Jelzőlámpák és táblaerdő nélküli, a forgalom résztvevőinek fokozott egymásra figyelésére építő közlekedés¬szervezési metódust támogat az EU több nyugati országban. A modell nálunk aligha működne.
Nem kell többet aggódva várniuk a büntetésre a németországi Bohmtéban az autósoknak, amiért piros lámpánál csúsztak át a kereszteződésen – a 13,5 ezer fős alsó-szászországi város útjairól ugyanis eltűntek a jelzőlámpák és a KRESZ-táblák jó része. Az Európai Unió Shared Space, azaz Osztott Tér elnevezésű programjában részt vevő város 2,35 millió euróért – amelynek felét Brüsszel állta – újraszervezte közlekedését: a jelzőlámpákat körforgalmakkal helyettesítették, a „belváros” aszfaltját pedig térkőre cserélték. Megszüntették a magasított járdákat is: a gyalogosok egy szintre kerültek az autósokkal és kerékpárosokkal, és csak a különböző színű kövek jelzik, hogy kinek hol ildomos közlekednie.
A középkor utcáinak hangulatát idéző közlekedés lényege, hogy az úton egyenrangú félként, mesterségesen nem elszigetelve halad egymás mellett autós, kerékpáros és gyalogos. Haladási irányukat, szándékukat nem a szabályok és táblák terelik, ehelyett egymással kell „kommunikálniuk”: kézzel, fejbólintással és szemkontaktussal. A koncepció szerint azáltal, hogy a forgalomban részt vevőket a rutin és a táblák helyett az egymásra figyelés mozgatja, jobban felelősséget vállalnak önmagukért és egymásért, így a közlekedés jóval biztonságosabb. A közlekedés különböző szereplőinek fokozott egymásra figyelése, a környezet- és emberbarát közlekedés az egyik üzenete a szeptember 22-én megrendezett − nálunk általában kerékpáros felvonulással ünnepelt − Európai Autómentes Napnak is.
RENITENS MAGYAROK. „Ennek a rendszernek a magyarországi bevezetését elképzelhetetlennek tartom, közlekedési kultúránk nem áll a szükséges szinten” – kommentálja a bohmtei modellt a Figyelőnek Dulin Jenő közlekedéspszichológus. A szakember szerint a majdnem 4 millió, vezető honfitársunk között a nyugat-európai átlaghoz képest jóval több a renitens: a belátásképtelen és kockázatvállaló autós. „A közlekedési morál nem elválasztható a társadalom gondolkodásmódjától. Nem csak az utakon nem tartjuk be a szabályokat, az élet más területein is könnyebben vétünk ellenük.”
A teljes cikket elolvasva komolyan gondolkoztam a dologról van benne valami szerintem, több embert megkérdezve hasonló a véleményük de itthon MÉG nem lenne jó megoldás.
A TELJES CIKK OLVASHATÓ :
http://www.fn.hu/hetilap/tarsadalom_trend/20080923/egy_utunk/












Nálunk egy ilyen városban
Nálunk egy ilyen városban a gyalogos halnának ki először, majd bringások is a veszélyeztetett fajok közé kerülnének:)
Sajnos ezt mondták mások
Sajnos ezt mondták mások is, de van benne logika.
Pedig nyugaton sincs kolbászból a kerítés csak a közösség tudat az én (EGO) felett áll.
én itthon az oktogonból
én itthon az oktogonból csinálnék először körforgalmat. a villamosnak természetesen elsőbbsége lenne. majd a tér egyik felére egy parkot, a másikra kávézót tennék.
Körforgalomban amúgy is a
Körforgalomban amúgy is a villamosnak van elsőbbsége. :P
Szerintem lehetne ez
Szerintem lehetne ez Magyarországon is, hiszen éppen úgy működik, hogy kikényszeríti az egymásra figyelést, nem kényelmesíti el a vezetőket a lámpa meg a tábla.
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
A körforgalom a valaha volt
A körforgalom a valaha volt legnagyobb találmány utak tekintetében... szvsz
_____________________________
http://wilika.hu
Szerintem van jobb,
Szerintem van jobb, Hollandiában láttam: útszűkítés autósoknak, ami mellett két oldalt el tud menni a bicaj, de autó egyszerre csak 1 (az út kisforgalmú, kétirányú). Kb így:
|) (|
Elvileg az út hosszú és egyenes, de ezek miatt senki nem fog rajta autóversenyt játszani. Nálam eddig ez a csúcs. A körforgalom második :-)
Én ezt nem szeretem. Nem
Én ezt nem szeretem. Nem csak azért, mert egy bringás utánfutó boldog tulajdonosa vagyok, de ez a rendszer feltételezi, hogy egyszerre egy bringás fér el. Mert ha elég szélesre csinálod a bringás áthajtót, átmegy rajta a kocsi is.
Nálam a körforgalom a nyerő. Az tényleg lassítja az autóst (a biciklist meg gyakorlatilag alig). Mindig a tükörben kell keresnem az autókat a körforgalom után :)
A bringást alig? Hát
A bringást alig? Hát nemtom...megfigyeltétek már, h mifelénk 10ből hányan indexelnek kifelé? :|
a körforgalom valóban
a körforgalom valóban remek találmány. csak az a nagy baj hogy a magyar autósok jó részének fogalma sincs arról hogy hogy kell ott közlekedni. bár talán hogy egyre több lesz belőle országszerte egyszer csak megtanulják
Magyarországon is simán
Magyarországon is simán lehetne. Renitenskedő autósok most is vannak, elég lenne nekik jó sok fekvőrendőr, szűkítés és ilyesmik. Pl ha a Belváros úgy lenne kalibrálva, hogy kb 25-30-al lehessen haladni, mert különben szétmegy a kocsid és leharapod a nyelved.
Ugyan-ugyan...hát mire
Ugyan-ugyan...hát mire való az SUV? ;)
Mire? Ugyanúgy döccen a
Mire? Ugyanúgy döccen a fekvőrendőrön. Átlag SUV nem terepjáró, csak optikai tuningokkal megrakták azok számára, akik valamit kompenzálni akarnak.
Nálunk egy szintben az
Nálunk egy szintben az autós a gyalogos és a bringás? Úgy, hogy csak a térkő színe különbözteti meg ki hol haladhat?
Ez egy vicc :) komolyan.
A gyalogos és a bicajos eleve közlekedésképtelen lenne mert a járdán és bringasávon is keresztbe-hosszába parkoló autóktól max az úttesten tudna haladni:)
És akkor ez csak a legkisebb probléma, mert pl az autósok rendre a járdán előznének már ha épp nem zavarná őket ebben a parkoló autók.
Megnyugtatlak a gyalogos jelenléte nem zavarná ebben.
üdv WhiteCat
Szerintem ez a gondolkodás
Szerintem ez a gondolkodás hibás, azt tételezi fel mint ha a magyar autós természete inherensen más lenne, mint a német etc autósoké. Szerintem az egész csak szabályozás kérdése, aztán a szabályok rászorítják az embereket a normális viselkedésre. Ezért van, hogy a normális országból érkező autósok is szoktak úgy vezetni nálunk, ahogy otthon nem mernének.
A fenti rendszerhez elég lenne annyi szabályozás, hogy bármilyen helyzetben az autós a hibás, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, ezenkívül komoly baleseteknél normális mértékű büntetés (nem ejnyebejnye és felfüggesztett) + eü költségek és nem vagyoni károk érvényesítése a baleset okozóján (kb mint az USÁban). Mindenki úgy vezetne, mint a kisangyal.
+1 és még valami: Nagyon
+1 és még valami:
Nagyon nem bírom, amikor szakértők/döntéshozók azzal indokolják meg, hogy vmi fontos lépést miért nem lehet megtenni, hogy a magyar kultúra/társadalom még nem érett meg rá (pl. szexuális kisebbségek jogai, bringasáv a Nagykörúton). Viszont ha nem teszünk semmit, hirtelen mitől érne meg rá a társadalom? Ez csak kifogás.
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Nem úgy nem érett még:
Nem úgy nem érett még: hogy utólag se látja be, hogy az a kényszer az jó volt, az eredmény jó (előrébb van), csak belekezdeni volt nehéz. Ha pedig nem jó a másik miatt nem jó. Nem azt keresi, hogyan lehetne jobb, csak a sérelmeit emlegeti és az alapján szavaz.
Márpedig politikus szeretné megát újraválasztatni.
-
Zsurmi
Úgy szeretnék igazat adni
Úgy szeretnék igazat adni Neked, de menj ki az utcára nézz körül, és gondold át újra.
Szarnak nagyívben már most a szabályokra a magyar autósok. Nem egy olyan eset van mikor valaki 1 nap alatt kétszer is gázolt. Pedig az ember azt gondolná az elsőből már tanult. De nem.
Részegen gázolt, el vették a jogsiját. Szabadlábon védekezhetett. Nem kellett volna újra részegen gázolt, persze már jogsi nélkül mert az már el vették tőle.
Ilyeneknek akartok táblák és lámpák nélküli közlekedést?
Gyalog az életben nem mennél át az út túloldalára és ez lenne a legkisebb gond.
Pl a járdán gázolás mindennapos dolog lenne.
Épp csak azt nem írom, hogy szimpla gyalogos=10 pont, babakocsis kismamam=20 pont, stb.
üdv WhiteCat
Pár éve a HVG-ben írtak
Pár éve a HVG-ben írtak erről a megoldásról. Nem találom a cikket az online archívumban, de arra biztosan emlékszem, hogy ahol eddig bevezették, ott kivétel nékül jelentősen csökkent a balesetek száma. Függetlenül a korábbi szabályozástól vagy közlekedési moráltól.
===
bácsi a biciklin
bezonyám, nem olyan
bezonyám, nem olyan egyszerű dolog ez a pszichológia, néha csodákra képes :)
Zsoltee
De ugyanez a helyzet nálunk
De ugyanez a helyzet nálunk is: ha a futárokat nem számítjuk, sokkal kevesebb a kerékpáros baleset úttesten, mint szeparált kerékpárúton. a velem vagy egy csoportban, másképpen figyelek rád. Nem érzem fenyegetésnek a jelenlétedet.
===
bácsi a biciklin
nem a nol volt?
nem a nol volt?
Nem, HVG. Legalább öt
Nem, HVG. Legalább öt éve, de inkább több.
===
bácsi a biciklin
passz. HVG-ben csak ezt
passz.
HVG-ben csak ezt leltem, de ez jóval frissebb
Hát most jól beégtem. Ez
Hát most jól beégtem. Ez az a cikk. Köszi szépen.
===
bácsi a biciklin
Nahh, a lényeg, hogy
Nahh, a lényeg, hogy megvan.
Ők 2 n-nel írják a nevét, a keresőjük meg olyan, amilyen. (eláruljam a titkot? Drachten volt a kulcsszó ;)
most már csak az a - totálisan off - kérdés, hogy miért tűnt neked öt vagy több évnek a publikálás óta eltelt alig kettő :))
Mélylélektani kérdés,
Mélylélektani kérdés, félek belemenni. :-)
===
bácsi a biciklin
ez Monderman
ez Monderman elve?
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Tényleg, Monderman!... A
Tényleg, Monderman!... A feledés homálya. Meg is van:
http://en.wikipedia.org/wiki/Shared_space
===
bácsi a biciklin
persze, hogy az. ˘˘ dehát
persze, hogy az. ˘˘
dehát az eredetileg linkelt cikk felét is ő teszi ki.
Bezonyám :) Ha ő lenne az
Bezonyám :)
Ha ő lenne az LMP kormány közlekedési minisztere... na jó bilibe lóg a kezem :D
Zsoltee
poszthumusz? lévén idén
poszthumusz?
lévén idén januárban meghalt
elütötték a járdán?
elütötték a járdán?
Prosztatarákban halt meg 62
Prosztatarákban halt meg 62 évesen. (forrás) Kár, írtam neki emailt, de nem válaszolt, ezexerint már nem is fot.
Uhh tényleg... azért
Uhh tényleg... azért remélem lesz méltó utódja a közlekedésszervezés terén.
Zsoltee
Elsőre ijesztőnek tűnik,
Elsőre ijesztőnek tűnik, de mivel ők sem hirtelen Berlinben vagy hol valósították meg, egy bátrabb szellemű hazai polgármester is kipróbálhatná a saját "kisvárosában", nem tartom lehetetlennek, biztos kapna még eus pénzt is, meg ilyesmi... Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy pl egy Európa kulturális fővárosa cím miért csak arról szól, hogy hány új épületet és hány új programot találnak ki, kvázi kényszerből, hanem mondjuk egy közlekedésreformot is jelenthetne, ezzel pláne lehetne csalogatni a népeket, már csak a kíváncsiságra építve is. Vagy én vagyok megint naiv?
---------------------------------------------------
Én megrakom, Te meg tekered és mindketten szívunk;-)
én elakadtam a "4 millió
én elakadtam a "4 millió vezető honfitársunknál" ez meg milyen egy képtelen adat már, kérem szépen?
Zita
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
trek 3700 zölden-fehéren-virágosan
itthon is lehetne, nagyon
itthon is lehetne, nagyon komoly szankciókkal. pl autósnak örökre elvenni a jogosítványát. Biciklis-gyalogos magas pénzbünt, stb..
ha a józan ész nem veszi rá az embereket a kulturált közlekedésre, akkor a "félelem a büntitől" megtenné.
Azért a kölcsönös és
Azért a kölcsönös és közös jól felfogott érdekek egyeztetése sokkal jobb vezérlő elve egy társadalmi interakciónak, mint a büntetéstől való félelem...
www.gruppetto.hu
de sajnos az itthon nem
de sajnos az itthon nem működik :(
Tévedsz, legalábbis
Tévedsz, legalábbis szerintem. Nálunk csak a büntetéstől való félelem működik. Illetve még az sem. Hiába a magasabb büntetési tétel, az azonnali jogsi elvétel így is ittasan ülnek volánhoz, gyorshajtanak, szabálytszegnek, és gázolnak.
Akkor???
üdv WhiteCat
De, az működik. Csökkent
De, az működik. Csökkent az ittas vezetők száma, valamint kevesebb a szabályszegő is, meg talán még a baleseti statisztikák is jobbak. Múltkor olvastam a helyi sajtóban.
Valóban én is olvasdtam
Valóban én is olvasdtam valahol, de csak statisztikai értéke van mert sajnos a csökkenés nem elég lényeges.
Ha legalább 50%-al lenne kevesebb a szabályszegő. De nem. Mint tegnapi bringás gázolás is tanusítja már nem érik be annyival, hogy egy valaki elgázoljon, mindjárt ketten hajtanak rajtad keresztű.
Biztos ami biztos. És egyik sem hív mentőt nemhogy segítsen.
üdv WhiteCat
Én annak is örülök, h
Én annak is örülök, h javult a helyzet, de azt nem várom el, hogy egy intézkedéstől mindenki jó vezetővé váljon. Viszont míg a bringások állandóan az autósokat szidják, hogy szabálytalankodnak, előtte át kéne gondolniuk azt is, hogy kétkerekesként hányszor szegik meg a kreszt. Persze tudom, h az autó veszélyesebb, meg többen is vannak, de a mércének kettősnek kell lennie.
Múltkor eléggé viccesnek találtam, mikor egy cikket olvastam arról, hogy az autósok mennyire felháborodtak, mikor kaptak egy 100e Ft-os csekket otthon azért, mert áthajtottak egy helyen a piroson. De leginkább az volt a problémájuk, hogy miért nem tudatták ezt előre velük, hogy melyik lámpánál, mikor szerelik fel a kamerát, ez mennyire nem fer velük szemben.... Az miért nem jut eszükbe, hogy nem kéne állandóan áthajtani a piroson? Ennyire természetes, hogy még nekik áll feljebb?
így kéne lennie. amikor
így kéne lennie.
amikor egy dologra tiltás a válasz, az a legtöbb esetben impotenciát tükröz.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Van olyan forgalmi
Van olyan forgalmi környezet, ha lehet ezt így mondani, Magyarországon is, ahol lemérhető, hogy mennyire működik az amikor táblák és jelzőlámpák híján egymásra kell figyelnünk. Ez pedig az egyenrangú útkereszteződés. Zuglóban a kertvárosisas kis utcákban rengeteg ilyen van. Havonta látok totálkárosra tört autókat csak azon az útvonalon, ahol én közlekedek. És nem csak egyszerű koccanásokról van szó, hanem arról, hogy eleve úgy közelítették meg a kereszteződést, hogy esélyük sem volt elsőbbséget adni.
Nem tartunk ott, hogy ezt nyugodt szívvel be lehessen vezetni.
Olvasd el figyelmesebben a
Olvasd el figyelmesebben a fent írtakat. Az egyenrangú útkereszteződésnek nem sok köze van a topic elején vázolt megoldáshoz.
Egyébként pedig nagyon egyszerű a megoldás: méretes fekvőrendőrök minden irányból, rögtön mindenki lassan fogja megközelíteni a kereszteződést.
Nem tartunk ott, hogy ezt nyugodt szívvel be lehessen vezetni.
Miért, nem tudunk betont előállítani?
Szerintem ez marha jó! Csak
Szerintem ez marha jó! Csak a sok körforgalom lehet csúnya, a helyett kellene valami jobbat kitalálni. Mondjuk aki a szélesebb úton megy, azé az előny. Vagy minden kereszteződésben a jobbkézszabály érvényes. Ez mindjárt a száguldozás ellen is jó lenne!