Sziasztok!
Tegnap este - vakbélműtétem miatt hosszú kihagyás után másodszor - karikáztam egyet a városban. Na nem nagyot, csak módjával. Moszkvás - Batyi - Moszkvás. De ez elég volt ahhoz, hogy majdnem ottmaradjak a bringaúton...
Lássuk csak szépen sorban.
Rajtam:
-bukósisak
-láthatósági mellény (alias kukásmellény)
-mindkét bokámon rápattinthatós fényvisszavető
bringán:
-elöl lámpa
-hátul villogó lámpa (mindkettő a macskás fajta)
-ülés alatt és csomagtartó végén fényvisszavető háromszögek (a nagy magyar benzincég jóvoltából)
Kb. karácsonyfa voltam, mint mindig, ha este ülök bringára, mert életem csak egy van, és szeretek rá vigyázni. Tegnap kiderült ez sem feltétlenül elég.
Szóval odaúton, Batyi fele még épp szürkület volt, kb. 10 bringás jöttszembe, ebből felének volt bukója, 6-nak elöl-hátul lámpája, 2-nek csak hátsó villogója, 2-nek semmi. egy valaki volt kukásmellényben közülük (neki volt bukója, meg lámpája is).
Azoknak, akiknek nem volt (rendes) lámpájuk, mind odaszóltam, hogy "lámpa?" de ugye szembe jön, hát nem hallja meg. Egy valaki mondta, hogy "bocs"....
Visszaúton már sötét volt, mert volt egy kis elintézni valóm a Batyinál.
Szembejövők létszáma 6.
Ebből 0 mellény,
3 rendesen kivilágítva (elöl-hátul)
2 csak hátsó villogó, alig vettem észre őket a Kacsa utcán, mikor zúgtak le a Horvát utca felöl. Rájuk kiabáltam: Lámpa? válasz: .|. (középsőujj) + "hátul van, nem látod?" mire mondtam volna, hogy attól én még nem veszlek észre, ha belémjössz a sarkon, de addigra elhúztak...
1 pedig majdnem megölt a Varsányi Irén utcában. Hölgy volt az illető, semmi éjszakai felszerelés nem mutatkozott rajta. Az utcai lámpa azon a szakaszon pont kiégett, ő száguldott a volánbusz állomás felől én meg éppen hogy el tudtam kapni a kormányt, mert kb. 2 méterre észleltem, hogy ott van egyáltalán. Ha valaki épp ott sétál a járdán, nem tudom, mi sült volna ki belőle...
Ráüvöltök: Lámpa???? mire ő: Az nincs. Mondom neki, Ez a baj... de meg se hall, csak száguld tovább....
Remélem hazaért és vesz lámpát.
Vegyél lámpát te is! Világos?
...és vigyázzatok magatokra, és vigyázzunk egymásra!












na igen. sokan útgy vannak
na igen. sokan útgy vannak vele, hogy a hátsó elég, de ebből látszik, nem csak az autósok miatt kel az első lámpa is! az autós sem lát ha jössz
www.criticalmass.hu/lakat
na igen nekem is volt már
na igen nekem is volt már úgy, hogy elfelejtettem első lámpát vinni, de ilyenkor nekem kell figyelnem mindenre mindenki helyett. simán kikanyarodnak, lelépnek eléd amit első lámpával valószínű nem tennének így nagyon kell figyelni. hátsó nélkül viszont el sem indulok...
| Blog | Gallery | E-mail |
Ne indulj el elso nelkul
Ne indulj el elso nelkul sem.
Jo par eve egy 120 km-esre tervezett tura 160-ra nyult, ami nem lett volna baj, de a tervezett du. 6-ra nem ertunk haza, s rank esteledett. Szerencsere kukasmelleny volt nalam, de meg ugy is teljesen kiszolgaltatottnak ereztem magam.
Ez az elmeny is hozzajarul ahhoz, hogy a lampaim nelkul SOSEM indulok el otthonrol, sot, tartalek elem is mindig van nalam. Keptelen vagyok felfogni, hogyan mer a sok barom kivilagitatlanul kerekparozni sotetedes utan. Bocs, ertem: hiszen barmok. Bar lehet, azoknak is tobb eszuk van.
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
Biciklizz minden hétköznap (is)!*
* Ha nem vagy szobafestő, orvoslátogató, áruszállító, merchandiser, területi képviselő, orvos, viz- és gázvezetékszerelő, betonszállító, kamionos, három gyermekét óvodába szállító, kórosan visszeres, veszélyesen túlsúlyos, szervizmérnök, taxis, nagybevásárló, rokonát a kórházba szállító, epi- vagy narkolepsziás, súlyos tüdőbetegségben szenvedő, buszvezető, kőműves, stb.
Tegyük hozzá, hogy ez már
Tegyük hozzá, hogy ez már fejlődés. Egy éve rosszabb volt a helyzet szerintem.
Amúgy inkább karácsonyfa, mint tepsitöltelék...
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Elvileg tavaszra terveztem,
Elvileg tavaszra terveztem, de ha van min. 4-5 lelkes jelentkezo, akik nagyjabol lefedik a varosban talalhato bicajutakat, akkor csinalhatunk hamarabb egy VEGYÉL LÁMPÁT! VILÁGOS? kampanyt.
legyen mostanában. és
legyen mostanában. és vállalom a budafok felé menő utat.
ha csinálsz, bme
ha csinálsz, bme környékét vállalom
CMen miért nem volt a jó
CMen miért nem volt a jó kis lepedő?
amúgy most is van értelme. főleg! korán sötétedik. aztán tavasszal is.
hogy gondoltad? kiosztasz egy adag matricát? nálam szokott lenni kicsiből általában pár, szoktam itt-ott ragasztani.
www.criticalmass.hu/lakat
Igen, sima matricaosztó
Igen, sima matricaosztó projekt.
Szivesen segítek én
Szivesen segítek én is.
Nem lehetne vissza vezetni azt, hogy csak lámpával lehet forgalomba hozni kerékpárt? És vagy amit nem lámpával adnak el arra nagybetükkel rá írva: Lámpák nélkül közúton nem használható csak forgalomtól elzárt területen, sportolásra!
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Ok, meggyőztetek. Az adott
Ok, meggyőztetek. Az adott topikban megbeszéljük a részleteket.
Nézd, a sötét bicajosok 90%-a tudja, hogy kötelező a lámpa, de lesz@rja, tehát nem megoldás, amit említettél, hiszen így sem lenne garantált, hogy elemet is fog cserélni benne.
A múltkor elbeszélgettem
A múltkor elbeszélgettem egy lámpátlan macskaszemetlen kerekessel, és azzal mentegetőzött, hogy vett lámpát, csak most nincs benne elem. Meg hogy van fényvisszaverő csíkja is, otthon.
az merre van? az adott
az merre van? az adott topik..
a lampavetelnek most van az
a lampavetelnek most van az idenye
(reszemrol unom az allandojan letoro macskaszem-eteket, ugyh penteken indul az agydinamo projekt)
ha kampanyolni szeretnel, ne varj tavaszig...
ELŐL- Üdv! Mi, kerekezők
ELŐL-
Üdv!
Mi, kerekezők sem vagyunk egyformák. Ahogy az autósok között is van tisztességesen vagy felelőtlenül közlekedő( megj.: a buszosok között mintha több lenne az utóbbi!), úgy közöttünk is van mindenféle lelkületű és szellemi képességű keréktárs.
A lámpahasználatért lehet, hogy tényleg kampányolni kéne?
Vagy rá kéne venni a zsarukat, hogy igenis, keményen kezdjék büntetni a kerékpáros szabálysértőket? Lehet, hogy ez lenne a lámpa mellett a legjobb kampány.
-HÁTUL LÁMPA, AZ KELL!
inkabb nem szeretnem ha a
inkabb nem szeretnem ha a rendorok kemenyen buntetnenek, szoke vagyok :)
ELŐL- Talált,
ELŐL-
Talált, süllyedt...:)
-HÁTUL LÁMPA, AZ KELL!
Meg ez az elől - hátul,
Meg ez az elől - hátul, juj :)
Néha jól jöhet ha az ember kopasz :)
ELŐL- Jaj, de lator vagy!
ELŐL-
Jaj, de lator vagy! :)
-HÁTUL LÁMPA, AZ KELL!
A történetnek van másik
A történetnek van másik tanulsága is:
Ne menj bringaúton, veszélyes.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Ez spec. nem bringaút
Ez spec. nem bringaút probléma. Idióták mindenhol vannak. Ma este hazafelé haladva találkoztam 3 kivilágítatlan úton tekerő bringással. Ők az igazán hülyék, autók között... nem ez a hosszú élet titka.
----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.
De bringaút probléma.
De bringaút probléma. Engem magasról nem érdekelnek a sötétek. Az úton magukat üttetik el, nem engem ütnek el.
Ha bringaúton mennék, teljesen más lenne a helyzet.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Így is lehet nézni. Ha az
Így is lehet nézni.
Ha az úton több bringás lenne, akkor több lenne a sötét bringás is. Vagy nem? Előbb utóbb zavarna ... lehet nem szembe jönne, de előtted / mellett / mögötted zavarna, közlekedés közben. Akkor mit írnál? Úton menni veszélyes? :D
Persze ehhez jelenleg kevesen közlekednek úton... úgyhogy
"Ne menj bringaúton, veszélyes."
----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.
A városon belül mindenhol
A városon belül mindenhol van olyan világítás, hogy a mi sebességkülönbségünkkel simán észrevegyem.
Ráadásul én - az autósok sajnos elég nagy részével ellentétben - nem vezetek vakon semennyit, semmilyen járművel: ha nem látom be az egész féktávot, akkor lassítok.
Országúton már valszeg zavarna hogy egy ideig nem tudom eldönteni: bringás vagy szarvas van előttem.
De annyi sötét bringás soha nem lesz az utakon, hogy zavaróvá váljon. Erről a természetes kiválasztódás gondoskodik >;]
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Hehe, ezek szerint nemcsak
Hehe, ezek szerint nemcsak en szoktam a kivilagitatlan barmokra raszolni. De nekem rosszabb a helyzett, most jottem haza edzesrol, 5 km ut soran jott szembol 19 keros, es ebbol csak 4 volt legalabb villogoja. A tobbieket alig lattam az autok eros fenyei miatt, igencsak elvakit.
atomboy
Érdemes beruházni egy
Érdemes beruházni egy bringás szemüvegre, olyan ami kicsit narancssárga, szinte nem sötétit semmit, de mégis fogja a vakitó fényeket.
nem találtam konkrétan
nem találtam konkrétan lámpás topikot úh itt kérdezem meg. (ha van ilyen irányítsatok át nyugodtan)
1:hány lux-os(vagy candel-es vagy másos) lámpát vegyek, ha leginkább lakott területen, de néha igen sötétben is akarok tekerni? (mostani 600 candel-es, Pro, de nem elég)
2:szembejött velem egy 122 ezres ketáj lámpa és nem tudom hova tenni. jól sejtem h azt ilyen éjszakai v 24 órás xc re tervezték?
3:mennyi a váltószám candel és lux között?
előre is köszi!
Hogy milyen lámpát vegyél
Hogy milyen lámpát vegyél nem tudok segíteni, mert én eléggé kiábrándultam az ilyen lámpákból.
A 122 ezres lámpák kezdenek már eléggé komolyak, de boltban olyan 50-60 ezer Ft környékén kezdődnek A Lámpák. Ezekkel tényleg nagyon jól lehet látni akár vaksötét erdőben is, akkuval, töltővel, stb. Otthon olcsóbban kijössz, de rengeteg meló, valacolás (és némi kókányolás) van vele. Lásd KAMA3 lámpái. :)
A BikeMag "Látni & Látszani" fórumán most szerveződik egy társaság, akik ilyan 15-20 ezerből akarnak kihozni hasonló komolyságú, kisszériás lámpákat. Érdemes benézni oda...
A candela - lux (lumen) átvltás meg egy külön történet. A lámpagyártók szeretnek játszani a számokkal, így a cd értéket óvatosan kell kezelni...
(Tényleg annyi, csak olyan szűk fény mellett, hogy az max fejlámpának jó)
---
Bringasávot a Nagykörútra!
nem kell szarozni. nekem az
nem kell szarozni.
nekem az 500 ftos osanos hátsóm úgy villog, hogy a télapó rénszarvasai is utánam jönnek.
www.criticalmass.hu/lakat
Nincs "váltószám",
Nincs "váltószám", különböző SI mértékegységek.
A candela (cd) azt méri, hogy egy pontból összesen mennyi fény jön ki. A lumen az cd x sr, ahol az sr a szteradián, "térszög", egy gömbben 4pi szteradián van, azaz ha mondjuk oldalra 180 fokos, fel-le 45 fokos szögben világít be a lámpa, az pi szteradián. A lámpák teljesítményét érdemes cd-ben mérni, aztán megnézni, hogy az a fénysugár hogyan oszlik el (én pl szeretem ha középen sűrűbb, de bevilágít oldalra is). Ha lumenben mérik, akkor tudni kell, mit mérnek, közepét (leggyakoribb), szélét, valamit a kettő között.
A lux az az 1 négyzetméterre eső lumen, a bevilágítottságot méri. Nyilván minél távolabb viszed a lámpától, annál jobban szétoszlik a fénysugár, és kevesebb lesz a bevilágítottság, ezzel nem érdemes lámpát jellemezni mert a távolság nem standardizált.
Szerintem 200 lumenes első lámpa ami ezt akkora körben adja hogy a te sávodat bevilágítja már jó, de persze van sokkal erősebb is.
A jobb lámpák optikája olyan, hogy kevesebb lumen megy ki "alul", mint "felül", és így egyenletesen világítja be az utat előtted, függetlenül attól, közel van-e vagy távol. Érdemes ilyesmiket kipróbálgatni vétel előtt.
Elég szánalmas dolog
Elég szánalmas dolog ez.És nem anyagi kérdés. Most vettem két Hausert, elölre sárgát, hátra pirosat.2 rugó volt elem nélkül.(Amúgy hátul eddig is volt, elöl a gépen nem, de sötétben fejlámpával mentem eddig is.) És olyan fényük van...a látszani-hoz bőven elég. Ha látni is akarok, felrakom a sityakra az 1w-os eonlux ledes csodát(annyit szívtam gagyi kinai fejlámpákkal, hogy egyszer beújjítotam egy ízmosat. Nem mondom, hogy olcsó volt.) és ez bőven elég arra, amire én használom. De ahhoz, hogy lássanak, 2000huf + pár havonta elemcsere pár százért, ennyit kell befektetni.
Emlékszem, egyszer egy évfolyamtársamnak-csaj -ajándékoztam egy hátsó lámpát, mert az Alkotáson rendszeresen tekert este, sötétkék cumóban, lámpa v. macskaszem nélkül. A következő dumával: "ha az apád lennék, egy nagy pofont is adnék mellé". Mondhatom, nem lett eljegyzési ajándék a lámpa...udvarlásban nem vagyok jó :) Ádám
pár havonta elemcsere pár
pár havonta elemcsere pár százért
Már lehet kapni olyan akksikat, amik ilyen hosszú idő alatt sem merülnek le. Ilyen pl. a GP Recyko. Ha a környezet védelme is felmerül, mint szempont ;)
A Nap barma díj
A Nap barma díj nyertese
Fél-egy órája megemlítettem egy előttem haladó kivilágítatlan vadbarom bringásnak a Duna Plázánál, hogy néhány ezer forintért kap egy lámpaszettet a boltban. IQ-betyár reakciója: pofa be! Erre én: én is jó éjszakát neked! Mire ennyit tudott kinyögni: nem érdekelsz.
Ránézésre 25-26 év körüli jó körülmények között élő srác, tehát pénze lenne rá.
Igaz, esze ettől még nem lesz senkinek.
Bónuszként természetesen továbbhajtott a DP után egyenesen Újpest felé, szembe a kötelező haladási iránnyal, ahelyett hogy átment volta a túloldalra, ahogy kell. Ezt csak a ShellBAZZ! kutnál tette meg a sötétség fejedelme.
Szerencse, hogy nem ment vele szemben senki, mert az egyirányú szakaszon vannak részek, ahol nem fér el két bringa egymás mellett, a trafóállomás pedig kifejezetten veszélyessé teszi a manővert.
Remélem nem lepődik meg, ha felkenődik egy motorháztetőre.
"Komor köpenyét rám
"Komor köpenyét rám teríti a Sötétség,
Eltakar világot és tündérálmokat
Ha nem látnám Őt, tán félnék
Egyedül, de Ő int és hívogat,
A fülembe súg, hogy értsem én is
A mélységes mély titkokat:
Hallgass, balga gyermek,
Csitt most jöjj velem!
Istenekként szállunk majd
A bársonypuha égen."
Aleister Crowley: Árnyak borzalma
Lehetne a KRESZ-ben külön kitétel, hogy a Crowley-rajongóknak nem kell lámpa. Lehet, hogy újkeletű barátod is ilyen. Tarot kártyából tudta, ma úgysem ütik el:).A Sötétség pedig tuti, hogy beterítete...
Ádám
OFF Honnan van ez a
OFF
Honnan van ez a Crowley-idézet? Nem tudtam, hogy megjelentek a versei magyarul :-)))
Megköszönöm, ha dobsz egy mailt a blashyrkh KUKKAC freemail PONT hu-ra...
ON
Mint minden lény, én is jórészt a saját káromon tanulok. A lámpa - és a bukó részint - kivétel volt ezalól. Mivel sokat kocsikázom (is), mindig guvadó szemmel mentem, lesve a (hozzám hasonló marha) kivilágítatlan biciklistát. Vidéken meg reménykedve, hogy nem féktávon belül veszem észre. Némi bringázás és egy-két meleg helyzet után úgy gondoltam, hogy ettől az élménytől a sofőrt (meg mellesleg az elüttetéstől magamat) meg kellene kímélni.
Gyorsan ráuntam erre, és elrobogtam venni egy első-hátsó ketály villogót, macskaszemet, aksit. De - és erre én is példa vagyok - amíg a láma metoikosz nem fogja föl magától, hogy kell neki, addig nem vesz. Ha két sör ára, akkor sem. Csak van, aki túl későn kap észbe...
--------------------------------
...sic transit Gloria Estefan...
Nekem a Voyager a kedvencem,
Nekem a Voyager a kedvencem, felfedezni meg nem lehet sötétben. :-)
___________///Hemü\\\____________
\ "Ebben a pillanatban vegyél lámpát!" /
Nekem eddig is volt
Nekem eddig is volt első-hátsó lámpám, meg macskaszemem...de a kukásmellény, hát ahhoz nem füllött a fogam. Kitaláltam helyette valami mást. Bementem a legközelebbi rövidárú boltba, vettem 4 m fényvisszaverő szalagot (pont ilyet varrnak a kukásmellényre is) 235 Ft/m. A bicajom hátsó koksarát szépen körbefűztem vele, a skorpió kormányom 3/4 részét becsavartam, mintha sima bandage lenne (varrással és fekete szixalaggal rögzítettem) a maradékot pedig a vázra tekertem. Elbabráltam vele egy délután, de még esztétikus is lett, szép szürke a kormányom és a vázon is jól mutat...és ha lámpafénybe kerül!!! Apukám, ez ám a díszkivilágítás, a kormány kishíján vakít! Még a saját lámpám is visszacsillan rajta. Oldalról is világítok, elölről is, hátulról is + hátul 2 lámpa és elől egy. Ez kicsit megnövelte az éjszakai önbizalmamat. És most először elsőbbséget adtak mindenütt ahol kellett! Milyen kevés is elég a boldogsághoz! :))
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Pusszantalak!!! Adtál egy
Pusszantalak!!! Adtál egy jó ötletet ezzel a szalag dologgal. A most vásárolt használt bicóm vázát néhány helyen festettem, de egy kissé eltér a szine. Matricákkal álcáztam, de mindig lejön néha egy-egy. Most teszek, akkor rá szalagot, ahogy Te is.
Hogy Te milyen kreatív lyányzó vagy!!!
..........................................................
Légysziii ne szoritsálmárle a nagy bazi kamijonyoddal!!!!!
Zseniális...már tudom,
Zseniális...már tudom, hova megyek holnap a dolgozóból...btw bármelyik rövidárú-boltban osztogatnak ilyet?
-------------------------------
...sic transit Gloria Estefan...
Én Röltexben vettem, de
Én Röltexben vettem, de szerintem van máshol is. ;)
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Nagyon jó. Tudom ajánlani
Nagyon jó. Tudom ajánlani a fényvisszaverős matricát. Kama3 konkrétan a bringája teljes felületét telerakta vele.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Jó, hogy van fenn lámpa,
Jó, hogy van fenn lámpa, csak elemet ne felejtsetek cserélni. Jön szembe mindig, aki azt hiszi van lámpája, de egy szentjánosbogár is reflektor hozzá képest.
Kéne vmi egyszerű
Kéne vmi egyszerű módszer, ami viszonylag objektíven meg lehetne állapítani, hogy mikor jött el az elemcsere ideje. Általában nem tudom magam megnézni 20 méter távolságból...
Ha van voltmérőd, akkor
Ha van voltmérőd, akkor onnan tudod, hogy tölteni kell az aksikat, amikor 1,1 V alá megy a feszültségük. Egyébként pedig, ha kézben tartva bele tudsz nézni a lámpádba, akkor már gyenge.
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
A Cateye TL-LD300G
A Cateye TL-LD300G lámpában van egy pici ellenőrző led, ami akkor világit, ha már fogyóban van az elem.
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hedud, samdacia of Bilagit /
Nem túl bonyolult
Nem túl bonyolult ellenőrizni, világítsz (vagy villogtatsz) egy pár méterre lévő falra a lámpával, mikor indulnál és ha nem látod határozottan a fényét, cserélj elemet vagy tölts aksit. Az utóbbi hosszú távon sokszorosan kifizetődik és környezetbarátabb is. Nem kell ide technika, csak kis józan ész.
Vagy használj agydinamót, az nem merül le:-)
össze kéne fogni
össze kéne fogni bringaboltokkal, és olyan szórólapokat osztogatni esténként, amivel mondjuk 10% kedvezménnyel lehet náluk lámpát meg fényvisszaverőket vásárolni. Nem hiszem, hogy csődbe vinné őket, és reklámnak se rossz.
Akkor most mindenkire
Akkor most mindenkire reagálok:
Perill: a Moszkvás környékén vállalok szórást! Mikor?
magwas: én sem vagyok bringaút-párti, csak most ez volt a kézenfekvőbb...
Általában:
A kukásmellény nem kényelmetlen (főleg, ha már hűvös van és nem elég egy póló az esti tekeréshez), ezen kívül tisztelik és nagy ívben kerülik az autósok. A Tétényi túlvégétől a Moszkvásig egyszer sem jött félméternél közelebb senki, amikor nyár elején arra jártam benne, még a 7esbusz sem...
Amúgy kellene egy lámpás topic a fórumokhoz, olyan, mint a /lakat...
Csinálok is, ha nem találok másikat...
-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-
Bringatárolót a Nyugatiba!
-Lehet, hogy a te autód menő, de az én bringám HALADÓ!
Ha jól látom a /lakat az
Ha jól látom a /lakat az egy szerkesztett cimke. Ilyet hogy lehet csinálni? mert a /vegyel-lampat nem működik! HELP!
-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-
Bringatárolót a Nyugatiba!
-Lehet, hogy a te autód menő, de az én bringám HALADÓ!
a /lakat egy page. ilyen
a /lakat egy page. ilyen típust szerintem csak adminisztrátor hozhat létre. nemtom pontosan, de szerintem vele kell egyezkedni erről.
Kösz, próbáltam felvenni
Kösz, próbáltam felvenni szkájpon, de úgytűnik offlájn...
De nem adom fel...
-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-
Bringatárolót a Nyugatiba!
-Lehet, hogy a te autód menő, de az én bringám HALADÓ!
Én videóztam sötét
Én videóztam sötét bringásokat tavaly:
Tök sötét bringás
Sötét arcú bringás
Világító bringás
Két világító bringás
A helyszín a Stefánia út volt, ideális lopakodó bringások fényképezésére. Az emberi szem egy picit jobb dinamikájú mint a digitális kamera, így szabad szemmel láttam, hogy valami mozog a sötétben és tudtam követni őket. (N.B. Ettől még biciklivel simán összeütközhettünk volna, mert tényleg csak sejteni lehetett őket.)
phorvath
Bibibi, nekem van dinamós
Bibibi, nekem van dinamós első, hátsó lámpa + hátsó elemes villogóm + első ledes lámpám + tartalék elemek a váztáskámban. Meg fényvisszaverő matricáim a biciklin + a bokáimon szép neonzöld szalagok. A múltkor az ovisoknak nagyon tetszett a karácsonyfás bicóm, meg is dicsérték milyen szép szines matricák vannak rajta, és mennyi lámpa. :)
A felnőttek meg biztos kicsit kotyagosnak tartanak, vagy enyhén infantilisnek.
.........................................................
Légysziii ne szoritsálmárle a nagy bazi kamijonyoddal!!!!!
Perillustris! Valamelyik nap
Perillustris!
Valamelyik nap eszembe jutott, hogy vehetnénk néhány lámpát, és árulhatnánk bringautakon kivilágítatlan bringásoknak a világoskampány részeként. Így felhívva a figyelmet a lényegre.
_________________
Egyre több informatikusnak van barátnője. Hígul a szakma.
http://tomegkoz.suexid.hu/ - Tömegközlekedési Fórum
Bárhol vehetnének, ha
Bárhol vehetnének, ha akarnának, nem ez a baj. Az ötlet már régebben is felmerült, de én semmiképpen nem akarom, hogy "kereskedelmi" színt kapjon a kampány.
Egy-két kép a
Egy-két kép a házigyártmányú fényvisszaverő kormánybandázsomról. http://dobozos.blogspot.com/
És vegyetek lámpát is!!!!
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Nagyon otletes es nagyon
Nagyon otletes es nagyon klafa lett. Lehet, a regi bicomra hasonlo megoldast fogom csinalni, csak egyelore nemtom, hogy az uj gepemre hova keruljon. Vagy lehet, inkabb a kabatom hatajara varratom a maradekot. :)
Egy kerdes, a rogzitest hogy oldottad meg a kormanyszarvnal es az ules alatt?
atomboy
Ez nagyon jó ötlet!
Ez nagyon jó ötlet! Szabadalmaztatnod kéne. A kosárra rávarrtad a szalagot? A kukásmellényt én sem szeretem, ez a megoldás viszont tetszik.
Nagyon komoly. :D Én most
Nagyon komoly. :D
Én most az oldalról-való láthatóságot akarom megoldani egy-egy villogós szelepsapkával.
A CM-es képeken szépen mosolyogsz. :D
_________________
Egyre több informatikusnak van barátnője. Hígul a szakma.
http://tomegkoz.suexid.hu/ - Tömegközlekedési Fórum
Ennél "őszintébben" nem
Ennél "őszintébben" nem tudok a saját magam által tartott kamerába mosolyogni. :)
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Nyilván nem is pejoratíve
Nyilván nem is pejoratíve értettem. :D
_________________
Egyre több informatikusnak van barátnője. Hígul a szakma.
http://tomegkoz.suexid.hu/ - Tömegközlekedési Fórum
Nekem olyan külsőm van,
Nekem olyan külsőm van, amin körben a felni mellett fut egy fényvisszaverő csík. Nagyon jól látszik sötétben, ha rávilágítanak.
Nagyon menő :)
Nagyon menő :) tetszik!
----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.
Igazság szerint fontolgatom
Igazság szerint fontolgatom az ötletet, hogy veszek még és a váz egy részét is betekerem (a rozsdásabb részeket, persze megfelelő felületi kezelés után) :) A rögzítés a kormányra 2 fázisban történt. 1. rávarrtam a szivacsra 2. a tetejét és az alját megragasztottam fekete szixalaggal. A kosárra nem varrtam rá, egyszerűen csak "ráfontam" tudjátok lukon be, lukon ki, aztán a nyereg alatt megkötöttem meg rögzítettem egy kis szixalaggal, hogy feszes legyen és ne doboljon rajta a szél. A kormányban az a szuper, hogy még a saját első lámpám fénye is visszacsillan rajta. Úgy néz ki mint valami világító szarvú bika :) Persze azt nem tudom, hogy mennyire lesz kopásálló, de majd feltétlenül közlöm az eredményeket.
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Meg is csináltam. A vázra
Meg is csináltam. A vázra tettem, ahol más árnyalatú a festés. Találtam itthon szürke ragasztószalagot is. :)
Az ovisoknak biztos tetszeni fog. Délután kipróbálom, mindig a házunk előtt sétálnak el az óvónénivel. :)
Majd egy képet is csinálok a drágaszágomról.
És köszi az ötletet. :)
..........................................................
Légysziii ne szoritsálmárle a nagy bazi kamijonyoddal!!!!!
Dejo neked. En meg nem
Dejo neked. En meg nem talaltam olyan boltot, ahol lehetne venni matricat vagy szalagot, csak ruhazatokon vannak csikok. :( Holnap meglesem egy kamionboltban...
atomboy
Matrica állítólag
Matrica állítólag munkaruházatikban van olcsón (én nem találtam, de hamar fel is adtam), a sima "kukásmellény" szalag meg rövidáruboltban pl. Röltex, én a Duna Plázában vettem és van még bőven. ;)
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Fényvisszaverő matricát a
Fényvisszaverő matricát a Pantonban biztos kapsz. Több színben is. Fehér, piros, sárga, kék, zöld (amikor én vettem). Asszem vmi 500 Ft volt 10x122cm. (122cm magas a henger ebből minimálisan 10 centis csíkot vágnak le neked)
http://pix.bikemag.hu/data/20
http://pix.bikemag.hu/data/2031/DSCF7731_resize.JPG
Gyönyörű! - Ms. Critica
Gyönyörű!
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Asztadedurvaaa!
Asztadedurvaaa!
http://img.tar.hu/perillustri
http://img.tar.hu/perillustris/img/27935980.jpg
Fokozod? :D Tényleg
Fokozod? :D
Tényleg karácsonyi hangulatom kerekedett tőle.. :)
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
Átsiklottam rajta... :)
Átsiklottam rajta... :)
Fantasztikus. Mit
Fantasztikus. Mit ragasztottál rá, hol lehet ilyet kapni?
ITT :) --- Bringasávot a
ITT :)
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Előző hónapi "utolsó
Előző hónapi "utolsó péntek" bringázáson megcsodáltam élőben... világosban is igen feltűnő jelenség!
Ennyi kis bizbaszt felragasztani... türelmes ember lehetsz :)
----
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.
ELŐL- Ez igen! Vasarely az
ELŐL-
Ez igen!
Vasarely az op-art képeivel alkotott ekkorát!
-HÁTUL LÁMPA, AZ KELL!
A CM-en az egyik kerekező
A CM-en az egyik kerekező meg Hundertwasserrel "vádolt" meg.
Holnap meglátogatom a 7.
Holnap meglátogatom a 7. kerületi üzletet. Újabb őrületem a sisakdekoráció...természetesen fényvisszaverő szalaggal. Minden centijét elhasználtam. :)http://dobozos.blogspot.com/
------------------------------------------------------
Csengővel a világbékéért! (Én szeretem a kihívásokat.)
------------------------------------------------------
http://dobozos.blogspot.com/
Az se rossz móka.
Az se rossz móka.
Sisak, kesztyű, zsák,
Sisak, kesztyű, zsák, váz.
Vázak a bringapóló OB döntőn.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Íme a csúcslámpák. "Egy
Íme a csúcslámpák.
"Egy kerékpáros, aki ad magára, az nem közlekedik a járdán, mert ő egy jármű."
üdv adamekp
Nem tudom miért, de
Nem tudom miért, de kimaradt a Dinotte, ami az egyik legjobb lámpa, és talán olcsóbb is -- pl $349-ből kijön egy dupla első vagy egy első-hátsó kombináció, akksival. Amikor legutóbb néztem, ennyiből kiszállították Magyarországra is, azóta lehet változott (én az USA-ban vettem). Töksötétben szoktam vele menni, a hátsó piros meg messzire ellátszik, van egy olyan módja is, ami folyamatosan világít és közben pulzál.
Csúcs. Majd ráerősítem a
Csúcs. Majd ráerősítem a biciklimet. :-)
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hedud, samdacia of Bilagit /
Én most olyan első
Én most olyan első lámpát keresek a halogén mellé, ami közelre jó szórt fényt ad, de villogni is tud, és 5000Ft alatt van. Van tippje valakinek?
_________///Hemü\\\__________
\ Bitta Hedud, samdacia of Bilagit /