A szombati nyílt nap alkalmából most volt először lehetőség a Megyeri Híd kerékpárútjának szemrevételezésére. Csináltam néhány képet, amit itt most megosztok mindenkivel. A budai oldalon a hídra a Duna menti kerékpárútról közvetlenül lehet felhajtani. A híd alatti leágazás egy éles V alakú úton vezet fel a híd északi, kizárólag kerékpárosoknak épített útjára. A kerékpárút dupla szalagkorláttal van elválasztva a 2+1 leállósávos autóúttól. A pesti oldalon hasonló módon V alakban lehet lereszkedni a Váci úthoz, ahol a kerékpárút csatlakoztatása még nem történt meg a már meglévő kerékpárútcsonkokhoz. A zúzottkővel felszórt terület rendezése csak a következő hetekben fog megtörténni.
Ami nagyon bosszantó, hogy a kis szakaszon kiépített kerékpárút Budapest határában elfogy és az alternatívaként felmerűlő 2-es útról táblával vannak kitiltva a kerekesek. Így a Dunakeszi révig korábban kiépített Vác irányába futó Duna menti kerékpárút elérése teljesen lehetetlen - illetve csak Káposztásmegyeren kereszetül nagy kerülővel lehetséges. Ez különösen azért bosszató, mert csak egy rövid néhány kilométeres szakasz hiánya miatt lehetetlen a továbbjutás.
A hídtól befelé vezető kerékpárút ebben az évben , a Váci út felujításával párhuzamosan ujabb szakasszal bővült, de így is csak a cérnagyárig tart, ahol a semmiben véget ér. Innen csak a Váci úton haladva lehet tovább tekerni belváros irányába.
Összességében nagyon régóta várt kerékpáros kapcsolat valósul meg Káposztásmegyer és Békásmegyer között, de a hálózat kiépítetlensége miatt igazán továbbra sem használható hosszabb Dunakanyarban megtett túrák tervezésekor.
Különösen szembeötlő volt a kerékpáros tájékoztató táblák hiánya. Persze lehet ,hogy ezek kihelyezésére csak a következő hetekben kerül sor, de nem lennék meglepve, ha jó magyar szokás szerint ezek legyártása "nem fért volna bele a 62 milliárdos keretbe"...
Egyébként tud valaki arról ,hogy a Hiányzó szakaszt Dunakeszi és Budapest határa között tervezik -e megépíteni és ha igen mikor?
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 1.jpg | 153.16 kB |
| 2.jpg | 133.27 kB |
| 3.jpg | 142.57 kB |
| 4.jpg | 146.71 kB |
| 5.jpg | 139.92 kB |
| 6.jpg | 144.71 kB |
| 7.jpg | 157.98 kB |
| 8.jpg | 137.8 kB |
| 9.jpg | 137.72 kB |
| 10.jpg | 136.41 kB |
| 11.jpg | 131.69 kB |












(megjegyzésem javítva a
(megjegyzésem javítva a szövegben)
üdv adamekp
Annyira szeretem ezt a
Annyira szeretem ezt a negatív hozzáállást. Én tettem néhány kört tegnap a barátaimmal a környéken, ha van egy csepp tájékozódási képesség valakiben, 500 méter alatt ott van a dunakeszi osannál, új, kvázi forgalommentes utcákon, csak egy 50 méteres rész van, ami földút. Jó, nem tuti, hogy bicajútnak szánták, de egyáltalán nem lepne meg, ha zöld táblákkal kitábláznák ezt majd. Szal csak annyit, hogy nem kell azért olyan óriásit kerülni...
Ezt magyarázd el a
Ezt magyarázd el a külföldi kerékpáros turistáknak, akik először járnak Magyarországon térképpel a kezükben az EuroVelo út mentén vagy azoknak a többgyerekes családoknak, akik alkalomszerüen szeretnének eljutni tekerni a Dunakanyarban és nem biztos , hogy ezt az Auchan parkolóján keresztül szeretnék megtenni ráadásul kerékpáros kitáblázottság nélkül.
Tegnap is Budakalászig kellett kisérnem Kölnből jött kerekeseket, akik Passau utirányban nem találták az utat a káoszváros elhagyása közben.
Ajánlom az ausztriai vagy német kerékpáros infrastruktúra személyes megismerését és akkor lesz fogalmad a hazai és a külföldi állapotok közötti ordító különbségről.
Azért mondtam az osan
Azért mondtam az osan parkolóját, mert azt hittem, valamennyire ismerős vagy azon a környéken, de ezek szerint nem. :)
No. Ha külföldi túrhisták térképpel bukkannak fel egy még építési területen (a tegnapi nap a Megyeri hídnál ugyanis nyílt nap volt, nem műszaki átadás), akkor így járt. Mellesleg két ajánlott útvonal van arrafelé bicikliseknek Káposztásról Dunakeszire, abból az egyik (szvsz a járhatóbb) az osan mellett vezet észak felé. A másik Szabadságliget felé. Van egy 2000-res térképem (akkor még milyen futurisztikusnak hittem azt a berajzolt "tervezett" hidat, ami mostmár pont ott megy, ahova akkor rajzolták, de akkor még az osan se volt ott, viszont a helyén vezető dűlőúton már jelezve van az ajánlott bicajút. Meg az osantól a káposztási lakótelepig is el lehet jutni bicajúton.
Nem kétlem, hogy Bp elmaradott bicajos infra terén, de azért nem is olyan borzalmas a helyzet.
A helyzet az tényleg nem
A helyzet az tényleg nem borzalmas de más országokhoz viszonyítva korántsem rózsás. Az Auchanon kereszetüli utat még nem próbáltam, csak a Káposztásmegyer vasút menti szakaszt ami után Dunakeszin keresztül lehet csak lekavarodni a Révig ahonnan már van út,de ha ennyire jó akkor mindenképpen utánajárok :)
Abban igazad van , hogy sok alternatív "menekülőútvonal" létezik, de ezeket komoly kerékpáros infrastruktúrának nem nevezném. Az EuroVelo Duna mentén haladó EU által is kijelölt túraútvonalra való tekintettel lenne égetően fontos a Megyeri hídtól a Duna mentén továbbvezetni a bringásutat Dunakesziig, ahol szép természeti környezetben autók nélkül lehetne egészen Zebegényig tekerni. Reméljük erre nem kell éveket várni...
A gond az , hogy az ajánlott menekülőútvonalak sincsenek kitáblázva, hogy az arravetődő kerekeseknek valami támpontja lenne. Mindenki a kerékpárútépítésekre koncetnrál a táblák kitevése és karbantarása meg nem megoldott.
Ha minden igaz, ahol az osan
Ha minden igaz, ahol az osan melletti út keresztezi a kettest, egy körforgalomnál, ott a Duna felőli oldalon van bicajút már. De ebben nem vagyok biztos.
A híd pesti hídfőjénél meg ha lejön az ember, akkor pár métert kell északra menni, és ott van egy utca a Dunára merőlegesen, azon be. Az balra kanyarodik egy kis emelkedő után északra, ezen mész száz métert kb, és egy zajvédőfallal leválasztott zsákutca (!) megy le jobbra az osan felé. A végén mindenféle útakadállyal, de le lehet kűzdeni :D
A körforgalomtól délre a parti sávban már biztos nem fognak bicajutat vezetni, mert az ugyanolyan védett, mint a Szentendrei-sziget. A kettes mellett vezetett nyomvonalnál meg az osanos út sztem jobb. :)
Akik az Eurovelo út mentén
Akik az Eurovelo út mentén jönnek északról, azok el sem fognak jutni a hídig, ez tuti. Szentendre után ugyanis van egy borzalmas szakasz, erdőn át vezet egy gyalogösvény, tele gördökkel, tócsával, fagyökerekkel.
Azután jön egy rettenetes "leaszfaltozott" útszakasz akkora kátyúkkal, hogy egy tehén belefészkelne. Mindegyiknél ott virít az Eurovelo tábla, hirdetve, hogy ezekkel az útszakaszokkal járul hozzá Mo. az Eurovelóhoz, szóval sajnos le sem lehet tagadni.
Aki ezeken túljut, az már akár simán át is ússza a Dunát, a foga közt a biciklivel, nem kell neki híd.
Nagyon jó a szöveged :) Ez
Nagyon jó a szöveged :)
Ez a szomorú, hogy egy viszonylag rövid szakasz, amiről irtál mennyire megkeseríti a továbbjutást. Kiváncsi lennék, hogy Szentendre vagy Budakalász tervezi -e a közeljövőben ennek a szakasznak a megépítését. Itt még a Vízművel, vagy az árvízvédelemmel se lenne gond, de akár az árvízvédelmi töltés felujításával is össze lehetne kötni a projektet, mint ahogy ezt a Szentendre külső szakaszánál tették. Az az út 5csillagos lett :)
Van ott az a kis patak,
Van ott az a kis patak, aminek a partján megy az általad említett bringaút, szerintem ott simán lehetne egy kis fahidat csinálni a Dunához közeli szakaszon, máris le lenne vágva kb 1 km, esetleg még több is.
Van ott az a kis patak,
Van ott az a kis patak, aminek a partján megy az általad említett bringaút, szerintem ott simán lehetne egy kis fahidat csinálni a Dunához közeli szakaszon, máris le lenne vágva kb 1 km, esetleg még több is.
"akkora kátyúkkal, hogy
"akkora kátyúkkal, hogy egy tehén belefészkelne"
Ez vicces:)
Na erről is lemaradtam.
Na erről is lemaradtam. Majd a következő autópályánál/hídnál.
-
Zsurmi
Atyaég, kettes képen
Atyaég,
kettes képen 10ből csak két pindurin van sisak!
Ez rosszabb arány, mint a kivilágítatlan bicajosoké, ha jól sejtem...
Ps:
Gondolom, majd akkor lesz kitáblázva minden, ha egy pártközeli cégnek biznisz lesz legyártani!
A táblázással várjuk meg
A táblázással várjuk meg a híd átadását (még két hét). Ez csak nyílt nap volt. Az autós szakaszon is vannak még hiányosságok: vápa bitumenezés, szalagkorlát szerelés, stb.
A táblázással várjuk meg
A táblázással várjuk meg a híd átadását (még két hét). Ez csak nyílt nap volt. Az autós szakaszon is vannak még hiányosságok: vápa bitumenezés, szalagkorlát szerelés, stb.
Most jöttem Amsterdamból,
Most jöttem Amsterdamból, tekertem is pár napot. Ez idő alatt 1 azaz egy bukósisakos embert láttam, a többi pár ezer közlekedő hétköznapi ruhában nyomta a libakergetőket.
Elgondolkoztató.
Na ja, de hát náluk
Na ja, de hát náluk számolatlanul hullanak a bringás gyerekek, nekik az nem tétel... (Vagy inkább tudnak valamit, amit a "sisakmaffia" eltitkol a sisakmessiások elől...)
www.gruppetto.hu
"a többi pár ezer
"a többi pár ezer közlekedő hétköznapi ruhában nyomta a libakergetőket."
Na, ebben már én is utolértem Amsterdamot. :-)
--
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330 (Fővárosi Közterület-felügyelet)
Elveszett, megrongálódott közúti jelzőtáblák és a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek meghibásodásának bejelentése: 06 1 210 05 73
Sziasztok! Egy naiv
Sziasztok!
Egy naiv kérdés: Lehet-e a nyílt nap óta használni a hídon a kerékpárutat? Vagy azt is csak a teljes átadás után nyitják meg? Alig várom...
Köszi:
mg
Csak a megnyitó után
Csak a megnyitó után használható véglegesen kábé szeptember végétől.
Üdv Peta, Szeretnék egy
Üdv Peta,
Szeretnék egy szívességet kérni tőled...
A megyeri hídról (letérve) szeretnék eljutni - később napi szinten - Dunakeszire kerékpárral.
Olvastam a hozzászólásaidat, amelyek alapján úgy tűnt/tűnik, hogy ismered a környéket.
Néztem útvonaltervezőket, de azoknál vagy nincs benne még a megyeri híd, v. egy barom nagy kerülőt ajánlanak...
Megoldható lenne, hogy egy általam kimentett google-maps-es térképen berajzolod azt az 'osanos' útvonalat? (e-mail-ben elküldeném... de belinkelhetem ide is, ha az úgy megfelelőbb...)
Bízom benne, hogy nem túl nagy kérés, de nekem nagyon nagy segítség lenne.
Nem vagyok egy rutinos bringás, ezért is lenne rizikós ha a saját fejem után mennék.
Köszönettel:
SquirrelMike
Nem kaptam emilt, szal
Nem kaptam emilt, szal linkeld már be ide lécci, és megcsinálom :)
Ja hogy még nem is küldted
Ja hogy még nem is küldted el :D
Mindegy, akkor linkeld ide, bár a google mapson azz a környék elég kidolgozatlan, lehet, h inkább a Dimap atlaszomból kifényképezem, és painttal berajzolom.
Hálás
Hálás köszönet.
http://kepfeltoltes.hu/090327/dkesziig_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
üdv
http://p-e-t-a.freeweb.hu//bi
http://p-e-t-a.freeweb.hu//bicaj/egyeb/dkesziig_www_kepfeltoltes_hu_.jpg
A kép alján bekarikáztam azt a zajvédőfalas utcát, a felső részén meg majd esetleg nézd meg, hogy a szaggatott vonalas úton lehet-e bicajozni, mert akkor az a fönti szakaszt is ki tudod hagyni a kettes útból. :)
Tényleg nagyon köszönöm
Tényleg nagyon köszönöm ! Nagy segítség ez nekem.
üdv és kösz mégegyszer !
Igazán nincs mit :) Azért
Igazán nincs mit :) Azért ezen az úton is figyelj oda, amikor először erre jártam (még nem volt kész az osan), 2 gyorsulási versenyző idióta elől kellett az árokba húzódnom. Mondjuk akkor még nem volt ott forgalom, mert nem volt 1 áruház sem, és ezért érezhették magukénak az utat. Érdekes volt.