Az jutott eszembe egy álmatlan éjszakán, hogy elég sok kellemetlenségről olvashatunk, még itt, a CM-en is. Gondolok itt azokra a dolgokra, hogy már megint leszorítottak, beszóltak, elestem, ellopták a biciklimet, EMPAMO-ék felhúztak, és még sorolhatnám. Persze tudom, rengeteg okosság, jó tanács hangzik el a hozzászólásokban; no de nem volna jobb vidám dolgokat kommentálni, olvasni, írni? (És azt is tudom, hogy van egy Autósok dicsőségfala című dolog is.)
Úgyhogy ezennel megnyitottam egy helyet, ahova BÁRMIFÉLE jó dologról írhattok.
A cél: egy (remélhetőleg) csak pozitív történetekről, gondolatokról, tervekről szóló fórum létrehozása.
Nem cél: kritizálás, kötekedés, rossz hírek közlése... értitek Ti, na :)
Nem csak közlekedéssel kapcsolatos pozitív élményekre gondolok, hanem bármi, ami összefügg a biciklizéssel (akár eltérő, de nagyszerű dolgokat is írjatok nyugodtan - megszületett a kisfiam, megházasodtam, stb:) Csak hogy pár példát írjak: holnap lesz meg az új biciklim; egy kedves ember segített belsőt cserélni; sikerült az első skid-em; első lettem az alleycat-en; részem volt egy kellemes túrában; és még sok-sok ilyesmi. Szóval jöhetnek a közérdekű dolgok, de a legszemélyesebbek is. Rövid vagy hosszú - nem számít.
Írjatok, hogy mosolyt csaljatok egymás arcára; lehet hogy a Ti hozzászólásaitokat olvasgatva fog rájönni valaki (a több száz látogató közül), hogy nem is olyan rossz dolog ez a biciklizés :)



Az első pozitív hírem az lenne, h sztem már ilyen topik is van (de nem ugrik be a címe :|).
E?
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090313/hat-orulni-tudsz-e
E!
Az embereknek új ösztönzés kell ahhoz, hogy így a tél elején a pozitív élményeiket is le merjék egy tematikus topikba írni! :)
IPG
Olajzöld Trek 520 :o)
Az első, igazi pozitív dolog az legyen, hogy ez a topic ne haljon meg 40 hsz után, mint a másik!
HAJRÁ! :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Ma is épségben hazaértem - kétszer. Huhhh... (Pedig csak egyszer mentem el otthonról)
Pacsi
a Milóval hazafelé a Láptól megálltunk a Kossuth téren a vásárnál, másnap visszamentem Döfit enni a srác megismert.
Te vagy a bringás emlékszem rád.
Ott jártok kóstoljátok meg, a vonatos standon vehettek.
fél perce tudtam meg, hogy holnap reggel 8-kor analítikából pótzéhára kell mennem, utána pedig 11-től írhatok mégegy zéhát.
de ma este nem áztam meg, és kapok finom vacsorát is:)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Ragmeg akkor befele, de ne aludj el!
Holnap este hattól meg tárgyfelvétel, éljen a Neptun, amiről megállapították, hogy az elmúlt évekhez képest kevésbé feküdt meg a roham alatt.
IPG
Olajzöld Trek 520 :o)
Ahogy elnézem a topik-ban nem nagyon vannak pozitívumok. Már két napja nem írt bele senki.
Most én írok. Képzeljétek el, hogy felállítottuk otthon a karácsonyfát. Sajnos most volt mindenki otthon, mert karácsonykor szanaszét leszünk. Nem baj, de szeretjük egymást és ez a lényeg!!!!!
Akkor írok egy pozitívumot, hogy két napig miért nem írt bele senki: ismét működik az oldal!
getszinagy lájk!!! :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Nos valszámból a megígért kettes helyett hármast írt be a tanánő :-)
Ez elég pozitív
És holnap disznót vágunk muhahaaaa...ja és csütörtökön gyúrtam a disznóvágásra már, mert elmentünk vért adni.
szóval hepi
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
nekem ma nem kellett menni dolgozni, pedig munkanap van. helyette átaludtam a délelőttöt, azóta pedig jobbnál-jobb zenéket hallgatok - nincs is kedvem elmenni itthonról :-)
----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!
Pacsi
milyen zenéket?
Pozitívum holnap délelőtt 10.00 Lágymányosi híd alatt.
Ott lesz pozitívum.
kicsit megkésve - hogy kinek mi a jó, az persze relatív, de az új kedvenceimet hallgattam épp': Agostones, és Di Naye Kapelye (klezmer)
:-)
----------------------------------------------------
A Ghisalloi Madonna óvjon titeket minden utatokon!
Wekerléről Zuglóba ma délután a szakadó hóban: életem egyik lagklasszabb bringázása.
===
bácsi a biciklin
Süt a nap, szikrázik a hó, gyönyörű minden!
Ja, és kaptam a Vérellátótól* levelet, hogy ingyen adnak H1N1-oltást, mert rendszeresen véradok. :-)
*Vagy vérrel látó?
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Basszus, nekem plecsnit akartak adni, oltást nem! Ezért még kapnak!
__________________
Mert így kerek a világ.
Nana, csak pozitívan! :-)
Azt írja, "hogy akik ebben az évben legalább 3 alkalommal önkéntes véradással segítették a betegellátást, térítésmentes H1N1 oltásban részesüljenek"
Ha stimmel rád (vagy más Kerékpáros Véradóra), és érdekel, szerintem kérdezz rá!
Karolina út: (80)324-244
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Én pozitívan állok a dolgokhoz, nem dőlök be a túlzott tömeghisztéria keltésnek, és nem is kérnék oltást.
Én sem. Ráadásul nekem ingyen jár az oltás, amúgy is.
Természetesen nem kötelező oltani, nem is akarok erről vitát nyitni. (Oda is írtam: "HA érdekel")
De függetlenül attól, hogy beadatja-e valaki, a levél egy pozitív dolog: Egy kis figyelmesség a rendszeres véradók felé, így karácsony előtt. Se több, se kevesebb.
Akkor is ideírtam volna, ha annyi áll benne, hogy "Köszönjük az idei vérét!"
Kivéve, ha az APEH-től jön. ;-)
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Jó, én is pozitív leszek:
- szeretnek, és az évi 2n-nél (12>n>3) nem akarnak belém több döfést,
- ha ennyit szurkálhatnak egészségesnek tartanak, kár belém,
- pnd.
- lehet, hogy nem vagok önkéntes?
:-)
És: süt a nap, sok a hó!
__________________
Mert így kerek a világ.
Nyert a Roma és már negyedik helyen áll!!! :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
MA disznót vágtunk!
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Nem bírják letolni a havat az utakról és nem olvad!!!
+
__________________
Mert így kerek a világ.
+ sok :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Vége szenvedéseimnek, a takarítatlan pécsi utakon eddig outival szerencsétlenkedtem, viszont tegnap egy cimborám Gepida Karatonjával mehettem haza, mely kihasználatlansága miatt a garázsban rostokolt. Pár napig nálam lesz, legalább addig, amíg újra járhatóvá válnak az utak. Végre értelmet nyertek az eleddig üresen csengő kifejezések, mint a sárférőhely( jelen esetben hóférőhely), gumi oldaltartás, tapadás...igaz, nem városba való vas, hanem dirtjump gép, de a teljesen kihúzott nyeregcső ellenére is szinte guggoló tekerést kárpótolja, hogy nem megy ki alólam méterenként, és gyökkettőnél picivel gyorsabban hasíthatom vele a helyenként bokáig érő havat. Ha maradna ez a cudar idő, esküszöm, megszoknám...
:)
http://keroutinform.freeblog.hu/archives/2009/12/19/Nem_kell_megijedni_egy_kis_hotol/
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Igen, a "traktor" keréknek is megvannak az előnyei...
Örömteli: még 2 nap és újra akívizálódik a monti :D, görgőnek köszönhetően az edzés sem nagyon marad ki.
És fergeteges bulit csapok a barátaimmal, mihelyst végeztem a kémia vizsgámmal... (hm.. el kellene kezdeni tanulni rá)
Kis jövő idő: remélem még rengeteg hó lesz idén, és januárban és februárban is, hogy mindenki boldog legyen.
Remélem én is, hogy rengeteg hó lesz a hegyekben, vidéken, a szántóföldeken, viszont Újpest és a Móricz között egy gramm sem. :)
- - - - -
TamásGáborZoltán
A mákosbejgliben ugyanabba az irányba tekeredik a mák, mint a tészta! :-)
__________________________________________
Én szembe szegülök a nyelvmafffiával.
10 perce ezen röhögök :)
és megnéztem, a diósban is... :p
Borcsa- a képregénylány egysebességes hegyi meridával
Ebbe belefájdult a rekeszizmom, de legalább egy jót röhögtem.
További megfigyelésem az élet egy másik szerencsés, pozitív oldaláról:
A fogaink közé szorult sörbuborékokhoz nem szükséges fogpiszkáló. :-)
__________________________________________
Én szembe szegülök a nyelvmafffiával.
És a fogaink közé szorult fogpiszkáló mellé elkél a sör? :)
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
Mindig tudtam hogy egy egyéniség vagy.
Szombaton hazafelé raktam a hófúvásban és minden autós önkéntes 30-as korlátozást vett magára, nem fagyott le a fülem, a kezem sem és a kontaktlencsének hála a szemem is egész jól bírta a belecsapódó hópelyheket. :)
Jaa és a szervízúton a szánkónyomra azt hittem, hogy bringanyom és örültem, hogy mások is rakják! :D
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Ma olyan sok dolgot elintéztem, amennyit reggel a csipám takarításakor nem is gondoltam volna. Hála, már karácsonyig csak egy apró dolgom van, igaz, az se az ünnepekhez köthető. Juhéj! :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
ma bicikliztem egy jót, a "lucskos csusza" ellenére jó volt. hazafele jövet pedig a bartókon (kelenföld fele, a villamosgarázs (?) előtt) tekertem az úton, mivel a bicikliutat beborította nagyrészt a hó (thanks hókotró). szóval ahogy így mentem, arra lettem figyelmes, hogy mögöttem egy utas nélküli busz jön. gondoltam egy merészet, és belevágtam a hókordonba, át a bicikliút egy valamivel tisztább részére, hogy elengedjem a buszt. mikor a busz mellém ért, a vezető dudált, integetett. pár tíz méterrel odébb mindkettőnknek meg kellett állni, mivel az elakadt villamos utasai önkényesen az úttest közepén sétálgattak, kérdezgették, hogy mi a fennforgás. ahogy így a busz mellé értem, és megálltam orrot fújni, a buszvezető kinyitotta az ajtaját (!), és azt mondta: köszi szépen, látom, te a jófajta biciklisek közül vagy. mosolyogtam, mondtam, hogy igyekszem nem akadályozni másokat. kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, és én továbbmentem, ő pedig még állni kényszerült :D
azt hiszem én ezt az ajándékot kaptam a bkv-tól, és örülök, hogy egy ilyen, nem túl hétköznapi dolog történt velem :)
De jó ilyet olvasni!
Sajnos mifelénk nem ilyenek a sofőrök, pedig hányszor mondtam le az elsőbbségemről, álltam félre, stb, hogy a busz elmehessen. :-(
Lujka újra meg-meg fordul itt a CM-en.
__________________
Mert így kerek a világ.
:)
a két hét beteg- és pár nap normál szabi csodákra képes. :)
További pozitívum a mai 1 meggyes-csokis lepény, 1 ricottás-csokis töltött torta, 1 túrós-csokis ugyanez és a bekevert zserbó alapanyagok. :)
Pozitív éjszakát mindenkinek! :)
Most miattad megtudtam, hogy mi is az a ricotta. Kössssz!
A töltött tortának most nem nézek utána, hadd legyen min törni a fejemet. (Mert így elsőre csak ez jut eszembe: készítünk egy tortát, a közepét kiszedjük és megtöltjük ricottás csokival... Ez meg nem túl valószínű. Meg egyébként is, milyen fajta tortát? :-)
Namostmárakkor én is megnéztem. :-)
Még jó (pozitív), hogy tele van a hasam. :-)
__________________
Mert így kerek a világ.
Most én megóstoltam, milyen ricottából és milyen túróból.
Sajnos jobb a ricotta. :)
http://fozzunkolaszul.blogspot.com/2009/12/nagyon-csokolades-ricottatort...
Gyönyörű és finom.
A legközelebbi nem csokis lesz, hanem gyümölcsös.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Ide is mehetett volna:
Tegnap a Thökölyn (Dózsa-Keleti közt) megállt nekem egy az építkezésre siető billencs a latyakos macskakövön, annak ellenére, hogy jól láthatóan visszaléptem elengedni.
(Az előtte jövő taxi természetesen fék nélkül átszáguldott a zebrán)
kevésbé bicis téma, de erősen pozitív: leadtam végre a diplomatervemet :)
Jó, de milyen témában?
"Pszeudó-virtuális közösségek pozitív szemléletmódjának kivetülése a valós világra, különös tekinettel a városi kerékpározásban résztvevőkre" vagy "A közlekedési csomópontokban kialakuló agreszív-depresziós tünethalmozódás elkerülése könnyed lábmunkával"?
:-)
__________________
Mert így kerek a világ.
ehhe :) hát, a te ötleteidnél valószínűleg kevésbé hangzik kreatívan vagy a nagy köz számára lebilincselően: "diszkrét ipari irányítóberendezések modellezése és ellenőrzése formális módszerekkel", de én azért szerettem :)
ma aludtam délig, bringáztam 4 órát, és most tesztelem éppen a holnapi halászlét :)
a halászlé kivételével hasonló napunk volt :-)
eláztál-e?
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
csak egy kicsit. inkább a felcsapódó víz miatt lettem vizes, de most csak térdig. hála a flakon-sárvédőmnek elöl :)
Nagyon együtt voltunk! Nem tudtam leszállni Róla. Egyszerűen nem volt szívem megállni az út végén. Inkább mentem még egy kört Káposztásmegyer körül. Kiélveztem a csendet, az autómentes 4 sávos utakat, a csillogó aszfaltot...
Ahogy rákanyarodtam a ráadáskörre, eszembe jutott, hogy olyan ez, mint amikor a szerelmemmel vagyok és semmi sem számít, csak hogy minél tovább érezhessem az ÉRZÉST, a vonalainak a látványát, a domborulatok tapintását, a bőrét, az illatát, a hangját, a bársonyos szorítását, inkább lassítok, hogy minél később érjek ODA, teszek egy-két kitérőt a kezemmel, számmal...
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
hehe :D feleséged olvassa ezt? :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Szerintem már jó ideje féltékeny lehet arra a bringára. :D
-----------
Kék fixi, zöld bagaboo
Ő a szerelmem. Úgy értem az első. Utána jön a bringa. :) Nem, nem olvassa.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
5 perc alatt függőleges lett a fa! :-)
(Az égősor kibogozását már kevésbé érzem a topikba illőnek...)
Boldog Ká.-t mindenkinek!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
megvolt tegnap a karácsony esti bringázás, nagyon jó volt (3-4 biciklist is láttam). ma pedig zabálás és világháborús bringán biciklizés vidéken.
eddig jó :)
Elmúlt a latyak, frissen mosott utakon lehet biciklizni!!!
És kaptam egy remek könyvet (címe: A biciklizés tekervényes múltja) sok képpel, fényképpel, anekdotával, történelmi adattal. Mindenkinek ajánlom!
(http://www.tandemgrafika.hu/index.htm anno-sorozat)
__________________
Ha nem nyom a szembeszél, nem tekersz eléggé.
tegnap feltekertem a Várba. ha jól emlékszem valami Hunyadi vagy melyik utcán mentem felfelé; a körforgalomból kifelé, az Alagút előtt jobbra fel. ahogy ott erőlködtem, a járdáról két német turistától kaptam egy-egy "tékerd, tékerd"-et :D
durva volt az akcentus, így leírva nem igazán lehet érzékeltetni, de azért mégiscsak bíztató, hogy német turisták ismerik ezt a szót. mindenesetre vagy egy percig röhögtem, ami erősen megnehezítette a felfele tekerést, de nem álltam meg. fent meg csak néztek, hogy mit biciklizek ott :)
:)
Ha lettél volna online, hívtunk volna a Tour de Őrmezőre, de így sajna nélküled tekeregtünk XI-XXII kerületekben. :)
(természetesen ott sem volt hiány emelkedőkből) :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
ezekről én miért nem tudok? :/
most nem érsz rá, vagy valaki? nemsokára mennék tekerni, de nem egyedül.
Haverral spontánok voltunk, felnéztem, hogy vagy-e, de nem láttalak. :(
Nekem 3-kor ebéd van sajna, este meg osztálytali, így ma sajna nem érek rá. :(
Majd dobok mindig mélt, ha megyünk. Az megfelel? (már ha bírni fogod a lassú tempónkat:D)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
persze persze, az jó lesz. köszi. és jó étvágyat meg jó találkozást :)
köszi! :) (használd a válasz gombot, ha valakinek írsz, könnyebb megérteni) :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
úgy lesz :)
Épülget a kerékpárom :)
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Nekem is.
A nagy DH gép január óta... :D
A SS október óta. :)
Gondoltam egyet és a szokásos, gyors, hatékony, adrenalin-pumpa útvonalam helyett a Budai bringaúton jöttem be a gyárba.
0) Még Pesten, a BKV busz sofőrje megköszönte, hogy magam elé engedtem. Tegnap ugyanezt 2x is megköszönte ugyan az a busz. Itt valami kialakulóban van... :)
1) Az összes turista, ill. gyalgos, akivel találkoztam a bringaúton, mosolygott rám, volt aki intett is!
2) A hóesésben, a Duna mentén tekerni a kivilágított városban WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ DE BAROMISZÉÉÉP! :)
3) PnD :)
A ráadás pozitívum: Megjött Hong Kongból a kormányra szerelhető GPS/PDA/Mobiltartó, amit Ebay-en rendeltem. Zsíííír! :)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Tegnap a nyugati felüljárón egy valódi terepjárót (talán szürke Land Rover volt, ez a kockagenerációs, 3ágú alufelnis) használó autóstárs a záróvonal átlépését sem restellte, hogy tisztességes oldaltávval előzhessen meg. :)
nekem is olyan háromágú kéne, csak a biciklimre :) de szerintem többe kerül mint maga a bringám.
negatív*negatív=pozitív:
ma tök pozitív napom volt :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Ma ismét futárnak néztek. Este 9, indulás előtt, teljes harci díszben bementem a sarki kisboltba kifliért:
- Bevállaltad az éjszakai műszakot?
- Be.
- Ilyenkor egész éjjel dolgozol?
- Igen, hatig.
- Van éjszakai futárszolgálat?
:D
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
-Igen, a kiflit is fuvarba kell vinnem.
-És hova?
-Fel a HHH-ra.
-ÚÚÚÚ....és csak kiflit kértek? Furcsa...
-Ááá dehogy...most megyek ki csepelre cipőfűzőért :P
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
:-)
__________________
Mert így kerek a világ.
Nyertem új miche pálya hajtót ebayen féláron! :D
Valszeg haza tudom szállíttatni a kinézett vázat amcsiból! yeeee!!
és van yobi hátsó pálya agyam!
yeeeee!!
álomcanga project in progress.
everything is going extremely well.
kibontottam egy sört. Szerintem ez tök pozitív. Főleg akkor örültem, amikor megtaláltam :D
Pacsi
BÚÉK
BÚÉK Mindenkinek!!! :D
http://www.icq.com/img/friendship/static/card_16961_rs.swf
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
Kocc hölgyek -urak! Sok-sok kilómétert, szép bringákat és túrákat idénre is! :)
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
magtaláltam ezt a topicot =)
nagyon jók voltak a szilveszteri tekerések. mindegyiken voltam, csak a HHH-n nem. a délutánin rengetegen voltunk - legalábbis sokkal többen, mint arra számítottam; ugyanez a helyzet az átadásossal is. az éjszakai ride is nagyon jó volt, társaságostul, várban szembereflektorozóstul, elázásostul.
boldog új évet mindenkinek itt a CM-en! :)
u.i.: még egyszer nagy köszönet Vitéznek a defekt elsősegélyért - lenn vagy ma BK-ban 7-8 körül vagy később? vinném azt a sört ;) (már ha lesz ma lent valaki)
szia!
nem leszek ma lent, az óévet a vázam megtörésével búcsúztattam :-(
jah és igazán nincs mit
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
negatív*negatív=pozitív alaVitéz
ja, akkor tök fasza :D
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
száraz az aszfalt!!!
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Tökjó, akkor ma végre kipróbálom a féltett nyári gépeket (sárvédő hiánya miatt nem akartam egyből tönkretenni a tavaszra készült túrabicajokat) :-)
Jó, hogy említetted. Sárvédőt kell vennem az outira ha továbbra is Vele akarok télen járni. És új kereket is kell fűznöm hátra a 105-ös agy köré. Lesz időd jövőhéten segíteni egy kicsit, hogy meg tudjam tanulni a csínját-bínját?
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Persze, de szokásosan kedd-csütörtök van BK is.
Arra gondoltam :)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Bár a mai, kb. 1000 km/h-s, fél méteres spontán kilengéseket adó körpofaszélben is akadt 1-2 köcsög, aki fontosnak tartotta, hogy 10 centi oldaltávval előzzön meg kihalt 2x1/2x2 sávos utakon, a túlnyomó többség azért legalább olyan normálisan viselkedett, mint a havazásokkor.
(Egész pontosan 2, de ebből az egyik egy fehér opel combo volt - lehet, hogy ezeket már nem is kéne számolni?
A másik pedig egy kombi Mégane (a new edge koppintós, tehát talán már nem a legeslegújabb, hanem 1el régebbi), amit szintén nehezen tudok elképzelni, hogy valaki magántulajdonában legyen fehér színben.)
Továbbá (amiért elsősorban/ide írok): még ilyen időjárási és naptári viszonyok közt is találkoztam 2-3 bringástárssal röpke 30 perces utam során. :)
(Lehettek többen is, akiket esetleg nem láttam meg, mert az átlagosnál nagyobb mértékben összpontosítottam/korlátoztam a figyelmemet a legfontosabb alapfeladatokra és az ezekkel kapcsolatos tértartományokra - mint pl. h legalább a sebességem iránya nagyjából megegyezzen a tervezettel, ha már a nagysága nem is :P)
Ezzel nemsokára én is szembesülök. Elindulok lassan hazafelé...
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Dec. 29.-én feltrappoltam a Kékesre. Gyönyörű, szikrázóan napsütéses idő volt, látótávolság 100 km felett járt. Szerencsére nem felejtettem otthon a binoklimat sem, így 16x-os nagyításban élvezhettem a Tátra páratlan látványát a jó levegőről nem is beszélve.
nem tudom, ételről lehet-e ide írni, de nemrég ettem meg Nagymamám kitűnően ízesített töltött káposztáját, ami nagyon finom volt. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
mindenről lehet. ha már itt tartunk, én meg épp az imént végeztem ki az utolsó negyed rúd mákos bejglit. hmmmm :D
Tegnap Csillaghegyről hazafelé a dupla kesztyű+vastagzoknis SPD cipő kevésnek bizonyult hidegvédelmének végtagonkénti 1db Tescos szatyorba bugyolálással a Miklós tér magasságában történt megerősítése olyan jól sikerült, hogy az MHB-nél már izzadtam. :D
Továbbá: lassan elhiszem, hogy nem létezik már olyan helyszín/időpont ahol/amikor ne találkozhatnék bringással - ez akár csak 1-2 éve még elképzelhetetlen lett volna (ha még vissza is biccentenének, teljes lenne az öröm).
Apropos: MHB-hoz dél felől érkezve érdemes belemenni abba az új felfestésű kerékpármentesítő útnak látszó dologba a HÉV megálló után, vagy az ott még zsákutca?
"új felfestésű kerékpármentesítő útnak látszó dologba a HÉV megálló után"
Ötletem sincs, mi lehet ez. :-)
Az Üstökös utcától (új rakparti lehajtó) északra eddig is ott volt a bringaút, most is. (A Zsigmond tér magasságáig elég gyász állapotú, utána felújított)
A híd és az Üstökös utca között nem láttam, hogy fel lenne festve, de távlatban ott, a buszmegálló mögött fut majd a bringaút. Aszfaltja már van, a csomóponton rendesen, lámpával van átvezetve.
Ha az aluljáróból jössz ki, akkor az első lámpánál kelj át jobbra, az a tuti!
Ja, és ha Óbudán járkálsz:
Nézz be hozzánk!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
"Ötletem sincs, mi lehet ez. :-)"
Ennek az lehet az oka, hogy miközben az írtam, "délről" valójában arra gondoltam, hogy "északról". :D
"A híd és az Üstökös utca között nem láttam, hogy fel lenne festve"
Pedig szerintem akkor ez lesz az - próbáltam eltekinteni a híd felé, de elég átmeneti állapotban lévőnek látszik még a készülő alagutacska, ill. jobban belegondolva a túloldalon sincs még semmi nyoma a Batyi felé vezető mintagyászba való bekötésnek - viszont a festés már ott volt.
A meghívást köszönöm - ha sikerül, összekötöm egy ingyenkorcsolyázással a Fő Téren (amennyiben nem igényel lakcímkártyát az. :P)
Alagút még valóban nincs. (Ha meglesz, bulizunk!)
Aszfalt van az úton, bár egy része még a parkolón visz át. És mindössze a következő zebráig tart. Onnantól a régi módi szerint, a túloldalon, gyalogosok közt (vagy a közúti sávokon) lehet átjutni délnek.
(Megjegyzés: Ez a 2. zebra már bringalámpásítva lett, mert távlatban a Margit sziget és a rakparti út kapcsolatát biztosítja. Így a hivatalos bringás átkelés az Üstökös utcánál megszűnhetett.)
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Sikerült felvarázsolnom a sárvédőket a cangimra. És nem szabtam el a pálcákat se.
Ma alig láttam autókat a városban, az Erzsébet hídon sem állt a dugó 3-kor. :-) Szerintem sokan letették az autót a benzináremelés miatt, és átváltottak a buszoktól mentes BKV-ra. :D (vagy a bicajra; egyébként elég sok bicajost is láttam.)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
Khm. És feltünés nélkül lehullot 10 centi hó a városra és környékére...
__________________
Mert így kerek a világ.
Most is épp hullik... reméljük, marad a feltűnésmentesség!! :)
Borcsa- a képregénylány egysebességes hegyi meridával
majd a hétvégén elolvad...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
És a benzin ára is lecsökken...
az nem fog, sajnos.
csak tudnám, mi az összefüggés az én hozzászólásom és a te válaszod közt? csak hogy értsem, mi a problémád a(z úgy látszik) balul sült hozzászólásommal...
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
Szerintem nincs próblémája.
Összefüggés: Te azt mondtad, kevés az autó, mert drágult a
benzin. Ádám egy másik lehetséges magyarázatként vetette fel a hóesést: nagy hóban talán kevesebben autóznak. (Más kérdés, hogy a hóesés önmagában is lehet pozitívum.)
Innentől talán érthető a "majd elolvad" / "majd lesz olcsóbb" páros is.
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Így van, ez "Shag_Beckur"-os trollkodás volt: események értelmezésénél körültekintőnek kell lenni, mert tévútra vezethet a beszűkült gondolkodás (sokszor lusta vagyok a magyarázáshoz, ezért csak utalok - ráadásul többre tartom a gondolkodtatást).
Persze elképzelhető, hogy a benzinár-emelés önmagában jelentős forgalomcsökkenéssel járt.
__________________
Mert így kerek a világ.
oké, így már értem. :-) legközelebb körültekintőbb leszek.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti piros-kék szalagokkal, és CM-matricákkal
Tegnap végre vettem rendes téli kesztyűt, ma letesztelem, de már így is örülök neki nagyon :)
Borcsa- a képregénylány egysebességes hegyi meridával
sok sikert, jó utat, meg ilyeneket minden bringásnak, aki holnap hajnalban indul a szlovákiaira!
küszi, kurvanagy volt :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Reggel a Budaörsi úton egy csomó autós félrehúzódott, hogy elengedjenek a motorsávban.
Kedves volt tőlük.
update:
Ma reggel a Nagykörtén is szokatlanul nagy számba húzódtak jobbra-balra az ottósok. Lehet, hogy ez valami újévi fogadalom hatása? Mindenesetre mindnek meg szoktam köszönni.
Share the road!
egy férfi megmentette az életemet egy hangos vigyázz-al. őszintén köszönöm neki :)
(nincs kedvem kifejteni pontosan mi történt, hosszú :P)
Érdekelne azért :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
2008-ban végigjártam a Gödöllő K100-as teljesítménytúra útvonalát. A túra útvonala nekem nagyon bejött. További részleteket a ttt.tr.hu / túrabeszámolók alatt találtok és a Gödöllő K100/K80/K50-es túrához kapcsolódó beszámolókat kell keresni.
A 2006-os volt a tuti.
Amikor én voltam, akkor 8-10 fokkal lehetett volna hűvösebb is, de egyébként gyönyörű idő volt. Ami még nagyon tetszett ebben a túrában az hogy nem ütköztem lépten-nyomon túristákba, a táj szépségét nem is említve, mert az volt maga a number 1.
Én csak örömködök itt egy kicsit a sztrájk miatti nagyobb bringáslétszámon, és főleg azon, hogy minden nap a Szondi utcában tekerek reggel a melóba, és szinte soha nem jön szembe senki, viszont ma reggel egymás után 3 ember is jött szmbe, abból 2 dekoratív hölgyecske. Óriási! Mikor lesz már tavasz, meg nyár, hogy tömegesen tekerjenek szembe a jó csajok? ;)
Te jó ég, ide még senki nem idézte be az index tudósítását?
Összekacsintanak a biciklisek
(...)A biciklisek amúgy összetartóbbak a megszokottnál, örülnek, ha biciklist látnak, és köszönnek egymásnak.
Fülig ért a szám, mikor olvastam!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
Négyes lett a vizsgám :-)
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Négyes lett az államvizsgám :) és agyba-főbe dicsérték a szakdolgozatomat :D
Borcsa- a képregénylány egysebességes hegyi meridával
gratulálok! :)
Gratulálok csak így tovább!
Vitéz! ez neked is szól.
Ugye hogy nem volt olyan vészes?
Szia!
Te honnan tudod, hogy nem volt vészes? :-)
Ugye nem nálad vizsgáztam? :D
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Valóban nem, mivel én nem vagyok tanár, de még emlékszem arra hogy milyen volt vizsgázni, és a legtöbb esetben tényleg nem volt vészes még a Kandón sem. Na mégegyszer gratula.
+1
Ne érts félre nem haragszom a kérdésed miatt, de
addig örülj amíg nem a főnököd előtt kell "vizsgáznod", ugyanis a tét egy kicsit komolyabb.
Remélem nincs harag.
Tegnap a boci ajánlotta helyen vettem térdmelegítőt, és 1 perc után világos volt, hogy pontosan ilyenre volt szükségem.
képzeljétek:
egy magyar aktivista lány is harcol a bálnákért a sea sheperd fő hajóján! és ez azért is jó, mert nincs (annyi) mellébeszélés a médiában ebben a témában, mert őt hívják fel.
alig várom a bálnák háborújának 3. évadát! :)
Hajnalban hazafelé sétálva először voltam szemtanúja olyan eseménynek a Bartók híd felé menő oldalán a Móriczon a buszmegállóban, hogy egy srác egy sötét Ford kombival (talán régi Mondeo) épp felajánlja az ott fagyoskodóknak, h aki arra és addig megy,azt elviszi.
na én is ilyet láttam, de egy BMW dzsippes csinálta ugyanezt! ezek szerint van, akire nem hat az ördögi jellemhiba... :D
Félek a népharagtól, de nem értem, miért van a fórumokon sok autósellenesség. Nekem speciel nagyon is jó tapasztalataim vannak az autósokkal, elengednek, beengednek, nem löknek fel. Minden 20 jó tapasztalatra jut egy rossz, az meg nem érdekel:)
Egyébiránt azt vettem észre, hogy minél nehezebbek a körülmények (hideg, dzsuva, hó, akármi) az autósok annál jobbfejek. (Biztos belegondolnak, mi lenne ha neki is tekerni kellene.)
Sok esetben pedig nem azért hibáznak, mert rosszindulatúak, hanem azért, mert nem ismerik akerékpáros közlekedés sajátosságait.
Jó lenne, hogyha nem vennénk fel a kesztyűt olyan, láthatólag konfliktust és ütközési pontot kereső szerevezetekkel, mint az Epmano. Ők ugyanis nem az autós társadalmat képvielik, hanem saját magukat.
hát én speciál nem vagyok autóellenes. csak azt azért írtam oda, hogy jellemhiba, mert ahogy itt láttam, sokszor nevezik a bmw-ket jellemhibának (hozzátenném, hogy a bunkó vezetővel rendelkezőket).
egyébként nekem is sok jó tapasztalatom van, többek között ezt a fórumot is azért hoztam létre, hogy le lehessen írni az ilyesmiket (meg sok mást), meg ezért van az autósok dicsőségfala is, stb. amúgy ma is beengedtek egy csomószor - kiemelném a clark ádám teret: a körforgalomba is egyből! beengedett egy jóarc vezető. köszi neki.
u.i.: mellesleg ki akar kapcsolatot felvenni az empamo-val?? :)
u.i.: senki. :P
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
duplázóautomatika működött...
Vége a BKV sztrájknak, lehet újra stéherezni ;)
Most jelölt vissza facebook-on Juliet Elliott. Nem mintha nem venne fel bárkit, aki bejelöli. Mindegy...
Kíváncsiságból megnéztem, és jelentem: Szabihídtól a Margitig tűrhetően volt takarítva a budai bringagyász, sőt: a papok táncolása céljára kialakított részeken (e.g Batyi-MHB) tökéletesen.(!)
(FYI ezek után durva kalandtúra kezdődik (legalábbis a 32-es conti touride-al szerelt fixihez képest - viccesnek persze vicces, de mivel kicsit azért haladni is akartam, csak a Tímár utcáig erőltettem - így is 50 perc lett a normál esetben gyászokat belevéve is max 30 pereces út)), szóval egyértelműen inkább Árpád fejedelem, esetleg alsó rkp., de az akár csak 1-2 évvel ezelőtti állapotokhoz képest már ez sem kis dolog.)
Bartókon kifelé a Kosztolányinál egyenes továbbhaladás céljával a 2 sáv közé lendületből érkeztem meg a zöldre váltó lámpához (miután a jobbra kanyarodóban indexelve várakoztak), majd a kereszteződésen áthaladás közben már szépen soroltam is vissza jobb szélre, ahogy kell (nem sokkal ez után némi örömmel vegyes nosztalgikus szomorúsággal konstatálva a macskaköves 7es buszmegálló hirtelen megszűntét).
Eközben az, hogy a belsőből nem elsőként induló 3asGolfos streetracer gyerek köztem, és a belsőben kevéssé gyorsulók közt mindkét oldalon kb. 5-5 centi távolságot tartva húzott el 70 körül, normális esetben esetleg heves kurvanyázást váltott volna ki (kicsit afelé is, aki a jobbra tartásnak a szándékát sem mutatja, miközben nem sürgős neki - pedig ezzel spec. ez esetben jobban megvédhetett volna-már amennyiben persze nem ő maga centiz le :P), de legalább egy vészvillantásra futotta tőle, így mindent összevetve pozitívan értékelem a történet (hogy aszondja "Bocs, nem szarlak azért le teljesen, figyeltem is.").
Nem emléxem már hol, de 1 szóló BKV busz teljes sávváltásal, az indexet is használva előzött meg, mintha legalábbis Európában élnénk. :)
(Igaz, nem volt erős forgalom, de egyeseket ez ugye egyáltalán nem akadályoz meg a köcsögölésben, sőt: adott esetben bátorítja őket). Sajnos a helyszínen meglepetésemben nem köszöntem meg, :S de az instant karma majd fényeskedik neki úgyis. :D
Végül pedig itthontól már nem messze, az egyik utolsó havas-jeges mellékutcába fordulva 2 srác a járdán, akiket addig észre sem vettem, elkiáltotta magát valahogy úgy, hogy a "A bicós a legnagyobb kirááály!" :D
Na ettől aztán már végképp teljesen IMMD-ül éreztem magam, bár reagálni már itt sem sikerült, mert már eleve a hátam mögött voltak, és itt már erősen kellett kapaszkodni mindkét kezemmel a 2 keréken maradásért, így elmaradt a kitartott karral felfelé mutató hüvelykujj, de a fentihez hasonló konklúziót fogalmaznék meg itt is.
háháá egész jól haladok a félkezes trekkszendel :D a hátrafelé bringázás még nagyon tanuló stádiumban van, de semmi sem megy egyből...
egyébként lenne valaki, aki összejönne egy fixis találkozóra? közös gyakorolgatás, aki akar az versenyezzen, mindegy. na, ha itt 2-3 ember jelentkezne, akkor már meg is hirdetem a Jössz?-ben. időpontot meg mindenki javasoljon egyet :)
Ma mindenki tök jól tolerálta, hogy ahol vastagon rücskösjegességbe futottam a zinfrastruktúrán, ott inkább az közutat választottam.
(Egyébként az icebike vicces dolog, az ember tényleg sokat tanul közben magáról és a gépről - sietésre viszont nem alkalmas a műfaj.)
Mekkora jó már ilyet olvasni egy tetszőleges Index-cikk alatt kommentben:
"Nem lehet mindig azt mondani, hogy ez nálunk úgyse működne. Kellenek az ötletek, kell a nyilvánosság(...)
Ott vannak a bringások. Pár év alatt nyilván nem oldódott meg minden problémájuk, de elindult valami, és odafigyelnek rájuk."
Megértük, hogy a bringás érdekérvényesítés hatékonyságával példálózni lehet!
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
3 félév óta küzdök egy tantárggyal, a neve mikroökonómia és idén megcsináltam!!!
Jah és a doki azt mondta,h februárban már bringázhatok, ha nem lesz jég:D:D:D
Gratula!
Várjál... Mikro...? Az kicsi, parányi. Nem csoda... Tanulmányozd szemüveggel vagy erős nagyítóval, hogy ne küzködj vele annyira. ;-)
tegnap lediplomáztam, ma meg nyertem egy remek övtáskát a bringásdivat rendezvényen. :)
life is schön.
Kaptam vaandortól BAM-ról megmaradt kakaóscsigát reggelire. Kis mikrózás után fel is olvadt. (vaandor is) Nyamm. (vaandor nem nyamm :) )
Vaandor mikró!? :-O
__________________
Mert így kerek a világ.
Téli BAM után anyával kollektíven úgy döntöttünk, hogy mikróba rakjuk. Így sikerült felolvasztani. ;)
Amúgy mai pozitívum: hókotró járt az utcánkban. Ebben az utcában pedig még sohasenem járt hókotró. Odakint pedig olyan extraszuperjó hó van, ami a szomszéd bácsi szerint a háború óta nem volt és jó sokáig nem is lesz. Úgyhogy élvezzük, amíg tart. :)
Most láttam az Amerikai taxi című filmet az RTL-n, amelyben a női főszereplő (Queen Latifah) megkérte az egyik biciklis futárt, hogy kövessen egy kék BMW-t. A bicajos szólt a kollégáinak, hogy ők is kövessék a BMW-t, és walkie-talkie-n osztották az észt egymásnak, hogy merre megy a BMW. Aztán az egyik megadott keresztben a fő bicajos üldözni kezdte a BMW-t, és a fixijével elérte a többtucatnyi lóval rendelkező BMW-t, majd egyszerűen megfogta a BMW hátulját és így követte a járgányt. Lehidaltam, amikor elkapta a BMW-t, nem volt semmi. :-) (kár, hogy ezt a jelenetet nem találtam meg a neten...)
De amúgy az egész film nagyrészt hasonlít a Sami Naceri-féle francia Taxira, hiszen onnét loptak pár jelenetet.
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Eggyel kevesebbet kell aludni a tavaszig, mint tegnap.
Ma megvettem az új V-fékeket a montimra (Avid SD 5), és ráadásul 1200 Ft-tal olcsóbban adta ide a srác a miskolci Marikoo boltban, mint ahogy ki volt téve!! :) Mindezt azért, mert megkérdeztem, h van-e rá vmi akció, ha 2 párat veszek. :)
Királyság!
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Ma meg fel is szereltem! Nagyon baba! :) 5 év után új bovden ház/bovden, 10 év után új féktestek!!!
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Nézzük az időjárás és a tél pozitívumát: az erdőkben legalább most nincs kullancsveszély. :)
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
kétszer is... :)
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Pacsi
vettem egy 30 éves Sputnyikot.
képet!
Pacsi
nem megy.
Mivel BÁRMIFÉLE jó ér, ezért:
Itt a Bocskai#Karolina C*Aban biztos, másutt lévőkben meg gondolom valószínűen kapni 3,5%-os, pasztőrözött, de nem homogányozott és nem fölözött, visszaváltható üveges, gödöllői termelői tejet,
119 huf/fél liter (+31 huf betét) áron. (És finom is.)
Ugyanitt ugyanonnan visszaváltható tégelyes, decens (nincs megadva zsírtartalom, de összekeverés után is megáll benne a kanál) tejföl is befigyel, hasonló dallamra. (280/500g + 85 huf betét).
Valamint: Egerben bioetanol-kút nyílt.
(Emiatt kicsit sárgulok is, mert azt hittem, van még elég időm összeszedni a tőkét ahhoz, hogy én csináljam meg. :P)
Gyakorlatilag minden napra jut már valami, ami afelé mutat, hogy talán lesz esélye a világnak egy békés, értelmes átmenetre a fenntarthatóság felé. :)
Szerk.: (Azt azonban mindenképp vegyük észre, hogy -természetesen- kivétel nélkül arról van szó (ill. akkor várható siker) hogy (/ha) emberek szépen, alulról szerveződve felismerik, hogy egomassza helyett saját hosszútávú érdekeit felismerő, és aktívan szem előtt tartó közösségként érdemes viselkedni.)
Ma felfújtam végre a kerekeimet (elöl 2,3, hátul 2,6 collos monti) és kellemesen meglepett, hogy lehet most már vele haladni is! :) Nem értettem, hogy eddig miért nem ment a vas. :)
Most már akár a 25 kph is elérhető volt utazásnak.
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Ha lecseréled valami slick jellegű gumira, akkor a 25-re tehetsz még egy 5-öst lazán, vagy többet. Esetleg egy klipsz felszerelésével felemelheted 30 fölé, combkapacitástól függő mértékben:)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Köszi, jófej vagy! :) Ezért írtam ide, és nem a hajtáshatékonyság fórumba, mert tisztában vagyok ezekkel, s nekem így a jó! A "csak pozitívan :)"-ba azért került, mert jóleső meglepetés volt, hogy egy kerékfújás ilyen jótékony. :) :)
Amúgy, ha elkopik a hátsó 2,6-os Duro, akkor megy vissza rá vmi okos 2,3 collos, elég az.
Jah, amúgy SPD-zek, csak most télen bakancs miatt tettem rá műanyag taposót, mert hamar elázna az MT-31-em ebben a latyakban.
Amúgy (többek közt a CM.hu hatására is, meg inkább, ha már nem lesz diákigazolványom, a drága MVK bérlet miatt) most szoktatom vissza magam a kerékpáros közlekedésre, van már lakatom ((házilag: 2 tonna teherbírású nagy szilárdságú láncból (ami 10 tonnánál szakad, szal 5szörös biztonsági tényező, lehet próbálkozni a feszegetéssel) meg olyan lakattal, ami nem patkó, hanem átdugós stiftes (http://www.elzett-certa.hu/images/index_lakat.png), azaz nem lehet leütni. Már csak a kulcsa talán a támadható))
És nemrég elkértem bátyám oútiját, amin 622-23-as gumi van :), arra vadászok most SPD-t, hogy egy cipővel használhassam. (Az még klipszes pedálos) Habár acélvázas régebbi konstrukció, de azzal a kényelmes tempó 35 kph volt nekem nyáron, ha sietős volt, ment a 40 is. :)
Jah, amúgy ez sem off, mert nekem pozitív, hogy ha nem lesz sár (az outin nicns sárvédő, inkább "harci díszes" gép), akkor azzal közlekedek majd, ha esős idő van, vagy "just for fun" tekerek, marad a monster monti. (Levehető sárhányóval. :))
Jó dolog kiírni ezt magamból, és jó, hogy vannak ezek! :):)
Szerk:
Ha megnézed az "OFF 10" majdnem végét, hirdetek is egy eladó rollert kihasználatlanság miatt. :)
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Jó nézni ahogy vidáman ugrándozik a kis feketerigó a hóban eleség után kutatva:) Pár perce még kábult bénulatban hevert az úton,miután elütötte egy autó.Szemfüles ismerősömnek hála aki észrevette - ezután következett a forgalommegállítás.Kimentettük a gyilkos négykerekűek karmai közül, majd behoztuk a melegre a kis sebesültet kézben ahol megszeppenve gubbasztott.Szerencsére nem esett komoly baja, így 5 perc múltán szárnyrakapott.Kiengedtük vissza a társaihoz:)
adjatok neki egy darabka almát (esteleg gilisztát, ha van kéznél), mert szegényke hiába ugrándozik vidáman, a hóban nem fog kaját találni.
_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy
A fa ami alatt ugrálnak, van valami bogyó szerű termése - azt csipegetik.Azért szoktak ide, bár mostanában szoktam kiszórni magvakat nekik.
király vagy
ilyen időben (sok hó és aránylag nagy hidegek) kell segíteni a madaraknak, mert elég hamar elpusztulnak kaja nélkül.
a feketerigók (legalábbis nálunk) nagyon szeretik az almát.
_______________________
a kőolaj egyszer úgyis elfogy
ez így van, hisz télen nincs termés, a hóban nem találnak kaját. így én etetem a széncinegéket, meg a tengeliceket egy kis héjas szotyival, egy kis dióval, hisz az jó melegen tartja őket. bár az almát még nem próbáltam, majd decemberben lesz lehetőségem kipróbálni. :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Múlt pénteken csak lakatot vittem, a kulcsot otthon felejtettem, amikor a Toldiba mentem megnézni a Riporter Drótszamáron és utána a Köntörfalak c. filmeket.
Rögtön segített mindkét idegen bringástól, akit megkérdeztem.
Innen is nagyon köszönöm Szilvinek az összelakatolást - Ő az első film után lelépett- és utána Zsoltnak a kölcsönlakatot.
Természetesen a film és a társaság is nagyon jó volt.
Fekete Moser v.
Piros double disc KTM
Piros Hauser
Múlt pénteken csak lakatot vittem, a kulcsot otthon felejtettem, amikor a Toldiba mentem megnézni a Riporter Drótszamáron és utána a Köntörfalak c. filmeket.
Rögtön segített mindkét idegen bringástól, akit megkérdeztem.
Innen is nagyon köszönöm Szilvinek az összelakatolást - Ő az első film után lelépett- és utána Zsoltnak a kölcsönlakatot.
Természetesen a film és a társaság is nagyon jó volt.
Fekete Moser v.
Piros double disc KTM
Piros Hauser
Jó móccer ismerkedni :D
Én a horgonyt szoktam elfelejteni. Viszont akiktől kölcsön tudnék kérni, azok sötét alakok, és nem szívesen szeretnék olyanokkal ismerkedni. Tanulság? Rögzítő eszközök nélkül jobb biciklizni menni mint hajókázni. :-)
__________________________________________
Budap - Budaper - Budapest - A legbudapabb város!
Reggel csak jófej autósokkal találkoztam. Engedtek besorolni, nem türelmetlenkedtek, a távolsági busz sávváltással előzött, a körforgalomban megadták az elsőbbséget. Sőt volt, aki a kiskörtén a belső sávból még beljebb húzódott, hogy jobban elférjek a motorossávon. :)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
A héten már negyedszer mondtak le autósok az elsőbbségükről a javamra és csak egy kezdett el dudálni mögöttem (a Szabadság hídon, mert zavartam).
Miért, hátrafele bicikliztél? Vagy fejenállva? Vagy sapka volt a fejeden? Vagy hogy lehet zavarni egy autóst a Szabadság hídon?
- - - - -
TamásGáborZoltán
A bringás olyan akár a szálka. Néha fájdalmasan szúrja a szemet, főleg az olyanokat, amelyikek a jó megoldás helyett folyamatosan a szálkát nézik és azt, hogy az mennyire fáj nekik. :)
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
Láttam már olyat aki fordítva ült fel a biciklire és egész ügyesen csinálta. Igaz egy szinte zéró forgalmú mellékutcában.
Volt valahol itt egy Youtube film egy ügyes lányról aki tornateremben mutatott be egy fantasztikus bicajmutatványt. Abban a fordítva ülés a legkönnyebb, legunalmasabb rész volt, olyan élvezetes volt a bemutatója.
__________________________________________
Budap - Budaper - Budapest - A legbudapabb város!
5 hét szünet és havazás után végre újra bringáztam. Már nagyon hiányzott! :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Mikrodialógusok a liftben:
Van egy szomszéd, aki már többször csalt mosolyt az arcomra:
1. Beszállunk a liftbe. Felfelé nézegeti a bringát, majd megszólal:
- Fém pedál, mint a profiknak.
- :))))))
2. Szintén lift, beszállok mellé, megszólal:
- Egy igazi versenygép.
- Igen :))))
3. Minap lefelé a lifttel, nézegeti az első kereket:
- Continental gumik.
- Igen.
- Egy vagyon lehetett.
- :))
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Nagyon jó.
Tegnapi lájtos kirándulásom során (a Rókahegyi kőfejtőt amúgy mindenkinek ajánlom, mert adja, főleg iylen szép, tiszta időben) még odafelé, a Miklós tér magasságában láttam egy igazi szupernagyit.
Fehér, dauerolt haj, szemüveg (de tényleg az a fej, ami mintha egy meséből vagy egy sütireklámból lépett volna elő), és mosolyogva rakta, arccal a napsütésbe, meg a szembeszélbe dőlve. Mindemellé elég komoly felszerelése volt - nem a legdurvább bringa, de a ruházatán és a mozgásán egyértelműen látszott, hogy nem az a "vasárnapi" típus.
Biztos szentimentális vagyok, de teljesen rámtört az IMMD-hangulat.
A hétvégén a Pendulum dj set alatt több mint fél órás videókeverés ment a kivetítőkön a bp-i CMről.
Nagyon durván jó hangulatot adott. Nem tudom kinek a műve ez a videodiszkó, de le a kalappal, ha már egy ilyen helyre is beszivárogtunk!
Valamit akartam ide írni, de elfelejtettem.. :)
Azért minden jó mostanában. Nem fáj a térdem, jó idő van, forog a fixi, bódottá van, minden positive.
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Nőzöl?
Pacsi
ha végre leteszed a lábad, vegyél be egy cavintont.
Kelly Bundy szindróma, egy új infó be egy régi ki?
Engem ma reggel munkába menet kiszabadított egy ismeretlen bringás a kerékpárom fogságából, mikor a csizmám fűzője beleakadt a láncba és az feltekeredett. Árpád híd pesti lábánál történt az incidens, akkor már 15 perce toporogtam egy helyben reménytelenül. :-) Mégegyszer köszönöm neki!!!
Fűzős a csizmád? Melyik gumicsizma boltban vetted? :) ;) :) (no offence)
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Múltkorába, a repülőtéri biztonsági vizsgálatnál, volt egy gótikus punk lány, akinek ugyanúgy mint mindenki másnak az egyszerűbb cipőjüket, a vastag talpú, combközépig érő fűzős csizmáját le kellett vennie. Fűzögette is kifelé szorgosan szegény, hosszú percekig, mindenkinek az összekuncogására. :-)
__________________________________________
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Sem kisgazda, sem pedig gótikus punk nem vagyok. Ez egy szolid, lapostalpú, barna, nubuk bőrből készült csizma volt, hátulján keresztfűzéssel díszítve. :-) - Csak épp rossz választás kerékpározáshoz.
Valóban, a körömolló egy női táska esetében alap, azonban mivel váltogatom a táskákat, sokszor a reggeli nagy sietségben csak a leglényegesebb dolgokat pakolom át az egyikből a másikba... Most már az olló is ezek között lesz. :-)
:-)
No, van még egy írtó veszélyes, a rálépett vagy összebogózott cipőfűzővel kapcsolatos helyzet.
Ha át akarunk ugrani egy tócsát, egy árkot, esetleg egy keskeny szakadékot, mindig nézzük meg előbb az alapállásnál, hogy nem e állunk éppen rajta az ugrani lendítendő lábunk lelógó cipőfűzőjén.
Mert ha éppen állunk rajta, előrelendített lábunk meg fog akadni és ugyanakkor elrugaszkodtunk már, de nem érjük el megakadt lábunkkal a túlpartot. Hatalmas tanyázás vagy tócsázás, vagy lezuhanás lesz belőle!
Achtung! Cipőfűző, veszély! :-)
__________________________________________
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Múltkor egy négy éves gyerek lábprotézisét is levetetették valahol Ámérikában. Szegény gyerek vonszolhatta magát át, mert az anyját sem engedték oda segíteni... :S
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
Ha ezt meg kell tenni, akkor meg kell tenni, és az utasok, a nagyközönség megértéssel fogadja el.
De érzéketlenül nem szabadna bánni az emberekkel. Ez egy különös jelentés ilyen, szerencsére ritka érzéketlenségről, egy négy éves gyermeknek a szülőjétől való elválasztásáról.
__________________________________________
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
http://napirajz.freeblog.hu/files/platina.jpg
A napszemüveges vendégmunkás? Azért nem tud jól magyarul? :D
__________________________________________
"And the bottom line is this: Q.E.D." I
Óóó, hogy én ezt mit kerestem, h bekommenteljem az eredeti cikk alá! :D
Azt hittem minden női táskában van legalább egy körömolló! :-)
__________________
Mert így kerek a világ.
Én egyszer a sálamat tekertem fel, az éjszakai busz nagy derültségére a Deákon. Kétrét görnyedve vártam, hogy kiscserkész fiúbringás társam egy bicskával kiszabadítson. Utána a hajtókarról órákig szedegettem a sál darabjait.
****
Belvárkodj, korzózz, szereld meg a bringád, és mindenhová csak stílusosan!
Vigyázz, te! :D
http://www.youtube.com/watch?v=fyFENYhAdwg&NR=1
_____________________________
Ki nem állhatom a megalomániásokat.
Hát, nekünk meg alakulnak a dolgok! :)
Párommal túl vagyunk egy szülői beszélgetésen, és most már felőlük is zöld lámpa van a nyár végi menyegzőnk kapcsán! :) Már csak a menyasszonyom szüleit kell meggyőzni, hogy nem is olyan rossz dolog az! :)
Ja, és még időpont is van, ideális. :)
Szurkoljatok! :) Valszeg most pénteken lesz a második forduló anyósékkal. :)
________________________________
Hidegsoron lefelé 3 autót előzök
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Hajrá :-)
Nem voltam benne biztos hogy ezt az offba, vagy ide, de ennél a topiknál döntöttem, mert röpködök az örömtől. (Nekem kevés is elég. :))
Ma egy hírlevél várt az e-mail fiókomban: a Hybrid új albumának első klipje kikerült jútyúbra. Két hónapja hallottam az első részleteket belőle, azóta vártam ezt a pillanatot.
- - - - -
TamásGáborZoltán
Hogy pozitív vagy nem azt nem tudom, de hiányoztatok, úgyhogy visszajöttem.
A bringa is hiányzott, úgyhogy visszaültem.
Sanci
******************************************
****** Próbáltam leszokni, de nem sikerült... ******
******************************************
Én örülök neki. Nálam pozitív.
---
"Úgy érzem, hogy az áttételek csak 45 felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Pozitív!!!!
Üdv újra itt, Sanci!
Tegnap ünnepélyesen elfogadták a félévhalasztási kérelmemet, szóval április 1-től (nem tréfa :) ) újra Bp-n vagyok, folyamatosan, és bringázom, találkozom a barátaimmal, eseményeken veszek részt, satöbbi!!
Még nem tudom, hol fogok lakni, meg mit dolgozom, de ANNYIRA ÖRÜLÖK :)
Borcsa- a képregénylány egysebességes hegyi meridával
Szevasztok!
Ma pozitív napra ébredtem.Nem áztam el.
üzenem don kartácsnak, hogy köszönöm a segítséget, és sikerült felvenni a kapcsolatot az adab-al.
Még egyszer köszi!!!!
Don Kartácsnak tudsz üzenni a nevére kattintva, a kapcsolaton:
http://criticalmass.hu/user/8310/contact
__________________
Mert így kerek a világ.
Pozitív, hogy ma megint egy réteggel kevesebb ruha elég volt, hogy ne fázzak.
Ha így megy ez, lassan tényleg kitavaszodik.
Reggel 6 fok volt itt a XIII-ban. +6, természetesen...
Sanci
******************************************
****** Próbáltam leszokni, de nem sikerült... ******
******************************************
A VI. kerületben 7 fok volt ma reggel, így ma már nem kellett sapka és elég volt egy vékonyabb kesztyű -és sál. Ez pozitív. Ami pedig ennél is jobb, ma minden autós nagyon előzékeny volt. :-) Köszönet nekik. :-)
---------------------------------------------------------
Csinos kerékpáros koszos fővárosunkban.
Sziasztok!
Egy barátnőmet rá szeretném venni a bringázásra. Az egyik módszerem, hogy bringás videókat küldök neki, hogy megjöjjön a kedve.
Ez volt a tegnapi "adag":
http://www.youtube.com/watch?v=jqJbi7kxwlc
:)))
Nekem jó kedvem lett tőle! Remélem Nektek is tetszeni fog!
Nem véletlenül egy hátulróljövős sörözésre akarnád rábeszélni?:D
Nem akartam külön blogot írni (majd más megteszi helyettem), úgy hogy innét (is) üzenem, hogy:
Minden Kedves Lánynak, Nőnek, Hölgynek, esetleg Asszonynak Boldog Nőnapot Kívánok!!! :-)
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Január közepén elkértem tesómtól az alig használt outiját, hogy a montim mellett legyen egy repülő is, amivel kicsit hatékonyabb közlekedni. Nemrég mondta, hogy majd kell neki vissza, s így megijedtem, hogy nem lesz már gyors biciklim, csak a traktor, a 2.6 coll gumis Mali Boa. :)
Na, de aztán eszembe jutott, hogy van a pincében egy porosodó fosszília. Kövület. :) A másik bátyám régi outija, ami szét van szerelve, és csak arra vár, közel 20, de több, mint 15 éve a pincében, hogy valaki felfedezze és méltón értékelve újra használja. :) Kellemes lila színű, ezüst villájú Lotus feliratú váz. Szakavatottak lehet, hogy ismerik ezt a márkát bicikliben és nem csak F-1-es csapatként.
Így lementem, és megnéztem, hogy hogyan is van, és mi kéne rá, hogy gyorsan felújítsam városi használatra. Hát, annak még szingós a kereke, az elsővel egyelőre nincs gond. A hátsó ellentétben nem jó, mert nincs rajta gumi, és ráadásul egy helyen ki is szakadt a küllőanya mentén a felni, fel van repedve. Így új felni, új fűzés, új gumiszett az alapvető lesz.
A többi nagyjából megvan rajta, már csak egy hajtókarra lesz szükségem. Ehhez volt ugyanis egy Miche hajtókar, de sajnos nem tudom hol van, és még sajnosabb, hogy jó eséllyel nincs már meg. Van egy jó monoblock, négyszögtengellyel, csak a két hajtókar kéne, meg a lánctányér hozzá.
Most vadászok a barátaim között egy használható példányra.
Ebben az a pozitívum, hogy így talán "megépítem", azaz inkább felújítom az első outimat, és lesz egy szép biciklim! :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Nah, fejlemények:
meglett a régi hajtókar hozzá, ami egy Miche hajtókar volt. De tesóm kérésére áttettem ezt az ő outijára, és ami azon volt, azt meg a kövület Lotusra. Ami éppen nem más, mint egy közel huszonéves Shimano Dura Ace! :)
Holnap lesz kész a hátsó kerék, és már csak egy 25 mm-es nyeregcső kellene, igaz már meg van rendelve, csütörtökön érkezik. :)
Kellemes lila színhez milyen színű bandázst ajánlotok? (Hátsó új felni fekete, első ezüst. Nyeregcső kérdéses, első villa krómozott ezüst) Én esetleg feketésre gondoltam, vagy fűzöld színűre, az sem lehet rossz lilával.
Márkára milyen legyen? Nem akarok sok peso-t kiadni érte, 1500 körül tudok BBB szintetikus parafát.
Köszi a tippeket.
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
már sok hónapja raktam a fixim klipsz nélkül. szkiddelni csak havon tudtam. Kovács százezermilliárdszor mondta, hogy ugyan vegyek má' egy klipszet... és ma vettem. és szkiddeltem. és most eléggé örülök :D
u.i.: amúgy pedig, ha fixizel, és még nincs klipszed, és nem tudsz szkiddelni, de akarsz, akkor vegyéééééé' egyet, de gyorsan! :D
....................................................
én inkább szimplán csak bringázok
Péntekről-szombatra virradóra egész éjjel a 7-es főúton raktam, kivétel nélkül az összes autó nagy ívben került ki és csodaszép idő volt, a szél sem volt olyan durva mint ahogyan azt megmondták az időjósok. :)
Cyclists liberi!
Kátyuztatok és te voltál az úthengeres? :-D
__________________
Mert így kerek a világ.
FRH!!! +1+1+1
Mekkora nagy! :)
Majdnem beszof-os lehetne már! :) :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
LOL :D Valaki megelőzött ebben, én csak ellenőriztem az út felületét :P
Cyclists liberi!
Tegnap mentem kényelmesen úgy 30 körül Miskolcon a 3-as főút szakaszán (2×2 sáv), amikor egy kocsi dudált egyet. Nem csináltam semmit, mondom, majd elmegy mellettem a belsősávban. Nem sokkal később dudált még kettőt. Ekkor kezdtem kicsit bepöccenni. Nem néztem hátra, pedig szokásom, ha rámdudálnak, akkor szemkontakt felvétele után megkérdem, hogy ugyan mi a baja. Most viszont hátizsák volt rajtam, így nem nagyon akartam forgolódni 30 kph-nál. Amikor másodikra rámdudált, akkor széttárt ujjakkal, nyitott tenyérrel kérdeztem, h mi baja, majd mutattam egyértelműen a belső sávra, h menjen oda. Semmi mást nem csináltam, csak szóltam, hogy arra kell mennie. Nemsokkal ezután kisoroltam egy jobbra kanyarodó sávba, mert arra volt dolgom, s lassítva kicsit oldalra fordulva kíváncsi voltam már, h ki ez a lelkes dudáló. Fél szemem sarkából láttam, hogy ő is besorolt mögém, és nem akar elmenni. Na, ekkor végre már megnéztem ki ez mögöttem. :)
Hát, ez a lelkes dudálós autós nem volt más, mint a menyasszonyom, akihez éppen tartottam. :) Ő épp egyetemről indult, de jópofa volt, hogy ott találkoztunk! :)
Amikor észrevettem, hogy Ő az (ő persze már az első dudálás előtt tudta, hogy én vagyok, ezért dudált. :)) egy nagyon jót nevettünk! :)
Hát ez nagyon király volt! :)
Pozitívan kéne gondolkodni mindenkinek és először azt feltételezni, hogy biztos ismerős az, és csak köszön, ezért dudál. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Hehe, ez jó, tetszik. Én is majd ezentúl mosolyogva visszaintegetek. :)
- - - - -
TamásGáborZoltán
ilyen nekem is volt már, csak nem a menyasszonyommal :-) át értékeli az ember ilyenkor, hogy mit reagáljon először hátha legközelebb megint ismerős lesz a háta mögött :-)
Napi pozitívum: Bringásreggelik mindenhol!
Nem tudom máshol mi volt, de nálunk Óbudán hihetetlenül jó volt.
Az időjárás gyönyörű volt, a végére kifejezetten melegen sütött a nap. A téli -10 fokhoz képest pláne tetszett.
A bringások meg csak jöttek és jöttek... A kezdeti 80 kakaóscsiga már egy óra múlva kevésnek bizonyult, pedig a polgármester személyesen hozott mellé egy nagy zsák pogácsát. Végül további pogácsákkal együtt több mint 150 "szeretetcsomagot" osztottunk ki, nem beszélve azokról, akik csak limonádét vagy épp plakátot kértek.
Tömeg van a bringautakon.
Ez jó.
- - - - -
"Riding a bike is like doing a dance; words are rarely spoken but much is said."
A plakát helyett pálinkát olvastam:D
Tényleg nagyon jó volt az óbudai bringásreggeli! Ezúton is köszönet érte! Nekem már csak a pogácsából jutott, de a kerékpár javításnak még annál is jobban örültem.:-)
---------------------------------------------------------
Csinos kerékpáros koszos fővárosunkban.
Bakker, elfelejtettem a bringásreggelit! :-(
Volt a gödörnél is, nem?
Vagy valahol a belvárosban...
-------------------------
"Az első nem elég jó..."
Ez nem pozitív. :-( Igen, volt a belvárosban is: Erzsébet-tér, József A. - Bajcsy-Zs. sarkán.
---------------------------------------------------------
Csinos kerékpáros koszos fővárosunkban.
Ao!
OK, elfelejtettem a reggelit, de hazafelé kimegyek a szigetre, és lefekszem a fűbe nézni a felhőket, iszom egy sört, és ott pozitívkodom majd!
Ez már jobb azért, nem?
:-D
------------------------
"Az első nem elég jó..."
Találtam egyet a második legkisebb érvényes magyar fizetőeszközből! (10 Ft)
Anti aki rendes nevén Andris.
Járgányom pedig egy szürke-bordó Magellán Crater.
Ma tekertem magassarkúban, és túléltem! ...de egész biztos, hogy nem csinálok belőle rendszert :D
--------------------------------
Függőágy, koktél, homokozólapát!
Kedves bringás Fórumolvasó!
Ha kéthetente legalább egyszer űzöl egy konkrét sportot, és kíváncsi vagy, mennyire jellemző rád a flow-élmény közben, kattints az alábbi linkre, és töltsd ki az ott található kérdőívet! 10-15 percet igényel, és a kitöltés után nem sokkal visszajelzést kapsz az eredményeidről. A kérdőív kitöltésével egyúttal egy kutatásban veszel részt (természetesen teljesen anonim módon), és mivel e kutatást az ELTÉ-n a pszichológia szak keretében végzem, részvételeddel hozzájárulsz a diplomámhoz is.
Ha segíteni szeretnél, vagy egyszerűen csak érdekel az eredmény, kattints az alábbi linkre:
http://www.surveymonkey.com/s/DM9HTFL
A kitöltést előre is köszönöm, nagy segítséget jelent nekem!
Üdv, Gábor
Jee, ma megmásztam a 128-as busz útvonalát, aztán felraktam a Városkúti úton. Utána zsuppsz le a Béla királyon át egészen a Zugligeti útig. :-) Jó kis túra volt számomra! :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Minap én is simán feljöttem a fixivel a Folyondáron, pedig hátizsák, vázon lakat, pár nap megelőző punnyadás, és sokkal gázosabb emlékek régebbről súlyosbították a helyzet. :)
jó, de én vagy 10-szer álltam meg, olyan rohadt meredek volt. és csak egy kis hátizsák volt nálam, semmi több. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Lassan meglesz a tobbszaz km a kmoraban (a bringaban meg tobb, kesobb lett a meroszerszam); van, h napokon at az autom fele se nezek (pedig tavaly nyarig mas kozlekedesi modot elkepzelhetetlennek tartottam); mar hianyzik, ha egy nap vmiert bringamentes lesz; es tovabbi ismerosok is kezdenek baratkozni a gondolattal, vmint ezt gyakorlatba is atultetni (nem hitteritek, veletlenul sem, pusztan a lelkesedes okat szeretnek szerintem felderiteni, sajat borukon tapasztalni). Hudejoisez! :o)
*******************
MK belbuda salalalala
... es a valasz 42 :D
riszpekt :)
:)
Rakdmeg!
Én pár napja költöztem fel unokanagynénémékhez pár hétre. 2-3 évig nem jártam erre, ezért -bár tudom, h forradalom van :)- durván nagyot néztem, mikor a 137-es vonalán kb. percenként láttam egy felfelé tekerő _civilt_. (Montisok is járnak erre, de az más.)
Legutóbb ez még elképzelhetetlen lett volna így, budai hegyvidék viszonylatban.
huhh, arról a vonalról is vannak emlékeim. ott csak tolni tudtam a bicajt, annyira meredek. az volt a terv, hogy hátulról megmászom a HHH-t, de ez sajnos nem sikerült. :D szegény régi Ikarust meg felkényszerítik egy ily meredek terepre. az is alig bírta, nem hogy én. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet :-)
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Kevés autó a városban, jó levegő és élő jazz a deákon. :)
G®in
http://www.flickr.com/photos/grin000/
Én meg megvettem az általam keresett világító szelepsapkát. Az a kéken izzó lézerkard formájú a Zoggie-től. Még nem próbáltam ki este, de láttam már más bicón. Elég brutál, a küllőprizmát totálisan helyettesíti, de városi fények között még akár önállóan is elég lehetne. (Hátránya, hogy max a kerék magasságáig látható, így több autó esetén a hátsók nem látják. De ha egyedül megyek, akkor elég erős!) De estére azért marad a 30 LED-es sárga villogó nyilam. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Én is olyat akartam, de nem volt már ott, ahol láttam. Hol sikerült venni? Mennyiért? :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Miskolci Marikoo kereskedés a Plázával szemben. :)
1400 Ft/ db volt.
Előtte vettem egy olcsóbbat 790 Ft/pár-ért! Abban egy pirosan villogó LED volt, ami azért is vacak, mert nem folyamatos fénye miatt nem lesz karika a kerék mentén, hanem UFO összevissza hatása van. Ráadásul nekem 8 km/h felett nem villogott, mert a mozgásérzékelő, ami bekapcsolja, nem volt a legjobb konstrukció: az apró oldalrezgésekre szépen bekapcsolt, de ha gyorsabban megtekerted, akkor a centrifugális erő miatt a mozgó rész, ami zárta a kört, meglapult egy helyen, és egyszerűen nem világított. Visszavittem, és persze becserélték erre a Zoggie-ra teljes áron, azaz csak annyit kellett ráfizetnem, amennyi a különbözet volt.
Vicces lesz majd a hosszított szingó szelepen átalakítóval :) Lesz vagy 10-12 cm hosszú az egész. :)
Montin tűrhető a benyúlása.
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Köszi! Bnő miskolci, meglesz ez. :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
megvan, hogy hol van ez a bolt pontosan? :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Nekem nem, de én nem is vagyok miskolci. :) Neki meglesz. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
okke okke :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Én a BringaButikban kaptam meg ugyanezt, szintén éjjeli fényként használom, dizájncélokból, pl. nightrideokon. :)
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
Már van egyféle, de autós, így a rázkódásra és nagy tempóra reagál csak. Ezért akartam inkább bringásat, ami mindig működik, éjjel. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Na, jelentem, azóta használtam már két estén. Elég brutál fénye van, eddig mindenki megcsodálta, aki látta. Design-nak sem utolsó, de én is főként a láthatóságot javítandó vettem.
És ez a lézerkardos Zoggie működik becsületesen. Öröm volt látni, hogy nem csak X km/h felett kapcsol be, hanem a keményre fújt gumik miatti pici aszfalttól való rázkódás is működésbe hozza. Hihetetlenül érzékeny a mozgásérzékelője. Nekem nagyon tetszik, bejött!!! < /reklám >
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Ma reggel egy torlódásnál másztam előre motorossávban, cikkcakk a sávok közt, aztán egy teherautót utolérve lettem figyelmes rá, hogy bár üres a belső sáv, a mellettem lévő bazi nagy SUV vezetője lemaradt. Vártam kicsit és akkor esett le, hogy azt várja, hogy bemenjek a belső sávba. Kösziiii! :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Belefutottam egy régi filmben. Az induló nótában aranyos dolog történik, Lollobrigida autózik felfelé, amikor egy öregasszony teker előtte, majd...
http://www.youtube.com/watch?v=ZNl3IdFhYsA
2 perc táján indul a lényeg :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
ez a zene k. jó : )
egyszer már én is húztam fel tesómat a Pusztaszerin: baromi furcsa volt, mert épp egy aszfaltszaggató összkerekessel voltam. kaptunk is dudát szépszerével : )
Golden Globe-ra jelölték is, de nem nyert. :)
A film egyébként mókás, de túl sok bringás esemény nincs benne ezen kívül. :) (kivéve, amikor a főcímdal után még elindul hirtelen és magával rántja a nénit, aki nekiindul a lejtőn...) :)))
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Hazafelé nagyon mokányan odatettem magam. Úgy mentem, mint a Kék Villám. Görbült körülöttem a tér. Szinte vágta az aszfaltot a két kerék. 42 perc Dél-Budáról Káp2-re. 18 km a délutáni csúcsforgalomban. Mint az áramütés, úgy robbant bele az energia a combjaimba... Ez az én drogom. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
25ös átlag, ami nem erős üres úton, de tekintve, hogy csúcsforgalomban mentél, gondolom abban volt azért araszolgatás. Így viszont a tiszta helyen való sebességed lehetett elég erős, hogy a csúcsforgalmi haladást felhoztad 25 kph-ra!
:) Nem rossz! :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Volt minden okosság. Pirosnál megállás, motorossáv, sárga hullám, lámpák közt meg ami a csövön kifér...
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Épp egy hasonlót készültem írni - Óbuda-Kelenföld bruttó 24 perc 42-19-el (ami nem az a _nagyon_ haladós dolog, inkább jó allrounder, amivel még a Folyondáron való felmászás sem rettenetes, cserébe még a 160-as karokkal is kell forgatni jól), lámpánál állásokkal, macskakövön/szarrá ment hegyi utcácskákon gyökkettőzéssel, balra kanyarodásra várással.
Mikor megérkezve láttam az időt (13:09->14:33),ez, és az alapján, h nem is raktam nyélen (<=túlöltöztem a hosszú alsó/felsővel, legalábbis ahhoz képest, h a nap az elindulásom pillanatában bírt kisütni, aztán már abba sem hagyta) azt hittem, olyan 8km lehet a táv.
Ma csekkoltam térképen, hogy 10.4, ami bruttó átlag 26 km/h, nettó 31-32.
(Az autós google maps útvonaltervező 28percet mond a dologra. :D - ez Clark Ádám tér előtti pöcsöléssel inkább 45 (tesztelve - és igen, azóta rájöttem, hogy MHB után lemenve az alsó rakpartra, majd műegyetemnél feljőve sikeresebb lehetek).)
Szóval röviden: azt hiszem, lassan kezdek végre újra formába jönni a téli finomkodós/levegőt nem kapós tempó után. :)
Én most... úristen... nyertünk... városi derbi... meglehet... jajj. jajj. boldogság... jhúúúúú :)))
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Húzzátok be most már az inter elől. Forza Juve! xD
Cyclists liberi!
Rajtam nem fog múlni. Jobban szorítok, mint eddig bármikor. Sőt, ha minden jól alakul, akkor 4 meccsből kettőn a helyszínen is! :) Már csak a vulkánunk kell alábbhagyjon. :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Az nem rossz, jó neked :) Lassan már feloldják a légtér zárat, én egyszer voltam Rómában, csak annyit mondok: 1-4 :P
Cyclists liberi!
Én sokszor voltam már szerencsére. :) Milánóban egyszer, de a kedvenc klasszikus meccsem, a Roma - Juve 4:0 :))) :P
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Április 17-én, szombaton túráztunk: Etyek fölött a Korda-stúdiónál levő elágazásnál megálltam, leraktam a bringát a földre, elkezdtem keresgélni a táskámban, egyszer csak megáll egy autó szemből, vezető: "Gond van, tudunk segíteni?" Mondtam neki, hogy csak a többieket várom, noprobl.
Ilyenkor egy kicsit visszatér az emberekbe vetett hitem, jó érzés volt ilyet tapasztalni.
Szép új bandázst kapott az én Dáliám! :)))
----------------------------------
Zsú.
CMtúra
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"
Na fiatalok, az a helyzet, h orulok nekunk! :o) Nagyon! :D Az utakon, amikor mar tenyleg "bringas dugok" vannak hetkoznap is, itt is, es barhol. Volt szerencsem mar sokfele szintu es jellegu szervezodeshez, de aranyaiban eddig sehol nem talalkoztam ilyen sok, jot tenni akaro, es ezt a gyakorlatban is megvalosito emberrel. Szeressuk-tamogassuk egymast, es csak igy tovabb! Ha jol csinaljuk, nincs lehetetlen... ;o)
*******************
MK belbuda salalalala
... es a valasz 42 :D
A ma reggeli Deák-Astoria közti autós csúcstalálkozó résztvevői felé egy hatalmas KÖSZI, amiért tűrték, sőt félrehúzódással, türelmesen, később indulással segítették, hogy rommá alázzam araszoló soraikat.
Részvét a dugóban ülésért...
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Ma reggel bementem a munkahelyemre, és konstatálhattam, hogy a tároló tele. Sebaj, van hátsó, amit csak én ismerek... De nem, az is tele. Ezért átjöttem a másik épületbe, ahol a garázsban már be tudtam állítani a tele levő biciklitároló mögé a járgányt.
- - - - -
TamásGáborZoltán
Tegnap este a menyasszonyom, akit néha úgy kell elráncigálni egy-egy biciklizésre, mondta, hogy biciklivel szeretne menni az egyetemre! :) Azért szólt külön, mert nincs megbízható lakatja, így az enyémmel lakatoltunk ma délelőtt a Miskolci Egyetemen. ((Nekem házilag készített emelőlánc van (ami 2 tonnát emel, de csak 10 t-nál szakad) egy stiftes lakattal.))
Az egyetem jó ilyen szempontból, nem nagyon bántják a jól lekötött bicikliket.
Nekem ez örömteli hír volt, hogy magától akart biciklizni, mondván, hogy sok bicóst látott és megjött a kedve. :) Kedvéért hamarabb felkeltem (nekem most nem kell bejárni), lementem hozzá, együtt kitekertünk, (kicsit legalább forgalmat is gyakoroltunk) és szokásomtól eltérően a Népkerttől a bringagyalogon mentünk ki. Ha végez megyek elé, és kicsit tekerünk még, mielőtt hazamenne. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Hajrá az átszoktatáshoz.
A láncod lopásállósága ne a szakítószilárdság függvénye, hanem a felszíni keménységé!
A kettő valamelyest összefügg. Nyilván nem egyenes arányban, de egy nagy szakító szilárdságú erős acél láncot nehezebb elvágni erővágóval, nem beszélve a feszegetésről, mint egy kis szak. szil. aluminiumot. Meg egy nagy felületi keménységű anyag is szakadhat könnyen, mert rideg - pont azért mert kemény.
Persze mindenre találni ellenpéldát. :) De reméljük nem az én esetemben. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Végre sikerült eljutni az Auchanig és venni Kockásrudat!!! Mindenkinek kötelező!!! Olyan, mint a régi rudi.... :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
JEEEEEE, egy éve fenn vagyok a CM-en!!! :D Köszönöm Nektek, hogy itt lehetek, és köszönöm azt a sok momentumot, ami ebben az egy évben bekövetkezett! Pl. matricaosztogatás, Minimal Mass, CM, Bebiciklizés, stb. Köszönöm, hogy ennyi bringás ismerőst szereztem egy év alatt a CM fórumokon keresztül, nagyon kedvesek vagytok!!! Nem tudok már több köszöntőt írni, úgy hogy KÖSZI még egyszer Mindenkinek!!! :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal
Én is épp a minap lettem 4 éves. :)
Sajnos 4 év 1 napnál vettem észre, úh. a dedikált örömködés elmaradt, de végülis jut abból elég a bringás mindennapokban.
Én 2 éves lettem pár napja :)
----------------------------------
Zsú.
CMtúra
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"
És mászol már? :-)
____________________________
Ki nem állhatom a megalomániásokat.
Na most megnéztem én is, nekem 5 napja volt a 2. szülinapom :)
-----------
Kék fixi, zöld bagaboo
Hehe, csak két nappal vagy öregebb nálam :)
----------------------------------
Zsú.
CMtúra
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"
azért az mennyire érdekes, hogy mindenki akkor regisztrált fel, amikor a CM napja közeledett vagy épp a CM után regelt fel. :D és én is ebbe a kategóriába tartozom. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D
Teljesen érthető.
----------------------------------
Zsú.
CMtúra
"Függőágy, koktél, homokozólapát!"
de szerintem ez nem baj:)
______________________
"A hajszárítót ne használja alvás közben."
Kivétel vagyok! :)
Én karácsony környékén találtam rá az oldalra, amikor V-fék és tárcsak fék összehasonlításokat kerestem a neten, kidobta a CM pont erről szóló fórumát. :)
Akkor meglestem, és megszerettem ezt az oldalt, nemsokkal később be is regisztráltam, felfedeztem, most meg követem nagyjából naponta.
S nemsoká meg is írom a miskolci CM-es beszámolót. :)
(14 hét és 4 napja vagyok tag asszem.:))
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Hát ja, az ember csendben olvasgatja, nézegeti, esetleg küld 1-2 regisztrálatlan hozzászólást (amíg lehetett), aztán mikor közelg az _Esemény_, már nem bírja tovább....
Nekem is érik már a torta. Még néhány nap és egy éves leszek. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Köszönöm, hogy gyakorolhattam a vészfékezést a Nádor utcában. Köszönöm, hogy nem kell kávét innom, mert a keresztbe elém kijövő bordó autó felé satura húzott fékekkel csúszva megvolt a reggeli adrenalinfröccs. És köszi a sofőrnek, hogy intett, hogy "Bocs!". Bár, ha 35-tel beleszállok a kasznijába, akkor abban nem lett volna köszönet, sem bocsánat. De mivel sikerült kb. 1 centire a vastól megállni, minden jó, ha a vége jó... Csak pozitívan!
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Ezek szerint az ambrosio fékfelülete sikeresen vizsgázott :-)
barátnőm dobott, egy másik csajjal összevesztem, verekedtem, kell vagy 50 ezer ft a biciklim toppá varázsolásához de fel a fejjel:D ivászaton kívül kinek van ötlete?:D (bicikliztem az kilőve):D
remélem a holnapi CM feldob
Biztos lesznek CM-en facér csajok. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Tegnap olyan tuti defektem volt, hogy el tudtam menni még a Kosztolányiról a Kálvinra.
Onnan azért már toltam. Jó fél órával később, amikor otthon leszedtem a külsőt, még mindig volt egy kis nyomás a gumiban.
Nemrég, lomtalanításkor egy padláson találtunk két poros régi outit! (az egyik ruszki a másikat nem tudom) Voltak belé kerekek, meg fel voltak szerelve mindennel, de egy kis törődést igényel mindkettő.
Az egyikre lecsapott a leendő sógorom (akit én oltottam be outi-lázzal, miután elkészült a hírhedt lila magyar szalagos "küllőprizmás" Lotus-om), a másikat pedig majd államvizsga után megcsinálom a menyasszonyomnak, akit szintén én oltottam be azzal, hogy odaadtam egy körre neki az outimat és szemlátomást gyorsabb volt, mint én az ő montijával. :)
Abból valószínű, hogy egy fűrészelt kormányos, elöl egy tányéros, hátul 6-os koszorús városi repülő lesz belőle. Elöl csak azért egy tányér, mert nem hiszem, hogy Ő valaha is felteszi majd nagytányérra, és nyélen rakja majd. Meg nem mellesleg el van törve az első átdobó, így az cserés lenne. Így viszont nincs vele akkora meló.
Pucolás, gumiszett csere, bovdenezés csere, esetleg lánc csere, pedál csere (valszeg egyszerűbb platformosra, bár az outin érdekesen nézhet ki), bandázs csere, vátókart kell majd letenni a vázra a stucniról, fékkar csere (használtra). Elsőre ennyi jut eszembe, eddig csak egyszer néztem meg.
Jól nézett ki a hajtókarja, majd megnézem milyen márka, mert kiment a fejemből.
Persze igyekszem majd fotókkal kísérni az átalakítást. Sajnos csak akkor fogok nekikezdeni, ha leállamvizsgáztam, és addig még van 2 vizsgám, meg be kéne fejeznem már végre a diplomamunkámat, amit most e percben is írnom kéne...
Na, megyek, csak gondoltam megírom nektek, hogy itt Miskolcon is haladunk valamennyire. :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Szép az a Lótusz!
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
doppel
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Tegnap kapott a Simplon egy gyerekülést, teljesen jól viselte, ráadásul színben harmonizálnak. Kicsilányomat megleptem egy szintén szép kék bukóval.
A feleségem számára pedig elkezdtem felújítani a városi romboló montit, megvan az új monoblokk, nyeregcső és nyereg ma lett cserélve - a régi nyereg szakadt volt -, megvan az új hátsó sor + lánc. Reményeim szerint helyre kis paci lesz belőle a második gyerekülés számára.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
hú, látom kimaradt innen a hétfő! :) pótolom!
hétfőn annyi bringás volt, hogy bele se fértek a látószögembe. :) szabi hídnál kb. 10en vártak a pirosnál, a gödörnél a bringatárolónál 3x annyi bringa volt, mint szokott, egész utamon sosem voltam egyedül, mindig volt valahol egy bringás stb....
naccerű érzés volt!
Tegnap lusta voltam és egy picit HÉVeztem. Sorban szálltak fel a biciklisek. Hat bicikli és egy babakocsi belefér egy HÉV végébe. :)
És maradt almás csoki.
A minap olyan történt, amire sosem számítottam:
Megyek be reggel melózni az irodába, közeledek a kis sarkomhoz, a szokásos kép fogad, de mégsem egészen, valami prospektus-szerüség a billentyűzeten. Nofene, ez meg mi lehet? Valami bicikli volt az elején. Kezd érdekes lenni a dolog. Kinyitom az összehajtogatott lapot és láss csodát egy bicajozást népszerüsítő információs füzetecske!!!! Alapvatően arról írtak, hogy hogyan tudsz balesetmentesen közlekedni, de túlmentek a szokásos "mindig viselj bukót" frázison és valóban hasznos tanácsokat adtak. Autósoknak, bicajosoknak egyaránt és a tanácsokon túl még azt is megemlítették, hogy miért érdemes kerékpárra ülni, ergo nem az volt a szándék, hogy inkább elrettentsék a népet. Beszarás. Rendesen meg voltam hatódva.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez Spanyolországban történt, de ne gondoljátok, hogy "Ja, hát akkor értem" mert itt legalább akkora úr az autó mint otthon és (egyelőre) rettenetesen kevesen közlekednek bicajjal (Barcelona kivételével...)
Szal csodák márpedig igenis vannak :)))
Mai személyes élményünk, amely az Autósok dicsőségfalára is mehetne, de azt nem volt kedvem megkeresni, úgy hogy inkább ide írom:
Szóval a helyszín: Óbuda, Szentlélek tér, a macskaköves és a hídra felvezető bringautak közti átvezetés.
időpont: 6 után.
Mi történt?: egy IKS-937-es rendszámú Toyotás megállt a bringaúti átvezetés előtt, hogy átengedjen minket. a másik oldalról jövő autósok természetesen nem álltak meg, hanem tovább hajtottak. az álló Toyotás mögött egy kisebb dugó alakult ki, egy kis dudaszó és szerintem anyázások kíséretében. és ennek ellenére sem ment el a Toyotás, csak ott állt, és várta, hogy ki fog felfigyelni rá és ránk. a végére a túloldalt nem jött autó, nagy nehezen át tudtunk menni, így megköszöntem a Toyotásnak, hogy ennyire türelmes és kedves volt hozzánk. :-)
ennyi. remélem tetszett. :D
----
Fábián Olivér from Pesterzsébet, aki immáron 1 éve CM-tag! :-) YEAH!!! :D
Járgányom: egy ALPHA monti tele CM-matricákkal.
Jellegzetességem: egy Kappa táska, amin egy kitűzőkből kirakott CM felirat van. :D
Engedelmetekkel megnyitottam a második "Csak pozitívan :)" fórumot! :)
________________________________
Én megtanultam biciklizni, te tanulj meg vezetni... úúúúúúúgy, szépen, ügyesen!
What would people think, when they hear that I'm a Jesus Freak?
Elkészült az egyedi -dinamóról működő, LEDes- első lámpám.
Olyan erős, mint valami reflektor.
Muti! nekem most készült el az agydinamós elsőkerekem, érdeklődök mindenféle pazar fénytechnika iránt. folytassuk a lámpás topicban! (Ugye jól tudom, hogy nincs másik ami a világítással foglalkozna?)