Blogok



Nightride – 2011.02.04.

Sziasztok!

Gondoltam a hideg és havazás ellenére is tekerhetnénk egyet ma este. Útvonalat nem tervezek, azokkal akik megjelennek, majd megyünk a fejünk után :)

Találkozás: 19:30-kor a Szabadság téren a szobor és a Parlament között a ( http://nightride.hu/mi-is-az-a-nightride/#talalkozasi_pont ) szokásos helyen. Indulás 20:00-kor. (FIGYELEM - 1 ÓRÁVAL KORÁBBAN MINT SZOKOTT)
Gondolom nem kell mondani azoknak, akik kitartanak, hogy öltözzenek melegen! Kamásli már a barátunk :)

Üdv.: Icarus



Amortizáció

Rám jár a rúd mostanában. A lámpával kezdődött, január közepe táján. Persze nem meglepő, hogy bemondta az unalmast, hiszen többször is volt már ragasztva, meg egy ideig gyorskötöző tartotta kormányon, aztán most végleg eltört, így vehettem újat.

Néhány nappal később iszonyúan megraktam egyik reggel a Vágány buszsávjában a 20E előtt, melóba jövet, ami után 10 perccel egy pirosnál a sor elé állás közben tőből letéptem a kormány jobb oldalát, rajta az új lámpával. Szerencsére meg tudtam fogni a gépet, zakó nélkül megálltam. Bevágtam a fél kormányt a zsákba, és raktam tovább, kicsit lassabban, fél kormánnyal. Legalább jobban elfért a tárolóban a bicikli.  tovább »



kőbányai-pongrácz, kőbányai-korponai

itt látható a kőbányai-pongrácz kereszteződés: http://www.panoramio.com/photo/20212184

a lámpa nélküli "felhajtósáv" amin a kőbányaira lehet jobbra kanyarodni nagyon gáz.



bringa-gyalog arány

Ma este 9 körül Batthyány tér - Szabadság híd távon röpke népszámlálást végeztem:
11 emberrel találkoztam, ebből 3-an kocogtak, 2-en sétáltak, és a többi.... bringával! :-) Ez 54%! -9 °C-ban!



Új lámpaciklus a Nagykörúton

E hónap elsejével ugye új, a villamosokhoz igazított lámpaciklust vezettek be a Nagykörúton. Tegnap volt alkalmam kipróbálni, az Üllői úttól a Margit híd budai hídfőig. És nem volt jó. Tudom, nem vagyok elég gyors vagy elég lassú, de gyakorlatilag minden, vagy minden második lámpánál pirosat kaptam. így -5 fok környékén külön élvezetes volt, tekerszázmétert-állegypercig-tekerszázmétert ritmusban nem nagyon sikerült előállítani az optimális üzemi hőmérsékletet, kissé fáztam.  tovább »



Én nyertem?



Versenyzők

Hol találok olyan oldalakat neten, ahol debreceni kerékpárversenyzőkről/csapatokról van leírás? Leginkább országútisok érdekelnének.
Vagy esetleg hol lehet őket megtalálni Debrecenben?



Mit adtak nekünk a kerékpárosok?

„Az utakat nem az autóknak építették”

...tömlős gumiabroncs, golyóscsapágy, a könnyű acélcsöves vázszerkezetig, a lánchajtás differenciálműt, pormentes útburkolat, központosított állami útkezelés, utakat és autókat és repülőket...
http://www.roadswerenotbuiltforcars.com/motorists-front-of-judea-what-ha...



Havi 10 ezer forintos útdíj Budapesten?

Szerdán tárgyal a kormány arról a javaslatról, ami szerint minden autósnak úthasználati díjat kellene fizetnie a fővárosban, ez húzná ki a BKV-t a csávából. A nemzetgazdasági tárca támogatja.

http://index.hu/belfold/budapest/2012/01/30/havi_10_ezer_forintos_utdij_...



A számítások szerint 19 százalékra nőtt a kerékpárosok aránya Szegeden

A szokásos DM megszűnt x db parkolóhely siránkozás cikk,némi érdekes adatot is tartalmazott.

A Cowi 2009 áprilisában 1000 embert kérdezett meg az utazási szokásairól. Ebből matematikai modell segítségével napjainkra az alábbi megoszlást adták:

Tömegközlekedés: 37%
Autó: 21%
Gyalog: 23%
Kerékpár: 19%

A teljes cikk:
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ujabb_300_parkolohely_szunik_meg_sz...

A 2009-es eredményeket bemutató korábbi poszt:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090722/kozlekedes-szegeden