Ezen a fórumon olvastam tegnap valakinek a kommentjében azt a szókapcsolatot, hogy esés szüzesség elvesztése. Na, azt hiszem ez ma nekem is megvolt. Persze estem már el korábban is bringával, de leginkább közel álló helyzetből, főként a tapasztalatlanságom miatt, kezdő fővárosi bringásként. Olyankor jól kiröhögtem magam, aztán továbbmentem, és tanultam a hibáimból.

Kezdeném a legelején. A Bringaexpo után valamelyik katalógusban megláttam álmaim spd cipőjét, amit közel három hét keresgélés után sikerült is megszereznem. Persze volt annyi eszem, hogy nem Pesten, a forgalomban kezdtem el megtanulni használni, hanem vidéken, ahol egyedül eshettem-kelhettem. Ez volt előző hétvégén. Gondoltam, ma a CM-re is abban megyek, végülis egész jól megtanultam már benne járni, vagyis inkább tekerni.

Nem is volt semmi komoly problémám, míg nem elindultunk hazafelé a Városligetből. Igazából csak foszlányokra emlékszem. A párom kicsit befékezhetett előttem (kb. 20 km/h-val mehettünk csak a sok ember miatt), én már nem tudtam kikerülni, és rámentem a hátsó kerekére. Aztán dőltem oldalra, mint a liszteszsák. Az, hogy az spd-t már nem tudom kioldani a másodperc töredéke alatt futott át az agyamon, úgyhogy nem is nagyon próbálkoztam. Először bal oldalamat vertem be a betonba, aztán az állam, majd koppant a sisakom.
Kellett egy kis idő, mire eljutott a tudatomig, hogy most akkor hol vagyok, és mi van, meg fel tudok-e kelni egyáltalán.

Ezúton szeretném megköszönni azoknak a segítségét, akik megálltak, és kérdezgették, hogy jól vagyok-e.
És legfőképpen Semico-nak, hogy összeszedte a biciklim :)

Az esést egyébként horzsolásokkal, meg egy tenyérnyi zúzódással az oldalamon megúsztam. A kisujjam meg nehezen mozog, de jó esetben a kezem is csak meghúzódott. A bringámon maradandó sérülés csak a bandázson keletkezett.

Tanulság: sisak az kell! Bár azt hiszem a rajtam lévő kesztyű is jó szolgálatot tett.

Ez volt egyébként a második CM-em. És ami a legjobb volt benne, hogy sikerült meggyőznöm a párom, hogy tekerjen velem. Őt, aki valószínűleg totál idiótának tart amiatt, hogy ebben a városban biciklivel közlekedem, és ő aki a kocsi nélkül egyébként sem lehet létezni elvet vallja. De hátha ezután a nap után meggondolja magát:)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Mick képe

Jobbulást

Jobbulást Neked!

Szerencsére én nem estem, de láttátok a Város ligetben a mentőt? Először nem tudtam, hogy kiért jön, de később megtudtam, hogy egy tizenéves kissrác ismerősömet vitte el. Akkorát esett, hogy szegénynek eltört mind a 2 csuklócsontja és valami porc is kimozdult a helyéről.

Nővérével beszéltem ma este, és mondta, hogy olyan kórterembe vitték, ahol más CM-es sérültek feküdtek még rajta kívül. Idézem: "kórházban van a többi CM hadirokkanttal egy szobában"

Gondoljunk rájuk is kicsit!!!

2
Krisztab. képe

Ajjaj, jobbulást

Ajjaj, jobbulást nekik!

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

3
Törzsmókus képe

orvos ismerősöm mesélte h

orvos ismerősöm mesélte h eddigi CMek alatt általában ügyelt, és mindig nagy roham volt a traumatológián... :S

jobbulást minden hadirokkantnak :)

4
Flicka képe

Akkor ezúton is jobbulást

Akkor ezúton is jobbulást kívánok minden sérültnek! De azért ez ne vegye el senkinek a kedvét a bringázástól!

Flicka

5
qkac képe

a bajcsy andrássy sarkon

a bajcsy andrássy sarkon miért volt mentő?

6
Krisztab. képe

Több is volt, próbáltak

Több is volt, próbáltak eljutni a bázisukra, de nem hozzánk jöttek.

*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

7
er13a18 képe

markó utcában van az

markó utcában van az

8
. képe

Nekem az a tanulság, hogy

Nekem az a tanulság, hogy spd-t inkább csak versenyre vagy túrára. Közlekedés közben nem sok haszna van, tömegben meg pláne. A nem túl szoros klipsz jó kompromisszum. Persze azt csinálsz amit akarsz, csak nekem nem a sisak haszna jött le.

----------------------------------
Valamint autómentes településeket!

9
qkac képe

nem igaz. az spd mindenhol

nem igaz. az spd mindenhol nagyon jó, tömegben is, forgalomban is. ha pörgetsz, nem csúszik le a lábad, és ez nagyon fontos. tömegben is lehet pörgetni és forgalomban is. én bp belvárban kezdtem használni, ott is tanultam meg. még nem estem vele egyszer sem, pedig tőlvagyok pár km-en.

10
Wilika képe

dettó izé, na... "+1"

dettó
izé, na...
"+1" :D

Mondjuk én nem nagyon tudok pörgetni az országútin, de osztom, hogy az SPD-t nagyon szeressük minden helyzetben.
Hálistennek a "lisztezzsák" avagy a "leszerelt oldalkocsi" esete eddig elkerült engem is. :)
_____________________________
http://wilika.hu

11
Tibor_Nesze képe

át lehet ugratni vele a

át lehet ugratni vele a hirtelen kátyukat is!

12
Flicka képe

Egyrészt igazad van,

Egyrészt igazad van, másrészt pedig hiszek abban, hogy meg lehet tanulni használni az spd-t forgalomban is.
Harmadrészt pedig sisak nélkül most nem csak az állcsontom fájna.

Flicka

13
bonnie képe

-1 Én spd (igazából time)

-1
Én spd (igazából time) + kontrás bringa kombóval is jól boldogultam... van, aki számológéppel sem tud összeadni, van, aki logarléccel is ;)
bonnie

14
NévtelenDeedo képe

Köszönöm annak a kedves

Köszönöm annak a kedves szervező srácnak, aki hazaugrott a Kodály köröndnél csavarhúzóért és segített, nélküle nem lehetnék most itt :)

15
adamekp képe

8togonnál odajött hozzám

8togonnál odajött hozzám egy srác, hogy van-e láncbontóm. Mondom nincs, de belekiabáltam a megafonba, hogy 'szervezők, kinél van láncbontó?', erre egy felvonuló fiatalember mondta, hogy nála van, majd ezzel kiállt és segített a másiknak.

adamekp, a rabic. cyclechic, a blog.

16
bix képe

Nekünk pedált kellett

Nekünk pedált kellett volna javítanunk az Operánál, de célszerszám hiányában meghiúsult a hadművelet. Bár állítólag a környéken volt egy szerviz ami nyitva tartott most vasárnap, így elmentek oda szerencsét próbálni. Remélem sikerült neki.

"Bringáznál inkább Te is, Rezső!"

17
Tibor_Nesze képe

arra felé a király

arra felé a király utcában van szervíz tudomásom szerint

18
pi3c3 képe

SPD nélkül is lehet ám

SPD nélkül is lehet ám nagyokat esni. Elég ha lecsúszik a lábad a pedálról és már is jön a csúnya baleset... Nekem is sikerült lehúzni a lábam nem olyan rég, kb. 3 hete és a legmélyebb még mindíg nem gyógyult be...

No azért csak ügyesen és jobbulást kolega... =)
______________________________________
Piros Fehér Fekete Magellan Crater MTB,
fekete dirt bukóban napszemcsiben
Körúton, budai rakparton, Bécsi úton
http://pi3c3.extra.hu

19
Wilika képe

Jahát... akinek le tud

Jahát... akinek le tud csúszni a lába a pödályról. :P
_____________________________
http://wilika.hu

20
Lathor képe

Jobbulást! U.i: talán

Jobbulást!

U.i: talán érdemes egy kicsit lazábbra állítani a pedált (vannak rajta csavarok amikkel állítható mennyire erősen fogjon) legalább addig míg reflexből nem megy a kilépés.