Hotyhogy blogja



Művészetek: A magas homlokúak vitaoldala

A Művész Szara

A Mit hallgatol című, eredetileg zenei tárgyú blog az utóbbi napokban már-már kiöntött partjainál. Egy gazdag anyagot sodró áradattá duzzadt annak megszokott, lassú csordogálása.

A zene is a művészetek egyike. Hasznos és szerencsés az, hogy a Mit hallgatol blog rendelkezésünkre áll, megosztanunk e külön művészeti ágat érintő élményeinket és véleményeinket egymással.

Azonban én szükségesnek érzem egy általános művészeti blognak a bevezetését, hogy tisztán megőrizhessük a Mit hallgatol eredeti célját és értékes hagyományát.

A biciklis ember több, mint csupán egy bicikliző majom. Érdekelhetik őt a kultúra és a művészetek is. Sőt, lényéből eredően gyakran ő maga egy bizonyos kultúra megtestesítője.  tovább »

Az összes kép megtekintése


CM Rádió

CM Világadó !

Polgári rádióadók működnek szerte a szabad világban. Ezek a lakosság egy-egy szűkebb rétegének szórnak műsort. Ilyen adók például a népszerű vagy komoly zenei műsorú, vagy autós szórakoztató és útinform adók is.

Vallási, politikai, hírközlő és sok más műsor fajta létezhet még, amikre az érdeklődő emberek ráhangolják vevő készülékeiket. Egyházak, és egy kalap alatt már egy vegyes sokház is, ami úgye nem egyház, hírdethetik tanaikat, filozófiáikat rádióikon, hacsak az nem tilos.

Vajon létesülhetne e, ha ugyan olyan kell, egy bicikliseknek sugárzó rádió adó is? Lenne ilyenre igény, működtetőinek pénz és idő és más erőforrás, vagy megalapozásához a feltételek, olyan elsősorban, mint az engedély?  tovább »

Az összes kép megtekintése


Alkalmas e a kerékpár szabályos autóvezetés gyakorlására?

Képzeljük azt el, hogy van egy kerékpározó fiatal, aki ifjú kora miatt most még nem kaphat gépjármű vezetői jogosítványt, de már jó korán szeretne fölkészülni arra, hogy egyszer kaphasson majd.

Szeretné addig is gyakorolni a szabályos közúti közlekedést, amilyen ügyességre és képességre, és nem utolsó sorban fegyelemre, szüksége lesz ha majd autót vezet.

Vagy képzeljük el, hogy valaki, akinek van már jogosítványa, de valamilyen okból ritkábban vezet autót, kerékpározás közben szeretné állandóan gyakorlatban tartani és frissen tartani az ő szabályos közúti közlekedési képességét és fegyelmét.  tovább »



Rendőri Tulokvadászat Kell !

Mostanában gyakori a panasz a leszorítós autósokra. Ráadásul sok biciklis érzi úgy, hogy szándékosan követik el ellenük ezt a fajta veszélyeztetést.

A szándékosság állítása vagy bizonyítása azonban homályos jogi terület, ahogy ez itt folyó blogok vitáiból kitűnik.

Nem kérdéses viszont a hihető benyomása számos áldozatnak arról, hogy tipikusan furgonosok, és azok közül is bizonyos vállalatok furgonosai az elkövetők.

Tudomásom szerint a jelentett elévágások és lecentizések az ezeket sokszor kísérő aggresszív, gyalázkodó szavakkal a vezetőtől, közúti veszélyeztetésnek minősülnek.  tovább »



UK Sebességkorlát Emelés

Egy tervezet kerül megbeszélésre és lehetségesen két éven belüli bevezetésre.

Ez állítólag jó lesz a gazdaságnak, de nem mindneki tudja megnyugtatóan megválaszolni a veszélyesség növekedésének kérdését. A jelen veszélyes gyorshajtók előre várhatóan még gyorsabban fognak szabálytalanul autózni.

http://www.ft.com/cms/s/0/7bfc836a-eab3-11e0-aeca-00144feab49a.html#axzz...

http://www.mno.hu/portal/813333



Kerékpáros Tisztesség

CM - Vétkesek közt cinkos aki néma

El kellene ítélni a járdázást, a zebrázást és a pirosozást.

Hirdetni kellene, hogy rendességre és tisztességre törekedjen minden kerékpáros.

Tudatára illene hozni minden egyes vétkezőnek, hogy olyan rendesség és tisztesség eléréséhez nem szabadna elnyomnia gyalogos embertársait a gyalogjárdákon való vagy zebrákon átkelő módú kerékpározásával.

A jelzőlámpa piros fényének egyezményes tiltó parancsát is engedelmes szabály betartással kellene, hogy vegye minden becsületre aspiráló kerékpáros.

Félelem ne vezessen senkit rosszra, és ne legyen az elfogadható mentség a társadalom szabályainak felrúgására és úgy elnyomásra, békétlenség előidézésével.  tovább »

Az összes kép megtekintése


Kötelező Kerékpáros Biztosítás

Hasznos lenne e egy kötelező kerékpáros biztosítás bevezetése? Ki mit gondol erről? Beszéljük ezt meg.

Budapest gyalogjárdáin rengeteg kerékpáros közlekedik szabálytalanul. A balesetek kockázata ezért valós. Ha egy ilyen biciklis sérülést okoz egy gyalogosnak, akkor szerintem azért ő nem csak megbüntetendő, hanem kártérítésre is kötelezhető.

Előre lehet látni azt, hogy cserben hagyásos elütések is lesznek, ha a járdázás rosszabbodik. Bárhogy is, rendőri beavatkozáskor a balesetet okozó szabálytalan biciklis személye és járműve vizsgálat alá kell essen.  tovább »



Holttér

A Volvo érzékelő rendszert tervez a teherautói utas-oldali holttereinek biztonságos belátására. Az angol nyelvű hírforrások szerint ennek megvalósítása sajnos még a távolabbi jövőben van.

Ám z.zoli utalt már hasonló dologra itt:

http://www.bikeradar.com/news/article/300th-cemex-vehicle-to-be-fitted-w...

Az ember elcsodálkozik a lassú bevezetésén az ilyen lényeges és technikailag régtől fogva megoldható biztonsági eszköznek. Egy kicsit olyan ez mint hírt kapni lift ajtók találmányáról ami megóvja az embereket a túl gyakori lift aknába való beesésektől.  tovább »



Segítség szakdolgozathoz

Órarend

Kedves Mindenki,

Már sokszor jelentkeztek társaink itt, szakdolgozatukhoz kérve segítséget. Most úgy érzem, hogy számomra is eljött az idő, hogy egy ilyen komoly iskolai munkába fogjak én is.

Mint a Rendőrképző Főiskola nyugalmazott pedellusa, elhatároztam, hogy esti oskolán fogom mívelni magamat, ráérő időmben.

Tanulmányom tárgya mi is lehetne más, mint a rendőrképzés!

Szóval, mivel nem akarok túl nagyokat lódítani, bevallom, a szakdolgozatom még csak tervbéli, nem kezdtem még bele. Még az esti oskolába is be kellene iratkoznom, de nem is tudom, vajon van e olyan tárgy.  tovább »



Hogy maradjunk kopaszok a válságban? Azaz, hogy tettessük azt, hogy mi megtehetjük?

A válság nadrágszíj meghúzást jelenthet sokaknak, és úgy bizony még a kigyúrt kopasznak is, a BMW-vel.

Hörgő benzinfröccsei fogcsikorgató költségnek tűnhet neki is, amikor titkon azért csak bele pillant az apadó bankszámlájába olykor.

Na most, vagy minden leendő kopasznak, vagy már a kiforrottaknak is, gyűjtsünk össze itt ötleteket, hogy hogyan is tudnák megvalósítani vagy fenntartani a látszatot, amitől ők lényegében azok, akik: kigyúrt kopaszok akiket fölvet látszólag a jómód.

Vaskos aranylánc, aranyóra:  tovább »