KÖSZÖNJÜK...
- a több mint 30.000 biciklistának aki kiállt a tisztább, élhetőbb, kerékpárbarát Budapestért
- a 350 szervezőnek, aki félnapos munkával, nagy lelkesedéssel, költségeket is felvállalva biztosította az útvonalat
- a budapesti sofőröknek és tömegközlekedőknek, akik az okozott torlódásokra minden eddiginél kevesebb indulattal, és több bíztatással reagáltak
- a Köztársaság Elnökének, aki részvételével minden eddiginél nagyobb rangot adott demonstrációnknak, és nagyot lendített közös ügyünk szekerén
- a heteken keresztül szórólapozó, matricázó, levelező kerékpáros aktivisták százainak
- a tíznél is több civil szervezetnek, akikkel összefogva, egymást segítve szerveztük a Föld Napja rendezvényeit
- a több városban, többezer velünk egyszerre demonstráló bringás összefogását a közös ügyért
- az ellenszolgáltatás, sőt szponzori státusz lehetősége nélkül(!!!) is több tízmillió forint értékű segítséget nyújtó támogatók önzetlenségét
- a médiának, hogy teljes létszámban képviseltette magát, és nem csupán a látvánnyal, hanem az üzenetünkkel is komolyan foglalkozott
- a Felvonulási téren az árvízkárosultak javára komoly összeget adományozó bringásoknak, és látogatóknak
A LEGNAGYOBB KÖSZÖNET PEDIG AZOKNAK, AKIK HÉTFŐN REGGEL, A SAJTÓHÍRADÁSOKRA MÉG EGY LAPÁTTAL RÁTÉVE, EGY ÚJABB "DEMONSTRÁCIÓ" KERETÉBEN KERÉKPÁRRAL INDULNAK MAJD MUNKÁBA VAGY AZ ISKOLÁBA!
MERT A CRITICAL MASS NEM ÖNMAGÁÉRT VAN, HANEM EZÉRT AZ EGYETLEN DOLOGÉRT, ÉS MINDAZÉRT AMI EHHEZ MEGTEREMTI A FELTÉTELEKET.
TALÁLKOZUNK AZ UTAKON!
Kérjük, hogy iratkozzatok fel a Riadóhiradóra és gondolkozzatok el egy új böngésző-kezdőlapon, mert rengeteg dologról szeretnénk beszámolni a következő napokban. Lesz sajtófigyelő, közös képtár, két héten belül emlékpólót készíttetünk, és szeretnénk veletek közösen továbblépve létrehozni az utcai demonstrációk erejét a hivatalokra, önkormányzatokra összpontosító, önnfenntartó kerékpáros civil/szakmai érdekképviselet alapjait.
Ne legyetek pesszimisták! :)
Legyetek aktivisták! tovább »