Csütörtökön jöttem haza a reptérről minibusszal. Utunk során áthaladtunk a Sibrik Miklós út egy szakaszán, ahol éppen sárgán villogott a lámpa.
A sárgán villogó lámpa melletti zebrán állt egy fiú, olyan 25 körül, kezében fehér bot. Vak. Az autók teljes lelki nyugalommal hajtottak át a zebrán, látszott, hogy ha rajtuk múlik, akkor a vak srác soha nem fog átjutni. Látásom nélkül én sem merném megjátszani a "lelépek, hátha megállnak, aztán legfeljebb visszaugrok" stratégiát.
Akkor és ott azt gondoltam, hogy egy nagyon gennyes országba érkeztem.












Én ma délelőtt egy szép
Én ma délelőtt egy szép nagy Ford Transittal szálltam raktárról raktárra, mint helyettes fosőr.
A Budaőrsi úton nagy műgonddal álltam meg a belső sávban mindkét lámpa nélküli zebránál, hogy a kerékpárt toló kollégák átkelhessenek.
Nagyon élveztem, ők meg nagyon örültek.
Nem is olyan gennyes!
;-)
- - - - -
6É futás
Következő járat indulása: június 13.
www.6efutas.hu
Átsegítetted?
Átsegítetted?
Buszon ült :) ugrott volna
Buszon ült :) ugrott volna le?
Most három sztori ugrik be,
Most három sztori ugrik be, ami legalább ilyen ocsmány, és legalább annyi, ami szép és az emberi jóságról szól. Furcsa bolygón élünk.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Most három sztori ugrik be,
Most három sztori ugrik be, ami legalább ilyen ocsmány, és legalább annyi, ami szép és az emberi jóságról szól. Furcsa bolygón élünk.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
sajnos tényleg
sajnos tényleg kampányszerűen kellene büntetni azokat akik nem adnak elsőbbséget, attól sok minden javulna.
Nem értem a rendőrséget, degeszre kereshetnék magukat, csak
a szabályok betartásának ellenőrzésével.
Szerintem nincs motiváció a rendőrök részéről. Ezért egyfajta teljesítmény bérezést kellene bevezetni, igaz vannak jogi aggályai (is), meghát nem minden rendőrt lehetne teljesítménybérezni pl. kommandósok...stb.
Egyetértek veled hogy
Egyetértek veled hogy teljesítményértékelésre lenne szükség.
De a baj nem a kommandósokkal van, ahogy írod, hanem azzal, hogy nem szabad közvetlenül aszerint értékelni hogy hányat büntetett. Akkor az lesz a vége, mint az ellenőröknek - akkor is büntet amikor nem szabadna neki.
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
...es lehet, hogy nem alltal
...es lehet, hogy nem alltal tul messze az igazsagtol...
A rendorok meg tul elfoglaltak, mer mindenkit meg kell motozniuk a varosban akinek raszta, v. mas "hulye" haja van, mer hat nekik is jol esne egy slukk szoliban...
O ha en lehetnek Dredd biro...
AAAa
Szerintem egy társadalmat
Szerintem egy társadalmat nagyon jól jellemez az, hogyan bánik a fogyatékosaival.
Gyalogosnak nem megadni az elsőbbséget bunkóság. Kismamának, nehezen mozgó öreg néninek stb extra bunkóság. Vak embert át nem engedni a zebrán olyasmi, amire így hirtelen szót sem tudok.
Ez háborított fel. Irigylem azokat, akik ilyenkor valami random jó dologra tudnak gondolni és ez náluk kiegyensúlyozza a világot, de én nem gondolom, hogy valakinek a jó cselekedetei kiegyensúlyozzák valaki más bunkó viselkedését.
Ha Magyarország normális ország lenne, akkor abból a kb 10 elhaladó autóból, amit láttam, legalább 1 megállt volna. Nem tette.
A múltkor, a Fogarasi és a
A múltkor, a Fogarasi és a Vezér sarkán lendületesen kanyarodva, látom, hogy van egy ember a kétsávos úton. Fókuszomba kerül a fehár bot.
Ó, atyaég, gondolok, elhajítom a bringát, szólok, hogy ez nem egy széles járda.
Hálistennek éppen ráértem teljesen, át tudtam kísérni, másik kezemmel bringát tolva, járdára parkoló autó mellett mindannyian oldalazva (az ilyen műveletek is milyen bizonytalanok vakon!).
Nagyon jó volt, hogy tudtunk beszélgetni. Kiderült, hogy ő is bringás volt, mindenhova azzal járt. Meg még ezer szépségről és szörnyűségről szó esett, de mindenképp jó érzésű beszélgetést zártunk.
Akkor is arra gondoltam, hogy mennyivel egyszerűbb ezt bringával megtenni, mint autóval.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Beugró-petíció
Nézz meg egy adást és írd alá a petíciót, hogy ne szüntessék meg!
*CMS* RABIC
Számos alkalommal hoztam
Számos alkalommal hoztam már példának ezt:
A vakoknak a magyar zebrákon való önálló átkelését eleve lehetetlenné tették a szabály együgyü készítői, és az azt érvényben tartó közömbös hatóságok.
Ugyanis a jelen ostoba szabály szerint az átkelni szándékozó gyalogosnak kötelessége meggyőződnie előbb arról, hogy biztonságos-e lelépnie a járdáról a zebrára.
A látássérült személyeket tehát a látókkal szemben hátrányos helyzetbe hozza ez a tűrhetetlen szabály, és gátolja önállóságuk lehető legnagyobb elnyerését az adott különleges körülményeik mellett, sértve emberi méltóságukat.
Világtalan személyek nem kelhetnek át önállóan a magyar zebrákon mert nyilván nem láthatják a közeledő járműveket és nyilván nem győződhetnek meg arról, hogy biztonságos-e lelépniük a zebrára, átkelési szándékukat jelzendő.
A gennyesség egyik gócpontja, vagy inkább okozója a jelenlegi primitív és alkalmatlan szabálynak a múltbani hatályba hozása, és mai folyamatos, változatlan érvényben tartása.
Ezt valaki még az Európai bíróságra is viheti, alkotmányos vagy intézményes hátrányos megkülönböztetés címén.
De a gennyességnek a társadalmi egyedekre eső mértéke szerint pedig az bizonyos, hogy gócpontok és kórokozók bűzölgő fürtjeivel találkozhat vak és látó gyalogos egyaránt a magyar zebrákon.
Ezek a tömeges fürtök azok az autósok, akik a látó ember meggyőződött lelépését, vagy a vak fehér botjának előre tartását is semmibe veszik, és úgy robognak tovább, a társadalmat fertőző gennyükkel az ő szívükben és lelkükben.
__________
Hotyhogy ?!
Dogtor
Politologológus
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár
A "vilagtalan" szo
A "vilagtalan" szo hasznalata a vakokra, mar nem finomkodo, hanem serto is. Batran hasznalhatjuk a "vak" kifejezest, nem kell tartani a szoismetlestol.
(:
CM -mez 6.
Süni
www.fabiano.hu
A "vak"-ot is, a
A "vak"-ot is, a "látás-sérült"-et is, a "világtalan"-t is, továbbá a "süket", "siket", "hallás-sérült" és "nagyothalló" vagy "rövidlátó" kifejezéseket is egyformán alkalmazom, esetekben talán régiesen és ma már szokatlanul, de mindenféle sértés szándéka nélkül.
Egy egyén nem szeretheti, ha "vak"-nak nevezem, és jelezheti, hogy "látás-sérült"-nek minősítsem. Egy másik meg lehet, éppen fordítva kívánja. Minden esetben eleget teszek majd az egyén kívánságának és tiszteletben fogom tartani azt.
Általánosságban azonban szótáramban fogom tartani az összes formát, melyekkel mindig mesterkéletlenül választékosan, mindig tiszta értelemben, és úgy mindig ártatlanul szeretnék közölni a nyelvben. :)
__________
Hotyhogy ?!
Dogtor
Politologológus
Esztészta
Világatya
Főmesterpolgár