Pár barátommal elhatároztuk, hogy egy négynapos túrát teszünk bringával a Fertő tó körül és környékén. Járt már valaki arra? Mire kell figyelni, mit érdemes megnézni? Tudtok olcsó, jő szálláshelyet? (Sátrat viszünk.) Van olyan hely, ahol lehet vadkempingezni?
előre is köszönöm a segítséget












Tavaly nyáron mi is ott
Tavaly nyáron mi is ott voltunk, nagyon jó volt :) Igaz mi csak kis kört mentünk, és nem sátoroztunk, de tulajdonképpen tök olcsó volt így is a szállás. Plussz az éttermekben is viccesen keveset fizettünk általában. Persze mi a magyarországi részen tanyáztunk. Ha érdekel, hogy nekünk milyen volt, akkor itt a beszámoló (lent), bár mi csak olyan nagymamásan nyomtuk, de jó volt nagyon és még sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. De majd még visszatérek! :)
fából vasparipát
mi pár éve voltunk ott.
mi pár éve voltunk ott. balfon aludtunk a kempingben (bár lehet, h 1ik, ha több is van), ami szerintem nagyon rendben volt. mellette 1 étterem, ami szintén. mivel záróra után is kiszolgált bennünket a szakács. életet mentett. hálánk örök.
pomogynál mentünk ki és fertőrákosnál jöttünk be. abban az időben nyáron reggel 6 és este 10 között volt nyitva az átkelő.
körbebicikliztük. 1 nap alatt simán megtehető táv. sajnos a szembeszél jelentős bír lenni. mi nem nagyon néztünk meg a környéken semmit.
az osztrák bicikliutak szuperek, soxor megy a szőlőben, láttunk az út mentén 1 nagy mangalicatelepet, vagy csüngőhasú volt?- már nemtom. sok a biciklis.
mi az osztrák részen "strandoltunk". ott láttam először (és utoljára is) sövénnyel elválasztott 2irányú bicikliutat.
Tavaly mentem én is körbe
Tavaly mentem én is körbe ,az utak sokaságára készüljetek de eltévedni nem nagyon lehet, a kaja tényleg nem drága és ahol én voltam a pincér beszélt magyarul ,ja igen és sok a kerékpáros étterem direkt nekünk minket várnak, aztán a magyar viszonylatokba vissza térve gyorsan elfeleditek majd amihez könnyen szoktatok hozzá :)
kösz szépen Szasza,
kösz szépen
Szasza, elolvastam a beszámolódat, jó lehetett...
Mi tegnap ragtuk meg a
Mi tegnap ragtuk meg a feleségemmel.142km tizenkét óra alatt.Ebből összesen három órát pihentünk.Nagyon szép tájakat láttunk,sok kedves emberrel találkoztunk.
Egy-két helyen volt durva pofa szél..az kemény volt.
http://kep.tar.hu/norbonc
A tavalyi egyhetes
A tavalyi egyhetes bringatúránkat mi is a Fertő tó körül szerveztük. Fertőrákoson szálltunk meg a Szentesi panzióban, nagyon tudom ajánlani, viszonylag baráti árak, nagyon tiszta, szép környezet, a kert végében egy külön kis nyitott kőházban lehet grillezni, a bringák elhelyezésére is van mód, bár gondolom erre Fertőrákoson és környéken szinte mindegyik szállásadó fel van készülve.
http://www.szentesipanzio.hu/index.php
de a www.fertorakos.hu -n egyéb szálláslehetőségeket is lehet találni