Ide írhattok mindenféle szerelési kérdésekről. Hogyan lehet a leggyorsabban, legjobban, legszakszerűbben kijavítani a kisebb-nagyobb meghibásodásokat. Ha valami nem sikerült és tanácsot kérnél azt is megteheted, remélem a szakértők válaszolni fognak.
Előzmények:
I. rész
II. rész
III. rész
IV. rész




Sziasztok!
Ma szembesültem a következő dologgal.Augusztus óta használok a montimon belső nélküli külsőket, Hutchinson folyadékkal.Azóta nem volt defektem, pár helyen láttam, hogy kezd kijönni a folyadék, ahol tüskét kapott, de az be is tömődött.Viszont tegnap ledefekteltem.Lassú defekt volt, így rápumpáltam és hazajöttem(belső azért mindig van nálam).
Ma szétszedtem és látom, hogy a folyadékból kis golyók képződtek, így nem tudta eltömíteni a lyukat pedig az pici volt.Kiszedtem a golyókat és utántöltöttem a folyadékot.A kérdésem az, hogy normális-e a dolog és a folyadék elhasználódik 4 hónap alatt?Vagy csak a mínuszok tettek be neki?Vagy a folyadék sz.r?
Ha van tapasztalata valakinek ezzel kapcsolatban akkor légyszi írjon.Köszi szépen és használjátok ki ezt a szép időt ti is, ha tudjátok.
_________________________________
Éljenek a bringás csajok!
Sziasztok!
Ma szembesültem a következő dologgal.Augusztus óta használok a montimon belső nélküli külsőket, Hutchinson folyadékkal.Azóta nem volt defektem, pár helyen láttam, hogy kezd kijönni a folyadék, ahol tüskét kapott, de az be is tömődött.Viszont tegnap ledefekteltem.Lassú defekt volt, így rápumpáltam és hazajöttem(belső azért mindig van nálam).
Ma szétszedtem és látom, hogy a folyadékból kis golyók képződtek, így nem tudta eltömíteni a lyukat pedig az pici volt.Kiszedtem a golyókat és utántöltöttem a folyadékot.A kérdésem az, hogy normális-e a dolog és a folyadék elhasználódik 4 hónap alatt?Vagy csak a mínuszok tettek be neki?Vagy a folyadék sz.r?
Ha van tapasztalata valakinek ezzel kapcsolatban akkor légyszi írjon.Köszi szépen és használjátok ki ezt a szép időt ti is, ha tudjátok.
_________________________________
Éljenek a bringás csajok!
Gyártónak írj emailt, a válasz engem is érdekelne. Valószínűleg az időjárást nem tolerálja.
Ok, megpróbálom, bár nem tom ki a mo-i forgalmazója, mert sajna angolul nem tudok annyira.
_________________________________
Éljenek a bringás csajok!
Egy másik fórumon azt írták, h természetes, h cserélni kell pár havonta.Érdemes nézegetni időnként.
_________________________________
Éljenek a bringás csajok!
Bocsi, h 2x küldtem el, de sz.raxik a netem.
_________________________________
Éljenek a bringás csajok!
A 28"-as kerekű városi bringámon szeretném a hátsókereket kicseréltetni, mert a jelenlegi Ambrosio felni nemigazán bírja a strapát, így az ősszel megszaporodtak a küllőtöréseim.
Komplett kerék nem jó, mert agy- és láncváltós a gép, így mindeképpen fűzetés lesz. Lényeg, hogy az eredmény bírja a hátsó kosárba helyezett lakatok és a cuccaim terhelésétől kapott pofonokat.
Szóval milyen felnit és küllőt vegyek?
_______________________________
..:BringAlap:.. - egy lap a bringás alapokról
ambrosioból melyik típusról van szó?
a törések adódhatnak a rossz küllőfeszességből, és ha ez a helyzet, lehet, hogy ugyanaz a felni jól megfűzve simán bírja.
a másik fele, hogy lehet, hogy 4×es fűzéssel kéne próbálkozni. mivel az agy magas peremes, érdemes alacsony profilú felnivel kombinálni, mert magassal iszonyat macerás megfűzni.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Ilyen a felnim és ilyen az agy.
_______________________________
..:BringAlap:.. - egy lap a bringás alapokról
ez így első blikkre szimplafalú, szóval kb bármilyen közepes árú ,lehetőleg szegecselt duplafalú felni kiváltja. outi, vagy trekking szélesség?
trekkingre rigida snyper, sun cr18 amit minden további nélkül használnék. keskeny felniből szintén rigida, vagy mach1 roadrunner, esetleg ambrosio excursion, bár az drágább.
küllőnek dt, 4 kereszttel. ha kell küllőhosszat számolni, szólj, mert van sachs orbitom bemérve, csak még nincs fűzve. rigida zac2000-re 3 keresztre ki is van számolva.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Ez a Rigida Snyper jól néz ki. Köszi az infókat.
Valószínűleg a fűzést rábízom a szervízre, mert amúgy is be akarom adni a bringát egy komplett szétszerelésre és bezsírozásra.
update:
Végül Mavic A119 lett 5 ezerért, mert sem Rigida-t, sem Sun-t nem kapott a szerviz a nagykerben.
_______________________________
..:BringAlap:.. - egy lap a bringás alapokról
A trekkingem hátsó kereke készül megadni magát és én is régen nézem a trekking felniket. Mivel hátsó kerékre kell és rendszeresen igen nehéz csomagokkal, néha randább terepen is használom (merev villás, nem DH vagy monti jelleggel, de terepi utakon, ami megpakolt hátsóval néha komoly igénybevétel), erős felnit szeretnék rá. Amit lehet, átnéztem és én is a Sun CR18 fele konkludálok, ami még felmerült:
-Sun Rhyno Lite (700c változat),
-Mavic A319 és
-Ambrosio DaFrog (esetleg KEBA?).
A CR18 a legegyszerűbb eset, forgalma nagy, sok a visszajelzés, túlnyomó többsége igen pozitív. Ára minősége tükrében baráti.
A Rhyno Lite problémái: vélhetőleg nehéz hozzájutni, és -mivel a belső peremszélességét a gyártó nem reklámozza- csak annyit sejtek, hogy a 28-as külsőhöz túl széles, a 32 bizonytalan, afeletti "traktorgumit" pedig inkább nem használok. (Elsősorban városi bevásárlásokhoz, esetenként -egyre gyakrabban- az outi helyett hivatásforgalomhoz, csomagtartóra erősített táskával és országútra használom, amikor pedig a 32 vékony terepre, akkor nem megyek oda :) .) Előnye, hogy biztos elég erős lenne, rendes küllőkkel nem kellene pattogástól tartanom.
Mavic A319: nincsenek rossz visszajelzések róla. A belső peremszélessége 20, ami a 28-as külsőhöz már nem az igazi. 32-es Contacthoz azonban nem probléma. Az ára a CR18 duplája.
Ambrosio trekking felnik: Emberi számítás szerint mindkettő remek kell legyen, a Frog talán még inkább. Hogy van-e ilyen Magyarországon és a gyakorlatban is megállja-e a helyét, arról fogalmam sincs.
Ha valakinek van tapasztalata vagy javaslata, köszönettel fogadom.
32 és 28-hoz nálam az abszolút favorit a Mach1 RoadRunner (15-ös belső szélesség, szegecselt, bunkóerős, 5e).
Rigida Snypert mekkora külsővel illik összepárosítani?
23,3mm a külső, 18mm a belső szélessége. elbírja a 25mm-est, vagy inkább 28mm-es legyen?
és tapasztalat alapján Conti Ultra Sport vagy Sport Contact?
előbbi párban -12font, így erősen vezet.
32-es külső alá én nem mennék, már a 28-as sportcontactot is nehéz felszenvedni rá.
32-es Contact a tuti erre a felnire, vagy Touring Plus.
Ultra sport nagyon gyorsan kopik, a Sport contact jó választás, bár nálunk a B kategóriás (felirathibás) darabja 4 font szemben az ultra sport 6-8 fontjával. A kategóriában meg horror ára van mindkettőnek.
Országúti kerékhez meg országúti felni kell (13 vagy 15-ös belső szélességgel).
Hmm, ebben az esetben milyen felnit érdemes venni 23-25mm-s gumihoz?
Ahogy nézegettem neten elég gyér mindenhol a kínálat.
Szerk.: Rigida Flyer megfelelő lenne, nem?
csak mintha nem lenne szegecselt verziója.
Nem tudom pontosan mi a választék. Rigida Flyer egy jó felni de a szegecselés tényleg hiányzik.
Ha a városi terhelésre szánod, akkor Vuelta Airline 4 (nehéz de masszív), Ambrosio Excursion, Mach1 Roadrunner (15mm és szegecselt) illetve Mavic Open Sport és CXP 22.
Miért van (majd') minden biciklin jobb oldalon a hajtás?
Mert akkor ha hajtod nem tekeredik le.
.
IPG
olajzöld trek, sárga kerekek, kék bagaboo
Továbbgondolva miért a jobbos menet terjedt el? ;)
miért jobbkezes az emberek többsége?
valahol e kérdésben van a válasz is.
-szerintem
Tradicio és Minőség! 1954-ota :D
nyilván, bár balkezesként ez elég érzékenyen érint. :D
a mindennapokban nem, mert gyakorlatilag kétkezes vagyok és azt használom ami épp kézre áll, de valahogy nyomaszt, amikor alapértelmezettnek veszik a jobb kéz használatát.
Mi nem tekeredik le?
Pedál, hajtókar, fogaskerék?
az agyról a fogaskerék, a középrészről a hajtóművet tartó csavar.
terhelésre csak megszorul.
Az ékes cuccoknál nem csavarodna le a középrésznél, a hátsó fogaskereket meg ott tartja a kontra anya.
pedál
---------------
Futár wannabe/Don't steal bikes bro!!!!
Itt lenne az ideje hogy m
Köze van ahhoz, ahogy a századfordulón a lóra szálltak fel az emberek, illetve hogy a lánc koszol :-)
No igen, ca. 90%-ban bal oldalról ülök fel.
A maradék 10%-ban meg páros lábbal hátulról ugrok a nyeregbe, és már sarkantyúzom is a paripát.
A trekking bringámon végképp elkerülhetetlenné vált a lánccsere, de Shimano IG rendszerű a lánc, amit már nem gyárt a cég. (Jelenleg IG 30, de talán ez kevéssé fontos.) Alaposan utánanéztem, és a fellelhető ellentmondásos információkkal szemben az IG rendszerre nem lehet következmények nélkül HG láncot rakni (ugrál, nemcsak a váltást nehezíti). Az IG lánc ugyanakkor jó lenne HG rendszerre, ami sajnos engem nem boldogít. Nem tudja valaki, hol lehet IG, vagy azzal kompatibilis láncot beszerezni Budapesten?
Ezzel mi a gond?
http://bringabutik.hu/vasarlas/kerekpar-alkatresz-kiegeszito/lanc/6-7-8-...
Szerintem a kistestvére (830-as) is megfelelően fog menni.
Köszönöm szépen a fáradságot. Ezt nem néztem még, de hasonló keresztkompatibilitást ígérő KMZ láncról olvastam. Amit azzal kapcsolatban írtak (és itt is némi szkepszisre sarkall) az az, hogy a Hyperglide és Interglide egymással nem kompatibilisek (illetve az IG lánc kompatibilis a HG rendszerekkel, fordítva nem), ezért nehéz elképzelni, hogy más gyártók termékei biztosítsák ezt a kompatibilitást. A KMZ-nél az IG rendszeren alkalmazott HG láncokénak megfelelő ugrálást írták le. Valószínűleg a következőkben leírtak is hozzájárultak a konfúzióhoz, de az IG 30 1995 előtti ráadásul. (Egész biztos, mivel a kerékpár maga jubileumi modell, és biztos 1995-ben készült. A rendszer maga 7 sebességes, elöl STX RC, hátul STX váltókkal. Elöl a lánctányérokon, hátul a váltón is szerepel az IG chains only megjelölés.)
Chain Knowledge: IG VS HG (InterGlide and Hyper Glide)
HG chain systems were introduced in 1991, and have since been replaced with IG (1995). The main difference with HG and IG has to do with the spacing and chain width that are designed to make IG systems shift smoother and more reliably.
Compatibility: 1995-1999 IG chains are compatible with HG systems, but you cannot use HG chains with IG systems (Your HG chain will unevenly wear your IG drivetrain). If you are unsure what you have, look for the IG or HG on your rear derailler, cassette, and cranks. Make sure you buy the right chain for your drivetrain!
Nine Speed
After four years with IG chains, the new Mega 9 systems are using chains designated with the old HG prefix. However, these are not to be confused with pre-1995 IG chains. The new HG 9 speed compatible chains are designated HG-72 and HG-92. SRAM and other companies also make 9 speed compatible chains.
ha lenne digitális tolómérőm, akkor szép sorban kimérném ezeket a rendszereket, és megpróbálnék rájönni, mi a tök a különbség közöttük. a csaptávolság állandó, ergo a szélesség, illetve a szemek kialakítása térhet el. biztosan van valami princípium, amire épül az egész.
látatlanba kipróbálnám a rétez favorit láncot is. 7es sorral is műxik, régi masszív konstrukció, talán közelebb áll emiatt az ig-hez, mint a mai tervezésű láncok...
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Múltkor mértünk Shimano és Sram láncokat digitális tolómérővel a BringaKonyhában, sőt még egy 5-6 sebességes B+ láncot is. Nem volt a szélességében sem különbség (még a tizedes után sem), tehát max. a szemkialakításban lehet más.
Illetőleg ahogy elnézem az 5-6-osnál a belső csap keskenyebb (ezért nagyobb a játéka is a szemeknek), lehet hogy itt van a titok? :-)
Próbáltam utánanézni, amiből az derült ki, hogy van különbség a külső méretekben a különböző számú hátsó fogaskerékkel ellátott sorokkal szerelt rendszereknél. Ez a táblázat foglalja össze, de más gyártóknál is ezt lehet találni. (Nem meglepő, a KMC nem saját váltókhoz értékesíti.)
http://www.peterverdonedesigns.com/files/kmc%20chains.pdf
Az SRAM-nak is van hasonló táblázata:
http://www.peterverdonedesigns.com/files/sram%20chains.pdf
Aszerint a 7.1 mm hosszú 3/32" -es láncok kompatibilisek az IG rendszerrel. Valamelyikkel. :)
A Shimano "tech manual"-jében a HG 40/50-nél (6-7-8 speed narrow) a 7.1 mm, CN-YM81 / 7701 / HG93 -nél (9 speed super narrow) a 6.5 mm szerepel.
Várjál, a téma eredetije a hagyományos láncok közötti különbségről szólt (5-6 sebességesek, 7 sebességesek és 8 sebességesek).
A 9 és a 10-es rendszer persze hogy vékonyabb (hisz a lánckerék is az és zsúfoltabb a sor a vékonyabb hézagolók miatt).
Itt az volt a kérdés, hogy a 6-7-es IG és UG láncok között van-e lényegi különbség (nincs, legalábbis külső szélességben).
Elnézést, magamnak is próbálom felderíteni a különbségeket, ezért nagyobb a félreértés lehetősége. Attól tartok, hogy az új SRAM-ok alapvetően HG és nem IG kompatibilisek (az olvasott kritikákból, nem a specifikációkból hallomásból találgatva :) ). Azóta Sheldon Brown-nál (végül is hol máshol) megtaláltam a különbségek vélhető okát, aminek köszönhetően vélhetőleg valóban az IG láncok kompatibilitása a régebbi és újabb rendszerek felé is problémás. (Az IG annak idején felváltotta a HG-t, hogy aztán a HG négy év múlva kiüsse az IG-t. Az UG-t már beszüntették, a mostanit újra bevezették. :) )
Eszerint a hátsó fogaskeréksoron az egyes tányérok középpontjának távolsága a HG és IG rendszerű 7 sebességes Shimanokon egyaránt 5 mm, a teljes váltásszélesség 30 mm.
Csakhogy amíg a HG rendszeren hátul 1.85 mm a tányér (fogaskerék) szélessége és 3.15 mm a tányérköz, addig az IG rendszernél 2.35 mm a tányér szélessége és 2.65 mm a tányérköz. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért jó az IG lánc a HG-ra, de fordítva miért nem.
Forrás:
http://www.sheldonbrown.com/speeds.html
Ettől sajnos még lehet más különbség is. Eszerint legalább a lánc belső szélessége a fogaskerék fogánál nagyobb kell legyen, erre pedig nincs igazán adat.
Időközben sikerült kiderítenem, hogy az eredeti váltóhoz (RD-MC32) az IG50-es láncot specifikálta a Shimano, később részben más szettekhez az IG51 dukált.
nem digit, de valami támpontot adhat, hogy a rétez favorit úgy 2,4-2,45mm lehet (épp 2,5 alatti). ergo jó kell legyen az ig-hez.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Most már tényleg felcsigáztál. :) Ha a külső szélesség (láncszem) és a konstrukció (hajlás) is stimmel, akkor tényleg stimmelnie kéne. Tudsz olyan helyet, ahol meg lehet nézni egy ilyen láncot, esetleg kapható is? (A családban 1987. óta nincs már Favorit, a korábbi források pedig finoman szólva nem működnek.).
a külső szélesség 7mm, a keskeny szemek 4,75. a csap 8mm. belül 2,45 és 5,75 kb. elvileg 6 sebességre van tervezve, de amikor ezt kitalálták, nem volt még 7es rendszer :) a hajlását nem néztem. az biztos, hogy a szemek egyenesek, nem hajlítottak, mint a modern daraboknál. boltban általában noname cseh láncként vesztegetik, a dobozára van írva, hogy rétez favorit.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Nagyon szépen köszönöm a pontos méréseket és erőfeszítéseket. Szerzek egy tolómérőt valahogyan és én is megmérem a paramétereket, de a 8 mm-es csap könnyen lehet probléma, mert jócskán meghaladja -feltételezve a lánc tökéletes felfekvését középre- a lánctányér szélességének felét plusz a két tányér közét, így elméletileg könnyen akadhat a nagyobb tányérokba.
Időközben még ezt sikerült bányásznom, szintén nem megnyugtató:
"Here is the info put out by Shimano.... IG stands for interactive glide. IG is an integrated drive train engineered to link the derailleurs, crank set, chain, and sprockets for better shifting performance. The IG system controls the chain for smoother outward shifting in the rear, and reduced chain jamming in the front. The chain is only allowed to separate from the IG sprocket at the designated shift gate release points. All current HG cassette cogs are profiled to be HG or IG chain compatible. Any Shimano chain will work with any HG cassette. If you use a HG chain with a 7 speed IG cassette the rear derailleur adjustment becomes more critical. Always avoid using a HG chain with an IG only crankset. This is because the chain will release from the large chainringtoo easily while in the large rear cog. This may be dangerous if the chain drops off the outer chain ring without shifting the lever while under full power. Hope this helps.... if you have any other questions, please call Shimano."
Ebből meg az következik (főleg a mostani lánc ugrál és azért cseréled), hogy valszeg a hátsó fogaskeréksor is kuka, tehát ha azt cseréled egyből megszűnik az összes kompatibilitási problémád.
Mellesleg nem hallomásból mondtam, MÉRTEM és nem jött ki különbség (az tudom, hogy a régi 7-es és új 7-es között van hézagolási különbség, én most kizárólag a láncról beszélek).
A hátsó fogaskeréksor nem tűnik vészesnek, az első intakt, a cserét a lánc nyúlását megmérve pont azért akartam mielőbb elvégezni, hogy megelőzzem az egyéb problémákat. Ennek ellenére megfordult a fejemben a hátsó fogaskeréksor cseréje, a kompatibilitás miatt. Az azonban azzal járna, hogy az első fogaskerekeket is minimum cserélni kéne, lehet, hogy hajtókarostul, a váltórendszer (no meg a fékváltókarok) cseréje újabb enigmaként jelenne meg a nagy beruházásban. Mindeközben a kerékpáron elhasználódás miatt a lánc, a hátsó kerék és belátható időn belül a középrész cseréje indokolt. Bevallom, egy megnyúlt lánc kedvéért nem szívesen cserélném le majdnem az egész kerékpárt, miközben a városi biciklimnek is van egy lezáratlan középrész ügye. Ráadásul környezetvédőként nem szívesen cserélnék le jól működő alkatrészeket, ha esetleg a lánc cseréje is elég. A hátsó kerék miatt azonban nem vetettem el teljesen ezt a verziót sem, mivel nagy kérdés, hogy milyen aggyal fűzessem, és ahhoz milyen fogaskeréksor-kombinációk kötődnek majd.
A lánccal kapcsolatban értettem, hogy mérted, csak azt valószínűsítettem, hogy az új UG szabvány és az új HG szabvány közti eltérést mérted egy UG és egy HG kompatibilis láncon, nem a régi IG és az új UG közöttit.
Elhasznált lánccal fogaskeréksort is kell cserélni. Ugyanis összekopnak a használat alatt.
Ha nem teszed meg:
- Mindenféle bajod lesz a hajtással.
- A lánc is hamarabb fog elkopni.
Sőt, - az élettartam szempontjából - nem érdemes hagyni, hogy teljesen megnyúljon a lánc! Ugyanis a lánctányér kopásának mértéke is jelentősen megnő.
Ha mindig van egy túlságosan elhasznált alkatrészed a hajtóműben, az a többi alkatrész élettartamára is károsan hat.
-
Zsurmi
Sziasztok!
fel tudnátok világosítani, hogy biciklis terminológiában a belső és a tömlő azonos jelentéssel bírnak-e?
Thx
Igen.
És fel is világosítod? :D
Nem :-)
Ok,kösz, ezek szerint jól tudtam. Elbizonytalanodásomnak a Bikemag egy korábbi számában olvasott cikk az oka, amiben ez áll (2008. November-December, 22. oldal, ahol a pekingi olimpián aranyérmet szerzett Sabine Spitz bicaját boncolgatják):
"...Elöl a vadiúj Rocket Ron, hátul a már jól ismert Racing Ralf feszül. Természetesen belsős verzióban, tömlő nélkül, latexlöttyel kombinálva..."
Na akkor most hogy is van ez? Hogyan lehet egy belős kölsőt belső nélkül használni? Nem gondolom, hogy az antidefektlötty ennyire tuti lenne, hiszen a belsős kölsőknek teljesen más a szövése, mint a notube verzióknak. Vagy ennyire nagyon jók lennének a Schwalbe köpenyek? Ha igen, akkor ismét megemelem a kalapom a cég előtt.
jól írták.
ust (tömlő nélküli) felni+külső nélkül is lehet ust kereket csinálni.
kell hozzá egy átalakító szett (általában egy vastagabb felniszalagszerű szigetelés, plusz külön szelep) és valami jó minőségű defektgátló lötyi.
ilyen szett pl.: http://www.notubes.com/product_info.php/cPath/21_58/products_id/30
ilyen felállásban gyenge pont lesz a felni, mivel nem erre terveztek (ez a gyakorlatban esetleg gyakoribb pumpálást eredményez), ellenben sokkal olcsóbb és a nem-ust külső miatt könnyebb is.
(ust külsők nehezek a vastagságuk miatt, de sok esetben bőven elég egy normál külső is, nem kell félni, hogy nem bírja majd a felütést.)
Köszi az infot!
van egy régi, használt négyszöges monoblokkom.
korábban volt probléma, hogy minden karbantartást mellőztek rajta így nem volt túl szép állapotban.
azóta szétbontottam, kimostam minden koszt/zsírt belőle, újrakentem az egészet.
kézben tartva nagyon szépen, finoman futott, de most, hogy visszaraktam a vázba megszorult az egész, darabosan mozog.
kérdés, hogy ezt a problémát egy új blokk megoldaná-e, mert arra tippelek, hogy a két csésze és így a csapágyak nem párhuzamosak így egy új darab is szorulni fog.
az váz szerintem nincs deformálva, elcsavarodva így nem hiszem, hogy az lehet a baja. lehet más ok?
Nekem ilyen akkor volt, amikor nem a saját csészéjével raktam vissza (tipikusan amikor a Shimano műanyag nem hajtásoldali csészéjét akarja az ember fémre lecserélni) és a csésze nyomta a csapágyba bele a tömítést, ezért megszorult.
Nézd meg, hogy ha kitekered a nem hajtásoldali csészét pár fordulatot elmúlik-e a szorulás.
Köszi, megoldva!
Nem pont így, mivel pont a hajtásoldali csésze szorította meg a csapágyat, így hagytam ~1mm helyet a csésze pereme és a váz között.
A nem hajtásoldalit meg koppra behajtottam, nem az szorított.
Lehet kapni pont 1mm-es hézagolót ilyen célokra (100 ft / db), eredetileg fixi fogaskerék hézagolásához van de ugyanaz a méret.
Ha lejössz a BringaKonyhába akkor adok is egyet, azt berakva a váz és a csésze közé meg is tudod feszíteni a csészét és nem is fog szorulni a tengely (nem kell hézagot hagynod, mert az idővel ki tud rázódni-tekeredni).
Mondjuk fura, hogy a hajtásoldali csésze szorítja, biztos nem fordítva raktad össze (általában az egyik tengelyvég, a hajtásoldali jobban kinyúlik a vázból mint a másik). Nagyon egyszerűen leellenőrizheted, nézd meg, hogy vízszintes állásban a hajtókar vége ugyanakkora távolságra van a hátsó (alsó) villától mindkét oldalon (bár ha nem akkor az első váltóval is lennének gondok).
Nem, tuti jó irányba áll a tengely. Erre nagyon figyeltem végig.
BK meg lesz látogatva előbb-utóbb, de most még az alkatrészgyűjtős fázisban vagyok. :)
Tegnap átvettem a bringabutikban az új külsőmet. Amíg írták a számlát, bejött egy lány láncolajozót venni.
Kérdezték tőle, hogy csak kenőanyag kell-e, vagy tisztító is, majd azt mondták neki, hogy nehogy Brigéciolt használjon, mert az tönkreteszi a lánc felületét, és hajszálrepedések keletkezhetnek rajta.
Tapasztaltatok már ilyet?
Nem.
Foszfátos és komolyabb rozsdaoldó trutyikkal fordul elő, hogy ha huzamosabb ideig benne hagyod a láncot akkor leoldja a nyers fémig az összes felületkezelést (nikkelezést, stb.). Ezután ha kiveszed egyből sárgára rozsdál.
Ezekhez képest a Brigéciol egy híg szappan. A legnagyobb probléma még mindig, hogy a már görgőkhöz belemosott finom homokot és egyéb szennyeződést nem tudod kimosni / feloldani (szemben az olajjal, zsírral).
Erre egyébként a bringabutik által árult (és nem picit túlárazott) tisztítófolyadékok sem képesek.
Én mostanában nehezen találok Brigéciolt (2000). Prelix-et vettem, ez milyen?
Vízbázisúnak írják, meg környezetkímélőnek.
-
Zsurmi
Tescoban és Auchanban is lehet kapni brigéciolt 1000 forint körül, akciósan 600.
-----------
Kék fixi, zöld bagaboo
Én a homasitában szoktam venni, 6-700 körül van.
-----
atysh
Fogarasi teszkóban akciós, 499 ft volt ma.
Lámpa keresgélés közbe találtam erre a Bringabutikban.
Elvileg egy halogén izzó, és 5000 Forint.
Kicsit furcsa, nem?
Egy 20-30 ezer ft-os lámpához 5 ezer ft-os izzó nem meredek. Más tészta, hogy LED-es lámpából kapni jobbat, olcsóbban.
-
Zsurmi
Sziasztok most vettem "rakom-veszem" oldalon egy faxa kis outit ócsóé és már majdnem készen van a restaurálása csak egy szép új fekete bandázs kéne rá:) Valaki nem tud ajánlani boltot ahol kapok? ( Már voltam pár helyen és hiány van a feketéből...)
Köszííí
http://bringabutik.hu/vasarlas/kerekpar-alkatresz-kiegeszito/vedoalkatre...
http://bringabutik.hu/vasarlas/kerekpar-alkatresz-kiegeszito/vedoalkatre...
Biztos beszerzik pár nap alatt.
Köszi, élesítem is a lehetőséget! Van valami titka a rátekerésnek?? Eddíg egy montim volt csak, de a városi kocsikázás között nem vált be.
kétféle módon lehet tekerni (elég egyértelmű módon). ha kintről befelé kezded, akkor a végén a bandászhoz tartozó szigszalaggal szokták lezárni.
ha belül kezded, akkor erre nincs szükség, cserében bowden rejtéséhez csodálatosan lehet használni. először beállítod a bowdenházat, a felső hajlatban felfogatod, hogy ne mozogjon, majd betekered. ennek a módszernek az előnye, hogy öntartó, a kormányvégdugó zárja a cuccot.
egyesek szerint pont rossz irányban áll ilyenkor a szalag, de ha jó minőségűt használsz, eleve nem fog felgyűrődni. kettes pont, hogy ökörszarvnál pl pont a szarv részen áll jól a cucc, csak ott okosan kell tekerni, az önfeszítés egy sima bújtatással, majd utánfeszítéssel megoldható.
asszem ez így teljesen érthetetlen :)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Köszi a segíteni akarást, de tényleg pislogok;). Nekem olyan a kormány, mint a legtöbbnek lefelé hajlított és 180 fokkal. A bowden-ház pedíg a fékkarból kifelé jön nem rejtett<- sajnos.
A bandazs temahoz:
Vidijok.
Beszedes kepek.
A kulcsszavak angolul: "HANDLEBAR TAPE INSTALLATION"
Jo szerelest!
Köszi szépen srácok a segítőkészséget!!!! Holnap neki is állok.
Bocs a kezdő kérdésért.
Mit jelent az, hogy egy felni szimplán szegecselt vagy duplán szegecselt, és mi a jelentősége? Az t értem, hogy erősebb, de miért?
A hozzászólásokból annyit kivettem, hogy talán a küllőnek fúrt lyukakkal van kapcsolatban, de pontosan nem értem.
A duplafalú felnin két lyuksor van (a két fal miatt), az egyik amibe a küllők becsatlakoznak, a másik ami a belsővel érintkezik.
A szimpla szegecselés annyit jelent, hogy a küllő becsatlakozásánál van "eyelet" azaz szegecs. Azért jó, mert miközben feszíted a kereket: 1. nem vágja a küllőanya a felnit mint egy maró/fúró 2. a küllő húzása miatti terhelést egyenletesen eloszlatja a felnibe vágott lyukon, nem egy ponton (pl. oldalról) feszíti. Utóbbi esetnél szegecs nélkül fordul elő az alábbi hiba:
http://autobus.cyclingnews.com/tech/fix/tm_1_files/wheel202.jpg
A duplán szegecselt annyit jelent, hogy a külső fal is szegecselve van (nem vágja át a belsőt) illetőleg a két szegecs is össze van kötve (mint egy csatorna), tehát küllőanya berakásánál pl. nem tud a felnibe (a két fal közé) beesni a küllőanya.
http://farm2.static.flickr.com/1120/720428074_864ac96276.jpg?v=0
Ha tehetitek minimum szimplán szegecselt felnit válasszatok, a kerékfűzők értékelik :-)
Kösz.
Hello! Szükségem lenne egy fémfűrészre, amivel egy régi oúti alumínium kormányából le lehetne vágni pár centit, méretre igazítás képpen. Lenne valaki olyan kedves - aki rendelkezik ilyennel -, hogy kölcsönadja pár napra? Alapszerszámaim vannak, de fűrészek nincsenek az albérletemben, vidékre kellene utaznom érte. Cserébe sör magát érteti! ;)
Én anno fűrészlappal vágtam fűrész híján.
Azt szívesen kölcsönadom.
Viszont ha lemész a Bringakonyhára pld ma este, ott szokott lenni fűrész.
Azért jártam már úgy, hogy kölcsönadták épp valakinek.
Köszi a felajánlást, de az a helyzet hogy a bicó egy lányé, aki ráadásul eléggé kint lakik, és télen nem szívesen tekerne be onnan. Ezért ajánlottam fel neki, hogy szerzek valahonnan egy fűrészt, kigurulok hozzá, és megcsinálom neki. A fűrészlappal magában mégis hogy? Nem szedi szét a tenyeredet? Ilyenről beszélünk?:
http://www.hazakaruhaza.hu/new/szerszam/cikkimg.php?id=304
(mert ahogy nézem ezt kb. 50.-ért lehet szerezni :)
BK-ban van tényleg minden (fűrész, flex, csővágó, fémreszelők) hogy szépre megcsináld, sőt még lakk is (vágásnál újralakkozod akkor nem fog rozsdálni).
Kölcsön fűrészlapot tudunk csak adni, ezt jól betekerve szigszalagba vagy egészségügyi kötésrögzítő ragasztószalagba simán lehet használni (gyakorlatilag fogót csinálsz a végére).
Okke, köszi a tippet, lenézek mindenképpen.
Puszta kézzel megfogod, azt csá.
Aztán megmutatod a lánynak, hogy milyen önfeláldozó vagy.
Mi ez j.p. inkognitó?
Janus Pannonnius?
Én szimplán csak egy rongyba szoktam tekerni a fűrészlapot. Amúgy elég olcsón lehet kapni a barkács áruházakban komplett fűrészt. Arra azok is jók, hogy egy évben kétszer használd.
Sosem értettem, hogy mi a fenéért nem lehet a fűrészhez normális keretet venni. Ennyire azért nem kell spórolni...
Szabadság, szerelem, sebesség
Ha ezzel a szemlélettel kezdesz el biciklit szerelni, előbb-utóbb elég magasra rúghat a szerszámra költött pénz.
Tegnap egy forrasztó aparátra lett volna szükségem, de azért nem rohantam el venni egyet, hogy egy vagy két évben egyszer használjam.
szerintem a fűrész, kombinált fogó, kalapács, csőfogó alap kéne legyen egy háztartásban. ehhez képest barátaim zömének semmi nincs az albérletében, egy egyszerű villanykapcsolót nem tudnak megszerelni, ha úgy adódik.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Szerintem pont fűrészre ritkán van szükség.
Nekem is akkor volt rá utoljára, mikor kormányt vágtam.
Nekem sem volt az elmúlt évek alatt szükségem pont fűrészre. A kisebb munkákra meg van egy IKEA-s alap szerszám szett, azzal fékpofát cserélni, apróságokat beállítani lehet, és a háztartásban többnyire elég.
A szét- és összeszerelésen kívül albérletben semmi sem praktikus. A fűrészelés főleg. Nincs munkapad, vagy ha igen, akkor műhely a szoba. A szerszámok tömkelege költözéskor(3-4 évente szinte biztosra vehető) csak plusz nyűg.
Egy kormányt meg be is kéne fogni valahova, szóval valami satu is kell.
-
Zsurmi
2db gyorsszorító? asztal sarkára, azt ammen. szóval megoldható, csak akarni kell :)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Előzmény - 622-es felnit szeretnék.Az etalon a Rigida Sputnik volna.Van-e esetleg hasonló paraméterekkel más gyártmány?( 19mm belső szélesség,fékfelülettel,kifejezetten erős és vastag fallal,lehetőleg dupla szegecseléssel - 36 lyuk,esetleg 32 mivel nem vagyok 70Kg sem, a súly nem számít, de az ár ne legyen több a harmadával.) Vagy inkább rendeljek külföldről?
És a kérdés - Találtam egy olyat hogy Alex Ace 18 ami megfelelő lenne.Ez csapos illesztésű.Ennek van valami hátulütője egy hegesztettel szemben?
Jelenleg a Rigida ZAC2000-es lenne neked jó (még olcsó is) csak épp mindenhonnan kifogyott.
Ha jó a vékonyabb felni is (15-ös, átmenet a trekking és az országúti között, főleg 25-32-es gumihoz) akkor tudom ajánlani a Mach1 RoadRunner-t:
http://bringabutik.hu/vasarlas/kerekpar-alkatresz-kiegeszito/felni/mach1...
az íbájkos Exal ZX19 (valami német márka) a legmasszívabb választás, most vittem el az utolsó kettőt. érdemes lenne rákérdezni, hogy tudnak-e még szerezni, és ha igen, milyen áron. remélhetőleg nem az a helyzet, hogy 3 éve ott porosodott, azért ilyen olcsó, újonnan meg 2× annyiba kerül.
a rigida zac2000 egy igazán jó felni, ár/értékben pláne. hasonló még a sun cr18.
a csapos illesztés elvileg masszívabb, mint a hegesztett. hátulütője, hogy kb 3,5 grammal nehezebb tőle a felni :)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Válaszolva mindkét válaszra.Nézegettem azt a zac2000 felnit,de nekem nagyon keskeny.Kifejezetten egy vastagabb ballonosabb 42-es abroncshoz kellene.A Rigida Sputnik lett volna a választás , de kétlem hogy lenne belőle az országban.Lehetett volna még az Alex Adventurer, de az Exalnak utánaérdeklődök még meg a Mach1 210nek.Mavic kilőve mert iszonyat drága, nem hinném hogy strapabíróságban akkora különbségek lennének, gondolom csak tömegben vannak eltérések.Ha példának az a319-el hasonlítanám össze.
Van még Altrix Warrior (szegecseletlen, 20-as belső szélesség és 1900 ft), nem rosszabb mint a Mach1 210 (ami szintén alap felni, bár már van szegecselése).
Esetleg Altrix Dirt Jump, ha nagyon széleset akarsz:
http://bikemarket.hu/index.php?page=keszlet&tid=2989
Vagy B+ Acrobat Expert:
http://bikemarket.hu/index.php?page=keszlet&tid=897
a fenti B+ Acrobat felnikről (egy szett Pro 26" és Comp 28") csak jó tapasztalataim vannak.
sziasztok.
szétszedtem a 105-ös hátsó váltó azon tengelyét is, amivel a vázhoz is van erősítve. Kiszedtem a rugót, meg mindent ami még ott volt.
Amíg áznak az alkatrészek a brigéciolban, megkérdezem: zsírt, vagy olajat adjak neki összerakáskor? Egyáltalán kell azt ott kenni?
Amúgy azért szedtem szét, mert elkezdett rakoncátlankodni: Egyszer-egyszer tekerés közben pattant egyet, mintha ugrana a lánc, pedig nem ugrik. Egész kis terhelésnél is. Tök véletlenszerűen jött elő. Kicsit olyan, mintha elkezdene váltani, aztán visszaesne a lánc. Elég nyomasztó jelenség. Megfigyeltem, hogy nem teljesen párhuzamos a váltógörgők oszlopa a hátsó sorral, de szétszedve nem látszik, hogy bárhol görbülve lenne. Előfordulhat, hogy egy bukás során a váltót ért ütés hatására elgörbült a váz váltótartó szeme?
Mi lehet még? Szalajtana a szabadonfutó?
Köszönöm a válaszokat előre is.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Vitéz @ arckönyv-chat: köszi! :)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
hm...látod az eszembe se jutott, amit JP írt, hogy mi van ha a vázadban ferdült a szem...
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
De legalább így lefedtünk mindent :-D
A bukás miatt tuti hajlott a váltótartó fül a vázon, ezt spéci műszerrel vissza kell hajlítani (alunál meg cserélni ha nagy a gond), hogy 100%-ban a kerékkel párhuzamos legyen (a két váltógörgő egymás alatt van függőlegesen).
http://parktool.com/repair/readhowto.asp?id=39
Köszi srácok. Összeraktam. Volt sz*pás a szétugrott rugó miatt, de végül visszagyömöszöltem és most elvileg jó. Előtte a váltó előre-hátra mozgatása a rugó ellenében is fájdalmas reccsenéssel, roppanással járt. Ez megoldódott, baba lett nagyon. Kapott zsírt dögivel.
Hogy a kanál párhuzamos-e a kerék forgási síkjával vagy sem, azt alig tudom megállapítani. Semmiképp sem olyan durva, mint ami a linkelt oldalon látszik.
Minden esetre letesztelem holnap, aztán meglátjuk.
JP, van ilyen szerszám a BK-ban?
ui.: ilyen most:
http://picasaweb.google.com/lh/photo/e_E3KO5mgXnbJFoWHzXATA?feat=directl...
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Ez bizony ferde (bár tényleg nem durván), de sajnos a BK-nak nincs ilyen szerszáma (tervezem, hogy barkácsolok egyet, a park tool 30e ft), szemre visszahúzni meg barbár meló.
Bármelyik komolyabb szervizben megcsinálják egy ezresért, szóval én nem spórolnék ezen.
Tankjú, becélzom a kedvenc bringaboltomat és belövetem velük.
Bár az is lehet, hogy elgurulok Pajti Bácsihoz vele.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Sziasztok.
Beszakadt csavart hogy tudok kiszedni ?
Az mitől lehet, hogy mikor tekerem a bringát majd abbahagyom a tekerést, akkor a hátsó fogaskerekek tovább forognak a kerékkel ezáltal meglazul felül a lánc és beesik a villa és a kerék közé. Ez általában 1 pillanatig tart majd helyre áll a rend és visszafeszül a lánc. Szorulhat a szabadonfutó (vagy mi a neve) ?
Van spéci menetfúró (pici és balmenetes) a csavar kiszedésére, jó esetben már menetfúrásnál, rosszabb esetben utána egy csavart belehajtva tudod kiszedni az eredetit.
Ajánlott azért hozzá valami penetráló olaj (wd40) és egy kis melegítés ha nagyon szorul.
tört és másmódon tönkrement csavarok kiszedéséhez, itt és itt meg itt is találsz szerszámot
Tradicio és Minőség! 1954-ota :D
Láncvonalat állítgattam. Most az agy a bal papucstól 4cm, a jobbtól 3cm-re van.
Jó lesz így asszimetrikus fűzéssel, vagy menjen az agy középre és inkább a hajtókar belsejére kerüljön a tányér?
kép 1 és 2
Ha a láncvonal így jön ki és nem lehet a hajtóművet már egy rövidebb monoblokkal vagy a lánctányér belső részre rakásával beljebb helyezni (a hajtótányér és a váz között azért 2-3mm maradjon!) akkor csak így tudod.
Szimmetrikusan nekem utólagosan csak a vázhoz nagyon közel lévő kisfogú, pl. 38-36-32 hajtómű és tányér működött - a többsebis vázak és széles hátsó papucs másra van tervezve.
Azért biztonság kedvéért majd számold át újra:
http://www.sapim.be/index.php?st=spokelength
köszi, egyelőre marad így és ha meg lesz a végleges hajtás akkor eldől, hogy mi lesz a legjobb megoldás.
más:
BK-ból bowdent és láncot el tudok hozni beszerzési áron, vagy szerezzek be minden apróságot addigra?
más:
1"os befogójú alu koskormányt keresek (acél számomra nem játszik), leginkább 42cm-s méretben. ha jól tudom B+ és Acor gyárt ilyet olcsón, de eddig semelyik bolt nem rendelkezett vele, valamint nem is rendelhető.
valaki tud ajánlani ilyen igényre boltot?
Sajnos már bowdent és láncot sem tudunk adni, mivel mi is kifogytunk.
Koskormány ügyében nézd meg a shop.csekert.hu-t és keresd gg-t, hogy van-e.
Sajnos már bowdent és láncot sem tudunk adni, mivel mi is kifogytunk.
nem az agy helyzete számít, hanem a peremtávolság. vannak olyan agyak, amik szimmetrikusak (ez ritkább), de többnyire nem egyezik meg a hajtás oldali a másikkal. pár mm-ről van szó, de ha pontosan akarod beállítani, ez is fontos (meg nem biztos, hogy így a bicó vonalában lesz a kereked).
ha kihézagolod a peremhez középre, akkor a szimmetrikus fűzés miatt a kerék küllői egyenletesen feszülnek, nem lesz benne plusz feszkó, jobban bírja a gyűrődést.
jelen esetben jobbra kéne tolnod, ami növeli a láncvonalad, azt meg könnyebb megoldani, mint a csökkentést.
ha aszimmetrikus kereket fűzöl, akkor mindig a hajtásoldali küllők legyenek rövidebbek. ennek az az értelme, hogy az így merevebb lesz, közvetlenebbül viszi át az erőt. ha fordítva csinálod, akkor balon lesz feszesebb, a jobb meg kicsit nyúlós. ez nem jó a keréknek. a láncvonal kedvéért nem éri meg rosszul fűzni a kereket.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
köszi, akkor amint meg lesz az egész hajtás nekifutok még egyszer.
sziasztok,
bowdent cseréltem a hátsó váltómon, és kicsit állítottam rajta, mert nem váltott teljesen tökéletesen. most a váltással minden rendben, viszont bizonyos fokozatokon (16 közül kb 4-5ben, csak magas vagy alacsony fogaskereken) enyhe kopogást érzek a pedálon.
mitől lehet, hogy szerelhetem meg? a finombeállítóval próbáltam játszani, nem sok eredménnyel...
kösz,
gep
Én a szélsőértékbeállításra tippelnék.
L (LOW) a nagy fogaskerékre, a H (HIGH) a kicsire hat.
Minél beljebb csavarod, annál közelebb viszi a végpontot a lánchoz.
Ezért megpróbálnám 1/4 fordulattal kifelé csavarni őket.
(Ha nem nyert, akkor meg vissza...)
De majd biztos jön nálamnál kompetensebb szerelő is... :)
1. Győződj meg róla, hogy a váltó (főleg a váltótartó fül a vázon) nem FERDE! Ha igen, akkor szerviz, pillanatok alatt kihúzzák (a váltó két görgőjének függőlegesen, a felnivel pontosan párhuzamosan kell állnia).
2. A két végpontot pontosan állítsd be, kezdetnek lánc nélkül a fogasokhoz közeli görgőt lődd be úgy a végállás csavarokkal, hogy pont a legalsó-legfelső fogas fölött legyen! Ha nehezen vált a legfelsőre vagy a legalsóra akkor negyed fordulattal told ki a váltó mozgásterét az adott irányban.
3. Ha a rugófeszesség laza, esetleg nem kompatibilis a váltód a nagyobb átfogású (11-32, 12-34) sorokkal, akkor lehet, hogy a fogashoz közeli görgő beleér a fogaskerékbe és "pattog" rajta. Ez ritkán fordul elő, cserélhető a hátsó váltó hosszabb kanalas-testes verzióra illetőleg meg lehet próbálni a rugóelőfeszesség állítót befelé tekerve megoldani a problémát (nem mindegyik válton lehet, ha igen, akkor a váltó-váz rögzítési pontján hátulról, csillagcsavarhúzóval lehet állítani).
4. Legyen a finom beállítóval pontosan belőve az index. (ha a láncvonal nem stimmel vagy a váltó ferde akkor eleve esélytelen ez a művelet).
5. Ne legyen a váltó, lánc, görgők koszosak annyira, hogy szoruljanak!
Így látatlanban ennyit tudok mondani, de ha lehozod a bringakonyhába akkor ránézünk :)
Van valakinek tapasztalata arról, hogy a szinterezés (full) felnin milyen módon befolyásolja a fékerőt?
heted7hetes
Elején, főleg ha vizes csúszik és alig fog fogni, ha meg keményebb pofával használod akkor iszonyatosan ronda lesz a foltokban lejövő szinter.
köszi, de azé lehet kipróbálom
szeretjük a freak dolgokat
heted7hetes
nem foltokban jön le, csíkokban.
és fékezésnél sikít.
nem kell fékezni a felületet
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Hali ha 1 küllő törött akkor az még szervízelhető ugye??? Ha igen akkor mennyibe fáj általában?
___
->XI. ker Újbuda<-
Mit értesz a törött küllő szervizelhetőségén?
A törött küllőt cserélni szokták, ill. a kereket szervizelni. Egy törött küllő nem szokott nagy gondot okozni.
Az ár pedig attól (is) függ, hogy le kell-e hozzá venni a hátsó racsnit.
A küllő mindig cserélhető. A kérdés az, hogy mitől tört el, és ennek tükrében megéri-e cserélni. Ha az ok újra fennállhat a felni, a küllők állapota vagy a fékrendszer miatt, akkor érdemes az okok felszámolására koncentrálni. Ha egy ismert kátyú, terepezés volt az ok, a csere tökéletes, de a többi küllő feszességét is ellenőrizni kell ilyenkor.
Köszi az ötleteket, de a szitu: Most vettem teszek-veszeken egy bringát aminek küllő törés a hibája, de megnyugtatott az eladója. Azt mondta, hogy eltörött és ennyi. Szerdán kapom meg akkor többet tudok mondani. De ha szervízbe viszem és kicseréltetem ( nincs szerszámom pedíg bátor vagyok:) ) akkor mennyit kóstálna kb?
___
->XI. ker Újbuda<-
Ha behozod BringaKonyhába, akkor pl. a küllő árából kijössz és meg is mutatjuk hogyan nézd át illetve szedd ki az oldalütést belőle :-)
Húúúú, köszi szépen majd pontosítok, hogy mikor mennék le oda. De szerintem holnap délután. Holnap jön a bican valszeg délelött és neki is állok restaurálni:)
Még 1x köszi a felajánlást.
___
->XI. ker Újbuda<-
Bringakonyha kedden és csütörtökön van este 6-tól. Ezeken a napokon szívesen látnak bárkit, és sokat lehet ott okosodni. (Tapasztalatként, nem reklámként mondom.)
-----
atysh
Nagy szerencsémre nincs semmi baja a küllőknek, viszont, ha nővérkém belemegy akkor el tudok ajándékozni egy régi fajta kilóméterórát ami belül méterperszekundumot is mér persze analógikusan:). Kérdés hogy le tudom-e operálni úgy, hogy használható legyen.
___
->XI. ker Újbuda<-
van egy problémám:
a csúszópapucs csúszik.
mármint a kerék kifele belőle, ha rendesen belelépek a pedálba.
lehet, hogy ez a festés miatt van? régebben, amíg rendes fényezése volt a váznak alattam, csak nagyon ritkán fordult elő ilyen, ha nem húztam meg rendesen a gyorszárat. mostanában (szinterezett váz, a másik vázon meg papuccsere után csak alapozó került a fémre) meg akkor is, amikor igazán izomból rátépem (félek, hogy ennél többet már ki sem bírna a gyorszár tengelye)
a kerék tengelye gyorszáras és szeretném, ha az is maradna.
van valami spéci alátét esetleg, ami tutira megoldja ezt a gondot?
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Önállóan elforgó recés anya a megoldás (és persze menetes tengely). Külön is lehet kapni ilyen záróanyát (pl. miche agyakon van ilyen és árulnak bajnokban).
Egyszerűen a gyorszárat ejtőpapucsba találták ki, és még ha ideig-óráig működik is csúszóban akkor sem jó neki.
Esetleg még bepróbálkozhatsz lopásgátlós gyorsrögzítővel (ami a gyorszár helyére megy és 5 ágú imbusszal csavarod rá).
pontosítanék :)
amikor kitalálták a gyorszárat, még bőven nem használtak hátul ejtőpapucsot, viszont a klasszikus kovácsolt feszítőpapucsokkal (amin van a kerék középre állításához kis csavar) jól működött.
szinglihez meg fixihez hátra valóban tömör tengely való, és jó kerékanya.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Hmm, most nekem kellemetlen élményem volt ezügyben, ezért mondom biztosra az anyás tengelyet.
Kb. 10 éves rozsdamentes acélból készített női trekkingváz rövid (2cm) papuccsal. Indulásnál a shimano gyorszárat kitéptem (kerék keresztbe és blokkolt), eléggé szarul jött ki.
Gyorsan kicseréltem egy novatech gyorszárra, amit erősebbnek gondoltam, mint a régi shimano-t: hát nem, még könnyebben kiszedtem belőle :-P
nekem a túrabicóm engedett ki első útján a határúti keresztben, amikor mentem át a síneken. az is öröm volt erősen, de túléltem. lekopogom, a klasszik ofmega gyorszárak fognak, ha kell, csak jól kell beállítani :)
amúgy hátul csak akkor hagyok gyorszárat, ha lusta vagyok tengelyt cserélni, vagy ha nem lehet.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
na, a csúszkáló papucs témában most ott tartok, hogy kedden jártam a bajnokban egyéb alkatrész ügyében és megkérdeztem, hogy ugyanmár szerintük mi a legfájdalommentesebb megoldás.
azt mondták, hogy imbuszos (de normál 6 szögű) gyorszár, azt jól meg lehet szorítani.
hazáig (kb 10 km) nem volt vele gond, azóta még nem mentem vele. egyelőre örülök, imbuszkulcs (meg egy tonna egyéb szerszám :) ) meg úgyis mindig van nálam.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
hát igen. egy imbusz előnye, hogy nem 15ös műhelykulcs :) nem mintha imbusz nem lenne nálam is ;)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
nem mintha 15-ös pedálkulcs nem lenne nálam... :D
sőt, asszem még hajtókarleszedő is van. sosem lehet azt tudni, mikor lesz rá szükség... :)
asszem csak monoblokkal, menetes kormánycsapival és bovdenvágással lennék gondban, ha útközben egy új bringát kéne építenem :D
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
bowdenhez kombináltfogó (jobb fajta), kormánycsapihoz lemezkulcs. ;)
a hajtókarleszedő nekem nem fordult még meg a fejemben. leeső alkatrésszel már találkoztam többször, 14es csőkulccsal (csillag alakú, 3 mérettel) vissza lehet tenni.
amúgy érdekes lenne egy kis kérdőív arról, ki mit hord. foltkészlet, pótbelső, ilyen-olyan kulcsok, szigszalag, powertape...
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
...10 cm szelepgumi. pótízzó...
pumpa, pótgumi, ragasztó, gumileszedő, pótfékpofa, ilyen-olyan csavarok (lánctányérhoz, fékhez, váltóhoz), imbusz- és villáskulcsok, küllőkulcs, láncbontó, harapófogó, csavarhúzó.
szigszalag jó ötlet, sokan hordanak még kötegelőt is.
2 lemezkulcs, állítható villáskulcs (kicsi), gumileszedő, 6-os imbusz, ~10 kábelkötegelő, pótbelső, felniszalag, ~30 folt, láncbontó, egy marék különböző csavar és anya, aba-bilincs, pótizzók, vezeték, fékbovden, fél fogkefe, küllőkulcs, ultraderm, rongy, papírtörlő, kéztörlő-kendő, pumpa. Igaz, ez a túra-készlet (+pótküllők), csak lusta vagyok átcsomagolni városiba... (szigszalag amúgy is van mindig nálam)
__________________
Mert így kerek a világ.
pompa, pótbelső, gumileszedő, láncbontó, zsebmultiszerszám (imbuszok, 2 féle csavarhúzó, különféle apróbb dugókulcsok, stb.), kis állítható villás, 2db 15-ös villás, 14-es csőkulcs, asszem ennyi, ja +2 tartalék ceruzaelem.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
pumpa, gumijavitókészlet, gumileszedő, szelepátalakitó, pótbelső
zsebszerszámkészlet, olaj fecskendőben, gyorskötöző, szigszalag, bicska
Jah..700-ért veheted darabját a záróanyának
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Sziasztok!
Agyváltó esetében fokozatmentes váltókart lehet alkalmazni?
Teljesen analfabéta vagyok a kerékpárokhoz ha esetleg marhaságot kérdeztem volna.
Nem, ha véletlenül a fokozatváltás határára pozicionálod a kart akkor az rövidtávon is szétszedi a szerkezetet (ráadásul nem is érzed, hogy darálna vagy valami).
köszi a választ!
Még egy kérdésem lenne. Egy 1970-es években gyártott sturmey archer 3 seb agyváltó esetén az alább belinkelt váltókar használható-e?
ez lenne a váltókar
.
sziasztok!
Miche primato agyas hátsó kerék szabadonfutóval azt csinálja, hogy szabadonfutáskor is meg-meg húzza a hajtókart. Kb. fél fordulatonként és olyannyira, hogy ha ellentartok a hajtókarnak kézzel, akkor rendesen fékeződik a kerék forgása.
Visszafelé is érvényes: ha hátrafelé tekerem a hajtókart, kb. fél fordulat után fordulni kezd a kerék is, aztán egy kicsit racsnizik, majd megint megszorul, stb.
Ez mitől lehet? Létezik túl szoros lánc? Meghúztam tisztességesen, pengetni lehet. :)
Lehet, hogy ez az oka?
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
lazítsd ki és meglátod :-)
Ha nem az akkor szabadonfutó a hibás, biztos nem az agy. Milyen márka (dicta, shimano, csingcsung, stb.)?
Köszi. :) Amúgyis ki kell vegyem, mert spontán elszelelt az összes levegő a gumiból. :(
Csak ma már nem volt hozzá erőm.
Asszem dicta, de holnap vetek rá egy komolyabb pillantást.
Gondoltam, hogy nem az aggyal van a baj és a láncfeszesség is gyanús, mert látszik, hogy elhúzza excentrikussá a szabadonfutót.
Azért egy kérdést megért :)
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
a túl feszes lánc simán pszeudo-fixit csinál a szabadonfutóból, ehhez jön, ha nem 100as a láncvonal. ilyenkor még 1-2 mili eltéréstől is könnyebben befeszül a rendszer, ami alapból nem okozna gondot...
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Azt hiszem, itt is ez van. kipróbáltam lazább lánccal: ugyanaz, csak gyengébben.
Feszesség: jelenleg olyan 3 centi mélyen nyomható be a lánc.
A láncvonal tuti nem 100, mert lehetne még vinni befelé az első tányért.
Este berepülöm, hogy élesben is kipróbáljam. Ha nem vészes, akkor marad így, amíg olyan helyre jutok, ahol van hozzá szerszám.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
vanak olyan szabadonfutok,amit irgalmatlanul teletomnek zsirral a gyarban. lehet attol szorul kicsit. ha uj a szabadonfutod es pl. nem is kereg, hanem csendes vagy nagyon halk, akkor en erre gondolnek. idovel elmulik.
| Budapest Hardcourt Bike Polo |
Ez úgy kerreg, hogy felébrednek rá a holtak is. :)
Lábbal amúgy nem érezni a szorulást, szóval menet közben oké, álló helyben meg nem gyakran racsnizok. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
XD
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Szerezz be egy tisztességes szabadonfutót (króm dicta vagy shimano) és lődd be rendesen a láncvonalat. Előbbinek előnye is van, pl. le lehet szedni pontozó, kalapács és vízvezetékfogó nélkül is :-)
A gagyi racsnik csapágya idővel annyira kikopik (1-2 hónap), hogy az egész imbolyogni fog durván, a rosszul belőtt láncvonallal meg simán le is dobhatja.
Ha meg hibrid a rendszer (vastag lánc és ahhoz való szabadonfutó + vékony tányér elöl) akkor így pluszban kopik.
Ok, köszi a tanácsokat.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Tamás, a racsni mindkét oldalán rajta szokott lenni a márka?
csak azért kérdem, mert ez a Leadert nem találtam sehol.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
A leader a gagyi kínai racsni, már többször is talákoztam vele (Bubs 2 hét alatt szedte szét). Sajnos már a nem króm dicta sem az igazi, de legalább van hely leszedőnek.
Aha, akkor veszek valami normálisat és lecserélem. A lánctányér beljebb viteléhez mire van szükségem? Elvileg van monoblokk-behajtóm... Gondolom bal oldalon kitekerek néhány menetet, jobb oldalon meg ugyanannyit be.
Jól gondolom?
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
ne tedd!
ha tényleg monoblokkod van, akkor két verzió lehetséges. ha normál outi, vagy sima egysebi hajtóművet használsz (nem spéci egyoldalas pálya), akkor a tányért tudod kívülre vagy belülre tenni. ezzel általában olyan fél centi nyerhető.
ha ez nem megjátszható, mert már eleve ott van, ahol közelebb esik a láncvonalhoz, kiméred, mennyi hiányzik, és veszel olyan méretű blokkot.
achtung!
a monoblokkok zömmel szimmetrikusak. vagyis 1mm-es különbségnél a láncvonalban általában 2mm-rel kell széelesebb legyen a blokk.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Köszi és Tamásnak is köszi a tippeket.
Normál 5-karos shimano hajtóművem van. az 52-es tányért használom, és most kívül van. Leszereltem a 42-est, tehát elvileg van hely belül, de nem tudom, hogy elfér-e ott egy ekkora tányér. Ránézésre olyan 5-10 mm-van a váz és a tányér között. Ki fogom próbálni.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Megnéztem, nem fér el az 52-es belül.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
A monoblokk hajtásoldalon KOPPANÁSIG megy, pár spéci kivételtől eltekintve (pl. miche monoblokkok) nem tudod arréb tolni az egész rendszert. Szimlán leméred a mostani monoblokkod hosszát (leszedett hajtókarnál), megnézed, hogy mennyivel mehet beljebb a hajtómű (váztól maradjon 2-3mm azért) és kétszer annyival rövidebb monoblokkot veszel (itt jönnek képbe a nagyon rövid, 107, 110-es méretek).
Ha áttérsz imbuszos hajtóműcsavarra a régi dugókulcsos megoldásról akkor az -1mm-t számít (ennyivel jobban rá lehet húzni a hajtókart a tengelyre, de csak ÉSSZEL)!
Köszi, megint tanultam valamit! :)
------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Ahogy a képen is látszik, van egy alátét a monoblokk hajtás oldalán, amit ha kiveszek, nyerek fél centit.
http://picasaweb.google.com/lh/photo/fCbx_K1UWbE9-oPCv1L0GA?feat=directl...
Ki is vettem ma. Erre az első utamon kb. a 3. percben ledobta a láncot.
Lehetséges, hogy túl bentre került a láctányér? Most olyan 2-3 mm van a váz és a lánckerék között.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Wow, ez házibarkács volt eredetileg az tuti.
Szedd le a láncot teljesen és a hajtómű felöl EGY SZEMMEL nézz el a hátsó fogas irányába. Ha jól csinálod, akkor a hajtómű fogai egy vonalba kerülnek nézz fel (át a hátsó fogasra) és látod, hogy az is egy vonalban van-e vagy mozdítani kell-e a fejedet hozzá.
Nekem így sikerül 1mm-en belül belőnöm a láncvonalat. Ha már fenn van a lánc akkor lehetetlenség szemre megnézni.
Na azt hiszem, hogy azért dobta le a láncot, mert olyan közel került a hajtókar a vázhoz, hogy a rövid váz, hosszú hajtókar miatt, ha rosszul tartom a lábam a pedálon, sarokkal le tudom tolni a láncot.
-----
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
ellenpéldának ott van a shimano szabad, ami alapból csendes, és sokszor a szingóm hangosabban surrog az úton, mint ahogy működik a rugó, meg a kilincs :)
a nagyon kerregős meg lehet erős rugótól, vagy ehhez még tartózó több kilincstől is (pl trú bmx cuccok)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Én is shimanohoz vagyok szokva, az tök néma. Minden esetre hajtom ezt a racsnit, amíg bírja, aztán cserélem valami komolyabbra.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
nincs ráírva csak annyi, hogy Leader, meg B és 60
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
Lehet hogy tojás van a lánctányérodban, és ezért nem teljes körpályát ír le. Biopace tányérok ezért nem alkalmasak egysebizni.
Amúgy a túl feszes lánc simán blokkolhat. Mikor beleerőltettem az ejtőpapucsos vázba a fix hajtást, a lánc olyan szoros volt egyszer, hogy csak a hajtókar levételével tudtam kivenni a kereket :-(
És a lánc is nagyon fékezte a forgást
_________________________
Kerékpáros BANDI-ta, két paci büszke tulajdonosa: egy hormontúltengésben szenvedő Giant fixi, és egy bájos teljesenkék Mali Ironman
Egy kicsi 8as van a tányérban, de nem vészes. A láncvonal viszont lehetne egyenesebb: a tányért még lehetne beljebb vinni a váz felé.
Tegnap éjjel "berepültem", teljesen rendben van. Az egyetlen, ami zavar az a szabadonfutó hangja. A Shimano 105ös hátsó agy racsnija hangtalan, ez meg tikitikitikitikizik nekem üresben. Szokatlan.
----------------------------------------
Kék-fehér Simplon outi. Hidegben ERRŐL tuti megismertek. :)
sziasztok
kmc láncomhoz kompatibilis lehet a sram patentszem (mind2 9 sebességes). vagy keressek kmc szemet?
d
Igen, kompatibilis.
Sziasztok!
A láncom eléggé megnyúlt, a racsni kotyog a kazettatesten, fogai is elkoptak... Ezek cseréje kb. mennyibe kerülhet? Ha beszerezném a cuccokat, a BK segítene összeszerelni? Persze nem ingyen (félek, hogy a szervízes lenyúl...).
Cyclists liberi!
Érdemes webáruházban megvenni, pl. bringabutik.
Láncból a Sram PC870 a nyerő nálam (1860 ft), bár ha olcsót akarsz akkor jó a KMC Z50-es (1050 ft, 8-as rendszerre nem jó).
Sorból menetes racsni esetén a Shimano 6 vagy 7-es racsnija a nyerő (2070 illetve 2230), míg kazettás fogasból a Shimano és a Sram is tuti (2300-tól 3500-ig).
Tehát a jó lánccal és minőségi sorral együtt 4-5000 környékére jön ki.
A BK-ban simán ki tudod cserélni, természetesen ingyen, bár ha adakozni szeretnél akkor szívesen vesszük. Ráadásul pár utcával van csak arrébb, mint a butik (ugye tudod, hogy átköltöztünk a Szimpla Kertbe a Tűzrakból?)! :-)
Köszi a gyors választ, tudok a költözésről! :) Legkésőbb péntekre szeretnék meglenni vele, addigra nem tudom, hogy teljesül-e a rendelésem (még nem rendeltem). Továbbra is kedden meg csüt. este tudtok fogadni?
Cyclists liberi!
1, max. 2 napon belül meghozzák. Továbbra is kedd - csüt. van nyitva a BK, de a héten még pakolunk.
Sziasztok!
Múltkoriban láttam olyan első villogót ami a kormánydugóban volt kétoldalt. Azóta is keresek olyat, de hiába.
Ha valaki tudja hol lehet ilyet beszerezni, az légyszi ossza meg velem.
Köszi.
Náluk érdemes lehet megkérdezni:
www.bringapont.hu
(Bringaexpon azt mondta a srác, h erősen össze vannak fonódva a ridebike-al, náluk meg még majdnem van is:
http://ridebike.hu/termekek/kiegeszitok/lampa/elso-lampa/9126+noname+vil... )
Amúgy a schwinn-csepel a nagyker, az ő közel eső kisker partnereiket is végig lehet hívogatni:
http://www.schwinncsepel.hu/index.php?page=6
Vagy import:
http://www.bikepartsplace.com/discount/bar-end-light-dropflash-road/
Nemrég lecseréltem öreg négyszöges hajtókaromat octalinkesre.
Sajna néhány 10 km után le szokott lazulni. Jó, tudom, megtépem majd egy hosszú 8-as imbusszal, itthon csak kis játékimbuszom van.
De elekzdett foglalkoztatni a gondolat, hogy ki tud-e az octalinkes hajtókar is "tágulni" úgy, mint a négyszöges, hogy soha többé nem tudod normálisan és tartósan meghúzni.
Mit gondoltok/tudtok erről?
-----
atysh
igen, én már találkoztam ilyennel. lelazulva használták egy darabig, el is nyalódott az anyag, soha többé nem lehetett rendesen ráhúzni.
ne használd úgy!
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Mik az alu szarvkormány anyagfáradásának jelei?
Tegnap hazafelé, ahogy egy indulásnál keményebben odaléptem és meghúztam magam felé, kézzel érezhető volt a mozgása a bal oldalának + "ciccegett".
Megnéztem, kívülről nem látszik semmi. Ez normális, vagy ideje cserélni?
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
ööö, én úgy tudom, hogy a cicegés az gyakorlatilag ropogása a mini töréseknek, ahol szét fog törni. Ne legyen igazam (mellesleg egy kormány még melóval együtt sem tétel egy törött állkapocshoz képest).
Sajnos nincsenek jelek. A nagyon könnyű monti kormányokat (itt most nem a városban használt gépekről van szó) épp ezért illik 2 évente cserélni. Sajnos az alu alattomosan törik, minden figyelmeztetés nélkül. Szerintem cseréld.
Köszi. Ez egyébként nem monti, hanem országúti kormány.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Vettem, csak példának hoztam fel. Az is alu.
Üdv!
most vettem egy Puch cangát, eszi a rozsda minden baja van, éshát felépítésre vár.
Na most én nem vagyok ebben akkora penge úgyhogy lenne pár , főleg kompatibilitással kapcsolatos kérdésem.:
először is erről lenne szó:
http://www.kephost.com/images/9p55918ue6u6cjfmhiks.jpg
http://www.kephost.com/images/upsvjbb5aazfrj36a89d.jpg
gondolom cserélni kell a fogaskoszotút, láncot, féket, felnit , gumiköpenyt. hajtómű marad mert nincs rá keretem.
Kérdés:
nagyon nagy munka a racsni otthoni beszerelése?
Jó nekem ez a racsni? http://www.topn.hu/Product.aspx?ProductID=50838
Milyen lánc kell hozzá? elöl lehet cserélni a fogaskerék tányérokat vagy csak a hajtóművel együtt?
Felnivásárlásnál miket kell nézni hogy jó legyen nekem? Jó nekem ez a felni? http://ebike.hu/termekek/kerek/felni/orszaguti-trekking/15574+altrix+spi...
A régi küllők jók vagy új felni új küllő? Mit jelent hogy szegecselt? külső gumi vásárlása mennyire/miben függ a felnitől? Kis vagy nagy benyúlású féknyergek kellenek? Esetleg ajánlanátok pár beugró szintű(kb a legolcsóbb, sajna ez van) terméket?
kijövök e 15 nagyon esetleg 20e-ből?
szeretnék egy szép lecsupaszított cirkálót csinálni belőle..
a válaszokat köszönöm
a menetes racsni felszerelése nem különösebb probléma. egy kis zsírt raksz a menetre, ha gyárilag nincs rajta, aztán szépen feltekered kézzel, amennyire tudod. utána az új láncot feltéve a hajtóművel rá tudod annyira tekerni, amennyire kell.
láncból 5-7 sebességes kell, érdemes olyan 1500-2000ft közöttibe ruházni, az olcsóbbak nagyon rossz anyagból vannak. kmc, cseh rétez favorit, shimano hg lesz pl jó.
az ékes hajtóműveken a nagyobbik tányér fix általában, és arra van csavarozva a kisebb. szóval ha leszeded róla a rozsdát, és nincs teljesen szétrohadva, akkor elég valószínű, hogy használható. ezekből nem spórolták ki az anyagot...
az altrix spider jó felni, elég masszív, de kopós a fékfelülete. azért pár évig jó lesz :)
mivel ez a felni magasabb profilú, mint az előző, biztos, hogy más méretű küllők kellenek. a régit visszafűzni még jó méretnél sem nagyon okos dolog.
viszont a kép alapján nem vagyok benne biztos, hogy ebben a vázban 622es kerekek vannak, inkább 584nek néznek ki. ha így van, akkor rövid benyúlású fékekre lesz szükséged. bikemagon, vagy pl vaterán, ki lehet fogni olcsón jó és korhű darabokat. ha 622es, akkor meg a hosszú longus az, ami használható, és elérhető.
a keretösszeget könnyen lehet, hogy meghaladod...
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Ezt szétszedni szarabb lesz mint összerakni :-) A lánc és sor kuka, inkább az a kérdés hogy szeded le az utóbbit (ha jól látom akkor kétkörmös leszedő kell hozzá, ha már rá van gyógyulva akkor szenvedés lesz).
A 6 sebis racsni jó lesz hozzá (a csatlakozása az összes racsninak ugyanaz), annyi a kérdés, hogy a +1 fokozat befér-e a papucsba. Mivel a kép alapján hely is van illetőleg újrafűzöd a kereket ezért a válasz nagy valószínűséggel igen (max. áthézagolod a lefűzött agyat és utána fűzöd hozzá középre a kereket).
Küllőből kell új. Ha nem 622-es méretű a gumid akkor az is (584, 630-asnál fordulhat ez elő), belsőkkel. Féket a már megfűzött kerékhez mérjél, ne akarj egyszerre megvenni mindent.
Szegecselt felni annyit takar, hogy a küllő lyukaknál a felniben van egy erősített perem (szegecs), ami miatt kisebb az esélye, hogy a túlhúzott-túlstresszelt küllő kitöri a felnit + emiatt picit erősebbre is lehet húzni a kereket. Ajánlom, bár az ilyen felnik 4000-től kezdődnek (rigida zac2000 trekking pl., mach1 roadrunner 5e, ambrosio excursion 5,5e)
Duplán szegecselt esetén mindkét fal szegecselt (tehát ahol a felni a belsővel-felnivédő szalaggal csatlakozik az is). Kép:
http://farm2.static.flickr.com/1120/720428074_864ac96276.jpg?v=0
Láncból Ogre által említettek jók (Sram pc830, kmc z50).
Hajtómű egyben cserés, de ha most rendbe teszed (szétszedés-tisztítás-zsírzás) és kiszeded belőle a hajlásokat akkor még sok ideig ki tud szolgálni. Kormánycsapágy dettó.
Nyereg-stucni szintén kiszedős, majd zsírral visszarakós történet (hogy ne rohadjon be).
Bowdeneket és golyóskosarakat biztos cserélni kell, ezek filléres dolgok, viszont a többi dolog túl fogja lépni a keretösszeget (külsők-belsők-felni-fék-lánc-sor), illetőleg a munkadíj is jelentős (két kerék átfűzése minimum 4-5e)
Mennyiért vetted a vasat?
@-ogre
@jazzp3ta
köszönöm.. a jövő héten neki is esek.
majd ragok képet ha kész :)
Üdv!
Láncvonal beállításával kapcsolatos kérdésem lenne.
Egy nexus 8-as beszereléséhez milyen hajtókar és milyen széles középcsapágy szükséges? A hátsó tengely fix, tehát ott a körmös lánckerékkel lehet csak korrigálni, ezt eddig értem. Azonban arra nem sikerült rájönnöm, hogy a hajtókar lánctányérja pontosan milyen szélességet ad? Van erre egy szabvány, hogy a megadott középcsapágy szélesség, az pont a lántányér közepét jelenti tulajdonképpen? Ezt a rejtélyt nagyon megköszönném, ha vki pontról pontra elmagyarázná.
nincs arra szabvány, hogyha x méretű a tengelyed, akkor y a láncvonal. nemrég vettem olyan egytányéros hajtóművet, ami a gyári monoblokkal 50mm-es láncvonalat ad ki. ezt persze addig nem tudtam, amíg fel nem szereltem. kisebb blokkal a tányért belülre rakva már kijött a szükséges 42mm.
azt szoktam csinálni, hogy berakok valami elfekvő középrészt, felrakom rá a hajtóművet, majd megmérem, hogy az mit ad. utána jön a számolás, mekkora a differencia, hol lehet csalni. elég nehéz ezt kikerülni, ha nem x gyártó hajtását és a hozzá való blokkot használod.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
+1
Bringakonyhában is úgy csináltuk, hogy begyűjtöttünk pár szétkopott ismert méretű monoblokkot és azokkal próbálva lehet megnézni, hogy egy adott hajtómű kb. mit ad ki, mert iszonyatos szórás van még adott alkatrészcsaládon belül is (különböző évjárat, stb.).
Köszönöm mindkettőtök válaszát! Ezek szerint először a hajtókart szerzem be, aztán az épp berakott középrészre felszerelve majd kiderül milyen szélesre kell a középcsapágyat cserélnem.
Elnézést a "duplázásért" és ha nem teljesen idevág, de úgy látom ez a fórum sokkal aktívabb, mint ahol először próbálkoztam, hátha itt több sikerrel járok :-)
Előre is köszönet!
---
Sziasztok!
Remélem jó helyre írok... a Család két bicaját szeretném megcsináltatni. Működőképesek, komolyabb gondjuk-bajuk kattogáson-nem váltáson-eresztésen kívül nem nagyon akad, de azért rájuk férne már egy kisebb tatarozás. Sajnos nem vagyok egy bicajisten, de azért nagyon szeretek tekerni. Megfordult a fejemben hogy majd én magam karbantartom a bringákat, de tisztában vagyok a képességeimmel... műszaki analfabéna vagyok :-)
Régebben félévente-évente vittem szervizbe a lovakat, de sehonnan nem sikerült eddig kellemes szájízzel távoznom. Most próbálom kihasználni az internet és - eme oldal - végeláthatatlan előnyeit és tippeket, javaslatokat szeretnék kérni, hová érdemes elvinni a pacikat. Az egyik egy összteleszkópos bringa (Hauser vázzal és váltóval - ez a menyasszonyomé), a másik csak első teleszkópos, Schwinn Woodlands. Ez utóbbin Shimano alkatrészek munkálkodnak. Emiatt az is megfordult a fejemben, hogy Shimano szakszervizhez fordulok, de erről igen gyorsan lebeszéltek.
A XVIII. kerületben lakom, elsősorban itt keresnék/kerestem volna szervizt, de készek vagyunk bárhová eltekerni és akár több napot várni, ha megéri. Nem vet fel a pénz, de skót sem vagyok, inkább kiadok plusz egy-két ezer forintot, csak mondhassam azt egy héttel - egy évvel később, hogy megérte.
Teljes generálban gondolkodom, plusz lehet, hogy egy-két belső alkatrész már nem az igazi, cserére szorul (remélem nem). A belsőket és a gumikat is szeretném lecseréltetni.
Ahogy olvastam, a Zöld pontot, az Allezt, a Bringalandot, a Bikediscountot, a Bringarázst, a Bajnokot és a Nellát többen ajánlották - igaz jó párat ezek közül többen le is húztak. Szóval teljes a tanácstalanság.
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget, a hasznot tippeket!
Slashi
A bringakonyhával mi a gond (azontúl, hogy pont két hétig költözés miatt szünetel)?
www.bringakonyha.hu
Itt simán nekieshetsz és még meg is tanulod.
Szia!
Nekifutok, megpróbálom, nagyon szépen köszönöm!
Üdv,
Slashi
@feb
5000 HUF :)
@feb
5000 HUF :)
Szejasztok!
Mit gondoltok, mekkora az esélye annak, hogy kicserélek két külsőt, gumileszedő és tapasztalat hiányában? Sose csináltam.
Vagy inkább maradjak a BK-nál? Mikortól él újra a hely?
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Hol akarod ezt megtenni és mikor?
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
A külső még a boltban van. Ha BK akkor ott is marad, és a boltból mennék BK-ba. Ha nem, akkor hazahozom a XI. kerületbe és itthon gondoltam. :)
Valamikor a jövő hét folyamán. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Csak azért kérdeztem, mert a hétvégén itt melózok a XI.-ben és mindig van nálam egy valag szerszám, közte gumileszedő is.
Most mondjuk még monoblokk-kulcsot és hajtókarleszedőt is hoztam, meg szerelő-abroszt. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Klassz, köszi. A gumikat csak a jövő héten hozom el.:) és rögtön veszek gumileszedőt. Aztán megpróbálok csodát tenni. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Egy apró tanács, nem emlékszem, hogy más írta volna: behelyezés előtt egy kis levegőt pumpálj a belsőbe, így könnyebb úgy betuszkolni a külsőbe, hogy nem csavarodik el + a gumileszedővel elcsípni sem olyan könnyű.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
Na, akkor még pumpa is kell. :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Igen, az sosem árt, ha van. :)
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
A sarkon van benzinkút, eddig az bevált tökéletesen. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
a benzinkút jó, ha autószelepes a belsőd, és nem 7 bar az üzemi nyomása a köpenynek. én pl a szingóval meg sem próbálom, egyszerűbb a teleszpókos zsebpumpa. :)
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Gumileszedőt minden nagyobb boltban tudsz venni, tecsóban is. Fontos szerszám, ennek hiányában maximum kis villáskulcsot érdemes használni, az viszont tönkreteheti a belsőt.
Eladó Scott yz4:
http://piacter.bikemag.hu/showproduct.php?product=288171
A jó gumileszedő alaphelyzetben nem fémből van (mivel ez karcolja és el is deformálhatja a felnit), hanem erősített műanyagból (üvegszálas, stb.).
Otthon elég nehezen találsz ilyet (talán eldobható evőeszközzel meg lehet csinálni), ettől függetlenül (főleg ha monti, szélesebb gumi, stb.) meg lehet próbálni leszedő nélkül is, de felni-gumi függő hogy sikerül-e.
Javaslom a Tacx és a schwalbe gumileszedőit, 700 pénz és még a legmakacsabb gumit is le lehet varázsolni velük ha betartod azt a szabályt, hogy először csak BEHELYEZED a 3 leszedőt egymás mellé és utána hajtod le egyenként (sokan elkövetik azt a hibát, hogy előbb beraknak egyet, lehajtják, majd beszenvedik a következőt, lehajtják, stb.).
Még egyelőre az elméleti megvalósításon vagyok megakadva. Majd keresek tudományos leírásokat először róla. Sose csináltam ilyet, de ha nem nagy ügy, előbb-utóbb, jó tudni ezeket is.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Pont a hétvégén akartunk BK-s videót készíteni erről.
Egyébként itt van segédlet (itt egyrészt a berakást elrontja, mert ahogy előzőleg mondtam előbb berakjuk a 2-3 leszedőt és utána hajtjuk le, nem úgy ahogy a videón van + inkább kézzel fejtjük le utána az első peremet, nem a sorjás gumileszedőt körbefuttatva):
http://videa.hu/videok/sport/tartsd-karban-a-bringad-6.-bicikli-defekt-g...
Ez angol, de jó:
http://parktool.com/repair/readhowto.asp?id=100
http://www.ehow.com/video_4985714_change-bicycle-tire.html
http://bicycletutor.com/fix-flat-tire/
Most nézem, hogy mindhárom videó elrontja :-) Tehát a lényeg, hogy előbb behelyezed az összes leszedőt és utána hajtod le, ezzel még a 32-es contactot is le lehet szedni az országúti felniről :-)
Hú, köszi! Lehet, hogy akkor beruházok egy gumileszedőre és jövő hétvégén kipróbálom. Max. ha elrontom, házhoz hívok vkit a géphez. :D
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
örülök,ha csináltok videot!
Ezek itt nem a legjobbak.szerintem.
Pár hibát (alapvető)mind elkövet,ami a gyakorlatban komolynak számit.
Pláne hogy a szereplők "szerelők"
A bringák töbsége nem monti így eleve hibás a felrakás.
Tudod mire gondolok itt.
Már egy 28-as szélességű guminál is gond betuszkoni a szelepet a bemutatott módszerükkel.
Ragasztót én teszek a foltra is,mert annak elmulasztása okozott már gondot.
különben pedig garatula a munkásságotokért.
Egyszer végre lesz rá időm beugrom hozzátok és valamit persze segíteni is szeretnék.
Tradicio és Minőség! 1954-ota :D
Nos, nekiálltam. :)
Egy kereket kicseréltem. Egész tűrhetőnek tűnik. A kérdésem az, belső gumi be tud-e szorulni a külső alá, vagy egyéb malőrt el tudok-e követni. Nem tudtam még levegőt fújni bele, mert a szomszéd fiú pumpája nincs kéznél. :)
Most kicsit furcsán áll, de tök új első gumi, és szinte nulla levegő, gondolom ez normális még.:)
Bíztassatok. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Be tud szorulni és frankó durrdefektet lehet összehozni (tapasztalat). Én azt szoktam csinálni, hogy elsőre csak annyira fújom fel a belsőt, hogy jól kitöltse a külsőt, de kézzel még kényelmesen végig lehhet nyomkodni körben a felni mellett. Így benyomogatva körbemegyek mindkét oldalon, egyuttal ellenörzöm, hogy a kölső a helyére tud-e majd szépen feküdni. Ekkor még az esetleges szelepferdeségen is lehet igazítani. Ha nagyon ráérek ezt nagyobb nyomáson is eljátszom.
Még egy tanács (by Jazzpeta): a külső felirata a szelepnél legyen, így defekt esetén a gumi leszedése után is megtalálod a sérülést a külsőn (a belsőn talált lyukhoz viszonyítva).
__________________
Mert így kerek a világ.
Még egy zseniális tanács: a szelepnél úgy igazítsd be (a belső alá a külső peremet), hogy a szelepet benyomod (azaz kifelé a felniből, bele a külsőbe), mert itt nem szokott felfeküdni rendesen a szelep körüli gumi vastagsága miatt.
Persze közben ne ereszd le a belsőt :-)
Na most megijedtem és elvesztettem a fonalat.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Na most megijedtem és elvesztettem a fonalat.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
No para! Olyan mint az óvszer: gyakorolni kell. Van egy technikája, de mindenkinek máshogy esik kézre. :-D
Viszont adtál egy ötletet (a regionális defektjavítás-oktatásra).
__________________
Mert így kerek a világ.
Azért az óvszer inkább a ti dolgotok. :)
Holnap megnézem, ha lesz időm. De nem akarnék durrdefektet másnak, mert béna vagyok az első szereléskor. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Azért az óvszer inkább a ti dolgotok. :)
A védelem szerintem mindkét fél ügye, ahogy a nem kívánt terhességre, vagy egy elkapott betegségre sem mondjuk, hogy az meg inkább a nők dolga.
--------------------------------------------
Káposztásmegyeri Aszfaltbetyár @ kék Simplon
csak vicceltem ám. ezért is a smiley. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Tehát mégegyszer: a leggyakrabban a szelepnél fordul elő, hogy a belsőt becsípi a külső a felnihez (felfújásnál itt a belső kitüremkedik majd kidurran). Ennek oka, hogy a belső itt a szelep környékén vastagabb és a nincs felfújva előre rendesen berakásnál, akkor bizony a külső pereme itt nem megy alá kapásból.
A helyzeten úgy lehet segíteni, hogy miután már a felnin rajta van a belső és a külső is (előbbi picit felfújva), akkor a szelepet (nemcsak a végét, az egész kiálló szelepet) megfogod és benyomod (azaz a felni felé, mintha ki akarnád szedni, de így a külső belső részéhez hozzányomva), ezzel eléred, hogyha esetleg a külső nem csúszott volna a belső alá akkor most alámenjen.
Így reggel mennyivel tisztább minden. :)
Köszi. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
legjobb ha felfújod egy kicsit csakhogy éppen legyen benne mondjuk 0,5-1 bar és a kezeddel jól megnyomkodod körbe igy nagyjából a helyére megy minden... én még hintőport szoktam szórni a kulsőbe és utána teszem bele a belsőt igy a csavarodás, elcsúszás lehetősége is kisebb...
Egyik kedvenc hajtókaromnak tönkrement a pedál tengelyt fogadó menete. Vettem hozzá perselyt a Zöldpontban, a javítást 4 ezerért vállalták volna. Ezt sokalltam, elmentem bevált műszerész szakimhoz, aki bagóért megcsinálta volna, de közölte, hogy nem metrikus menetemelkedésű a cucc, ezért nincs hozzá menetvágója. Bánatomban rápróbáltam a Városmajor utcára, ahol Lajos megállapította, hogy a perselyem rossz minőségű, egy jobbat rakat bele és az egész kijön négyezerből. Tudtok valami jó megoldást, ilyesmire gondolok: "hozd le a bikekitchenbe, van 24,5/24 menetemelkedésű 16-os menetvágónk és tudjuk is használni". Vagy jobban járok egy cserével...
Egy túlméretes menetfúró pedálhoz 25 ezer forintnál indul (és ez még csak a gagyi kínai), ami adomány eddig bejött azt tudtuk hasznosabb, fontosabb dolgokra is költeni (vegyszerek, alap szerszámok).
Ha ilyen spéci dolgokba is belemennénk, akkor lenne pár szerszám, ami sokkal jobban kellene (komoly centrírállvány, középmenet javító-fúró, nyomatékkulcsok, beletört csavar mentő balmenetes menetfúró stb.).
A BK elsősorban azért van, hogy alap dolgokban segítsünk, nem profi munkákat megcsináljunk az arra messze rátermettebb és tapasztaltabb szervizek helyett. Mellesleg Lajosnál szerintem nem fogsz csalódni a munka minőségében, eddig számomra ő a top (pedig aki ismer, tudja hogy szigorú a mércém).
BK-ban amúgy sem mi szerelünk, hanem csak segítünk neked szerelni - fentieket elolvasva esélyes, hogy nem lennél elégedett a munkád végeredményével...
Köszönöm a választ. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly beruházás a célszerszám.
Meg fogom javíttatni a hajtókart, igaz, hogy így valamivel drágábban jövök ki, mint egy használt cseredarabbal, de rosszul érezném magam, ha emiatt ki kellene dobnom egy amúgy jó alkatrészt.
A BK-be, mióta van, tervezem hogy ellátogatok, csak valahogy eddig soha nem jött össze. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom! Ha egyszer látom, hogyan működtök, biztos jobban képben leszek.
Egyébként szinte mindent magam szerelek a bringáimon és jellemzően elégedett is vagyok a végeredménnyel.
Lajosnál nincs jobb megoldás.
Ki a Lajos?
Beke Dávid
Az UB által hivatkozott műhelyvezető a Városmajor utcában (a régi Horváth és Orehovszky műhelyben ő a Horváth). A lehetetlen feladatokban eddig mindig ő segített, mindig sikerrel, magas színvonalon és nagyon korrekt áron.
Ha már így felmerült újra a téma, megírom a történet végét. Lajos gyönyörűen megcsinálta a hajtókart, és az előre megbeszélt ár felét kérte csak el, mondván, hogy a vártnál sokkal könnyebben sikerült a perselyezés. Több mint korrekt!
Hmmm. megjegyzem ezt a nevet...
Beke Dávid
mivel nem vagyok (még) valami nagy szerelőmester, ezért kérdezem, hogy:
lehet pályavázra agyváltót rakni?
Persze, minden gond nélkül. Normál 3-7-8-9-es agyváltót és 3 sebességes fixiagyat is lehet akár :-)
A lényeg, hogy a papucstáv stimmeljen, egy agyváltós agyat nem lehet annyira széles határok között hézagolni mint egy normált, illetőleg emiatt a láncvonalat is a középrész hosszának változtatásával (gyk. monoblokk csere) tudod csak belőni.
Bowdenháznak meg gyorskötegelő vagy régi országúti vázvezető bilincs (muszáj végigvezetned teljes házzal).
Talán pont 2 hónapja matuznál láttam egy ilyen öszvér bicajt.
áháá, köszi. akkor nem képtelenség az álmom. :)
hűű, 3 sebességes fixiagy... erről még nem is hallottam...
:)
Sturmey Archer SX3
http://sunrace-sturmeyarcher.blogspot.com/2008/09/s3x-fixed-gear-3-speed...
Új, úri cucc, gondolom aranyáron mérik majd :-)
annyira új, hogy kb 60 éve létezik ;) igaz, nem teljesen ilyen formában
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
Köszi a linket, én elsőre csak a 3-as agyváltóból 2-es fixit készítőt találtam meg.
nm. amúgy szívesen kipróbálnám, főleg túra célból, csak hát ugye ahhoz pénz kell. ami mókás, hogy az új sturmey alkatrészek expóra ár nélkül jöttek angliából, így azt sem lehet tudni, hogy az amúgy eléggé szép pálya hajtóművük, vagy épp a váltós fix agy mibe kerül...
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
agyváltóra érdemes sturmey archert venni. van szabadonfutós, meg fix is, kontrás bármiből felejtős. olcsóbb verzióból ugyan van shimano, de az nehézkes, mert csak marokváltó van hozzá, a szereléket össze kell bányászni, és 120as papucstávra nem is nagyon kapsz itthon, csak ha jól utánajársz (akkor sem biztos, én még nem találtam). briteknél van klasszikus váltókar, modern hüvelykujjas, kormányvégre szerelhető, meg marok. az aw modell 115mm-es, ami megy a 120-ba baj nélkül, 42-42,5 a vonala.
135ös tárcsás japó sík lánckerékkel 47,5mm-es láncvonalú.
×
portásművész, kerékpáros passzivista, professzionális outsider
ogreflikker
oké, felírom, köszi. :) bár még nem aktuális annyira, először némi fedezet kéne, de nem bírtam ki, hogy minél hamarabb megtudjam. :)
és ha már ennyire benne vagyok: ha egy hirdetésben csak a felsőcsőhossz van megadva méretnek, honnan tudhatnám meg az üléscső hosszát? nem akarom az összes hirdetőtől megkérdezni, amikor csak nézelődöm. (a milli oldalán olvastam a számolgatást, és ott az üléscső alapján van a méret.) vagy ugyanolyan, mint az oútinál? :)
Különböző vázgeometriáknál ez eltérő lehet, nekem is volt már magasságban jó de baromi hosszú vázam illetőleg túl magas de karban passzoló (előbbi 54/58-volt, míg utóbbi 56/56). Szóval sajnos meg kell kérdezni, 1, max. 2 cm-t még stucnival tudsz korrigálni, bár a hihetetlenül érzékeny és direkten forduló bicajhoz nagyon el kell találni méretet / geometriát.
oké, köszönöm. :)
Na hello :)
Megcsináltam a külsőcserét. Elvben jó. Felfújtam, nem durrant, de azért kicsit megijedtem, amikor a fényvisszaverőcsík furcsán futott, aztán kiderült a festő nem volt józan, mikor festette. :)
Amúgy nekem jónak tűnik. Viszont mikor vissza akartam akasztani a hátsó féket, az alábbi dologra lettem figyelmes.
1
2
Hogy a viharba jöhetett ez ki, és miként is tudom visszaapplikálni szakszerűen. Hogy is van a szakszerűsége. Nem elmélkedtem felette sokáig, inkább gondoltam, megkérdezem a hozzáértőket. :)
A másik pedig, hogy az első váltó, mintha hozzáérne 2/1 fokozatnál az átdobó részhez. Tehát lánc tekerése közben recseg. Első váltót is állíthatok akkor most?
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Visszaakasztod a bowdenHÁZAK-at a megfelelő akasztókba (fékkar becsatlakozás, felsőcsövön az első illetve a képen is látszó hátsó akasztó) és amint vissza akasztod a féket (pontosabban a 90 fokos v-fék pipacsövet) egyből megfeszül a rendszer rendesen.
Mi az a 2/1 fokozat? Középtányér és hátul a legkisebb fogaszámú fogas vagy a legnagyobb?
Elméletileg középtányéron nem használjuk a két hátsó fokozatot, ahogy nagytányéron a két felsőt illetve kistányéron a két alsót sem (keresztbe váltás).
2/1 2/2, igen az, amit irsz. Nem kell keresztbeváltani, a 2/2-t recsegés nélkül vitte eddig. Pont ezért nem tetszik, amit hallok. :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Két dolgot írtam (választó kérdés), szóval én pl. még mindig nem tudom melyikre gondolsz.
Ha a hegymászáshoz váltasz fel, akkor dobd le kistányérra és egyből nem a sor szélén kell futtatnod a láncot, hanem a közepén. Láncnak is jobb, váltónak is.
Hegymászós fokozat igen. Könnyű tekerés. De mindegy hova dobom (legkönnyebbre is rakhatom) a recsegés van. Szóval a váltó állítódott el? vagy más is okozhatja? :)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Ez rengeteg dolog lehet kapásból (váltók indexe, limitjei, bowndenház feszülés, hátsó kerék pozicionálása szar, stb.), hogy így látatlanba meg lehessen mondani.
Ajvé. :(
Egy full új bicajról beszélünk, nincs még benne 100 km se. Most csak külsőt cseréltem...
Köszi minden ötletet!
Mit tudok vele tenni?
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Új bringánál ez normális. Vissza kell vinni oda, ahol vetted és ingyen beállítják a váltót.
Szabadság, szerelem, sebesség
Köszi, akkor ez lesz!
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Detto, egy új bowden és kb. minden más még terhelés hatására mászik-nyúlik, tehát érdemes hosszútávon a finombeállításos dolgokat (fék, váltó) elsajátítani.
Szívesen elsajátítom. Pl. még mindig nem vitte el a tulajdonosa szervizbe, és itt áll az én lakásomban és engem bosszant, hogy nem értem mit kéne állítani rajta.
Lefotóztam a szitut. Mutatom.
Láthatóan a jobb oldali rész jobban ráfog a felnire. Így áll. A bal oldali fékrángatásra mozog, ez rezdületlen, érthető okokból. Ezt hogyan tudom beállítani? Be tudom-e? Vagy itt sokkal komolyabb bajok vannnak. Annyira zavar, hogy nem tudom megcsinálni, mikor már külsőt is tudok cserélni. (egyszerűbb fékigazításokat már csináltam, de ilyennel még nem volt dolgom)
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
http://videosmart.hu/video/kerekpar-karbantartas-4-fekrendszer-muszaki-e...
Szabadság, szerelem, sebesség
Köszi, erre ráakadtam magamtól is, de nincs benne válasz a kérdésemre. Ő egyéb dolgokat javít a féken, nagyjából, amit eddig is tudtam. Nálam nem középre van lőve a fék, csatolt fotón látszik, és ezt nem tudom, hogy lőjem középre.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Ennél többet már tényleg nem tudok neten keresztül segíteni.
Szabadság, szerelem, sebesség
A féktest tövében (ahol a vázra csatlakozik) van kívülről (és oldalról) állíthatóan egy csavar (mindkét féken).
Figyelj oda, mert ez nem a nagy 5-ös imbuszos csavar ami ott tartja a féket helyén! Inkább apró csillagcsavarhúzóval vagy mini (2mm-es) imbusszal állítható.
Ez állítja a rugó erejét a féknek. Amelyik oldal nem mozog (tehát itt a jobb), ott gyenge a visszatérítő rugó, tehát a beállítócsavart befelé kell tekerned (vagy a másik oldalt kifelé).
Bár így pofára a nem helyes bowdenvezetés / pipa is picit elhúzza a rendszert.
Próbálkoztam azzal a pici csavarokkal (imbuszosak), de nem változott ez a durva elhúzás. A bowdent magam is durvának érzem, mert olyat még sose tapasztaltam, hogy szétkapcsolom a féket, és a korábban beszúrt képen látható módon a bowden kijön a házából és világot lát. Köszi, marad akkor ennél a szerviz.
~o~o~o~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Lehet, hogy barbár módszernek tűnik, de próbáld meg, hogy azon az oldalon, ahol gyenge a rugó, kiakasztod a féktestből és óvatosan kijjebb hajlítod.
A rugó egy drótszerű acélrudacska a féktest hátulján, egy kis bütyökbe van beakasztva.
Ha megfelelően sikerült a kihajlítás, visszaakasztás után a kis csavarokkal már be tudod állítani a féket.
Ilyen esetben (ha pusztán a finomállítóval, akár tökig ki-betekerve nem változik) három dolog lehet:
- A vázba a rugó három helyre akadhat be (ha hátulról megnézed a fék-váz csatlakozását látszik), csak indokolt esetben szoktak eltérni attól, hogy mind a két fékrugó a középsőbe megy. -> kicsavarni a féktestet vázhoz rögzítő csavart és átrakni
- Szétment a féktest rugózása (pl. mert szétnyírta a műanyag házat az erős rugó, stb.), a képről belőve ez a v-fék a legalja (zoggie vagy alhonga) és itt sajnos ez előfordul -> csere
- Nincs középre fűzve illetőleg a papucsban középre rakva a kerék -> újrapozicionálás
Harmadik verzió tuti rendbe van, 1. csekkoltam, 2. fotón is látszik, vázhoz képest is kacskán áll a fék.
Még megnézem, amiket írtál, de van egy sanszom, hogy ezt már a szerviz oldja meg. Köszönöm a segítségeket!
~o~o~o~o~
Solo la AS Roma per sempre!
Agyváltó-szétszedésről készült leírásokat, képeket kerestem, de nem találtam, se itt se a google-n.
Ha valaki tud ilyenről és belinkelné, beírná, azért nagyon hálás lennék.
-
Beni
Kék outival, kék bukóban, vagy Budakalászon kopott matt fekete Csepel-Campinggel :-)))
Itt érdemes keresgélned: http://hubstripping.wordpress.com/
http://bikemag.hu/altalanos-technikai-forum-f12/agyvaltok-59/
A fórumon páran készítettek fotókat szétszerelt állapotú agyváltókról, a hubstrippingen pedig gyártónként vannak különböző nyelvű cikkek, leírások.
konkrét tipus?
Talán tudok segíteni.Párral volt már dolgom.
Eztnemrégen javítottam.
Ezpedig most van soron
Tradicio és Minőség! 1954-ota :D
JP és egyéb BK bennfentes felé:
jövő héten valószínűleg beugranék összedobni az SS-t.
kérdés, hogy van-e még 1 vagy 2mm-s hézagoló monoblokk alá, illetve szükségem lenne 3db kötegelőre. ezen kívül minden meg lesz, ez a pár apróság megoldható helyben?
a másik, hogy szigorúan csak kedd-csütörtökön vagytok nyitva a nagyközönségnek?
Hézagoló az nekem volt, nem a BK-nak de már én is kifogytam belőle. Próbáld a Bajnokban.
köszi, beszereztem.
viszont az építést megint el kell halasztanom. :(
helló!
segítséget kérnék.
új kerekeket tervezek venni mert a mostaniban gyakran eltörik a hátsó tengelyem. nem igazán bírja a 125kg-ot. (nagyon olcsó kerekek 10.000 volt a 2)
azt javasolták hogy kazettás agy jobban működne.
valószínű rendelni fogok.
ezek a kerekek a relatíve kevés küllővel bírni fogják a súlyt?
http://www.chainreactioncycles.com/Models.aspx?ModelID=31957
http://www.chainreactioncycles.com/Models.aspx?ModelID=387
http://www.chainreactioncycles.com/Models.aspx?ModelID=304
http://www.chainreactioncycles.com/Models.aspx?ModelID=247
mint az nagyjából látszik is nincs rá túl sok pénzem. csak városban rohangálós bringába kellene...
ehhez a váltóhoz mindenképp sis-es váltókar kell?
mert ahogy néztem elég horror áron vannak szerintem.
vagy esetleg más ötlet városi bicajhoz? (fixit nem erőltetném)
köszi a segítséget!
Nem fogják, ez (legalábbis az első) egy országúti edzőkerék, azt hiszem 80-90kg-ra van tervezve max.
Én inkább fűznék valami stabilat (pl. Novatech iparis agypárra DT küllőkkel 3keresztre valami erős szegecselt felnit -> pl. Mach1 RoadRunner, Ambrosio Excursion, stb.) ezerszer tovább bírják mint egy ilyen, ráadásul nem drágább mint a fentiek.
Ha nincs rá pénzed miért erőlteted a 9-es rendszert? A 8-as is simán elég városban (kazettás agyra bármelyik rámegy, 8-9-10).
nem erőltetem én csak ugyanannyi árban itt..
Én körbenéznék máshol is, mert pl. Sramban kijössz a feléből és 8-as rendszerben nem rosszabbak mint a Shimano cuccok.
Kereket meg továbbra is készíttetnék kazettás-ipari csapágyas agyra fűzve DT Champion vagy Sapim Leader 2mm normál küllőkkel, 3 keresztre szegecselt felnivel.
ma a hajtóműcsapágy új szokásba kezdett. ahogy tekerem, minden fordulatnál mintha ugorna egyet. így most nem merek hosszabb utakba belevágni, nehogy lerobbanjak a város másik végében. tudnék ezzel valamit itthon kezdeni vagy inkább szakértőre bízzam? HELP me plíz!
Nézd meg első körben, hogy laza-e a középcsapágyad (megfogod a hajtókart - nem a pedálnál! hanem a kart magát - és semmilyen irányban nem lötyöghet).
Ha mégis lötyög akkor vagy monoblokk csere vagy hagyományos középrész esetén utánaállítás (opcionálisan de ajánlottan teljes szétszedéssel, tisztítással és zsírzással).
Az ugrás egyébként inkább elkopott lánc - hátsó sor, esetleg szétkopott racsni mechanikára utal. Nézd meg hogy az összes fokozaton csinálja-e ezt.
A rossz hír, hogy otthon nem tudod ezeket megoldani (max. pl a brignakonyhában), mert túl sok speciális szerszám kell hozzá: hajtókar lehúzó, középcsapágy villáskulcs vagy monoblokk bontó, sorleszedő, láncbontó, stb.
hát, lötyög a hajtókar.
akkor irány a szerviz.
köszi a segítséget. :)
Haliho,
Nem tudom, jo helyen kopogok, de tanacsra van szuksegem.
Penteken defektet kaptam, es ido hijan megkertem apamat, hogy cserelje a belsot. Nem tudom, hogy ellenorizte egyaltalan, de nem lett jo, tegnap esti tekeres kozben ereztem, hogy mertanilag nem kerek, nagyobb sebessegnel kellemetlen a rangatas. Megvizsgaltam, s eszrevettem, egyes pontokon joval vastagabb, domborodik.
Ugyhogy utana felpumpaltam az itthon levo, apam altal foltozott belsoket, es legnagyobb meglepetesemre nem egyenletesen lettek felfujva: http://www.atomboy.hu/belso/
Gondoltam, hogy elcsavarodtak pumpalas kozben, ezert probaltam kisimitani, es elorol, de ugyanilyenek lettek. Ugy sejtem, az ilyen elvaltozasok miatt kenyelmetlenne teszi a haladast. Ott vannak az elvaltozasok, ahol a ragaszto van.
Ti mit csinaltok a defektes gumikkal, hogyan kell igazabol foltozni, hogy ne ilyen legyen? Apam lassan halad, alig 9 kmph-val, igy nem erzekeli az ilyen problemakat, de 25 felett rohadtul zavaro tud lenni a himbalozo nyereg, es instabil a hatso kerek tapadasa...
Mit tehetek?
atomboy
----
Biciklizes Szegeden
volt már ilyen gondod, vagy ez az első ilyen belső?
a folt nálam is kevésbé tágul, de itt én inkább hibás belsőre gyanakodnék.
Nem használt valamilyen oldószert a gumi tisztításához?
__________________
Mert így kerek a világ.
Nincs ezekkel a belsőkkel semmi baj. Próbálj ki egy vadi újat, az is hasonlóan fog kinézni! A belső szerepe a levegő benntartása, a nyomást a külső viseli.
A javított belsős kereked fenijére szerintem hanyagul lett feltéve a külső, ezért nem kerek. Engedd le annyira, hogy puha legyen de a felnin még ne lötyögjön és forgatva körben mindenhol igazgasd meg a külsőt, hogy egyenletesen feküdjön fel a felnin. A szelep környékén szokott leginkább előfordulni, hogy a külső rosszul helyezkedik.
A külsőkön szokott lenni egy vékony pici gumi él, aminek éppen ki kell látszania a felni mellett. Ezen könnyen ellenőrizhető, hogy jól ül-e a külső.
az általad fotózott belsőben lévő nyomás, max 0.5bar, de inkább még kevesebb. teljesen normális, hogy így néz ki. ha montiban puhára fújva használod akkor is, min. 2.5bar, ami azt jelenti, hogy tökéletesen felfekszik a külső falára, és sehol nincsenek benne ilyen kitüremkedések, mert a külső egyszerűen nem engedi.
tehát, a hiba nem a belsőben keresendő, hacsak nem került bele egykét csavarodás berakás közben.
Hello!
Én azt szeretném kérdezni,hogy valaki tud-e ajánlani olyan helyet,ahol szépen,igényesen homokfúvóznak és porfestenek?Eddig volt egy terv(Újszász utca,XVI.,de utolsó pillanatban sok negatív dolgot olvastunk róla:S) Lehet nem jó helyen érdeklődöm,de azért a választ megköszönném:)
üdv
http://criticalmass.hu/forum/20070617/bicikli-festes-hol-mennyiert
köszönöm szépen!:)
Vasárnap leugrattam egy padkáról, és eltört az U lakat tartó konzolom.
Azóta a kormányom hordom, de nem a legjobb megoldás.
Nincs valakinek elfekvőben egy ilyen?
nekem Trelock-hoz való van csak, de az nem lesz jó ehhez, ahogy nézem. amúgy én a táskámban hordom a lakatot, és teljesen jó.
....................................................
én inkább szimplán csak bringázok
Ez a lakat alaphelyzetben egy nehéz szar, a konzol alá van méretezve.
Hiába adnék még 3 konzolt, letörne az is.
Ez a konzol nálam ca. 2 évig bírta (még bringa váltás is volt közben).
Ha adnál 3 konzolt, előreláthatólag újabb 6 évre el lenne intézve a probléma.
Ha nem megy más úton, esetleg csináltathatok neked egyet. Persze ehhez látnom kéne milyen, és hol tört el.
Most szólt a nővérem, hogy megtalálta a saját lakatjához tartozót, és holnap ideadja.
Azért köszi!
Miből, mennyiért? :) Azt hallottam, hogy a citadel könnyen törik (az enyém még egyben van), de gondolkodtam már rajta, hogy lehetne fémből megcsinálni szépen, könnyen leoldhatóra...
__________________________
Ez egy ízléstelen aláírás.
Sziasztok!
A kérdésem az lenne, mi lehet a hiba, ha egy dombon felfelé a pedál átment szabadon futóba, s nem hajtja meg a hátsó kereket. Váltani tudok, a fogaskerekek forognak, de a kapcsolat megszűnt. A beteg egy 18 sebességes shimano váltóval ellátott Caprine mountenbike. Sajnos így bent kellett hagyni a melóhelyemen, így nem tudtam még szétszedni, de hátha valaki már ebből is tudja, mi a gond, s már a pótalkatrésszel térhetek vissza a biciklihez :)
Köszi!
Nem reteszel a szabadonfutó. Ha kazettás, akkor le kell szedni a fogaskeréksort és cserélni a racsnit, ha menetes akkor az egész egy komplett szerkezet és azt kell cserélni.
szabadonfutó gond lesz.
ha menetes agyon racsnis a fogaskeréksor akkor új racsni.
ha kazettás akkor szedd/szedesd szét a dobot, lehet törött kalapács, vagy rugó. ha nagyobb a gond akkor lehet, hogy egy új agy is olcsóbb lesz.
szerk. régen frissítettem, megelőztek.
Köszönöm a gyors válaszokat!
Ha haza hoztam megnézem menetes vagy kazettás.
Egy kis segítség:
http://parktool.com/repair/readhowto.asp?id=48
Monti, 3x6 sebesség, szinte tuti, hogy menetes racsnis a hátsó agy. Racsnit kell cserélni, mert az ment tönkre. Ehhez célszerszám kell. Vedd ki a kereket, vidd el egy bringaszervízbe, ahol 5 perc alatt tesznek rá egy új racsnit. Pár ezer Ft lesz. Már ha nem derül ki közben, hogy az aktuális hibajelenségtől függetlenül más baj is van, pl. a tengelyed elgörbült.
A helyedben elgodolkoznék rajta, hogy inkább vegyek-e egy kazettás agyú hátsó kereket...