

Egyébként meg igazad van, csak nem értem a logikát. Annó egy fórumban engem is lezavartak a járdáról a DH-bicómmal, merthogy a Margit körúton nem szabad a járdán menni. És Kressz szerint igazuk van, de akkor sem megyek 15-20-al a kocsik között.
Arra ott van az outim, amivel tudom tartani a forgalom tempóját.

atomboy képe
atomboy
13 k, 2009-12-01 12:42

Valoszinuleg elcsusztal ezen mondat felett:
Az emlitett szakaszon ki van teve a szentharomsagnak csufolt tabla, igy ott egyaltalan nem lehet kozlekedni kerekparral.

Ket lampas keresztezodes van az emlitett szakaszon, nem tudom, hol allitotta meg a rendor, de mindkettonel lathato a tabla: Szucs utcanal es a Rendorsegnel.

tibology: Van a kreszhez egy ertelmezo konyv, abban hasonlokeppen irtak meg, mint itt a (2) bekezdesen.


atomboy

tibology képe
tibology (nem ellenőrzött)
14 k, 2009-12-01 23:42

hehe

akkor most ha nem haragszol nem emelem ki a wiki előnyeit egy offline könyvvel szemben :)

tibology képe
tibology (nem ellenőrzött)
15 k, 2009-12-01 23:44

hehe

akkor most ha nem haragszol nem emelem ki a wiki előnyeit egy offline könyvvel szemben :)

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091127/az-elso-buntetes

alatt tibology-t keress, lehet valahogy firkantásra linelni?

tescoman képe
tescoman
16 v, 2010-02-14 23:32

A jogszabály helyes értelmezése úgy szól, hogy amennyiben nem alkalmas az úttest a közlekedésre, tehát ha úgy ítéled meg AKÁRMIKOR mehetsz a járdán fokozott figyelemmel, max 10-zel. A kerékpározni tilos tábla MINDIG az úttestre vonatkozik. A 12 éven aluliaknak főútvonalon nem szabad, hanem KÖTELEZŐ a járdán haladni. Tehát nem mindegy, hogy értelmezzük a szabályokat. A rendőrökkel is ez a baj, hogy tudják ők a KRESZ-t, csak nem értik. Így fordulhatnak elő az ilyenhez hasonló esetek.

CsImre képe
CsImre
17 v, 2009-11-29 03:09

A rendőri jogalkalmazás teljesen következetlen Szegeden, de gondolom másutt is.

A Körtöltés utcán felküldtek a járdára (2009. ápr. 22. kora délután), és mikor kicsit kötözködtem, nyomatékosan felküldtek a járdára, mondván, hogy ott biztonságosabb. A Kossuth Lajoson a járdán orrba-szájba büntetik a bicikliseket. Újabban a túloldali járdán meg biciklizni kell, merthogy kijelölték gykpútnak. Dóm téren gyalogútba vezet be a bicikliút, de a Széchenyin szépen lehúznak, ha a gyalogos részre téved valaki. Szóval káosz.

Javaslatom: a gyerek menjen az úttesten, kivéve a tranzittól terhelt útvonalakat, amiket meg kerülje el. (ez a nagykörút esetében pont nem könnyű, hiszen egy épkézláb párhuzamos utca nincs, de a nevezett szakaszt talán ki lehet váltani a Pacsirta utcán, balra, majd jobbra a Makkoserdő sorra, ahol az úttesten lehet (és szabad, sőt, kell) menni a Csongrádiig, de le lehet menni a Tündér vagy a Nádas utcán.)

CSI

PapaMaci30 képe
PapaMaci30 (nem ellenőrzött)
18 v, 2009-11-29 13:06

Szeretnék Szegeden élni...
Ha pesten lenne olyan kerékpáros kultura, mint amit az alatt a pár hét alatt átélek szegeden, amit nyaranta ott töltök, sok boldog ember lenne itt is.
Én mentem át az uj hídon, ahol a járdán villanyoszlopok, az uton meg kamionok voltak. Én sem voltam nyugis...

scirocco képe
scirocco
19 h, 2009-11-30 13:09

CsImre, köszi az alternatív útvonalat, ki fogjuk próbálni. Atomboy, a képek szuperek és sajnos valóban hűen tükrözik a siralmas állapotokat. A PapaMaci30 által idézett villanyoszlop az új hídon tényleg szép darab! A képek láttán és a saját tapasztalataim alapján is azon gondolkodom, hogy a város vezetése vajon miért nem veszi Szegeden komolyan a kerékpárosokat. Főleg egy olyan helyzetben, amikor jelentős közlekedési átalakítások folynak, aminek következtében már most is tapasztalható, de várható is, hogy az elkövetkező 1-2 (lesz az 3 is) évben a gépjárműves közlekedés legalábbis nehézkes lesz. Én az elmúlt években rengeteget jártam Szeged útjain gépkocsival, de amióta gyakorlatilag lehetetlenné vált a közlekedés, átváltottam kerékpárra. Sikerült meggyőznöm a családom többi tagját is, így most már csak nagyon ritkán használjuk az autónkat. Így aztán egész más szemszögből kezdem látni a szegedi közlekedést, a közlekedési kultúrát. Azt látom, hogy egyre többen ismerik fel a kerékpározás előnyeit, és hagyják othhon a gépkocsikat. Szeged egy kis odafigyeléssel és szervezéssel sokkal élhetőbb lenne. Szerintem nincsenek nagy távolságok, ha lenne megfelelő mennyiségű és minőségű kerékpárút (a megfelelő útvonalakon), sokkal többen átállnának. Ez kisebb környezeti terhelést jelentene, és számtalan előnnyel járna a városra nézve. Ezt a város vezetése is felismerhetné, ha másért nem, hát azért, mert közeleg a választások ideje. A kerékpárosok egy jelentős része teljes jogú választópolgár is! Bár ahogy tapasztalom, inkább tekintik őket másodrendű polgárnak, sokszor lenézve őket, bennünket. Szóval a politikusoknak jó lenne egy kicsit belehúzni, mert közeleg a választás...

atomboy képe
atomboy
20 h, 2009-11-30 16:19

hogy a város vezetése vajon miért nem veszi Szegeden komolyan a kerékpárosokat.

Ha tudnad, mit akartak eredetileg tervezni a Boldogasszonyra... Az MK szegedi alapszervezet kepviseloi nagyon nehezen gyoztek meg, hogy ne legyen kotelezo a hasznalata, de igy is siralmas, mivel a gyalogosoktol vettek el a helyet. Jo volna, ha tobb lelkes aktivista lenne az alszervezetnel.

atomboy

sirdavE képe
sirdavE
21 h, 2009-11-30 16:26

Megarespect

Éljen a könnyűlovasság!

CsImre képe
CsImre
22 sze, 2009-12-02 00:02

A nagyprojekt kapcsán elég kevés helyen vették figyelembe a tényleges kerós érdekeket. A Kossuth Lajoson az a járdára húzott vacak épült, a Kálvárián is egyoldali kétriányú (azaz elavult) bicikiút épül, a Rókusi krt-on sem terveznek úton kerékpározást. Boldogasszonyon jelentős lobbiskerek elenére az egyik ált suli kapujában lesz a bicikliút. Reményteli viszont, hogy egyszer még normális kerós infra lelehet a nagykörúton, valamint a belváros autómentesedésével párhuzamosan azért küzdünk, hogy gyalogos- kerékpáros övezetek kerüljenek kialakításra, a Lófara körül és a Kölcsey utcában ilyen övezet lesz jól működő nyugati minták alapján. Ebből kifolyólag egyre jobban megéri majd cangázni a városban. Továbbá tervben van egy csomó egyirányú utca kétirányúsítása, így kerülők válnak szükségtelenné, rövidebb útvonalak jönnek létre, a kerékpározás előnye nő, ill. a hlyhiány miatti hátrány kevésbé érinti majd a kerekezőket. Az új KRESZ talán lehetővé teszi, hogy kerós nyomokkal az úton is lehessen tekerni, ahol bicikliút van, talán ezt is kihasználhatjuk majdan.

Egyetéretk, Szeged kis odafigyeléssel és kis gondolkodással sokkal élhetőbb hely lehetne, de ehhez egy kis bátorság és elszántság kellene a város vezetése részéről. Sajna nagyon sok érdek ütközik a közlekedésben, és ebből csak egy pl. a parkolási üzletág. De megérné az áldozat.

Ha van ötleted, kérdésed, javaslatod, akkor minden hónap utolsó péntekén tekerünk egyet közösen 18 órától a Széchenyi térről valamerre, és előtte/közben/utána elmélkedünk.

CSI

Zoltán-san képe
Zoltán-san (nem ellenőrzött)
23 h, 2009-11-30 13:45

Nem akarok senkit sem bántani, de:

I'm giggling(giggle: vihog) now. Persze nem jókedvemben.

gaze képe
gaze
24 h, 2009-11-30 22:28

ja, szeged, :)) azert nem ertettem en, hogy hol vannak ilyen helyek.
ejj, de begyoposodott az agyam :)
pedig szeged eros var! :)))