Demszky Gábor elrendelte a gépjárműforgalom korlátozását Budapest egész területére. E szerint a naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járművek, míg a naptár szerinti páros napokon csak a páros és a 0-ára végződő rendszámú járművek közlekedhetnek (a rendszámtábla utolsó számjegye számít) a főváros közigazgatási határán belül.

Forrás: index.hu

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Gida képe

ahaaaa! ez az a hely, ahol

ahaaaa! ez az a hely, ahol bataapati penzt kap azert, hogy tarolja a dolgot, de a tole 3 meterre levo masik x telepules mar nem kap, pedig a dolog oket is erinti (es ebben nem csak az a szomoru, hogy ok nem kapnak, hanem az, hogy oket a hulladek nem feltetlen erdekli, csak azt banjak, hogy oket nem vette meg senki). Mindezt, az EN energiallatasom erdekeben. (nem mellesleg, egy baratom ott volt, amikor felmertek bataapatit. a foldretegeknel nem a valosagot kellett rajzolnia, hanem azt, amit a megrendelo elvart...) Es hol van itt az onrendelkezes? Aki ma meg meg sem szuletett, az is ugy dontott, hogy csilliard evig sugarzo dolgot akar a fold ala? es nem csak a fold ala, hanem az artalmatlanitas koltsegeit is az uncsiknak adjuk oroksegbe.
Esetleg mas pelda?

gida

2
Horka képe

Neked Don Quihote

Neked Don Quihote komplexusod van... :-(

3
lajhár képe

Mert nem tarja jó dolognak,

Mert nem tarja jó dolognak, hogy irdatlan mennyiségü rádioaktív hulladék kerüljön olyan tározókba, amelyek kiválasztásánál fontosabb szempont volt a költséghatékonyság, mint a biztonság? Hát tényleg, milyen egy hülye idealista az ilyen! De ne aggódj, kevés hatásuk van az ilyen sötétzöldeknek a világ folyására, ihatnak még unokáink zölden világító vizet...

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

4
Horka képe

A Don Quijote komplexus azt

A Don Quijote komplexus azt jelenti, hogy a dolgokat nem olyannak látja, amilyenek valójában, hanem olyannak, amilyen neki tetszenék. Don Quijote várkastélynak látta a fogadót, hercegkisasszonynak a lotyókat, óriásnak a szélmalmokat, és kész lett volna a legőszintébb meggyőződéssel meg is esküdni ezekre a nyilvánvaló valótlanságokra.
Így vagytok ti is az atomtemetővel, szent meggyőződéssel állítjátok, hogy az atomhulladék ki fog belőlük esni, és világítani fognak a sárgarépák a földben, de ez ugyanolyan bornírtság, mint a jehovisták folytonos világvége várása. És, úgy látom, éppen úgy nem vagytok meggyőzhetők, mint Don Quijote, vagy éppen a jehovisták. Innentől fogva nem tudok mást hozzátenni a dologhoz, mint hogy ideje lenne kezeltetnetek magatokat, mert ez nem normális.
Az atomtemetők BIZTONSÁGOSAK. A legszigorúbb előírások vonatkoznak rájuk, amelyek betartását a NAÜ rendszeresen ellenőrzi is. Egy jó szénmonoxidmérgezésre milliószor nagyobb esélyed van, minthogy egy atomtemetőtől bármi bajod legyen. Én nem is értem, mitől féltek ezzel kapcsolatban, hogy mi fog történni velük? Egy kiégett fűtőelem, vagy éppen a paksi dozimetrikus levetett köpenye sose fog úgy felrobbanni, mint Csernobil!

5
lajhár képe

Egyszer beszélgess el egy

Egyszer beszélgess el egy geológussal, mit gondol a Magyarországi tárolók megválasztásának gondosságáról. Egyébként egy kurva szóval sem mondtam, hogy atomenergia ellens vagyok. Régebben megírtam a véleménymet, kicsit árnyaltabb. És bárki bármit mind, a felhasználást is csökkenteni kell, bármennyire is nem tetszik ez, és igen, kell az elternatív energia és tágítani kell a lehetőségeit,és kutatni, és közben lehetőleg csökkenteni a hagyományos erőmüveket, És az atomerőmüvekből sem kéne talán több, még ha nem is mennék el tüntetni ellenük, mert az irreális, de seggre ne essek már , milyen biztonságos, mert úgye ha a valószinüség kicsi, de a lehetséges kár többtízezer kilomééter lakhatatlanná váló terület Európa közepén, akkor már had ne rángassam a vállam, hogy kicsi rizikó, kit érdekel.

"A Don Quijote komplexus azt jelenti, hogy a dolgokat nem olyannak látja, amilyenek valójában, hanem olyannak, amilyen neki tetszenék." Őáhh... Szentem mások kielemzéséhez és diagnosztizálásához, leminősitéséhez nincs jogod. A személyeskedés pedig jobbára az érvek elfogyása után következik egy vitában, vagy amikor az indulatok már felülírják a rációt.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

6
Névtelen képe

Évi 42 tonna rádioaktív

Évi 42 tonna rádioaktív hulladék cserébe 15GWh-nyi energiáért? Pfuj! Az sok!
Bezzeg a Gagarin hőerőmű. Az igen. Évi 40000 tonna kéndioxidot ereget(ett) a levegőbe, a megújuló energiaforrások önmagukban egyrészt megbízhatatlanok és egyenetlen teljesítmény-leadásúak másrészt ledarálják szegény madarakat és lekaszálják az eltévedt UFÓkat, a napelemek alatt kiszárad a fű (megfulladunk), a dunaszaurusz az ugye dunaszaurusz, azért fujj, a gázturbina üvegházat csinál stb. Szóval vissza a fára!

7
Horka képe

Ja... a sok gyagya

Ja... a sok gyagya atomellemest a gallérjánál fogva cibálnám el a Gagarinhoz, nézzék meg a holdbéli kopárságot, ami a külszíni fejtések után maradt... ha az erdők és földek letarolása közt kell választani, meg valahova jó mélyen a föld alá elásott és betonba öntött atomhulladék között, hát akkor szerintem nem kell sokat gondolkozni... akinek meg egyik sem felel meg, világítson petrojlámpával, mosson fateknőben, minden nap cepeljen föl 20 kiló jeget a jégveremből a jégszekrénybe, üzelemtesse pedálos áramfejlesztővel a kompjuterjét, és aztán felőlem mehet tüntetni a vízlépcső ellen, mert akkor, de csak akkor el tudom fogadni, mint kissé különc, de legalább különcségében következetes személyt.

8
Gida képe

ugy erzem, hogy szandekosan

ugy erzem, hogy szandekosan furcsan olvasod a hozzaszolasokat, vagy szemelyeskedsz es a komplexusaimat emlegeted. Tisztara ciki, hogy atom kerdesben tajekozott vagyok, de hat ez van, erdekelt a tema, utanajartam es nem abbol a szempontbol neztem a tenyeket, hogy nekem melyiket a legkenyelmesebb elfogadnom (melyik eseteben nem kell semmit tennem). Nem az atom es a fosszilis kozott kell valasztani (en pl. sehol nem irtam ilyet). Mi bajod a megujulokkal? Es nehogy mar en legyek a hulye, mert nem akarok az unokaimra szart, szemetet adossagot hagyni azert, hogy meg most jo sokaig elektromos fogkefet hasznalhassak, mert vannak emberek, akiknek ha az izmaikat kell hasznalniuk akkor ugy tesznek, mintha fateknobe kellene mosniuk...

A fuzios energian tobb evtizede dolgoznak annyi penzert, amennyibol mar megujulokkal lehetett volna betelepiteni az egesz foldet. egyelore sikertelenek a kiserletek.

gida

9
Horka képe

Semmi bajom a

Semmi bajom a megújulókkal, de tudod hány szélmalommal lehetne Paksot kiváltani?
kb. 1000 db-al! És akkor még mindig csak akkor van áram, amikor éppen fúj a szél. (A tájrombolásról, zajterhelésről, karbantartásigényről stb. már nem is beszélve.)
És bizony nem az elektromos fogkeféd a nagyfogyasztó, hanem a mosógép, mosogatógép, porszívógép, klímaberendezés, lapostévé, kompjuter, vagyis mindaz, ami a modern életforma része. Nem a fogkefét meg a 60W-os iróasztallámpát kéne elsősorban nélkülözni, hanem ezeket! Nekem ugyan semmi kedvem nincsen hozzá, és még mindig szívesebben hagyok néhány betonba öntött használt fűtőelemet örökül sokszáz méterrel a föld alatt az unokáimra, mintsem egy telifüstölt kopár üvegházat.
A fúziós energia meglesz idővel. A TBC gyógyításával is átkísérleteztek jópár évtizedet, de ki meri azt mondani, hogy kár volt rá költeni? :-)

10
Gida képe

A fuzios energiaval legalabb

A fuzios energiaval legalabb 30 eve kiserleteznek, eddig is rengeteg penzt oltek bele, az elmult x evben kitalalt technologiat most egy nagyobb letesitmenybe vizsgaljak. Viszont egyaltalan nem biztos, hoy a technologia valoban mukodokepes, azaz kepesek lesznek a plazmaallapotot huzamos ideig energianyereseges modon fenntartani. Egyelore egyik sem sikerult igazan. De meg legalabb 10 evig el sem keszul a reaktor, 2020ra teszik az elsot. Nem veletlen, hogy ebbe nem a haszonleso kapitalistak :) fektetnek penzt, hanem allamok.
Mindenesetre, ha a fenti kiserlet megoldodik, es minden jol sikerult, akkor sincs meg itt kanaan, mert azt is meg kell oldani, hogy hogyan vegyek ki az energiat a reaktorbol, hogyan csinaljanak belole villamosenergiat. Ezen kivul rengeteg anyag szukseges, olyan, ami birja az extrem neutronsugarzast, technikai kerdes van, amire ma meg OTLET sincs, nem hogy ipari meretekben, mukodokepes eromu. Leginkabb az a szo illik az egeszre, hogy schifi.

A megujulokban sokkal nagyobb lehetoseg van. plane magyarorszagon, es ezek a peldak nem szeleromuvek (nem kell kiszolgaltatottnak lenni a szel kenyekedveszerint, es nem napenergia, hanem letezo, allando, stb.):
http://index.hu/tudomany/kornyezet/ftsm090113/
http://www.gepnet.hu/index.php?func=hirek&hea=5&art=90

Es szerintem kombinalni kell a napot, a szelet, a biomasszat, a geotermikust es csokkenteni kell az energiafelhasznalast. De nem baj, nem nagyon sok ido kell, es kenytelen leszel te is meg en is, es nem szeretem/nemszeretem, es jaaaaj, az en munkamhoz feltetlen es mindenkeppen, mert csak autoval es repulovel es ha nincs klimam nem vagyok ember, es a plazmatvbol is csak a 3kmeres a jo. A termeszet majd szepen elrendezi a dolgot, mi meg majd utolag rohogunk a vitankon. :)

gida

11
Peta képe

Tokamak? :) Na azért nem

Tokamak? :) Na azért nem olyan sivár a jövó fúzióügyben...

12
Gida képe

mi az a tokamak? (tenyleg

mi az a tokamak? (tenyleg nem tudom)
es akkor mi a helyzet? erdekel a tema, mer hoty uty monjam, energiavalsag van, ize.

gida

13
Horka képe

Kár terelned az autóra,

Kár terelned az autóra, mert nem erről van szó, hanem hogy ha nem használhatunk elektromos háztartási gépeket, akkor bizony a házimunka ismét teljes embert kíván majd, ez pedig a szabadidőnkre megy, vagyis az életszínvonal radikális esésével járna. Egy áramkorlátozás társadalmi következményei beláthatatlanok lennének, és hiába kísérleteznek évtizedek óta a "zöld energiával", a lakossági igényeket egyelőre még a Paksi Atom, a hőerőművek, és nem kevés import fedezi. Utóbbi kettőt érdemes lenne egy másik atommal kiváltani, legalább "átmenetileg", amíg valaki valami jobbat ki nem talál. Abban a pillanatban felőlem az összes atomot le lehet állítani, nekem ugyan semmilyen érzelmi kötődésem nincs hozzájuk.
Egyébként a földhő kitermeléséhez is villanyáram kell, nem is kevés. És még egyelőre senki sem tudja, hogy milyen környezeti károkat fog okozni a föld folyamatos hűtése! Ettől függetlenül érdemes hasznosítani ahol lehet. Nincs is ebben nagy újdonság, Újlipótvárosban jópár házat fűtenek termálvízzel sok-sok évtizede. Sajnos elég nagy a karbantartásigénye a dolognak, rendszeresen savazni vagy cserélni kell az elvízkövesedett csöveket, mert néhány év alatt akár több centis lerakódások képződnek a csőfalakon.
A hőszivattyús rendszerek, napelemek viszont mai formájukban sűrűn lakott területeken egyszerűen nem alkalmazhatóak, mert nincs annyi tetőfelület illetve földterület, ami egy 4-10 emeletes ház energiaigényét kielégítené. Ez biztos, hogy nem a jövő útja, legalábbis a nagyvárosokban nem. A tanyavilágban talán... bár ott még sosem volt szmogriadó.

14
Névtelen képe

Nekem konkrétan nem a

Nekem konkrétan nem a megújuló források jelenlegi alkalmatlanságával van persze a legnagyobb problémám, hanem az elv földhözragadt voltával.
A felsoroltakon kívül úgy a víz, mint a geotermikus energia nagyon is kézenfekvő lenne. A Kárpát-medence legnagyobb gazdasági-stratégiai potenciálja közismerten ebben van, ebből a két adottságból lehetne pillanatnyilag lépéselőnyre szert tenni a parttalan versengésben legkönnyebben. Ha ez legalább egy normális ország (mondjuk egy XIX.szzd. végi friss nemzetállam, vagy egy békésebb természetű dikatatúra) lenne.
Globálisan nézve viszont aggasztó a helyzetünk. Kozmikus értelemben tökéletesen kiszámíthatatlan a jövőnk. Egyelőre nemhogy a bolygó pályáját nem tudjuk módosítani, de még az időjárást se nagyon, az éghajlatot pedig egyáltalán nem. Sőt: ott tartunk, hogy egyelőre egy közeli csillag életműködésén csüngünk, az energiatermelése csekély (mégis szinte kizárólagos jellegű) hányadát hasznosítva.
Minőségileg tehát a megújuló energiaforrások az elvi kifogyhatatlanságukat leszámítva semmiben nem különböznek a fosszilis hordozóktól. Ez közhely, tudom.
A kvantummechanikai felismerések és maghasadás az első és nagyon kezdetleges lépcsőfoka a nagykorúvá válásunknak. Beláthatatlanul sokat és nagy tempóban kellene viszont csak ahhoz fejlődni, hogy legalább páran le tudjunk lépni, amikor az esetleg szükséges lesz.
Ehelyett sokan vissza akarnak térni az oviba, kiszolgáltatni az emberiséget a természet kénye-kedvének.
Ezért tévút napelemekkel, meg szélmalmokkal elfedni a legaggasztóbb problémákat és az időt vesztegetni efféle zsákutcák tökéletesítgetésére.

15
Anser képe

Akkor foglaljuk össze, hogy

Akkor foglaljuk össze, hogy milyen változást hozott a magyar szmogriadó: A múlt héten, amikor még nem volt, MINDEN autóst megkértek a gépkocsihasználat mellőzésére. Most, hogy bevezették, már csak MINDEN MÁSODIK autóst kérnek meg ugyanerre. Ha ettől nem fog javulni a levegő…

16
Anser képe

Ezt most találtam a

Ezt most találtam a www.levego.hu -n A Demszkynek írt levél is érdekes, de ezt most nem másolom ide:

Pénzbüntetés jár a szmogriadó megszegéséért

Súlyos pénzbüntetés jár annak, aki nem tartja be a szmogriadó korlátozásait – erről tájékoztatta levélben Demszky Gábor főpolgármestert és Tóth Gábort, Budapest rendőr-főkapitányát a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács András felhívja a figyelmet arra, hogy a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) kormányrendeletet szerint az önkormányzat jegyzője köteles megbírságolni azt, aki megszegi a szmogriadó-rendelet előírásait. A kormányrendelet 8. számú melléklete kimondja, hogy 25 000 és 100 000 forint közötti bírságot köteles fizetni az, aki a szmogriadó elrendelése esetén nem (esetleg késve vagy részben) hajtja végre a szmogriadó intézkedési tervben előírt intézkedéseket.

A jelenlegi helyzetben, amikor a levegő szennyezettsége többszörösen túllépi az egészségügyi határértéket, és emiatt emberek tömegeinek egészsége forog veszélyben, a rendőrségnek kötelessége minden lehetséges intézkedést megtenni, illetve intézkedést kezdeményezni annak érdekében, hogy a szmogriadó-rendelet előírásai maradéktalanul betartásra kerüljenek. Tehát amennyiben a rendőrség azt észleli, hogy valaki megszegi a szmogriadó-rendelet előírásait, akkor erről köteles értesíteni az önkormányzat jegyzőjét, aki majd kiszabja a bírságot.

A Levegő Munkacsoport elnöke levelében arra kérte főpolgármestert és a rendőr-főkapitányt, hogy gondoskodjanak a szmogriadó szigorú betartásáról oly módon is, hogy szankcionálják az előírások megszegőit. Nem szabad, hogy a társadalom azt lássa, hogy Magyarországon következmények nélkül maradhat egy fontos jogszabály be nem tartása.

17
dova képe

Miért nem tudunk egyszer a

Miért nem tudunk egyszer a mocskos kapitalista módszerekből valamit magunk hasznára alkalmazni?
Van ugyebár a terror, terrorizmus, terror, terror ellenes háború, terror.... szóval az amcsi színkód, a nép riogatására.

Miért nem tájékoztatják a hazai népet annak analógiájára?
Alap tézis lenne, hogy egy esetleges szmogriadó elrendelése esetén páros nap a páros-, páratlan nap a páratlan rendszámú autók közlekedhetnének.
Ha valaki nem tartja be, akkor a helyszínen elkobozzák az autóját.
...és ehhez jönne a bizonytalansági tényező. A riadót bármikor elrendelhetik és azonnali végrehajtást eredményez.
Ehhez társulhatna a sajtó a naponta megjelenő, sokszor egymásnak ellentmondó, kétségek között hagyó cikkeivel, valamint a bankok a bedőlő autófinanszírozásaikkal. Mondhatni, tiszta Amerika lenne.

Onnantól kezdve nem hiszem, hogy sok dugó miatt kéne bosszankodnunk és talán a levegő sem lenne ilyen cseppfolyós.

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

18
qkac képe

az itt a gond, hogy a

az itt a gond, hogy a "kemény mag" örül, hogy végre van miért bele rúgni az autósokba. valójában a probléma abból indult ki, hogy a bringások nem értenek egyet a felesleges autóhasználattal. én sem, ezért is bringázok, amikor tehetem. de azt tudomásul kéne mindenkinek venni, hogy nem mindenki a belvárosban autózik két utcányit, az csak egy kis százalék. nagyon sokan vidékről járnak nap mint nap a városba és vica versa. és mondhatjátok, hogy ott van a tömegközlekedés. valóban. csakhogy biztos az óvodában a vidéki kisvárosban vigyáznak a gyerekekre amig apu, anyu hazaér a hatalmas fővárosunkból. biztosan nyitva lesznek az élelmiszer boltok is későn este, mire hazaérnek a kisvárosokba tömegközlekedéssel. be kéne látni végre, hogy nagyon sokan nem a kényelem miatt választják az autót, hanem azért mert szükséges. rengetegen utálnak autózni, de kell, mert máshogy nem tudnak emberi körülmények között eljutni a munkahelyükre, és onnan haza. közös autóhasználatot meg felejtsük már el! miért hozná-vinné a kollégáit valaki nap mint nap a saját autójával, amire milliókat költ, és nap mint nap felelősséget vállal a használatával esetlegesen okozott balesetekért/anyagi károkért? a kollégák biztos nem fognak arányos anyagi és felelősségi hányaddal beszállni az utazásba. tehát ezt el kell felejteni. és nem a rendszámfelezés alapján kell szűrni a forgalmat. károsanyag kibocsátás szerint kell meghatározni szmog esetén, hogy ki mehet, és ki nem! akár a járműben férőhelyre leosztott /fő szennyezést figyelembe véve, hogy ne mondhassa senki, hogy a buszok nagyon szennyeznek. persze, a belvárosban praktikus a bringa és a bkv. de jelentősebb távolságokra nagyon kevesen tehetik meg, hogy ne használjanak autót (idő/egészségi állapot vagy akármi egyéb ok miatt)

19
Zsurmi képe

Ne magadból indulj

Ne magadból indulj ki...

Más nem tudom, de annak örülök hogy kicsit az orruk alá lett dörgölve, hogy ők az okozói a szmognak. Nem az üregi nyulak!

-
Zsurmi

20
jenessanyi képe

Mi sosem azokat az embereket

Mi sosem azokat az embereket basztattuk szerintem akiknek az autó a legjobb alternatíva (legalábbis én). Hanem azokat, akik tudatosan döntenek amellett, hogy kiköltöznek minél messzebbre, hogy ne kelljen a szmogot legalább otthon szívni, és ennek fejében nap mint nap autózik, és ezzel növeli a szmogot. Vagy azokat, akik könnyen meg tudnák oldani máshogy, csak lusták rá. Persze, itt megint jön az hogy miért pont én ne járjak autóval? Azért, hogy ne fulladjunk meg mindannyian. Ha a szomszéd hülye, az nem azt jelenti hogy neked is annak kell lenned.

21
qkac képe

"tudatosan döntenek

"tudatosan döntenek amellett, hogy kiköltöznek minél messzebbre, hogy ne kelljen a szmogot legalább otthon szívni, és ennek fejében nap mint nap autózik"

mindenki a lehetőségeihez képest eldöntheti, hogy hol akar élni, és a szükségleteinek megfelelően választ munkahelyet! ott élek, ahol anyagi hátterem alapján a legjobb körülmények között tehetem, és ott dolgozom, ahol a legjobban kereshetek. ha a két hely távol van egymástól, azt nem hánytorgathatod fel! legfeljebb irigykedhetsz, amiért én jobban élek mint te, viszont erről már csak te tehetsz.. (ne E/1-ben értsd, belvárosban lakok, és bringával járok dolgozni)

22
Peta képe

A car sharing sok helyen

A car sharing sok helyen működik. Ma az én kocsimmal, holnap a kollégáéval, stb. Meló után sokszor a kedvesem is együtt jön egy darabon a munkatársaival kocsival. Szóval ez nem egy ördögtől való dolog.

23
Gida képe

papam nemetorszagban el. ott

papam nemetorszagban el. ott mukodik. minden nap mas szedi fel a csapatot. sot, most azt vezettek be, hogy minden heten mas foz az egesz csapatra.
persze, ok hulyek, mert tok sok penzt sporolnak a benzinen, mikozben milliokat koltottek az autoikra.

en a belvarosban lakom. a 10 autohasznalo szomszedom kozul egy dolgozik "viszonylag" messze. (persze, ez egy olyan "messzi" tavolsag, amit a 8 eves lanyom siman megtett biciklivel). a tobbiek 3 kmnel tobbet nem tesznek meg.

es barhogy csurjuk-csavarjuk: egyetlen auto sem allit elo ma tiszta levegot. minden autobol karosanyag jon ki. es van olyan indok, amire a tarsadalom azt mondja, hogy ok (mento, rendor, torott lab, butor, 20 perces ut 3 ora bkv-val, egyeb havaria, stb), de az autozasok nagy tobbsege egyeni okokkal (neki az ido penz, nekem meg az egeszsegem penz, meg a kozerzetem penz) magyarazhatok. Es igen, a gyarak tobb kart okoznak, de en EGYENILEG, nem tehetek a gyarak ellen rovid ido alatt. Egyenileg onkorlatozok es pl. nem koltozok ki cinikusan az agglomeraciobol, hogy aztan a sajat kenyelmem miatt masok orra ala pofogjek.

gida

24
Horka képe

Toleranciából pityorka! Mi

Toleranciából pityorka!
Mi egyénként szoktuk egymást vinni a kollégákkal. Ha véletlenül egyezik az utunk. Két-három hetente egyszer van ilyen. Persze az is igaz, hogy itt a kötetlen munkaidő is ellenfél... az egyik törzsidő végén elhúz, mert nincs melója (vagy otthon fejezi be), a másik bent marad túlórázni... de ha állok a buszmegállóban munka után, sokszor látok három-négy emberrel megrakott autókat távozni. Más kérdés, hogy lehet, hogy abból kettő kiszáll a Moszkva téren, egy a Fény utcánál, és utána már csak egy emberrel megy tovább a kocsi Újpestig, és lehet köpködni, hogy "persze, a rohadék egyszem magában ül benne." :)
A károsanyag kibocsátás szerinti szűrést nem tartom igazságosnak, hiszen ez gyakorlatilag vagyoni állapot szerinti diszkriminációt hozna be: a hájas újgazdag autózhatna a szuperkörnyezetbarát audijában, a csóró jutalékért dolgozó futár, mosógépszerelő stb. meg ki lenne tiltva a "csak" euro-2-es suzuki swiftjével, és éheznének a gyerekei, hát szerintem ez aligha volna helyes így! Az egész kérdésnek ez a sarkallatos pontja: hogyan lehet hatóságilag eldönteni azt, hogy kinek feltétlenül szükséges kocsikáznia, és kinek nem? Szerintem nagyjából sehogy. :-( Az állampolgárok önkorlátozása lenne az egyetlen esély. Mindenki vonja felelősségre a saját mikrokörnyezetét, amelyet ismer! Én is megkérdeztem a páratlan számú főnökömtől, hogy-hogy kocsival jött be, amikor három villamosmegállóra lakik a különjárat végállomásától, és szmogriadó van. Motyogott valamit, hogy nem is tudta... talán legközelebb már nem fog ilyet csinálni.

25
lajhár képe

Ha mindenkit kitiltanak a

Ha mindenkit kitiltanak a belvárosból, az is egyenlő elbirálás...csak röpke gondolat.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

26
Horka képe

Ezt persze lehetne, de még

Ezt persze lehetne, de még Londonban sem merték megtenni. Csak behajtási díjat vezettek be, de mára már arról is kiderült, hogy nem vált be, elgettósodott a város, és éppen most csökkentették felére a lezárt zónát. Nem lehet ma már autó nélkül létezni. Még Londonban sem, ahol nagyon nem olyan a tömegközlekedés, mint Budapesten. Ráadásul a városunk szerkezete sem nagyon teszi lehetővé a lezárósdit. Ha csak azt veszed, hogy mindjárt kiesne a forgalomból három híd (köztük a 2x3 sávos Erzsébet Híd), hát már ez halálos döfés lenne a bp-i közlekedésnek! Képzeld el, hogy ha valaki el akarna menni mondjuk a Blaháról a MOMba, és ehhez körbe kéne mennie a Nagykörúton vagy a Hungárián... hát ez környezetvédelmi szempontból sem kívánatos! Minél gyorsabban és minél rövidebb úton célba érnek az autósok, annál kisebb a szennyezés, ez ennyi.

27
lajhár képe

Egyik kéz ad, míg a másik

Egyik kéz ad, míg a másik elvesz. Csak akkor lehet lezárni a renszert, ha utána jó és hatékony tömegkölekedéssel mennek a MOM-ba.(persze az élénkülő helyi kereskedelem miatt egyre ritkábban, ugyebár...) Egyébként nem lezárni kell, korlátozni kell. Hogy a legtöbbeknek ne érje meg. Persze ehhez struktúra és szemléletváltás kell...na jó, beleért a kezem a bilibe.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

28
Horka képe

hihihi, akkor demszky

hihihi, akkor demszky félkaru lehet, mert csak elvenni szeret! Adni... mintha a fogát húznák, és akkor is csak tessék-lássék: húz egy sárga csíkot a járdára, és már az egekig sztárolja magát, hogy ő mennyi bicikliutat épített (sicc!)

29
Vehicular cyclist képe

Nagyon nehéz kérdést

Nagyon nehéz kérdést teszel fel: kinek van nagyobb szüksége autóra? Oké, szobafestő a létrájával meg a diszperzites kannájával ne menjen busszal. De mi van akkor, ha egy minisztériumi osztályvezető a piachoz képest nyomott bérét parkolással meg autóhasználattal nyomja fel a munkáltató? Ha nem használhatja az autóját, nem tudja realázálni ezt a juttatást, olyan neki, mint a reálbércsökkenés.
De az is igaz, hogy a nagykörúton védelmi pénzt begyűjtő kopaszmercis sem mehet villamossal: annyi pénzt felelőtlenség lenne szállítani a zsebtolvajokkal teli bkv-n. Szóval neki is kell az autó.

Aztán a butikban dolgozó, köldökvillantós csajszi a munka után még el kell, hogy menjen a szoliba, meg aztán még vacsorára is meghívták, este már nem mehet haza egyedül, húgyszagú aluljárókon, összehányt villamossal. (és még van öt perc gyalog a megállótól a kiégett lámpás mellékutcábban).

Szívás na. Nem is tudom, hogy éltek régen, autó nélkül.

30
Horka képe

És ezt még sokáig lehetne

És ezt még sokáig lehetne ragozni. Mert pl. mi van akkor, ha a szobafestő kiviszi a létráját meg a vödreit első nap, és aztán még három napig dolgozik ugyanazon a helyszínen? Nem lehet neki rendeletileg előírni, hogy felvonuláskor/levonuláskor használhatja a kocsiját, közbenső napokon meg nem.
A minisztériumi osztvezről is elmondható, hogy télen nyugodtan járhatna busszal, de a 36 fokos rekkenőben ugyan már hadd ne tömegközlekedjen háromrészes öltönyben, mert olyan hőgutát kap, hogy a mentő viszi el.
A kopaszmercisnek sem lehet előírni, hogy n+1 Ft kp birtokában jogosult használni, az alatt meg nem, mert hiszen üres zsebbel indul...
Bizony, arról sem lehet senkitől igazolást kérni, hogy munka után hajnalig fog lumpolni, amikor már nincs közlekedés, vagy hogy ki akar menni tanyára.

A régiek meg úgy éltek, hogy megfizethető volt a konflis meg a fuvaros, de még a villamosjegy is. Most meg egy taxi, bútorszállító vagy akárki úgy elkéri a nettó fizetésed 10%-át egy útért, hogy a szeme sem rebben, és bizony villamosozni is igen drága, ha csak alkalmilag teszed, és nincs havibérleted. Hát ez a különbség.
Meg azért a századforduló körül nem is volt ennyi csetreszük a népeknek, és ami volt, az is kézben mozgatható méretű és súlyú kivitelben készült, pontosan arra való tekintettel, hogy úgy is mozgatták.

31
lord képe

"Tízszer annyi

"Tízszer annyi légszennyező anyagot füstölnek a levegőbe a korszerűtlen gépkocsik, mint katalizátoros társaik, szmogriadó idején mégis közlekedhetnek. A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) szakértői szerint a szmogrendelet finomításra szorul.

Kiindulásnak elég lenne olyan rendeletet alkotni, ami a levegőt leginkább szennyező járművek közlekedését megtiltja szmog esetén. A jelenlegi fővárosi szabály ugyanis csak azt írja elő, hogy a rendszámtáblájukra ragasztott hatszögletű, sárga matricáról felismerhető, a legalapvetőbb károsanyag-kibocsátási előírások betartására is képtelen gépkocsik október 20-a és március 8-a között nem hajthatnak be Budapest belső területeire 2009-től. Egyéb korlátozás nem vonatkozik rájuk.

Magyarul: ezek a kocsik a szmogriadó ideje alatt páros rendszámmal a páros, páratlan rendszámmal a páratlan naptári napokon a kevésbé környezetszennyező, katalizátoros járművekkel együtt füstölhetnek a város útjain. Eközben a kétütemű Trabantok vagy a szabályozatlan katalizátorral utólag felszerelt, özönvíz előtti Ladák kipufogóján legalább tízszer annyi légszennyező anyag távozik, mint a korszerű, az EU környezetvédelmi előírásainak megfelelő személygépkocsikéból."

http://nol.hu/lap/mo/lap-20090114-20090114_01-13

vö.:
Haladékot kaptak a trabantosok
illetve
Még 12 évet kaptak a kétütemű járművek

32
qkac képe

nem szmogriadó kell a

nem szmogriadó kell a forgalom csökkentéséhez, csak egy kis ónoseső:) komló-pécs-bp úton (kb 225 km) csak egy-egy teherautó, néhány személyautóval megbolondítva. hihetetlen jól lehet hasítani a 6-oson, szinte végig refivel. bp-en is minimális a forgalom a belvárosban.