Folytatódjék hát gyorkos nagy múltú, és szerencsére (vagy inkább sajnos) újra felfedezett panaszfala.
Íme a szerző eredeti ajánlása:
Ide lehet leírni a balesetet, vagy "necces szitukat" okozó vezetők járműinek rendszámát, típusát, színét. (Személyes adatok közzététele kizárva) Ha veszélyesen, agresszívan közlekedett, konfliktust okozott és tanúja vagy elszenvedője voltál, de sikerült megjegyezned a járműve jellemző adatait itt a helye, hogy leírd. Jó, ha a személyről is van némi leírás, mert más is vezetheti azt a járművet. Ha netán később is szabálytalankodik mi már tudni fogunk róla.
Előzmények:










Ugyanakkor ne feledkezzünk
Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a "Csak pozitívan" nevű fórumról sem:
http://criticalmass.hu/forum/20100504/csak-pozitivan-ii
Egy kicsit halódik.
igen, jobb lenne, ha ezt
igen, jobb lenne, ha ezt töltjük meg jó kis tartalmakkal. :-)
----
Össztelós montival rakom, oszt? :D
Mit szoktatok tenni a
Mit szoktatok tenni a szándékosan paraszt autósokkal?
Helyzet:
Zebra előtt (járdán) álltam, amikor egy fehér Focus kombi direkt nagygázzal belement a pocsolyába és beáztatott az Üllőin. Forgalmi oka nem lehetett, ugyanis 30 méterrel később ismét megállt egy lámpa miatt, illetve bőven lett volna helye. Értsd: teljesen kijött az út szélére.
Utánamentem bicajjal, négy fiatal srác ült benne, a vezető nyelt egyet, a másik három meg kuncogott magában.
Tükröt lerúgni nem illik, megkarcolni sem, úgyhogy csak egy sor káromkodás hagyta el számat.. de mivel a srác könyökölt az ablakon, olyan jól esett volna leköpni. Nincs károkozás, de egy kicsit ő is nedves lesz, dugó miatt meg úgyse tud utánamjönni. (próbált kamuzni, 'jaj bocs nem láttalak', de a többiek meg nevettek)
Ettől függetlenül abszolút jámbor bicajos vagyok, de ez a nyikhaj úgy felhúzott, hogy teljesen kikeltem magamból.
Én ilyenkor kulacsot a
Én ilyenkor kulacsot a kezembe veszem, szopóka kiold, és ahogy lassan elhaladok mellette, bespriccelem a löttyöt a nyitott ablakon, lefelé, a slicce felé célozva.
Buszvezetőknél nagyon beválik, mikor a megállóban áll, semmit nem tud tenni.
Persze, érdemes menekülő-útvonalat kifigyelni, nehogy meglepetés érjen.
Kárt nem csinálsz, maximum szétüvölti a fejét, és hülyének nézik.
60-as Mali Ironman alu vázat keresek!!! Kormáncsapi+első villa feltétel, 'rajtafelejtett' nyeregcső és első átdobó előny!!!
Ez király, lehet, hogy
Ez király, lehet, hogy fogom alkalmazni. :)
(egyúttal signup)
________________________________
Olyan hangosan kiabálnak tetteid, hogy nem hallom, amit beszélsz!
És csukd be a szemed! Ugye milyen sötét van odabent?
Jesus Freak
Ő meg majd a sósavat
Ő meg majd a sósavat locsolja rád, szerencsés esetben rád és nem rám! Ha rám, akkor tudom kit kell megkeresni mert tudni fogom kinek a bunkó viselkedése miatt kaptam savat.!! A rendőrnek, Te-! majd mondhatod... savsas eső eset! Isten barma.. Mellesleg egy gyáva ember vagy! "Semmit nem tud tenni....stb..."
Sry! hogy csak így belehánytam a fejedbe, de már a tököm tele van, sírok de szarok rá viselkedéssel!
Nem csak magunkat minősítjük, hanem a többi kerékpárost is, ez kellene már felfogni, és ennek megfelelően viselkedni az utakon!
Miért? Azt megfelelő
Miért? Azt megfelelő viselkedésnek nevezed ha valaki ok nélkül direkt kibasz veled? Ezek után szerintem már jó kis etikai kérdés mennyire kell hagynod magadat és mennyire van "jogod" visszavágni...
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
"Nem csak magunkat
"Nem csak magunkat minősítjük, hanem a többi kerékpárost is"
bullshit.
Ha egy autós/buszsofőr
Ha egy autós/buszsofőr direkt kicseszik veled, mikor bicajon ülsz, annak szerintem már nem sokat változtatsz a bicajosokról alkotott véleményén, ha "visszaszivatod".
Viszont lehet, hogy pozitív irányban is meg lehet próbálni a dolgot, ki tudja milyen hatást lehet elérni vele.
Mondjuk hordasz magaddal egy zacskó cukrot, és ha utoléred mondjuk az idióta buszsofőrt, odaadsz neki egy cukrot, és megköszönöd, hogy veszélyeztette az életedet, és edzi a reflexeidet. Lehet, hogy páran gondolkodóba esnének egy ilyen után :).
Cukrot, amitől csak még
Cukrot, amitől csak még kövérebb és frusztráltabb lesz?:) Én omega3 kapszulát osztogatnék!
-----------------------
Fekete-fehér Genesis Element
Na kuksizz ide, Mic, én
Na kuksizz ide, Mic, én szabályosan közlekedem, és soha nem megyek át a piroson, nem megyek a járdán, és megállok a zebránál, te szerencsétlen.
Engem meg az zavar, hogy az ilyen szolgalelkű kerósok miatt, mint amilyen Te is vagy, engem is szívatható ' köcsög biciklis '-nek néznek. Csak én visszaszívatok, ez van. Te meg köszönd meg, ha átrepültél egy motorháztetőn, sok eszed lehet...
Amúgy meg tök igazad van, minden ' vérautós ' sósavat tart a keze ügyében, mikor vezet, teljesen életszerű...
A sors fintora hogy éppen az autósok, illetve egy kamionos utasa adta az ötletet, amikor 20 évvel ezelőtt (18 éves koromban) előzés közben leöntött az anyósülés melletti nyitott ablakon egy üveg ásványvízzel. Még direkt le is lassított...
Valamelyik rokonodnak mondogass ilyenek, hogy gyáva, meg isten barma, mert elkenem a szádat, kistáska, kapjál a fejedhez, miket irkálsz...
- Kerékpáros vagyok, mert nem tudom, hogyan lehetnék nem az... -
Fehér Katarga RoadPro trekking stílusban...
Csókoltatom a halszagú
Csókoltatom a halszagú jegesmedvével azt a mocsok buszvezezetőt, aki a mai napon reggel 9:00 magasságában a KXM-029 forgalmi rendszámú 105 járatszámon közlekedő autóbusszal úgy állt be az Opera megállóba, hogy az egyébként tényleg vacak bringasávon, ellenben tök szabályosan közlekedő kerékpárosokat, köztük engem egy kb 6 másodperces szünet nélküli dudálással, majd a busz kemény jobbra kormányzásával kényszerített a nem létező elsőbbsége megadására.
Ráadásul mikor megelőztem és csak ennyit mondtam, "kösziii" magából kikelve az ablakon kihajolva ordibált utánam. Sajnos, nem hallottam, hogy mit pedig kielemezném...
Tényleg a BKV-nál a munkaszerződés alján van egy "Bunkósági Záradék" ????
Aki nem bunkó az csak
Aki nem bunkó az csak Ikarust kap.
Na, ha kihajol az ablakon,
Na, ha kihajol az ablakon, akkor nagyon jól be lehet célozni a kulaccsal, én biztos telibe fröcsiztem volna a pofáját...
60-as Mali Ironman alu vázat keresek!!! Kormánycsapi+első villa feltétel, 'rajtafelejtett' nyeregcső és első átdobó előny!!!
Nekem is vannak ilyen
Nekem is vannak ilyen történeteim, tapasztalatból írom, hogy a legjobb velük elbánni alant. Feljelenteni nem kunszt. El kell velük beszélgetni, mint utas a buszon...
Megelőzött megálló előtt és rám húzta a buszt, nekem csak a vészfék jutott. Láttam a tükörből, amikor megelőztem, hogy örül, hogy majdnem az árokba kötöttem ki a Péceli úton. Tudtam nem ott kell lerendezni, jössz még te az utcánkba. Betoltam a bicót, átöltöztem és kimentem a megállóba, hogy visszafelé elérjem. Illedelmesen köszöntem, még fejem csúcsával is tiszteletemet tettem az ablakon, annyira meglepődött, hogy illedelmes utassal van dolga, hogy a buszt is leállította. Még két percig jól megvoltunk, csak az utasok szakították meg cseverészésünket. Erre annyira megharagudott, hogy azt mondta "nem megy". Én lehuppantam, utasok meg egyre morgolódtak. Hamar elfordult a kulcs és tova száguldottunk.
Pár napja ugyanez, a semmiért, leszorít menjek padkázni. Még előre menni se nagyon tudtam, mert úgy állt be. Erre bemutat, még ki is száll, hogy kemény legény a talpán. Persze mint kis sovány 45 kilós teremtény eliramodtam. Feljelenteni már nem jelentettem fel, csak a következő saroknál, elkezdtem idegesítően a sarokról fotózni:D Mutattam, ha kemény jöjjön birkózni, de tudomást se vett rólam. Nagy pacák volt, biztos tartotta az elv, gyengébbek és potenciális utast nem verünk meg. Helyes.:P
"vadász, vadász..." ott
"vadász, vadász..."
ott van kétszer két hatalmas sáv az andrássyn. :)
Szabály szerint tényleg
Szabály szerint tényleg nincs elsőbbsége ott a busznak, ez tény, de SZVSZ illik adni neki, én szoktam.
Feleslegesen nagyokat dudálni meg szimplán mélyparasztság, nem menthető.
-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."
Reggel stéherben mentem egy
Reggel stéherben mentem egy busz után a nagykörtén. Mikor a Petőfi hídhoz mentünk, mi a busszal mentünk egyenesen, jobbról pedig megelőzött egy Mazda, és nyomott rám egy kövér dudát.
Csakis arra tudtam gondolni, hogy miattam nem tudott belemenni a buszba hátulról, és ezt a frusztrációját próbálta így levezetni.
Pár perccel később a fent említett busz ért utol a Bocskai úton, ahol a buszsávban haladtam szabálytalanul. Bár még csak reggel 7 óra volt, forgalom semmi, a sofőr egy erőteljes dudaszóval próbált meg közölni valamit. Ezután 100 méterrel kénytelen volt második buszként megállni a zöld lámpánál, ui nem tudott beállni a megállóba.
Hülye szűk látókörű rómaiak.
ejnye ezek a mazdák. Biai
ejnye ezek a mazdák. Biai emelkedőn jobbszélen tekerek hogy elférjenek, a baromarcú mazda rx-8al, próbált előzni egy kövérrel, majd szinte azonnal, csikorgó fék, mivel jöttek szemből, csak azt már nem nézte, csak h engem meg előzhessen
Az előzékeny mazdás
Az előzékeny mazdás esete... :)
-----------------------------------------------------
"Én nem vagyok biciklis, csak sokat járok bringával."
Tegnap reggel elfelejtettem
Tegnap reggel elfelejtettem beírni egy piros kocsis papát...
Lánchídon mentem át és szokás szerint a jobb oldali nyomvályút használtam és neki valamiért nagyon fontos volt hogy 10 a centimérerrel az előttem lévő álldogáló kocsi mögé álljon be úgy hogy mellém húzott és erőteljesen átlógott a másik sávba...
Először leszorítósdit játszottunk ezért kénytelen voltam sávot foglalni... nem értem miért volt fontos annyira neki hogy a dugóban álldogáló kocsit 10 centiről kövesse és nehogy mögöttem legyen...
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
innen üzenném annak a
innen üzenném annak a Roveresnek, hogy hiába áll be fullra a padkához, hogy ne tudjak előrecsorogni a pirosnál, hogy felesleges vesződség, a másik oldalról is ki tudom kerülni :P
és köszönöm is neki, a szicsuésönt mivel úgy felbaszta az agyam, hogy sikerült a szintidőmön javítanom... :)
Ma reggel egy papa kétszer
Ma reggel egy papa kétszer előzött meg úgy, hogy aztán ne férjek el mellette, majd mindkétszer rögtön állhatott is meg az ottók mögött.
A dolog érdekessége csak az volt, hogy az autó tetején két bringa csücsült. Gondolom mentek ki a természetbe biciklizni, ahogy azt a brit tudósok szerint Amerikában csinálják.
Következő eset történt
Következő eset történt ma:
Keresztúriról rákanyarodok a kerepesire az örs fele, buszmegálló után zebra van. Egy család várakozik egy kb 4 éves gyerekkel a zebra mellett, már messziről látom hogy csak állnak ott, persze megállok. Miután a 10. autó megy el mellettem, a trackstendből kicsit kigurulok keresztbe, hogy tuti megálljanak. Csaj valami szakadt kocsival kb satuzik, rögtön tekeri is le az ablakot és elkezd(ene üvöltözni), de apuka kb egyszerre kezdi el, hogy mit képzel hogy még ő van felháborodva, amikor ez zebra, én is mondom neki, hogy ne velem veszekedjen, zebra van.
Akkor persze tovább ordibálva mondja, hogy hát amikor látta hogy kigurulok akkor megállt már. Majd következőt mondja nekem: "Ismered a KRESZ-t? Zebrán le kell szállni és tolni kell" Ez a szerencsétlen nem fogta fel, hogy nem akartam átmenni a zebrán, csak kikényszerítettem szegény család elsőbbségét. Mindkét fél tovább folytatta az ordibálást (kislány túloldalon már sír), meg lehet érteni mondjuk apukát hogy kiakadt, mert elég régóta vártak már ott, szarozta a kocsit, erre a csaj azzal jön, hogy a kocsiért megdolgozott, kifizette, ez jár neki.
A legszomorúbb, hogy a kocsi hátuljában egy bringa utazott. :(
-----------
Barna csepel, lila bca fixi
Mali outi és monti
Zöld bagaboo
Még jó, hogy csaj volt és
Még jó, hogy csaj volt és nem szállt ki pofozkodni, mint tegnap CM alatt egy 170 kilós ork.
Ilyenkor, ha elcsap, akkor te vagy a hibás, szállj le told be a bringát a zebrára. Vagy menj tovább, mert tapasztalatom az, hogy ebből ritkán lehet jól kijönni. Jó választás nincs. Én általában összeszorult szívvel tovább megyek, mert úgy se állnak meg mellettem.
Én minden nap arra megyek.
Én minden nap arra megyek. Ilyenkor kiteszem a bal karomat, és behúzódok középre. Akkor sávon belül már nem előznek. Csak egyszer volt olyan, hogy miután a másik sávban is megálltak, a mögöttem jövő nagy kínlódva átcentizte magát közöttünk, és IGEN, ő még átjutott a gyalogos előtt.
Bár én még könnyen beszélek a sisaktükrömmel.
__________///Hemü\\\___________
\ Az autós és a kerékpáros nem két /
\ ember, hanem két archetipus. /
2011.10.04. n5 és f5
2011.10.04. n5 és f5 között Hungária krt. - Salgótarjáni utca kereszteződése
Lila színű undormány Renault Avantime 2.2 DCI privilege JUJ-028-as rendszámmal:
1. vezetés közben nem mobilozunk
2. de ha már vezetésnek nem nevezhetjük amit csináltál, akkor legalább előre nézz!
3. A piros körnek látszó valami, középen fehér sávval azt jelenti, hogy behajtani tilos. Tehát nem mehetsz arra, vazze!
4. a fenti három pont együttes elkövetése miatt azt kívánom neked, hogy mindezt úgy ismételd meg, hogy szemből egy kamion jöjjön olyan tempóban, ahogy te gurultál a szarládáddal.
De látom van humorérzéked és legalább a rendszámodat a hülye vízfejedhez választottad, mert bizony juj és gondolom az IQ-d is pont 28.
Na további balesetmentes közlekedést kívánok! Vagyis inkább nem...
Ott a kőbányai gettó
Ott a kőbányai gettó kezdődik, nem szabad várni semmit, tudom, mert én is ott lakom és a szomszédom egyszer majdnem elcsapott ugyanott.
Egy mentős tört az
Egy mentős tört az életemre, és kívánta, hogy haljak meg, előtte csak ledudált kanyarodóból egyenesen ment piroson záróvonalt átlépve.
http://kepfeltoltes.hu/111020/F_nyk_p0347_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nem jön be nekem kép. A
Nem jön be nekem kép.
A mentő, amikor megkülönböztetett jármű módban közlekedik, különleges szabályokat betartva kell, hogy közlekedjen.
Átlépheti a záróvonalat és átmehet a piroson, feltéve, hogy más közlekedők tudatában vannak jelenlétének és biztonságosan utat engednek neki.
A mentősnek is biztonságosan kell ilyen megkapott elsőbbségével haladnia, és óvnia a többi közlekedőt. A sűrgősség, vagyis az életmentés, és ugyanakkor minden közlekedő biztonsága ideálisan egy kiegyensúlyozott mérlegen kell, hogy legyen.
Amikor úgy érzed, az életedre tör egy mentős, akkor valószínűleg nem készséges vagy nem elég gyakorolt abban a képességében, hogy csak megadott elsőbbségével vezesse ügyesen és gyorsan a járművét.
A mások rendes és várható észlelési, reagálási késedelmei miatt még meg nem adott elsőbbségét ő sem erőszakolhatja ki gyilkos aggresszióval, mint valami kigyúrt kopasz.
Az tehát önmagában nem lehet baj, ha a mentős átmegy piroson és záróvonalon, de őneki kötelessége vigyázattal tennie úgy. Másoknak természetesen tilos még úgymond "vigyázattal" is úgy tenniük.
Szoval ha egy szoban ossze
Szoval ha egy szoban ossze akarjuk foglalni a mondanivalodat: "ejnyebejnye"?
Magyarázzad csak a meleg
Magyarázzad csak a meleg vizet, ahhoz meg van a tehetséged...
Ha úgy érted, hogy arról
Ha úgy érted, hogy arról beszélek ami nyilvánvaló, akkor az annyi, hogy igazat szólok.
Viszont nem tudom, pontosan hol vannak leírva a megkülönböztetett járművekre vonatkozó közlekedési szabályok. Benne vannak azok a KRESZ egy speciális fejezetében, ami nincs a közönséges KRESZ könyvekben?
Jó lenne ismerni forrást ilyen meghatározó anyaghoz. Nem ritka a száguldó rendőrautós gázolás, például. Olyankor visszatérő ok, hogy a vezető nem volt eléggé körültekintő.
Sajnos egy szabálytalankodó autós kultúra olyan sofőröket termel ki, akik rendes, normális közúti közlekedésük során gyakorolják a mindenen átrohanó, túl gyors vezetést. Az ilyenekből kikerülő mentős sofőr aztán olyan szabad kezet érez, mint a bunyós gyerek aki azért megy el rendőrnek, hogy összeverhessen embereket.
Azt a rossz kultúrát érdemes aláásni, hogy azon a fronton is küzdjünk a veszélyes vezetés ellen. Egy mentős sofőrnek olyan képes hivatásos gépjárművezetőnek kellene lennie, aki sosem gyakorolt önkényesen szabálytalan vezetést magánautójával, és csakis szabályos vezetést gyakorolt mindenkor a mentőautóra érvényes különleges szabályok alatt.
Hagyjad már a sok rizsát,
Hagyjad már a sok rizsát, és különben is ki írt olyat, hogy megkülönböztető jelzést használt eközben?
Nem tudom, hogy ki írt
Nem tudom, hogy ki írt olyant. Ha nem használt, akkor ő is pontosan olyan, mint a legtöbb szabálytalan, veszélyes bunkó, akiknek kultúrájáról írtam. Ez neked rizsa, nekem tűrhetetlen rossz, és másoknak pedig elfogadható rugalmasság.
Nekem sok blabla tartalom
Nekem sok blabla tartalom nelkul, ertelmetlen, nulla mondanivaloval... Mintha versenyen vennel reszt hogy lehet minel hosszabban leirni a semmit... bar van akit szorakoztat a stilusod, kezdem netszennyezesnek tekinteni... :)
Aki nem érti a tartalmat,
Aki nem érti a tartalmat, annak mondanivalóm netszennyezés. De a szabálytalankodó és rossz közlekedési kultúra, és annak elítélése, ami az én mondanivalóm tartalma, az igazán a szennyezés. Az valós társadalmi szennyezés.
Oktalanul undok lehet itt néhány velem azért, mert ezt én folyton kimondom és rámutatok. Csak amikor elcsapja őket egy bűnös ámokfutó, és éppen ott vagyok segíteni őket, akkor el ne lökjenek ugyanazzal az undokságukkal.
Ez jut eszembe:
Ez jut eszembe: http://hundilbert.blog.hu/2011/10/17/luposlipaphobia
:-D A kard kétélű. A
:-D
A kard kétélű. A legendásan szegény szókincsű dokkmunkásoknak is csinálhatnak néha Shakespeare előadást.
Ők is élvezhetik a korabeli ruháikat, a hosszú monológjait és dialógjait azoknak a számukra érthetetlenül karattyoló ripacsoknak. :-)))
Hogyhogy jól írtad és én
Hogyhogy jól írtad és én egyetértek veled. Amennyiben a mentő megkülönböztető jelzést használt, akkor a Miló morgolódása alaptalan. Ha nem használt akkor a morgolódásnak van alapja csak igazából nem szép dolog. Miló mentő fog kijönni érted akkor is ha elgázol valaki. Nekik ugye ezt nem fogod említeni? Számomra a mentőnek mindig elsőbbsége van, akkor is ha nem különbözteti meg magát. Hogy miért? Mert én egészséges vagyok, ők meg betegért mennek. És lám; rosszallásomat én sem tudom rövidebben leírni.
Van abban igazság amit
Van abban igazság amit írsz, csak az a baj, hogy ezekkel a privát mentőkkel bizony haza is mennek, mint a sima céges verdával. Én láttam olyat nálunk tavaly nyáron, hogy napokon át egy ilyennel költözködtek. És ilyen esetben ugye legyen kedves ő is a szabályok szerint közlekedni, nemde?
Amíg nincs bekapcsolva az
Amíg nincs bekapcsolva az elsőbbségre jogosító megkülönböztető hang- és fényjelzése az olyan járműnek, addig az olyan marad mint minden más közönséges jármű.
Udvariasságból elsőbbséget adhatunk ugyan neki, de nem kötelességből, amikor az neki nem jár. Az ilyen tülkölős pirosozós tehát ugyanolyan közönséges ám veszélyes tulok, mint a többi, aki nem "mentős".
Ráfesthetnék én MENTŐ feliratot a tragacsomra és vihetném az ellő kocámat az állatorvoshoz, és leszoríthatnék közben minden biciklist, akkor is pont ugyanolyan tulok lennék én is. Hát ilyen "mentősök" még mindig vannak sajnos.
Persze. Csak én vagyok
Persze. Csak én vagyok olyan naiv, hogy azt hiszem a szabályok azért vannak hogy betartsuk őket. Ciki a céges kocsival költözködni, na de LOL céges mentővel :DDD
Nem, a szabályok nem azért
Nem, a szabályok nem azért vannak hogy betartsuk őket. A szabályok egyfajta prokrusztesz ágya, amik a legtöbb embernek nem, csak a hatóságoknak kényelmesek.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós
Köszönöm. Egyedül én
Köszönöm. Egyedül én reagáltam eddig Miló bejegyzésére, ráadásul őt megértőn és őhozzá szimpatikusan. Bőszavúságom mégis mérgesíthette őt.
Itt ezen a blogon megértést, egyetértést várunk el általában az elmesélt helyzeteinkre. Talán valakik olyan hozzászólásokat szeretnének, hogy "Igen! Rúgd le a tükrét! Verd be a képét a rohadéknak, hogy dögölne meg, ott ahol van!", meg hasonlókat.
Hát én nem ilyent írtam, hanem a rossz szellemről végeztem megint elemzést, az emberi bűnösségről, ami a közlekedésben is megmutatkozik.
Minek is lenne ez a blog, ha nem mindenki szólhatna hozzá, a maga saját meglátását is közzétéve az övétől eltértő másoké között?
+1 Hihetetlen, én minél
+1
Hihetetlen, én minél rövidebben igyekszem leírni a mondókámat, az meg népmeséket ír. És ráadásul azt se tudja mi történt, nem kérdez, ha nem érti, de következtet sőt kitalál olyan motívumokat, amik nem is történtek meg.
A fő, nem kitalált
A fő, nem kitalált motívum az, hogy rengeteg szabálytalan közlekedő van, és kultúrájuk a szabálytalanság.
Ez önzésükből ered. Önzésből nem vigyáznak a másikra, amit a másik, felháborodva, életükre törésnek érez.
Nem hagyom szó nélkül ezt az általános, rossz kultúrát. Emmellett hagyok másokat is úgy küzdeni a közúti biztonságukért, ahogy ők látják azt jónak.
Ez nem minden esetben van
Ez nem minden esetben van így.
Attól, hogy szabálytalan valaki nem minden esetben balesetveszélyes magára és másra.
Hagyd
Hagyd
Kérlek, ne légy mérges
Kérlek, ne légy mérges rám.
Sok a szabálytalan, mint ez a mentős is, aki a te esetedben, a te leírásod szerint, életveszélyes volt rád.
1..2..3 dehogyis:D
1..2..3 dehogyis:D
Te Miló, nem vagy te ilyen
Te Miló, nem vagy te ilyen sündisznó, én nem így ismerlek. Úgyis tudom, hogy érted azt is amit Hotyhoty írt.
Off: személyekre nem használjuk, hogy "az", csak azt, hogy "ő".
Honnan tudod, ki mondta
Honnan tudod, ki mondta neked?:)
Én röstellem, de bírom a
Én röstellem, de bírom a stílusát, üde színfolt ebben a SUX világban, ahol a PPL az ő POV-jukat IMHO ASAP adják elő BTW. Mondhatjátok rá, hogy WTF, de IMO RULZ.
Szóval most inkább ROTFL vazze és utána iszok egy KV-t.
:)
:-)
:-)
Hát drága barátom te, én
Hát drága barátom te, én ilyet nem írtam, mert nem történt. Illetve mégis, amikor átjött a túloldalra, akkor bekapcsolta. Elég infóval rendelkezel, hogy összerakd a képet? Tudod e nélkül csak a fantázia szól belőled.
Amit én írtam az nem mond
Amit én írtam az nem mond ellen semminek abban amit te írtál először. Arra az információra elégséges válasz volt az én írásom.
Elégséges az csak 2-es,
Elégséges az csak 2-es, még is csak, ha szereted hosszan, szépen kifejezni magad, akkor miért törekedsz csak az elégséges szinthez?
"Viszont nem tudom, pontosan
"Viszont nem tudom, pontosan hol vannak leírva a megkülönböztetett járművekre vonatkozó közlekedési szabályok."
"Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek
49. § (1) A gépjármű megkülönböztető jelezéseket adó berendezéseit csak abban az esetben szabad működtetni, ha a feladat sürgős ellátása, a személy-, élet- és vagyonbiztonság, továbbá a védett személyek és kíséretük biztonsága érdekében az szükséges, és a forgalmi viszonyok azt indokolttá teszik.
(2) A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője - a rendőr és a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit kivéve - a közúti jelzéseket, továbbá a 24-43. §-okban foglalt rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette.
(3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművek találkozása esetében - egymás közti viszonyukban - az általános szabályok az irányadók.
(4) A megkülönböztető fényjelzést - ha a jármű olyan helyen áll meg, ahol a megállás egyébként tilos - működtetni kell. Megkülönböztető hangjelzést álló járművön használni nem szabad.
(5) A megkülönböztető jelzéseket használó gépkocsit tompított fényszóróval lakott területen belül nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani."
Köszönöm. Mindig is
Köszönöm. Mindig is sejtettem, hogy a KRESZ egy része tárgyalja a rájuk érvényes közúti közlekedési szabályokat. Tehát ők sem sértik meg vagy hágják át a KRESZ-t.
Mégis, az egyszerű köznép, beleértve butuska újságírókat is, azt hiszi, hogy a megkölönböztetett járművek vezetői "áthágják" a KRESZ-t.
Ha az úgy lenne, akkor is valami más szabály kellene, hogy érvényes legyen rájuk. De látjuk, hogy nem úgy van, és nincs "áthágva" a KRESZ, amily fogalom egy marhaság.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=954404
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!
Nekem egyszeru nepkent (nem
Nekem egyszeru nepkent (nem sok mindenrol szoktam hallani ami nem erdekel) megtanitottak h megkulonbozteto jelzest hasznalo jarmuveknek kb mindig elsobbsege van... egyetlen kivetel a vasuti atkelohely :-) valoszinuleg az ujsagiro volt a szokasosnal tajekozatlanabb
szerk: latom a rendor is ilyen :-) mondjuk ez ertheto :-)
:-) S a megkülönböztetett
:-)
S a megkülönböztetett járműveknek is csak akkor van elsőbbségük ha azt megadják nekik. Úgy hogy nem tolhatják le, nem mehetnek neki a figyelmetlennek, a totojázónak, az ügyetlenül késlekedőnek, aki nem kapcsol gyorsan és nem áll félre, nem ad utat egyből.
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!
Mindegyik jarmunek akkor van
Mindegyik jarmunek akkor van ;-)
MAgán
MAgán betegszállító.
ugyanolyanok mint a taxisférgek
Magán betegszállítók.
Magán betegszállítók. Végülis taxisok ők is, annyi különbséggel, hogy géz meg ragtapasz van kéznél. Állomások környékén vadásznak utasra: "Beteg! Beteg! Jó napot, maga beteg?" :D
Nekemjött ma egy MPL furgon
Nekemjött ma egy MPL furgon az Andrássy szervizúton. Kiszállt a pasi, de csak azért, hogy visszahajlítsa a tükrét, és közölte velem, hogy menjek a bringaúton, mert nem mehetek a szervizúton (ami ugye a járdán vezet, és nem szeretek padkázni), aztán megkérdezte, miért nem megyek közelebb a parkoló autókhoz, mire kifejtettem, hogy azért, mert nem szeretném, ha rám nyitnák az ajtót. Ezután beült a kocsiba, és elment az Izabelláig, ahol piros volt. Mellé akartam menni, hogy tovább üvöltözhessek vele, erre rám nyitotta az ajtót, nehogy azt gondoljam, hogy csak a parkolók tehetik ezt.
Rendszám: FJT-841.Komolyan gondolkozom, hogy írok az MPL-nek egy kedves e-mailt...
Gondolom a szélén mentél
Gondolom a szélén mentél és azért előzött meg, én ilyenkor a padkás részénél megyek, ahol a bringagyász van, ott tuti nem tud megelőzni, vagy esetleg középen. Dudálni azt lehet, de előzni azt nem.
Egyébként nekem is volt ehhez hasonló esetem még talán más fél éve a József A. utcában a Lánchíd felé. Pirostól indultunk és úgy előzött, hogy nekem jött. És persze tovább... Aztán bedugult szerencsére, utólértem és lerúgtam a tükrét.
Beszélni az ilyenekkel nem lehet, ezt tapasztalat.
Nem a szélén, viszonylag
Nem a szélén, viszonylag belül, ezért is nem fért el mellettem...
Úgy értem, annyira a
Úgy értem, annyira a szélén, hogy épp, hogy elfér, ezt ott nem szabad megengedni, mert akármikor gyalog, kinyíló ajtó megcsaphat.
Még szerencsére nem volt belőle konfliktus, mert igyekszem tartani a 30-at, de egy lassabb bringást simán ledudálnák, ha feltartanák.
Ui.: És írjál csak a MPL-nek levelet én is írtam, szerintem sz*rnak rá. De hátha, de a legfontosabb, vigyázzunk egymásra.
Miért nem hívtad azonnal a
Miért nem hívtad azonnal a rendőrséget?
És mi értelme utólag a geci postának levelet írni, úgyis egy kamu szart válaszolnak majd?
Többet ér utólag feljelenteni. Vagy helyben fejbebaszni az u-lakattal, miután a kiszállását és a mozdulatait fenyegetőnek véled.
Hát, lehet, hogy azt
Hát, lehet, hogy azt kellett volna, de ahhoz keresztbe kellett volna tennem előtte a bringámat, és annyira meglepett ez az egész, hogy csak néztem, mint egy hülye...
Megelőzésen van a
Megelőzésen van a hangsúly, úgy kell menni, hogy ne tudjon megelőzni. De életszerű, hogy egy lány leáll verekedni egy férfival, ugye ezt nem komolyan gondoltad?
Nem néztem meg az
Nem néztem meg az adatlapot.
Akkor javasolt azonnal hívni a yardot. Bár ez már csak a jövőre szóló tanulság.
Gondolom feljelentest utolag
Gondolom feljelentest utolag is tehetsz, ha nem csinalsz semmit ne lepedodj meg, ha az illeto nem valtozik meg.
Nálam a DPD van a zsákban
Nálam a DPD van a zsákban Én szóltam neki, hogy szállj ki köcsög, mire: nem érsz ennyit, válasz a jó k.a mire kiszállt és visszaszállt... ennyi.. és szóban feljelentett úgy hogy kapja be a DPD és nevelje meg a csicska szállítóit :D Ez volt 3-hónapja, fontos a nevelés!
Mostanában "mint ha üldöznének" a DPD a legnagyobb köcsög fuvaros vállalat....
Engem nem szeretnek.... de le sz....m!!
sajnos el kell keseritsek
sajnos el kell keseritsek mindenkit. nekem van rálátásom a logisztikára és sajnos a soförök nagy része nemtúl intelligens. az évek alatt sokat beszélgettem sok féle szállitóval és rá kellett jöjjek hogy nagyon szar meló az övék. rabszolgahajcsár fuvarosnál csak az dolgozik akinek 80 az iq-ja, vagy a normális bevállalja pár hónapig mert abszolút nincs más választása. én magam például buktam már be jól fizető melót, mert konkrétan megmonták hogy nekik csak egy melós kell aki 10-20 évig elvegetál náluk mindenféle pattogás nélkül. 10 perc beszélgetés után egyböl levágták hogy én a normális fajta vagyok, aki csak átmenetileg vállalja be a baszkódást a lóvéért. nem mondom hogy minden sofőr droid, de annak OKA van hogy a legtöbb mégis. ha más nem rendeljetek pizzát és próbáljatok 10 értelmes mondatot váltani azzal aki kihozta...
egy szó mint száz, a fenti konfliktusok bele vannak kódolva a rendszerbe, abba pedig sok pénz van, igy nem fog megváltozni pár panaszlevéltöl.
____________________________________________________
Schwinn Csepel Adrenalin országuti, Chevrolet Kalos 1.4, Jungheinrich EFG 110-115 ;)
Jobbhorog speciális
Jobbhorog speciális változata: nem kereszteződésben előz le és próbál utána jobbra kanyarodni úgy, hogy a bringás belészáll, hanem simán egy parkolóhely miatt: megelőz, behúzódik jobbra, megáll, és próbálna betolatni a felfedezett parkolóhelyre. Csakhogy ott állok mögötte és nézek várakozva rá, hogy menjen már. Jobb oldala mellett nincsen elég hely, balról meg jönnek szemből a szűk utcában, és annyira közel kerültem hozzá, hogy nekem is tolatnom kéne hogy kikerüljem. Végül a marha lehúzta az ablakot, és udvariaskodva integet ki rajta mintha ő mondana le valamiféle elsőbbségéről. Otthagytam.
Tanulság: nem csak a kereszteződésben kell számítani jobbhorogra, hanem már egy parkolóhely mellett is.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós
Oh én már parkoltam így
Oh én már parkoltam így be párhuzamosan kocsival. Megyek békésen, egyszer csak megjelenik egy kocsi a balomon, és beáll a 45 fokos parkolóba. fékezés, kanyar majd a végén fáradságból nekivágtam magam a kocsi oldalának, hogy megálljak. Az eredmény egy elnézés lett és egy horpadás ott, ahol a kormány csattant. A vállam nem okozott kárt, de nekem sem lett bajom...
Péntek este a Baross utcán
Péntek este a Baross utcán haladtam a József körút felé. Egy 9-es busz nagy sebességgel jött mögöttem, de kezdetben a parkoló autók miatt nem húzódtam le, mert az ajtózástól jobban félek. Inkább foglaltam a sávot, úgyis jött a következő buszmegálló. Pechemre azonban senki sem szállt le, a sofőr pedig odalépett neki, szó szerint le akart tolni az útról.
Nem vagyok erőszakos típus, igenis le akartam húzódni viszont úgy száz méterrel előttem észrevettem, hogy az egyik leparkolt kocsinak az ajtaja nyitva van, a vezető lába már az úttesten, tehát ebből arra következtettem, ki akar szállni. A buszos viszont mögöttem olyan agresszívan tolt lefele, hogy kénytelen voltam lehúzódni. Nem előzött meg, jó darabig csak jött mellettem. Épp addig, hogy meg kelljen állnom a nyitott ajtós autó mellett. Mikor végre elhúzott a busz és kerültem ki a nyitott kocsiajtót, benézve a következőt láttam; a vezető félig fekve félig ülve, az autóból félig kinn félig benn, nyugodtan telefonál!
Nem tettem szóvá, hogy miatta akadályoztam a buszt, és veszélyeztettem az életem, még csak az ajtót sem csuktam a lábára. Lenyeltem, hogy ez van.
A következő pirosnál beszólt egy gyalogos, hogy mit képzelek magamról, hogy ne biciklizzek az úton ha közlekedni sem tudok, mert hogy jövök én ahhoz hogy akadályozzak egy egész buszt.
Utálom ha hülyének néznek, ezzel ki lehet kergetni a világból. De hogy én vigyem el a balhét egy autós miatt, aki annyira kényelmes, hogy az úttesten nyújtóztatja a lábát miközben telefonál! Hát ez egy darabig bennem fog maradni az biztos.
Biztos hogy az autós a
Biztos hogy az autós a hibás, mert a buszos leszorított?
Írj levelet a bkv-nak!
_ahham, nekem volt egy ilyen
_ahham, nekem volt egy ilyen esetem: írtam, visszaírtak, hogy már pedig nem úgy volt. OKs, mondom van két tanúm, mire a válasz a sofőrnek pedig 3 tanúja van. (egyedül volt a buszon, mert pont a végállomás előtti megállónál történt az eset...
Ha nincs kamera, vagy tanú, esetleg sisakkamera, ezek a közveszélyes alakok tovább ténykednek kárunkra...
Amúgy velem ue-t játszotta meg egy troli a Bajcsyn a Deák felé... konkrétan rászorított a parkoló autókra. Persze a piroshoz sietett. Majd mikor utolértem és beállva elé, intettem, hogy nem értem mit művelt, rámdudált, előre jött vagy fél-egy métert és annyit mondott, hogy miért nem takarodsz a kerékpárútra, azért lett nektek építve...
no comment...
________________________________________________
***˙˙˙o˙˙˙***
***˙˙-=-˙˙***
***˙˙˙|˙˙˙***
... elo szovet a femvazon.
A buszos leszorítást tudom
A buszos leszorítást tudom kezelni, csak arra nem voltam felkészülve, hogy az autós "szellőztet", nem is száll ki, nem is száll be.
A Barosson pontosan hol
A Barosson pontosan hol történt és melyik irányban?
Szerintem ilyenkor és máskor is, épp annyira menj el az autóktól balra, hogy ne tudjanak megajtózni.
A buszt meg majd elengeded, vagy sem, akkor előz, amikor minden körülmény adott, mert az előzés nem alapjog.
A Kálvinról mentem a
A Kálvinról mentem a József körút felé. Sajnos ott még nincs külön buszsáv.
Az a legjobb hely arra én
Az a legjobb hely arra én is kimondottan szeretem.:(
Nincs jó recept, kerüld el.
Hát ha az autós nem látta
Hát ha az autós nem látta hogy jössz, nem lehet neki felróni hogy nyitva tartotta az ajtaját. De még ha látta volna is, akkor is csak valami gumiszabályba ütközött volna cselekedete.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós
Az nem kifogás, hogy nem
Az nem kifogás, hogy nem látta.
Bele kell nézni a tükörbe.
Érdekes módon kamionokra kevésbé gyakran nyitják rá az ajtót, azt valahogy mindig észreveszik.
Én úgy vettem ki, hogy
Én úgy vettem ki, hogy már régóta nyitva volt az ajtó. Amikor kinyitotta, körülnézett, aztán úgy maradt mert megszólalt a telefonja. Lehet, hogy már 10 perce kerülgették a többiek. Ez valamivel akceptálhatóbb. Rányitás más eset.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós
Így volt, jól vetted le.
Így volt, jól vetted le. Lehet rosszul fogalmaztam.
"úgy száz méterrel
"úgy száz méterrel előttem észrevettem, hogy az egyik leparkolt kocsinak az ajtaja nyitva van, a vezető lába már az úttesten, "
Már egy ideje nyitva volt.
Tehát nem rányitotta.
Az már más kérdés, hogy az ajtót szabályos-e a minimálisnál több ideig nyitva tartani.
FVJ-142 sárgarendszámos
FVJ-142
sárgarendszámos DAF-LEYLAND AU 6,2D (1995) van esély több infót, cégnevet, tulajt kideríteni akár okosba' is?
ez a vaksi majom majdnem átment rajtam, csak furcsa volt a meg nem szűnő motorzaj a fülem mellett és még volt időm a padkára vetődni.
más:
sok szerencsétlen aki hobbiból lecentiz, majd várja a reakciót a tükörben kaján vigyorral. majd miután megkapta a nemzetközi jelet kezdődhet is a satuzgatás, bevárás, hűdekemény vagyok baszomanyád ordibálás.
A ló nyalja meg azt a
A ló nyalja meg azt a meztelen szemedet te szürke Peugeot-s, aki tegnap este 22:10-kor a dunakeszi vasútállomásnál próbáltál kivasalni minket a gyalogátkelőhelyen!
Egyik kézben a bringa, másik kézben az asszonypajti, sétálnánk át szépen a zebrán, erre jön ez a barom ezerrel, és nem ám, hogy lassítana amikor már rég lent vagyunk az úttesten, nem, még nyomja neki. Persze engem sem kell félteni, toltam szépen be elé a bringát, hogy arra azért már csak megáll, de nem, ez az idióta a fék helyett a DUDÁT nyomta, és kb két centire az első keréktől elhúzott előttünk, majdnem elvitte a bringát is, ha nem húzom vissza egy kicsit. Konkrétan ledudált minket a zebrán, hogy át ne merjünk menni előtte, se lassítás, se semmi. Úgy meglepődtem, hogy még a rendszámát is elfelejtettem megnézi, sajnos.
A ló nyalja meg neki! De
A ló nyalja meg neki! De jó mondás! Ezt még nem hallottam. :D
De ám a zebrás tulkokról hallottam, meg láttam magam is belőlük eleget. Azt hittem, hogy már kihaló félben vannak, de egy-két zombi még mindig előbújik a setét fődből. :-(
_____________________________________
A hét gondolata:
Négy déli ország és egy északi ország nagy bajban van az adósságával. Csoda? A négy déliben délben alszanak, az egy északiban meg táncolnak.
Nem lehetséges, hogy a
Nem lehetséges, hogy a szivar azokat a fehér, széles, egymásután lévő csíkokat festék elfolyásnak vélte és nem zeberának? (meglehet, hogy hiányzott a KRESZ tanfolyam eme földi hívságok jelentőségét taglaló órájáról) És mert Ő úgy tudja, hogy fennsőbbsége van kis hazánk összes útfelületén, ezért megmutatta, hogy párod és személyed kizárólag a járdán való közlekedésre szorítkozzék. :)))
Amúgy,pedig rohadjon meg a tapló fajtája. Mind az összes...
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
Kerékpár a kocsival
Kerékpár a kocsival ellentétes oldalon.
Lazán fogod a nnyeregnél és továbbtolod, majd hirtelen ijedtség miatt hátraurgasz.
Aztán magyarázkodhat a rendőröknek, miért gázol a zebrán.
Parszor eljatszottam ezzel a
Parszor eljatszottam ezzel a gondolattal en is. Amikor alkalmam nyilt ra, visszahuztam a bringat is hatralepes kozben.
Utolag belegondolva:
- Egyreszt fontosabb, hogy a mindennapi kozlekedo eszkozom hasznalhato legyen
- Masreszt pedig ketlem hogy a helyreallitas teljes erteket belathato idon belul teritene barki is
Így kell eladni a
Így kell eladni a biztosítónak a megunt régi gépet.
------------------------
jobb 100 szabálytalan biciklista mint 1 szabályos autós
http://criticalmass.hu/files/
http://criticalmass.hu/files/P7120099_0_tn.JPG
Ezt a bringát 2009.-ben a Szerémi+Prielle kereszteződésében a tulajdonosa a zebrán tolta át...
Két nap múlva belehalt a sérüléseibe :(
Nem érdemes kísérletezni.
-------------------------------------------
Ha az élet megkínál citrommal, kérj hozzá egy Martinit.
Martin Nem szeretek
Martin
Nem szeretek pirosozni, de egy adott helyen innentől már pirosozni fogok, amennire csak lehet.
Aki ismeri a Weiss Manfred utat, el tudja képzelni a szitut.
Cspel felé menet a vasúti átjáró előtti jelzőlámpa előtt teljes nyugalommal besoroltam a külső sáv közepébe, hoyg a vasúti síneket ne kelljen nagyon hegyes szögben keresztezni, előttem egy db szgk. volt.
Mikor zöld lett kivágódott a mögöttem lévő személyautó, jobbról!! előz ( a jobbra kanyarodó sávot felhasználva), és elém vág, még a vasúti jelzőlámpa előtt.
Ezáltal a síneken való áthaladás még rosszabb szögben lett volna csak lehetséges. Utolsó pillanatban satufék, így át tudtam menni a síneken esés nélkül.
Hál istennek száraz volt az úttest, a felni is száraz, tehát fogott a fék, és 42-es kerékkel voltam- tehát számomra ideális körülmények.
Legközelebb ezt a számomra csak vészhelyzetet okozó lámpát ignorálom, nyugisan átmegyek a pros ellenére a síneken, majd a Corvin u.-nál lévő lámpánál várom a zöldet.
Hát velocipéddel nem
Hát velocipéddel nem egyszerű az élet.
Martin Nem tudom, hogy
Martin
Nem tudom, hogy milyen módon lehet smileyt beiktatni, úgy látszik, te sem. Nyílván 42-mm-es külső gumikról, nem 42 collos kerékátmérőről van szó.
Utóbbit csak a Csepel körbe cm-túrán láttam, de kiprobálni nem mertem.
Drága barátom! Te, aki
Drága barátom!
Te, aki hófehér se nem igazén személykocsi se nem igazán terepjáró belsejébe vonszoltad ülőgumód, te aki ma este tíz körül csutkagázzal mentél át a piroson a Kerepesin haladva, hogy a hatsávos Hungárián is csak lestek a teli zöldön kocsikázók... Te forgolódj most az ágyban álmatlanul és gondolj arra, hogyha nem csúszik ki a lábam a klipszből és emiatt nem lassítok, akkor pont telibe vertél volna engem, aki a bringaúton haladtam - szabályosan.
——
A gumi kopjon, ne a lelked!
Gratulálni szeretnék a
Gratulálni szeretnék a tegnap este idióta díj nyerteseinek: A Rákóczi út forgalmát sikerült sikeresen felfognia egy furgonnak, aki a buszsávban várakozott (ezzel még nem is lett volna akkora gond) és egy busznak, aki kb 5 méterrel mögötte, de már a belső sávban állt teljesen érthetetlenül...
Ennek a kettő bénának a párosa akkora gátat tudott képezni, hogy csak azért nem lett az egész Rákoczi úton dugó belőle, mert este 11-kor művelték ezt. Mondjuk az akkori forgalom nem kicsit érezte meg.
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Kedves fekete béemvés, aki
Kedves fekete béemvés, aki miután leszorítottál és az arcomba füstöltél a turbódízeleddel a Margit híd felhajtóján, hogy ezzel próbáld kompenzálni egyéb hiányosságaidat a csajod előtt, aztán gyorsan átmentél a híd közepén a piroson (ahol én megálltam), nehogy utolérjelek, ha addig el is szerettem volna veled beszélgetni arról, hogy miért nem kéne mások életét veszélyeztetni sem pár méter előnyért, sem puszta balfaszságból, a röhögéstől egyébként sem sikerült volna, amikor láttam, hogy hogyan próbálsz a híd végén, a körúti dugóba szorulva menekülni a belső sáv felé egy újabb pirosozással, a fejedet gondosan elfordítva, nehogy megjegyezzem az arcodat. Helyetted szegény lány motyogott oda valami bocsánatkérésfélét, valószínűleg most sem sikerült bebizonyítanod neki, hogy igazi férfi vagy.
(Természetesen a dologhoz hozzá tartozik, hogy idén még egyetlen hasonló szituációm sem volt, kifejezetten udvarias és normális autósok közlekednek általában az utakon.)
--
Read 'n' Ride
Valami balfasz centizett az
Valami balfasz centizett az Örsön, kapott szitkot meg folyékony emberi nedvet. Gratulálok türelem rózsát terem.
Kedves autostars, aki
Kedves autostars, aki szerint az ut mellett futo bringagyaszon kene kozlekednem; es 10 masodperccel azutan, hogy ezt tudtomra adtad, nem adtad meg az elsobbseget a bringagyaszon kozlekedo sporttarsnak. Tudom, hogy ezt sosem fogod elolvasni, de szerintem egy idiota vagy.
Miattad ütötte el majdnem
Miattad ütötte el majdnem a másik bringást, mert felhúzta magát azon hogy szerinte rossz helyen mentél.
:-((-------))-:
Eleg baj az...
Eleg baj az...
Legutóbbi hétvége 2 eset.
Legutóbbi hétvége 2 eset. Szerintem mindkettő több, mint egy szégyenfal.
Szombaton az iserőseimmel történt: baleset, az autós is magyar volt. Szerencsére nem voltam velük.
Vasárnap a Hegyek Pokla mezőnyversenyen a pilisszentléleki elágazásnál egy kb. 30 fős bolyban mentünk lefelé 50-60 közötti tempóval. Ott most egy 400 méteres félpályás útzár van, persze rendőri irányítás volt az autósoknak a verseny miatt. A lezárás előtt egy fehér Fiattal egy idióta megpróbálta a bolyt előzni. A lezárásig nem sikerült neki, így simán ránk húzta a kocsit.
Isten barma taxis! Egész
Isten barma taxis!
Egész nap pipa voltam a kollégáid pofátlan közlekedése miatt, de amit te műveltél, az überelt mindent.
Miután felmentem a bringagyászra - mer' már elegem volt az autósforgalomból - tekerek szépen húsz-harminccal, erre te mit csinálsz? Ki van táblázva, hogy tilos a járdán parkolni, tele van Demszky-oszloppal a környék, de te akkor is ott akarsz parkolni, neked jogod van hozzá;
és nekiállsz baszdmeg tolatni a kerékpárúton, leszarva, hogy (haladnék) ott vagyok.
Anyádat küldd fel legközelebb a bicikliútra, aztán üsd el, de úgy, hogy még terhes veled!
itt: https://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF&msa=0&msid=214910924472515116397....
——
Ahol az Isten integet, na ott az én hazám.
Mi értelme itt
Mi értelme itt b...megelni?
Fotózni kell és azonnal felhívni a rendőrséget. Rendszámmal.
Feszültséglevezetés egy
Feszültséglevezetés egy formája...
Lehet hogy újdonságot mondok de ennek a topiknak kb ez a célja is így ez ellen való tiltakozás szerintem felesleges. Ez olyan mintha az off-ban tiltakoznál hogy valami offtopik :D
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Félreértettél. Nem
Félreértettél. Nem tiltakoztam, csak arra próbáltam utalni, hogy ha itt kidühöngi magát, attól semmi sem fog változni. A KRESZ szabályai pedig minden közlekedőre vonatkoznak. Még a taxisokra is.
Ha itt kidühöngi magát
Ha itt kidühöngi magát akkor lenyugszik és mondjuk nem a családja előtt lesz morcos :) Igenis változik szerintem valami és én ennek is látom az értelmét :)
-----------------------------------------
Icarus blog, Nightride.hu
Lehet neki is rossz napja
Lehet neki is rossz napja volt, legyél már türelmes.
á, ez beleszarós-eredetű.
á, ez beleszarós-eredetű. A kiüvöltős-ledudálós-anyázós fajtának lehet rossz napja
és a saját
és a saját frusztráció:
ledudálnak és leszorítanak a Szabadság-hídon. OK.
Utána megbeszéljük, hogy menjek fel a járdára, nem megyek fel a járdára, mert tilos, van ott bicikliút, nincs ott bicikliút. OK.
Aztán közli, hogy veszélyes amit csinálok, és megkérdi, hogy ez fontosabb nekem -e, mint az életem. Miután leszorított. Na ezt nem sikerült még mindig feldolgozni. Továbbá annyi lett önbecsülésem fontos részét képező kimagasló önuralmamnak, amikor is a végére indirekte lemarháztam, amikor arra a rávilágítására, hogy mindenki a járdán megy, azt találtam mondani, hogy azért, mert félnek az ilyen barmoktól
Jelzem, soha nem szorított még le senki ezen a hídon
Kóródy Gergely
------------------------------------------------------
anyámmal élek, biciklivel járok, macskám van, és ne is legyek kemény?
hamár van párbeszéd, "a
hamár van párbeszéd,
"a gyereked tekert itt tegnap,... gondolkozz el rajta"
vagy ha ezt is le...ja,akkor a a monsti féle:
"bevágjam a szélvédőjébe a lakatot és azt mondjam bocs megcsúsztam és így támaszkodok."
is működhet...