28-622 reloaded



Folytatás a magwas által nyitott őstopicnak. Minden, amit tudni akartál az ideális városi trekking-gumikról: miért jó, kinek melyik vált be, hol érdemes venni.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
pata képe
pata
1 v, 2010-05-16 15:32

ogre: az előzőekben írtad, hogy
a felrakásnál nagyon fontos a felni-külső párosítás. eleve vannak merevebb drótozású gumik, és ha azt erősebb peremprofilú felnire akarod feltenni, megszenvedsz vele
Ez a peremprofil nekem új dolog, elmagyarázod? Azt hittem hogy a perem profilja szabványos, csak a belső szélesség változik. Le kell számolnom ezzel az illúzióval? :-)

-ogre- képe
-ogre-
2 v, 2010-05-16 16:35

sajnos az a helyzet, hogy léteznek szélesebb, meg kevésbé széles darabok. és 0,5mm is megviccelhet már jól. és lehet, hogy nem csak a felni szélesebb vagy éppen keskenyebb, hanem a köpeny pereme is így, vagy úgy van inkább kialakítva. ezért is lehet az ellenkezője, hogy pl kibújik a külső a felniből, pedig hivatalosan jó a méret.

konkrét felni-gumi párosítást sosem jegyeztem, de van, hogy ugyanaz a gumi az egyik felnire simán felmegy, a másikra meg nem. és ami vicces, hogy míg egy hajtogatós hutchinsont alig tudtam felrakni a weinmann(amúgy rigida) dpx felnimre, a drótos rubena v-80, ami iszonyat falvastagságú ahhoz képest, hogy 23milis, simán felcuppan rá.

brm képe
brm
3 v, 2010-06-13 19:09

Sajnos nálam is volt olyan campa felni amire minden egy szenvedés volt :-) De pl. most meg Mach1 210 + Schwalbe Silento 37-622-es meg úgy ment fel, hogy ahogy raktam a második peremet leesett az első (végül felfújva rajtamaradt de kézzel le lehet emelni).

Doom3d képe
Doom3d
4 v, 2010-06-13 16:55

Küllőszegecsek körül repedezett felni (36-ból 17-nél volt berepedve) cseréje közben vettem észre, hogy a gödröktől a váz papucs is berepedt. Ugyanakkor, amikor a felni is sérült. Elvittem hegeszteni, ott a CO hegesztő mesterről kiderült, hogy nagy motoros, és szólt, hogy foszlik a hátsó külsőm oldalfala. Mivel nemsokára megyek 500 km-es túrára, SOS kértem egy új külsőt.
Amit az őstopikban kinéztem pont nem volt, így egy Swhwalbe Marathon Plus 28-622 boldog tulajdonosa lettem. :)
Elég drága volt, de úgy tűnik, tényleg nem lassabb, mint a (jóval olcsóbb) Continental Sport Contact. A próbakörön 69.2 volt a max tempó, normál 7 bar nyomáson. Nemsokára jönnek a tesztek 9.5 baron. Ha jól sejtem, a defektvédő réteg miatt valamivel kevésbé ráz túlfújva, mint a Contact. Remélem, ez sokáig bírja.
Ha lesz rá keret, jövőre megy hátra egy Conti Gatorskin, a marathon előre, a munkába járósra meg contact.

PJohn képe
PJohn
5 v, 2010-06-13 18:05

Ha jól értem, eddig Conti Sport Contactod volt? Most gondolkodom rajta, hogy lecserélem Schwable Terra Cruiserem egy Sport Contactra, egy 2000 km-es túra előtt. http://pepedal.com/alkatresz/KULSO/schwal/terracruiser.gif

Jó dolog a Sport Contact? Mennyi idő alatt kezdett el foszlani? Még életemben nem használtam huzamosabb ideig slick gumit, kanyarban érezhetőbben gázos? Fékút? És mennyire érezhető sebességben/fárasztóságban a változás?

Gondolkodom még Conti Cyclocross Speed-en: http://pepedal.com/alkatresz/KULSO/conti/cyclocross_speed.jpg

Szerintetek melyik a jobb választás, ha főként országúton, random időjárási körülmények között el akarok vele tekerni Angliába?

Doom3d képe
Doom3d
6 v, 2010-06-13 19:03

Ez a második Sport Contact hátsó külsőm volt 9700 km alatt. Az előzővel rámentem egy "kerékpárút" fantázianevű tankelhárító akadályra Heves környékén, és beleállt valami vasbeton darab. A második kb. 6000 km-t bírt. Csomaggal és biciklivel együtt 125 kg vagyok.
Mátraházáról lefelé slick gumival 65-tel tudom venni a legtöbb kanyart. Mátrafüred előtt van egy, ahol kb. 55-re vissza szoktam venni. Fékúttal nincs gond.
Fárasztóság: 6.5..7 baron jól csillapít. Túlfújva (9..10 bar)kegyetlenül ráz, de gyorsabb. Terepgumihoz képest ég és föld.
A sima Contact vastagabb, ezért valamivel nehezebben kap defektet. Cserébe nehezebb. Viszont kb. ugyanolyan jól gurul.
Ha van időd online rendelni/disztribútorral hozatni, akkor a tippem a Continental Gatorskin 28-622: http://www.conti-tyres.co.uk/conticycle/ti%20ultra%20gatorskin.shtml
Ez egy edzőgumi négy évszakos használatra, megerősített defektvédelemmel. A magyarországi disztribútor nem tarja készleten, de rendelésre talán hoznak belőle.
Lehet, hogy a következő beszerzéseim egyike lesz.
A Sport Contact szerintem jobb választás, mint a Cyclocross speed.

PJohn képe
PJohn
7 v, 2010-06-13 19:50

Ja még valami... nem outiról van szó, hanem XC-ről, egy Gepida Alboin 500 CRS-ről (2008), mire kell figyelnem, hogy agumi menjen a felnihez? A felni szélessége mennyiben számít? Mennyi a különbség egy trekking/xc és egy outi felni között szélességben?

stp1 képe
stp1
8 v, 2010-06-13 20:30

alboin mint XC? az biza keményen cross gép és semmi köze az xchez.

felni-gumi mérettábla

trekkingre (~19mm belső) max. 28mm külső.
13-15mm-es outi felnivel tudsz menni ez alá.

PJohn képe
PJohn
9 v, 2010-06-13 20:56

XC = CC = Cross Country... Vagy megint tájékozatlan vagyok? Hol tévedek?

stp1 képe
stp1
10 v, 2010-06-13 21:06

így van amit írsz. csak ez a 26"os kerekű hagyományos mtb-kre vonatkozik.
a tied meg egy 28"os túra gép.
cross =/= cross country (olimpiai cross, régebben mtb gyűjtőnéven ment)

a cross egy sportosabb trekking.

wikiről:
"XC vagy CC

Az angol cross country kifejezésből származó rövidítéssel az elsősorban hegyikerékpár versenyzésre szánt gépeket jelölik. Az XC kerékpároknál a kényelemmel szemben elsődleges szempont a minél kisebb tömeg, a meghajtás hatékonysága és a gyors mászást lehetővé tevő versenygeometria. Leggyakrabban első teleszkóppal használják, tipikusan 80-100 mm rugóúttal, de előfordul merevvillás és összteleszkópos kiépítésben is.

Cross

A trekking lecsupaszított változata. Minden nélkülözhető alkatrész lekerült róla, például sárvédő, csomagtartó. Így inkább hasonlít egy hegyikerékpárra, de megőrizte a 28-as kerekeit, ami miatt ez előbbinél jobban használható országúton is."

PJohn képe
PJohn
11 v, 2010-06-13 21:11

Akkor bizony nagy marhaságot írtam... :D Süllyedek... Köszi, h megvilágosítottál :D Természetesen a crossra gondoltam:D

stp1 képe
stp1
12 v, 2010-06-13 21:14

így tanul az ember. :)

PJohn képe
PJohn
13 v, 2010-06-13 21:04

Amúgy csekkoltam a táblázatot, köszi:)

Doom3d képe
Doom3d
14 v, 2010-06-13 21:04

És hosszú, 2000km-es túrára nem érdemes 28-asnál keskenyebbet felrakni, mert a vékonyabb gumi hamarabb kopik. Meg ha csomaggal mész, akkor a virsli berogy.

norbijúzer képe
norbijúzer
15 sze, 2010-09-01 23:51

na hol most a legolcsóbb a conti contact?
28-66 recés. lehetőleg reflexes is :)

ma néztem, a hátsóm már majdnem slick-re kopott :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

norbijúzer képe
norbijúzer
16 cs, 2010-09-02 17:14

valaki?

Még mielött a topik nagyon elsüllyedne...

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

Fixálda képe
Fixálda
17 cs, 2010-09-02 19:32

Az a helyzet, hogy a bajnokban kapható 23 illetve 25-ös SuperSport mellett nem rúg labdába a sportconti. Igaz ez (is) slick, de 2,5e és kevláros + extra vastag futófelülete van (néha még 23-as hajtógatós is van ennyiért).

A sima Contact fogós, mert a 28-as méret ritka - tudniillik már nem gyártják, csak 32-től. Talán ZöldPontban illetve "A Kerékpárboltban" (talán csata u.) találsz.

norbijúzer képe
norbijúzer
18 p, 2010-09-03 00:19

nem kell contact-nak hívniuk, felőlem lehet touring plus is vagy mi az utódja.
csak ne 6-7ezer forintos ára legyen, mint pl az ebike-on :/

ez a dzsuvaidős bringára kell, úgyhogy azért akarok recéset.

na, megnézeget majd, amiket ajánlottál.
de ha valaki tud még boltot, ahol van, szóljon!
"legjobb ajánlat nyer" :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

otapi képe
otapi
19 p, 2010-09-03 00:33

Na, de recés még dzsuvaidőben sem kell, jó a slick olyankor is (lásd ősposzt). Esetleg homokban vagy hóban, de oda már vastagabb sem árt :)

norbijúzer képe
norbijúzer
20 p, 2010-09-03 00:39

köszi, de azt én tudom, hogy milyen talajon milyen felületű gumival szeretnék menni. nem tegnap ültem először bringán.

beked képe
beked
21 p, 2010-09-03 00:39

No igen én is erősen gondolkodom mit rakjak fel télre. Most sportcontact van fenn, nemrég vettem, de tavaly a trecking külső csőnyán leszerepelt a havas utakon. Node megéri e venni egy megfelelő recéset ha hó csak ritkán lesz (az úton)???? Tavaly mentem előszőr napiszinten hóban, igy nagy tapasztalatom sajnos nincs az winterbike-osok meg olyan helyről irnak, ahol ha hó van, akkor van hó.

Beke Dávid

-ogre- képe
-ogre-
22 p, 2010-09-17 15:14

a hó akkor gáz, ha a kocsik összetömörítik, meg feltörik, ahogy csúszkálnak rajta. azon slicktől trekkingig minden rossz, de talán még az erősen recés gumi is kevés. szűz hóban még a slick is jó, de sós latyakban is. a negatív mintázatú külsők hamar eltömődnek, az ilyenkor semmivel sem jobb. pozitív játszhat megint.

mcysh képe
mcysh
23 p, 2010-09-03 00:36

Sportcontactot vettem egy hónapja a Hajtipajtiban, úgy emlékszem, volt nekik recés is, 1800. A Bringabutikban, ami korábban biztos lelőhelynek számított, van (illetve volt ugyanekkor) a recés contactra megszólalásig hasonlító 28-as contact, csak más névvel, talán touring plus vagy ilyesmi, szintén ilyen árban.
===
bácsi a biciklin

Wadmalac képe
Wadmalac
24 p, 2010-09-17 15:20

Létezik 25ösben vmi gyártónál értelmes, a 28asokra hasonlító mintázatú (nem oúti majdnemslick) guma? Sajna a trekkingemen olyan szűk lesz a hely a fékpatkók alatt, hogy a 28as gumi felejtős.
Wad

-ogre- képe
-ogre-
25 p, 2010-09-17 19:53

25-ből már csak slicket fogsz szerintem találni.

ami eszembe jutott, a rubena flash is csak 28-ig megy. az olcsó, és tartós.

a rubena v80 meg ugyan 25-ös, de az nagyon slick. elég nehéz gumi, de jobban bírja a strapát, mint a legtöbb outi köpeny. talán a conti super sporthoz hasonlít a legjobban, csak vastagabb az oldalfala, meg erősen olcsóbb.

Wadmalac képe
Wadmalac
26 k, 2010-10-26 09:29

Pfff, nézelődtem, az egyetlen amit találtam, a Conti Marathon Plus, amiben volt 25ös normális trekking mintával. Csak 10.500,- Ft egy db gumiért eléggé csípi a szemem.
Márpedig én télen slickkel nem igazán szeretnék járni. Elég gyakori lenne a bringa felül mutatvány.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok

Wad

Fixálda képe
Fixálda
27 k, 2010-10-26 11:40

Két tavalyi telet is slickel nyomtam le, egy esésem volt, de az is sínbe ragadt kerék miatt.

Bár nagyrészt csak főutakon mentem vele, szóval havas brignaút - ösvény - stb. vonatkozásában nem biztos, hogy ezt választottam volna.

Wadmalac képe
Wadmalac
28 k, 2010-10-26 12:17

Hát különösebben én sem tervezem a hóban caplatást, de sose lehet tudni. Az oútimon szigorúan 20as negatív mintás majdnem slick Michelin Dynamic van, a trekkingemen azonban semmiképp sem akarok hasonló fílinget. A villa 25-nél nagyobbat nem enged, a pozitív recét meg kívánja a lelkem, szeretném a trekkinget a lehető leguniverzálisabban használni, nem lesz bitumenre kötve. Téli félfagyos földút, pocsolyafoltok meg slick esetén hamar átrendezik a vertikális bringás-bringa sorrendet. Arccal fékezésben meg nem vagyok rutinos. :)
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok

Wad

R-nesto képe
R-nesto
29 k, 2010-10-26 19:40

Merre volt ez? Felénk tavaly is csak egy tél volt...
:P

Hotyhogy képe
Hotyhogy
30 k, 2010-10-26 20:09

Talán az egyik az északi, másik a déli féltekén?
_____________________________
Karácsony nem kell, hogy együtt járjon az én mákos beigli evésemmel.

IPG képe
IPG
31 cs, 2010-10-28 00:26

Tavaly megmásztam szűzhóban 28-as slickkel a gellérthegyet... :P

.
fehér fixi, kék táska

norbijúzer képe
norbijúzer
32 k, 2010-10-26 23:21

tavaly karácsony környékén bringáztam a 28-as recés conti contact-tal budaörsről (tehát nulla só és takarítás) havazásban, meglepően jól tapadt. jégen, meg 10cm-nél mélyebb hóban már esélytelen, de amúgy tényleg meglepődtem, hogy a friss hóban mennyire biztonságosan tudtam menni (és kanyarodni is megállni is). persze vissza kellett venni a sebességből, meg a kigyorsításokból, de szerintem ez még a szöges traktorguminál is így van :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

pata képe
pata
33 sze, 2010-10-27 00:21

A szöges gumi automatikusan gondoskodik róla, hogy ne kelljen visszavenni a sebességből :-)

norbijúzer képe
norbijúzer
34 sze, 2010-10-27 07:38

ha megfinanszírozod nekem, igérem, felteszem ;) (van 28-622 méretben is? merthogy az fér el a bringán )

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

pata képe
pata
35 sze, 2010-10-27 08:58

:-)

Nokian A10-ből tudtommal 32-es a legkisebb, Schwalbe Marathon Winterből pedig 35. Ha tényleg outi és nem fér oda nagyobb, akkor szerintem kár vele próbálkozni.

norbijúzer képe
norbijúzer
36 sze, 2010-10-27 23:38

sárvédő miatt biztos, h nem férne el a 35-ös, de szerintem még a 32-es (amiből még kiállnak a szegek) sem.

de anyagi okokból nem fenyeget az a veszély, hogy ilyen méret gondjaim legyenek... :)

meg én bp-re tényleg feleslegesnek érzem. (földúton, bringaúton nem járok, kisebb utcákban a parkoló autók már eléggé letapossák, a nagyobb utakat meg takarítják)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

pata képe
pata
37 cs, 2010-10-28 14:05

Szöges gumi nem a hóra kell, oda felesleges, elég egy erősebb mintázat. A jégen van jelentősége. Budapesten tényleg kevés helyen szokott jég lenni, sózzák és takarítják, de ahol van, ott alattomos tud lenni.

norbijúzer képe
norbijúzer
38 cs, 2010-10-28 14:54

mellékutcákban, amikor már olvadni kezd a felső réteg azon a kőkeményre letaposott jegeshavas izén.
tavaly azért volt elég rendes hómenyiség, láttam sok olyan kis utcát, ahol egyszer sem sóztak, csak a letaposás volt. (egyszer-kétszer gyalogoltam arrafele, nem tudtam eldönteni, hogy hol rosszabb: a bokáig érő félig letaposott havon a járdán, vagy pedig a göröngyös, de kőkemény jéggé taposott úttesten. na ilyeneken tényleg jó lehet a szöges gumi)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

-ogre- képe
-ogre-
39 p, 2010-10-29 00:57

amikor tavaly leesett az első tényleg nagy hó, botor módon bringával indultam el. hamar kiderült, hogy sem az út nem lesz jó, sem a járda (vigyázat, kertváros). így a kettő között a szűzhóban mentem középtengelyig érő vattában szingóval. amikor kiértem az üllőire, szembesültem azzal, hogy sózás ide, sózás oda, erre nem elég. az út kb kamazzal, vagy nagyobb járművel biztonságosan járható, a csepelem meg nem az. így elszenvedtem magam a vasútig, amivel asszem két és fél óra volt az út a nyugatiig az átlag 23 perc helyett.
két nappal később már normalizálódott a helyzet, és a főutak teljesen járhatóak voltak. az egy másik dolog, hogy ez a sózás két bringám hajtását is csúnyán berohasztotta.

elfroland képe
elfroland
40 p, 2010-10-22 19:05

Tartós teszt. :-)
A Continental Sport Contact 28-622 külső gumi defekttűrése 9500 km után is jó. (Ebből 5000 km hátul, 4500 km elöl)
Eddig egyetlen defektem sem volt pedig most már így néz ki, és ilyen üvegszilánkok vannak beleágyazódva:
Linkek: 1. , 2. , 3.

IPG képe
IPG
41 p, 2010-10-22 21:34

futófelület valóban tökjó, nekem az oldalfala ment széjjel.

.
fehér fixi, kék táska

elfroland képe
elfroland
42 szo, 2010-10-23 18:23

Mennyi idő illetve kilométer után?

Fixálda képe
Fixálda
43 szo, 2010-10-23 18:26

Én most felraktam egy újat (1 évig állt) és nekem is volt egy pukli rajta :-P Szóval gyász, de elgurul.

elfroland képe
elfroland
44 szo, 2010-10-23 21:55

Ilyen még nem, de olyan gondom volt vele hogy egy felütéses (3bar a hó miatt, hülye ötlet volt :-) defekt miatt sok szál elszakadt a külsőben. Belülről megfoltoztam és azóta is használom.

IPG képe
IPG
45 v, 2010-10-24 00:09

Első kereken futott novembertől áprilisig, cca. 2ekm (télen is).
Szal bírja, de én a "két nap alatt a negyedik defekt"-ig nem vettem észre. :)

.
fehér fixi, kék táska

mcysh képe
mcysh
46 v, 2010-10-24 12:01

Én évek óta ezt a gumit használom, nekem általában 5ezer km körül bírja, a külső oldalfal egyszer mállott szét, de akkor is elővigyázatosságból cseréltem, nem lett defektem. Ezzel a külsővel még csak egyszer volt rendes defektem, meg kétszer becsípődéses, de az csak mert béna vagyok. Szerintem egyébként az vele a legnagyobb gond, hogy marhanehéz felrakni a felnire.
===
bácsi a biciklin

Stanci képe
Stanci
47 p, 2010-10-22 19:08

dekás Michelin Dynamic 28-622:
1) ráhúzható-e egy trekking(cross) felnire?
2) mennyire jó ez a gumi amúgy?

Kánaán képe
Kánaán
48 p, 2010-10-22 19:27

NEEEE!

nem szabad, nekem is volt, napi szinten voltak vele defektjeim, azóta is ezzel a szarral példálozok, ha a rossz külsők szóba kerülnek
---------------------------
http://fixedgearhungary.com

Stanci képe
Stanci
49 p, 2010-10-22 21:01

féltem ettől a választól :)
de kössz

Fixálda képe
Fixálda
50 szo, 2010-10-23 00:43

Neuzer Courier DT-vel alapból ezt kaptam, akkora fos hogy a fehér apró terméskövek (amiket parkban szórtak le) okoztak defektet. 1 hét után csere Sportcontactra.

Wadmalac képe
Wadmalac
51 k, 2010-10-26 12:27

Érdekes, 20asban tök jó. Csak állatira figyelni kell a guminyomásra. Ha nincs meg a 8 Bar, könnyen felüt.
Mindenesetre az elődje, a Tracer sokkal megbízhatóbb volt, vastagabb falúnak tűnt. A mintázat alapján a színvonalasabb utód az Orium lehet.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok

Wad

Fixálda képe
Fixálda
52 k, 2010-10-26 12:33

Ami nálam volt (ez a másodkategóriás Dynamic, szerintem a simához sok köze nincs) az max. 5.5-6 barra volt fújható, ebből is látszott kb. mennyit ér (szövetsűrűség).

Wadmalac képe
Wadmalac
53 k, 2010-10-26 15:22

Elszomorító, hogy a miche is megengedi magának a használat előtt eldobandó minőségkategóriát.
Eddig csak pozitív tapasztalatom volt.
_________________________________
Hobbim: örökmozgókat állítok meg és nullával osztok

Wad

makita63 képe
makita63
54 p, 2010-10-22 22:09

Tavaly véletlenül hozzá jutottam egy pár schwalbe lugano gumihoz.Igaz 622-23-as,gyémántmintás futófelülettel.A hátsót 8600-,az elsőt 10 200 km-nél cseréltem.2800 ft volt darabja.Esőben is szinte ugyanazzal a sebességgel tudtam haladni mint szárazon.2 defektem volt kerekenként.
Télen montival jártam,a mountain king gumi nagyon rossz volt,a black jack valamivel jobb,a decathlonos 1.75-ös volt még a legjobb.A másik kettővel voltam száraz időben terepen,ott jól teljesítettek.Téli gumira valakinek tipp esetleg?A mivel hóban is lehet menni?

Lassan,de gyorsulok

otapi képe
otapi
55 p, 2010-10-22 23:30

Az első gumimat próbaképpen lecseréltem 37-es Continental Travel Contact-ra, hogy kevésbé rázkódós legyen a gurulás. 2 nap alatt 2 defektem akadt, míg a 28-622-es Sport Contact-tal egy év alatt nem volt gond. Cseréljem vissza?
Pedig tényleg kellemesebb érzés vele menni a szar utakon. A hátsón még mindig a Contact van, ég és föld ahogy a két kerék veszi a kátyúkat.

zoldszem képe
zoldszem
56 szo, 2010-10-23 12:12

Tegyük hozzá a jó/rossz témájában: 28x622 nagy nyomáson jó, felütés ellen. Adjunk hozzá duplafalú felnit, ócska nagy belső küllőlukakkal és gyenge/nem elég széles tehát elcsúszó felniszalaggal. Kész a sok kerékszerelés receptje, de a külső a hibás :) eleinte. Persze vettem már a nagyon olcsó contiból is, ami anyaghibás volt az oldalfalán. Nézze meg az ember, mit vesz és szereljen rendesen, hamár. Életünk is egy van.
kulcsszavak : kona lava dome samu arpad sorry zold

kerekeske képe
kerekeske
57 szo, 2010-10-23 23:40

37-es Conti Contact. 2000km, kopás nem látszik, esőben is jó, Zéró defekt. 1500/db

28-as continental touring plus, 4000km fele elkopott, zéró defekt, esőben is király. Ez puhább keverék, mint az átlag 2400/db

Mindkettő másodosztályú, a fényvisszaverő néhol lejött, de a gumi nem üt, látszólag hibátlan. Nagyon megérte!

Még annyit, hogy a 37-es gumi 32mm széles, a 28-as meg 24mm. De pl. egy 25-ös maxxis detonator meg 27mm széles. Szóval a gyári számozásról ennyit.

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_
Budaörsön találkozhatsz velem.

Fixálda képe
Fixálda
58 szo, 2010-10-23 23:49

A conti mindig is alászámozott, hogy adott kategóriában könnyebb gumit tudjon felmutatni (hisz a legkönnyebben akkor csökken egy 28-as gumi mérete ha 25-ös).

norbijúzer képe
norbijúzer
59 v, 2010-10-24 20:39

én épp ma vettem észre, hogy ez a gumiméretezés erősen felnifüggő is.
(ez eddig miért nem jutott eszembe? pedig evidens...)
szóval egy szélesebb felnin a gumi is szélesebben lesz rajta.
sportcontact egy outi és egy treking felnin volt az élő példa.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

megyeridoki képe
megyeridoki
60 h, 2010-10-25 15:06

Szerintetek Csepel Royalon levő gyári Kenda 26-622 ill. 700/26 után mit kellene feltenni? 26-ost sehol máshol nem láttam, csak 25 és 28 a szokott méret.

Mottó:
"5 évesen fixivel skideltem, csak nem tudtam mi az."

pata képe
pata
61 h, 2010-10-25 15:11

26->25 szerintem nagyon minimális különbség, ha szereted a vékony, keményre fújt gumikat, akkor tegyél fel ilyet, ha meg eggyel nagyobbra vágysz, akkor 28-at. Őszintén nem igazán értem mi a probléma.

Fixálda képe
Fixálda
62 h, 2010-10-25 15:16

18 és 28 között bármit, bár kis ügyességgel a 32-es is rámegy.

A legközelebbi gumi amit ajánlok a Continental SuperSport 25-622, ez egy extra vastag kevláros gumi direkt fixire (bajnokban 2,5-3e volt pár hete).

Vagy Vittoriák (Rubino, Zafiro), 23-as méretben is elég vastag a többi 23-ashoz képest.

megyeridoki képe
megyeridoki
63 h, 2010-10-25 23:08

Köszi.
Mottó:
"5 évesen fixivel skideltem, csak nem tudtam mi az."

csaadaam képe
csaadaam
64 v, 2011-01-23 12:48

Tavasszal szeretném lecserélni a két gumit a bringámon. Gyári 28-622 Schwalbe Delta Cruiserek vannak rajta (barna oldalfal :), picit repedezettek, illetve hosszabb távon eresztik a levegőt, úgyhogy belsőcserék is esedékesek.

Két gumi között vacilálok:

  • http://ebike.hu/eyB/
  • Continental Contact 622/700 reflex B kat.

  • http://ebike.hu/Ab/
  • Schwalbe Delta Cruiser Puncture Protection Reflex HS392

    A contitól azért félek picit, mert B kat. volta miatt lekophat a reflexréteg, vagy hibái lehetnek. Viszont a mintázata jobban tetszik :)

    Melyiket vegyem?

    Belsőből a 18/25-622 felejtős? 28/37 vagy 28/35 stb. kellene? mondjuk ez?

  • http://ebike.hu/q7/
  • dybi képe
    dybi
    65 v, 2011-01-23 12:58

    Szia!

    Nekem két éve van "B" kat. contim semmi baja a reflex csíknak. Vedd meg nyugodtan.
    --------------------------------------------------
    A Földön élni drága mulatság, de legalább tartalmaz évente egy ingyenes Nap-körüli utat.

    üdv dybi

    elfroland képe
    elfroland
    66 v, 2011-01-23 14:04

    Nálam azon látszott hogy B kategóriás a Continental hogy a félre volt nyomva a márkajelzés. Amúgy semmi baja nem volt/lett.

    Fixálda képe
    Fixálda
    67 v, 2011-01-23 14:23

    Contactal jól jársz, belsőnek meg 20-28 specialized hosszúszelepes.

    csaadaam képe
    csaadaam
    68 v, 2011-01-23 15:38
    Fixálda képe
    Fixálda
    69 v, 2011-01-23 16:41

    http://bringabutik.hu/vasarlas/kerekpar-alkatresz-kiegeszito/gumi/belso/...

    Kérdezz rá, lehet, hogy már ez a rövid és csak ez van.

    csaadaam képe
    csaadaam
    70 v, 2011-01-23 20:35

    és miért fontos, hogy hosszúszelepes legyen?
    ilyen

  • http://ebike.hu/eCQ/
  • 42mm-es szeleppel pl nem lenne jó?

    mi a különbség ezek között a gumik között (800-1000 ft-os kategória)?

    stp1 képe
    stp1
    71 v, 2011-01-23 20:43

    attól függ milyen a felnid. egy aero, vagy félaero profilú felnibe kevés a rövid szelep.
    és pumpálásnál is magadnak könnyíted meg a dolgot minél hosszabb.

    csaadaam képe
    csaadaam
    72 v, 2011-01-23 20:49

    áhá. hát ez a felni elég alacsony profilú :)

  • http://picasaweb.google.com/lh/photo/cZAjojwmooO0cqqIiZSfwvzvAGiMtl4Vlcw...
  • szóval jó lenne a 42mm is, nem?

    miért könnyebb a hosszabbat pumpálni?

    norbijúzer képe
    norbijúzer
    73 v, 2011-01-23 20:53

    ja, ebbe jó a rövid is.

    a hosszabra könnyebb a pumpát rácsatlakoztatni, ha magasabb a felni profilja. a nagyon magas profilú felniből meg ki se lóg annyi a rövid szelepből, hogy esélyed legyen rányomni a pumpát.

    --
    --
    --
    "az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

    csaadaam képe
    csaadaam
    74 v, 2011-01-23 21:10

    pontosabban ilyen

  • http://ebike.hu/q7/
  • csaadaam képe
    csaadaam
    75 p, 2011-03-18 15:39

    Hali!

    Újra aktuális lett a téma, ugyanis azóta sem érkezett szállítmány a contitól.

    Szóval megrendeltem 2 Contactot, de nincs belőle, és nem is tudni, hogy mikor lesz. Viszont van a schwalbe-ből is, meg van ebből a michelinből:

  • http://ebike.hu/tB/
  • Michelin Dynamic 622

    Vagy a schwalbe újabb fajtája:

  • http://ebike.hu/du6/
  • Schwalbe Delta Cruiser 622/700c

    A miche tetszik, mert barna az oldala, és az menne a bringához (kormányszalag, ülés is barna, meg a gyári gumi oldala is). Viszont itt rosszakat olvastam róla. Tényleg szar?

    Fixálda képe
    Fixálda
    76 p, 2011-03-18 15:50

    Igen, tényleg ilyen szar. Nekem apró kavicsok kiszúrták.

    Szerintem jó helyettesítője a Continental SuperSport 25-ös méretben (majdnem olyan vastag cserébe elpusztíthatatlan és jó sokáig koptatható a felülete mert a direkt városi kommuter guminak találták fel). Bajnokban vettem 2,5-3e körül darabját, néha van ugyanennyiért kevlárperemes is belőle (könnyebb).

    Egyébként meg Vittoria Zafiro 28-622-ben illetve van újfajta Contact 28-622-ben ha kell minta rá (Pajtában most akciós, 1800 /db).

    Mindhárom gumi nagyon jó defekttűrő ha jól fel van fújva.

    csaadaam képe
    csaadaam
    77 p, 2011-03-18 16:50

    dilemma, hogy kell-e rá minta. A régi bicajomon zaffiro van, nagyon bejön. szerintem azért, hogy néha-néha szarabb úton / erdőben megyek, de 95%-ban városban, fölösleges még annyi minta is, mint ami a contacton van. viszont a reflexcsík vonz...

    Fixálda képe
    Fixálda
    78 p, 2011-03-18 19:19

    Az új contin nincs reflexcsík és a mintája is más mint a tavalyinak (az van 32-es méretben).

    Doom3d képe
    Doom3d
    79 p, 2011-03-18 19:33

    A supersport 25 mennyivel keskenyebb, mint a Contact 28? Az utóbbit én felfújva 24.8mm-nek mértem, 19-es felnire ment fel..

    Sápa-tag képe
    Sápa-tag
    80 p, 2011-03-18 19:38

    Mérve csak 23 mm. Így tudnak könnyű 25-ös gumit gyártani ...

    Fixálda képe
    Fixálda
    81 p, 2011-03-18 19:43

    14-15-ös felnire érdemes 28-as gumit rakni, trekkingen már túlságosan kilapul.

    Doom3d képe
    Doom3d
    82 p, 2011-03-18 20:46

    A 15-ös felni mennyire bírja a csomagos túrázást?
    pl. a Mach1 road runner 36 küllős változatban?

    90 kiló vagyok, +30 kiló csomag, 15 kilós bicikli, és szeretek országúton durvulni (65 km/h kátyús úton lefelé) A szerelőm szerint a szélesebb felni jobban bírja az ilyet. Ezért vettem pár éve Bike+ Acrobat Pro-t.

    Fixálda képe
    Fixálda
    83 szo, 2011-03-19 00:27

    80 kilo vagyok, a csomagos túragépemen pont ez van (Sora agyak, 36H roadrunner DT-vel fűzve, 28-as sportcontact). Még nem volt vele gondom és nem mászik.

    Az Acrobat Pro is egy nagyon jó és masszív felni, de a 28-as (valóságban csak 25-ös) gumi már nem való rá. 32 a minimum ami arra biztonságosan és már ballonosan felrakható (pl. ezért ideális rá a 32-es touring plus vagy contact).

    Hooborg képe
    Hooborg
    84 szo, 2011-03-19 12:39

    Akkor ezekszerint 25-ös gumit(pl supersport) nem érdemes 18-as felnibe tenni?
    ____________________
    Gáz az Álarc?

    (Gázálarclámpásfeketeössztelós"tecsó"monti)

    bacskait képe
    bacskait
    85 szo, 2011-03-19 13:42

    E szerint sem:
    http://www.sheldonbrown.com/tire-sizing.html

    Fixálda képe
    Fixálda
    86 szo, 2011-03-19 14:07

    Nem.

    csaadaam képe
    csaadaam
    87 szo, 2011-03-19 10:36

    És a Conti SportContact?

  • http://ebike.hu/eyG/
  • Városban gondolom ideális, minta úgyis felesleges, de földúton nem halálos? :)

    csaadaam képe
    csaadaam
    88 k, 2011-03-22 12:56

    Felraktam a SportContactokat, nagyon tuti eddig (aszfalton, szárazon).

    Most 6-6.5 barig fújtam fel, elvileg 7ig lehet max. Fújjam 7ig? Most néhány mm-t berogy alattam (115kg)

    Fixálda képe
    Fixálda
    89 k, 2011-03-22 12:57

    8-ig simán lehet, de min. 7.

    csaadaam képe
    csaadaam
    90 k, 2011-03-22 13:03

    ó. akkor csak viccből írják rá, hogy "max inflation"? :D

    Fixálda képe
    Fixálda
    91 k, 2011-03-22 13:05

    Nem. De a Sportcontact bírja, több futár / fixi is nyúzza évek óta 8 baron.

    csaadaam képe
    csaadaam
    92 k, 2011-03-22 14:26

    ok, köszi

    norbijúzer képe
    norbijúzer
    93 k, 2011-03-22 15:55

    hát én minimum 8-ra szoktam fújni (de inkább 8,5-re), soha nem durrant még el emiatt, pedig egy pár darabot már elhasználtam az évek alatt :)
    6 baron nekem már felütésparám van.

    --
    --
    --
    "az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

    csaadaam képe
    csaadaam
    94 k, 2011-03-22 17:04

    ok, akkor felnyomom 8ra :)
    köszi

    csaadaam képe
    csaadaam
    95 p, 2011-03-25 09:41

    Tegnap felfújtam kb. 7.5 barra mindkét gumit. Ma reggelre a hátsó eldurrant.
    Miért lehet ez?
    A belső papírja szerint a perem nélküli felnin (amibe nem tud kapaszkodni) max 5barig lehet fújni, de a felniben van ilyen perem amiben tudna kapaszkodni.

    Rosszul raktam fel? Túl széles a felni? Eddig is 28-622 volt rajta.

    Még jó, hogy két belsőt rendeltem, hogy legyen tartalék...

    -ogre- képe
    -ogre-
    96 p, 2011-03-25 10:56

    mint fentebb írták, a méretcsalás miatt lehet gond a felni szélességével, de simán előfordulhat, hogy nem egyengetted el rendesen felrakáskor a gumit, és lassan kimászott.
    a trükk, hogy amikor felraktad a külsőt, fokozatosan fújod, és nézed a gumi peremét, hogy mindenhol a helyén van-e. közepesen kemény állapotban már lehet pattogtatni, meg nyomorgatni kicsit, hogy bemozogjon a helyére. ez általában elég is. aztán felfújod annyira, amennyire szeretnéd.
    létezik még túlfújással helyrerakós módszer is, de az lutri, ott simán el lehet durrantani az egészet. cserébe vicces, amikor 11bar felett pukkan egyet, mert a nyomás visszarakja a felnibe a cuccot.

    csaadaam képe
    csaadaam
    97 p, 2011-03-25 11:59

    amikor raktam fel, egy helyen a többihez képest beljebb volt a belső. Az első kerékben durván, de felfújás és egyengetés után már egyenletes volt. a hátsóban nem is emlékszem ilyenre, egy pici eltérés lehet volt, azt már nem annyira tüzetesen és százszor néztem meg, mint az elsőt :/

    egyébként lehet foltozni ekkora szakadást, vagy kuka?

    csaadaam képe
    csaadaam
    98 p, 2011-03-25 12:32

    szóval ha nincs a helyén mindenütt a gumi (bejlebb van), akkor tutira be fog csípődni? próbáltam kézzel kijjebb húzni a gumit a felnin, de egyszerűen nem ment. a pattogtatós módszert kipróbálom majd, köszi :)

    Fixálda képe
    Fixálda
    99 p, 2011-03-25 11:04

    Pontosan milyen belső?

    Egy országúti belsőnek 10-11 bart simán el kell viselnie, tehát vagy méretprobléma vagy becsípődés.

    csaadaam képe
    csaadaam
    100 p, 2011-03-25 11:57

    ilyen:
    http://ebike.hu/d5z/
    Schwalbe SV16 28/32-622/630 (115g)

    a felni kb. 25mm széles, rozsdamentes acél

    ZsZs képe
    ZsZs
    101 p, 2011-03-25 14:22

    Ilyennel jártam én is tavaly. Ezt használtam 37-eshez is és gondolván, hogy a kiirás szerint jó a 28-ashoz.
    Macerásabb volt beletenni, aztán gondoltam, hogy a légnyomás majd rendesen kisimítja, és csak leeresztve tűnik nagynak. De nem, ősszel amikor külsőt cseréltem, láttam, hogy ráncos maradt a belső (noha 10 bárra fújtam először) és úgy jártam vele egész nyáron.
    Azóta vettem egy számmal kisebb méretet, inkább nyúljon a belső, minthogy ráncos legyen, bár így is kibírta, és szemmel láthatólag most sincs még baja.
    (Sem a Sportcontacttal, sem a másik gumival - a fecske maratonjával - nem volt defektem.)

    Persze az is lehet, hogy én vagyok béna... :-)

    -ogre- képe
    -ogre-
    102 p, 2011-03-25 23:36

    króm felniből 6 bar fölött biztosan ki fog mászni, akármilyen pereme is van. a 4-4,5 még jó lehet 32-622-vel. cseréld le inkább alura.

    Fixálda képe
    Fixálda
    103 szo, 2011-03-26 11:00

    +1, el is siklottam fölötte, de a krómfelni az tényleg gyász.

    csaadaam képe
    csaadaam
    104 cs, 2011-03-31 10:02

    annyira nem egyszerű a művelet a dobfék miatt. vagy igen?
    ezzel a felnivel 6 barra fújva nem jó?
    vagy milyen gumit rakjak fel rá? 32-622?

    csaadaam képe
    csaadaam
    105 cs, 2011-03-31 11:08

    egyébként esztétikai okokból inkább meghagynám a gyári felnit, az áttétel miatt úgysem tekerek vele annyira, hogy a súlybeli különbség zavarjon a felniben. szóval 32-622 gumival jó lenne a dolog?

    -ogre- képe
    -ogre-
    106 cs, 2011-03-31 15:08

    a régebbi króm felniken általában nincs belső perem, amibe belekapaszkodna a köpeny pereme, így nem bírnak magas nyomást.
    ha dobféked van, akkor tkp mindegy, miből van a felni, mert nem ront a fékerőn. hosszabb távon mégis érdemes cserélni, és nem csak a súly miatt. az kb a legkevesebb, mert ugye alapjáraton az ember ül a biciklin és tekeri :) viszont merevségben sokkal jobb egy duplafalú alu, amiből nagyon nagy a választék, így simán találhatsz olyat, ami az ízlésednek megfelel, és ugyanolyan jól mutat a biciklin. persze ehhez át kell majd fűzni, de abban semmi problémát nem okoz a dobfék.

    csaadaam képe
    csaadaam
    107 cs, 2011-03-31 16:04

    és tudtok olyan felnit, aminek nem 15ezer darabja, mégis erős és nem néz ki idiótán ezen a bringán?

  • https://picasaweb.google.com/lh/photo/yeHC0WqLjerswzapmN-mGQ?feat=direct...
  • ez mondjuk elég gagyinak néz ki:

  • http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-78489
  • norbijúzer képe
    norbijúzer
    108 cs, 2011-03-31 17:03

    3-4 ezer körül már biztos találni valami nem magas peremű, ezüst színű treking duplafalú felnit.
    az átfűzést 5k/db úgy számoltad, hogy abban már új küllők is vannak és hozzáértő szaki csinálja?

    --
    --
    --
    "az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

    csaadaam képe
    csaadaam
    109 cs, 2011-03-31 17:32

    nem, úgy számoltam, hogy hirtelen rákerestem. küllők nélkül. szóval már csak az átfűzés több, mint amennyit szeretnék költeni rá. leginkább semennyit nem szeretnék költeni rá (eladom ezeket az új gumikat mondjuk 2k/db, és annyiért veszek másik párt)

    ha felrakok 32-622 gumikat, amiket elég 5barra fújni (4.5), és nem fog cserben hagyni, akkor tökéletesen elégedett leszek.

    pl

  • http://ebike.hu/zwF/
  • ?

    csaadaam képe
    csaadaam
    110 cs, 2011-03-31 16:48

    ja és az átfűzetés is 5ezer / kerék :(

    szóval inkább maradnék a mostani felninél, a belső azt mondja, hogy perem nélküli felnin max 5 bar. Most megnéztem, tényleg nincs perem, legutóbb úgy éreztem, van :(

    Szóval szeretném megtartani a mostani felnit, milyen gumit ajánlanátok hozzá? A belső szélessége 18mm.

    Fixálda képe
    Fixálda
    111 cs, 2011-03-31 19:43

    Vegyél ambrosio excursiont (2x6200 ft + dt küllők 72x50=3600 ft) és fűzd magadnak (Bringakonyhában segítenek). 15e-ért lesz egy elpusztíthatatlan kerékszetted, ami több mint 1 kilóval is könnyebb.

    ZsZs képe
    ZsZs
    112 k, 2011-03-22 19:49

    "6 baron nekem már felütésparám van."

    Igaz 60 kiló vagyok, de elől 4 hátul 4.5 báron mentem vele egész nyáron, és nem ütöttem fel, pedig terepre is vittem 1x.

    elfroland képe
    elfroland
    113 k, 2011-03-22 20:00

    Tavaly télen leengedtem 4 bárra, gondolva hogy hóban az jobb lesz. A vasúti sín sajnos mást gondolt. Felütéses defekt. :-(
    Azóta 6 bar alá soha. De amúgy is érzem hogy olyan nyúlós, ringatózós a bringa ha leereszt a 8-9 bárról és azonnal pótolom. :-)

    ZsZs képe
    ZsZs
    114 p, 2011-03-25 14:28

    Érdekesen viselkedett az aszfalton átfolyt homokon a Vértesben, amikor én kanyarodni akartam, az első kerékmeg nem, és sziklás, saras úton földúton is másztam vele próbaképp, hogy mit bír terepen, de télen, hóba csupaszcsigán nem mennék... :-)

    Amúgy az is lehet, hogy a szobai 4 bár a minuszokban kevesebb lett, Én télen egy félbárral többet szoktam belefújni, mint nyáron.

    elfroland képe
    elfroland
    115 szo, 2011-03-19 09:16

    A RideBike-ban rendeltem januárban 28-as ContiSport Reflex-et és - igaz 3 hét alatt- de meghozták.

    bacskait képe
    bacskait
    116 szo, 2011-03-19 10:34

    Ahova én járok (Érden) egyik nap beszéltünk róla, másnap (vagy talán +1 nap múlva) benéztem és már ott volt. (B-s)

    csaadaam képe
    csaadaam
    117 cs, 2011-03-31 17:34

    na itt újra, mert már kifolyik a szemem a dizájntól:

    megoldás-e a 32-622 gumi? pl

  • http://ebike.hu/zwF/
  • ?

    Igazából nem akarok rá költeni már többet, alig mentem a bicajjal és már így is majdnem 50ezret költöttem rá. (30 volt a bicaj, 7k a két gumi, többi meg lakat, nyereg, csengő, centrítozás stb)

    csaadaam képe
    csaadaam
    118 cs, 2011-03-31 20:30

    de miért annyira gyász az acélfelni, hogy ahelyett, hogy megússzam 4ezerből a külsőcserét, költsek még rá minimum 15ezret?

    Fixálda képe
    Fixálda
    119 cs, 2011-03-31 21:59

    Gyenge, minden úthiba deformálja, szar a pereme, nehéz, összekorrodál a küllőanyával, stb.

    Sok dologról nem tudod, hogy megéri amíg nem próbálsz ki egyet / csinálod meg magadnak. A vacakot nagyon könnyű megszokni sőt ragaszkodni hozzá de bicajban van pár dolog ami megéri a pénzt.

    A jó kerék és a defekttűrő gumi ilyen :-)

    norbijúzer képe
    norbijúzer
    120 cs, 2011-03-31 23:38

    már a jármű neve is az, hogy kerékpár, legalább az a pár kereke legyen tisztességes! :)
    én ezt az elvet vallom már néhány éve... :)

    --
    --
    --
    "az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

    csaadaam képe
    csaadaam
    121 p, 2011-04-01 08:44

    Köszönöm a kielégítő okfejtést :)

    Így már oké a dolog, csak sokszor belefutok olyan érvelésekbe, hogy ez meg az igaz, hogy 10x annyiba kerül, de sokkal jobb/könnyebb/gyorsabb/akármi, közben meg lehet, hogy nekem nem éri meg azt a plusz pénzt. De inkább ráköltöm egyszert azt a pénzt, mint hogy állandóan szívjak nyolcasokkal.

    csaadaam képe
    csaadaam
    122 p, 2011-04-01 08:44

    Hol tudok ilyen jó kis felnit kapni amit írtál lejjebb (ambrosio excursion)?

    Hogyan mérjem le, hogy milyen hosszú küllő kell bele? Jó a sima 40forintos 2mm-es átmérőjű DT?

    Icarus képe
    Icarus
    123 p, 2011-04-01 09:21

    Ehhez tudnod kell az agyaknak és a felninek a méreteit. És keresel egy netes programot ami kiszámítja neked, hogy mekkora küllők kellenek előre és mekkorák hátra :-)

    -----------------------------------------
    Icarus blog, Nightride.hu

    Fixálda képe
    Fixálda
    124 p, 2011-04-01 10:33

    Az Ambrosio egy könnyű országúti felni, de duplán szegecselt és erős. 14-es belső széles, tehát 23-28-as gumi a legjobb bele, esetleg 32. Ha esetleg trekkinget akarsz akkor szélesebb kell.

    Utoljára láttam a Zöldpontban (Gellért térhez közel), most is biztos van nekik:

    http://www.bicycle.hu/

    Kiszámítani a küllőhosszt a sapim küllőszámítójával tudod:

    http://www.sapim.be/index.php?st=spokelength

    Ha dobfékhez akarod akkor a könnyű felni előnye nem fog annyira kijönni, lehet, hogy jobban járnál egy masszívabb felnivel:

    Altrix Spider, 3e körül
    Csepel fehér triplafalú 5e
    Mach1 Roadrunner (15 széles, jó 35-ig a gumi), 5e

    csaadaam képe
    csaadaam
    125 p, 2011-04-01 11:18

    fekete felni szerintem nem nézne jól ki a bicajon :(

    mondjuk Mavic Mach1 210?

  • http://www.bicycle.hu/index.php/rlisttopmenu-76?page=shop.product_detail...
  • Vagy ebbe már kicsi a 28as gumi? (SportContact) 19mm a belső szélessége

    Fixálda képe
    Fixálda
    126 p, 2011-04-01 11:50

    Jó felni nagyon de minimum 32-es gumi.

    csaadaam képe
    csaadaam
    127 h, 2011-04-04 17:24

    Nézegettem a bicajt, lehet mégis az Altrix Spider lesz :)

    Viszont olyan hihetetlen nekem, hogy csak úgy odaállítok Bringakonyhába 2 kerékkel meg 2 felnivel meg pár küllővel, és tényleg két fasza kerékkel jövök el onnan úgy, hogy nem hagyok ott 8-10ezer munkadíjat... Valahogy nem érzem magamban az erőt, hogy elsőre meg fogják nekem tanítani, főleg ingyen, 3h alatt...

    Nade akkor ez a felni tutira jó a dobfékes agyhoz?

    És egyébként a mostani küllők nem lennének jók?

    Ja és az nem para, hogy az altrix felni nem szegecselt? ebike-on van 2ezerért, lehet kivárom mire lesz...

    Fixálda képe
    Fixálda
    128 h, 2011-04-04 20:08

    Lehet, hogy nem 3h-a lesz (sőt) de megéri megtanulni.

    Mostani küllőket felejtsd el, vegyél új DT-t (könnyebb fűzni, jó a méret, stb.). Nem is biztos, hogy a felni profila ugyanolyan magas, akkor meg már amúgy is már méret kell.

    csaadaam képe
    csaadaam
    129 k, 2011-04-05 10:47

    csak azért, mert elvileg hétfőn 18-21 vannak ott, és én sem érek tovább rá...
    vagy máskor is be lehet esni?

    Fixálda képe
    Fixálda
    130 k, 2011-04-05 12:17

    Több alkalomra gondoltam.

    csaadaam képe
    csaadaam
    131 k, 2011-04-05 11:02

    lemértem az agyakat, az jött ki, hogy előre 250mm küllők kellenek mindkét oldalt, hátul bal 251, jobb 249.3mm. Viszont 250 és 252mm küllőt lehet kapni. Mennyire téveszthettem el a mérést, illetve milyen küllő kéne így hátulra?

    Ha mondjuk 16millis küllőanyák vannak, azok elbírnak 2mm eltérést nem? Az ebike számolójával jöttek ki a számok, az elvileg 12mm anyával számol.

    update:
    Aha, a sapim számolója szerint 1kereszt esetén elöl 253, hátul 252/254mm kell. Most akkor melyiknek higgyek? Vagy eleve hány kereszttel szokás az ilyet fűzni? 2 kereszttel már 262, 261/263 jön ki :/

    norbijúzer képe
    norbijúzer
    132 k, 2011-04-05 11:11

    3 kereszt az általánosan használt.
    persze nem kötelező, de ha eltérnek ettől, azt általában valamilyen indokkal teszik.

    --
    --
    --
    "az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

    csaadaam képe
    csaadaam
    133 k, 2011-04-05 11:23

    az jó, így mindkettővel 274/274 és 274/275 jön ki. akkor a 274 jó lesz mindenhova ugye?

    Fixálda képe
    Fixálda
    134 k, 2011-04-05 12:34

    Ez így jónak hangzik, ha pontos a mérés.

    csaadaam képe
    csaadaam
    135 sze, 2011-04-06 12:13

    Egy dolgot nem szabad kihagyni a képletből: 115-120 kiló körül mozgok mostanság (még:).

    A Spider meg a dobfék el fog bírni? Vagy valami masszívabb felni kellene? Inkább most költök rá +2-3ezret, mint hogy szar legyen és állandóan centrírozni kelljen.

    Fixálda képe
    Fixálda
    136 sze, 2011-04-06 13:12

    Eddig nálam a Spyder olyanokat kibírt hogy csuda, jól megfűzve egy tank. Ár/értékben nem kapsz jobbat, esetleg ebben a kategóriában ha trekking méret még a Vuelták és a Rigida ZAC2000 játszik, de egyik sem sokkal jobb.

    A fűzés/megfeszítés minősége a szűk keresztmetszet (sokan kóklerkednek boltokban aminél már elsőre, odafigyelve is jobbat lehet csinálni egy ilyen merev felnivel, mert nem mászik, könnyű fűzni).

    Stanci képe
    Stanci
    137 sze, 2011-04-06 19:20

    fixálda, én az ebike-oskoktól rendelem a spideremet, tapasztalatod szerint ők tudnak jól fűzni?

    Fixálda képe
    Fixálda
    138 sze, 2011-04-06 22:48

    Tapasztalatom szerint Magyarországon csak pár ember tud minőségi és precíz fűzést produkálni (még én is messze vagyok attól, hogy ebbe a pár emberbe tartozzak).

    Finoman fogalmazva, az ebike/ridebike inkább beszerzésben erős.

    Az egyetlen tisztességes kereket amit nekem fűztek eddig a Bringavilág követte el, kérdés, hogy még ott van-e az a szerelő aki csinálta.

    Nem véletlen, hogy magamnak fűzök, pont emiatt nem is tudok véleményt vagy tippet adni ebben a témában.

    csaadaam képe
    csaadaam
    139 sze, 2011-04-06 16:58

    zsír, lehet rendelni ebiketól 2ezerért :)

    akkor mégegy kérdés: 14mm-es schwalbe felniszalag belemegy? valahol azt olvastam, hogy keskenyebb valójában. vagy esetleg a 16-os? (abból van raktáron)

    Fixálda képe
    Fixálda
    140 sze, 2011-04-06 17:55

    Schwalbe 16-os jó bele, pl. butik.

    csaadaam képe
    csaadaam
    141 p, 2011-04-01 09:05

    jaigen akkor mégegy keresztkérdés:

    a mostani fékek:

  • http://www.acelo-shop.com/bremsen_trommelbr_00_1691_306_000.html
  • Gondolom nem lenne kis pénz lecserélni / feljavítani. Megéri? Vagy jobb fékhatás lenne egy felnifékkel?

    Fixálda képe
    Fixálda
    142 k, 2011-04-05 12:34

    Ha már cserélnék, akkor azt görgősfékre tenném (hasonlóan védett de nagyobb, adagolhatóbb fékerő).

    Bundás képe
    Bundás
    143 k, 2011-04-05 13:42

    Láttam eladó görgősfékeket a bikemag-en. :-)

    -ogre- képe
    -ogre-
    144 k, 2011-04-05 21:20

    a dobfék nagyon hosszú életű, kis karbantartási igényű, időjárás független fék. alapjáraton nem cserélném, amíg el nem kopik, még ha nehéz is.
    ha erősebb féket akarsz, lecserélhető, de valószínűleg felesleges. jól beállítva ezzel is fejre lehet állni.

    bacskait képe
    bacskait
    145 k, 2011-04-05 21:34

    Nekem pont a beállításával van bajom. (Lásd szereléses topik)

    vizsu képe
    vizsu
    146 cs, 2011-03-31 14:34

    B-s Continental SportContact szétpukkadt alattam 2 napja... Azt hiszem, kicsit túlfújattam, vagyis a gumis előbb felfújta, aztán visszaengedte 7 barra. Az oldalfala szétrepedt... Tavaly június óta volt fent, nem volt vele defektem... most meg egy jó nagy :-)

    Doom3d képe
    Doom3d
    147 cs, 2011-03-31 19:14

    Találtam egy helyet, ahol gumikat hasonlítanak össze a nagyközönségnek kiadott mérési információk alapján.

    Annyi már biztos az adatokból, hogy latex gumival gyorsabb az ember, mint butillal.. brit tudósok szerint. Megyek a hétvégén belső gumit venni. :)

    stp1 képe
    stp1
    148 cs, 2011-03-31 19:19

    az ugye tudod hogy a latexet minden használat előtt pumpálhatod?

    Doom3d képe
    Doom3d
    149 cs, 2011-03-31 20:50

    Akár használat közben is. :) Persze, hogy nem tudtam.

    Fixálda képe
    Fixálda
    150 p, 2011-04-01 10:34

    A latex belső porózusabb, a 8-10 bar átpréseli rajta a levegőt, lassan de biztosan :)

    -ogre- képe
    -ogre-
    151 h, 2011-04-04 17:56

    most, hogy belegondolok, lehet, hogy a tufo defektlötyije folyékony latex... mindenesetre gyanús :)

    mic72 képe
    mic72
    152 k, 2011-04-05 14:37

    Nálam 622x37C marathon supreme van, 1-éves 5000-km van benne + téli üzem. Köszöni jól van! Meg én is, azért egy háromszög alakú acéllemez át tudta szúrni 6 bar-n
    Most vettem a nyári üzemre 622x32C-t meglátjuk..