A minap ezt a levelet kaptam a Neptunon:
"Kedves Hallgatók!
Az Egyetem 2007-es (és várhatóan a következő) költségvetése szerint a felújításra fordított források egy részének elköltésére az Egyetemi Hallgatói Képviselet tesz javaslatot. Az összeg 100 millió Ft-os nagyságrendű, így valóban értelmes beruházások kezdhetők el. Sor kerül majd például az E épület háromlábú székeinek cseréjére, új asztalok kerülnek a régi agyonkarcoltak helyett a K épület folyosóira, és az E épületben új konnektorokkal próbáljuk megkönnyíteni a laptopos munkát, tanulást. A rendelkezésre álló források azonban még további beruházásokat is lehetővé tennének, ebben kérjük a Ti segítségeteket. Ötleteink persze vannak, de nehéz megmondani, melyek igazán fontosak a hallgatók számára. Arra kérlek tehát, hogy ha Egyetemi életed során gyakran jársz olyan helyen, amire bizony ráférne némi felújítás, bútorcsere, stb. azt a most kiírt ötletpályázat keretében jelezd felénk. Fontos, hogy nem kell megijedni a “pályázat” szó hallatán: ha két értelmes mondatban leírod, hogy szerinted az X épület Y tantermében/folyosóján ezt és ezt lehetne csinálni, amitől nekünk, hallgatóknak sokkal jobb lenne, aláírod a neved és adataid, majd elküldöd egy mailben az otletpalyazat@sc.bme.hu címre, máris érvényes pályázatot adtál be.
A hivatalos kiírás szerint a pályázatnak tartalmaznia kell:
- A megvalósítás helyét
- Az ötlet részletes leírását (esetlegesen látványterv (építészek, hajrá!), eszköz lista, stb.)
- A pályázó adatait (név, kar, neptun-kód, email cím, telefonszám)
A győztes pályázatok beküldőit ajándékcsomaggal és díszoklevéllel jutalmazzuk. A megvalósult ötletek szerzőivel készített interjú megjelenik a Műhely című újságban.
A pályázat beadási határideje 2007. november 19. (hétfő) 12:00, helye: e-mail-ben az otletpalyazat@sc.bme.hu címre, vagy személyesen: K.I.51. Diákközpont, EHK Titkárság, Partl Nikolett
Üdvözlettel
Bohák András
elnök
Egyetemi Hallgatói Képviselet"
Megírtam nekik, hogy cseréljék le a jelenlegi semmire se jó kerékmegfogós biciklitárolókat olyan lecsavarozott U tárolókra, mint amiket a D épület bejárataihoz raktak. És mindezt lehetőleg minél több épület bejáratához.
BME-sek írjatok Ti is, hátha végre kiraknak rendes tárolókat, amihez rendesen lehet lakatolni!












Én is írtam már nekik,
Én is írtam már nekik, hogy legyenek rendes tárolók, meg legyenek tájékozató plakátok, hogy mivel is kéne lakatolni, hogy ne lopjanak el annyi bringát az egyetem területéről.
--
kossuth - himmel.hu
Esetleg az MK is
Esetleg az MK is beszállhatna a meccsbe.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Ajánlottam én is a
Ajánlottam én is a levelem, hogy vegyék fel a kapcsolatot az MK-val, de akár az MK is kezdeményezhetne.
--
kossuth - himmel.hu
Roger! véletlenül van
Roger! véletlenül van közöd a VBK-hoz?
Az a kis képecske ott a neved mellett:)
Milyen géppel szoktál járni?
biciklisek a BME-n
Naná! Múlt hónapban
Naná! Múlt hónapban jártam bringával.
Fullmerev mountainbike, első háromszög fehér, többi fekete, tele madricázca (CM, fényvisszaverős, stb).
Főként a K előtt parkoltam 2 U-lakattal.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Nem vagyok BME-s, úgyhogy
Nem vagyok BME-s, úgyhogy nem érint, de szerintem ki lehetne egészíteni az U-vasas tároló pályázatát esetleg kamerás figyelőrendszerrel, de akár valami komolyabb betét-kivét kezeléssel is. (Ha lerakod a bringát, kapsz valami bizonylatot, és csak ezért cserébe veheted ki, és csak azt, amit beráktál, stb...)
Ja, és persze ilyen komolyabb tárolónak érdemes fedettnek lennie, hogy a nap és az eső/hó se gyilkolja a gépeket nagyon...
www.gruppetto.hu
Maradjunk a realitások
Maradjunk a realitások talaján, már az is nagy előrelépés lenne, ha több U vas lenne a földbe BETONozva, (nem csavarozva), pontosabban nem U-vas, hanem metszet-jel, ha már BME :P
Mostanában a K gondnoksága elkezdte, hogy ha valaki nem oda rakja a bicaját, ahova szerintük kéne, (a könyvtár elé ÚJONNAN telepített kerékmegfogós sz.rokba), vagy a régebbibe, amiben sosincs hely, akkor átkötik még egy lánccal, és odaraknak egy papírt, hogy a K környéke műemlék, meg minden franc, és ide nem állunk megint. A lánc eltávolítását a gondnokságon kérheti a hallgató. Ha az én bicajomat kötnék így át, már mennék is haza az aggregátorért, és a flexért :DDD
Tényleg? A lecsavarozott
Tényleg? A lecsavarozott szarok mögött lévő korlátokhoz elég sokan lakatolnak és még egyet se láttam.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Nem azokra a korlátokra
Nem azokra a korlátokra gondoltam, hanem pl a K déli és északi bejárata környékére.
A fákhoz és a padokhoz nem
A fákhoz és a padokhoz nem szeretik ha lekötöd a gépet.
egyébként én is gondolkodtam az erővágó cipelésén.
mekkora lenne már levágni a lakatjaikat, és egy cetlit is mellékelni hozzá hogy a spirál nem ér semmit ;)
egyébként a sima keréklezárós sztem nem annyra rossz, mert mögötte hagytak helyet, így ha túlteszed a gépet akkor simán le lehet kötni a kereket+vázat is Ulakattal, legalábbis az enyémmel simán.
Szóval szerintem simán elég lenne befedni a mostanit(de legalább megjavítani a kurva ereszt), ha nincs keret új vasak bebetonozására.
na persze _legyen_ keret rá.
Fedett helyen bringarázs,
Fedett helyen bringarázs, hogy csak a portás orra előtt lehessen kihozni és bilétás rencer.
Nem akkora befektetés, de simán működőképes. Abban pedig hiszek, hogy van 50 nm amit lehet erre hasznosítani.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Portás nincs sok helyen. :)
Portás nincs sok helyen. :) Pl a J-ben is megszűntették a nénit :/
a biléta azért ciki, mert
a biléta azért ciki, mert ha elveszted akkor mivan?
személy és kerékpár felírása adatbázisba. személyi elég hozzá. és a biléta elvesztésénél onnan vissza lehetne keresni.
de túl sok a bejárat/kijárat, az R hez pl semmi kert nincs elöl meghasonló problémák ...
Én vagyok annyira lusta,
Én vagyok annyira lusta, hogy mindig a bejárat előtt szeretnék megállni, úgyhugy biztos nem mennék el egy két épülettel arrébb lévő központi tárolóba, még ha őrzött is. Nem kell drága bringát venni.
"...nem U-vas, hanem
"...nem U-vas, hanem metszet-jel..."
A BME műhelyében hallható oktatói suttogás:
Egy gömbvasra tekerjünk drótot. Annak az átmérőjét mérjük meg sublerrel, míg hoszát collstokkal. :)
http://alma.nolblog.hu/?post_id=6599
________________
Sajnálom a bolondot.
átkötik még egy
átkötik még egy lánccal
ez mekkora! :D a tolvajképzés is nálatok folyik? :) de az biztos, hogy ha engem szopatnának így, akkor én se a békés megoldást választanám
Zsoltee
Jó ötlet! Asszem két
Jó ötlet! Asszem két áramlástan példa között én is benyújtok egy pályázatot. Ha sokan írunk talán felfigyelnek a problémára...
Jaja...esetleg több
Jaja...esetleg több fedett/zárható tároló,mert idén elérték a kapacitáskorlát,nekem meg hiába volt hozzá kulcsom,ha 1x nem fértem be...és ha lehet,úgy oldják már meg (2x2 hegesztéspöttyből tart), h ne lehessen leakasztani anblokk az ajtaját, ha "véletlenül" leesik a PA-görgői tengelyéül szolgáló csavarokról az (egyébként önzáró...) anya - és "véletlenül" 1-2 hónapra úgy marad...még szerencse, h van külön karabantartási osztály :P
Szerintetek ez jó5lete, v már ezzel is elrugaszkodtam ?
(Nyilván annak a gyanúmnak a pályázatban nem adnék hangot,miszerint belülről is akadhatnak páran,akik nem gyengén támogatják azt(persze némi "%ért"), h a bme kerékpárlopási statisztikája a legkomolyabb gettókét is alul bírja múlni.)
Én inkább attól félek,
Én inkább attól félek, hogy majd a kerékpártárolók cseréje/újak létesítése lesz az első a "nincs rá keret" listán.
Amúgy az is vicc, hogy az autók számára van 2 nagy és több kisebb parkoló, legalább 2-300 autónak biztosítanak helyet.
A bringatárolók kapacitása jó, ha eléri a 150-et.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Sztem az 50et se.
Sztem az 50et se.
Kb 40 van a K előtt. Két
Kb 40 van a K előtt.
Két zárható tároló az még 40, emellett az E épület előtt van legalább 20 és még van a D és Ch előtt is.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Pont a Ch-ra gondoltam, az
Pont a Ch-ra gondoltam, az kb 5 :D
Szted egy zárható tároló egy 20as? Egyébként a nyilvános tárolókat számoljuk csak, mert a tároló az csak kvázi-nyilvános :) Nekem sose lesz hozzá kulcsom, mert egy esetleges elvesztés, v megsemmisülés után nem akarok 10000reket perkálni.
Minimum duplaennyi lenne elégséges tárolóból, és helyszínből is.
Szép volna, ha a "100
Szép volna, ha a "100 milliós nagyságrendű" összegből nem lenne erre pár millió.
--
kossuth - himmel.hu
"esetleg több
"esetleg több fedett/zárható tároló,mert idén elérték a kapacitáskorlát"
Érdekes, én a héten mindig szinte üres tárolóba lakatoltam... :-)
Komolyra fordítva tényleg lehetne bővíteni, amellett pedig a "ketrecekbe" is rendes vasakat tenni a kerékgyilkosok helyett!
"belülről is (...) támogatják, h a bme kerékpárlopási statisztikája a legkomolyabb gettókét is alul bírja múlni."
Ez nem kicsit durva, de sajnos túl sok helyről hallom ahhoz, hogy ne gondolkodjak el rajta. Nekem is tűnt el bringám az E elől. Pedig itt elvileg lóg valami kamera-féle is!(A tároló oldalához volt kötve, mert még nem volt kulcsom. Azóta már van.)
A következő javaslatom
A következő javaslatom lenne:
és akkor nem csak kéréssel megyünk hozzájuk, ergo kevesebb lesz a munkájuk, ergo pár kifogási lehetőséggel kevesebb, vagyis több az esély a sikerre
Nem kell ide építész,
Nem kell ide építész, csak olyan csövek, mint az E előtt, de lehetőleg 10-20 cm-el magasabbak. Ebből olyan 40-50, ha mindegyikhez 4 köthető bicajjal számolunk. K és Ch közé, K-Mg közé, Z elé vagy 4 ilyet, St-hez is, és az I-hez se ártana legalább 4-5. Meg az R-hez minden bejárathoz, a D felől is. Nem kell fedett, beléptető meg pláne nem, csak jó lakatolás. Spec én rohangálok állandóan, a be/kilépéssel tökölődéssel elmenne az az idő, amit a bicajjal nyerek.
Neked nem kell fedett. De
Neked nem kell fedett. De azért jó ha van kici tetőcke felette.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
A K és E előtti tárolók
A K és E előtti tárolók helyett kéne némi fedett, mert arra még a legszarabb időben is lenne igény.
A mostaniakat meg ki kéne b@szni a 3,14csába, mert lenne helyettük jobb, biztonságosabb.
Kiindulásnak jó lenne, ha a meglévő kapacitást* lecserélnék jobbra, illetve ott ahol van igény, de nincs tároló oda telepítenének (R, K körül, St - itt mindig látok kreatív lakatolást).
* Természetesen a K/E nagy tározóinál kéne növelni a kapacitást, de pl a Ch előtt teljesen felesleges.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
drágajó Peta! szvsz azért
drágajó Peta!
szvsz azért nem volna buta dolog leadni nekik egy pároldalas anyagot arról, hogy mit akarunk (és nem annyit, hogy olyan mint a... és nem olyan mint a...), mert a végén még tényleg csinálnak _valamit_ és ha nem olyat ami jól használható, akkor többet ártunk magunknak mint amennyit nyerhetnénk a lehetőségen.
szóval, amit vállalok, hogy lerajzolom/formát adok neki, számolok ha kell (pl. tető) és beviszem nekik személyesen - már ha van rá igény. nekem végülis tökmindegy mert ugyanúgy a szobámba fogom felvinni a gépet ahogy az elmúlt négy évben tettem, de szívesen segítek hogy értelemes megoldás születhessen.
drágajó a karlsruhe, és
drágajó a karlsruhe, és magwas :)
Felőlem lehet felette tető, abból indulok ki, hogy legutóbb is csak pár cső került le a földbe az E-nél, így nem bízom abban, hogy nagyon sokat akarnának szerelni :D És ha újabb pár cső kerülne le, az is jobb lenne, mint a semmi, ami most van, vagy hogy nem tudok hova állni.
Ha építész elkezdi
Ha építész elkezdi tervezni, ha statikus elkezdi méretezni, ha gépész elkezdi elemezni... akkor ebből az egészből nem lesz semmi.
A kereskedelemben kaphatók készen kerékpártámaszok, nem kell ezt túlbonyolítani, a spanyolviasz már fel van találva.
nyilván, ha úgy állnak
nyilván, ha úgy állnak hozzá mit a hallgatók a házifeladathoz :-p
dobj pár linket a kereskedelemben kapható kerékpártámaszokról, hadd lássuk
http://www.dero.com/hiroller.
http://www.dero.com/hiroller.html
http://www.dero.com/rolling_rack.html
és campus rack is van ;) :
http://www.dero.com/campus_rack.html
(remek tervezői segédlet az oldalon: beütöd melyikből milyet, és adja a .dxf-et)
...
freccs
a CH és a K közt a
a CH és a K közt a hirdető táblákhoz és minden lakatolásra alkalmas tárgyhoz szoktunk lakatolni.
Oda is kell tároló.
Biciklisek Minden Egyetemen
Dejó! Én is olvastam ezt a
Dejó! Én is olvastam ezt a levelet, de eszembe sem jutott, hogy bringatárolókra kéne fordítani a pénzt. Pedig ezen a héten az I előtt kétszer is szétázott a bringám.
Majd írok nekik, hogy legyen metszet-vas meg tető. Bár én a kerékfogós spirálvas mögötti, a garázslejárótól elválasztó kerítésre szoktam kötni. Ott lehet rendesen lakatolni, és ráadásul látja egy kamera, csak nem fognak nekem fölé egy kis tetőt fabrikálni.
mino
Biking forever... and after.
Vegyétek fel a kapcsolatot
Vegyétek fel a kapcsolatot az Egyetemi Zöld Körrel, ők már rajta vannak a témán!
Csak olyan támaszt vegyetek, ami az MK vagy az ADFC által bevizsgált!
nem vagyok bme-s de írtam
nem vagyok bme-s de írtam azért.)
nekem is van egy lejátszandó meccsem itt a elte btk-n, de előbb megalakítjuk az északpesti alapszervet, hogy szebb legyen az aláírás.
www.criticalmass.hu/lakat
Peta, mexámoltam, a HŐ
Peta, mexámoltam, a HŐ épület előtti rácsosban pontosan 20 db kerékgyilkos van. Gondolom az E előtt is ennyi lehet.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
A Stoczek utca-Bertalan
A Stoczek utca-Bertalan Lajos utcai portánál a kulcsos tárolóban szokott lenni hely, viszont az E és H közötti nagyon zsúfolt, akárcsak a K és a H elõtti tárolók, illetve rendszeresen látni a Stoczek utcában a kerítésen lógni bringákat, meg belül mindenféle korláthoz, ablakrácshoz kötve.
Kb. két éve találtam a H és T közötti gazban egy fél szürke kerékgyilkos tárolót, ezt elõrecipeltem a H és E közé. Azóta azokat lecserélték egy fokkal jobbakra, a feketékre, amihez nehézkesen U-lakattal is lehet lakatolni. (Ezekbõl egyet kicseréltem a ketrecben lévõ egyik szürkével. A másik ketrecben pedig az egyik tartót kicsavaroztam és megfordítottam, így most ahhoz is lehet lakatolni.) Aztán megjelentek a zöld lebetonozott csövek. Ez egy nagyon szép irány, amit folytatni kéne. Node ezek a csövek elsõsorban a motorosoknak készültek, szembõl három is rögzíthetõ hozzájuk, míg egy bringával el lehet állni az egészet. Amíg nem volt ketreckulcsom, ha csak a zöldnél volt hely, a másik oldalról kötöttem oda a bringám. Egyébként ha elég sok kerékpár-tároló lenne, akkor nem lenne gond, hogy ki hova rakja a motorját vagy a biciklijét.
Amire szerintem érdemes lenne pályázni:
- dobják ki az összes szürke és fekete vackot, ami csak az elsõ kerék rögzítésére alkalmas, ezek esztétikailag sem megfelelõek,
- BETONOZZANAK LE sok helyre (a két ketrecbe, a V2, Z bejáratai elé, R belsõ és külsõ bejárata elé, St mindkét bejárata elé, a K mindegyik bejárata elé, az F keleti bejárata elé és a belsõ udvarára, a CH minden bejárata elé) legalább öt-öt (forgalmasabb helyekre tíz, ketrecekbe amennyi elfér) megfelelõen elhelyezett vasat (másfél méter hosszúakat, az épülettõl legalább egy méterre, egymástól másfél méterre). Olyat, mint a zöldek, csak magasabbakat. Öt ilyen ugye tíz bringa lekötésére elég és másfél autó helyét veszi el ott, ahol amúgy parkoló van.
- A tárolókhoz csináljanak egy-egy közepes méretû hirdetõtáblát, ahol lehetne tájékoztató a lakatolás helyes módjáról, MK, CM és Bringaút plakát, "ellopták a bringám" apróhirdetés (elrettentésnek), "Vegyél lámpát!" plakát, "Esztétikai okokból ne kösd a bringád ablakrácsra, kerítésre, korláthoz, fára" kiírás stb.
Ez a kapacitás soknak tûnik, de ha azt szeretnénk, hogy ne csúfítsák el a bringák az összes kerítést és korlátot, akkor tényleg sok helyre kell tároló. Márpedig ezt szeretnénk, mert jó lenne, ha javulna a megítélésünk az emberek szemében. Meg persze azt is szeretnénk, hogy minél több embernek eszébe jusson nap mint nap, hogy akár kerékpárral is járhatna.
Van egy kis fejlemény az
Van egy kis fejlemény az ügyben (részlet a BME-VIK HK blogjáról):
"Harmadik megemlítésre szoruló ötlet a biciklitárolók elhelyezése. Ez azért különösen vicces, mert a Critical Mass blogján egy bejegyzés hívta fel a BME-s bicajosok figyelmét az indulásra, kaptunk is jópár ilyen levelet. (rossz hír, hogy az ezzel jelentkezők nem igazán kapnak ajándékot és a Műhelybe se kerülnek be, ennyi emberrel nem lehet riportot készíteni…) Akit érdekel, a bejegyzést eléri itt: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20071110/bme-s-bringasok-figyelem
Ez mondjuk már egy abszolút támogatható és az előzőekhez képest egyszerűen megvalósítható projekt. El is indítottuk a beszerzést, reményeink szerint nagyjából 200 új biciklitároló helyet sikerül majd szerezni a frekventáltabb épületek környékén (a beszerzésért felelős egyetemi részleg ekkor kapja tőlünk a legnagyobb önrészt, így valószínűleg sikerül majd pont ennyire kihoznia)"
http://blog.vik-hk.bme.hu/2007/11/24/otletdomping/
--
kossuth - himmel.hu
Éljen, éljen! Asszem nem
Éljen, éljen!
Asszem nem az ajándékért írtunk. (én legalábbis nem) De ha már mindannyiunkkal nem tudnak riportot csinálni, akkor legalább egy olyan cikk megjelenhetne az újságaban, hogy ha már van mihez, akkor mivel és hogyan lehet jól odakötni.
F épületek belső
F épületek belső udvarára rendesen lebetonozott, fordított dupla keresztcsöves U-k kerülnek ki a napokban. számolni elfelejtettem, de mintha kicsit több mint amennyi a könyvtár mellett van.
Kösz az infót.
Kösz az infót. Utánakérdezek a részleteknek.
_______________________________
BringAlap-om
Újpest blogja - Terjeszd!
Városi cirkálóm
10 db
10 db
K mögött, sóhajok hídja
K mögött, sóhajok hídja két oldalán újabb 20 fordított U-t helyeztek ki. ezzel már van 25 U és maradt kb. 4-5 sornyi kerékbetámasztós.