Pelle János írása:
Most pedig, amikor lényegében megvannak, két irányban határig érnek autópályáink, másik két irányban már megközelítik őket, alig megyünk valamire az óriási áldozatok révén megépített betoncsíkokkal. Nem lendült fel tőlük Zala és Somogy megye gazdasága sem, hiszen a helyi vállalkozók még annyi fantáziát sem látnak az új sztrádában, hogy kávézókat, boltokat nyissanak a parkolókban.
Az írásban szó esik egyéb szocialista jellegű nagyberuházásokról, mint a négyes metró, és szeretett völgyhidunk is. Tanulságos átgondolni, mi mindenre lehetett volna elkölteni azt a sok pénzt, amit betonba öntünk, öntöttünk Magyarországon.












A metró kapcsán már
A metró kapcsán már eléggé ki lett vesézve mennyi mindent tudott volna megoldani ennyiből a BKV.
A többibe belegondolni se merek.
gondolkodom, tehát rakom
gondolkodom, tehát rakom
A Völgyhidat ne bántsuk!
A Völgyhidat ne bántsuk! Az nagyon hasznos. Bár szerintem a Hortobágyon még hasznosabb lenne. :-) Végülis ott nincs autópálya, tehát feltétlenül szükség van egy sehonnan sehova nem vezető 2x3 sávos hídra a Hortobágy folyó fölött. (A Dunaújváros határában épített Duna-híd kb. ilyen.)
Ha jól tudom, az
Ha jól tudom, az autópályáknak nagyon pontosan vannak szabályozva a paraméterei, um. maximális emelkedés, kanyarszög, ilyenek.
Nem követtem nagyon figyelemmel a völgyhíd körüli mizériát, de gondolom egyszerűbb volt azt felépíteni, mint a fél dombot arrébbhordani. (Bár mintha rémlene valamilyen alternatív útvonal).
Az ÁSZ szerint semmilyen
Az ÁSZ szerint semmilyen alternatív lehetőséget nem vizsgáltak meg. Egy hídból sokkal több pénzt lehet kilopni, mint egy normál autópályából (mert nehezebben hasonlíthatóak össze a fajlagos költségek)
Nem, egy 1000 fős
Nem, egy 1000 fős település nem engedte, csak ezt a megalomán nyomvonalat megépíteni (annak ellenére, hogy lett volna jobb útvonal, ami senkit se zavart volna). Ezért olyan +50 milliárd Forintba fájt az a szakasz.
Nagyon impozáns, de teljesen felesleges.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Én valahogy jobban hiszek
Én valahogy jobban hiszek az ÁSZ-nak, mint ennek a kamunak. Olyan útvonal is lehetett volna, ami elkerüli azt a települést.
Lett volna jobb útvonal?
Lett volna jobb útvonal? Tényeket!
"Az ÁSZ foglalkozott azzal
"Az ÁSZ foglalkozott azzal a bizonyos méregdrága völgyhíddal is. Megállapítják, hogy az M7-es autópálya Zamárdi–Balatonszárszó szakaszán a parttól távolabb, 15-20 km-es sávban vezetett nyomvonalváltozatokra tervek nem készültek. Kőröshegy önkormányzata nem tárgyalta, elutasító határozatot nem hozott arról a nyomvonalváltozatról, amelynél a Kőröshegyi völgyhíd hosszának felével alagút és híd építésével megoldották volna azt, hogy az autópálya-szakasz a lakott településeket elkerülje a tájvédelmi elvárások figyelembevétele mellett."
Sajnos a netre nem igazán publikálják, egy picsányi képet találtam anno, de most nem sikerül előkaparnom. :(
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Az M8-as út lesz az első
Az M8-as út lesz az első K.-Ny. irányú folyosó, ami valóban elkerüli Budapestet, szerintem ennek inkább örülni kellene.
A Hortobágyon látványos eredményeket értek el az élővilág rehabilitációjával. Az M3-as nagyívben elkerüli a természetvédelmi területet, a belső úton végig 60-as korlátozást rendeltek el.
És a cikkben még az
És a cikkben még az olajkitermelés jövőjéről nincs is szó.
Tehát az autópályának a
Tehát az autópályának a gazdaság fellendítése és nem a falukon átvezető főútvonalak tehermentesítése a célja. Értem.
:)
:)
Az autópályaépítést
Az autópályaépítést folyamatosan azzal reklámozzák, hogy milyen jó a gazdaságnak. Pedig írország példáját tekintve éppen hogy nem igaz ez.
Van még valaki aki hisz a
Van még valaki aki hisz a reklámoknak?
Amúgy érdemes elolvasni a linkelt oldalon is a kommenteket. Mert a kedves cikkíró sikeresen kiszemelt magának egy friss-ropogós szakaszt, ahol természetesen még sehol semmi.
Majd 2 év múlva lehet jajjgatni, ha akkor se lesz semmi.
Majd 2 év múlva lehet
Majd 2 év múlva lehet jajjgatni, ha akkor se lesz semmi.
Nem értem, miért gondolod ezt. Ha valahol van üzleti lehetőség, akkor a sztráda befejezésének közeledtével lehet tervezni a beruházást, és igen gyorsan élni az üzleti lehetőségekkel. Nem ritka, hogy a sztráda átadásakor már üzemelnek a benzinkutak, büfék, de még ha nem is, semmiképpen sem telik két évbe, amíg valaki odatelepül - már ha valóban megéri.
Amikor viszont nem, akkor hiába vársz két évig, vagy akár tízig is, egyszerűen senkinek nem fogja megérni, hogy odatelepüljön.
Passz, hogy mikor kezdik el
Passz, hogy mikor kezdik el pályáztatni a helyeket. De amíg nincs pályázat, nincs beruházás se.
Másrészt, mostmár pont ráérnek a nagy beruházások, ugyanis vége a nyárnak, vége az igazán nagy rohamoknak. Ha ezt az autópályát (M7) februárban adják át, áprilisre már minden tele lenne benzinkúttal.
"...a sztráda
"...a sztráda befejezésének közeledtével lehet [...] élni az üzleti lehetőségekkel."
Vese-begyűjtő készenléti állomások hűtőládákkal! :)
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
Ott van az M35
Ott van az M35 (Polgár-Debrecen). 2006-ban lett átadva, most nincs 7 ezer E/nap az átlagos napi forgalomm. Kisebb, mint sok egy- és kétszámjegyű főúté. És hasonló probléma lesz pl az M6 esetén, az M3 folytatásánál és az M8 hídja is túl nagy, amikor 10 év múlva lesz oda egy 2*1 sávos gyorsforgalmi út.
Sokszor elég lenne egy autópálya félprofilját kiépíteni (2*1 sávon), és amikor a forgalmi adatok indokolttá teszik, akkor bővíteni. Sokkal olcsóbban ki lehetett volna építeni a gyorsforgalmi hálózatot és még a meglévő hálózat felújítására is maradt volna pénz.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
"Sokszor elég lenne egy
"Sokszor elég lenne egy autópálya félprofilját kiépíteni (2*1 sávon), és amikor a forgalmi adatok indokolttá teszik, akkor bővíteni. "
Mint az M0 esetében? Azt inkább ne.
M35-öt most nézem. 4 falu-n fut keresztül a 35-ös főút azon szakasza. A "7 ezer E/nap" mit jelent? Elütés és 7 ezer autó / nap? Vagy 7000 Euroért váltanak matricát / nap?
Mert ha az előbbi, akkor annak a 4 falunak az áthaladó forgalma jelentősen csökkent.
E = Egységjármű. Egy
E = Egységjármű. Egy teherautó, busz, nyergesvontató nagyobb súllyal számít, mint egy személyautó.
Igen, mint az M0 esetében. Hidd el, nem olyan vészes (csak az M0 van elbaszva).
A jövőben pl így épül meg az M44 és az M49. A főúton marad a helyi forgalom, míg az átmenőt rá lehet terelni a gyorsforgalmira (forgalomcsillapítás, súlykorlátozás). Máris megfelezted a forgalmat.
A 35-ös út forgalma nem csökkent drasztikusan. 2004-ben 11 ezer volt a forgalom, tavaly 8 ezer. Mondjuk ebben benne van az is, hogy "elfelejtik" kitiltani a párhuzamos főutakról a teherautókat, így sokan ezzel spórolnak.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
"E =
"E = Egységjármű."
Köszi, ezt nem tudtam.
Ha meg elfelejtik kitiltani, akkor persze, hogy nem arrafele mennek amerre kéne nekik.
Az M35-ös Görbeházánál
Az M35-ös Görbeházánál kezdődik, a nyomvonala tényleg elcseszett. Ha nem nem Y, hanem T alakban ágazna Debrecen és Nyíregyháza felé, 8-10 km többlet építéssel a két város között is lehetne pálya. A fővárosban nem is gondolják, de ezek az emberek egymás városába is járnak!
Csakúgy, mint a Duna két partján élők, ezért igenis szükség van átjáróra.
Az M8-as híd pedig igencsak takarékos kivitelű, nincs rajta leállósáv sem. /Hogy mennyit költöttek rá, az más kérdés./
Nem érted. Az
Nem érted.
Az autópályának - mint minden egyéb beruházásnak - az a célja, hogy több hasznot hajtson, mint amennyibe került. Ha nem így van, akkor irracionális volt belevágni.
A haszonba beletartozik a főútvonalak tehermentesítése, az indirekt infrastrukturális hatások, és minden egyéb pozitívum, amit az autópálya hozott.
A költségbe beletartozik az autópálya ára, a levegő- és zajszennyezés.
Az autópályák Magyarországon rettenetesen sokba kerülnek. Mégis megépítjük őket, mert a propaganda arról szól, hogy mennyi hasznot fognak hajtani. A propagandának eleme az is, hogy mekkorát fog lendülni a gazdaság a környéken - be kellene látni, hogy ez így nem feltétlenül igaz, és amikor legközelebb költség-haszon elemzést végzünk, figyelembe kell ezt venni. Ettől még épüljön autópálya, ha megéri. De csak akkor.
Jelenleg Magyarországon az autópálya kizárólag egy célt szolgál: hogy lopni lehessen a ráfordított pénzből. Az, hogy a végén lehet ott majd autóval is menni, pusztán mellékhatás, és nem is mindig következik be (lásd pl a semmit összekötő hidakat meg ilyesmiket).
A főutak tehermentesítése
A főutak tehermentesítése nem elég nagy haszon az ott élők számára?
Ld. 7-es főút, ahol már csak a legelvetemültebbek mennek Balatonig.
Az emberek nagyrésze pedig
Az emberek nagyrésze pedig meg sem áll a horvát tengerpartig. Újabb óriási előnye az autópályának.
Hadd ne azért kelljen
Hadd ne azért kelljen választanom a Balatont, mert nem tudok tovább menni. Válasszam azért, mert minőségi szolgáltatást, vendéglátást kapok a pénzemért. Mint Horvátországban. Ne úgy akard itt tartani a turistát, hogy nem engeded tovább. :)
A főutak tehermentesítése
A főutak tehermentesítése nem elég nagy haszon az ott élők számára?
Nem tudom, forintosítani kellene a hasznot.
Mindenesetre ha megkérdeznéd az ott élőket, hogy az autópályára elcseszett X milliárdból szerettek-e volna inkább mást, akkor biztos nem maradnának csöndben.
Félreértjük egymást: te azt mondod, hogy hasznos az autópálya, én pedig azt, hogy ebben igazad van, csak nem tudom hogy annyira hasznos-e, mint amennyibe került. Mert nagyon sokba. Négyes metró dettó.
"Jelenleg Magyarországon
"Jelenleg Magyarországon az autópálya kizárólag egy célt szolgál: hogy lopni lehessen a ráfordított pénzből."
+ 1 googolplex
Egy apró hasznos
Egy apró hasznos adalék:
http://www.mtm-magazin.hu/cikk.php?cikk_id=352
érdekesen kezdődött
érdekesen kezdődött aztán átment ilyen politikai suttogásba az egész. mit kéne mit kéne.. vasutat fejleszteni, azt speciel nem lenne hülyseég. ha már 3(5) nemzetközi tranzitvonalon fekszik az ország. és egy jól működő fejlett vasúttal azért nagyot hibázni nem lehet.
De erről meg érdemes megnézni az MVH történetét.
Rövidlátó és buta cikk.
Rövidlátó és buta cikk. Az autópálya bizony fellendíti a gazdaságot, de nem az autósokat kiszolgáló kávézók útján. Hogy gondolkozhat valaki ilyen kisszerűen? Nem, az van, hogy akkor oda fognak települni a mindenféle gyárak, logisztikai központok, anyámkínják, amik majd jól munkahelyeket teremtenek. Lásd még Győr, ahol Auditól Chioig minden megtelepedett és köszöni szépen, jól érzi magát.
Ez most teljesen független attól, hogy én személy szerint szeretem-e az autózást meg a közúti áruszállítást, vagy nem. Ez egy tény. Belátom, pedig az összes kamiont a határon vonatra raknám és/vagy rommáadóztatnám, hogy vonzó alternatíva legyen a vasúti szállítás. Ezenkívül pedig nincs autóm, nem is akarok venni.
Buta az, aki nyilvánvaló tényeket tagad, csak mert éppen az a kényelmesebb a személyes, szubjektív, esetleg pusztán érzelmi alapú véleményének igazolásához.
Régi igazság ez. Pár ezer
Régi igazság ez.
Pár ezer éve folyók és karavánutak mellett koncentrálódik a gazdagság.
lasd Vegas, Dubai, meg a
lasd Vegas, Dubai, meg a finn tavaknál a nokia,
és ne feledjük az hires irországi sztráda-hálózatot se, bruhaha.
már látom, h évek múlva mégegegyszer ennyi giga (adó)pénzeket fogunk a vasútba rakni, mert az osztrákoknál igy lesz trendi.
más
jól látom, hogy a Margit-hídnál betonozzák a dunát?
(technokratául: szélesítik a rakpartot)
Amíg az EU-ban deklaráltan
Amíg az EU-ban deklaráltan a vasúti köüzlekedés fejlesztése a prioritás, addig mi leépítjük a vasutat, és gőzerővel méregdrágán építjük az autópályákat.
Ennek a társadalmi hasznosságát kevéssé látom. Inkább úgy érzem, hogy a döntéshozók környezetének gazdasági érdekeiről van szó.
Dávid
www.polopokol.hu
nekem nem csak érzéseim
nekem nem csak érzéseim vannak efelől, hanem meggyőződésem.
és nem csak a vasút esetében van így sajnos...
Új éttermek nyílnak a
Új éttermek nyílnak a sztrádák mellett