Mai élményemről szeretnék írni.
A Bebiciklizés egy része gyalog-kerékpárúton folyik, mivel itt is szeretnénk, ha a tanoncok elsajátítanák a megfelelő közlekedés mikéntjét.
Amíg viszont elértünk a Tolditól kb. a Parlament utánig, három-négy esetben kaptunk nagyon durva beszólásokat gyalogosoktól. Sokszor nem nekünk szólt, hanem annak, akivel sétált az illető, de én meghallottam (a jó fül átka, ugye...).

Az utolsó incidensnél nagy ingerenciát éreztem, hogy visszamenjek, és elmagyarázzam, hogy nekem sem egy öröm azon a sz@ron bringázni, de ott kötelező, és szívesebben mennék az úton (ahogy megyek is, ha éppen nem a Bebiciklizés résztvevőit kísérem).  tovább »

Szeptemberben indulhat az első magyar kerékpár pláza kivitelezése Csepelen. A beruházó ezen kívül több tízmilliárdot költ más ottani sport és lakásberuházásra.

Európa legnagyobb kerékpáros sport-és kereskedelmi központja lesz a csepeli. A tervek szerint a csarnokban helyet kapnak a gyártók képviseletei, a kereskedések, a kerékpárok kipróbálást lehetővé tévő tesztpálya, egy 1500 négyzetméteres versenypálya, valamint éttermek és parkolók is. Az építkezés várhatóan ősszel indul.

A cikk további része itt:
http://ingatlanmenedzser.hu/iroda_es_uzlet/20110302_csepelei_kerekparpla...

livestrong

A PEACE-BY BIKE team fotópályázatot hirdet az idei évben általa támogatott LIVESTRONG - Lance Armstrong Alapítvány – népszerűsítésre, a szervezet jelképén keresztül.
A fotópályázat célja: Az alapítvány üzenetének közvetítése, népszerűsítése.

A pályázat témája: Fő szempont, hogy a készített fotók témája a LIVESTRONG karkötő legyen. A karkötő megjelenítése olyan alkotásokon, amik méltóképpen tudják annak értékét közvetíteni. Minden beküldött képen kell, hogy szerepeljen minimum egy LIVESTRONG karkötő.

Határidő: 2011. május 5.

A teljes kiírás itt található:
http://www.sff.hu/10166.palyazat.livestrong_fotopalyazat_peace_by_bike

Láttatok már bicikliből fűnyírót, locsolót, vagy olyan bringát, amin jobbra tekered a kormányt és balra megy?
Akik mindezt megvalósítják:
http://www.youtube.com/watch?v=mCwx3VvEGL4&feature=player_embedded#at=330

És akik ajánlják: a Bringakonyha Budapest

Sziasztok!
A Magyar Kerékpárosklub Belvárosi Területi Szervezetének havi rendszeres gyűlését természetesen februárban is megtartjuk.

Az időpont 2011. február 21. 19 óra
A helyszín SzCiklon lak (ha nem tudod hol van írj, és megmondjuk).

Javasolt napirendi témák: hatker levél, Belvár túra, pénzügyek, szocbringa együttműködés, a gyűlések
időpontjának esetleges megváltoztatása, jelenlét a Bolhapiacon, Bebiciklizés beindítása, i tak dalse.

Ami lesz: Eleonóra nap (tökéletesen irreleváns), kaja
Ami nem lesz: halpedikűr.

Gyertek, vár a Belvár!

Kedves Mindenki, főképp szerelni tudó és szerelni vágyó barátaink!
Szombaton a Bringakonyha adománybringa-szerelőnapot tart. Ha szeretnél segíteni, egytől várunk a Szimplakertben, ahol némi finom kaja és szakértő szemek óvó tekintete mellett segíthetsz a Bringakonyha új projektjében, a Lámpás ’92 Alapítvány számára készülő adománybringák összerakásában.
Nem baj, ha szereltél már biciklit, vagy ismertél már valakit, aki hallott a bicikliszerelésről.
Viszont nyomatékosan kérünk, hogy a saját kerékpárodat ne most hozd le javításra, erre vannak hétfői és szerdai nyílt napjaink, akkor bátran jöhetsz, szívesen látunk.

Sok szeretettel vár a Bringakonyha csapata.  tovább »

Itt a Valentin-nap!

És hogy ennek mi köze van a Bringakonyhához?

Az égvilágon semmi.

Viszont figyelem! Mától új nyitvatartási rend szerint üzemelünk:

Hétfőnként és szerdánként, hattól kilencig.

Akár már ma is kipróbálhatod, hogy tényleg ott vagyunk-e.

Eljött a hónap második szombatja, mindenkit vár szeretettel a Bringakonyha csapata a Bolhapiacra!

És Valentin napja is tartogat meglepetést: ezentúl hétfőn és szerdán várunk benneteket nyílt napokra.

Mindjárt itt a tavasz! Kezdődik az igazi bringás szezon!

Biciklit akarsz venni, vázat, pedált, esetleg csak egy matricát?
Van egy csomó felesleges bringás cuccod, amit otthon kerülgetsz, és nem
tudod, hol add el?
Macerás az internet, sok a postaköltség, szereted saját szemeddel
látni, megfogdosni, amit veszel?
Akkor most szombaton ott a helyed a Szimplakertben! A Bringakonyha
szervezésében mindenki, aki él és teker jöhet adni-venni, ami csak
szem-szájnak ingere!
Mikor és hol?  tovább »

Bemásolok egy levelet. Célom vele a figyelemfelkeltés és lehetőség szerint információk szerzése, ezért nagyon kérek mindenkit, hogy a frusztrációját ne itt élje ki egy "minden autós köcsög, lőjük le, stb." posztban, hanem, ha esetleg tud segíteni, szóljon nekem a kapcsolati fülön.
Egy normális országban ez a felhívás a tévéhíradóban szerepelne.

Sziasztok!
Cserbenhagyásos gázolás történt tegnap (február 3-án) este Budapesten a Haller utcába IX. kerület . A nővéremet ütötték el, kérek szépen mindenkit, hogy segítsen megtalálni a rohadékot!!!
Az autó sötétkék vagy fekete honda, a rendszámról sajnos csak sejtés van, tehát nem biztos. Nővéremnek ez rémlik: MNB vagy NMB . Az autó jobb eleje (remélem) horpadt lehet.  tovább »

Sziasztok!
A Magyar Kerékpárosklub Belvárosi Területi szervezete januárban is gyűlik!

Az időpont 2011. január 17. 19 óra
A helyszín SzCiklon lak (ha nem tudod hol van írj, és megmondjuk), catering várható :-)

Várható témák: önkormányzati megkeresések, bebiciklizés, Belvár túrák, felmérések, problémák, csapatépítés.

Gyertek, vár a Belvár!