Tour de Voks



Tour de voksMárcius 11-én, szombaton kerékpáros felvonulást rendezünk.

Célja, hogy elérjük a kerékpáros közlekedés fejlesztésének kormányzati programokba való emelését, még a szavazás előtt megismerhessük a pártok álláspontját, és segítsünk a választási kampányba illeszteni a kerékpárosok követeléseit, vágyait.

Minden parlamenti párt részére átadjuk pontokba szedett kéréseinket. Ezeket magyar nyelvű uniós (holland, dán, osztrák és brit) szakmai anyagokkal, tanulmányokkal kiegészítve kerékpáron visszük a pártok székházaihoz. Az átadás után 3 héttel (április 3-án), egyszerre és azonos terjedelemben lehetőséget adunk minden jelentkező pártnak, hogy ezen a fórumon (criticalmass.hu) ÉS más csatlakozó szervezetek honlapján ismertethessék a kerékpáros közlekedés kérdéskörében tervezett intézkedéseiket, stratégiájukat, így több tízezer bringás értesülhet róluk.
A felvonulás kezdete: március 11., szombat 14:00, a Városmajor kellős közepe.
Útvonala:
II. Szilágyi Erzsébet fasor (MDF székház)
VIII. Szentkirályi u. (FIDESZ székház)
VIII. Köztársaság tér (MSZP székház)
XIV. Gizella u. (SZDSZ székház)
Az eseményt beszélgetéssel zárjuk a Városligetben, a Közlekedési Múzeum előtt.

További fontos tudnivalók:
A rendőrségnek is bejelentett felvonulás időtartama várhatóan 1,5-2 óra. A felvonulás folyamán minden KRESZ szabályt betartunk. A nagy Critical Mass-től eltérően most nem matricázunk, nem szórólapozunk, csak szűk körben, az interneten és szájról-szájra hirdetjük, illetve értesítjük a sajtót.
A felvonulás nem tiltakozás, egyedül a fent leírtakért szervezzük meg. Kérjük, hogy pártokhoz kapcsolható propagandaanyagot (zászlót, pólót, stb...) ne hozzatok!
Kéréseink pontokba tömörített változatát (12, mint a forradalmároké) először ezen a honlapon tesszük közzé március 6-án. Az anyag a kerékpáros szervezetek javaslatainak, a bringások nyáron összegyűjtött kívánságainak (alleycat.hu) illetve külföldi szakmai példák
felhasználásával készült.

Mi ott leszünk 11-én a Városmajor kellős közepén, ha esik, ha süt. Lehet, hogy kicsit meg leszünk szeppenve, így jó lenne, ha követnének páran, hogy ne féljünk annyira!
MI EMELJÜK A TÉTET!
Te ott leszel?

László János (Magyar Kerékpárosklub elnök)
Stiggs ( Bringaút Egyesület)
Miháltz Marci ( Zöld Fiatalok Egyesület)
Lenkei Péter ( Városi Biciklizés Barátai Egyesület)
És mi: Kükü és Sinya

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
liverbird képe
liverbird
1 sze, 2006-03-01 22:55

Na itten vannak a részletek :)
You'll never walk alone...

Kuku képe
Kuku
2 sze, 2006-03-01 23:00

Ha szavakba lehetne önteni mennyire fontos ez...
A bringaügynek mérföldkő lehet!

Mekcs képe
Mekcs (nem ellenőrzött)
3 cs, 2006-03-02 11:19

Nem mintha sajnálnám, de biztos h jó ha minden hónapban van egy felvonulásunk? Így az egész elveszti a hatását és kevésbé vesznek minket komolyan, ha állandó műsorszám lesz belőlünk... Szerintem.

neon képe
neon (nem ellenőrzött)
4 cs, 2006-03-02 11:49

2 nagy van egy évben. Egy idő múlva azt is megunják.
Ennek a kisebbnek a lényege épp az, hogy érintetté kell tenni a döntéshozókat, így a nagyot mindegyik úgy látja neki szólt. Muszáj kihasználni az ilyen helyzeteket, különben előbb süllyedünk le a demó kategóriából a buli kategóriába. Ami nem rossz, de attól nem feltétlenül változnak a dolgok. Egyébként ehhez hasonló csatolt akciók zajlottak San Franciscoban is a CM szülőhazájában. Sikerrel.
+++ idei specialitás: 04.22-én a kampánycsend alatt hiába vagy sokan nem nyomulhatsz ilyesmivel.
Ez az év olyan ziccereket ad (választások, brinyóúthálózatfejlesztés, egyre több bringás...) , amit kénytelen az ember belőni.

Jakab képe
Jakab
5 cs, 2006-03-02 12:25

Szerintem nagyon is jó. Így van igazán nagy hatása, így látják, hogy itt nem arról van szó, hogy évente kétszer nyeregbe pattanunk, hanem valóban minden nap tekerünk (vagy tekerni akarunk).
És a végén majd olyan sokan leszünk, hogy minden nap cm lesz.
Pl. odaát ámerikában (talán nyc) minden hónap utolsó pénetkén felvonulnak.

ropy képe
ropy
6 p, 2006-03-03 19:24

2005 szeptembere óta, minden hónapban van egy felvonulásunk.
Azonban nem felvonulásnak nevezzük, hanem kirándulásnak.
Legutóbbi kirándulásunkról a rendőrség, még filmet is készített! :)
Kirándulunk, mert az nekünk jó!

fer képe
fer (nem ellenőrzött)
7 h, 2006-03-13 14:03

Karthagonak pedig el kell pusztulnia!
- ezt egy római fazon mondta a szenátusban - minden felszólalása után, függetlenül attól, hogy az miről szólt. Vagyis minden alkalmat meg kell ragadni, hogy szembesüljenek a ténnyel: itt bringások vannak és akarnak valamit.

v.ö. még: "háznak dőlő elefánt"

Üdv:

fer

boci képe
boci
8 sze, 2006-03-01 23:13

Mindent bele! Én sajna csak lélekben tudok majd veletek lenni, a Ligethez kb fél 6-6 körül érek hazafelé menet. De nagyon remélem útközben sokkal több keróssal fogok találkozni, mint eddig azon a vidéken! :)

----------
...akrat icob, icoB

RoGeR képe
RoGeR
9 sze, 2006-03-01 23:24

Yess!

Tavaszodik, érzem a Critical Masst a levegőben... :D

Én asszem ott leszek! :D

bonnie képe
bonnie
10 sze, 2006-03-01 23:29

nana,h megyek :) de a linkek bugosak.
bonnie

liverbird képe
liverbird
11 sze, 2006-03-01 23:36

ok, koszi, javitva...

You'll never walk alone...

bonnie képe
bonnie
12 cs, 2006-03-02 00:00

bitteschon!
az utvonalrol lehet tudni valamit?
bonnie

Kuku képe
Kuku
13 cs, 2006-03-02 00:13

Ma faxoltuk a rendőrségre.
Ha jóváhagyják:
Városmajor - bringaúton Szilágyi - vissza az Erzsébet hídig bicikliúton - Rákóczi út - Szentkirályi u. - Rákóczi út - Köztársaság tér - Rákóczi - Thököly (igen az) Gizella u. - Hermina - Liget

KAMA3 képe
KAMA3
14 cs, 2006-03-02 10:33

Igen! Bringasavot a Thökölyre! Nanáhogy ott leszek. Ha addig ki nem vasal a piroshetes

MákVirág képe
MákVirág
15 szo, 2006-03-04 15:14

A Thököly leaszfaltozásáról gondoskodnak addig???????

Amúgy:HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
(Ha tudok leszek!)

lev képe
lev
16 sze, 2006-03-01 23:50

miazhogy "te ott leszel?".......hogyaviharbanelennékott.......

oldman képe
oldman (nem ellenőrzött)
17 cs, 2006-03-02 00:29

és miért csak ennek a 4 pártnak? a többinek nincs székháza, nem ismerjük a cimet vagy elfogyott a papír? utóbbi esetben örömmel beszállok egy bontatlan csomag a4essel. szerintem lehetne osztani a kisebbeknek is, hadd legyen köztük a verseny nagyobb. szerintem mindegyiket érdekelheti pár-tízezer szavazat esélye...

Kuku képe
Kuku
18 cs, 2006-03-02 01:03

Sokat gondolkoztunk ezen, és ez az egyetlen talán még sértődés nélkül meghúzható határ. Minden pártot körbebiciklizni lehetetlen.
Azt terveztük, hogy a többieket meghívjuk a legelejére és ugyanazt az anyagot is megkapják ha eljönnek.
Bocs ha ez bánt téged, de rengeteg párt indul a választáson, és ez másképp megvalósíthatatlan.

oldman képe
oldman (nem ellenőrzött)
19 cs, 2006-03-02 02:00

egyáltalán nem bánt, csak gondoltam több szikra nagyobb eséllyel gyújt tüzet...

domakowsky képe
domakowsky (nem ellenőrzött)
20 cs, 2006-03-02 01:54

Ez jó lesz..
gratula az ötletért!
A lényeg, h tudatositani kell a politikusokban, hogy amit igérnek, de nem teljesitenek, azt a vérükkel fogjuk felírni a parlament falára!!

tkacsa képe
tkacsa
21 cs, 2006-03-02 07:40

3.11-ről nekem elsőre nagypapám szülinapja ugrik be:)

de sajna,ő már...!:(!

azee soksikert nektek március 11-el:)

pnxntdd képe
pnxntdd
22 cs, 2006-03-02 10:35

juppijééé!
éljen az egyesült magyar kerék párt!

bonnie képe
bonnie
23 cs, 2006-03-02 10:51

mar csak kilencet :-) nem keritek el jakabtol a szamlalojat?

bonnie

ss-a-j-t képe
ss-a-j-t (nem ellenőrzött)
24 cs, 2006-03-02 12:40

csá
már multkor is voltam ugyhogy a világért sem hagynám ki:Dnagy buli lesz!!!!
ha annyian leszunki mint multkor...akkor a pártok beájulnak

ss-a-j-t képe
ss-a-j-t (nem ellenőrzött)
25 cs, 2006-03-02 12:40

csá
már multkor is voltam ugyhogy a világért sem hagynám ki:Dnagy buli lesz!!!!
ha annyian leszunki mint multkor...akkor a pártok beájulnak

fake_ képe
fake_ (nem ellenőrzött)
26 cs, 2006-03-02 12:17

"segítsünk a választási kampányba illeszteni
kerékpárosok követeléseit, vágyait."

ezt a mondatot nem egészen értem. mit jelent ez a gyakorlatban?
"több izé, több kerékékpárút."
"négy éve több kerékpárút volt."
"megállíthatók a balesetek."
"laci nem épített kerékpárutat."
?
kampány! nem szeretem.

ettől eltekintve emeljuk a tétet!

fake_ képe
fake_ (nem ellenőrzött)
27 cs, 2006-03-02 12:32

mindegy tulajdonképpen. nem érdemes ilyeneken fennakadni. felesleges kukacoskodásnak tűnik amit fent írtam.

neon képe
neon (nem ellenőrzött)
28 cs, 2006-03-02 12:58

Hogy nézem, mi nem így csináljuk. Ha ők igen, azért ők a hunyók, de talán még az is jobb mint hogy szó sem esik róla. Csak állandóan a milliárdos autópályákról, hogy ki többet...
1km autópálya=250 km bringasáv táblákkal lámpákkal vagy 100 km bringaút
3 km autópályából a budapesti biciklis közlekedés le is lehetne tudva.

ATA képe
ATA
29 cs, 2006-03-02 13:52

Állami szinten tényleg nem lenne sok ez a pénz. Itt az a baj, hogy nem foglalkoznak a politikusok a kerékpárosokkal. Az ilyen akciókkal legalább felhívjuk magunkra a figyelmet. Én biztos hogy ott leszek, mert nekem fontos, hogy megépüljenek a kerékpárutak pár éven belül. Nem 8-10 év... Komoly terv, konkrét lépések kellenek!

cica képe
cica
30 cs, 2006-03-02 13:57

és persze nyilván nem csak kerékpárutakat akarunk, ugye? akarunk olyanokat is, hogy ha szmogriadora okot ado levegominoseg alakul ki, akkor legyen szmogriado is, nem? például. mert ez meg penzbe sem kerul.

Jakab képe
Jakab
31 cs, 2006-03-02 14:12

ne. ne csak kerékpárutakat akarjunk. sőt abból nagyon keveset.
akarjunk kerékpárSÁVot! de abból sokat.

ATA képe
ATA
32 cs, 2006-03-02 14:27

Tényleg! Bocs! Én írtam el. Kerékpársávot akarok én is, sokkal jobb! Csak mindenki ezt használja, és én is rászoktam... Kerékpársávokat!

ATA képe
ATA
33 cs, 2006-03-02 14:39

Persze, persze, ez egy jó dolog! Előbb épüljön meg szégény M0-ás, mert a Budapestiek még elközlekednek valahogy (BKV, bringa, gyalog), de a vidékiek nem tudnának átjönni a városon. Azt lehetne még megcsinálni, hogy csak a fő összekötő utakon lehessen autózni, egyenlőre. Utána mindenki M0-ás!

grafitember képe
grafitember
34 cs, 2006-03-02 14:44

Nagyon nagyok vagytok!

Tulajdonképpen nem tudom, mi a f@szt keresek Milánóban, amikor otthon "zajlik aélet"...

Méltóságteljes, nyugodt erő legyen veletek!

Ci vediamo al 22 aprile!

gaze képe
gaze (nem ellenőrzött)
35 cs, 2006-03-02 14:45

Akkor pontosan honnan indul ez a menet, és mikor?
Mert akkor odatrombitálok még népet..

Ez egy jó projekt mert így tényleg záros határidőn belül számonkérhető válaszokat lehet kikényszeríteni, szelíden.

Egy - szerintem - fontos észrevétel:
Tovaris Putin miatt lezárták a parkolás elől a körút északi részét.. És b#&@ottul nem omlott össze tőle a város, ami szerintem ékes bizonyítéka annak, hogy a körútra igenis gond nélkül építhető elhatárolt bringaút.(vagy sáv? mi a külömbség pontosan?)

Milyen médiát intéztek erre az eseményre? Kell média (még)?

ATA képe
ATA
36 cs, 2006-03-02 14:54

A bringaút az az izé, ami az autóút mellett megy, rázós kőből építik, Demszky-karók vannak majdnem minden sarkon és télen erre lapátolják a havat.
A bringasáv az autó vagy buszsáv mellett egy elkülönített kis sáv. Ez a jó!

ATA képe
ATA
37 cs, 2006-03-02 14:54

A bringaút az az izé, ami az autóút mellett megy, rázós kőből építik, Demszky-karók vannak majdnem minden sarkon és télen erre lapátolják a havat.
A bringasáv az autó vagy buszsáv mellett egy elkülönített kis sáv. Ez a jó!

Krisz képe
Krisz (nem ellenőrzött)
38 cs, 2006-03-09 19:23

Igen, a bringasáv meg az a sáv, ahol parkol mindíg néhány barom... Nem mindenki, de mindig van néhány... :((

ATA képe
ATA
39 cs, 2006-03-09 19:51

Jól jön ilyenkor egy-egy matrica...

KAMA3 képe
KAMA3
40 cs, 2006-03-09 22:38

Hogy aztan a buta paraszt visszaragassza a te hatadra...::))

Mert nem lat ket meternel tovabb.

cica képe
cica
41 cs, 2006-03-02 14:56

ez igaz. eleve erdekes, hogy putyin miatt az egesz varos kozlekedese borult, meg a villamosokat is erintette, megse volt belole akkora hozonges. szoval er ilyet csinalni. es hat megiscsak tobben vagyunk mint egy putyin.

peti képe
peti
42 cs, 2006-03-02 15:58

nameg attól való félelmében, h nem tud parkolni, mindenki otthon hagyta az autóját, vagy lerakta már kint (gondolom), és fel tudott ülni a bkv járgányaira. érdekes.

gaze képe
gaze (nem ellenőrzött)
43 cs, 2006-03-02 16:15

Azt hallottam a Kükütől/Tőled (tudathasadás?), hogy az új bringa utak tervei már a tervezőasztalokon vannak.
Ezeket meg lehet nézni, vagy ez valami top secret cucc?
Valahol a neten, civilként..
Hogy pl ne legyenenek olyan bakik, mint a Bajcsy.. (már bocs, de szerintem az a bringaút egy borzalom.. csak egy fokkal jobb, mint a budai rakparti "sárga bringa csík")

liverbird képe
liverbird
44 cs, 2006-03-02 19:06

A Bajcsyt en nagyon szeretem, napjaban min. egyszer hasznalom, es a lehetőségekhez!!! képest a legtöbbet hoztuk ki belőle.

You'll never walk alone...

Galad képe
Galad
45 k, 2006-03-07 15:23

szerintem sem olyan gáz a bajcsy

magwas képe
magwas
46 k, 2006-03-07 15:30

A Bajcsynak egyetlen pozitívuma, hogy nem kötelező használni.
PR szempontból pedig egy hatalmas öngól.
Szerintem.

--
a bátor kommutátor

Galad képe
Galad
47 k, 2006-03-07 15:25

mellesleg van egy pár bringás arc, akik rajtavannak, hogy ne lehessen rosszhelyen lévő, rossz bringautat (sávot, mindegymit) csinálni.

grafitember képe
grafitember
48 cs, 2006-03-02 18:18

egy putyin nem csinál nyarat!

cica képe
cica
49 cs, 2006-03-02 18:32

egyputyin kétputyin százputyin. avagy hány bringás egy putyin?

liverbird képe
liverbird
50 cs, 2006-03-02 19:02

Visszariposztolódás:
- Hány Putyiny egy Bringás???

You'll never walk alone...

ropy képe
ropy
51 cs, 2006-03-02 17:06

"Te ott leszel?"

De még mennyire!

turbo képe
turbo
52 cs, 2006-03-02 18:47

RAGMEG! Mindenki ott lesz!

Miért pont TE maradnál le?!

Tibor képe
Tibor (nem ellenőrzött)
53 cs, 2006-03-02 21:47

Én nagyon ott leszek, és ha nem lesz -10 fok, akkor fölavatjuk Salamanó bringaülését, amit a kilenchónapos fordulójára kapott.

magwas képe
magwas
54 cs, 2006-03-02 21:52

Nekem nem jók a hétvégék.

De azért ott leszek!

--
a bátor kommutátor

Szajek képe
Szajek
55 cs, 2006-03-02 22:16

Naná, még szép hogy ott leszek!Sőt már szóltam pár havernak is a VBB-n belül!Amúgy nem tudom ki,de valaki irta,hogy ámerikában minden hó uccsó péntekén van felvonulás,régebben nálunk is volt,de valamiért abbamaradt!Söt:mi nyáron voltunk Krakkóban,és pont akkor is volt ott!Nagyon jó volt!!!

Kuku képe
Kuku
56 cs, 2006-03-02 22:19

Az az igazi Critical Mass!

grafitember képe
grafitember
57 p, 2006-03-03 14:28

Itt minden csütörtökön van, 21.30-tól, amíg kedvünk van, tegnap 11-en voltunk.
Egy csávó Aladdinnak öltözött és két harmatos hangszóróból ment Marley, meg a "Jammin"...
Mögöttünk egy rendőrautó "vezetett fel".
De jó volt. Kockásra fagytam, ahol csak dermatológiailag lehetséges.
Viszont ott tekert mellettem a BVLGARI marketing igazgatója, a legolcsóbb Decathlon bringán.
Mondtam neki, hogy a műanyagpedált cserélje le sürgősen, hidegben törik, mint a ropi 8 euro annyi csak nem fáj!?
Aszonta: De!
---Mekkora! : ))))
Spúr-e vagy?

KAMA3 képe
KAMA3
58 p, 2006-03-03 14:44

Amikor vegigvagja a labszarat a pedaltengely, majd megtanulja.

zaqrack képe
zaqrack
59 p, 2006-03-03 01:46

Ott leszek mint mindig, barátnővel, családdal, pereputtyal mint mindig, és természetesen az egyesületünkből is mindenki eljön aki csak tud.

Hajrá bicajosok, mentsük meg ezt a gyönyörű várost.

padi képe
padi
60 p, 2006-03-03 05:45

Nanááá hogy megyek, hozok mindenkit, remélem sokan leszek!! :))

De ha valaki hoz pártos pólót-zászlót, azt szervezői szinten le kéne majd ütni!! (remélem nem kerül rá sor..)

A Thököly az nem rázós burk? Nekem virsligumim van! Nyolcassal :((

Krisztab. képe
Krisztab. (nem ellenőrzött)
61 p, 2006-03-03 09:39

Narancssárga cm-es pólóban lehet jönni? :)

Kuku képe
Kuku
62 p, 2006-03-03 10:21

persze

Tibor képe
Tibor (nem ellenőrzött)
63 p, 2006-03-03 12:06

Aszontátok, nincs pártpolitizálás. Ha lehet narancssárgában menni, akkor én piros kockás CM-pólót akarooooook!

cica képe
cica
64 p, 2006-03-03 12:14

ne máááááá! az eseménynek eléggé pártfüggetlen üzenete van ahhoz, hogy ez ne jelentsen problémát. másrészt nem kéne teret engedni a színek!szimbólumok kisajátításának. a legtöbb pajti nahancssárga kabátban van, akkor az milyen?

bonnie képe
bonnie
65 p, 2006-03-03 12:17

olvasd megegyszer! narancssarga CM-es
bonnie

László János képe
László János
66 v, 2006-03-05 12:10

Tibor, a pirosat értem, de miért kockás,
János

zora képe
zora
67 p, 2006-03-03 12:53

én is, én is megyek!!:D

zora

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu (nem ellenőrzött)
68 p, 2006-03-03 13:01

Nem kaptam erről riadóhíradót... :(
Csak én nem, vagy nem is lett küldve?

shortmartin képe
shortmartin
69 p, 2006-03-03 18:15

kitűnő kezdeményezés!

jó lenne ha a médiában a hangsúly azon lenne, hogy a mozgalom felkéri a legnagyobb pártokat: ismertessék a bringás koncepcióikat!

az áprilisi nagy felvonulás alkalmat adna arra, hogy a beérkezett anyagokat a civilek értékeljék, ill. a következő ciklus során folyamatosan SZÁMONKÉRJÜK!!!

gaze képe
gaze (nem ellenőrzött)
70 p, 2006-03-03 18:29

Jah, ezért jó a fél évenkénti mega-hepaj, mert az egy hatékonyabb "teljesítési ciklus" mint a parlamenti 4 év..

Viszont ehhez azért el kéne azt érni, hogy - legalább(is) a felvonuláson - az áprilisi felvonulás ne arról szóljon, hogy akkor ma a bringások basznak oda az autósoknak.. Persze, egy akkora hordánál már automatikus a lincshangulat és a csordaszellem, de ha aznap a bicósok nyugodtan törnek tükröket, meg kötekednek ahogy csak lehet, akkor megette a fene az egészet.
Ez a viselkedési elvárás vonatkozik az exchibicionista hajlamokkal rendelkező bmx-esekre is.. (street monitsokra, devinás triálosokra, kivilágítatlan bringóhintósokra, elengedettkezű talicskásokra..)

leszter képe
leszter
71 p, 2006-03-03 18:34

De mit ér a politikusok szava?

Kuku képe
Kuku
72 p, 2006-03-03 19:16

Szerintem kár ezt feszegetni. Nyilván nem teljesítenek mindent amit ígérnek, de ezért jó a zajos, vagy tömeges civil kontroll.
Egyrészt a politikuson számonkér, másrészt a politikus is érdekelt, mert ha teljesít, a visszacsatolás is hangosabb, amiből ő is profitál.

Krisztab. képe
Krisztab. (nem ellenőrzött)
73 p, 2006-03-03 20:19

Ha valaki szerez nekem olivaződ lánypólót, akkor abban megyek. Az egyik párthoz sem tartozik :) Kedves Kükü, van még a bótban belőle?

Kuku képe
Kuku
74 p, 2006-03-03 21:31

Úgy tudom van kettő, de abban fázni fogsz...

Krisztab. képe
Krisztab. (nem ellenőrzött)
75 v, 2006-03-05 15:51

Nem baj, azér megveszem! Stipi stopi! Ahogy így kinézek, télikabát+bundabugyi esélyesebb...

ropy képe
ropy
76 v, 2006-03-05 14:34

Tudom, hogy nem lesz cimkézés, meg szórólapozás és ilyesmi, de azért nem állhattam meg, hogy ne készítsek egy cimkét az esemény kapcsán.
Néhány darabot viszek szombaton...

RoGeR képe
RoGeR
77 v, 2006-03-05 15:01

Mintát tehetnél fel róla!

ropy képe
ropy
78 v, 2006-03-05 15:23

Ott van! :), ha nem találod akkor itt!

RoGeR képe
RoGeR
79 v, 2006-03-05 17:17

Jah, bocs...

Kicsit fura, hogy a link is zöld meg az új hozzászólás is... :P

ropy képe
ropy
80 v, 2006-03-05 18:26

Hogy ne kelljen vele szöszmötölnöd, itten van ívre szedve, vágójellel.

boci képe
boci
81 v, 2006-03-05 17:45

Ropy! Nagy vagy. Mivel nem tudok menni megtennéd plíz, hogy félreteszel nekem 1, esetleg 2 ilyen frankós matricát?
Esetleg, ha fél 6-6 körül még tart majd valami "afterparty" akkor ott talizhatunk, de előbb biztos nem... és ráadásul reggel 8-tól estig netközelben sem leszek. Szóval ha lesz valami este, akkor azt ha lehetne már péntek este tudni... :)

----------
...akrat icob, icoB

ropy képe
ropy
82 v, 2006-03-05 18:28

Meglátom mit tehetek :), mert téleg csak 2-3 ívet fogok belőle húzni, az meg éppen 40-60 darab.

boci képe
boci
83 v, 2006-03-05 18:31

Előre is köci :)

----------
...akrat icob, icoB

wolfheart képe
wolfheart
84 v, 2006-03-05 15:08

Az éjszaka azt álmodtam, hogy már CM van. :) Tisztán elöttem volt a kép, amin egymás után mindenki ugyanolyan cm-zöld polóban (rajta feketével a logo) teker szorosan egymás után, mint valami hadsereg. Ja, és iszonyu sokan voltunk, nem láttam az úton az elejét a sornak. Jó volt. :)

wolfheart képe
wolfheart
85 v, 2006-03-05 19:35

A poló maga pont olyan zöld volt, mint amilyen a honlap zöld szine, csak a Critical Mass logó volt fekete. Valami olyasmi hidon ment át a vonulás mint a Petőfi hid.

bocmok képe
bocmok
86 k, 2006-03-07 02:05

Skacok, mennék, csak össze kéne rántanom bringámat. VI.kerületben tudtok ajánlani egy jó szervízt ahol átnéznék masinámat. Meg még összel hátsó defim volt. Azt is gyógyitanom kéne. 8) Előre is köszi.

Kuku képe
Kuku
87 k, 2006-03-07 02:12

Wesselényi Almássy tér sarok, Velvárt.
VII., de gondolom nincs messze.
Aztán talán vannak a Nagymezőben is bringaboltok.

bocmok képe
bocmok
88 k, 2006-03-07 02:20

Almássy tökéletes, lévén tónom kéne, de ésszerübb ha előbb megcsináltatom hátsót majd egyben legurulok.. De ezt már csak megoldom 8) Köszi.

N Gyula képe
N Gyula (nem ellenőrzött)
89 sze, 2006-03-08 19:28

Bocs, de szerintem már megszünt a velvárt!
legalábbis ott most egy virágbolt van

bocmok képe
bocmok
90 sze, 2006-03-08 23:40

Megijesztettél, de rákérdeztem! 8)
A Wesselényi és a Vörösmarty sarkon vagyunk. A régi helyről valójában elköltöztünk, kb 3 éve. Tehát most nem az 56.-ban hanem az 58.szám alatt vagyunk megtalálhatók!
Üdv Velvárt

atto képe
atto (nem ellenőrzött)
91 cs, 2006-03-09 15:02

van a 6-ban is muhely, ahol az öreg józsi megcsinálja a bringád piki-paki. bajnok u.29
t:472-1117
ahol a herce-hurca futárcég bázisa van

Szenzsé képe
Szenzsé
92 k, 2006-03-07 11:31

Ahol találkozunk, az a városmajor utca mellett van,a délinél?

erel képe
erel
93 k, 2006-03-07 15:04

Sziasztok!

Én is megyek valszeg szombaton, csak azon morfondírozzak, hogy mibe öltözzek. Nem nagyon van téli bringás ruhám, se nagy téli gyakorlatom.

Ti mibe jösztök?

Erel

Sznzs képe
Sznzs (nem ellenőrzött)
94 k, 2006-03-07 15:58

attól függ mien idő van.
Ha olyan mint ma,szél nélkül, akkor
szerintem símán ellehetsz egy farmerban és egy cicanaciban,fölül pedig egy széldzseki

bonnie képe
bonnie
95 k, 2006-03-07 16:03

most pl boven eleg a farmer, polo, szeldzseki /nix windstop/, de hogy szombaton milyen ido lesz...?
bonnie

erel képe
erel
96 k, 2006-03-07 16:17

Az a baj, hogy a met.hu szerint szombaton szél lesz (14km/h) és valszeg csapadék is. Viszont 2-4 fok várható, ami nem olyan hideg.

Bringás poló-nacit érdemes bevenni a kabát alá, vagy inkább melleg pulcsit?

Erel

RoGeR képe
RoGeR
97 k, 2006-03-07 20:11

Ma mar azt irtak, hogy pentek-szombat nem lesz semmi. Viszont a 15 napos pont akkora ir hatalmas hoesest... :(

Kuku képe
Kuku
98 k, 2006-03-07 19:06

rossz!!!

MákVirág képe
MákVirág
99 k, 2006-03-07 22:20

Szia!
nem a mi, hanem a mennyi a kérdés ilyen esetben. Azaz ha nagyon mínusz találna lenni, akkor elkezdhetsz rétegeket húzni magadra szépen sorba egyiket a másik után.
De csak kitavaszodik már addigra!!!!
;)

akamee képe
akamee (nem ellenőrzött)
100 k, 2006-03-07 17:03

Milyen sebesseggel fog halladni a felvonulas, azaz kisgyermekes csaladok, nyugdijasok, szivbetegek.. merjenek jonni?

Kuku képe
Kuku
101 k, 2006-03-07 20:19

Kb. 10-15 km/h
de néha lassabban

phu képe
phu (nem ellenőrzött)
102 sze, 2006-03-08 18:27

Meg lehet nézni az anyagot, amit át akarunk adni?
Az is közte van, hogy ha már van valahol bringasáv, akkor a rajta parkoló autókat megbüntessék/elvigyék ?

Kuku képe
Kuku
103 sze, 2006-03-08 18:38

Az anyagban benne van, de csak szombat reggel oldjuk a titkosítást :)
Akkor is csak azért, hogy aki nem szólt bele a szerkesztésébe, az is tudjátok mi mögé áll.

Pussycat képe
Pussycat (nem ellenőrzött)
104 sze, 2006-03-08 19:08

Ugyan közel lakom a Városmajorhoz, mégsem tudom,hogy hol van az MDF székház, légyszi tegyétek közzé a pontos címet, hátha másnak sem egyértelmű. Mondjuk talán fel fog tűnni az a "pár" bringás, de azért mégis! Köszi

Jakab képe
Jakab
105 sze, 2006-03-08 23:51

Jaja. Már a 15napos is kevesebb csapadékot ír.
Alakul. ;)

bonnie képe
bonnie
106 cs, 2006-03-09 00:09

delutanra a metnet is "szarazat" mond :)
bonnie

Kuku képe
Kuku
107 cs, 2006-03-09 01:41

Hogy szervezzen így az ember. Csak takaréklángon hirdettük, nehogy többen legyünk 500-nál. Hét elején beijesztettek 15 centi hóval, erre be is ijedtünk 50 felvonulóra gondoltunk, és nagyobb dobra vertük. Most meg kisüt a nap... :)
Mi lesz ha ezren leszünk?

Kuku képe
Kuku
108 cs, 2006-03-09 01:43

Mondjuk, nagyobb nyomot hagyna a politikusok fejében ennyi telitorokból bringát emelő fiatal.... :)

wolfheart képe
wolfheart
109 cs, 2006-03-09 01:53

Kükü, abbol indul ki hogy a multkori bringautas megmozduláson milyen hó meg hideg volt és mennyien voltunk. Megfelelő időben biztos szép számmal leszünk jelen. :)

bonnie képe
bonnie
110 cs, 2006-03-09 10:23

mi lenne? hosszabb lesz a sor ;)
a viccet felreteve. kellett a rendoroknek vmi letszamadatot is leadni?
bonnie

Perillustris képe
Perillustris
111 cs, 2006-03-09 16:08

Kell előzetes becslést leadni a rendőrségnek, mert a rendezők létszámát is ehhez kell igazítani.

P E R I L L U S T R I S

RoGeR képe
RoGeR
112 cs, 2006-03-09 08:21

Nem baj, ha sokan vagyunk! Talán úgy még hatásosabb lesz ez az akció, és emellett egy szezonnyitóként jelzünk, hogy itt az ideje nyeregbe pattanni... :D

Mondjuk ha 500 fő a cél, akkor én beszerveztem a terv 1%-át... :)

magwas képe
magwas
113 cs, 2006-03-09 13:13

Akkor ezeren leszünk, és nagy lesz a buli;)
--
a bátor kommutátor

grafitember képe
grafitember
114 cs, 2006-03-09 15:07

Sziasztok,

Én nem lehetek ott veletek ezen a vonuláson, de lélekben veletek leszek. Ami miatt mégis hozzászólnék most, az az, hogy a Ciclismo (nagyon csecse olasz biciklis szaklap) aktuális számában a tarthatatlan milánói helyzetet elemzik a szomorú újságírók. Az itteni városi kerékpározás barátainak vezetője elmondta, hogy két év alatt ő a negyedik ember ezen a poszton, az elődei feladták a küzdelmet, hiszen a város vezetése egészen egyszerűen nem áll velük szóba, még időpontot sem kapnak a bemutatkozáshoz. Belekeseredtek az eredménytelen küzdelembe, a kilátástalanságba.
Tény, hogy a milánói bicikliutak nem alkotnak hálózatot, hosszuk is nevetséges, ráadásul olyan területek is részei, mint nálunk például a Vörösmarty-tér. Képzeljétek el. (Ha valaki utánanézne, a Via Dante-ről van szó).

A napi forgalomban mindennap körülbelül 6 ezer kerékpáros vesz részt, míg az év folyamán 10 ezerre tehető azok száma, akik rendszeresen használják a kerékpárt városi közlekedésre. Ez egy komoly bázis, a kerékpárosok mégsem képesek érdekeik mellett kiálni. Hogy mik ennek az okai, nem tudhatom. Ezt a pár sort is csak azért írtam, hogy legyetek büszkék magatokra, az összetartásotokra, hogy képesek vagytok egyemberként (és nem széthúzva) kiállni a céljaitokért. Arra, hogy olyan dolgot csináltok, mint kerékpáros aktivisták, amire az otthonról fejlettebbnek, szervezettebbnek, demokratikusabbnak látszó nyugaton sem képesek.

Múlt héten részt vettem az itteni Critical Mass-en. velem együtt 11-en voltunk. Ma már nem biztos, hogy elmegyek, mert dolgozom hajnalig. Amikor megkérdeztem a szervező-embert, hogy miért csináltok hetente "hülyét" magatokból, akkor elmondta, hogy itt "nem száll fel 24 ezer ember egyszerre a biciklire. Ez nem Budapest!"

Akkor még nem tudta, hogy magyar vagyok, és amikor később megmutattam a kis narancssárga matricát, akkor láttam az arcán, hogy kicsit átalakítaná most a DNS-ét.

Mindezt csak azért írtam be -elnézést, ha hosszú lett- mert tényleg nagyon mokányak vagytok, azon kevesek közé tartoztok, akikben hinni lehet.

Rakjátok meg.

Ci vediamo

cica képe
cica
115 cs, 2006-03-09 15:19

hüpp hüpp

grafitember képe
grafitember
116 cs, 2006-03-09 15:46

Jól, van, jól van, kicsit szentimentális lett.
De a lényeg, hogy faszagyerekek vagytok, illetve hajrá. Meg nyár végétől csatlakozom valamennyi megmozduláshoz.
hüp-hüp...nahát. Még ilyet!

RoGeR képe
RoGeR
117 cs, 2006-03-09 15:35

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9137608&la=52652006

Hogy ne maradjunk ki a szardobálsából... :(

Perillustris képe
Perillustris
118 cs, 2006-03-09 15:53

Nevetséges, de nem nevetek.

P E R I L L U S T R I S

karlsruhe képe
karlsruhe
119 cs, 2006-03-09 16:56

"Persze igazad van, a biciklisek renitens népség. Pl.: mindegyik kormányon van és folyamatosan ülésezik"

LOL, szép volt Grafit!

ropy képe
ropy
120 cs, 2006-03-09 17:49

Nem kell vele foglakozni, pártmunkás. Az ilyenekkel tele van az Index.
Azé' möghítam, talán van gerince...

grafitember képe
grafitember
121 cs, 2006-03-09 18:09

Persze, vágom, nekem igazából a jelenség nem tetszik. A kákán is csomót jelleg.
"Innen", "kintről", még szánalmasabb az egész.
Be is fejezem, mert nem fontos.

Pussycat képe
Pussycat
122 cs, 2006-03-09 17:50

Ugye mindenki imádkozik a napistenhez,hogy szép időnk legyen,és felszáradjanak az utak?! Ha így folytatja a hóesés nem fogom tudni kivenni a vasat a garázsból,mert eltorlaszolja a hó rengeteg. Lécci-lécci írjátok le a pontos indulási címet!!

karlsruhe képe
karlsruhe
123 cs, 2006-03-09 18:02

Városmajor: ez egy park a második kerületben.
Mész kifele a Szilágyi Erzsébet fasori bingaúton a Moszkva tértől kb 3-400 métert, és amikor baloldalt már sok fa van melletted, lefordulsz balra az első lejtőn amit látsz, és már ott is vagy a pontos címen.

Pussycat képe
Pussycat
124 cs, 2006-03-09 18:29

Köszi, azt tudtam, hogy hol a Városmajor, (a hegyről jövök) csak azt nem tudtam, hogy hol van az MDF székház. Tehát akkor minden fordítva, jobbra fordulok, mintha mennék a Csaba utcai fagyishoz :) Már tudom!
Köszi még1szer!

jankó képe
jankó
125 cs, 2006-03-09 20:00

sziasztok!

http://www.szdsz.hu/hu/szdsz/hirek/20060309gusztoskerekpar

ezt láttátok?

Kuku képe
Kuku
126 cs, 2006-03-09 20:14

Hát komolyan vették az tutifix... :)
Viszont lehet hogy oda is kellene szólni előre, hogy nem lesz időnk "mozizni", mert akkor mindenhová illene bemenni egy teára. Akkor meg locsolkodás lesz belőle, nem demo.

jankó képe
jankó
127 cs, 2006-03-09 20:41

ez persze csak akkor (lenne) probléma, ha máshol is beinvitál(ná)nak egy teára :)

becherpig képe
becherpig
128 cs, 2006-03-09 20:46

vagy egy jó becherre :)

cica képe
cica
129 cs, 2006-03-09 21:16

a hüpp hüpp öszinte volt, telleg meghatodtam. na.

Paulo képe
Paulo (nem ellenőrzött)
130 p, 2006-03-10 14:17

Megyüüüüüüüüüüünk!!!

norbijúzer képe
norbijúzer
131 p, 2006-03-10 14:32

ha az időjárás nem szól közbe, akkor megpróbálok kimenni.
valaki összefoglalná, hogy a fő hír óta mi az újdonság? vagy egyéb tudnivalók vannak-e? nem sok időm van végigolvasni ezt a rengeteg hozzászólást.
köszi!

karlsruhe képe
karlsruhe
132 p, 2006-03-10 15:27

az hogy Megyüüüüüüünk!

TOZ képe
TOZ
133 p, 2006-03-10 15:35

Mennnnnek én is (kicsit papirkutya vagyok, szoval hóesésben nem igérem)!

Támad valaki Újpestről?

PAULO képe
PAULO
134 p, 2006-03-10 20:11

Szerintem korrekt lenne valahova feltenni azt is, amit átadunk a pártoknak;
tudjátok, nyílt lapok stb.
Én pl. szívesen megismerném mindazt, amit képviselni fogok holnap a jelenlétemmel; végtére is az az én velocipédikus aláírásom egy petíción, amit illene ismernem, ha már...
Na meg persze hogy nehogy szó érje a ház elejét.
Tehát a lap tetején egy linket, ha szabadna kérnem.

Pussycat képe
Pussycat
135 p, 2006-03-10 20:23

Aki keres, az talál:
http://criticalmass.hu/node/336

PAULO képe
PAULO
136 p, 2006-03-10 20:35

Köszönöm szépen.
Ez az, ami a kampányfőnököknek megy. Kezdetnek nem rossz, de engem igazából az is érdekelne, amire a levél hivatkozik:

"Az önök részére átadott anyag tartalmazni fogja - pontokba szedve, de bővített változatban is kifejtett formában - a kerékpáros társadalom főbb problémáit, és az erre kért állami-, kormányzati intézkedéseket, magyar nyelvre fordított uniós, holland, dán és brit minisztériumi programokat és tanulmányokat, valamint szintén magyar nyelvű holland és osztrák gyakorlati kerékpáros közlekedéstechnikai kiadványokat."

Komolyan nem kötözködni akarok, csupán érdekel az anyag, valamint mélyen hiszek abban, hogy akkor az enyém is igazán az üzenet, ha tudom, miről szól.
Na meg hogy mindenki tudja.
Így épül-szépül a demokrácia. Vagy lehet, hogy hülyeségeket beszélek?!?

Kuku képe
Kuku
137 p, 2006-03-10 20:29

Jogos. Már a legelején el lett döntve, hogy a felvonulás előtt közvetlenül kerül fel.
Már így is volt olyan párt aki megpróbálta előre "kitalálni".
Holnap reggel felteszem.
Nem lesz vállalhatatlan, sőt teljesen rendben van.
Sokan dolgoztunk rajta.

Kuku képe
Kuku
138 p, 2006-03-10 20:35

Azért ma már mindenhol elhullajtottunk egy-két magot...
ORIGO.HU
INFO RÁDIÓ
KLUB RÁDIÓ

PAULO képe
PAULO
139 p, 2006-03-10 20:38

Vettem és elismerésem mindenkinek, aki beletette a magáét.
Holnap én is igyexem megtenni ugyanezt. Ha minden jól megy, családostul.

grafitember képe
grafitember
140 p, 2006-03-10 20:41

Teljesen berekedtem az Indexes fórumon...
Azt szeretném kérni, így távolról, hogy majd írjatok egy részletes beszámolót, hogy mi történt, mert ezekben a "zavaros időkben" senkinek nem hiszek, csak ennek az oldalnak. Paranoiás-e lettem?

Drukkolok és kíváncsi vagyok, mi lesz a vége!

Kuku képe
Kuku
141 p, 2006-03-10 20:57

Nyugi. Zizik mindig vannak. A téma neve: polidili. Olyan is.
És még csak rosszabb lesz.
Van akinek az ég szdszes, a fű mdfes, a narancs fideszes, a tűzoltóautó mszpés.
Nem kell mindenkit sírba győzködni. Lehet különvélemény...
Itt rekedj be, ne ott :)

Más:
Feltehetném valamikor a milánói kommentedet valamikor a kirakatba? Mindenki tök kész van tőle... :)

Kuku képe
Kuku
142 p, 2006-03-10 21:05

Hogy mások is értsék, erről beszélünk grafittal :(

grafitember képe
grafitember
143 p, 2006-03-10 21:09

Persze csak...tudod. Mindegy.

Milyen milánói kommentemet? (mit csináltam már megint?) Az újságcikkesre gondolsz? Amúgy mindegy. Bármit, bárhová...persze.
Az áprilisira amúgy viszek olasz fixis különítményt, mert nem hiszik el.
Szombatonként a +bici-ben dolgozom, mint szerelő, meg aktivista. Úgy kaptam az állást, hogy a faliújságon ott volt a kivágott fotó a Carbustersből (2005 szept) émmeg mondtam, hogy ott a matrica a bringámon, tessék...

KAMA3 képe
KAMA3
144 p, 2006-03-10 23:45

MEKKORA!!!

A zindexes villanyemberrel meg ne foglalkozz.. hagyni kene, hogy sajat hulyesegeiket maguknak mondogassak, egy ido utan elsulyedne a topik, ha nem piszkaljuk... meg kell allni, ha arcul kopnek es turni kell.. ezek ellen csak ez segit, vagy a golyo...

Ha latjak, hogy suket fulekre talalnak, egy ido utan felhagynak a provokacioval..

Holnap meg megrakjuk nyelen!!!

apoc képe
apoc
145 szo, 2006-03-11 00:40

nézd, kedves KUKU ..

nem tartom valami rokonszenves dolognak, hogy ziziznek titulálsz ..
arra az elhatározásra jutottam, hogy belépek, és vissza-zizizlek ..

én ma már többször is jeleztem a CM és feléd 100%-os szimpátiám, és azt is, hogy pusztán tárgyilagosan kérdem azt, ami bennem kérdésként automatikusan felmerül ..

legutóbb (mielőtt itt zizinek tituláltál) és tegyük hozzá: a hátam mögött .. úgy hagytál ott, hogy hülységeket beszélek ..

elnézést, de csak a rend kedvéért idemásolom, hogy mire fel mondtad ezt ..
ja, és mielőtt elfelejtem szerintem te ZIZI vagy .. bár, hozzáteszem, hogy én kedvelem a zizket is :)

szóval ezt írtam:
-------------------
Kükü,

azt írod: "Az SZDSZ csapott le eddig legjobban a témára, ez kétségtelen."

szerintem ez nem teljesen igaz ..

légyszi, hidd el nekem előlegben is, hogy teljes szimpátiám a tiéd és a CM-é ..

szerintem, ha tárgyilagosan megnézzük, a CM csapott le az SZDSZ-re azzal, hogy "egy nagy párt" megkeresését, hogy a "CM szerint mi kellene a bringásoknak ..?" kibővítette CM demonstrációvá - amely kibővítés révén az SZDSZ (jelenlegi kormányunk oszlopos tagja ill. .a polgármesterünk csapata - 16 éve) FÁZISKÉSÉS NÉLKÜL emelhette be a programjába (ígéretei, kampányeszközei közé) a bringázást .. tehát anélkül, hogy egy másik párt - aki szimplán kíváncsi volt, hogy mit tehetne a bringásokért, megtudhatta volna az SZDSZ előtt, hogy mit szeretnének a bringások ..

ezt tetézi, hogy az első útvonalterv éppen az SZDSZ székházát jelölte meg végcélként .. (mindegy, hogy emögött milyen indokok vannak, de komolyan)

ezt ettézi az is, hogy az útvonalterv megváltozott .. (és ezt nem tettétek közzé, másképp fogalmazva, a hivatalos programleírásban nem szerepelt a változás, hogy az SZDSZ kampányterületére vezetitrek a politikán felüli közösséget .. (amivel az SZDSZ kampány-háttérnek használhatja a bringásokat - illetve amivel az SZDSZ AGITÁCIÓS TERÜLETÉRE, (gondolj csak bele) amely nem véletlenül van ott, hanem azért, hogy szavazókat szerezzen .. szóval erre a területre vezettek egy csomó embert, aki a BRINGÁZÁSRA mond IGEN-t és nem az SZDSZ-re ..

mégegyszer megemlíteném, hogy szimpátiám 100%-ig a tiétek .. de vannak kemény tények .. amik ezúttal nagyon szerencsétlenek .. így a legjob szándék is simán okozhat kért ..

------------------

mindekinek kellemes estét ..!!

Kuku képe
Kuku
146 szo, 2006-03-11 02:22

Neked is kellemes estét.
A zizit nem vonom vissza, mert ez egy olyan konspirációs maszlag ami nálam ez a kategória.
Nem vagyok hajlandó odadobni egyedüliként a CM-et egy pártnak sem. Annak sem aki először keres meg.
A bringások között kb. ugyanaz a felállás, mint bárhol. Minden párt szavazói vannak köztünk, és kb. a fele nép nem tudja hová szavazzon, vagy nem érdekli az egész. Csak a személyes bringás ismerőseim min. 5 felé szavaznak, és ezek csak azok akikkel anyira jóban vagyunk, hogy egymás orrára kötjük.
Egymás mellett felvonulunk ennek ellenére, és együtt dobjuk be a pakkot a pártoknak. Mindegyik átvevőt tisztelem és nagyra tartom hogy foglalkozik a nyűgünkkel, és sehol nem merült fel elutasítás.
Gondold el mit írnál, ha azt olvastad volna itt, hogy tárgyalásokba bocsátkoztunk egy párttal, aki ezt és azt adja nekünk. Leégett volna az arcomról a bőr.
Ez így korrekt ahogy csináltuk, és már a Kerékpárosklub újraszerveződése idején, tavaly nyáron megvolt az elhatározás, hogy ha pártok felé akad dolgunk, akkor szigorúan egyenlő feltételekkel, egyszerre állítjuk őket a startvonalhoz. Nem miattuk, hanem egymás miatt. Akkor más módszert találtuk ki, de most két hétig csiszolgattuk, és EZ lett belőle. Ezen nincs fogás, nincs támadási felület. Most úgy látom, hogy teljesen elfogulatlan, és éppen ettől hiteles.
szdsz téma:
Mindenkit, így az őket is 2-án hívtuk fel. Viccből meg is van videón mind a négy párt-telefon. Az mdf jelzett vissza leghamarabb, az szdsz másodiknak hétfőn, és azt kérték, hogy ne a töküres Gizella utcai épületbe menjünk, hanem a Deák téri sátrukba, és hogy Kuncze Gábor úgyis ott lesz 2-kor sajtótájékoztatón, úgyhogy megvár. Én tökre örültem, hogy az intenzív kampányturnék ellenére elcsíptük a legmagasabb szintű pártemberüket, ami csak nagyobb rangot ad az ügynek. Én nem úgy gondolkozom erről mint te, és nem gondolok rá úgy, mint fertelmes agitációs területre. Nem tartok attól, hogy összepártozzák a ruhámat. A politikusok a dolgukat végzik amikor megpróbálnak elérni a programjukkal, és mi is a magunkét amikor a miénket adjuk át nekik.
Na ahogy ezt megtudtam, még aznap beszéltem telefonon a rendőrökkel, hogy a másnapi BRFK megbeszélésen lesz egy útvonalmódosítás a faxolthoz képest. Amikor hazajöttem a Teve utcából, feltettem a változást a honlapra, "módosult az útvonal" megjegyzéssel. Amit te hivatalos programleírásnak veszel, az egy időrendből kikapott és plafonra ragasztott poszt (ez). Na ez semmivel sem hivatalosabb mint a többi blogbejegyzés, csak célszerű az egyik leginformatívabbat felül tartani a napi 1-2 ezer - főleg új - látogató miatt. Ráadásul utólag nem szeretek, meg nem is illik 150 kommentes bejegyzéseket módosítani, mert akkor értelmét veszti az útvonalmódosulást leíró bejegyzés, és esetleg a hozzászólások egy része is.
Az, hogy az szdsz csapott le legjobban a témára, az nem minősítés, hanem hideg ténymegállapítás. Már tegnap szerveztek a témára egy "biciklin érkezős" sajtótájékoztatót, amin bejelentették, hogy várnak bennünket szombaton. Elárulom, hogy küldtek egy levelet is egy a sajttájbeszámolóra mutató linkkel, hogy tegyük fel a honlapra, amit természetesen nem tettünk meg, hogy ne essen rosszul neked, és nehogy csalódj bennünk. Pedig akár fel is tehettem volna, mert a tájékoztatás része lett volna. De nem. Vékony jégen nem ugrálunk.
Az index fórumon a tárgyilagos kérdésedet a sok ember hosszú és kimerítő válaszai ellenére is újra meg újra feltetted. Jó néhány ember ki is borult rajtuk. Persze ott sem ezzel kezdted, hanem azzal, hogy azért vagyunk cikisek, mert az szdsz-t hagytuk a végére, és akkor ez nekik kedvez (mostanáig sem értem miért). Persze ezt csak addig mondtad, amíg kiderült, hogy nekik a közepén adjuk oda. Most az a baj, hogy nem a Gizella utcába mentünk. Most itt folytassuk?
Részemről azért írtam le minden részletét a történetnek, hogy nekem már ne kelljen. Úgyhogy bocs, de az év leghosszabb hozzászólása után még a 100% szimpátiád ellenére sem fogok tovább sarazni ezzel... Eddig se kellett volna. Remélem kimerítő voltam, mert kimerültem :)

László János képe
László János
147 szo, 2006-03-11 10:40

Pravda cikk következik, vigyázz!

No már cak én is hozáászólnék! Megnyutatólag, vagy hogy!
Olvastam az Olaszországi beszámolót, és elgondolkodtam. Ebben az országban (mármint it nálunk) a nagypolitika sikeres munkával megutáltatta az emberekkel a "közéletet", mondják minden felé, meg hogy a fiatalok nem aktívak, stb. Most itt ez a mi civil mozgalmunk, ami mára Magyarország legnagyobb ilyen "már majdnem szervezete", tele fiatalokkal, akik, függetlenül mindenüktől, közös cél érdekében együtt tudnak gondolkodni és TENNI!
Arra jutottam, hogy mi mutatunk példát az országnak, hogy a civilek igenis bele akarnak szólni az életükbe, és ezt teszik is, csak NEM a politikában.
Így aztán én nem bánom, hogy mindenféle vélemények meg morgások meg mittudoménmik vannak, ez is része a közös gondolkodásnak.

János

Kuku képe
Kuku
148 szo, 2006-03-11 10:51

Tényleg így van!

alla cool képe
alla cool
149 sze, 2006-03-15 01:03

Kuku,
ha ez számít valamit 100 százalékos szimpátiám a tiéd..:)
főleg a kimerítő leveled okán
és egy újabb 1 aCM-é minden más releváncia okán.
na pá.egy fuggetlen zsivány

apoc képe
apoc
150 szo, 2006-03-11 15:33

nézd ..

a 100% szimpátiám nem a tiéd, hanem a CM-é :)

amit felvetek szerinted konspirációs maszlag ..
de elismered, hogy vékony jégről van szó .. ("vékony jégen nem ugrál az ember")

közben meg nem érted, hogy miért kedvezett az első útvonal is az SZDSZ-nek, és a második is .. (nem úgy tűnik, mint a vakszerencse) ..

és nem érted, hogy a kampányterület miért más, mint egy pártszékház ..
és peresze hülyeségeket beszélek ..

ezzel együtt köszönöm mindenki más nevében is, hogy elmondtad az útvonal kiaakulásának hátterét ..
abszolút meggyőző .. érezni lehet, hogy az eredmény nem szándékos (nem mintha valaha feltételeztem volna, hogy az)

ugyanakkor a politikusok azok .. politikusok .. és bár ügyes vagy, hogy felismerted, hogy nem jó dolog feldobni egy SZDSZ-es bringás-kampány-linket ..
anál, hogy "inkább gyertek a kampányterületre, mert Gizella utcában nem lesz senki" nem voltál elég éber - SZVSZ ..

ha engem kérdezel, hogy túl eleht-e élni ezt az egyelőtlenséget, azt mondom, persze, simán .. nem is arra akartalak buzdítani, hogy válátoztasd meg .. csak élrdeklődtem, hogy nem tartod-e szerencsétlennek ..

mégegyszer köszi, hogy végül válaszoltál ..

respect!

Kuku képe
Kuku
151 szo, 2006-03-11 21:48

nem tartom szerencsétlennek.
az egész tour de voks kampányterületre ment.
ezért jött létre, és ezért lesz sikeres.
peace.

apoc képe
apoc
152 v, 2006-03-12 00:39

kedves KÜKÜ, kedves CM,

szeretném megjegyezni, hogy nagyon jól sikerült (szerintem is) a felvonulás ..

tegnap felvetődött aggályaim (amiket most már nem ismértlek meg) a pártsemlegesség tekintetében abszolút alaptalanná minősültek ..

aggódtam, hogy amíg a legtöbb párt előtt ledobjátok a pakkot, addig pl. az SZDSZ (ahogyana honlapjukon előzetesen le is írták) még ismerteti bringás politikáját is ..

megjegyzem, hogy a kiegyesúlyozottság abszolút jól sikereült .. és mind a 4 párt képviselője UGYANÚGY elmondhatta, amit akart ..

és közben egy CM szervező figyelte, hogy egyforma mennyiséget időzzön a menet minden pártvendégszeretetét élvezve ..

szóval köszi srácok, nagyok vagytok ..! szép volt! és nagy dolgot tettetek ma ..!

respect!

Kuku képe
Kuku
153 sze, 2006-03-15 01:14

köszi, jó fej vagy!
na most szívom vissza a zizit... :)

boci képe
boci
154 szo, 2006-03-11 09:20

Fáj a szívem, hogy nem tudok ott lenni! De majd gondolok rátok (és ma CM-es pólóban leszek).
Mindenkinek balesetmentes és száraz napot!

RAAGMEEEEEEEGGGGGGGGGG!!! :-D

----------
...akrat icob, icoB

Fjoe képe
Fjoe (nem ellenőrzött)
155 szo, 2006-03-11 10:27

Sziasztok!
Mikor lesz kint az oldalon a program tartalma?
Voltam: Fjoe

Kuku képe
Kuku
156 szo, 2006-03-11 10:52

Most kiteszem.

turbo képe
turbo
157 szo, 2006-03-11 12:05

Naggyon nagyok lehetünk, ha az esőistenek ilyen kegyesek hozzánk. Szeptemberben is megkaptuk a jó időt és most is!

MEKKORA!!!

mongoo5e képe
mongoo5e
158 szo, 2006-03-11 12:14

LIFE IS JUST A BIG RIDE

CSáó
Most akkor mikor és honnan indul ,mert egy haverom mondta hogy Nem is hősök hanem Moszkva tér és 3 romkor vagy 2 kor nem mindegy.
:-)

RoGeR képe
RoGeR
159 szo, 2006-03-11 12:25

Olvasd el a hírt, és megtudod! :D

Kuku képe
Kuku
160 szo, 2006-03-11 12:26

TEHÁT VÁROSMAJOR PARK (BUDÁN) 14:00
nehogy rutinból másik felvonulás is legyen... :)

RoGeR képe
RoGeR
161 szo, 2006-03-11 12:30

Az lenne nagyon nagy!

Lehet, hogy szólni kéne a rendőröknek, hogy nézzenek ki kettőkor a Hősök Terére?

mongoo5e képe
mongoo5e
162 szo, 2006-03-11 12:33

LIFE IS JUST A BIG RIDE

csak nekem most szólt egy futár haver hogy moszkva és nem hősök
de akkor mindegy lehet csak át akart baszni :-)

prof.gruppetto.hu képe
prof.gruppetto.hu (nem ellenőrzött)
163 szo, 2006-03-11 12:44

Már-már botrányosan jó lett az idő hirtelen :)
Még a végén emiatt botrányosan sokan leszünk :)

ropy képe
ropy
164 szo, 2006-03-11 13:23

Hivatalosan is itt a tavasz! A Sárkány vásárolt nekem egy térdmelegítőt! :)

Tesus képe
Tesus (nem ellenőrzött)
165 szo, 2006-03-11 13:53

Hali!

Van olyan aki Újpestről megy mert nem igazán tudom hogy milyen útvonal lenne a leggyorsabb meg jó lenne ha nem egyedül kéne odáig elbotorkálnom.Esetleg lehetne központban találkozni.

masek képe
masek (nem ellenőrzött)
166 szo, 2006-03-11 17:38

remekül megszerveztétek, jó volt az idő,
most már csak az kell, hogy eredménye is legyen!
üdv.

tody képe
tody
167 szo, 2006-03-11 17:54

na hogy sikerült az idei első Tour?
részletes jelentés mikorra lesz?
eredmények?
csak mert falun csak csorgatjuk a nyálunkat hogy ilyet összehoztatok!
gratu!

TOZ képe
TOZ
168 szo, 2006-03-11 18:11

NAGYONNAGYVOLT!!!
Sokanvoltunk!
A vegen mi meg eppen jottunk ki az alagutbol az eleje meg mar a nagy kanyart rakta a Four Seasonnel!

Kuku Sinya es minden szervezo! NAGYOKVAGYTOK!

Sinya: remelem jo volt a csokismuzli!

vatart képe
vatart
169 szo, 2006-03-11 18:30

hibátlan volt: napos idő, barátságos rendőrök, folyóként duzzadó tömeg, alagút, balkanyar az astorian, az elején matrica. :) a politikusok programja pedig nehany het mulva..

kiváncsian várom mit mond majd a média!

aki nem jött el, legközelebb ne kövesse el ezt a hibát! :)

jankó képe
jankó
170 szo, 2006-03-11 18:12

szuper volt az egész, nagyon jól sikerült! köszönöm szépen a szervezőknek! tök jó volt, hogy a pártok mind fogadtak minket, és külön köszönet az SZDSZ-nek aki a két első emberével (Demszky, Kuncze)várt bennünket, és még nagyobb köszönet Kuncze Gábornak, aki felemelte a bringáját! gratulálok!

(remélem apoc, nem verem ki nálad ezzel a biztosítékot, nem ez a célom:)

Szenzsé képe
Szenzsé
171 szo, 2006-03-11 19:02

óóóóóóriási volt:)
Bár ha lett volna bennem élet,és aludtam volna este,még jobban élveztem volna.

zferke képe
zferke
172 szo, 2006-03-11 19:34

Gratulálok a szervezőkenek, nagyon jól sikerült ez a tour!!!

MákVirág képe
MákVirág
173 szo, 2006-03-11 19:46

Köszönöm a szervezőknek! Nagyok voltatok!!!!!!!!
REMEK VOLT!!!!!!!!Bízom benne eredménye is lesz!
Az idő nem is lehetett volna szebb :)!!!!!!!!!!!

erel képe
erel
174 szo, 2006-03-11 20:05

köszönöm mindenkinek aki tett a mai napért valamit és köszönöm mindenkinek aki ott volt.

Újra nagy élmény volt az élbolyban tekerni!

Nagyon jók voltunk mindnyájan.

Erel

norbijúzer képe
norbijúzer
175 szo, 2006-03-11 20:07

húú, télleg nagyon jó volt! nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan összegyűlünk, kellemes meglepi volt!
mondjuk mire hazaértem, már rohadt fáradt voltam, most ültem idén először nyeregbe... de megérte az összes fáradtságot, meg mindent!

köszi a szervezőknek, és köszi a sok résztvevőnek egyaránt!!!

aztán reméljük a politikusok is kitesznek magukért! (nomeg értünk) :)

bonnie képe
bonnie
176 szo, 2006-03-11 20:10

mekkkkkorak voltunk!
sinya, kuku: koszi a szervezest!

bonnie

Gábris képe
Gábris (nem ellenőrzött)
177 szo, 2006-03-11 21:04

bizony, bizony... képek nincsenek? csak az indexen találtam... :(

phu képe
phu (nem ellenőrzött)
178 szo, 2006-03-11 21:03

1000 - 1200 emberről szólnak a híradások. :) Szerintem induláskor 300 körül lehettünk.

bogdan képe
bogdan (nem ellenőrzött)
179 szo, 2006-03-11 22:17

a Szilagyi Erzsebet fasoron a Moszkva ter fele 333-an(!) voltatok. igen, darabra. persze ebbe belefer +-5 az felreszamolas, szervezok elore-hatra vandorlasa es a megszabaditott uton csak kozlekedo biciklistak miatt.

tovabbi sikereket kivanok!

Krisztab. képe
Krisztab. (nem ellenőrzött)
180 szo, 2006-03-11 21:33

Tényleg jó vót! És még az időjárással is szerencsénk volt. Szerintem 2000-en lehettünk, nem?

Legyen minél hamarabb még közös bringázás!

Perillustris képe
Perillustris
181 szo, 2006-03-11 21:37

http://index.hu/politika/belfold/budapest/tdv0311/

Más:

A mai Blikk 4. oldalára egy kedves ismerősöm segítségével tudtam intézni egy apró cikkecskét az eseményről.

Köszönöm neki.

Örülök, hogy ennyivel hozzájárulhattam a sikerhez, ha már elmenni nem tudtam sajnos.

P E R I L L U S T R I S

boci képe
boci
182 szo, 2006-03-11 21:53

Nagyon nagyok vagytok! Sajnos nem lehettem ott, de fél 7-kor mikor tekertem haza, a Dózsa György-Olaf Palme-Stefánia-Hungária útvonalon több biciklistával találkoztam, mit az elmúlt 1 hétben ugyanitt öszesen! Örül a szívem! :)

----------
...akrat icob, icoB

ropy képe
ropy
183 szo, 2006-03-11 22:04

Királyok vagytok és nem mellékesen jó a fényképarczotok!
Nézegessetek jól képeket itt és várjátok a többit türelemmel, mert az nektek jó.

erel képe
erel
184 szo, 2006-03-11 22:15

Köszi ropy!

Egész jó! 15 képen is rajta vagyok :)

Erel

Pussycat képe
Pussycat
185 szo, 2006-03-11 22:10

Naggyon király volt ez a mini Critical Mass! Méég ilyet! Sokat! Köszönöm én is a szervezőknek!

RoGeR képe
RoGeR
186 szo, 2006-03-11 22:25

Életem első CMe volt. Egyből spontán rendező lettem. :)
Szerencsére a rendőrök óvatosabbak voltak, így maradt mellettünk bőven hely... :)

Azt kell hogy mondjam, NAGYOK VOLTUNK!!! :)
Áprilisban számíthattok rám! :)

Jakab képe
Jakab
187 szo, 2006-03-11 22:37

Nagyon nagy volt mindenki!
Képek itt.
Animgif meg itt.

norbijúzer képe
norbijúzer
188 szo, 2006-03-11 23:19

na, felraktam énis a képeimet:
http://norbeeusr.tar.hu/tourdevoks/

videók is lesznek, de majd csak kicsit később...

ropy képe
ropy
189 szo, 2006-03-11 23:28

280 db kép. Aki nem találja magát meg az majd jelentkezzen az áprilisi CM-en és külön készítek róla egy képet. :)
A nap képe.
A nap lánya.
A nap arcza.
Ha valaki kéri egy CD-ért megkapolja az összes képet, de a jog nálam... :)

wolfheart képe
wolfheart
190 szo, 2006-03-11 23:32

Én is feltettem a képeimet!
Van még 5 kisebb video, de nem tudom hova tölteni őket.

norbijúzer képe
norbijúzer
191 v, 2006-03-12 00:12

próbáld meg: putfile.com

ropy képe
ropy
192 v, 2006-03-19 17:05

Akit érdekel a fidesz kerékpárosokat érintő választási programja, az elolvashatja itt.

ropy képe
ropy
193 v, 2006-03-19 17:17

...majd itt.
Aztán döntse el mindenki, hogy be éri e egy képpel a szeptemberi CM-ről.

alla cool képe
alla cool
194 k, 2006-03-21 17:56

nesze neked fogd meg jól, vagy mi!???
miért pont minket ne néznének hülyének???azt viszont profin!:-(

alla cool

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
195 h, 2006-10-02 10:02

Itt lenne az ideje egy emlékezetfrissítő Tour de Voks emléktúrának, nem gondoljátok? (Amíg jó az idő.) Ahol mindenki felveheti pl. a Tour De Voks emlékpólóját. Útvonal lehet a tavaszi, de útbaejthetünk egy-két renitens kerületi polgármesteri hivatalt is ;)
Minden párthoz, polgármesteri hivatalhoz elvihetnénk a saját választási ígéreteiket, amit a bringásoknak tettek... Csak hogy ne felejtsék, mikor elkezdenek dolgozni...