Az elmúlt három hétben a Koppenhágai autósokat akartam "boldogítani" de nem sikerült. :D
Nos Koppenhága nem az a város ahol a kerékpározást elnyomták az évek alatt sőt, a villanyszerelő, postás, az utcaseprő mind kerékpárral közlekedik.
A tömegközlekedést is megtervezték és működőképessé tették. Az S-train (nagyjából a HÉV-nek felel meg) Bp.-i viszonylatban a következő képen járna hogy csak pár csomópontot említsek : Vác- Nyugati pu. (föld alá) Batthyányi tér - Gellért tér - Kelenföldi pu. - Biatorbágy. Vagy a Nyugati pu. után végig a körút alatt a Boráros térig ahol fel a 2 villi vonalán ki Ráckevéig a hosszabb verzióban.
A kerékpárosok dánia Szent Tehenei. :D Az arab taxis is zokszó és agresszivitás nélkül tűri szabálytalanul jobbról előző és a jobbrafordulását akadályozó kerékpárosokat.
Isteni volt ott kerékpározni.
Pár érdekes helyi szokás: Balra ha nincs kiépített kerékpáros balra kanyarodó sáv nagyobb lámpás kereszteződésben akkor a kesztező utcában jobbra kiállnak és innen mennek át.
Ha ott felejted a bringádat valahol akkor 2-3 hónap múlva a rendőrség (nem mások) begyűjti.
Képek meg itt: http://picasaweb.google.com/haggyma03/KoppenhagaKerekpar#
Még írok mára ennyi.
haggyma













Ilyet szoktam én is
Ilyet szoktam én is álmodni csak, hát reggel csörög a vekker és véget vet a csodának...és ledudálnak a Tétényin. :)
-------------------------------
a bigtétényi kerékpáros bandita
haggyma te most direkte
haggyma te most direkte bosszantasz itt minket? :)
_________________________
Priority for People, rather than automobiles
Nem, csak azon gondolkozom
Nem, csak azon gondolkozom menekült kerékpárosként dán állampolgárságért folyamodok. :DD
És mikor reggel felébredek...
haggyma
------------------
http://bringapolo.extra.hu
http://kojo.extra.hu
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Ez fotosop, én értek ám
Ez fotosop, én értek ám hozzá! Tudom, hogy kifotosoppoltad a több kilométeres dugót a képről, hogy vagánykodhass nekünk! :D
_____________________________
http://wilika.hu
Itt az autós dugó az az ha
Itt az autós dugó az az ha csak a második lámpaváltásra érsz át a kereszteződésen. :D
Pedig az a kép 2009.01.19. hétfőn 11:04-kor készült. Egy a fontosság szempontjából a Nagykörúttal egyező útról.
haggyma
------------------
http://bringapolo.extra.hu
http://kojo.extra.hu
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Akkor sem versz át
Akkor sem versz át minket!
Nappal egy úton kilométerben állnak az autók, ez egy természeti törvény. Még a hülye is tudja.
_____________________________
http://wilika.hu
Így van. A forgalom, az egy
Így van. A forgalom, az egy önálló entitás. (Én a 1,5x szélesebb bringasávnál sokalltam be.)
;)
basszki etz a mozis kép
basszki
etz a mozis kép mennyire durva! és hogyan szedik ki:) gondold el, pesten ezek mennyi ideig keresik a parkolóhelyet a mélygarázsban vagy az utcán, aztán rohannak...
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Szerintem ez legoland, csak
Szerintem ez legoland, csak túl élethűek a figurák, így a 21.században ;)
bonnie
egyébként tényleg olyan
egyébként tényleg olyan az egész város :)
nekem is ez volt az első benyomásom. legoland.
minden olyan emberi léptékű. a 4-5 emeletes házak is olyanok, mintha sokkal kisebbek lennének.
megtanulok azonnal dánul
megtanulok azonnal dánul és odaköltözöm...:)
Koppenhága azért jó, hogy
Koppenhága azért jó, hogy létezik, mert megmutatja azt, hogy érdemes élni.
Azért mi is sokat fejlődtünk. Míg az ország szinte egésze folyamatos lecsúszásban van, a kerékpározás rengeteget fejlődött még ebben a mocskos fekete városban is.
Egyszer majd élhető helyet csinálunk belőle, nyugi.
Dávid
www.polopokol.hu
Ahogy a képet nézegettem,
Ahogy a képet nézegettem, feltűnt, hogy ott is van bukó nélküli közlekedő...ebből látszik, hogy fotosoppoltak a képek :D
-------------------------------
a bigtétényi kerékpáros bandita
Ha ott felejted a bringádat
Ha ott felejted a bringádat valahol akkor 2-3 hónap múlva a rendőrség (nem mások) begyűjti.
én úgy tudom hamarabb is. unokatesóm elment 3 hétre erdélybe, s mire visszaért, elvitték a bringáját.
meg lopják is a bicókat, csak a helyieket ez valahogy nem rázza meg, egyszerűen vesznek másikat, de jobb lakatra nem költenek...
Nem a lakaton múlik. Ennyi
Nem a lakaton múlik. Ennyi bicajt egyszerűen nincs mihez kikötni. Ezért inkább csak önmagához zárják, és mennek dolgukra. Ha ellopják, vesznek egy másikat 20€-ért. Így mindenki roncsokkal jár.
hf, aki arra fordítja a szabadidejét, hogy az észak-pesti bringásoknak jó legyen
Hihetetlenek ezek a képek,
Hihetetlenek ezek a képek, talán majd egyszer itt is... ha nem is én de majd a dédunokáim :) így kerékpározhatnak Budapesten 2109-ben :).
sírok, sírok... tuti nem
sírok, sírok... tuti nem élem meg, hogy ilyen legyen itthon...
Pár hete voltam Bécsben,
Pár hete voltam Bécsben, bringáztam is. Nem egy Hollandia vagy Dánia, de azért egész normális, sok a bringasáv, lehet kölcsönözni szinte ingyen.
Abban reménykedem, hogy az attitűd ozmózissal szépen elterjed a dunántúli magyar városokra, aztán Budapestre, majd meg sem áll az Alföldig :-)
aztán körbemegy a
aztán körbemegy a világon, és ad egy újabb löketet, mire ideér:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
nem jársz itthon
nem jársz itthon véletlenül szombaton?
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
írtam magánba'
írtam magánba'
sajnos saját magam nem
sajnos saját magam nem tapasztalhattam, de egyik pajtim kint tanulgatott pár hónapot és mesélt sokat tényleg egy fákin bringás párádájz, de az igazsághoz azis hozzátartozik, hogy a dán tömegközlekedés ugyan büntet de magyar pénztárcához viszonyítva a világ pénze ott tömegközlekedni, pajtim nemnagy bringás de a második héten vett egy 20eurós "roncsot" hogy maradjon pénze enni x)
Mi van veled
Mi van veled felnőtt????
Azt hallottam, hogy állítólag bicikliket lopkodol odakinnt, vagyis elfelejted őket visszavinni, mert annyira bepálinkáztok :)
Erről nem nyilatkozol?
csak az ügyvédem
csak az ügyvédem jelenlétében, nyilatkozom. :D
Kedeves ismerősőmmel akartam megtudakolni hogy mikor bringapoloznak (állítólag beszéli az angolt :( ). Kiderült poloznak nem nagyon mert tél van és nincs világítás a polopályán ahol játszani szoktak. Megkérdeztük tudnak-e olyan helyet ahol viszonylag olcsón lehet bringát bérelni mivel horror árral már találkoztunk. Azt mondták egy-két napra szívesen odaadnak egy féktelen fixit, és egy singlespead bringát. Közben áttértünk arra a témára hogy hol lehet nagy takarófoliát venni. Majd megbeszéltük hogy holnap vissza megyünk a bringákért.
Másnap vissza mentünk és csak az egyik srác volt bent. Úgy tűnik itt lett elkövetve egy kis kommunikációs bibi: beszélgetünk arról meddig maradok Koppenhágába és a bringa vissza vitelről is, és bennem a nem probléma ha mentek el és akkor hozzátok vissza maradt meg a tolmácsolásból, erre rá is kérdeztem, azt végül is itt lett elcseszve a dolog: mégse így értették. Nagyon nem szeretem a félre értéseket. :C
haggyma