Köszönettel vettük hat kerékpáros szervezet által hozzánk eljuttatott kerékpáros programot. Örömmel olvastuk és véleményeztük ezt a minden szempontból tartalmas és összetett koncepciót, mely a kerékpározást, mint alternatív közlekedési módot kíván fejleszteni A fejlesztési elképzelés minden pontjával egyet tudunk érteni és támogatjuk.
A kerékpáros közlekedés térhódítása minden európai városban egyre erősödő tendencia , mely mellett Magyarország sem mehet el anélkül, hogy fel ne mérné ennek hatalmas igényét. Éppen ezért Magyarország Közlekedéspolitikai koncepciója és az Új Magyarország Program nagy hangsúlyt helyez a térségeken belüli és a térségek közötti biztonságos és fenntartható közlekedés fejlesztésére. A fenntartható és élhető környezet kialakítása természetesen azt is magával vonja, hogy gondoskodni kell az infrastruktúra folyamatos s szakszerű karbantartásáról, mely széles körű összefogást igényel a tárcák, önkormányzatok, civil szervezetek és a lakosság között.
A kerékpáros és gyalogos közlekedés feltételeinek javításával a városi tömegközlekedés egészének javulását kívánjuk elérni, ezáltal is hozzájárulva a környzet-egészségügy javításához, valamint a biztonságos eljutás feltételeinek megteremtéséhez.
Az összefüggő kerékpárutak hálózatának kialakítását támogatja a kormány azzal a most megjelent pályázati kiírással is, mely egy milliárd forint értékben nyújt támogatást helyi önkormányzatoknak, önkormányzati társulásoknak, illetve többcélú kistérségi társulásuknak önálló kerékpárutak építésére és engedélyezési tervek készíttetésére. Ebből az összegből, illetve a pályázók által 50%-al kiegészített összegből körülbelül 100 km kerékpárút épülhet meg az idén, 2015-ig pedig további 3500 km. Ezáltal a vidéki térségek elérhetősége is javul, hozzájárulva ezzel az esélyegyenlőség szempontjainak érvényesüléséhez. Pont ezeken a vidéki térségeken nem elhanyagolható szempont azonban a turisztikai jellegű kerékpáros közlekedés sem. Erre a most folyó Regionális Operatív Programok kidolgozásában nagy hangsúlyt fektettünk.
Előkészület alatt áll a KRESZ módosítása is a kerékpározás feltételeinek javítására. Terveink szerint a kerékpárosok a buszsávoka igénybe vehetnék a gyorsabb eljutás érdekében, valamint az iskolai oktatásba is i javasoljuk a közlekedési – elsősorban kerékpáros és gyalogos – szabályok korai oktatását. A belvárosi kerékpáros és gyalogos közlekedés egymás melletti élése érdekében kidolgozásra javasoljuk a járdán való kerékpározás korlátozását illetve a sétálóutcákban történő kerékpáros közlekedés korlátozását.
Számos további és hasonlón intézkedést kívánunk bevezetni annak érdekében, hogy a kerékpározás a jövőjében újra egészséges és biztonságos közlekedési mód legyen, valamint hogy a fenntartható környezetvédelmet a személygépkocsi közlekedés visszaszorításával érjük el a nagyvárosi térségekben.
Az Önök által megfogalmazott elképzelések közül tehát már most számos dolog megvalósult, illetve folyamatban van és számos dolog összhangban áll a Magyar Szocialista Párt elképzeléseivel. Biztosíthatom, hogy a jövőben komolyabb finanszírozási lehetőségek is rendelkezésre fognak állni a kerékpáros közlekedés és turizmus méltó európai színvonalú fejlesztésére.
A további együttműködés reményében és a sikeres Magyarországban bízva maradok tisztelettel,
Budapest, 2006 március 31.
Molnár Gyula
MSZP budapesti elnöke
Dr. Bakonyi Tibor
országgyűlési képviselő




Hozzászólások
Nem igazán értem mit akarnak a járdán és sétálóutcában való biciklizésen korlátozni. Jelenleg is meg van tiltva ha jól tudom.
A járdán még nincs megtiltva. Ott max 10-el lehet menni. Miért van olyan érzésem, hogy ez a szabály nekünk nem lesz jó? Talán mert nem ígérték meg, hogy építenek bringasávot a letiltott járda mellé?
Szó sem esett a városi kerékpározás fejlesztéséről. Az 1milliárd forintból is csak lakott területen kívül lehet utat építeni.
10-el akkor lehet menni a járdán, ha az úttest kerékpározásra alkalmatlan. A rendőrség értelmezése szerint a nagy forgalom nem jelent alkalmatlanságot, tehát az alkalmatlanság elég ritka dolog.
Ok! Beszéljünk konkrétan! A Körúton nagyon sokan mennek a járdán, vagy szabad, vagy nem. Ha nem építenek oda bringasávot, elég rossz lesz ott a kerékpáros közlekedés.
12 éves gyerek megy a külső sávban... Szerinted?
Szerintem veszélyes. De attól még (a rendőrség szerint) szabálytalan ha a járdán megy és az sem biztonságos. Ha meg egy évvel fiatalabb lenne, akkor még az úton sem lehetne szabályos. Jó megoldás csak a kerékpársáv lenne. Ettől még én 10km/h-val mindenhol engedélyezném a járdán biciklizést.
Egyetértek.
a járdán parkolni és motorozni viszont ahogy látom simán lehet. MOM parknál és a kongresszusi központnál a zsaruk csak a bringásokra szólnak rá!!! (egy alkalommal még a bringaboltba is utánunk jöttek adatokat felvenni, mert a járdán mertünk gurulni)
Velem még nem fordult elő ilyen. Max megkértek, hogy szááljak le a bicóról. Ha pozitívan állsz hozzájuk, és látják rajtad, hogy megértetted, mit beszélnek, akkor elengednek. Most hogy belegondolok, volt már hogy utánam ordibáltak sétálóutcában. Csak sajnos olyan későn kapcsoltam, hogy már rég elhagytam őket...
A járdán csak akkor kerékpározhatsz, ha az úttest fizikailag alkalmatlan a biciklizésre, és ekkor is csak 10 km/h és a gyalogosok zavarása(!) nélkül. Sajnos akkor sem kerékpározhatsz a járdán, ha az úton tilos. (pl.:Lánchíd, ahol szabályosan biciklin ülve nem mehetsz át) És ez a hivatalos jogszabályértelmezés.
A bőkkenő. A hivatalos értelmezés szerint van olyan út, amelyik bizonyos időjárás esetén alkalmas, bizonyos időjárás esetén nem alkalmas biciklizésre (ha nem alkalmas, akkor mehetsz a járdán). És itt teszem fel a kérdést, ha ez lehet időjárásfüggő, akkor nem lehet napszakfüggő is? Nappal alkalmatlan az Alkotás utca biciklizésre, máskor alkalamas. Ez csak feltételezés...
Önreklám: az Autóirtó következő számában beszámolunk KRESZ-es furcsaságról is. Pl 12 éven aluli gyerek csak a járdán mehet, max 10 km/h-val a gyalogosok zavarása nélkül. Az őt kísérő felnőtt már nem mehet a járdán.
Én ezt konkrétan kivitelezhetetlennek tartom. El tudjátok képzelni, ahogy a kölköm a járdán teker, én meg mellette a körúton, szintén max 10 km/h-val be-bekiabálva, hogy "Vigyázz bogaram, ne ijessz rá a nénire!"
Önreklám alatt mit értesz?
"A KRESZ, avagy a szabályos közlekedés buktatói!"
Nem is tudom miért ismerős az idézet ;-)
Reklámozta a nagyon menő, és méltán nagyhírű AUTÓIRTÓ újságot. A biciklis forradalmárok szamizdattyát.
:)
Aztán leesett nekem is, csak azt hittem először rám érti, a KRESZ-es "beszólásaim" miatt, ugyanis én írtam a fent említett cikket.
Alias: Pál Bence
Járdán bringázni most már tilos, 5000Ft.
Soha sem megyek járdán, de viszont a Lánchídon mindig átmegyek, simán az úttesten.
Az Andrássy-n viszont az elb+++ott bringautat nem vagyok hajlandó használni a testi épségem érdekében itt is mindig az úttesten hajtok
Az idei 100km eurovelo-n kívül mit fogunk tudni ezekből az általános jellegű ígéretekből leverni rajtuk, ha úgy alakul, hogy rajtuk kell leverni?
--
a bátor kommutátor
Az az 1 milliárd már visszavonhatatlanul ki lett hirdetve pályázatként. Akkor ugye ez már nem lehet ígéret a jövőre nézve...
Ha más nincs, majd az alapelveket... :)
Egyetértek!
Az is zavar, hogy 2015-re igérgetnek. Ki fog akkor még arra emlékezni?(Egyáltalán ki tudja, milyen politikai erő lesz akkor hatalmon..) Nagyon távoli az az időpont és szerintem felesleges, mert így csak igérgetés szaga van.
kampány van, túl sok jót és konkrétumot szerintem ne várj
Azért valamennyit mindenkinek sikerült megígérni. Nem szép dolog ezt művészi fogalmazással kikerülni, főleg, hogy voltak olyan kéréseink is, amik egyáltalán nem kerülnek pénzbe.
Érdekes dolog, miért mondtak erre 10 évet. Szerintem csak azért, hogy fogjuk be a... Ne fogjuk be!
Ja... + ha a következő 4 évben nem csinálnak semmit, még mindíg tuják mondani: Van még 6 évünk. Cseles dolog ez a politika!
Aztán 2015 december 1-én kivonulnak 12.000 bobcattel, és 8.000 úthengerel, és megcsinálják karácsonyig.
Huhh... Meleg volt, de nagggyon nagyok vagyunk, nem?
-mondják majd, és hazamennek ünnepelni.
de legalább kész lesz
Látom, ahogy a kivonuló munkagépek okoznak dugót.
Az öt közül nekem ez tűnik a legkidolgozatlanabbnak. Picit elkent maszlag jellege van...
Én ettől a "folyamatban van" kifejezéstől fázok, évekig lehet valami folyamatban, kifogás mindig van/lesz arra, hogy miért nem valósult meg időben. Elkent, nem sok konkrétumot tartalmaz. egyetlen pozitívum, hogy itt van fent, névvel, miegyébbel. Ha másra nem, szembesítésre jó.
500 km autópálya 4 év alatt (forrás: www.mszp.hu)
Kicsit hiteltelen egy olyan párttól, aki arra büszke, hogy mennyi autópályát épített, és másfélszer annyiból a sík földre, mint mondjuk Ausztriában a hegyekbe.
De legyen igazuk. Csinálják meg, amit ide leírtak.
Én ott leszek a számonkérésen, ha mozdulni kell...
Hát, ez valóban eléggé elnagyolt. A stílusa is elég "komcsis". Nem programot hirdet, hanem veregeti a kormány vállát, miközben szinte semmi konkrétumot nem említ...
nekem is ez tűnik legelnagyoltabbnak, és bármilyen konkrétumot mellőzőnek...
(sztem leült egy ember és megírta húsz perc alatt. ;) )
freccs
sziasztok,
nem tudom, hogy ez politikailag korrekt megoldás-e .. de itt van 1 cikk linkje (cspv.hu), amelyben meglehetősen lazán és szabadon (szókimondó stílusban) elemzem a 4 parlamenti párt bringa-programját ..
2 dolgot nem szeretnék:
- magamhoz vonni a szót .. (lévén, hogy én tényleg csak 1 db biciklis vagyok)
- illetve (bár az újságírásnak ez a lényege) befolyásolni bárki véleményét .. (tehát ha valaki véletlenül beleolvas, ne feledje, a cspv.hu is csak 1 újság, amely csupán 1 lehetséges nézete a valóságnak ...
szóval a cikk:
http://www.cspv.hu/06/86/tourde1/
üdv és minden jót!
PS: nem fogom ugyanezt hozzáadni mind a 4 topichoz :)
Hát igen...
Gépkocsiban ülve, rohadt nehéz a kerékpáros közlekedésről programot alkotni...
Ennek a programnak az olvasása közben az volt az érzésem, hogy az alkotó vagy az alkotók két kampányhelyszin közt, egy sima autópályán suhanva alkották meg, úgy fél óra alatt...
Gyenge, mint a borecet.
vagy reggel a szentendrein a dugóban ülve...
Csak úgy eszembe jutott az mszp programját olvasva: Rendszámot minden kerékpárra!!:D
És ebből az, "hogy gondoskodni kell az infrastruktúra folyamatos s szakszerű karbantartásáról" csak akkortól érvényes ha újra ezek nyernek vagy most, hogy kormányon vannak most is?
Csak azért kérdem, mert a Dunakanyarban Sződligetnél és Verőce előtt is kb. 20cm mély iszapos Akáctüskés hordalék van a kerékpárúton. Bezzeg az autóutat patyolat tisztára letakarították, csak ott (elvileg) tilos kerékpározni mert arra ott a kerékpárút. Jó lenne már erről is leszoktatni az illetékeseket, hogy ha elkészül egy kerékpárút azonnal minden környező útra kihelyezzék a bringázást tiltó táblákat.
Istenem, pont ott jártunk ma!
Sződliget és Zebegény között elvileg végig lenne bicóút, de jelenleg nem ajánlanám a keróútinfón. Egyszer a sár miatt nem mentünk le, egyszer egy áthatolhatatlan faágrengeteg állta el totál az utunkat, harmadjára átkeltünk a bokáig érő (a nyomokból étélve inkább lábszárig érő) sártengeren, majd megúsztattuk a lábunkat is két kisebbfajta tóban. Ezek közül a faágakat érzem tökéletesen és könnyen elhárítható akadálynak, de persze a többit is kihagytam volna az életemből szívesen.
Hogy az illető program kissé elnagyolt, és kevés konkrétumot tartalmaz az talán betudható annak hogy
a. : A megfogalmazókat rendkívül idegesítik a járdán biciklizők
b. : Molnár Gyula mindig is lelkes támogatója volt a kerületében a "nem profitalapú"
beruházásoknak, emellett rendkívül sokat adott a civil szervezetek véleményére, a velük való egyeztetésre, velük szemben való korrekt bánásmódra,
valamint a beruházásokkal kapcsolatos előzetes tályékoztatásra, egyeztetésekre. :)))
De hát ezt csak mi itt élők tudjuk, és ezért szeretjük nagyon :))))
Amúgy az első bekezdés a legjobb, a többi már fölösleges is. :)
:)