Török Ottó lett az új sportszakállamtitkár.
Török Ottó annak idején az MKSZ (Magyar Kerékpársportok Szövetsége) elnöke volt, ahonnan távozása sokak számára nagy megkönnyebbülést jelentett. Szeretnék most visszafogottan fogalmazni, ezért csak azt ajánlom, hogy akit érdekel a téma mélyebben, olvasson bele az MKSZ akkoriban készült jegyzőkönyveibe.
A Budapesti Olimpiai Központnak (BOK) is (amelynek egyik része a Millenáris) vezetője volt, vezetése alatt tovább romlott a létesítmény műszaki állapota. (A vagyonkezelői szerződésben az a kötelezettség áll, hogy a létesítményt használható állapotba kell hozni, állapotát fenntartani, és keresni a továbbfejlesztés lehetőségeit.) Ebből az időből származnak azok az ígéretek, amelyek olyan, a Millivel kapcsolatos fontos információk átadására vonatkoztak, amelyeket a mai napig nem kaptunk meg. A bírósági tárgyalás szeptemberben lesz az ügyben.
Kisvártatva távozott a BOK éléről, ezúttal az akkor gründolt NUSI (Nemzeti Utánpótlásnevelési és Sportszolgáltató Intézet) vezetője lett, amelynek egyik intézménye a BOK. Emlékeim szerint ottani vezetése idején sikerült (miniszteri szintről érkező nyomásgyakorlás segítségével) elérni azt, hogy a Millenárison szerdán és szombaton nyílt napot lehetett tartani.
A múltidő sajnos nem biztos hogy nem helyénvaló. A nyáron megüzenték, hogy vagy fizetünk, vagy megyünk. Ezzel önmagában nincs is baj (azon kívül, hogy már egyszer született megállapodás arra, hogy szerdán és szombaton a civileké a pálya); korrekt, piaci árú szerződés mellett ennek kb. így van értelme. A szerződésben megszabott ár alacsonyabb volt a NUSI árjegyzékében szereplőnél, de még mindíg nem az az árfekvés volt, amiért egy ilyen állapotban lévő intézményben el lehet érni egy 20-30%-os kihasználtságot. Ezen kívül a szerződésben minden olyan tevékenységet, amit általában végezni szoktunk, engedély kéréséhez kötöttek, és szerepelt benne olyan kitétel, amelyre hivatkozva bármikor felbonthatják a szerződést.
A Millenáris Kerekasztal sokat vitázott, és végül úgy döntöttünk, kifizetjük a kért pénzt. Én ugyan ellene voltam, annak, hogy egy ilyen szerződésnek alávessük magunkat, de magam is kivettem a részemet, hiszen a kerekasztal gyakorlatilag minden tagja erőn felül adakozott a jó ügyért.
Ez után következett az az incidens, amikor bezáratták a Gébicset, annak ellenére, hogy ott semmilyen általuk kifogásolt tevékenység nem történt.
A következő szerdán pedig azt tudhattuk meg, hogy a NUSI kiszámlázott visszamenőleg 27 alkalmat. Na ez az az összeg, amelyet nem csak képtelenek vagyunk kifizetni, de semmilyen logikus gondolatmenet szerint nem is jár. Sajnos az MKSZ (amely nevében a szerződés köttetett (*)) valószínűleg nem fog vitatkozni a NUSIval.
Na most az az ember lett a sport szakállamtitkár, akinek a vezetése alatt álló intézményben ezek történtek. Közben nyár eleje óta nincs bringás biztos, és az illetékes miniszter a Füle(**) botját sem mozdítja a dologra.
*: Lehet, hogy ez pont az MKSZSZ volt, de az ügy szempontjából lényegtelen.
**: Szar poén volt, elnézést kérek minden érintettől.












Erre van az a őskeletű
Erre van az a őskeletű plágium hogy "80000 jó harcos binyiglis választ meg ha kell ! Hát fogadd el ..... . "
Komolyra fórdítva a szót . Az a szerény véleményem , hogy a Cm eljutott arra a pontra mikor is azt lehetrá mondani , hogy a kerékpározás mint tömegsport alapja és kezdeményezője. Aminek szüksége lenne egy állandó "bázisra" mint sport mint kultúrális céllal . Erre a Milli kiválóan alkalmas lenne . Tekintve azt , hogy egy velodrom, és mert jól megközelíthető hejen van . Ez az egyik hibája is mivel értékes ingatlan amire sokaknak fáj a foga.
Véleményem szerint igen is meg kéne szerezni a civileknek és sportolóknak.
Most már legalább
Most már legalább egyértelmű az ügy az eddigi maszatolás után: "Nem érdekel minket se a sport se a hülye biciklitek, húzzatok el, mert kell a pénz a választások utánra!"
Szerencsére nem sokára lecserélődik az egész garnitúra(nem mintha a másik bandát többre tartanám), de addig is nagyon vigyáznunk kell a Millire, ne ebből legyen a búcsúajándékuk.
Ezután már joggal radikalizálódhatnánk, de annál, hogy egymást k anyázzák az üléseken nem tudunk radikálisabbak lenni.
Ha én lennék Kükü a CM-et a Milli és a minisztérium érintésével vezetném körbe-körbe, a pólókon üzenetekkel, de nem én vagyok.
Ha lenne pénzem néhány hirdetést beraknék országos lapokba "Búcsúzz szépen, mentsd meg a Millit!" üzenettel, de nincsen. Szóval mit tehetünk?
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Tüntetés a Milliért?
Tüntetés a Milliért? Tüntetéssorozat? Médiabotrány (Index)?
===
bácsi a biciklin
sztem nem tüntetni kell .
sztem nem tüntetni kell . Követelni.
Most az van a fejemben, hogy
Most az van a fejemben, hogy a Roosevelt tér egyik végén van az ÖTM, a másikon a KHEM, a közepén pedig a Lánchíd, ami szintén Rabic ügy.
Tehát a tüntetésre a Roosevelt teret kérnénk el, és az lenne a szabály, hogy az úttesten megállni tilos, így a buszközlekedést biztosítjuk.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Asszem ötkor lesz. A
Asszem ötkor lesz.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
:) melyik nap?
:)
melyik nap?
Gondolom Karácsonykor
Gondolom Karácsonykor :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
és ez mitől ilyen
és ez mitől ilyen egyértelmű? :)
vagy csak nekem nem?
Lásd:
Lásd: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080828/karacsony
Ez meg emiatt született:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080828/automentes-nap-felvonulas
Gondolom én.
www.gruppetto.hu
:)) okés, eddig nem
:))
okés, eddig nem jutottam a kombinálásba. pedig valóban logikus :)
Török Ottó MKSZSZ elnök
Török Ottó MKSZSZ elnök volt, de végül is tényleg mindegy.
Ha jól emlékszem a Gébicset csütörtökön záratták be, egy a nyílt napoktól független MKSZSZ rendezvényen. Nem egészen tiszta a helyzet, úgyhogy addig nem kéne vészharangot kongatni, amíg nem tudni, hogy pontosan mi van a háttérben.
A visszamenőleges 27 alkalmat nem tudom hogyan számolták ki. A sztori ezen részét mégannyira sem ismerem, mint a Gébicseset.
Ezekről a dolgokról szerintem jövő szerdán a munkacsoport keretében kéne inkább beszélgetni.
Valóban a Gébicset a
Valóban a Gébicset a pálya OB-n záratták be, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, és az MKSZSZ egyébként is kibérelte az egész létesítményt napokra. A helyzet pedig egészen tiszta: a Gébics - mint mindíg - közösségi elven működött, tehát semmi köze nem volt vendéglátóipari tevékenységhez. Kapsz amit kérsz, és ha akarsz dobsz a becsületkasszába amennyit gondolsz.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Minthogy ott voltam, bizton
Minthogy ott voltam, bizton állíthatom, hogy a közösségi alap erőteljesen hangsúlyozásra került. Rögtönítélő bizottság, koncepciós per, ilyesmi párhuzam volt a fejemben.
Szívesen megyek majd Török úr Füle alá csöngetni.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
Az egyik oldalon Ibi levele:
Az egyik oldalon Ibi levele: "El kell hogy mondjam, hogy a visszajelzések alapján is az elmúlt 15 év legjobb rendezésű Bajnokságát vittük végbe, mindenki ámult, bámult, hogy beléptetés, ellenőrzés, segítő műszakiak, büfé, szurkoló tábor, hangulat, meg minden."
A másik oldalon erre a válasz a Gébics bezárása + a visszemenőleges bérleti díj, azaz az önkéntesek(Milliért tenni akarók) elzavarása.
Nekem a kettő együtt egyértelmű üzenet.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
25 az a 27, de nem ez
25 az a 27, de nem ez számít :(
bonnie
Csak annyit mondok: hmmm. A
Csak annyit mondok: hmmm. A többit szerintem úgyis kitaláljátok. :)
www.gruppetto.hu
:-) -- Fővárosi
:-)
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
sajna nem vagyunk egyedül a
sajna nem vagyunk egyedül a messiás
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
kicsoda Török
kicsoda Török Ottó?
bonnie
"Ottó két éve, egy
"Ottó két éve, egy örzővédő-duóval megerősítve, Oakley napszemüvegben, és FUBU térdnadrágban akarta kizavarni a Cornix versenyzőit a Millenárisról, mondván, hogy koszos futárok, kik ezek? Akkor éppen a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke volt. És nem ismerte fel az akkor legeredményesebb pályaversenyzőknek még a MEZÉT sem."
Atyaisten. Ez igaz?
===
bácsi a biciklin
Azé' az meggora lenne, a
Azé' az meggora lenne, a gyugyó bukna és vele ez a gyász is.
Remélem hamar itt leszen számára a vég.
Török Ottónak a NUSI
Török Ottónak a NUSI vezetése egy kormányokon átívelő nyugdíjas állás lehetett volna. Nem látom a logikát benne,hogy miért vállalta el ezt a szakállamtitkári pozíciót, ahol lehet, hogy egy éven belül felmentik. Mondjuk az ilyen arcok képtelenek nagyot bukni, mindig szükség lesz olyan vezetőkre bizonyos pozíciókban, akik garantáltan nem csinálnak semmit.
A kinevezésének az indoklása már a NUSI-s sztorinál is vicces volt. Gyakorlatilag csak a család sporthoz kötődését tudták megemlíteni, meg azt, hogy ő is sportolt. De hogy eddigi vezetői karrierje során mit alkotott, arról nem nagyon tudtak szólni.
Erről a Cornixos sztorijáról nem hallottam, bevallom nekem egy kicsit meseszerűnek hangzik. Azt viszont többen tapasztalták, hogy saját hatáskörben szedette le a 2006-os pálya ob-n az "Elég a Török uralomból" molinót.
A sztoriban az a durva, hogy a magyar sportot ezek szerint jelenleg egy sportvégzettség nélküli főiskolai kart végzett gépészmérnök irányítja.
Állítólag Schmitt Pál történetesen a keresztapukája.
De hogy eddigi vezetői
De hogy eddigi vezetői karrierje során mit alkotott, arról nem nagyon tudtak szólni.
Pedig lehetne elég sokat, csak nem mutatna jól egy kinevezés indoklásában.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
link van? bonnie
link van?
bonnie
az Ottó
az Ottó az
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
majd jól beperel
majd jól beperel rágalmazásért, ha iyleneket mondasz..
bonnie
mert azt állítotam róla,
mert azt állítotam róla, hogy ő egy hyperlink, és a href-el kezdődik? :P
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
;) bonnie
;)
bonnie
de legalább a Netscape-et
de legalább a Netscape-et tudja kezelni, ahogy az az önéletrajzából kiderül.
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
kurva gáz, ami it
kurva gáz, ami it folyik.
csak sajnos, amíg nem jönnek újra a tömegek a millire, addig kevesek a nagyonnagyok. nekik pedig pont ez, a helyzet befagyasztása a céljuk. lehet, hogy feltűnt, hogy vmi elkezdett mocorogni, és gyorsan fojtsák el csírájában. de ezzel a biztosítékot verik csak
kurva nagy lesz a roosevelt tér velodrom, azon a napon, gyertek majd!
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Valami már
Valami már körvonalazódik, vagy csak azért lesz nagy mert egyébként is az?
A térképet nézve ez tényleg velodróm, és nagyon kéri, hogy legyen ott valami verseny aznap. Már csak a nagyobb vonzerő miatt is(ha van valami program talán többen jönnek). Én egy különösebb szervezés nélküli punk "Last man standing"-re gondolnék. Kettesével mennek a versenyek, aki győz, az ellen teker a következő. (A vesztes megint próbálkozhat ha kivárja a sorát.)
A plakátszlogent is lehetne ehhez igazítani: "Szerinted miért itt rakjuk ha van velodrómunk?" vagy talán: Rakd meg Rooseveltet, hogy ne rontsák le a Millit!" vagy: Roosevelt vs Milli - Nyerd meg neki! vagy: Csak egy Velodróm maradhat! Forgasd be Rooseveltet!
Lehetne kommentálni minden versenynél megafonnal: Miért nem a Millin versenyeztek?
Szerintetek ez a velodróm?
Valaki tudja miért nem rendezhetjük ezt a velodrómban? stb.
A győztesek kaphatnak egy nagymálnát a kihelyezett igazi Gébicstől(Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Gébics vagyok! De kérem, hogy ez maradjon köztünk!) meg licencet a Millire, meg egyébként is különdíjként lehetne osztogatni a szimpatikus versenyzőknek(a legrondább bicikliért, a legjobb első 200-ért stb.)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
A Bikemag körbejárja a
A Bikemag körbejárja a szakembert
És egy nocsak
"egyes szabad demokraták ... kipenderítenék a miniszteri bársonyszékből ... Szabó Pál infrastrukturális minisztert is"
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Nem tudom követni. A nocsak
Nem tudom követni. A nocsak ide mutat. Honnan van az idézet?
===
bácsi a biciklin
Akkor most váltottam
Akkor most váltottam Operára. Firefox alatt az új design óta nekem szétesik az oldal, és nem látom rendesen a hozzászólásokat, a sajátomat se. Szóval itt a cikk.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
pedig a piros-fehér-fekete
pedig a piros-fehér-fekete szerintem nagyon ütős.
nekem nagyon bejön.
viszont fura, ahogy keveredik a korábbi magenta/ciklámen/rózsaszín dizájnnal :)
IE meg Opera alatt jó. Nem
IE meg Opera alatt jó. Nem tudom Firefox alatt mi lehet a gond.
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
(ha ezt nekem válaszoltad -
(ha ezt nekem válaszoltad - mert én meg ezt nem látom sose :) - hát a színek firefox és opera alatt ilyen kevertek itt.)
F5!
F5!
meg lent ott van még a
meg lent ott van még a zöld korszakból az oldal tetejére nyíl :)
bonnie
http://index.hu/politika/belf
http://index.hu/politika/belfold/mszpjovo8703/?vb
Gyurcsány menesztéséről tanakodnak az MSZP-ben
Index 2008. 09. 01., 17:21
Tehát szervezzünk valamit,
Tehát szervezzünk valamit, vagy majd csodálkozzunk inkább, hogy miért nem jött el senki pedig előző nap itt megírtuk, hogy lesz?
Ennél jobb alkalmunk nem lesz a Milli népszerűsítésére jövő karácsonyig, hogy sok embert egybe csődítsünk. Az utcai verseny szerintem jó lehetőség gyerekek kedvének a felkeltésére is, akik a Millire egyébként valamiért nem mennének el. Ha nem jön a tömeg hozzánk, menjünk mi a tömeghez!
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!