A Kerepesi temetőben tilos biciklizni. Az okot nem nagyon értem - gyalogolni nagyok a távolságok, kis forgalom van, szélesek az utak - semmi nem indokolja.
Viszont: autóval szabad behajtani. Teljesen legális, sőt van egy virágokkal foglalkozó cég, aminek a telephelye a temető területén van, ők kisteherautóval járnak be.
Viszont: van egy nagyon tuti bringatárolójuk, gyárilag beépített lakatokkal :)))















Teljesen jogos a
Teljesen jogos a kerékpározás tiltása. Nem is értem hogyan merülhet fel bárkiben, hogy kerékpározzon egy temetőben, sírkertben. A szgk. forgalom azért engedélyezet sebességkorlátozással, mert vannak olyanok akik sajáterőből nem képesek eljutni szeretteik, hozzátartozóik sírjához, nyughelyéhez.
A holtak sem képesek eljutni végső nyughelyükhöz önerőből. Hülyén venné ki magát, ha a Temetkezési Vállaltnak naponta KRESZT kellene sértenie munkaköréből kifolyólag. (A "kivéve TV" tábla nem megoldás, mert akkor kerékpár, konflis, etc. behajthat a tiltás ellenére is.)
A kerékpártároló hasznosságát remélem nem kell ecsetelnem.
Az Új Köztemetőben az
Az Új Köztemetőben az alkalmazottak kerékpárral kűzdik le az adódó távolságokat.
Nem csak az alkalmazottak,
Nem csak az alkalmazottak, én is. A Kerepesibe szerencsére nem kell járnom...
-----------------------------
A bicycle can't stand on its own because it is two-tired.
-----------------------------
"Nineaux, nineaux, bautchaise, tute, humme, ïesse, cœsse"
-----------------------------
Nem értek veled egyet,
Nem értek veled egyet, Ropy. Miért ne lehetne temetőbe bringával menni? Szerinted mivel járnak a vidéki bácsik/nénik a temetőbe?
A Kerepesi temető elég nagy, és nem is lehet rajta keresztben átmenni (csak egy bejárat van), szóval még zavaró átmenőforgalom sem lenne. De még az sem lenne gond, ha lenne, az Óbudai temetőn például jártam át már így és senkit nem zavart.
A szgk-k beengedése a temetőkbe pedig elég gázos szerintem: azzal az indokkal hogy van aki nem tudna odaáig elsétálni, lusta de életerős férfiak betolják a bazi nagy autójukat, és zavarják azokat, akik sétálnának. Természetesen muszáj a sírtól 1m-re parkolni. A nénik, akiknek meg nehezükre esik a járás busszal érkeznek és bebaktatnak...
Nem mintha nekem lenne megoldásom a problémára, ha ellenőrzés lenne a kapunál, akkor fogadjunk, hogy mindegyik sírkövet szállítana a csomagtartóban :)))
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Józanul felmérve, ha egy
Józanul felmérve, ha egy temető elég nagy, akkor indokolt lehet autóval vagy biciklivel is menni ott.
Nem szükséges ehhez megengedni azt, hogy a látogató a saját gépjárművét használhassa. Idős, nehezen gyalogló személyeket golfozó villanyautókkal is a sírokhoz tudná szállítani a személyzet.
Bicajozni kívánóknak pedig vagy saját kerékpárjukkal, vagy helyben kapható kölcsön géppel ésszerü lenne megengedni a temető látogatását.
"...ha ellenőrzés lenne a kapuknál, akkor fogadjunk, hogy mindegyik sírkövet szállítana a csomagtartóban."
Éppen hogy nem szállítaná kifelé a lopott sírkövet!
__________
HOTYHOGY ?!
Golfozó villanyautó meg
Golfozó villanyautó meg személyzet...
Ennél sokkal rosszabb állapotban vannak a temetők itt.
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Úgy értettem, hogy olyasmi
Úgy értettem, hogy olyasmi típusú lehetne, de nem feltétlenül olyan drága jármű kellene legyen.
Egy temetőnek pedig bizonyos, hogy megfelelő méretű személyzete van.
Lehet, hogy tévesen gondolom, de mondjuk, az Újköztemetőnek lehet talán két tucat kertésze, egy tucat sírásója, egy tucat adminisztrátora, fél tucat őre, ahogy saccolom. Az már ötven feletti létszám.
Ha hozzáadunk három segítőt, akik vihetik és kísérhetik az idős látogatót, az aránylag nem sok többlet.
Régen volt egy taxi állomás is előtte, egy csomó várakozó taxival. Manapság alig látni, vagy én nem vettem észre?
Az elmélkedésem a kis villanyautókkal onnan indult ki, hogy mi lenne, ha autóknak sem szabadna behajtaniuk...
__________
HOTYHOGY ?!
Nemrég akadt sajnos arra
Nemrég akadt sajnos arra dolgom, és a ceremóniát megzavarta egy tucc-tucc ládás nagy fekete autó, sötétitett ablakokkal meg miegymás. A Papot is zavarta, meg akkor is milyenmár, hogy valakit temetnek nekem meg közben bódi gusztit kellett hallgatnom... :S Az ilyet ott kéne elásni autóstúl...
-----------------------
1%
Az olyant ki kellene rakniuk
Az olyant ki kellene rakniuk azonnal a rendészeknek. A temető szabályait tábla kellene, hogy világosan mutassa a látogatóknak. Nem lehet mentség.
A templomból is kiteszik a bunkót aki telefonoz vagy ha a fülhallgatójából pléh-szerüen sistereg ki a cintányér zaja.
__________
HOTYHOGY ?!
Érdekes... bennem miért
Érdekes... bennem miért nem merül még csak fel se ilyesmi?
És nem azért, mert nincs autóm :)
Engem valahogy megtanítottak a szüleim, hogy hogy kell viselkedni a temetőben.
Nem kell táblának lennie a szabályokról, hogy tudjam, mit illik és mit nem.
Aki meg ilyen tapló, mint az említett, az úgysem tud olvasni, így nekik meg végképp felesleges a tábla.
És itt merül fel, hogy talán mégis az autókat kellene kitiltani a temetőből... igen kevés biciklin láttam eddig dübörgő hangrendszert.
Sírkövet is igen macerás biciklivel lopni, sőt a "véletlenül rátolattam valaki más sírjára" is igen kevés kárt képes okozni, ha biciklivel esik meg.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Ha egy hozzátartozómat
Ha egy hozzátartozómat temetnék, és akkor hallanék ilyet, valószínűleg kivenném az ásót a sírásó kezéből, és rögtön lenne egy fix jövőheti programjuk is!
Templomba sem megyünk
Templomba sem megyünk fürdőruhában.
Jó, hogy nem azt is
Jó, hogy nem azt is előírnád, hogy pl. szandálban tilos a temetőben sétálni. Teljesen érthetetlen, miért ne lehetne bringával közlekedni egy olyan temetőben, ahol erre minden fizikai lehetőség (széles utak...) megvan.
Az meg, hogy ez zavarna-e másokat, az nem a bringán, hanem a közlekedési kultúráltságon múlik. Aki hülye, az gyalog is hülye, a temetőben is.
......................................................
Mindenképp előzz meg a csuklós busszal a megálló előtt 30 méterre, hogy aztán azonnal leszoríthass!
Nem én írom elő, akarja
Nem én írom elő, akarja előírni a fene.
Szerintem szervezz tüntetést azért, hogy a Kerepesiben is bringázhass.
Viszont a Kerepesibe minden
Viszont a Kerepesibe minden gond nélkül be lehetne menni a vidám színekben pompázó mondjuk Túró Rudis vagy Red Bullos autókkal.
Tudom, hogy ez speciális
Tudom, hogy ez speciális eset, de azért is. Kőhalmi István temetésén a kispesti temetőben sok kerós volt bicajos öltözékben. Minden okés volt így.
In memoriam Kőhalmi István. Béke poraira. Nagyszerű ember volt.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Könnyen ki lehet szűrni a
Könnyen ki lehet szűrni a civil autókat egy "kivéve engedéllyel" kiegészítéssel.
Az ide kerekező idősebb
Az ide kerekező idősebb nénik, bácsik, akik gyalog lassan haladnak, szerintem inkább folyatnák útjukat két keréken, főleg amilyen nagy az a temető...
Amúgy ha jól emléxem, akkor a megyeri temetőben nem tiltják, pedig az jóval kissebb...
-----------------------
1%
A Baross utca felőli
A Baross utca felőli bejáratánál ki van rakva a kapura, hogy biciklivel behajtani tilos.
Akkor
Akkor sztornó...
-----------------------
1%
A "Kivéve TV" nincs benne
A "Kivéve TV" nincs benne abban a körben, ahová be szabad hajtani kerékpárral és konflissal. Az csak "célforgalom", "engedéllyel" és "...(közlekedési vállalat)" esetén érvényes.
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /
És neked tudnod kell
És neked tudnod kell fejből, hogy melyik rövidítések takarnak közlekedési vállalatot?
www.gruppetto.hu
Szerintem se jó ez így.
Szerintem se jó ez így. Voltam bringával a Kerepesiben, rám szóltak, hogy rakjam le a bringát, így kénytelen voltam besétálni. Hatalmas utak, emberek alig-alig voltak akkor, mégis tilos. (Mert azt még megérteném, hogy halottak napja környékén tilos, mégiscsak sokan vannak)
Új köztemetőben nem volt gond, ott simán be lehetett menni bringával.
Érdekes hogy pont ez a
Érdekes hogy pont ez a közlekedési eszköz zavarja őket. Akkor teszem azt egy mezőgazdasági vontatóval minden további nélkül be lehet hajtani.
Azzal biza minden gond
Azzal biza minden gond nélkül.
Töröm a fejem, de nem tudok rájönni, hogy mi vezérelhette a kitaláljóját ilyen megkötések foganatosítására.
Miért csak motorral és biciklivel tilos behajtani?
A 2 kerékkel van gondja az illető(k)nek?
Mert akkor triciklivel már be lehetne menni :)
Mert, ha csak a bicikli lenne kitiltva, akkor megérteném, hogy "utáljuk a bicikliseket, szennyezzük a környezetet" a jelmondat.
De így?
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Lehet, hogy néhány
Lehet, hogy néhány alulszofisztikált egyén betekert a sírok közé. De még ez sem kell hozzá. Ha Juli néni betolja, akkor is ott van a keréknyom. Autóval ilyen nem fordulhat elő, mert az nem fér be oda.
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /
Dehogynem... befér az...
Dehogynem... befér az... látjátok... ja hogy az a bukkanó egy sír volt?... na, most már mind1.
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
"És anyuka, ki hozza vissza
"És anyuka, ki hozza vissza a biciklit?"
üdv adamekp
Csak a gyengébbek (és Ropy
Csak a gyengébbek (és Ropy munkásságát ismerők) kedvéért javasolnám a nyitó hozzászólás biciklitárolóra vonatkozó részét összevetni a képeken látható megoldással, majd levonni a megfelelő konzekvenciát.
Héhány hete a
Héhány hete a farkasrétibe indultam kerékpárral, tekeregtem , nézelődtem. Egy bácsi aki vasdobozával parkolt épp hozzátartozója mellett, megszólított. Elmondta, minden vágya volt, hogy egyszer biciklivel mehessen a temetőben, de már 20 évvel ezelőtt sem engedték be! Még sokáig beszélgettünk utána az élet dolgairól, de nem tudtunk rájönni miért nem lehet temetőben kerekezni.
A farkasrétiben kifelé sem kérdezték miért vagyok bringával.
A Farkasrétiben már én is
A Farkasrétiben már én is tekeregtem biciklivel épp egy geoládát kutatva (egyébként semmi dolgom nem lenne ott). Se befele, se kifele nem volt vele probléma. Az Új Köztemetbe pedig eddig is és továbbra is biciklivel mentem, megyek és fogok menni, bár nem is tiltják. A temetésemre pedig nyugodtan jöjjön mindenki biciklivel (bár remélem, az még kicsit odébb van :D).
-----------------------------
A bicycle can't stand on its own because it is two-tired.
-----------------------------
"Nineaux, nineaux, bautchaise, tute, humme, ïesse, cœsse"
-----------------------------
Nem jó dolog hanyattfekve
Nem jó dolog hanyattfekve menni a temetőbe. De ha már megy az ember, miért ne mehetne biciklivel? :)
http://img.moonbuggy.org/bicycle-hearse/
__________
HOTYHOGY ?!
Dehogynem. Ha a lábával
Dehogynem. Ha a lábával löki magát. :-)
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /
Hanyatt fekve? Márhogy
Hanyatt fekve? Márhogy rekumbenssel?
A rekumbens se rossz ötlet.
A rekumbens se rossz ötlet. Szolidaritásból együtt feküdni hanyatt azzal, aki a ládában nyugszik. :)
__________
HOTYHOGY ?!
Gördeszkával. Csak kell
Gördeszkával. Csak kell egy tükör, hogy lássál előre is.
Eszembe nem jutna, csak öööö... eszembe jutott. :-)
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /
Továbbmegyek. Árvízben
Továbbmegyek. Árvízben meg gumimatracon! :)
__________
HOTYHOGY ?!
Hogy miért nem lehet
Hogy miért nem lehet bicózni a temetőben?
"Den die Toten reiten schnell"
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Most ezt az egyszerű
Most ezt az egyszerű halandók számára is, ha lehetne...
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Bürger Lenóra című
Bürger Lenóra című versében leírt gondolat: vágtatnak a holtak.
Stoker beledolgozta a gondolatot a Drakulába, aminek a német fordítása valamennyire eltér az eredeti Bürger sortól.
__________
HOTYHOGY ?!
Stokernél. "Mert a holtat
Stokernél. "Mert a holtat gyorsan vágtáznak"
Ergo: Ha engedélyeznék a temetőben a kerékpározást (németben a Reiten ugyanúgy lovaglás, mint bicajozás), akkor tele lennénk gyorshajtó zombikkal és szellemekkel.
Tényleg, lovagolni szabad a temetőkben? Mert ez hasonló problémákat vetne fel.Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
De mi tartja vissza a
De mi tartja vissza a zombikat és szellemeket az autókkal való száguldozástól?
Szerintem, ha elkezdenének az emberek különféle járművekkel temetőbe járni, azt vennénk észre, hogy szépen sorjában jelennének meg a tiltó táblák, míg végül csak és kizárólag autóval szabadna behajtani. Nehogymá' akárki akármivel mehessen temetőbe...
--
WE DON'T BLOCK THE TRAFFIC. WE ARE TRAFFIC.
TREK KLUB Magyarország
Ezt nézd meg
Puszta nyelvi lelemény: az
Puszta nyelvi lelemény: az Fahren, és nem Reiten. Semmi infó nincs arról, hogy vezetnek a holtak...
mondjuk: "Den die Toten Fahren langsam..." és már minden érthetővé válik. Amúgy a motorok kitiltása valahol logikus: azok a leghangosabbak. Nekem Hotyhogy javaslata tetszik: aki nem tud,vagy nem akar gyalog menni, az kedvező áron, vagy ingyen vigyék el elektromos kisautóval. És akkor ki lehetne tiltani a bicót is. Viszint Quaddal b elehet menni ugyi?
Amúgy ez csak pár nagyvárosi temetőben probléma, a többi olyan kicsi, hogy nem érdemes az egésszel szórakozni.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Autóra szednek behajtási
Autóra szednek behajtási díjat, kerékpárra bajos lenne. Azt hiszem ilyen egyszerű az egész.
Hollandiaban pl egyes
Hollandiaban pl egyes templomok melle lekotott bringakra szednek parkolojeyget. bonnie
Bezzeg Koppenhágában,
Bezzeg Koppenhágában, nemhogy nem lehet, hanem:
http://picasaweb.google.com/allacool/2007CPHAtHelleMikkel/photo#51780384...
Mondjuk ennek a temetőnek a sírjai sem épp tracionálisak...helyenként
http://picasaweb.google.com/allacool/2007CPHAtHelleMikkel/photo#51780384...
http://picasaweb.google.com/allacool/2007CPHAtHelleMikkel/photo#51780383...
alla cool (criticalmass.hu/lakat)
https://ebank.khb.hu/verseny/enkartyacompetition?fun=card&designid=96bc1...
"Aki haraszt, nem rám szavaz!":D
Az a béka egy sírkő? :o)
Az a béka egy sírkő? :o)
ja, és nem is az a
ja, és nem is az a legkülönb.
Ez nem egy hátrányos
Ez nem egy hátrányos megkülönböztetés?
Ma volt ott dolgom :-(,
Ma volt ott dolgom :-(, leszedték a kerékpárral behajtani tilos táblát, be lehet tekerni, még el is igazít a portás.
Ma is volt ott
Ma is volt ott dolgom:-((Kerepesi temető),a 3 tábla (kerékpárral behajtani tilos is) változatlan, be lehetett tekerni...)