Budapest – Hamburg : közvetlen vonat,feles kerékpárszállító kocsival.Persze a helyjegyünk véletlenül sem ide szólt,mi azért leültünk.Nem is kellett átadnunk a helyet senkinek,szóval érthetetlen,miért nem ide adták a helyjegyet.A kerékpárszállító kocsi kampós,a gépek felét vizszintesen (csak az első kereket tartja) ,a másik felét akasztva lehet vinni.A németek egyébként öntapadós kerékpárjegyet adnak,a csehek pedig madzaggal ellátottat, hogy normálisan fel tud tenni a kerékpárra.

Hamburg : szinte csak viacoloros bringagyaloggal találkoztunk , sok helyen oszlopokkal tűzdelve, általában 80 cm szélesek. Az utca mind a két oldalán van, de a menetirány nem mérvadó. Volt olyan rész, ahol a járda+kerékpáros rész nem volt több 1,5 méternél együtt véve. A külvárosokban is viacoloros, csak itt 10 méterenként kapukijáró,ahol természetesen az autónak van szintben az út. Mini hullámvasút és ráz is rendesen. Bringatilossal nem találkoztunk,viszont szinte az összes egyírányú utcába szabad volt behajtani. (amúgy jun.16-án lesz nagy tüntetés, mert eltörölték az autómentes napot,2015-től felfüggesztették a kerékpáros fejlesztéseket és romlik a levegő minősége ). Az autósok többsége türelmes, ha nincs legalább fél méteres oldaltáv, akkor nem kezd előzni. A helyi tömegközlekedés bármelyik járművére fel lehet tenni a bringát ingyenesen (a kompra is) kivéve csúcsidőben, reggel 6-9 és délután 4-6 között. Külön kiadványokon bátorítanak illetve figyelmeztetnek erre. A régiós vonatokon szintén tilos az említett időkben kerékpárt szállítani, amúgy ide már kell jegy (csak a Regiobahnra, az S-Bahnra -az ottani HÉVre - nem)

Hamburg – Plön – Puttgarden (kompátkelés Dániába) : Külterületen, ha volt kerékpárút, az általában aszfalt volt,de jó néhány helyen sima föld, ami be volt döngölve salakkal és az esős idő ellenére sem süllyedt, jól járható volt. Balf@sz átvezetések is voltak. Jellemzően a falu végén, átvittek a menetirány szerinti bal oldalra, majd a falu vége után 50 méterrel megszünt a kerékpárút. A másik oltári megoldás, amikor elvittek jobbra, egy a főúttal párhuzamosan futó kis utcába - természetesen emelkedő – majd 200 méter után vissza a főút mellé. Értelmét nem láttuk, mert hely lett volna a főút mellett is, azon a 200 méteres részen . A Fehmarn szigetre átvezető híd (http://goo.gl/maps/tuIMy ) is érdekes. Az autópálya mellett futó útról kell kiszúrni, a keritésbe épített kaput, amit szinte semmi nem jelez, majd egy kb 1 méter széles, rossz minőségű,hepe-hupás aszfaltcsík vezet fel a hídra.Ez kétirányú és a hídon sem változik a szélessége. Ez egy 2 km-es szakasz...
A kompon (kétszer mentünk,egy 45 perces és egy 9 órás út) nincs külön kerékpárszállító hely, le kell támasztani egy sarokba, viszont ingyenes a szállítás. Az utazás alatt nem lehet lemenni a garázs részbe.
Dánia : egyenesen haladtunk Koppenhága felé, ezen a részen sok helyen nem volt kerékpárút a külterületen, így az út szélén, a padkán mentünk.Ez kb 80 cm széles, jó minőségű, nem kellett félni a gödröktől. Autósok normális oldaltávval előztek, kanyarokban inkább kivártak. Koppenhágáról nem írnék különösebbet, már megtették jó páran.

Malmö : brigagyalog hegyek, de legalább aszfalt, amúgy a kerékpárutak nagy részét kis forgalmú utcákon vagy gyalogos övezeten át vezetik. A lámpák többsége nyomógombos. Az idő rövidsége miatt itt nem néztük meg a helyi tömegközlekedést, viszont az autósok már nem voltak olyan udvariasak mint Koppenhágában. A zebráknál a gyalogosoknak sem álltak meg sokszor.
Lübeck : brigagyalog hegyek szintén. Ami nagyon tetszett, hogy a városba bevezető Herrentunelen (http://goo.gl/maps/NTxSA) kerékpárral és mopeddel ugyan nem lehet átkelni, de van ingyenes menetrendszerinti buszjárat utánfutóval. Az utánfutóra kerülnek a mopedek, a kissé kibelezett buszba pedig a kerékpárok, amiket természetesen biztonságosan ki lehet kötni, az ott található kampókkal.

Hamburg – Budapest : nem volt kerékpárszállító kocsi, ami azért röhej, mert eleve ezért kellett 1 nappal későbbre megváltani a visszaúti jegyet. Szokásos utolsó kocsis megoldás lett. A német kalauzok nem hisztiztek amikor újabb kerékpárosok jöttek , hiszen ők megvették a jegyet, nekik senki nem jelezte, hogy nincs hely ezen a vonaton, így megnyitottak nekik két kupét. A boldogság Csehországig tartott, amikor hozzá csaptak még egy kocsit az utolsó, persze így mindenki a kerékpárjainkon akart keresztül mászni a csomagokkal, mire a cseh kalauz, lezárta a WC-t és a jobb oldali ajtót, így viszonylag nyugalomban voltak a gépek és az emberek is tudtak közlekedni. A szlovákoknál persze már egyből szólt a kaller, hogy vigyük a kerékpárszállító kocsiba a gépeinket, mire megkértük keresse meg már nekünk...

És még valami : marhára nem sík sem a német,sem a dán rész, inkább az Őrséghez hasonlítható dombokkal van tele ( a 400 km-ből kb 300) Ha valakit érdekelnek részletek, szállások, árak, egyéb viszonyok, kommentben vagy priviben szivesen megírom.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
zoldszem képe

Gratula a túrához és köszönet

Gratula a túrához és köszönet az írásért!

2
Peta képe

Jó írás, köszi :)

Jó írás, köszi :)

3
martin_bp képe

Remélem, a délpesti

Remélem, a délpesti találkozón lesz egy kis túrabeszámoló (szükség esetén tudok vetítőt hozni)

4
gazember képe

Az a busz odab*sz!

Az a busz odab*sz!

5
Frenki képe

Gép hogy bírta?Előadás hol

Gép hogy bírta?Előadás hol mikor?Ha kell hozom a sörözőt megint.

6
pere képe

gép jól bírta,bár lesz új

gép jól bírta,bár lesz új javítani való :)

7
Frenki képe

No, mit csesztem el?

No, mit csesztem el?

8
pere képe

Semmit,amit megcsináltál az

Semmit,amit megcsináltál az rendben van.Azt kell majd javítani,amit már akkor is mondtál amikor átvittem,csak nem volt idő rá,mert későn mentem hozzád. A váltó.

9
Frenki képe

Sajnálom de jó hogy legalább

Sajnálom de jó hogy legalább kibírta.Egységes rendszert kell kialakítani, ez a vegyes katyvasz ami van kb olyan mint a fagyi erőspistával. Érdekes de mégse kompatibilisek.

10
SzCiklon képe

Köszi, nekem anno Malmöben

Köszi,
nekem anno Malmöben tök más tapasztalataim voltak, pár napig voltam kint, és mindennap közlekedtem Malmö és Lund között, és szinte untam, annyira nem volt kihívás az akkori itthoni viszonyokhoz képest (2008).

11
pere képe

Lehet,hogy csak a dán és

Lehet,hogy csak a dán és német viszonyokhoz képest voltak mások, mindenesetre fura volt.

12
szakosi képe

Üdv! 2012 szeptemberben,

Üdv!
2012 szeptemberben, egyedül végigcsináltam egy hálózsákkal némi ruhával,egy használt Balance 3.1-es kerékpárral(8 defekt), kb.:80e ft. Budapest-Hamburg vonat(11e ft), Komp Dánia(6 euro), Köbe, Koppenhága. Vissza ugyan ez, csak Berlinig jöttem,az Elba partján, ott szálltam vonatra.
Nem az előttem szólót akarom túl licitálni, csak én is ajánlom mindenkinek! Van mit tanulni a közlekedési kultúráról!! Az emberek kedvességéről, segítőkészségéről. Pár nap kivételével a szabad ég alatt aludtam, és nem tűnt el semmim!!
Üdv!

13
monster képe

Ez a 11ezer forintos

Ez a 11ezer forintos vonatjegy Bp-től Hamburgig eléggé valószínűtlenül olcsónak tűnik, kerékpárral főleg.