U-lakat



Kicsit elszontyolodtam, amikor a testbike-on azt vettem észre, hogy nem nagyon van értékelés normális lakatokról. Ezen felbuzdulva, gondoltam nyitok egy U-lakatokról szóló topic-ot.

Úgy tűnik, kedves emberekkel teli országunkban gyakorlatilag bármit visznek, amit lehet, szóval a brinyónak csak a lánc, és az U-vas nyújt valamilyen védelmet. Én személy szerint a láncot itt, most kilőném, főként a tömege miatt. U-lakatból pedig van sok féle. Árban eléggé eltérnek, de tudja-e valaki, hogy megbízhatóságban hogy állnak. Nálunk az Abus és a Citadell termékei elterjedtek. Utóbbi jóval olcsóbb, elsőre gagyibb. De kinek van negatív tapasztalata vele? És az Abus-al? Mással?

Lényeg, hogy olyan dolgok érdekelnének, amik U-lakatokkal kapcsolatosak. Loptak már valakitől ilyennel lezárt gépet? Ki milyet vágott szét maga? Zár mennyire megbízható rajtuk? Milyen vázbilincs van hozzá?(...) Tehát kicsit testbike-osan, de véleményekkel, ellenvéleményekkel. Főként olyan információkkal, ami az U-lakatok egyedi technikai megoldásait jellemzi.

Esetleg, ha van valakinek bekrepált darabja, (nó kulcs, berohadt, megunta...) azt letesztelhetnénk mennyit bír. (mert hangzottak itt el "nagy" emberektől nagy szavak, miszerint az Ő havarja kanállal leeszi bármelyiket...)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
saint képe
saint
1 szo, 2007-05-05 20:05

Na akkor U-lakat Reloaded. (remélem revolutions már nem lesz)

zsoltee képe
zsoltee
2 szo, 2007-05-05 22:34

Akkor legyen egy Abus vs. Citadel reloaded is! Továbbra is kiváncsi vagyok, hogy elég nagy biztonságban van-e a bringám egy 3600 ft-os Citadel U-lakattal rögzítve, vagy több biztonságot ad-e egy 8000 ft-os vékonyka Abus U-lakat, esetleg egy 15eFt-os brutál darab. Utóbbi már biztosan. Inkább az a kérdés, hogy elég-e a Citadel mondjuk egy 70ezres bringához, vagy gyorsan kezdjek el spórolni jobbra?

Egyébként fél éve használom a Citadelt egy 40ezres montin, bárhol otthagytam eddig, még csak próbálkozás se volt, legalábbis nem tűnt fel. Én magam megpróbáltam a tartó műanyag alatt elfűrészelni, de esélytelennek tűnt. Én inkább a zártól félek, bár az is nagyon jónak tűnik.

Zsoltee

RoGeR képe
RoGeR
3 szo, 2007-05-05 22:50

Szerintem egy átlag tolvajnak nem sokat számít, hogy egy 4 ezer Ft körüli Citadel vagy 15 ezer Ft fölötti Abus U-lakatról van szó. Semelyikkel se tud igazán mit kezdeni, nem lehet elnyisszantatani, elfűrészelni, megbabrálni a zárát.
Viszont akinek kell a bringa az hoz egy flexet és max a legdrágább lakatot nem tudja átvágni valahol. De ők inkább keresnek egy könnyebben lopható bringát szerintem.
Annyi itthon a rosszul lelakatolt drága bringa, hogy ihaj...

---
Bringasávot a Nagykörútra!

zsoltee képe
zsoltee
4 szo, 2007-05-05 23:02

Igen, én is ebben bízok, hogy ha ott áll a Merida első keréknél ezer ft-os sodronnyal rögzítve és az én kevésbé menő bringám U-lakattal, akkor másét viszik. Szar dolog, hogy csak azért vagyok biztonságban, mert mások ekkorát hibáznak.
Spd pedált ugye nem lopnak? könnyen vihető, feltűnő és újonnan nem olcsó, de lopottat elpasszolni már gázosabb, úgy nem ér olyan sokat. Belevezetem az áramot bazz :D

Zsoltee

norbijúzer képe
norbijúzer
5 szo, 2007-05-05 23:35

hogy érted, hogy könnyen vihető? nem könnyebben, mint egy sima pedál...
ilyen erővel a nyereg+nyeregcső is könnyen vihető, ha értékesebb darab. vagy a váltók :) azokat is csak 1-2 csavar tartja.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

zsoltee képe
zsoltee
6 v, 2007-05-06 22:29

Az 500 ft-os műanyagpedál szted kinek kell? ;)

Zsoltee

saint képe
saint
7 szo, 2007-05-05 23:43

SPD-ből az a jó, ami csak 8-as imbuszkulcsal szerelhető. Ha rax bele 1 kis ragacsot, akkor azzal se...

KAMA3 képe
KAMA3
8 v, 2007-05-06 21:50

Persze aztán dobhatod el jobbkézzel a bal váll fölött, hajtókarral együtt, ha cserélni kell.

Én egyszer mezei taposópedált felejtettem el bezsírozni beszerelés előtt, egy tél után úgy összerohadt a hajtókarral, hogy 2 méteres erőkarral sikerült csak kitekernem, azt is úgy, hogy a menet is megsínylette, meg a villáskulcs is kitágult 15 ről 16 osra.(2 hétre rá kihullott belőle mindkét újonnan belerakott pedál, mert elnyalódott a menet)

Szóval pedált csakis úgy szerelj be hajtókarba, hogy bezsírozod jó vastagon a menetet.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

saint képe
saint
9 v, 2007-05-06 22:59

Bakker, a zsír... Ezért volt hiányérzetem, amikor betekertem a pedált...

zsoltee képe
zsoltee
10 k, 2007-05-08 01:11

Hát ezt igazán mondhattad volna két héttel ezelőtt is! :P Akkor raktam fel a zsír új spd pedált zsír nélkül, mert én ilyenhez nem érteni... Most vettem új cangát, átszerelném, de rárohadt :(( két hét alatt! Egyik lejött szenvedve, a másik még mindig rajta van, wd40-es áztatás se segített, leamortizáltam a B+ multiszerszám pedálkulcsát is :( szar anyag... van ötlete(d/tek), hogy mit csináljak egy összerohadt pedállal? Lehet hogy vehetek rendes pedálkulcsot meg zsírt... A szervíz azért nem jó, mert mindjét bringával el kéne menni egy-egy cserére.

Zsoltee

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
11 k, 2007-05-08 11:08

Miért kéne? Elmész a szervízbe, kiszedeted a pedált, és visszarakatod újra, de már zsírral :) Utána már otthon is boldogulsz.
Amúgy 2 hét alatt fura lenne, ha összegyógyultak volna. Jó felé tekerted? Ne feledd, az ellentétes oldalak menete ellenkező irányú! Jobb pedál jobb menet, bal pedál bal menet...

zsoltee képe
zsoltee
12 k, 2007-05-08 11:34

Jól van, akkor frankón rászorítottam :( ezt most már biztos nem fogom elfelejteni :D szóval a bal oldali pedál az ellentétes menetű (óramutató járásával megegyezően lazul)? Most már muszáj lesz rendes szerszámot venni, mert ez a kis szar nem elég. Szervízzel az a baj, hogy vihetném oda a montit, hogy cserélje az spd-t műanyagra, utána meg az outit, hogy klipszeset spd-re, macerás... és valószínüleg a jövőben is cserélgetni fogom néha, hacsak nem veszek majd egyszer még egy pedált.

Zsoltee

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
13 k, 2007-05-08 12:07

Igen, a bal oldalit az óramutató járásával megegyező irányban tudod kitekerni. (Egyszerű amúgy megjegyezni, mindkét oldal hátrafelé nyílik, előrefelé zárul.) Ha cserélgetsz, vegyél pedálkulcsot. Pár hete láttam a tesco-ban olyat, amit én is használok már 3 éve gond nélkül. (Vékony lemez szerű szerszám, széles, piros műanyagborítású nyéllel. Asszem LIFU felirattal.)

zsoltee képe
zsoltee
14 k, 2007-05-08 12:10

Meg tudnád mondani, hogy mennyi volt? Mert akkor megpróbálnám visszamondani a rendelést, ha találok olcsóbban :) 1700-ért kértem pro márkájút, ugyanott 1800 a lifu. Jó a pro is? nem ismerem egyiket se...

Zsoltee

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
15 k, 2007-05-08 12:25

Sajnos nem emlékszem az árára. A Fogarasi útiban láttam. A Pro egy elismert márka a bringás kiegészítők terén, szerintem az is elég jó. De én csak ezt használtam, szóval nem tudom, hogy melyik a jobb. Azért egy pedálkulcsban nem lehetnek akkora meglepetések. :)

zsoltee képe
zsoltee
16 k, 2007-05-08 12:28

A bájknegatív meglepett! Miniszerszám marha sok funkcióval, eddig jónak tűnt az anyagminőség. Most viszont sikerült eldeformálni a pedálkulcs részét. Na mindegy, azt hiszem megveszem a pro-t, remélem ez jó lesz.

Zsoltee

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
17 k, 2007-05-08 12:45

Azért azt tegyük hozzá, hogy mint kiderült, nem rendeltetés szerűen használtad. Ebből a szempontból szerintem inkább örülj, hogy a szerszám deformálódott, és nem a pedál vagy a hajtókar :)

zsoltee képe
zsoltee
18 k, 2007-05-08 14:12

Na ja :) De azért igazán bírhatna többet :)

Zsoltee

zsoltee képe
zsoltee
19 k, 2007-05-08 21:32

Megvan a pro, nagyon tuti, pillanatok alatt, szenvedés nélkül leszedtem vele a ráerőltetett pedált. Hamarosan zsírt is szerzek, hogy ne legyen több ilyen meglepi :) a multiszerszámok mindenre jók, csak épp semmire se igazán... a láncbontóban és a pedálkulcsban is csalódtam már, egyedül az imbuszok és a csavarhúzó a jó rajta.
Ja és bocs mindenkitől, hogy szétoffolom az U-lakat témát :)

Zsoltee

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
20 sze, 2007-05-09 22:56

Hát, "multiszerszámból" szerintem nem is érdemes másmilyet beszerezni, csak amin az imbuszok meg csavarhúzók vannak, a tobbi dologra már célszerszám kell.

norbijúzer képe
norbijúzer
21 sze, 2007-05-09 23:24

nekem ezek nagyon jó minőségűek!
hiába néz ki gyenge vékony cuccnak, eddig még soha nem vágott bele egyetlen csavarba sem, és nem is volt a bringán olyan rászorult anya, amit ne tudtam volna meglazítani.
én is meglepődtem, amikor a kormányon kellett egyszer egy nagyon begyúgyult anyát meglazítani, és csak ez a kis szerszám volt nálam. teljesen jól helytállt.
(a másik felén imbuszok vannak, meg egy csillagcsavarhúzó, azt nem fotóztam le)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

adamekp képe
adamekp
22 v, 2007-05-06 00:31

Láttam én már U-lakatolt bringákat demszky-karóhoz kötve...

üdv adamekp

Mellesleg forgalmaz valaki Kryptonite U-lakatot? (igaz most már tárgytalan, csak kíváncsi vagyok)

ATA képe
ATA
23 szo, 2007-05-05 22:18

Nekem egy 10-es védelmű ABUS U-lakatom van. Nem volt olcsó, de mégtöbbet vesztenék, ha ellopnák a bringámat! Minden biztos tárgyhoz odalakatolhatok, félelem nélkül. Eddig nem is próbálkoztak vele.

zsoltee képe
zsoltee
24 szo, 2007-05-05 22:36

Mit ne vegyünk? Áruházi 2ezer ft-os U-lakatot (bár jobb, mint bármelyik sodrony), főleg azt amelyik alu! Lehet, hogy nem mindenkinek triviális: az aluminium iszonyat gyenge anyag, zárnak alkalmatlan. A lidl mégis árult ilyen gagyit márciusban.

Zsoltee

zsoltee képe
zsoltee
25 szo, 2007-05-05 23:05

Kicsit off: nem bringazár, de citadel. Egy holland lockpicker bajnokságon ezt a zárat a legjobb ember 2 mp-en belül nyitotta a zár tönkretétele nélkül!!!
http://www.toool.nl/competitie/slot-T26.html
Persze ahogy Roger mondta, én se hiszem, hogy BP-en ilyenek szaladgálnak, inkább a fűrészes-erővágós kommandótól kell félni.

Zsoltee

saint képe
saint
26 szo, 2007-05-05 23:11

Huh, baszki beszartam hirtelen... Aszittem U-lakatot.(persze írtad, hogy nem...) Ez egy szimpla zárbetét... Ezt én is kinyitom, ha van megfelelő eszköz. A gagyibbakat meg akár 1 drótal meg csavarhúzóval fel lehet bontani... (más kérdés, hogy nekem órákba tartana)

zsoltee képe
zsoltee
27 szo, 2007-05-05 23:32

Hát ez azért nem teszkós zárbetét :) És nem órák, hanem 2 másodperc! Viszonyításképp egy Abus (szintén nem bringazár!) 5 másodperc... Persze a 10. helyezettnek már közel másfél percébe tellett :D

Zsoltee

saint képe
saint
28 szo, 2007-05-05 23:45

Azért ez részben szerencsejáték. Van 1 sorrend, amiben az 5 vagy 6 pöcök nyitható. Ma mákod van, jó sorrendel próbálkozol, és gyors vagy.

toreki képe
toreki
29 szo, 2007-05-12 14:50

Nem kell hozzá sorrenddel próbálkozni. Az euro zárakhoz ismerek módszert, ami próbálkozás nélkül 2-10mp tipustól függően. Az összes zár nyitható vele, amiben ugyanez a csapos-rugós megoldás van.

saint képe
saint
30 szo, 2007-05-12 14:51

Kár...

Stenkey képe
Stenkey
31 v, 2007-05-06 15:24

Nekem a bicóm két sodronnyal volt kötve,egészen addig még 8.ker baleseti kórházba kellett mennem! Fa+oszlop kombináció:hátsókerék az oszlophoz,első a fához+vázhoz!
Megyek 2.emeletre látogatni,erkélyről látom,hogy srác leskelődik (poló alatt elég feltünő színű erővágó), rá szóltam,így szerencsére elment,de esélytelen lettem volna mire leérek!
Most újítottam 2db. U-lakatot,eggyik direkt motorra való (papir szerint)!
Probáltam kalapács+erő vágó segítségével nyitni,esélytelen!
A motoros verziónak a kulcsa hatszögletű,rugós megoldás,a kulcs másoláshoz is külön kód kell!
Bár a tartóval egyik sem szerelhető a vázra (kulacs,táska miatt)!
Azon gondolkodom,hogy lehetne megoldani az élesben való kiprobálást,természetesen,hogy a bicó megmaradjon,meg esetleg a leendő tolvaj is kézre kerüljön!
Azt már tudom,hogy a járókelőket a legkevésbé sem érdekli,ha tölük 1-2 méterre akarnak bicót lopni!

-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..." "Ákos"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

saint képe
saint
32 v, 2007-05-06 15:41

A motorlakat király lehet. Én is gondolkodom egy 25-ös színű abus-on, de félek, nem bírnám el...

adamekp képe
adamekp
33 v, 2007-05-06 15:59

Nem tudom milyen tartója van, de esetleg próbáld meg a hátsó villára rakni, nekem oda sikerült.

üdv adamekp

szasza képe
szasza
34 v, 2007-05-06 17:21

Nekem simán rá van csapva a csomagtartóra egy gumipókkal. Nem zörög, nem húzza a hátamon a táskát és kéznél van. Tök jó megoldás :)

fából vasparipát

norbijúzer képe
norbijúzer
35 v, 2007-05-06 17:33

feltéve, hogy van csomagtartó a bringán :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

szasza képe
szasza
36 v, 2007-05-06 19:51

Na igen, régen az enyémen sem volt, de előbb-utóbb csak elvárosiasodott a bringám, mert kell és hasznos, bár nem szép :) Már a kiskosárkán is gondolkozom, de az már a vég lenne :)

fából vasparipát

Nobilis képe
Nobilis
37 sze, 2007-06-13 14:28

Én simán felraktam az oldaltáskák mellé a kosarat is. Tudom, hogy röhejesen néz ki, de ez láthatóan senkit sem érdekel az utakon. Illetve annyi hatása mégis csak van, hogy az autósok totál amatőrnek néznek miatta, de ennek eddig csak előnye volt, mert nagyobb ívben kerülnek ki. Nekem meg nem kell többé hátizsákolnom. És az U-lakat is belefér.

szasza képe
szasza
38 sze, 2007-06-13 14:57

Többször gondoltam már rá én is, baromi praktikus lenne...de nem visz rá a lélek, ez van :)

fából vasparipát

aron képe
aron
39 v, 2007-05-06 18:26

köszi saint, bekerült!
http://criticalmass.hu/lakat

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
40 v, 2007-05-06 19:55

felejtsétek el az u-hoz adott gyári (műanyag )tartókonzolt! akkor fog eltörni amikor a legnagyobb forgalomban tekersz és tolathatsz vissza a vasért!
velem már sajna 2-szer is megtörtént.
legjobb megoldás polifommal (obiban kapható cső alakú méterre) körbeterni és a csomagtartóra pókozni ha nem a táskádba teszed!

zsoltee képe
zsoltee
41 v, 2007-05-06 22:29

Ne felejtsétek el! Hátsó háromszögbe alsó csőre a tartókonzol, másik két csőhöz tépőzáras rögzítés.

Zsoltee

Vica képe
Vica
42 h, 2007-05-07 21:52

Nekem egy Abus U-lakatom van, nem tudom, milyen szintű, de valahogy a felsőközép rétegben lehet. :) A háromszög felső csövére van rögzítve tépőzárral. Az az összehajtogatható fajta. Soha nem esett le, vagy fordult el, és még macerálni se akarták. Tökéletesen meg vagyok elégedve vele. Igaz, ami igaz, amióta egyszer megpróbálták ellopni, csak valami angyal megzavarta őket, nem nagyon szeretem kint hagyni. (A baszom nagy sodronyt annyira átvágták, hogy utána kézzel szét tudtam tépni. Nem is értem, hogy maradt meg...) Utána újítottam az Abust. Az egyetemen mondjuk muszáj lerakni. 70 ezres Merida, elég sokan macerálják egyébként. Max annyi a problémám, hogy mivel merev, elég nehezen tudom megoldani, hogy lekössem, ha egy tereptárgy nem elég hozzáférhető. :) De szerintem előbb vágják át az oszlopot, amihez hozzákötöm, mint a lakatot. (Ettől szoktam is parázni.)

aron képe
aron
43 h, 2007-05-07 22:42

ha már iylen mutatós bringával jársz a városban, érdemes teletenni egyéni dolgokkal, mert az állítólag elriasztja a tolvajokat (bár láttam már nagyon egyénesített, de lopott bicókat...) - pl. matricák, csomagtartó, mindenféle izé, amit nehéz leszerelni...meg ha ellopják, könnyebb így megtalálni is. nekem így sikerült felismerni egy lopott bicajt.

http://criticalmass.hu/lakat

Vica képe
Vica
44 k, 2007-05-08 15:14

Köszönöm a tanácsot! Megfogadom. A matricázás már nekem is eszembe jutott, de még csak a egy CM matricáig jutottam. :) Tavaly egyszerre vettük az akkori barátommal a két ugyanolyan bringát, és szegényemét már az első héten ellopták. Jajj, hogy fáj érte a szívem a mai napig is. Gondolkoztam is, hogy nem szabadna ilyen drága bringát venni (pedig csak egy alapgép, azóta is egyedül a műanyag pedált cseréltem le rajta :D), de azt hiszem, aki kicsit is szereti a bringát, és magát, az hanyagolja a teszkós gagyikat. Meg nem sajnálja a pénzt egy drágább U-lakatra!

Draco képe
Draco
45 v, 2007-11-18 15:09

És azt a lopott bicajt visszaszerezted a tolvajtól?

Draco

Perillustris képe
Perillustris
46 h, 2007-05-07 22:33
Vica képe
Vica
47 k, 2007-05-08 15:17

:DD Nagyon ott vannak. Legrosszabb rémálom. Remélem, soha nem találom így Immanuelt. :)

Garli képe
Garli
48 h, 2007-12-24 17:26

Én agyonverném az embert, ha a biciklimből megmaradna a lakat, a váz, mondjuk egy kerék, meg még ez-az, erre ő még azokat is összefestené azzal a gánya Dulux-szal.

-Garli

Zsurmi képe
Zsurmi
49 h, 2007-12-24 20:32

És a drááágaszágod - akiért agyonvernél egy embert - ott hagynád valahol hetekig? Megvárnád míg lelopnak róla valamit?

Zsurmi

critical mass képe
critical mass
50 h, 2007-05-07 23:12

A legjobb a Kryptonite.
A www.kryptonite.com szerint már van magyar dealer is.

zsoltee képe
zsoltee
51 sze, 2007-05-09 00:10

Vajon mekkora az esélye, hogy egy citadel U-lakattal kezdjenek el babrálni ahelyett, hogy egy sodronyos áldozatot keressenek? Nincs pénzem most ezt egy drága abus-ra cserélni. Hallott már valaki olyan Bp-i esetet, hogy U-lakattal zárt bringa tűnt el?

Zsoltee

ponti_ak képe
ponti_ak
52 sze, 2007-05-09 16:54

A másik topikban kérdezted...:
Két U-lakattal nyomulsz? Ráadásul Granit X-plus... ilyen drága géppel jársz, vagy csak maximális paranoia? :)

Is-is.. :-D
A Citadel a Kedvesem gépére lesz (40k-s Caprine), az X-plus meg az enyémre, ami egy 2006-os Magellan Crux ("annyira" nem volt drága, de azért 100 fölött) és tényleg féltem.

Egyébként is 10k körül szántam volna egy Abus-ra, és gondolkodtam, hogy +7k-t megér-e a -szinte- teljes nyugalom. Sokat hezitáltam, de végül rászántam magam (épp volt rá keret is).

Ja, igen, a kettőt együtt csak különleges esetekben [pl. várható atomtámadáskor]használom majd egy bicajon, de lehet, hogy előfordul majd ilyen is.. :o))

eti képe
eti
53 sze, 2007-05-09 16:58

Atomtámadás ellen is véd? :)

ponti_ak képe
ponti_ak
54 sze, 2007-05-09 17:19

Helyesbítek: ..az ellen nem véd! Viszont ez a legújabb típus: Ha esik az eső, a vizbül veszi ki a zokszigént.. XD

zsoltee: szerintem ne aggódj, jó a Citadel is. Az Abus-t meg a csilivili telós gépekre kell tenni, mint pl. az enyém.

Bp-en nem hallottam még megfújt u-vassal lekötött gépről, de külföldi fórumon olvastam róla. Megpróbálom megkeresni..

zsoltee képe
zsoltee
55 sze, 2007-05-09 17:20

így már értem. Első kereket hátracsatolod, vagy spéci gyorszár vagy ezekre nem is gondoltál? :) Egyébként szerintetek mi az arány a fűrészes/erővágós gyilkos és a profi lockpicker között a bringatolvajoknál? Remélem 99% - 1% Ugyanis a citadel és a granit x-pluszminusz közötti külömbség szerintem pont a lockpickerek ellen van, az erősemberek ugyse mennek semmire már a citadellel se.

Kérem kapcsolja ki! :)

szerk: ok, kössz ;) most országútival járok, nagyon alsó kategória, viszont zsír új, kicsit félek...

Zsoltee

ponti_ak képe
ponti_ak
56 sze, 2007-05-09 17:34

Nevetni fogsz, de igen, gondoltam erre is.. :DD, és pont emiatt estem gondolkodóba ezen a kombón az x-plus-citadel helyett: http://ebike.hu/termekek/zar/egyeb/4419
De végül letettem róla a sodrony miatt, ami nem sokat ér, így inkább a 2db "u" lett.. Remélem mindkettő beválik majd. (Az első kereket szerintem hátrateszem majd, ha ott hagyom 3 percnél tovább..)

BTW:
Sok hasznos infót kaptam a választáshoz itt a fórumon is (elsősorban pont Tőled.. :o), amit ezúton is köszi! :o)

Jah, megvan a fórum, ahol láttam U-lock-os lopást:
http://www.sjscycles.com/forum/topic.asp?TOPIC_ID=77, bár elég régi a post, 2003 dec-i..:

"I've always used either Kryptonite or ABUS U locks and not lost a bike . However, some years ago I had one stolen when secured with a ' no brand ' U lock ( the tea leaf cut the lock off), and another when locked with a conventional padlock and chain ( chain was sawn through ) This was about 20 years ago when bike theft wasn't so prevalent (so we're told...) but is the reason I switched to U locks.
My wife has a Citadel U lock which she bought in 1981 and still has her original bike... "

MOD:
Oh, ezek szerint végül megvetted a 70k-s outit (láttam hogy szemeztél egyel). Grat hozzá! Sok szép évet együtt!

[Ismerős az érzés, az enyém is új, (3hónapos), és ráadásul életem első komoly bringája, azért is féltem, mint a franc.. :o)) Valami matricázást tervezek is rá mostantól..]

ui: sry, "kicsit" terjengős lett..

zsoltee képe
zsoltee
57 sze, 2007-05-09 22:45

Király, elveszett az üzenetem, ezér kell az a homokekszuális előnézet! Szóval:

My wife has a Citadel U lock which she bought in 1981 and still has her original bike...
Ez megnyugtató, hogy a citadel-t nem tekinti noname-nek, és '81 óta jól szolgál. A teszkógazdi és lidl U-lakatokról már el tudom képzelni az anyaggyengeséget (lidl aluminium lakat rulez :))

Örülök, hogy segíthettem (-tünk), ha mindenki megtanulja az alapszabályokat, akkor talán éhenhalnak ezek a kis kínai vázák (köcsögBAZZ :D), és normálisabb foglalatosságot keresnek.

Jaja, megvettem az outit, nagyon király, folyton izomlázam van, úgy nyomom :) 1-2 apró hibája van, de széplassan ez lesz az álombringa :)

Matricát én is akarok majd, volt is erről egy topic, lehet venni valahol (kiló)méterre, és abból vagdalni, vagy van kész bringás szett is.

Zsoltee

Perillustris képe
Perillustris
58 sze, 2007-05-09 20:08

Bizony ved az ellen is. Garantalom, hogy atomtamadas utan SENKI nem fogja ellopni a biciklidet...

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

adamekp képe
adamekp
59 sze, 2007-05-09 20:41

Azbiztos!

Perillustris képe
Perillustris
60 sze, 2007-05-09 21:50

:))

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

ponti_ak képe
ponti_ak
61 sze, 2007-05-09 22:48

..azért remélem, hogy előtte sem.. :)

Adamekp: :o))

Blezi képe
Blezi (nem ellenőrzött)
62 cs, 2007-05-10 10:41

Sziasztok!

Németajkúaknak ajánlom ezt az oldalt lakattesztről: http://www.stiftung-warentest.de/online/freizeit_reise/test/1102028/1102...
Innen lehet letölteni a teljes PDF doksit:
http://www.stiftung-warentest.de/download/protected/t200306074.pdf?pool=...

Ghosty képe
Ghosty (nem ellenőrzött)
63 k, 2007-05-15 13:59

A http://luongo.hu/ bringaboltban lehet Kryptonite laaktokat beszerezni!
Sracok! Roham! :)

zsoltee képe
zsoltee
64 k, 2007-05-15 21:41

Majd ha féláron dobálják, akkor lesz roham :)

Zsoltee

pethodavid képe
pethodavid
65 k, 2007-05-15 21:55

kértem árlistát email-ben:
U-lakatok:
Keeper STD 4650
Evolution LS 12400
Evolution STD 11900
Kryptolok STD 8392

Flexi lakatok:
Armored Cable 20 mm x 110 cm 5630
Braided Cable 20 mm x 100 cm 6216

Láncos lakatok:
New York Chain 100 cm 21990
Keeper Chain & Padlock 80 cm 7770
Armored Padlock & Chain 9,5 mm x 100 cm 10572
Locking Chain 9,5 mm x 100 cm 8076

Kiegészítő kábelek:
Kryptoflex 2530
Kryptoflex Seat Saver 1699

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
66 k, 2007-05-15 21:56

Ha nehezen is, de a honlapjukon is meg lehetett találni :)
http://luongo.hu/aktualis.htm

ponti_ak képe
ponti_ak
67 k, 2007-05-15 22:11

Hmm, a csúcskategóriás Fahgettaboudit® nincs a listán, kiváncsi lennék, az mennyibe fájna. A 9-11 szintű Abus-ok is 10k körül vannak, szóval ahhoz képest nem is annyira vészesek ezek az árak. (Egyébként meg a francokat nem.. csak az Abus-hoz viszonyítva ennél többre gondoltam volna.)

Kríptonite U-lakat termék-spec: http://www.kryptonitelock.com/Products/List.aspx?cid=1001&scid=1000

saint képe
saint
68 k, 2007-05-15 22:17

"Evolution™ LS
Bicycle and powersports security for moderate crime areas"

Moderate? Mért csak moderate? Nincs high crime-areára U-lakatuk? Az egész ország high-crime...

ponti_ak képe
ponti_ak
69 k, 2007-05-15 22:20

Oppsz, bocs, a NY szériát most nézem csak, hogy azok 16-18-as anyagból vannak... http://www.kryptonitelock.com/Products/List.aspx?cid=1001&scid=1000&page...

Ööö..ezeket (ha van itthon) 20k alatt biztos nem mutatják meg. (Az Abus tudtommal ilyeneket már motorokhoz ajánl.. :o) )

saint képe
saint
70 k, 2007-05-15 22:22

Ja, látom, csak lapozni felejtettem el... Kár, hogy nincs az árlistán...

saint képe
saint
71 k, 2007-05-15 22:38

Jókis teszt angolul: http://www.slate.com/id/2140083

saint képe
saint
72 sze, 2007-05-16 00:33

Összeszedtem néhány adatot:

ABUS Granit X-Plus 54
230x108 ø13 mm: 1506 g
300x108 ø13 mm: 1656 g

ABUS Granit Futura 64
300x127 ø11 mm: 1069 g
230x127 ø11 mm: 965 g

Citadel CU 170.230-13 BC
230x170 ø13 mm: 1450 g

Kryptonite New York Fahgettaboudit® U-lock
153x 83 ø18 mm: 2080 g

Kryptonite New York Lock - STD
203x102 ø16 mm: 1770 g

zsoltee képe
zsoltee
73 sze, 2007-05-16 00:43

Citadel CU 170.230-13 BC
230x170 ø13 mm: 1450 g

hát nekem ez olyan két kilónak tűnt, honnan az adat?

Zsoltee

saint képe
saint
74 sze, 2007-05-16 00:50

Mérleg. Saját. Pontos.

zsoltee képe
zsoltee
75 sze, 2007-05-16 01:49

Ok, hiszek neked ;) Még egy érv, hogy ne cseréljek másra, azok se lennének sokkal könnyebbek :)

Zsoltee

ponti_ak képe
ponti_ak
76 sze, 2007-05-16 12:22

Köszi, a Citadelt és sem tudtam eddig, jó hogy lemérted.
(Főleg hogy holnap küldi végre az ebike, mert elsőre egy 200/300-as típust sikerült postázniuk.. :o)
üdv: ponti_ak

atmann képe
atmann
77 k, 2007-05-29 00:06

egy nagyon fontos tapasztalat: az első U lakatom olyan kulccsal nyílt ami egy négyzetes hasáb néhány különböző szögállású bemarással. a kulcs maga elég puha fémből van, hogy pontosan lehessen csiszolni, ezért gyorsan elkopik és akkor nem nyitja a zárat. két kulcsot adnak, másoltatni pedig annyiba kerül, hogy a második után kijön belőle egy új lakat. miután a második kulcs is annyira elkopott, hogy percekig kellet szórakozni vele, hogy kinyíljon vettem egy 7-es szintű abust.
amit egyébként pár nap múlva leejtettem kb. egy méterről, amitől letört a műanyag borítás és a benne található a zárat tartalmazó fémcsövet lezáró kis kör is kiesett. nem tudom ettől ki lehetett volna nyitni vagy sem, de azért nem nagyon tetszett. minden esetre visszaraktam, pillanatragasztóval megragasztottam a műanyagot, a repedést eltakartam egy darab duct tape-pel. azóta is így használom, tudtommal nem próbálta piszkálni senki.
két dolgot nem szeretek benne: a súlyát (de tudom, hogy egy lakat vagy könnyű vagy jó) és hogy rövid és merev - sokszor már nem ér át egy vastagabb oszlopot.
a lényeg mégegyszer: ne vegyetek olyan lakatot aminek olyan különleges zára van a gyorsan kopó kulccsal! gyakori igénybevétel esetén - napi több zárás-nyitás - fél év alatt használhatatlanra kopik a kulcs.

zsoltee képe
zsoltee
78 k, 2007-05-29 04:05

milyen márka a kopós?

Zsoltee

atmann képe
atmann
79 sze, 2007-05-30 14:25

az enyém noname volt, de több cég is haszál ilyen zártípust, maga a zár a konstrukció hibás (például bizonyos típusú fordoknak van ilyen kulcsa és az is ilyen gyorsan kopik)

atmann képe
atmann
80 sze, 2007-06-13 00:40

két kép a fent említett kulcs típusról egy u lakattal
http://href.hu/x/2vrw
http://href.hu/x/2vry
egyébként egészen drága abus lakatoknak is van ilyen a kulcsa, talán kicsit jobb minőségű anyagból. olcsóbbat viszont láttam négy (!) kulcssal, ami azért kicsit gyanús...

zsoltee képe
zsoltee
81 sze, 2007-06-13 12:04

Kialakításra ilyen a Citadel kulcsa is. Még nincs hosszútávú tapasztalatom, de remélem ez nem kopik olyan gyorsan... az Abus-ban viszont biztos vagyok, hogy ennyi pénzért nem árulnak szart.

Zsoltee

Perillustris képe
Perillustris
82 cs, 2007-06-28 15:06

Kis naiv... :)

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

zsoltee képe
zsoltee
83 cs, 2007-06-28 15:12

Van benne valami... a level8-as divatdiktátor sodrony után már bármit elhiszek az Abusról is :D

Zsoltee

Fruzsi képe
Fruzsi (nem ellenőrzött)
84 h, 2007-07-30 16:38

Igaz ami igaz, nekem 3 évig volt egy CITADEL U lakatom (ez a 3000 forint körüli), hasonló kulcsokkal mint ami a képen van. A kerékpárt egyfolytában használom, szóval a legkülönbözőbb helyeken volt kikötve vele. Egy nap nem nyitotta a kulcs a zárat, mindenhogy probálkoztam de egyszerűen nem ment bele, elcsúsztak valószínűleg a lemezkék a záron belül. Többen is próbálkoztak vele, de végülis nem maradt más megoldás mint levágni az U lakatot. Szerencsére pont járműszerelőtelep (BKV) kerítéséhez közel volt kikötve így az ott dolgozók a segítségemre jöttek egy fémvágó fűrésszel, ami persze semmilyen szinte nem vitte. Ezért kihoztak egy nagy erővágót, hogy na majd azzal, de semmi, alig ejtett karcolást rajta. Na mondom kész itt marad a bringa egy életre:) Végülis pár órás szervezkedéssel kivezették oda a telepről az áramot és egy elektromos fém körvágóval levágták, mondjuk azzal kb. 10 mp alatt, de így azért meggyőző volt, hogy elég körülményes a levágása, manuális módszerekkel kizárt, annak meg kicsi az esélye h valaki egy elektromos korongos fűrésszel járkál, meg hát áram is kell. A levágott lakatom helyett amugy ugyanolyat vettem. Egyet tudok elképzelni arra az esetre hogy utcán U lakattal lezárt kerékpárt lopnak, az hogy a zárat valahogy megfúrják vagy megpiszkálják, ami talán bármilyen zárnál kivédhetetlen.

dobákpeti képe
dobákpeti
85 h, 2007-07-30 17:56

Annyit azért hozzáfűznék, hogy valószínűleg kicsi az esélye, hogy vki egy körfűrésszel járkál, de ha minden nap ugyanott, ugyanakkor van lezárva a bicikli, akkor egy elszánt tolvaj simán kifigyeli, és egyik nap meglátogatja egy akkus körfűrésszel.
Én legalábbis így képzelem, ezért nem merem az új lovam naponta a Kosztolányin hagyni, a nyilvános hely (járda egy pékség előtt) ilyenkor szeritem nem menti meg. A régit simán, az nem túl vonzó külsőre. :)

Javítsatok ki, ha tévedek, örülnék neki! :)

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

zsoltee képe
zsoltee
86 h, 2007-07-30 19:18

barátnőmnek 2,5 centis citadel sodronyzára van (nem Budapesten használja!), annak a zárszerkezete megegyezik az említett U-lakattal (olyan meg nekem van :)), és már jelentkeznek a nyitási problémák 3/4 év után... az U-lakattal csak az első pár nyitás volt problémás, utána bejáratódott, de a sodronyban vmi probléma lehet.
Ja és kössz a tesztet, jó hallani, hogy tényleg csak a flex viszi :) mondjuk svájci bicska fűrészével már én is nekiestem próbaképp :D nem vitte természetesen...

Zsoltee

zsoltee képe
zsoltee
87 p, 2007-06-01 11:08
Stenkey képe
Stenkey
88 p, 2007-06-01 19:10

Mintha a saját képemet látnám,csak feketében.
De miért van csak egy bicótárolón?
Meg van egy-két olyan lakat ami mintha nem is a bringán lenne,hanem egy másik lakaton!
Atmann:
Nekem is van egy olyan U-lakatom ami kör alakú,bemarásos kulccsal nyilik!
Ezt direkt motorokhoz árulják,bár ezt alig használom,mert annyira kicsi,hogy a felnit is alig-alig éri át!
Azért köszi az infókat,majd figyelek rá,ha már nehezebben nyilik!
Ja ez is no-name!
De mint irtam már feljebb nem igazán tudtam nyitni kulcs nélkül,tehát,ha a kulcs nem is a lakat megbizható!
Csak ne akkor adja meg magát mikor a belvárosban van zárva vele a bicó! :)

-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

norbijúzer képe
norbijúzer
89 szo, 2007-06-02 15:01

ha ilyen nagyonpici u lakat, akkor azt a motoron valszeg a tárcsafékre lehet csak felrakni. indításgátló szerepe van, de attól még teheraútóval elvihető a gép :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Stenkey képe
Stenkey
90 szo, 2007-06-02 15:46

Nem-nem
kb. 25-30cm hosszú,csak a szélessége kicsi kb.10-25cm.
bicótárolóban lehet alkalmazni,ha csak a kereket (ill. kűllőt) zárom le,de akkor úgy csinálom,hogy a hátsókerék kűllői + váz!Ámbár ezt a lakatot tényleg ritkán viszem,mert van egy nagyobb méretű U-lakatom (hasonló tiedhez,csak fekete-kék színekben)

-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

Szász Andrej képe
Szász Andrej
91 h, 2007-06-04 02:11

Egy kerékpáros biztosító lakatbesorolása, ami gyakorlatilag a Sold Secure minősítéseket listázza, csak valamiért több adatot közöl, mint az eredeti Sold Secure honlap :D

Ez a táblázat nyilván nem ad választ az azonos kategóriában lévő termékek közötti rangsorra, de szerencsés esetben segíthet választani 2 termék között (ha azok külön kategóriába esnek).
--
Cyclists fare best when they act and are treated as drivers of vehicles. (John Forester)
A bicikliseknek az a legjobb, ha járművezetőként viselkednek, és velük mint járművezetőkkel bánnak. (nyers ford.)

Tin képe
Tin
92 h, 2007-06-04 21:50

http://ec1img.pchome.com.tw//bike5/img/BHW00026l.jpg

Nekem ilyenem van, és eddig nagyon jól működött. Nincs útban, könnyebb dolgokat csomagként is el lehet rajta vinni, bár ezt a tulajdonságát még nem próbáltam. Az Abusnak van egy hasonló, kicsit jobban kidolgozott darabja, de az sokkal drágább volt.

qukonya képe
qukonya (nem ellenőrzött)
93 sze, 2007-06-06 13:31

sziasztok:
meg tudjatok mondani, hogy ennek (CU 170.230-13 BC U-lakat) a lakatnak milyen kulcsa van? lapos? Az U-reszen van valami gumibevonat, hogy ne barmolja le a festeket a bringarol (a negyszogletu keresztmetszet miatt meg inkabb festekgyilkosnak tunik, de ugy tudom, hogy sokaknak van ilyen, ugyhogy ve'dje'tek meg, ha megsem)?

egy ilyet (CU 200.230 BC U-lakat) megneztem, es negyzetes hasab kulcsa van, raadasul eleg keves es egyszerunek tuno bemarassal. egyebkent van ilyen valakinek? mi a velemenyetek rola? valamivel olcsobb, mint a masik, vajon gyengebb is sokkal?

itt neztem:
(http://www.biker.hu/?m=15&kat=U-lakatok%20-%20Motorzárak)

saint képe
saint
94 sze, 2007-06-06 16:29

Én 2 éve nyúzok egy ilyet. Eddig ok. A kulcs jó, festéket nem bántja.

KAMA3 képe
KAMA3
95 sze, 2007-06-06 19:06

Tuti jó, nem lesz vele gond. Bringám megvan még, és a lakat is precízen működik.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

zsoltee képe
zsoltee
96 sze, 2007-06-06 21:17

Tökéletes! Elsőre nem nyílt a zár, mert nem csúszott be a kulcs :D wd40 áthidalja az ilyen problémákat. A kulcs téglalap alapú hasáb, a sarkaiban van a minta, elég jónak tűnik, bár láttam már komolyabb kulcsot is.
Gumiborítás van az U-részen, nekem alapból hibásan volt rajta, de mégse bomlott tovább fél év alatt, nem festékgyilkos. Ha sok pénzem lenne, vennék 3-4x ennyiért abust, ami kényelemben lehet hogy kétszer jobb, biztonságban meg 30%-kal. De ez is megfelel a célnak.

Zsoltee

kukonya képe
kukonya
97 cs, 2007-07-12 20:13

koszonom a valaszokat, ma vettem egy citadelt, hogy ne kelljen naponta cipelni lakat. igy a citadel van a munkahelyemen, a buffo meg ha otthonrol indulok valahova.
Részecskeszűrőt a dízel járművekbe!

Hemü képe
Hemü
98 sze, 2007-06-06 14:51

Nekem ez van (Abus Bordo). Mindenki dícséri, állítólag az U_lakatokkal vetekszik, de tényleg biztonságos? A hajlatoknál nem tudják szétszedni?

_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hebud, samdacia of Bilagit /

Perillustris képe
Perillustris
99 sze, 2007-06-06 21:52

Lehet, hogy vetekszik, de a nemes küzdelemben sajnos veszít.

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
100 v, 2008-01-27 10:08

Vagy mégsem !?
Lakat témában keresgéltem, és kicsit későbbi post pont erről a lakatról szólt. Mondjuk a lakat tényleg vesztett :)

Attila- képe
Attila- (nem ellenőrzött)
101 cs, 2007-06-28 11:48

Ha tudjátok, hogy miért jó a Kryptonite Evo 2000 Mini, akkor jó, ha nem, akkor olvassátok Sheldon papát itt:
http://sheldonbrown.com/lock-strategy.html
Mindenesetre a forgalmazója most értesített, hogy tartós érdeklődésemre végre ezt a tipust is lehet kapni, a lakatvilág svájcibicskáját! Hátsó kerék lakatolására a hátsó háromszögben egy oszlophoz tökéletes és a lakat mérete miatt még a letekerős verzió sem működik, nem férnek hozzá.
Biztonsági fokozata a 15ös ABUS szintje, de elfér a markodban, farzsebre lehet vágni, olyan pici, szóval én most nagyon boldog vagyok, jövő héten már a magyar boltokban is elérhető. Ja, az ára sejthetitek, hogy nem olyan zsebbarát, mint a mérete, 11 körül van, de ugyanilyen fokozatú abus 16nál indul. Na csak ennyi volt, pihenhet a nagylakat végre, ha sörözni megyek.

norbijúzer képe
norbijúzer
102 cs, 2007-06-28 12:07

viszont elviszik a bringát vállon és majd nyugis helye leflexelik a kislakatot... :S

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

zsoltee képe
zsoltee
103 cs, 2007-06-28 14:11

És hogy viszik el, ha odakötöd valahova? :) csak az a gáz, hogy ehhez még nehezebb fix pontot találni -> kevesebb parkolóhely. És sztem a normál u-lakatot se fogják csavargatni, ha feszülősen zárom le, tehát minél több dolgot belefogok.

Zsoltee

KAMA3 képe
KAMA3
104 cs, 2007-06-28 14:23

annó Kükü vetette fel a dolgot, hogy kéne cinálni lakatmustrát. akinek van elfekvő bringazára, az elhozhatná, vagy leadhatná egy embernek, és ha elegendő fajta összegyűlt akkor a legkülönbözőbb féle módokon megpróbálkozunk a kinyitásukkal. természetesen videon dokumentálni az egészet, hogy a jelen nem lévők is tanulhassanak majd belőle.

mit szóltok hozzá?

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

saint képe
saint
105 cs, 2007-06-28 14:27

Ilyet én is terveztem, csak nincs rossz lakatom hozzá... Valami kiszuperált körkulcsos darabon kéne megpróbálni mennyire reális ez a szétcsavarás dolog.

norbijúzer képe
norbijúzer
106 cs, 2007-06-28 14:28

ehhez igazából egy szponzor kéne, mert sztem a jobb lakatjait senki sem fogja bedobni, hogy "csesszétek szét"...
persze aki burzsuly, az lehet... :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

saint képe
saint
107 cs, 2007-06-28 14:45

Szponzort még a nagy brinyóslapok se találnak erre. Elég rég nem volt hasonló teszt...

Nem feltétlen abus granit-ok kellenének szerintem. Lockpickelni úgyis bénák vagyunk, a szétverés elleni védelem meg szerintem nem annyira márkafüggő... (persze nem TG-re gondolok)

zsoltee képe
zsoltee
108 cs, 2007-06-28 15:14

Tényleg jó lenne egy ilyen teszt, de szinte lehetetlen szponzort találni... :(
Én max egy 3mm + burkolat vastagságú sodronyt tudok bedobni a közösbe.

Zsoltee

saint képe
saint
109 cs, 2007-06-28 15:16

Ez nem fogkrémreklám akar lenni...

Rasp képe
Rasp
110 cs, 2007-07-05 22:59

van egy tönkrement zárú sodronyom, kb 1 centi a fém
meg van régi számzáras spirálka
vágásra mind a kettőt fel tudom ajánlani.

Draco képe
Draco
111 v, 2007-11-18 15:33

Hali!

Én egy ezrest szívesen feláldozok egy lakatra. Akarok venni valami übertáp lakatot. Szerintem Abus. De még nem döntöttem.
Ha van még rajtam kívül 20-30 ember, akinek megérnek egy ezrest, akkor azt a lakatot meg tudnánk venni tesztelés scéljából... (Mert ilyen lehsználtan biztos nem lesz.)

Draco

juan képe
juan
112 cs, 2007-07-05 15:37

nekem épp két napja szart be egy lezáróm (nagy, vastag sodrony, bélelve), egy citadellel pótoltam (láncszemes).
a zárrész romlott el, de arra még jó, hogy vágástesztet lehessen vele csinálni.

Attila- képe
Attila- (nem ellenőrzött)
113 sze, 2007-07-11 00:35

Na megvan az evo mini. Közlekedési oszlophoz és hasonlókhoz gond nélkül tudom kötni, s még az első kereket is bele tudom fogatni, ha kell. Lakatolok vele már pár napja, de még nem merült fel olyan helyzet, hogy ne tudnám lekötni a gépet. 886 gramm egyébként, ez sehol nem volt megadva, plusz pont a napi pakknál. Kulcsa, mint a nagy abusoké, de kevesebb vágással. Ezt a méretet, ezzel a fokozattal csak flexszel lehet elvinni, nehéz hozzáférni bármi más módon. Ha ennél több kell, akkor fahgettabouditban van, de dupla árért.

A lakattesztelés meg érdekes játék, de sokat nem tudunk meg belőle szerintem. A méteres csapszegvágóval vagy a hidraulikus kézivágóval is csak pár csippentés bármelyik o gyűrűs sodronylakat is, a vékonyabb u lakatot le lehet tekerni egy vasrúddal, láttam ilyet eleget Londonban, a magas fokozatú lakatokra és láncokra pedig ott van az aksis flex, s egyik esetben sem fogja a kutyát sem érdekelni, hogy mit csinálsz a bringa körül.
A lakatoknál csak a percekről van szó, ha jó helyre kötötted, ha kell, úgyis levágják. Sima sodronyzár 5 mp, gyűrűs vastag sodrony 20 mp, vékony U lakat 1 perc, quad lánc és 13 mm edzett U lakat kb. 5 perc, ennél többet egyikkel sem kell foglalkozni.

hf képe
hf
114 k, 2007-07-17 23:39

Egy kérdés a miniről: hol szállítod? Tudom hogy farzsebben is elfér, de úgy elég kényelmetlen tekerni :>

---
Ez a zén oldalam

Matt képe
Matt
115 cs, 2007-07-12 16:53

Egy gyöngyszem...

http://legalja.hu/?leg=view&img=20070610_kerek.jpg

Matt

yunost képe
yunost (nem ellenőrzött)
116 sze, 2007-08-01 15:34

Emberek, én egy Kryptonite lakatot szeretnék vásárolni, egy ismerősöm ezt ajánlotta, és ugye nem is olyan elterjedt erre. Magyarországon hol tudok ilyet beszerezni? Tud valaki segíteni ebben? Előre is köszönöm.

dobákpeti képe
dobákpeti
117 sze, 2007-08-01 15:46

Luongo kell neked! :)

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

TOZ - nincs kedve belepni képe
TOZ - nincs kedve belepni (nem ellenőrzött)
118 p, 2007-08-03 23:45

www.bikeline.hu
ez a magyar forgalmazo ceg honlapja.
segitokeszek! Helyettem ma korbetelefonaltak a bp-i viszonteladokat (Pajta, Luongo, HORVÁTH ÉS OREHOVSZKI). Ez utobbinal meg volt egy mini, ami mar nincs mert elhoztam 8-).

Málna képe
Málna
119 szo, 2007-08-04 16:36

Sziasztok!
Egy ideje már tervezem, hogy veszek egy Ulakatot a bicajra, és itt olvastam, hogy Citaledt javasoltok. Ma ebédnél család meglepett egy Trelock BS 400 nevezetűvel. Nem tudom, hogy szülőket átvágták a boltban, vagy ez tényleg jó? Visszavigyem, kicseréljem? Egy valag pénz volt, és én nem értek hozzá. Szerintetek? Előre is köszi

Perillustris képe
Perillustris
120 v, 2007-08-05 17:00

Teljesen rendben van. A Citadel említett típusainál eggyel magasabb kategóriát képvisel.

zsoltee képe
zsoltee
121 v, 2007-08-05 23:57

Én úgy mondanám, hogy egy vastag hajszállal jobb :) De egész korrektnek néz ki. Viszont itt ajánlotta az egyik kereskedő, ha nála vették a rokonok, akkor szép kis lehúzás áldozatai lettek :/

Zsoltee

Málna képe
Málna
122 v, 2007-08-05 17:41

Köszönöm.
Akkor ezennel a kis hűséges sodronyom megkapta az 'ex' jelzőt :-)

Perillustris képe
Perillustris
123 v, 2007-08-05 23:41

Ha gondolod, ajánld fel egy "miért ne sodronyt" demóra. Előre is köszi.

elfroland képe
elfroland
124 h, 2007-08-06 21:29

Nekem van két használaton kívüli sodronyom akár ilyen célra is. Ezennel felajánlom. Kinek kell?

Perillustris képe
Perillustris
125 h, 2007-08-06 23:27

Előre is kösz. Áron?

Draco képe
Draco
126 v, 2007-11-18 15:37

Ha meglesz az új laka, akkor én egy 3000 HUF sodronyt dobok a közösbe.
Jelenleg úgy hasznlom, hogy néhány méterre vagyok csak tőle, rálátok, és max egy üveg kirakat választ el. Így teljesen jó, mert ha meglátom apacákot, repül aszék, ki tudja hol áll meg. A kirakatot inkább kifizetem, mint új cangát venni. :D
Na meg látványos filmbeillő akciójelenet lenne. :)

Draco

rasti képe
rasti (nem ellenőrzött)
127 k, 2007-08-07 18:35

Hát nekem 7k kábelzáram van abus sztem ez is fain sokszor a bicótároló a gyenge:S

rasti képe
rasti (nem ellenőrzött)
128 k, 2007-08-07 18:35

Hát nekem 7k kábelzáram van abus sztem ez is fain sokszor a bicótároló a gyenge:S

phorvath képe
phorvath
129 k, 2007-08-07 19:56

Végülis a kábelzár is ellenáll a próbálkozásoknak olyan 5 másodpercig. Körömcsipesszel próbálkozva talán fél percig is. :-( Én is kábelzárral szoktam lezárni a bicajt az iroda előtt a folyosón. Igaz, hogy csak a fegyveres biztonsági őrségen keresztül lehet bejutni a telephelyre. :-)

phorvath

Gcsab képe
Gcsab (nem ellenőrzött)
130 v, 2007-08-19 01:50

sziasztok. nemrégiben szereztem egy abus zárat, ez a colostok style: http://www.hajtany.hu/termek_kepek/pic358.jpg

kinek mi a véleménye róla? őszintén szólva ezzel se merem ott hagyni látotávolságon kívül, sőt nem is akarom, de félek amig bemegyek a non stop-ba vagy akárhova, elviszik a bringát. (97 e. ft-os monti) vegyek még U lakatot vagy mit érdemes?

Györgyi képe
Györgyi
131 v, 2007-08-19 07:52

Kryptonite,ezt fogják mondani.Jó drága,de olcsóbb,mint a bicajod.
...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Perillustris képe
Perillustris
132 szo, 2007-09-01 13:47
norbijúzer képe
norbijúzer
133 szo, 2007-09-01 14:03

és ki cipeli azt vagy 1 mázsa vasat? :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

PJohn képe
PJohn
134 sze, 2007-09-19 22:08

Nekem nincs u-lakatom, mert személy szerint nem szeretem, a flexibilitás hiánya miatt (tehát nem lehet vele összekötni 3 bringát meg egy vaskos oszlopot), de a nővéremnek olyanja van, és hát elég rosz véleménnyel vagyok róla. Főleg a zárjáról. Egy aluminium fél-henger furdul-el a kulcssal, és az nyitja a lakatot. Szerintem nem sok erő kell az U kitépéséhez, persze ez nem a csúcs árkategóriából való lakat, de akkor is. Ja, és egyszer belement pár csepp víz, és azóta, csak izomművészkedéssel lehet kinyitni, de utoljára azt hiszem, szét is nyomta magát, de nem emlékszem.

phorvath képe
phorvath
135 sze, 2007-09-19 23:04

Az Abus, Citadel, vagy Kryptonite U-lakatokat nem alumíniumból csinálják. Azt meg végképp nem hiszem, hogy puszta kézzel szét tudnád szedni. Legfeljebb hidraulikus emelővel.

Az viszont tény, hogy az erővágó ellen a sodrony semmit nem ér. A masszív edzett acél lánc, vagy az U-lakat az egyetlen, ami véd az erővágó ellen. Ezek közül az U-lakat sokkal könnyebb (1 kg a 3 helyett).

phorvath

Perillustris képe
Perillustris
136 sze, 2007-09-19 23:05

Húdeeccerrebazze!

Perillustris képe
Perillustris
137 sze, 2007-09-19 23:04

Ne egy sz@r U-lakat alapján alkoss véleményt. A bank páncéltermén is ajtó van, s a szobámban is. A szobám ajtajába múltkor beletörött a kulcs, be kellett rúgnom. Simán ment. Ezért nem vagyok jó véleménnyel a zárakról és az ajtókról... Ajtó és ajtó. Érted?

Vegyen Citadel, Abus, Kryptonite U-lakatot!

Az U-lakattal valóban szűkülnek a lakatolási lehetőségek, ezt tudjuk. Ám akit jobban zavarna, ha mozi után BKV-val vagy taxival kellene hazamennie, mert ellopták a bicaját miközben filmet nézett, az bevállalja ezt az apró kényelmetlenséget.

PJohn képe
PJohn
138 szo, 2008-07-26 16:47

Na eltelt majdnem egy év, lassan átformálódott a véleményem... Következő lakatom vagy U lesz vagy lánc...

lujka képe
lujka
139 szo, 2008-07-26 19:25

jó az ilyen visszajelzés. :)

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC

mezga képe
mezga
140 p, 2007-09-21 14:34

Azt mondta nekem egy bringaboltos elado, hogy

"megfujjak fagyasztospevel es letorik az U-lakatot"

Ez igy nekem furan hangzik.
Es ha az (esetleg fagyott) vazat is megroncsolja?
Nehezen tudom elkepzelni.

Van errol valakinek hasznalhato informacioja?

lujka képe
lujka
141 p, 2007-09-21 15:06

Melyik bringabolt volt ez? Lehet, hogy kellene nekik tartani bemutatóórát... nem, Áron? :)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

phorvath képe
phorvath
142 p, 2007-09-21 15:14

Ez csak legenda.

Kizárt dolog, hogy az acél sokkal törékenyebbé válna akár csepfolyós nitrogén hőmérsékleten is. Különben a cseppfolyós nitrogén tárolására szolgáló edényeket nem rozsdamentes acélból csinálnák. :-)

Másrészt a kilós U-lakat lefagyasztására rengegeg sprét vagy folyékony nitrogént kellene felhasználni. A flex akkor már egyszerűbb.

phorvath

Szász Andrej képe
Szász Andrej
143 h, 2007-10-08 05:44

U-lakat és folyékony nitrogén videó, még nem láttam a végét...

magwas képe
magwas
144 h, 2007-10-08 07:12

Én se látom a történet végét, pedig letöltöttem...

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

boci képe
boci
145 h, 2007-10-08 18:46

_nyilván_ nem sikerült kinyitni a lakat :)

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
146 sze, 2007-10-17 20:49

Valahol, valamikor olvastam egy honlapot, ahol kifejezetten ezeket a feltörési módszereket tesztelték. Fagyasztottak is, és volt amit tényleg el lehetett törni így. (Persze egy baromi nagy kalapács is kellett hozzá.)
Nem véletlen, hogy a lakatgyártók piktogrammok sorával látják el a termékeik csomagolását, amin a különböző lopási módok elleni védettséget jelzik. Ezek között szokott szereplni a fagyasztás is.

www.gruppetto.hu

pata képe
pata
147 sze, 2007-10-17 21:50

Mindent ki lehet nyitni valahogy, bár szerintem a folyékony nitrogénes dolog ellen vannak védett lakatok. De szerintem elég akadémikus ezen gondolkozni: a tolvaj nem azon fog filózni, hogy hol szerez folyékony nitrogént (ha egyáltalán tudja mi az), hanem azalatt elviszi a 26 másik biciklit amit cérnával kötöttek ki.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
148 cs, 2007-10-18 00:29

Attól függ, milyen tolvajról van szó. Egy alaposan kifigyelt, esetleg megrendelt bringa esetén simán használhatnak ilyen bonyolultabb módszert is.
Épp most lopták el egy srác édesanyjának full LX-es (tehát újonnan kb 250 körül érő) bringáját egy Auchan elől, állítólag U lakattal volt lezárva. (Részleteket még nem tudok, de már rákérdeztem...)

www.gruppetto.hu

Perillustris képe
Perillustris
149 cs, 2007-10-18 00:35

Várjuk!!!

pata képe
pata
150 cs, 2007-10-18 02:56

A részletek engem is érdekelnek (milyen U-lakat, körkulcsos-e, hogy nyitották ki).

De ilyen alapon egy alaposan kifigyelt, megrendelt bringáról ha akarnak, akkor a sötétben bevárnak és leütnek, szerintem egyszerűbb, mint vacakolni egy jó U-lakattal. Ha tényleg kell a bringa, akkor nehezen tudom elhinni hogy ne tudnák megszerezni.

Kicsit ugyanakkor szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy biciklit profi módszerekkel lopnak rendelésre. Még egy 250 ezres bicajnál is kicsi a haszon ehhez (feketén jóval kevesebbért fogják eladni), főleg hogy ha elkapják őket, akkor az ügyészség minden elé oda fogja rakni azt hogy "bűnszövetségben elkövetett."

phorvath képe
phorvath
151 cs, 2007-10-18 10:48

Ha fagyasztásra adnám a fejem, inkább a zárral próbálkoznék (nem részletezem). Akkor tényleg segít a cseppfolyós nitrogén, de szerintem az U-acélnak nem árt különösebben. Ha viszont ennyire értenék a lakatokhoz, elmennék lakatosnak, az jobban megéri és megbecsültebb szakma, mint a biciklitolvajlás.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

Draco képe
Draco
152 v, 2007-11-18 15:47

A fagyasztott fém rideg, és könnyen törik. A folyékony nitrogén biztos úgy lehűti, hogy egy termetes kalapáccsal szét lehet ütni. De nagyot kell zúzni rá szerintem. Mindenesetre a rugalmas (meleg) kalapács bírni fogja a fagyasztott, rideg fémmel szemben.
De a szétrobbanó szilánkok veszélyesek a szemre. Nem árt védőszemüveg. Szerintem ezt nem sok tolvaj visz magával.
Ugyanakkor egy literes folyékony nitrogént tartalmazó termosszal se sokan rohangálnak. Másrészt meg az "áruban" is kárt tehetnek. Meg hát na...
A fagyasztó sprayvel kapcs viszont nem nyilatkozok. Tudni kéne, hány fokra képes lehűteni a cuccot.

De ha már biztosra akartok menni, folyékony héliumot javasolok. Azzal bármit zúzni lehet. Sőt, már a hűtéskor is elképzelhető kezdetleges hajszálrepedések megjelenése, ami a folyamatot könnyíti majd.

Draco

Szab képe
Szab
153 sze, 2007-11-28 05:29

Ezt olvassátok el, itt van szó a fagyasztásos zártörésről. (lakásajtó zárakról szól az oldal, de ez a rész ide is kapcsolódik)

Fagyasztó spray egyébként 1-2ezres tétel, szóval ha valaki kiváncsi kiprobálhatja, de valószínűleg nem fog működni. -20-30 fok keményebb télen is előfordul, mégsem esik szét a zárunk. Ennél hidegebbet szerintem nem tud az a spray, talán még ennyit sem.

csb képe
csb (nem ellenőrzött)
154 p, 2007-09-21 20:55

oda kell heggeszteni a biciklit a vasoszlophoz ha csak 10percre is hagyod ott :D

Mjölnir képe
Mjölnir (nem ellenőrzött)
155 sze, 2007-10-17 16:26

Háh, ez a folyékony nitrogénes /fagyasztróspray-s dolog nagy poén :) a boltos biztos sok James Bond filmet látott.
Németeknél mutattak régebben egy tesztet mennyire védene a bringa zárak, és ott is az U lakat győzött mivel az akkus Bosch flexel kb 10másodperc alatt vágták át a különböző vastagságú sodronyokat, míg az U lakatnak kellett vagy 1,5perc :P Addig nyújt biztonságot az U lakat amíg a tolvajok nem ruháznak be egy normális akkus flexbe. A bicikli lopást pedig a régi lótolvajlás szintjén büntetném :)

phorvath képe
phorvath
156 sze, 2007-10-17 18:16

Ja, az első lopásért csak a bal kezét vágnám le. A második lopást kétszer is meggondolná az illető...

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

tolvajgyilkos képe
tolvajgyilkos (nem ellenőrzött)
157 cs, 2007-11-08 20:37

Nem egy olcsó mulatság egy akkus flex!

http://www.nemetszerszam.hu/?ps0=hun&ps1=s_!prds&ps2=i_akkus_korf_resz_6&ps3=t_Akkus+K%F6rf%FCr%E9sz

Perillustris képe
Perillustris
158 p, 2007-11-09 02:57

Egy bringán bejöhet az ára.

Tin képe
Tin
159 szo, 2008-07-26 19:44

Nyilván az akkus flexet az arra alkalmas barkácsáruházban készpénzben fizetve fogják magukévá tenni. :P
Korábban dolgoztam egy háztartási gépekkel foglalkozó boltban, ahonnan komplett táskavarrógépet vittek el. Csinálnak egy kis tömegjelenetet, lefoglalják az eladókat és a cucc már nem is a bolté. :(

Draco képe
Draco
160 v, 2007-11-18 17:45

Hali!

Megszületett a döntés nagyjából.
Ezen lakatok áraira lennék kíváncsi, valamint arra, hogy Szegeden beszerezhetők-e, és hogy kb milyen árakra számítsak?
Abus Granit X-Plus 54
Kryptonite Evolution Mini
Kryptonite New York Fahgettaboudit U-lock
Kryptonite New York Lock STD
Kryptonite New York Lock LS

A tesztbe is benevezném őket. Amint tudok árat, azt is meg tudom mondani, mennyit tudok rászánni a tesztekre.
Természetesen lakatonként max néhány ezerig tudok elmenni, így másnak is kíváncsinak kell lennie, ha új lakatot akarunk tesztelni.

Draco

Cpt. Laccci képe
Cpt. Laccci
161 v, 2007-12-23 18:50

Hej, pont ezek foglalkoztatnak engem is, karácsony után fogok beruházni egyre. Csak nem tudom, h Mo-on hol lehet kapni NY U lakatot. Bikemag-en láttam STD-t, máshol nem, de heteken belül megtudom, vagy gyorsan szóljon vki :). A Kryptonite honlapjáról elérhető webáruházakban egyébként 90-100 dollárért kínálják a New York-okat.

Üdv és Puskapor!
Laccci Kapitány

norbijúzer képe
norbijúzer
162 v, 2007-12-23 20:41

bajnok szervízben nézz körbe szerintem!
http://hercehurca.hu/szerviz

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Neelix képe
Neelix
163 v, 2007-12-23 20:57

szerviz

----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.

norbijúzer képe
norbijúzer
164 v, 2007-12-23 22:03

úgyis mindig hosszú íííííííí-vel fogom írni.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Cpt. Laccci képe
Cpt. Laccci
165 v, 2007-12-23 21:38

Köszi, épp most kaptam fülest uoda :) No majd karajcsont után elnézek arrafelé.

Viszont: pl. egy Evo4 és egy NY között Budapesti viszonylatban(!) mennyi a különbség? Pl. közgáz új épület előtt hagyandó oúti esetén.

Üdv és Puskapor!
Laccci Kapitány

pata képe
pata
166 v, 2007-12-23 22:14

Egy adott erősségi szint felett senki nem fog a bringádhoz nyúlni, felesleges sokat költeni, a NY Forgetaboutit meg borzalmas nehéz is, nekem kb olyan súlyú, mint maga a bringám. Azért vettem, mert jár hozzá biztosítás az USA-ban, de tök elég lenne valami normális U-lakat.

Bringa árának 10%-át költsd lakatra max. Vagy ha nagyon parás vagy, 20%-ig menj fel, de tovább ne. Amíg tele van Budapest sodronnyal lezárt bringával, senki nem fog normális U-lakatot és láncot vagdosni.

Zsurmi képe
Zsurmi
167 sze, 2007-11-28 04:12

Van egy Abus Centuro 860 gerinclakatom. 110 cm-es változat.
Ha egyszer hajtom körbe, lötyög. ha 2* akkor tönkre megy fél év után. Kicsúszik a töve, látszik a sodrony.

Ha kell, szét lehet brutalizálni az ép részeket. Bár pár hete pont egy ilyen gerinclakat vágásáról linkeltek be videót. Kell azért?

-
Zsurmi

rvjackal képe
rvjackal
168 szo, 2007-12-01 16:28

Vettem énis U-lakatot!
Jeeeee!! mostmár nyugodtan bárhol ott hagyom a gépet

jó ez a lakat topic ez ébresztett rá hogy az rlőző lakatom fos.(gerinclakat volt)

ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇPMT-Gyromancerˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Norbi képe
Norbi
169 szo, 2008-01-05 12:46

Szerintetek az ABUS Sinus U-lakat jó választás lenneű?A tizes biztonsági fokozatú.Vagy melyik biztonsági fokozat az,ami még tényleg jónak monható?
Kérném a véleményeteket.

http://kep.tar.hu/norbonc

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
170 k, 2008-02-05 06:00

Viszonylag jobbnak mondható, többen is dícsérték itt(bár ez semmit nem jelent, hisz feltehetőleg nem bringatolvajokkal társalgunk:)
Mondjuk attól is függ mekkora értéket akarsz vele otthagyni. Olcsóbb bringára teljesen jó, vagy ha nem vagy túlzottan parás, akkor drágábbra is. Főleg, ha olyan helyen tárolod, ahol van a közelében másik legalább olyan jó bringa, de roszabb lakattal.

Norbi képe
Norbi
171 cs, 2008-04-10 21:52

Nagyon parás vagyok és a bringám is drága..legalábbis nekem.Giant,százezer....
Inkább kiszenvedem a drágát,csak tuti legyen.

http://kep.tar.hu/norbonc

palackos képe
palackos
172 sze, 2008-03-12 18:07

u lakattarto erkezett a pajtas bringaboltba. ovre szerelheto. 2000ft
kiraly u. 83

lámaláma képe
lámaláma (nem ellenőrzött)
173 h, 2008-04-14 22:27

szasztok,
kryptonite evolution 4 U lakatról mi a véleményetek? Mert ez még nagyjából belefér (luongo). Tudom, nem New York, de hát ez van. Illetve, ennyi van. Meg egy bringám, amit féltek...

Perillustris képe
Perillustris
174 h, 2008-04-14 23:28

Az, hogy vedd meg.

phorvath képe
phorvath
175 k, 2008-04-15 00:52

Evolution Minit vegyél, az könnyebb!

phorvath

phorvath képe
phorvath
176 k, 2008-04-15 00:53

Evolution Minit vegyél, az könnyebb!

phorvath

Zsurmi képe
Zsurmi
177 k, 2008-04-15 02:33

Kryptonite NY azért még elég ágyúval verébre jellegű idehaza. Ha attól leszel nyugodt és a súlyt is cipeled... hát jó.

-
Zsurmi

Norbi képe
Norbi
178 k, 2008-04-22 11:37

Ilyen lakatot kaptam szülinapomra:
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/5715/
Van valakinek tapasztalata?
A 7-es biztonsági fokozat "hatásos"?

http://kep.tar.hu/norbonc

Nuvanda képe
Nuvanda
179 szo, 2008-06-14 00:39

Sziasztok!

Van vkinek tapasztalata arról, hogy az Abus Bordo tartóját elég csak a tépőzárral rögzíteni? Nem lazul le a rázkódás miatt?

Zsurmi képe
Zsurmi
180 cs, 2008-06-19 02:12

Elégnek elég.

De az én példám: a korábbi montimon tépőzárral volt rögzítve, az alsócsövön, alul. A cső profilja messze állt a kör alaktól (shotgun szerű), szóval nem tudott elmozdulni oldalra, de felfele se. Pedig pont azon a bütykökön rögzült, ami a körprofilú csőre való illeszkedést segítené. A nyeregcsövet nem próbáltam., nekem útban volt.

A tépőzár gumírozott, jól meg lehet feszíteni, a gumi meg tapad.

A mostani bringámon inkább csavaral és a tépőzárral rögzítettem (körprofilú alsócső). Csak csavarral rögzítve imbolygott, azért vettem elő a tépőzárat.

-
Zsurmi

Nuvanda képe
Nuvanda
181 cs, 2008-06-19 23:58

Köszi.

Közben kipróbáltam, és úgy találtam, kicsit el tud lefelé mozdulni. Mivel túl közel van az első váltóhoz, inkább terveztem rögzítő bilincset, amit már meg is csinált a műhelyünk. Totál masszív lett. Mondjuk lusta voltam optimalizálni, így egyenként 30g+csavar a súlyuk.

A tépőzár elég hülyén lett megoldva, hogy ne akadjon bele a lábamba, kénytelen voltam körbe szigszallagozni a tartót.

Sn00thy képe
Sn00thy
182 v, 2008-06-15 16:01

Hali!
Vkinek pesten nincs kedve cserélni Kryptonite Evo Series 4 "szárat" cserélni? Nekem standard van, de a montimhoz jobb lenne a hosszabb LS szár.
ha érdekel a dolog akkor: sn00thy@gmail.com

Breki képe
Breki (nem ellenőrzött)
183 h, 2008-06-16 11:50

Ennek a Tin által korábban írt lakatnak a pontos típusát meg tudja mondani vki?

http://ec1img.pchome.com.tw//bike5/img/BHW00026l.jpg

Tin képe
Tin
184 v, 2008-07-13 13:10

A márkája Sigma Sport. Ausztriában vettük az Intersportban, vagy a Hervisben, már nem emlékszem, de azt hiszem az első a nyerő. Azóta itthon is nyílt boltjuk Budaörsön, nem tudom, hogy ott lehet-e kapni. Én nem találtam a Sigma Sport honlapján semmilyen lakatot, lehet, hogy már nem gyártják. Akkoriban kb. 7-8ezer forintra jött ki az ára.

ggarai képe
ggarai
185 szo, 2008-07-05 21:29

Sziasztok,

Kryptonite Evolution lakatot vettem nemrég, és felső vázcsőre raktam fel a tartóját (országútim van), hogy ne zavarjon be a kulacsnak. Így viszont zörög a legkisebb bukkanónál is. Kényelmi okokból mindenképp szeretném hátizsák nélkül megoldani a dolgot, leginkább a saját tartó zajmentesítésével. Öv, miegyéb csak utána jön. Adjatok tippeket.

phorvath képe
phorvath
186 h, 2008-07-07 17:12

Nekem az U-részen lötyögött a zárszerkezet, ettól zörgött a lakat. Addig tekertem az U-vas zárba csatlakozó részére a szigetelőszallagot, amíg már csak nehezen lehetett bezárni (záráskor össze kell nyomni a zárt és az U-részt). Most nem zörög.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

lujka képe
lujka
187 sze, 2008-07-09 19:30

Nekem is van ilyen bajom, bár még nem jutottam odáig, hogy pontosabban megnézzem az okot. Van még valakinek tapasztalata ezügyben?

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC

Lujza képe
Lujza
188 cs, 2008-07-10 14:07

Tudom, h már lerágott csont, nekem most mégis dilemma, h melyik U-lakatot vegyem meg Abus lánc mellé? Az Abus mellett szól a tuti kiváló minőség, meg h fel van tüntetve, h csak 951 g:) De ha elég a Citadel is, akkor nem fizetek kétszer annyit. Tudom, h ugyanaz gyártja, stb, stb…leginkább az érdekelne, h ez a Citadel milyen nehéz? Akinek van, és lemérte már, kérem, h írja meg! Köszönöm! :)

Citadel
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2951/

Abus
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2539/

phorvath képe
phorvath
189 cs, 2008-07-10 15:37

Csakis Abus Sinus-t! Minden darab után kapok jutalékot! ;-)

Komolyan, a Citadel lakat legalább másfél kiló, lehet, hogy 2 is van. Nekem van mindkettő, az Abus Sinus szerintem sokkal jobb.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

pata képe
pata
190 cs, 2008-07-10 16:01

Mivel állandóan ezt hajtottad itt a fórumokon, én is ilyet vettem amikor kellett még egy lakat. Annyira jó, hogy nem is sajnálnám tőled a jutalékot :-)

phorvath képe
phorvath
191 cs, 2008-07-10 16:20

Van még jótanácsom, ha kell. :-) Van négy U-lakatom, egy láncom, meg két spirálzáram. Lehet, hogy őrült vagyok-e? ;-) Komolyan, az Abus Sinus az egyik legjobb, a másik legjobb szerintem a Krypto Evo Mini U-lakat. Nehezebb vele lakatolni*, de biztonságos és könnyű.

* Londonban vannak biciklitárolók, ott nagyon jó volt a mini U-lakat. Pesten csak táblák vannak, ahhoz már kicsi lehet a mini U-lakat.

phorvath

Thor81 képe
Thor81
192 cs, 2008-07-10 16:28

én táblákhoz szoktam lakatolni a minivel, és jó, simán átéri:)

http://celtic-city81.myminicity.com/
http://celtic-city81.myminicity.com/ind
http://celtic-city81.myminicity.com/tra

Neelix képe
Neelix
193 cs, 2008-07-10 16:31

Táblákkal óvatosan, mert elég sok kihúzható a földből :)

----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.

Thor81 képe
Thor81
194 cs, 2008-07-10 16:36
pata képe
pata
195 cs, 2008-07-10 16:47

meg két spirálzáram

Egy világ omlott össze bennem :-)

Lujza képe
Lujza
196 cs, 2008-07-10 15:58

Nagyon köszönöm a gyors választ! Elég hitelesen hangzott:) A súlyával engem tökéletesen meg lehet győzni, inkább legyen drágább, felesleges terheket nem vagyok hajlandó cipleni. Abust rendelek, lesz, ami lesz. Te pedig örülhetsz, máris csúszik a 10%-od! ;)

ses képe
ses
197 v, 2008-08-10 10:15

Szeva mindenki!

Engem is a blog átolvasása döbbentett rá az U lakat megbízhatóságára. Én eredetileg egy láncon gondolkodtam pontosan a parkolóhely gondja miatt, de már én is csak U lakatot vennék. Egy problémám van a dologgal, hogy az outim hosszúpapucsos, plussz még a hátsó kerekem egy campagnolo atlanta. Namost, aki ismeri a felni profilt, az máris átérzi a problémám, az Abus sinus szélessége csak 109 mm, és sztem nem fér bele:((((( Ha meg elfordítom, akkor tényleg nagyon meg vagyok lőve, hogy hova tudom kikötni....

BeMark képe
BeMark
198 h, 2008-12-15 12:00

Pénteken megvettem az első, saját U lakatomat. Tisztább, szárazabb érzés.

Egy Citadel CU 170.230-13 BC típusú lakatra esett a választás.

Kis szubjektív háttér a választás okairól, hátha segít valakinek.
Mindenekelőtt U lakat vagy lánc dilemma:
- Kb ugyanolyan erős védelem (talán U-lakat jobb)
- A lánc előnye, hogy sok helyen használható, ahol az U-lakat nem fér el
- U-lakat előnye, hogy könnyebb a súlya, vázra szerelhető adapter van hozzá, nem kell táska vagy csomagtartó

Ez utóbbi miatt az U-lakat nyert.

Milyet?
Mivel viszonylag olcsó bringát (kb. 30-40000-et ér) kell zárni, egy olcsó megoldásba gondolkoztam, viszont tescos szóba sem jött, csak Citadel, Abus vagy Kryptonite - az eddigi hozzázólások alapján.
Az ár alapján esett a választás erre a Citadelre.

Egy abus lakattal összehasonlítva (amit 12.500 Ft-ért vettük egy drágább bringa védelmére, típusát nem tudom) a Citadel felfogatása a vázra jobb. Több módon is fel lehet tenni. Knnyebb a mindennapi használata, mert csak egy gombot kell megnyomni és lenn van a lakat, míg az abust a műanyag felfogató elemen kell összezárni. Hátrány egyenlőre az, hogy menet közben zörög (az abus nem) és az abus sokkal kisebb súlyú.

Gabika képe
Gabika
199 h, 2008-12-15 12:59

Jó választás volt. Nagyon jó ez az U-lakat.

-------------------------------
Gabcsi

pata képe
pata
200 h, 2008-12-15 14:57

Nekem is van egy ilyenem, és szeretem. Vigyázz, a zár már kis homoktól is megadja magát (nem lehet betolni teljesen a kulcsot), mindig told rá a kis védőlemezkét ha földúton tekersz. Ha erre vigyázol, akkor nincs vele gond.

Drody képe
Drody
201 h, 2008-12-15 23:34

Zörgés elleni sufnituning?

Milyen bicajod van? Én a trekkingen nem tudtam a vázra szerelni. Maga a lakat szuper!

........................
Formaharc és sci-fi.

BeMark képe
BeMark
202 k, 2008-12-16 10:57

Igen, valami sufnituning kellene, mert zavaró ez a zörgés. Az a baj, hogy nem csak a lakat zörög a felfogatásnál, hanem a lakat két eleme is mozog egymáshoz képest, és az is hangos - bár ez még lehet, hogy kibírható lenne.

Egy városi bringám van, 28-as, közepes méretű vázzal. A vízszintes csőre tettem a felfogatót, onnan lóg le a lakat. A kulacstartót éppen nem éri el. Szerencsém van, hogy befért? :) (A másik abus lakat, egy 19 colos vázú Kellys-re csak kicsit keresztbe fért el a váz háromszögében. Éppen nem kényelmetlen.)

Drody képe
Drody
203 k, 2008-12-16 11:28

Nekem nem fér be a vázba (trek trekking), meg a zörgés is zavart (volna), így maradt a táskás hordás. Aztán vettem máslakatot, így az már máshol véd mást.

........................
Formaharc és sci-fi.

-ogre- képe
-ogre-
204 k, 2008-12-16 02:51

az első u-lakatom ilyen volt. igazából sosem volt élesben bevetve (mármint nem akarták alóla kilopni a bicóimat). aztán vettem egy krypto minit, és kettővel jártam. aztán vettem egy eggyel nagyobb krypto-t, ami kisebb a citadelnél, így azt odaadtam egy barátomnak. entry levelnek bőven jó, bár én inkább túlbiztosítom a bringáimat, nem hiszek ebben a 10%os dologban. nekem a legdrágább bicóm 40, és adott helyen 20essze a két lakat, amit felpakolok rá.

Folken képe
Folken (nem ellenőrzött)
205 h, 2009-01-26 23:09

Nekem nemrégiben szétkapták a Citadel CU 170.230-13 BC U lakatomat.. :( Se bringa,se lakat nem volt a helyén..Mindösszesen csak a zárszerkezetnek egy törött darabja hevert a földön.Szóval szerintem érdemesebb spórolni Abus-ra,vagy Kryptonite-ra!Most szereztem be egy Abus Steel-O-Chain 880 láncot,és szerzek még mellé egy Kryptonite Evolution Mini U lakatot.Ezzel a védelemmel már csak van rá némi esély hogy nem viszik el, ha hosszabb időre kénytelen vagyok otthagyni a bringát..

mcysh képe
mcysh
206 h, 2009-01-26 23:15
BeMark képe
BeMark
207 k, 2009-01-27 14:38

Tudnál írni a körülményekről bővebben?
Milyen környéken volt lezárva, mennyi ideig, milyen napszakban? Elérhető volt a hely esetleg flexszel?
Hogy volt a bringa lezárva? Kerék+váz vagy csak a váz volt az oszlophoz zárva? Feszült a zár?
Milyen levágási módra gyanakszol: fűrész, flex, esetleg feszítővas?

joy001 képe
joy001 (nem ellenőrzött)
208 sze, 2009-04-08 02:28

Sziasztok!

Egy kis baleset történt: a haverom be volt nyomva és részegen leejtette a betonra a lakatomat. Csináltam pár képet róla, a lényeg annyi, hogy csak a műanyag borítás tört le, a zár sértetlennek tűnik, működik is kifogástalanul. Azonban eléggé alá "be lehet látni" így. A kérdésem, hogy szerintetek ez így már gáz és vegyek egy újat, vagy nem jelent semmilyen problémát (biztosági problémát értek ez alatt, nem esztétikait) :)

kösz a válaszokat, íme a képek:
http://kepfeltoltes.hu/090408/DSC00117_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090408/DSC00119_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090408/DSC00120_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090408/DSC00121_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

pata képe
pata
209 sze, 2009-04-08 02:36

Szerintem nem probléma, a műanyag eddig is csak esztétikai célokat szolgált. Én továbbra is használnám a lakatot, azonban érdemes lereszelni az éles peremeket (ha vannak), nehogy ruhába akadjon vagy felsértse a kezed valami éles műanyagdarab.

Bár hasonló esetben az én haverjaim már másnap vettek volna nekem egy ugyanilyen (vagy jobb) U-lakatot, meg egy táblával a kedvenc csokimból :-)

norbijúzer képe
norbijúzer
210 sze, 2009-04-08 03:18

no para!
nekem már nagyon régóta van hasonlóan összetörve a lakatom (pont az is citadel), jópárszor esett már le munka közben :)
fogj egy széles szigszalag gurigát (duct tape) és ragaszd le, hogy ne maradjanak éles szélei a műanyagnak! és ez a "belátást" is gátolja :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

er13a18 képe
er13a18
211 sze, 2009-04-08 13:05

illetve a beázástól/rozsdásodástól is védi a szigszalag

norbijúzer képe
norbijúzer
212 sze, 2009-04-08 13:34

én úgy vettem észre, hogy rozsdamentes az anyag. ugyanis kulcslyukkal az ég felé nézve lóg a táskámon és már párszor áztam vele... :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

er13a18 képe
er13a18
213 sze, 2009-04-08 13:44

lehet, hogy azok. de nekem a kriptoba egyszer belement a víz, utána elég sokáig rozsdás volt az U vége.
de kikopott, mielőtt beolajoztam volna :)

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
214 cs, 2009-04-09 20:17

Sziasztok!

Kezdő bringás vagyok, hobbiból csinálom ezt a sportot.

Szeretném megkérdezni, hogy melyik a legideálisabb/ megfelelően biztonságos lakat/sodrony/zár egy 50-60 ezer forintos biciklihez.

Nem nagyvárosi vagyok, tehát nem olyan nagy a bűnözés/lopás, de szeretném mégis biztonságban tudni a biciklim.

Ilyen ügyben tapasztalt biciklizők válaszait várom

Szilveszter

pata képe
pata
215 cs, 2009-04-09 20:21

Az egész topic erről szól, esetleg olvasd el a hozzászólásokat.

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
216 cs, 2009-04-09 21:23

:-)

Eddig is ezt csináltam, csak észrevettem hogy szinte mindenki mást ajánl.
Ezért írtam.

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
217 cs, 2009-04-09 21:25

És még kifelejtettem, hogy ha tudtok valami jó oldalt ahol normálisan áttekinthetően le vannak írva árak/műrkák/képpel az jó lenne, mert a google ben hiába írom be h U lakat kihoz ezer oldalt aztán válogassak mi...

pata képe
pata
218 cs, 2009-04-09 21:26

Esetleg online bringaboltok honlapján, pl bringabutik.hu vagy ebike.hu

Drody képe
Drody
219 cs, 2009-04-09 21:28

Az alábbiak közül válogathatsz, ha jó lakatot akarsz:

U lakat (kb. 3 000.- tól)
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/

Lánc (kb. 5 000.- tól)
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/lancos-zar/

Hajtogatható (kb. 13 000.- tól)
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/egyeb/

Hogy a három féle közül melyik, az már csak hitvallás kérdése.

........................
Formaharc és sci-fi.

zsoltee képe
zsoltee
220 cs, 2009-04-09 21:53

ez már pestre is elég (ilyen értékű bringára):

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2950/

nyugis környéken viszont ez is megteszi szerintem:

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/9416/

Zsoltee

Drody képe
Drody
221 cs, 2009-04-09 23:31

Szerintem is.

........................
Formaharc és sci-fi.

zsoltee képe
zsoltee
222 cs, 2009-04-09 20:39

legolcsóbb U-lakat: citadel, teszkó... ha van rá pénzed és számít a minőség, akkor Abus Sinus.
sodrony falura se jó, csak ott nem napok, hanem évek kérdése, hogy elvigyék.

Zsoltee

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
223 p, 2009-04-10 13:28

Hello
Kösz szépen minden választ.

Szilveszter

Drody képe
Drody
224 p, 2009-04-10 14:53

Melyik lett végül?

........................
Formaharc és sci-fi.

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
225 szo, 2009-04-18 11:40

Hello!
Még nincs meg a bicikli, mert egyel nagyobb méret kell, mint ami a boltban volt, és +1-2 hét a megérkezéséig
addig ráér a lkat is, de valószínű ez lesz:

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2950/

hello

A tervező képe
A tervező (nem ellenőrzött)
226 k, 2009-04-21 13:40

hallo!

Minap vásároltam egy ilyen lakatot, mi a véleményetek róla??
abus Centuro 860

és egy magellan pyxis-re

Drody képe
Drody
227 k, 2009-04-21 14:43

Ez gerinclakat. Lófaszt sem ér. Erővágó úgy tviszi, mint a sima sodronyt. Tehát, mint a vajat, úgy viszi. Nem egy bejegyzés volt már itt ellopott bringáról, amit ilyesmi lakattal zártak le.

Ennyi pénzért már vehettél volna valami klassz lakatot: U lakat vagy lánc. :-(

Szerintem gyorsan vegyél is egyet, kár lenne azért a szép bicóért. Ez a lakat meg jó lesz másodlakatnak, pl. az első kerekedet a vázhoz kötni.

Komolyan.

........................
Formaharc és sci-fi.

Mick képe
Mick
228 k, 2009-04-21 14:10

Most vettem egy 11 rongyos Kryptonite-ot. Írja a mellékelt angol nyelvű papíros, hogy a kulcsot lehet regisztrálni a honlapon, ha elveszteném a kulcsokat, akkor majd küldenek másikat, nem kell új lakatot vennem. Valóban megtaláltam a regisztrációs részt, és a kulcson is a regisztrációs számot.

Érdemes regisztrálnom?

Van egy hülye félelmem az egésztől. Nem tudom, szerencsés-e megadnom a címem, mert azzal egyértelművé válik, hogy hogy ezen a címen van egy bringa, ami le van kötve egy XXX kulcsszámú lakattal...

Persze meg kéne bíznom a Kryptonite-ban, de akár vissza is lehetne élni ezzel. Vagy nagyon el vagyok tájolva?

Ti regisztráltatok / regisztrálnátok?

Drody képe
Drody
229 k, 2009-04-21 14:37

Kriptó lakatomhoz három gyári kulcs van. Szerintem elég lesz az még akkor is, ha egyet elhagyok. (Amúgy nem szokásom kulcsokat elhagyni.)

........................
Formaharc és sci-fi.

er13a18 képe
er13a18
230 k, 2009-04-21 16:30

ööö, már rég olvastam, de a regisztráció, az nem csak az usára meg kanarádra érvényes?

wackor képe
wackor
231 k, 2009-04-21 16:42

de.

| blog | budapestbikepolo | budapest fixed gear |

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
232 k, 2009-04-21 17:04

Hello újra
Érdemes venni olyan lakatot, amihez van tartó vagyis rögzíthető a vázra?
Nem kellemetlen különösebben ( a súlya miatt) ha zacskóban, kormányon van?

http://www.bringabutik.hu/vasarlas/152/3824/

erről vélemény?

Sz

er13a18 képe
er13a18
233 k, 2009-04-21 17:28

sztem kormányon kényelmetlen lesz
konzol általában letörik, de van ami sokáig (1 évig is bírja ;) )

Nuvanda képe
Nuvanda
234 k, 2009-04-21 19:01

Nekem már 15 hónapja bírja! kop. kop. kop. :-)

norbijúzer képe
norbijúzer
235 k, 2009-04-21 19:21

ehhez is kell lennie tartókonzolnak.

kormányon lógatva amúgy kényelmetlen lesz.
inkább hátizsákba, vagy csomagtartóra, ha már...

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

dorcssa képe
dorcssa
236 k, 2009-04-21 21:01

Pont ilyen lakatom van. Én táskában hordom, mert nem akartam ezzel a súllyal a bicajt terhelni, meg elég kicsi a tartókonzolja, és nem vagyok benne biztos hogy bírná a megpróbáltatásokat. Nem vészes a súlya, és nem foglal olyan sok helyet, szerintem kibírható a táskában cipelése. Persze próba szerencse a konzollal. :)

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

Nuvanda képe
Nuvanda
237 cs, 2009-04-23 18:09

A zsákban is a bicajt terheled vele. És mondjuk nem a gerincedet terheled vele.

Mondjuk mostanában sokszor emelgettem a bringámon lévő 3 kilónyi lakatot, de azt örömmel tettem. :-)

dorcssa képe
dorcssa
238 sze, 2009-05-06 17:18

Nem a terhelésen volt a hangsúly, hanem a kis konzolon. :)

'One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them'

zlayko képe
zlayko
239 cs, 2009-04-23 10:01

Sziasztok!

Olvasgattam a topikot, és lehet, hogy felmerült már, de talán másnak is hasznos lehet... Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mennyivel jobb védelem szempontjából pl. egy ABUS Sinus (http://www.bringabutik.hu/vasarlas/152/588/), mint egy Granit Plus (http://www.bringabutik.hu/vasarlas/152/586/)? Mindkettő drága és jó lakat, flexen kívül mással nem igazán tehető tönkre (remélem), de azzal viszont bármit szét lehet szedni. Mi a véleményetek?

norbijúzer képe
norbijúzer
240 cs, 2009-04-23 10:27

az utóbbiban job a zár a leírás szerint, meg picit vastagabb az U.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

phorvath képe
phorvath
241 szo, 2009-04-25 00:10

Viszont a Sinus csak 950 g, míg a Granit Plus 1330. Az a közel 40 deka sokat számít, ha mindennap cipelni kell. Praktikusan mindkettőt csak flexszel lehet elvágni, tehát a gyakorlatban majdnem ugyanolyan jól védenek.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

zsoltee képe
zsoltee
242 k, 2009-04-28 20:54

+1

Sinus bőven jó, azt is csak a flex viszi, a zárszerkezete meg lepipálja a drágább Krypto-kat is!

Zsoltee

zlayko képe
zlayko
243 cs, 2009-04-23 10:52

Kérdés, hogy ez mennyit számít... Mert a zárat szerintem egyiknél se egyszerű eset szétszedni, a vastagabb U pedig talán annyit jelent, hogy néhány másodperccel tovább bírja a flexet. Engem főleg az foglalkoztat, hogy megér-e ebben a kategóriában másfélszer annyi pénzt a drágább.

norbijúzer képe
norbijúzer
244 cs, 2009-04-23 11:27

a zárat nem szétszedni szokták, hanem ügyes trükkökkel nyitni, már ha tudják.
volt itt az oldalon egyszer egy lakatnyitós kis videó. na nem bringalakatok voltak, hanem "hagyományos" lakatok. a fazon olyan gyorsan nyitogatta őket kulcs nélkül, mint akárki más kulccsal.

egyébként nemtom, hogy ezekben az U-lakatokban nyitható-e így valami trükkel a zár, én reménykedek, hogy nem. még nem hallottunk ilyesfajta bringalopásról.
azért a tesco gazdaságos fajta, amiben sima cilinderzár van, az biztos, hogy könnyen nyílik, ha trükköznek vele.

egyébként még mindig azt gondolom, hogy a 4000ft-os citadel U-lakat a legjobb az olcsóbbak közül és lehet, hogy a 2-3x többe kerülők sem tudnak semmivel többet. aztán a high-end krypto lakatok már talán tényleg többet tudnak, de igencsak borsos az áruk.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

BeMark képe
BeMark
245 cs, 2009-04-23 12:09

A 4000 Ft-os citadel lakatról szomorúan tapasztaltam, hogy mostanában 6900 Ft. Van pl az ebike-on olcsóbban is, de szállítási költséggel már az is bőven 5000 felett van.

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2950/

Ettől függetlenül ez egy jó lakat, tényleg.

zsoltee képe
zsoltee
246 k, 2009-04-28 20:54

én még 3600-ért vettem... hiába, válság van :D

Zsoltee

A tervező képe
A tervező (nem ellenőrzött)
247 p, 2009-04-24 19:20

Sziasztok

Megfogadtam a tanácsot és ma vettem a abus Centuro 860 mellé egy Abus Veredo-t

Mi a véleményetek az így kialakított védelemről?

Drody képe
Drody
248 p, 2009-04-24 20:51

Jó lesz. :-)

.....................
Formaharc és sci-fi.

zlayko képe
zlayko
249 k, 2009-04-28 13:25

Tudom, hogy nem U-lakat, de... Mi a véleményetek erről (http://www.bringabutik.hu/vasarlas/152/579/)? Azt tudom, hogy nehezebb és nagyobb, mint egy lakat, de szerintetek milyen védelmet nyújt?

Drody képe
Drody
250 k, 2009-04-28 19:06

Elegendőt.

........................
Formaharc és sci-fi.

asdf jklé képe
asdf jklé (nem ellenőrzött)
251 sze, 2009-05-06 14:24

Üdv!
na megvan a sokak által itt is dicsért http://www.bringabutik.hu/vasarlas/152/626/
lakat
azt kérdezném akinek ilyen van.
volt hozzá az a kis vázra szerelhető kütyü.
azt hogyan lehet a vázra rárakni
csak simán a 2 csavart le róla aztán szét kell feszíteni addig míg nem fér vázra?
nem törik el?

pata képe
pata
252 sze, 2009-05-06 14:44

azt hogyan lehet a vázra rárakni

úgy, mint minden konzolt, csavarok kicsavar, szétnyit, vázra rárak, csavarok összecsavar, nem kell agyonfeszíteni.

nem törik el?

De, előbb-utóbb a többségnek eltörik, ez van.

BeMark képe
BeMark
253 sze, 2009-05-06 15:07

Igen, két csavar le, és szétfeszít. 33 mm-nél vastagabb vázra tényleg nem nagyon megy rá!

Nekem télen 1 hónap használat után eltörött a műanyag tartórész, visszavittem, kicserélték, de elég majdnem 1 hónapig tartott a csere :( Szóval számíts rá, hogy eltörik a tartó!

GrafUr képe
GrafUr (nem ellenőrzött)
254 sze, 2009-06-03 12:19

Sziasztok!
Az előző relatíve gagyi biciklim után mostmár egy ultragagyival járok a városban, amit ajándékba kaptam, viszont sajnos feltűnő darab (Y vázas, össztelós sajna).
Valamelyik nap a TESCO-ban találtam masszívnak tűnő U-lakatot, 2000 Ft-ért, így gondoltam a komolynak látszó gagyi biciklihez jól illik egy ilyen komolynak látszó gagyi lakat.
Azóta leárazták 990 Ft-ra, vettem még egyet, így kettővel lesz zárva a bicaj, viszont kíváncsi lennék, hogy van-e valakinek tapasztalata erről a lakatról:
http://grafur.freeblog.hu/archives/2009/05/16/ZAR/

http://grafur.freeblog.hu/archives/2009/05/23/Remalom/

(kicsit haldoklik most a freeblog, de talán pár perc múlva menni fog)
Leírva: a lakat nem alumínium, hanem 12 mm átmérőjű acél, kulcsa nem kör kulcsos, hanem sima, hagyományos kulcs, érzetre elég masszív, súlyra meg mégmasszívabb..... Szerintetek?!

misi képe
misi (nem ellenőrzött)
255 sze, 2009-06-03 22:17

Sziasztok!

Tudom, hogy ez Ulakatos oldal, de innen indultam utamra a keresésben.
Van 3db, egyenként kb 15 ezret érő bringánk. Adott esetben a 3at együtt kellene lezárni, de sokszor csak 1et.
Már elég biztosak vagyunk egy Citadel CU 170.230-ban (vagy a 280?). E mellé kellene még egy lánc. Melyiket ajánljátok a lentiek közül?

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/lancos-zar/9404/

http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/lancos-zar/10685/

http://imet.hu/index.php?content2=termek_kiir&termek_id=1106628617&szint...

Vagy ilyen bicókhoz túlzás a Citadel U meg egy valamilyen fenti lánc?

Mert azért elég morcos lennék, ha elkötnének, de a pénz se vet föl túlzottan.

Köszi!

-ogre- képe
-ogre-
256 cs, 2009-06-04 03:02

a végéről kezdve: nem túlzás.
a láncnál meg fontos, hogy átérjen valami masszív tereptárgyat és a három bicót. ezt akár spárgával lemérheted, hogy milyen hosszúra van szükség. szerintem érdemes a lehető legrövidebbet venni, hogy ne lötyögjön, és ne lehessen könnyen hozzáférni.

×
ogreflikker

Gaba képe
Gaba (nem ellenőrzött)
257 k, 2010-05-04 20:24

Sziasztok!

Az alábbi 3 U lakat között biztonság szempontjából van különbség? Elvileg mind hasonló vastagságú, van ami mégis a 3 közül valamelyik mellett szól? Mondjuk jobb a zárja stb. Ha nincs akkor az ár dönt.

Citadel Rio-900 (CU 200.230)
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/9416+citadel+rio900+cu+...

Citadel Brooklyn-945 (CU 170.230-13 BC)
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/2950+citadel+brooklyn94...

Kryptonite KEEPER 12 STD
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/u-lakat/15781+kryptonite+keeper...

elfroland képe
elfroland
258 k, 2010-05-04 22:10

Nagyjából egy kalap mind.
Citadel Brooklyn-ról annyit hogy ha leejted akkor a zár részétől könnyen letörik a műanyag és kilátszik a bele, ami ronda , és a tartója se egy tartós szerkezet.
A másik kettőt nem ismerem.
Még a súlyukat érdemes megnézni mert az se mindegy.

Flicka képe
Flicka
259 sze, 2010-05-05 08:25

Én a Keeper-re szavazok.

Flicka

Gaba képe
Gaba (nem ellenőrzött)
260 sze, 2010-05-05 16:27

Köszönöm a válaszokat. A Citadel Rio-900 (CU 200.230) vagy Kryptonite KEEPER 12 STD lesz a nyerő. De még az is lehet, hogy kettő lesz. Egy otthoni és egy hordozott lakat. Amikor meg nagyon szükséges, akkor mindkettővel lezárom.

fixy67 képe
fixy67
261 sze, 2010-05-05 17:00

Nem akarok nagy hülyeséget mondani, de szvsz a kettő árából már kapsz egy majdnem törhetetlent is...

alcedo képe
alcedo
262 sze, 2010-05-05 17:37

Ne tarts otthoni lakatot. Ahol zárni kell a kerékpárt, ott tudnak "dolgozni" a lakaton, amíg nincs ott a bicikli, így igen gyorsan le tudják már szedni, amikor ott van. Inkább érdemes egy jó U lakat tartót szerezni a vázra (a kettő árából kijön például egy elég jó Abus Sinus, aminek az árában benne van), így mindig a kerékpárodon hagyhatod.

Gaba képe
Gaba
263 h, 2010-05-10 13:14

Megnéztem az Abus Sinus lakatot is. Meggyőzőnek tűnik a korábbi hozzászólások alapján. Azt hiszem inkább költök rá többet, pedig a bringám nem extra, 60e körül volt pár éve. Viszont otthon sajnos egyelőre nem tudom lakásba tartani, csak a belső rács után a lakás előtt. Mivel a rácshoz szinte mindenkinek van kulcsa nagyobb biztonságban érezném 2 lakattal lezárva. Így az első kereket se kell kivennem. A második zárat otthon tartom majd lakásban, munkahelyen meg elég az 1 lakat. Gondolom második zárnak egy citadel is megteszi.

Gaba képe
Gaba
264 h, 2010-05-10 13:19

Még annyi, hogy lakat keresgélés közben találtam TREK kalatot. Kryptonite lakatokat árulnak saját névvel kiegészítve. Találkoztatok már ezzel? Olyan 6-7 ezer körül beszerezhető. http://www.bontrager.com/model/06985
Megnéztem a kryptonite oldalán is de nem sikerült megtalálnom melyik lakatuk lehet ez. 13mm-es.

Gaba képe
Gaba
265 p, 2010-05-14 10:21

Hosszas mérlegelés után U lakat: Abus Sinus. Ez "könnyű" , a hozzászólások alapján pedig elég biztonságos is.

A kiegészítő zárat ami szükséges a lelki nyugalmamhoz azt később tudom csak megvenni. Az már biztos, hogy lánc lesz, csak még azt nem tudom melyik. Néztem a 8mm-es láncokat. Konkrétan ezt a kettőt.

http://www.bike-markt.hu/index.php?page=keszlet&tid=2651
http://www.bike-markt.hu/index.php?page=keszlet&tid=3160

A Burg lakatját valamiért a kép alapján stabilabbnak érzem. De élőben még nem láttam, a Kryptot azt már igen. Ugyanebben az árban találtam még 10mm-es Citadel láncot is.
http://ebike.hu/termekek/kiegeszitok/zar/lancos-zar/2947+citadel+chicago...
Az integrált lakat ami miatt kevésbé tetszik, ugyanis kíváncsiságból kipróbálnám az utolsó lácszemen a fűrészelést és a flexelést is, de az ennél így ugrott.

Ti melyiket ajánlanátok a 3 közül? Elég lehet a Krypto vagy a Burg, vagy inkább a Citadel 10mm-es? A lánc tömege az én esetemben most nem lényeges. Ennél többet viszont már nem szeretnék rá költeni.

PPeti képe
PPeti
266 sze, 2010-06-30 00:42

Alakjából ítélve valószínüleg egy KryptoLok Series 2 STD-re ( http://bikemarket.hu/index.php?page=keszlet&tid=2646 ) húztak rá egy saját borítást... +ahhoz árulnak acélkábelt.
...szerintem...

stp1 képe
stp1
267 p, 2010-05-14 12:56

elvágott Krypto Mini U-lakat
http://www.milanofixed.com/ma-un-u-lock-e-per-sempre/

gugli transate olyasmit mond, hogy egy motort loptak el alóla. (vagyis nem otthoni próbavágás)

zsoltee képe
zsoltee
268 v, 2010-05-16 23:11

nem motort, ezt a csinos kis fixit:
http://www.milanofixed.com/wp-content/uploads/2010/05/30681_142210260343...

sajnos részletek nem derültek ki, könnyen lehet hogy merész volt a tolvaj és akkus flexszel nekiment...

Zsoltee

stp1 képe
stp1
269 v, 2010-05-16 23:14

mondjuk egy ilyet még lebetonozva se hagynék ott sehol.

Reosir képe
Reosir
270 p, 2010-05-21 17:31

Az utóbbi időben elég rémisztő videókat láttam a körkulcsos zárak biztonságosságáról, úgyhogy leteszteltem a sajátom. Nekem egy 10-15 éves, körkulcsos Luma U-lakatom van, amin a sokat emlegetett Bic-tollas trükköt próbáltam ki. Nem tudom mennyire gyakori ez a márka, de én szinte semmi ilyen jellegű infót nem találtam róla, ezért adom közre a tapasztalatom. Nem volt ilyen átmérőjű tollam, de találtam beleillő csövet, plusz gyártottam egyet kartonból. Kipróbáltam azt is, hogy befeszítem a zárat és úgy nyomogatom a pöcköket. Egyik módszerrel se sikerült kinyitni és a pöckök is tövig lenyomhatók, nem állnak meg a nyitási magasságon. Úgyhogy ebből a szempontból biztonságosnak bizonyult. Emellett még vénségére se akar szétesni, mint egy másik típusú Luma, amiről az egyik topicban panaszkodnak.
Én meg vagyok vele elégedve. Bár amikor el akarták lopni a bicóm, akkor nem ez mentette meg, hanem az autós biciklitartó primitív kerékrögzítő hevedere, a v-fék és a 2,3-as gumi.
http://reosir.uw.hu/kell/luma1.jpg

Reosir képe
Reosir
271 p, 2011-11-18 00:07

A fagyasztásos módszer sajnos működik. Egy ismerősöm nem épp olcsó gépének így kelt lába nemrég. Az U-lakat darabjait megtalálta a gép hűlt helyén. Ha lesz legközelebb valami lakatteszt ez is szerepelhet majd a kivégzési módok közt.

Icarus képe
Icarus
272 p, 2011-11-18 00:54

Lehetne errol reszleteket tudni? Honnan loptál el? Mennyi ideig volt magára hagyva? Milyen lakatot használt?

Hotyhogy képe
Hotyhogy
273 p, 2011-11-18 01:23

A hűlt lakat vissza melegedett a környezeti hőmérsékletre addigra?
_____________________________________
Anyád kiüti a járdázókat? Küldd őt az Olympiára!