-Hacsek, képzelje!
-Mondja Sajókám!
-Nyertem egy bécsi kirándulást két személyre.
-Gratulálok, s kit visz magával?
-Ha meg nem sértem, Önre gondoltam.
-Szeretem a bécsi szeletet, a bécsi fánkot, valamint a keringőt is.
-Tudom, pont ezért jutott eszembe. Április 22. napjára szól a meghívás.
-Bármennyire szeretnék, sajnos lehetetlent kér tőlem.
-Ha nem vagyok indiszkrét, vajon miért?
-Aznap ünnepelek.
-Mit ünnepel Hacsek?
-Tudja, a Föld napja vagyon aznap.
-Jajj, s mi köze van magának ahhoz?
-Én is ott élek.
-Ünnepeljen másnap!
-Nem lehet.
-De miért?
-Aznap délután drótszamárra pattanok, s kötök egy masnit a városra.
-Ebből egy szót sem értek, megmagyarázná?
-Hogyne. Április 22. napján sokezer embertársammal egyetemben, az Újpesti-rakpartról elindulva meghajtjuk kerékpárunkat.
-S ez mire jó? S kinek?
-Ez, drága barátom mindenkinek. Hosszútávú céljaink egyike, hogy észrevegyenek bennünket, legyenek tekintettel nagyravágyónak semmiképpen nem nevezhető igényeinkre.
-Én mindig észreveszem a kerékpárost.
-Ez becsülendő, de - bár nem akarunk telhetetlennek látszani - nekünk kevés.
-Sokat akar a...
-Nem, nem kérünk lehetetlent. Csak ami jár nekünk.
-Ezt mindenki mondhatja.
-Mondják is sokan.
-Jól van, én is kihagyom azt a bécsi kirándulást, s megnézem azt az össznépi tekerést. Előveszem a kerékpáromat, megtisztítom, beolajozom.
-Örvendek. Akkor ne feledje: 2006. április 22. 15h Újpest-rakpart. Ha szabadna még egy kérést...
-Tessék Hacsek!
-Ha mód van rá, kösse be a dinamóját, hogy kerékpárjából fény sugározzon elöl-hátul, hátha későn ér haza.
-Gondom lesz rá.
-Viszontlátásra!
-Viszontlátásra!