A totalcaron jelent meg egy nagyokos hőbörgős cikk a Levegő Munkacsoportról, ebből másolokide egy részt, ami az egész cikk minőségét tükrözi:
"Egyáltalán, mi a fene az a Goratex és a kamásni? Tessék elhinni, csak a hülye ül fagyban biciklire, meg akinek muszáj.
De úgy tűnik, a nagyváros a hülyeség melegágya, és a szervezet egyre nagyobb hatáskörben szakértette a dolgokat, míg mára eljutott erre a szintre. És senki sem küldte el őket az anyjukba, mert alapvetően olyan dolgot képviselnek, amivel nem szokás elküldeni a lelkes embereket. A környezet védelme legalább annyira szent és sérthetetlen ügy, mint a gyermekek éhezése elleni küzdelem vagy a megvert anyák sorsa – ezzel ugye mindenki egyetért. Még én is."
http://totalcar.hu/magazin/velemeny/levegomcs/












Az egész egy idióta
Az egész egy idióta fröcsögés, szerintem kár volt belinkelni, reagálni rá nem érdemes. Kedvenc mondatom: "a halak meg nem hülyék, hogy pont a csőnél úszkáljanak, ha az nekik nem esik jól". Nagyon látszik a szakértelem, ezek után fura, hogy az LMCS-n kéri számon.
Amúgy az a vicces, hogy Bp éghajlata kifejezetten biciklibarát, még télen is. Emberek sokkal durvább helyeken is bicikliznek.
"Nagyon látszik a
"Nagyon látszik a szakértelem, ezek után fura, hogy az LMCS-n kéri számon."
Szerinted a halak tényleg úszkálnak nekik nem megfelelő helyen?:)
"Amúgy az a vicces, hogy Bp éghajlata kifejezetten biciklibarát, még télen is. Emberek sokkal durvább helyeken is bicikliznek."
"Tessék elhinni, csak a hülye ül fagyban biciklire, meg akinek muszáj."
Hol az ellentmondás?
A tiszai cianid-szennyezést
A tiszai cianid-szennyezést például kimondottan élvezték.Sőt el is menekülhettek volna,ha akarnak.
Tessék elhinni, csak a hülye ül dugóban autóban,meg akinek muszáj.
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Mérgezésről szó nem
Mérgezésről szó nem volt, minek kevered ide?
"Tessék elhinni, csak a hülye ül dugóban autóban,meg akinek muszáj."
Így van!
Miért szerinted mi jön a
Miért szerinted mi jön a csőből a zoxigén?
A levegő szennyezése az nem mérgezés?
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Felesleges vele vitatkoznod,
Felesleges vele vitatkoznod, csak a témát próbálja széttrollkodni. Megint.
Trollkodás, persze. Vedd le
Trollkodás, persze.
Vedd le a szemellenződ.
És még én vagyok a troll,
És még én vagyok a troll, mikor olyan szépen tereltek.
"De nem lehet gázturbinás erőművet sem építeni, mert az hét fokkal melegebb vizet ereget a Dunába. Mint minden erőmű. Igaz, kicsit lejjebb ebből semmit sem érezni, a halak meg nem hülyék, hogy pont a csőnél úszkáljanak, ha az nekik nem esik jól."
Hát nem sokat
Hát nem sokat gondolkodsz.
Lehet hogy a hal az átúszik rajta, de nagyon durva beavatkozás a 2-3 méteren belüli 7 fokos hőmérsékletváltozás. És a halak csak a vizi tápláléklánc csúcsa. Egy kisebb élőlénynek olyan amikor átviszi a víz a +/- 7 fokon, mint neked ha a lakásból egy éjszakára kizárnak az erkélyre -10-ben. Egyébként épp az lehet a gond, hogy a halak nem elkerülik, hanem keresik az ilyen helyeket. Ez pedig elég nagy zavart okozhat, például a vermelési és ívási szokásaikban.
Ezt el lehet kerülni nagy felületű/térfogatú/úthosszú keringető rendszerekkel, de csak elszeparáltan a Dunától.
Budapesten is például a szennyvízbefolyók egyáltalán nem riasztják, hanem vonzzák a halakat. Mutáns méreteket érhetnek el a befolyó ürülék zabálásától, miközben a hormonháztartásuk teljesen felborul, és sok fajta gyakorlatilag sterilizálódik.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Ha keresik az ilyen
Ha keresik az ilyen helyeket, akkor azok nyilván jók nekik.
Nem akarok hülyeséget mondani, de Budapesten igen sok termálvíz van, talán bele is folyik a Dunába.
Szennyvizet meg ne keverjük ide, nem erről volt szó (meg amúgyis triviális a dolog).
Budapesten konkrétan teli
Budapesten konkrétan teli van a Duna medre termálforrásokkal. Nem belefolyik, hanem ott fakad. A Margitsziget körül van vagy 15-20.
Ha keresik az ilyen helyeket, akkor azok nyilván jók nekik.
Ha keresik a kokszot, akkor az nyilván jó nekik.
Gázok vízoldhatósága a
Gázok vízoldhatósága a víz hőmérsékletével fordítottan arányos. A számodra jelentéktelen +7 kb. olyan durva a halnak, mintha Te a kocsidba ülve csak annyi térfogat% oxigént kapnál a slusszkulcs elfordítása után, amennyi a kipufogógázban van, amíg le nem állítod a motort. Tetszene?
Na látod! Igenis trollkodtál, nincs okod duzzogni.
De miért menne oda, ha
De miért menne oda, ha megfullad?
Ezt nem értem :)
Veszel 1 hőmérőt,
Veszel 1 hőmérőt, bérelsz 1 csónakot és megméred az első arra alkalmas erőműnél a víz hőmérsékletét a cső előtt és után 50, 100, 150, 200, 500 méterre, parttól partig legalább 5-6 pontban és megvilágosodsz. A halakat megtanítod, hogy nem úszkálhatnak a cső becsatlakozási pontjánál lejjebb fekvő szakaszon. Hajrá, szkeptikus troll :DDD
ugyanolyan szélsőséges,
ugyanolyan szélsőséges, szűklátókörű írás és kommentek, mint itt is általában, csak a másik oldalról...
ezen könnyű segíteni:
ezen könnyű segíteni: olvasgasd más hozzászólásait is, ne csak a sajátjaid :-P
Ez sakk matt :D
Ez sakk matt :D
halálra röhögtem magam
halálra röhögtem magam én is...
Várj, ez nem jó, mert
Várj, ez nem jó, mert olvashatja Beckur-ét is. :))))
-----------------------------
http://www.freeweb.hu/dhpage/
Be is csatlakozom ;)
Be is csatlakozom ;)
Nekem is ez jutott rögtön
Nekem is ez jutott rögtön az eszembe róla. :-)
Pedig sajnos gyakran igaza
Pedig sajnos gyakran igaza van. Nézd meg a focistás blogot (vagy mit)!
Én az elmúlt hetekben sok
Én az elmúlt hetekben sok hülyeséget olvastam tőle. Az a véleményem, hogy menthetetlen, kár reagálni a bejegyzéseire.
Szerintem meg nagyon ritkán van igaza, ám szereti hangoztatni. :-)
Focistás blogot csak átfutottam, annyi maradt meg, hogy sok a sztereotípia mindenkinél. Háromszor focizok egy héten, de kedvencem volt az "orrodat is tisztitcsa" reklám, amíg újra nem szinkronizálták. :-)
Bocs, rosszul fogalmaztam.
Bocs, rosszul fogalmaztam. Ebben az esetben gondoltam, hogy igaza van sok szélsőséges általánosító hozzászólással kapcsolatban.
te pedig egy fakír vagy,
te pedig egy fakír vagy, vagy élvezed ha fáj
*
mindig van hátszél, csak te mész rossz irányba.
az észak-pesti MK tud lakatolni, és tükör helyett is cyclechic
Makimajom, én két olyan
Makimajom, én két olyan köztünk zajló beszélgetésre emlékszem (na jó, már homályosan), ahol úgy éreztem, hogy belémkötsz, erre reagáltam, de te nem tisztáztad a helyzetet.
Ezek alapján nem érzem azt, hogy különösebben szép, hogy megszólod a vitakultúránkat.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC
MK - KP
"Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Sajnálom, ha úgy érezted,
Sajnálom, ha úgy érezted, hogy belédkötök, nem állt szándékomban, az esetleges véleménykülönbségek ellenére sem.
És a két oldal mértani
És a két oldal mértani közepe te vagy. :)
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Így is mondhatjuk :) az a
Így is mondhatjuk :)
az a probléma hogy itt többen úgy gondolják, hogy ami egyes autótulajdonosoknak rossz, az nekik biztosan jó, tökmindegy hogy mi az.
Másik topikban feltettem egy kérdést egy konkrét intézkedéssel kapcsolatban hogy az miért jó a biciklistáknak, érdemi választ nem kaptam.
Hogyha autóknak rossz az nekünk jó, körülbelül ez a hozzáállás. Tisztelet a kivételnek.
Ugyanez igaz a másik oldalra is fordítva, de itt olyanok nincsenek, ezért itt velük nem foglalkozom...
Gondoltam és is beírok ide
Gondoltam és is beírok ide egy csöppöt, hogy színesítsem a reagálások palettáját :-).
Én azért nem gondolom, hogy a cikk "fröcsögős", vagy "szélsőéges" lenne. Bár nem tagadom a cikk eleje kissé indulatosra sikeredett. Valamint a műdugó kérdésében sem értek egyet a cikk írójával, és nem tartom magamat hülyének mert télen, fagyban is biciklizek, pedig BKV-val is mehetnék munkába.
De amit pl. a Levegő Munkacsoportról írt, látok benne némi igazságot. Mert valóban minden ellen tiltakozik. És én nem tartom egy konstruktív hozzáállásnak azt, ha azt mondja valaki, hogy ha ti kidolgoztok egy projektet, majd én tiltakozok, ha az a levegő minősége szempontjából nem előnyös. Erre joggal mondhatja mindenki, hogy miért baj, ha valaki minden áron védi a levegő minőségét? Ez természetesen nem baj. De sokszor adódhat olyan komplex probléma, amit nem lehet megoldani fájdalom mentesen. (nem akarok konkrét eseteket felhozni, de sokszor van olyan, ha nem változik semmi az is baj, ha megváltoztatom az is baj) Persze, még fejtegethetném még a dolgot, de a lényeg az, hogy szerintem a cikk a Levegő Munkacsoportott ostorozta és nem a biciklizést, mint olyat. És az, hogy kritizálta a Levegő Munkacsoportot, szerintem nem olyan égbekiáltó otrombaság.
És miért mindig a
És miért mindig a természeti környezet vagy a levegő minősége hozzon áldozatot?? Bár vannak megfelelő törvényeink és intézményrendszer hozzá,mégis naponta megy a természet és környezetkárosítás.Aki meg mer ellene szólni az a méregzöld ökoterrorista? Pont,hogy konkrét példák kellenének és nem olyat kijelenteni,hogy minden ellen tiltakozik.
Javaslom,hogy nézd meg ezt a táblázatot, http://www.met.hu/levegokornyezet/tablazat.php különösen "Az egészségügyi határérték túllépésének esetszáma az év folyamán/ éves tűrhető esetszám" sorát már most július elején található olyan mérőállomás,ahol NO2 vagy PM10 értéknél az első nagyobb mint a másik. Erről persze nem beszél senki,pedig ezt mindenki szívja.
----------------------
Biciklizem tehát vagyok.
Pl. M0. Bevallom nem
Pl. M0. Bevallom nem követtem minden mozzanatát végig, de emlékszem, hogy tipikusan olyan szituáció volt, hogy bármerre is vezetik az utat, valakinek sérül valamilyen joga (ha másnak nem a természeté :-)). Egyszerűen nincs minden szempontból tökéletes megoldás. És ha jól emlékszem a Levegő Munkacsoporttól valaki, meg egy jogász magyarázta, hogy az x-ik terv is miért nem jó. És arra a kérdésre, hogy ők mit javasolnának, az volt a válasz, hogy ez nem az ő feladatuk, hanem ez a tervezőknek a feladata.
Most ha erre azt kérdezed, hogy ki mondta, hol, és mikor, hát azt már nem tudom (évekkel ezelőtt és asszem a TV-ben). De azt azért hidd el, hogy nem csak kitaláltam a sztorit. A másik amit a cikk is említett az a pilisvörösvári eset. Az is hasonló szituáció, abból a szempontból, hogy nem nagyon lehet ideális megoldást találni.
Az is igaz, hogy a Levegő Munkacsoport nem az atomenergia nagy támogatója. Ebben a tekintetben én itt Magyarországon kifejezetten atomerőmű párti vagyok. Hogy miért, az asszem más fórumra tartozik (de szívesen kifejtem).
Amit írtam szerintem nem azt jelenti, hogy nem kell védeni a természetet, és mindenki ökoterrorista, aki megtorpedózik egy tervet. Sőt, én bizonyos esetekben a radikalizmustól sem zárkóznék el a környezet védelme érdekében.
Egyébként ismerem a táblázatot és néhány adalék az MP10-ről (mert ezt is sokan emlegetik sokszor tévesen). Az MP10 nem szmog, bár ezen határérték túllépés miatt rendeltek el szmogriadót nemrég. Az MP10 népies nevén szálló por (a szakma asszem aerosolnak nevezi) két fő részre bontható, az 1 um alatti és az 1-10 um részecske tartományra. Az 1 um alatti részecskék vízoldékonyak (pl korom a dízel autókból), és jóval egészségkárosítóbb a 1-10 um részecskéknél. Ezen utóbbi szemcseméretek nem vízoldékonyak ez tulajdonképpen a tényleges por, de ez nem a gépjárművekből származik. Nem egyszerű ezen részecskéket elkülöníteni, így rutin mérésük nem megoldott. Asszem egy mérés történt a műegyetemen, ott és akkor asszem az 1 um feletti részecskék voltak túlsúlyban. No mármost, ha ez igaz és feltételezem (hangsúlyozom feltételezem), hogy ez álltalában így van, akkor hiába csökkentem az autó forgalmat nem fog csökkeni jelentősen az MP10 koncentráció. A megoldáshoz egyszerűen többet kéne locsolni az utcákat.
Hát én kicsit másként
Hát én kicsit másként emlékszem az M0 történetére, de majd térjünk erre vissza, amikor te is elolvastál hozzá ezt -azt :)
Ami a PM10-et és társait illeti, ezt írja a Wiki:
A szálló por a levegőben eloszlatott finomszemcsés (10 μm alatti részecskeátmérőjű) szilárd vagy folyékony halmazállapotú anyagok gyűjtőneve. Angolul finomszemcsés anyagoknak (particulate matter, PM) nevezik őket. Magyarul a szálló por megnevezést az ülepedő portól való megkülönböztetésre használjuk (a 10 mikronnál nagyobb részecskék néhány óra leforgása alatt leülepednek a levegőben).
A szálló port kémiai összetételtől függetlenül, csupán fizikai alapon, a részecskék átmérője szerint csoportosítják. A 100 μm-nél kisebb szemcsék már belélegezhetőek (inhalábilisak), de ezek nagy része az orrban és a szájban, legkésőbb a gégefőnél elakad, nem jut mélyebbre a légutakban. A 10 mikronnál kisebbek már túljutnak a garaton (thorakális frakció). A 4 mikron alattiak bejutnak a tüdőbe (respirábilis frakció). A 2,5 μm-nél kisebbek pedig már egyáltalán nem, vagy nehezen ürülnek ki a tüdőből (akkumuláció). Egészségügyi szempontból a 10 illetve a 2,5 mikronos határnak van jelentősége. Ezekre a PM10 és a PM2,5 jelölést használjuk.
Ezt is tudom ajánlani: http://www.tiszta.levego.hu/pm10.html itt az egyik táblázatból kiderül, hogy a közúti (motorizált) közlekedés a legnagyobb kibocsátó.
Szerintem (ez az én laikus feltételezésem) nem elegendő locsolni. Mert ezek a szemcsék nagyrészt ártalmas anyagok és amire rátelepszenek (pollenek például) azok is mérgezőek lesznek és ha bemossuk őket a talajba az sem jobb. Ideig-óráig jelenthet átmeneti enyhülést a (vízpazarló) locsolás, de a problémát a gyökerénél kell megfogni :=)
Sajna még nem olvastam
Sajna még nem olvastam "ezt-azt", biztos beletelik, majd pár hétbe :-)
MP10:
Szerintem amit én írtam és amit te írtál az MP10-ről nem ellentétes egymással, bár én 1 um-es határra emlékeztem, nem tudom miért. Megpróbálok majd vissza emlékezni honnan is tudom én ezeket. A "tiszta levegő"-s cikket is elolvastam és abban sem találtam ellentmondást.
Először definiálja az MP10-et. Majd közöl egy táblázatot (1. táblázat) amelyek nem m,érési adatok, hanem statisztikai adatok és nincsenek megkülönböztetve por esetén MP10 és MP2,5.
Majd beszél a MP10 és MP2,5 egészségkárosító hatásairól. Hivatkozik egy Amerikai felmérésre (ami nem magyar). A következő hivatkozás egy európai felmérésre történik, amely ismételten nem mérési adatokat, hanem statisztikai adatokat tartalmaz (Feltételezem helyesek is, csak nem mindegy milyen mérési adatokból indulnak ki, mert nem biztos, hogy egy az egyben igazak Budapest levegőjére is. Pl. Budapesttől délre van az Alföld ami elég poros és ez pl. nem jellemző más európai nagyvárosra). Aztán szörnyű adatok következnek halálesetekről, rákról stb. "A törvény" fejezetben mérési adatok szerepelnek MP10-ről, de nincs elkülönítve az MP10 és az MP2,5, és nem tudni hogy az MP10-ből mennyi az MP2,5. Miért fontos ez? Hát azért mert nem mindegy, hogy mi okozza a szennyezést. Tény hogy nem árt ha szűrőt teszünk a dízel autókra, korlátozzuk a forgalmat stb..., de ezzel csak az MP2,5 koncentrációját tudjuk csökkenteni ami önmagában is jó dolog, bár erre ismeret hiányában nincs is határérték. De ettől még mindig előfordulhat, hogy magas lesz az MP10 koncentráció. Állítólag az MP10-en belül a 2,5 um (előző beírásomban 1 um-et írtam) feletti részecskék ellen hatékonyan lehet küzdeni utcalocsolással. Nem tudom hogy ez mennyire mérgezi a talajt, de az biztos, hogy jobb helyen van ott, mint a tüdőmben. Felmerül a kérdés, honnan jön akkor Budapestre az MP2,5feletti rész? Na ez az amit nem lehet tudni, csak tippelni, mert erre vonatkozólag nem történt tanulmány.
Én az LMCS helyében először Bp-i méréi eredményeken alapuló tanulmányokat sürgetnék. Mert amit ők ajánlanak biztos nem árt, csak nem biztos hogy a probléma szempontjából (magas MP10) a leghatékonyabb. Mert bármit is választunk azok 100 milliókba, vagy milliárdokba kerülne, de ha már kifizetünk ennyi pénzt, akkor használjuk fel a leghatékonyabban.
Na pl. az LMCS-ben ez a fajta felületesség az ami nekem kissé nem tetszik. Szeretném hangsúlyozni, hogy egyet értek az elveikkel. De ha van pl. egy nem túl értelmes döntéshozó (politikus), és elolvassa a "tiszta levegő"-s levelet, majd meghallgat egy meteorológust és elmondja azt amit én most, csak szakmaibban megfogalmazva és tudományosan előadva, lehet hogy az LMCS levelét hatásvadásznak és riogatónak fogja vélni és egyszerűen semmibe veszi. Pedig szegény meteorológus sem akar rosszat, csak szakmaibb oldalról közelítette meg a problémát, és tulajdonképpen nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy valóban az LMCS által javasolt megoldás a legüdvözítőbb.
Népegészségügy-,
Népegészségügy-, környezetegészségügy kutatók körében általánosan elfogadott "tény", hogy a legkisebb részecskék (2,5 mikron alatt) a leginkább károsak az egészségre. Ezek többségét meg éppen a dízeljárművek bocsátják ki.
majd keresek neked pár forrást.
Ezt én nem is kétlem. De
Ezt én nem is kétlem. De ez mekkora arányban van jelen az MP10-ben? Önmagában az hogy magas az MP10 szint nem jelenti azt, hogy magas az MP2,5 szint is. És mivel Bp egy poros város, a magas MP10 szint egyáltalán nem jelenti azt automatikusan, hogy arányosan magas az MP2,5 szint is.
De hangsúlyozni szeretném nem azt mondom, hogy pl. fölösleges szűrőket rakni a kocsikba. Hanem azt, ha gond a magas MP10 szint, és van a probléma megoldására pl. 1 milliárd forintom, akkor azt hogyan lehetne a leghatékonyabban felhasználni, hogy csökkenjen az MP10 szint. És nem biztos, hogy a városi közlekedés a fő ludas. Ismételten hangsúlyozom nem azt mondom, hogy nem játszik benne szerepet, csak lehet hogy kisebb arányban, mint egyéb más tényezők.
az emberi
az emberi tevékenységekből eredő PM 2,5 hatása a várható élettartamra Európában:
http://ec.europa.eu/environment/archives/air/cafe/general/pdf/map_pm.pdf
az LMCS ezekre az európai kutatási anyagokra támaszkodik, amikor a légszennyezés egészségügyi hatásairól tájékoztat és adatokat közöl
Ez ok, de konkrét
Ez ok, de konkrét intézkedésekhez, konkrét adatok kellenek. Pl. nem hiszem, hogy a Kékestetőn az PM2,5 lenne a legfőbb egészségkárosító tényező, pedig az is Európa. (Na jó ez vicc volt). De nem hiszem, hogy London, Párizs, Malmő, München, Prága, vagy Budapest levegő szennyezetsége ugyan akkora lenne, mind mértékében mind összetételében.
Az anyagot olvasva azt láttam, hogy az, az 1997 meteorológiai adatok alapján készült. A dolog szépséghibája, hogy a Magyar Meteorológiai Szolgálat nem mér PM2,5-öt. Akkor honnan vannak az adatok? És mi alapján számolták ki, hogy Budapesten hányan halnak meg a PM2,5-től?
Az MP10 és MP2,5 közt az
Az MP10 és MP2,5 közt az MP5 található, amely sokkal egészségkárosítóbb, leginkább nagymennyiségű ólomtartalma miatt.
Most olvastam BKV figyelőn,
Most olvastam BKV figyelőn, hogy a buszok átlagfogyasztása ~40L, Volvo bekapcsolt légkondival 70-75L gázolaj.
Nem tudom milyen szűrők vannak ezeken, mennyi a rézszöcske kibocsátás, de kicsit brutálisnak tartom. Főleg a régi Ikarusok mögött megfigyelhető koromfelhőket.
A BKV sztrájkolhatna még néhányszor hosszabb ideig, hogy megfigyelhessük, mit okoz a buszok kivonása a forgalomból levegőminőségi szempontból.
Tehát, ha egy Volvo-n 10-en
Tehát, ha egy Volvo-n 10-en utaznak, akkor az egy főre eső fogyasztás 7-7,5 liter. 20 ember esetén 3,5-3,75 liter. Mivel ezekben korszerű motor van, adott mennyiségű üzemanyag elégetésével nagy valószínűséggel hasonló mennyiségű kormot enged ki, mint egy hasonló korú dízel autó.
A régi Ikarus-ok valóban aggasztóan néznek ki hátulról (füstperspektíva), de a 40L-es átlag alapján 10 fő/buszos átlaggal már bőven lekörözik egy dízel autó fogyasztását per fő...
Ez a fajlagos fogyasztás, szennyezés dolog valahogy mindig kifelejtődik az ilyen típusú érvelésből...
Érdekes.
dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"
petiBlog
Te miért az autóval
Te miért az autóval hasonlítod össze a dízel busz részecskekibocsátását?
Hasonlítsd villamoshoz, trolihoz, vagy hidrogénes buszhoz. Ugye, mennyivel másabb a leányzó fekvése?
De még mindíg áll a kérdés. Vajon a BKV lepusztult, korszerűtlen dízelei és a buszok erőltetése a kötöttpályás közlekedés, vagy legalábbis modern belsőégésű motorok használata helyett, milyen mértékben járul hozzá Budapest rézszöcske-terheléséhez?
Azért mert a villamos nem
Azért mert a villamos nem tud menni a Rákóczin a buszsávban.
És azért mert ebből látszik, hogy még a legkorszerűtlenebb része is kevésbé szennyez a bkv-nak EGY UTASRA VETÍTVE, mint az autós közlekedés.
Az, hogy villamosozol, meg hidrogénes buszokkal jössz, az ugyanaz a "majd akkor, ha" retorika része, amivel oly' divatos "érvelni", mikor arról van szó, mit kellene MOST AZONNAL változtatni a közlekedési szokásokon, hogy ne dögöljünk bele a füstbe.
Röviden: MELLÉBESZÉLSZ!
dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"
petiBlog
Ki beszél mellé? Te
Ki beszél mellé? Te terelsz állandóan az autókkal és véded a BKV borzalmas járműparkját.
Minek trollkodsz az autókkal? Mi az hogy egy utasra levetítve még a legkorszerűtlenebb része is kevesebbet szennyez? Mennyit szennyezne, ha a mai legkorszerűbb lenne a legkorszerűtlenebb a gépjárműparkban?
Pont azt kérdezem, hogy mennyit szennyez a BKV dízele? Mert ha sokat, akkor MOST AZONNAL kéne ezen változtatni, különben beledöglünk.
Igen, változtatni kell
Igen, változtatni kell rajta, de az egész érvrendszered egy csúsztatásra épül.
Mert ezek a buszok már járnak, jellemzően alacsony kihasználtsággal (néhány híres járat kivételével), de fontos hogy tartsák a szolgáltatási szintet (lefedettség, járatsűrűség). A számuk nem csökkenthető. Ha egy autó kiáll, a sofőrje buszra száll, akkor a busz 60 liter helyett 60,1 litert fog elégetni, miközben az autó nem éget el 7 litert. Ezért bármilyen szennyező a BKV járműparkja, az legfeljebb Demszky Gábor ellen használható érvként, nem a buszközlekedés ellen.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Nem, ez az ellen
Nem, ez az ellen használható érvként, aki csak és kizárólag a személy- és tehergépjárműveket teszi a rézszöcske kibocsátásért felelőssé.
Nem.
Ugyanannyit, sőt többet lehet tenni a járműpark korszerűsítésével, az elektromos vagy hidrogén hajtás előtérbe helyezésével.
Nem tudom kinek kellett a 4-es metró, de úgy gondolom, így hasraütésszerűen, hogy az árából legalább a fél buszpark lecserélhető lett volna.
És akkor most nem azon keseregne mindenki, hogy milyen szar Budapest levegője, hiszen a legnagyobb szennyezők ki lennének iktatva.
Mert mint írod, a busz akár szinte üresen is köteles teljesíteni a menetrendet, persze így 60 liter helyett csak 59,9 litert fog fogyasztani.
Szerk:
Sőt. A legjobbat még nem is említettem.
"Építs szélerőművet, majd kapcsolj rá egy vízbontó üzemet. A vízbontásból keletkező hidrogént az általad gyártott buszokba töltheted - ezt a tanácsot fogadhatta meg a Quantum Energy Kft. hazai bejegyzésű, ám amerikai hátterű cég, amelynek két szélerőműve már működik az országban. (A vállalkozás 2006-ban Mezőtúron és Törökszentmiklóson telepített kétszer 1,5 megawatt teljesítményű szélkereket. Az idén nyolc hasonló kapacitású szélkerék telepítését tervezik Turán.) A szélerőműveket hamarosan vízbontásra használnák.
"Egy 1,5 megawattos szélkerék folyamatos vízbontás esetén 30 hidrogénes buszt is el tud látni" - tájékoztatta lapunkat Morenth Péter, a Quantum Energy vezető munkatársa.
...
A cég messzire tekint: hazánkban szeretné a hidrogénes buszokhoz szükséges berendezéseket gyártani. A cég emellett több nagy vízbontó telepet is létre akar hozni hazánkban egy norvég vállalattal közösen. Egy ilyen telepről lehetne ellátni a legalább 300 km-ként létesített töltőállomásokat."
http://qet.hu/hu/node/303
Hoppá!
Ti tudtatok erről? Mert én semmit nem hallottam, csak a google segített. Pedig mennyire szép is lehetne.
Itthoni szélerőműből itthoni áramot termel itthoni cég, melyből itthon állít elő hidrogént az itthon gyártott és itthon szolgálatot teljesítő buszokba.
"A magyar cég jelentős megrendelésre számít Európa 35 országából. Csak Norvégiából közel száz ilyen buszra érkezett igény."
Tőlünk, a BKV részéről mekkora igény is van ilyen buszokra? Tudomásom szerint semmi?
Jade kérem, nekünk jó a dízel is!
Hiszen "Önnek (ez) Jár"!
Én tudtam valami
Én tudtam valami hasonlóról. Azt egy magyar faszi csinálta, lehet, hogy róla van szó. És van hozzá égy jó sztori is. Pár éve (most nem tom hol tart a dolog) azért tepertek, hogy az így előállított hidrogén után ne kelljen jövedéki adót fizetniük. Minisztériumi okos válasz (röviden) a törvényben/rendeletben (nem tom melyikben) az van hogy a szénHIDROGÉNEK után jövedéki adót kell fizetni :) Valószínűleg még mindíg tarthat a huzavona, hogy a hidrogén nem ua., mint a szénhidrogén, mert még mindíg nem termelik tonnaszámra a H2-t.
Ez a szomorú :(
Ez a szomorú :(
Programajánló: Tények a
Programajánló: Tények a szélenergia magyarországi hasznosításáról
2009. június 12-én pénteken a Radisson SAS Béke Hotelben (1067 Teréz krt. 43.)
továbbá: http://ewea.org
Nem a járműparkot védem.
Nem a járműparkot védem. Szerintem is le kellene cserélni a teljes buszparkot. A 4-es metró egyébként jó példa, mert annak az árából már rég meg lehetett volna lépni ezt. (Tényleg, arra emlékszel, hogy kik voltak az elsők, akik ellenezték ezt a metrót, mikor újra elővették a terveket a múlt évtizedben? Igen, az LMCS volt az)
A bajom azzal a fajta érveléssel van, miszerint a bkv buszok miatt van a szmog, és megoldaná a helyzetet, ha leállítanánk őket. Pedig akkor derülne csak ki igazán, mennyivel nagyobb szmogot tudna okozni a bkv utazóközönsége, ha külön-külön autóba ülne a leállított buszok helyett. (mert hiába szeretnénk, nem bringára váltanának a kieső buszok helyett)
dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"
petiBlog
Na, így már lehet vitázni
Na, így már lehet vitázni :)
LMCS-t nem tudtam, de elég sokan vétóztak ellene, de mégis csinálják. Méghozzá rosszul, hiszen nem megy ki Budaörsig a metró, ami miatt akár lehetne is értelme.
Az érvelésem meg semmi egyebet nem tartalmazott, csak azt, hogy ha kivesszük a BKV dízeleit és korszerű, környezetbarát módon helyettesítjük, akkor az adott gépkocsiforgalom mellett javulna Bp. levegője. Szmog nem feltétlen, de a PM10 mindenképp.
Másként fogalmazva: attól még, hogy kitiltjuk a belvárosból az autóforgalmat, a dízel buszok által generált nem kevés szállópor ott marad a levegőben. Mind a kettőre szükség van, korlátozni a behajtást, de a BKV buszait is rohamtempóban le kell cserélni. Lásd London, ahol ugyan a belváros forgalomcsökkentett, mégis hidrogénes buszokat szereznek be, mert a dízel nem városba való. Távolsági busznak megteszi, hiszen nagy a hatótávja, de városba felesleges és büdös.
Természetesen én se gondolom azt, hogy ha a BKV utazóközönsége átülne autóba, az javítana a levegő szennyezettségén, de abban biztos vagyok, hogy ha a járműpark lecserélődne, akkor sokat javulna a levegő.
Tegnap IRC-n folytattuk picit a vitát, nagyjából arra jutottunk, hogy konkrét tények nélkül tök felesleges, viszont semmi kedvem tanulmányt írni a megfelelő háttérmunkával együtt. Szóval csak egy gondolatkísérlet (ami mellesleg akár igaz is lehet): egy BKV busz napi 1000 km-t tehet meg a városban. Ez reális gondolom. BKV-nak van ~100 busza (nem tudom mennyi, nem találtam infót, nagyságrendileg jó lesz). Tehát összkm, amit a BKV nap mint nap fut 100.000 km. Ezt osztva százzal és szorozva negyvennel megkapjuk, hogy a BKV naponta 40.000 liter gázolajat pöfög el a városban.
Mármost mivel nincsenek a kezemben konkrét adatok, ezért ha hülyeséget írtam, javítsatok ki és adjatok linket a helyes adatokhoz, azzal újragondolom a dolgot. Ezen kívül már csak a Bp-en közlekedő autók számáról kéne egy becslés, azt ha felezzük megkapjuk nagyságrendileg a dízelek számát, és azt felszorozva 8-10 literrel (átlagfogyasztás) megkapjuk, hogy a dízel személyautók mennyi gázolajat pöfékelnek el.
Fenti gondolatmenetem arra épül, hogy a PM10 legnagyobb kibocsátója a dízel motor, és bár a fékkopásból is származik, az elhanyagolható ehhez képest.
Tehát ha a dízel autók össz elfogasztott gázolaja (a városon belül) magasabb, mint a BKV buszoké, akkor csak a BKV buszok lecserélésével semmise nyerünk, ha nagyjából egyenlő akkor egyenlő arányban osztoznak a szennyezésen, így mindkét oldalt korlátozni/fejleszteni kell, ha a dízel személyautók üzemanyagfogyasztása jóval kisebb a BKV járműveinél, akkor viszont kijelenthetjük, hogy a gázolajból származó PM10 koncentráció legfőbb okozója a BKV.
Kérem, hogy a cáfolat ne csak egy "ez hülyeség" legyen, szeretném én is tisztán látni, ha a gondolatmenet valahol hibás (természetesen a linket is köszönöm, ha illesztetek hozzá).
bár a fékkopásból is
bár a fékkopásból is származik
és az aszfalt-, gumikopásból is :)
Jó lenne tudni ezek
Jó lenne tudni ezek arányát egymáshoz képest.
Ha a gázolajból 95% származik és a maradék a többi, akkor a fenti gondlatmenetem helyes lehet. Ha nem, akkor átgondolásra szorul.
A bkv-nak 1000-1200 busza
A bkv-nak 1000-1200 busza közlekedik naponta. (épp ma is hallottam vmelyik híradóban) A napi 1000 km/busz viszont biztos túlzás, csak gondolj bele, hány millió km kerülne így a buszokba pár év alatt.
A buszpark lecserélése nyilván mindenki szerint szükséges. De irdatlan pénzbe kerülne, ami most épp nincs, így ha végre bele is vágna valaki, akkor is sok-sok évbe telne. A szmog viszont már ma is nagyon súlyos probléma, nem érünk rá kivárni, hogy "majd ha lecserélték... bla-bla".
Attól pedig továbbra sem vagyok hajlandó eltekinteni, hogy a szennyezést utasonként nézzük, mert a naponta szállítandó embermennyiség kb. állandó (bár ösztönzőkkel befolyásolható, de akkor is inkább csak az, hogy mivel utazzon az ember - lásd: dugódíj pl.), meg egyébként is csak így kapunk összehasonlítható adatokat. Annak nincs értelme, hogy összes autós szennyezés kontra összes bkv szennyezés. Illetve lenne értelme, ha rendelkezésre állna hirtelen párszáz milliárd, hogy: "tessék hozz eredményt gyorsan!" Akkor valószínűleg potenciális megoldás lenne, hogy lecseréljük a dízelt. (az új buszokkal ráadásul az autósok közül is sokat át lehetne csábítani - dupla haszon!) De mivel nem ez a szitu, nem ez a megoldás sem. Dugódíjjal viszont meg lehetne alapozni egy ilyen megállapodást...
dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"
petiBlog
Nyilván a szakadt Boxerek
Nyilván a szakadt Boxerek (Peugeot), Ducatok (Fiat), Jumperek (Citroen), de főleg a Transitok (Ford) nem járulnak hozzá semmivel a PM10 kibocsátáshoz. Csak benzineseket lehet látni belőlük, mint kisebb testvéreikből (Expert, Doblo, Jumpy, Transit Connect/Tourneo Connect).
Ezeket a járműveket ne felejtsd ki az egyenletedből, kérlek :)
A buszok naponta átlag kb. 300 km körül futnak.
A Belvárosban sokat kell használni a féket. Minden úton egyszerre nem lehet zöld hullám :DD
Szerintem nem kellene az egész buszparkot kidobni. Most, azonnal lehetne csökkenteni a BKV járműparkjának PM10 kibocsátását, ha elkezdenék átépíteni földgázüzeműre az öreg Rába dízeleket.
"Fenti gondolatmenetem arra
"Fenti gondolatmenetem arra épül, hogy a PM10 legnagyobb kibocsátója a dízel motor"
Az előző írásaimban azt fejtegettem, hogy ez egyáltalán nem bizos. Tudtommal egyetlen mérés született Budapesten, (amely külön mérte az MP10-et és a az MP2,5-öt) és azon mérési eredmények alapján, pont az ellenkezőjére lehet következtetni. Bár ez nem jelent semmit, mert egy mérés nem mérés.
Igazán nem szeretnék
Igazán nem szeretnék "kukacoskodni", csak hát a rend kedvéért.
"Szmog nem feltétlen, de a PM10 mindenképp"
Szmog ezidáig, hála istennek, még soha nem volt se Budapesten, se Magyarországon. Igaz egyes szennyezetségi adatok jelentősen meghaladták a határértéket, de az attól még nem szmog. Ez csak azért fontos, mert a szmog az egy elég veszélyes dolog. A szmogtól általában nem csak 5-10-20 év múlva halnak meg az emberek, hanem azonnal is.
Egyébként én sem szeretem a BKV buszokat, mert büdösek. És ha mögötte tekerek, akkor úgy érzem, hogy károsabb rám nézve, mint a benne ülőkre, akár hányan is vannak :)
Idő hiányában inkább
Idő hiányában inkább később fejtem ki, de ezt nyilván Te sem írtad komolyan.
-Magyarországon (elsősorban a városokban) rendszeresen van szmog. Sem a londoni, sem a los angeles-i, sem a normál, sem az inverziós szmog nem precedens nélküli vagy éppen ritka sajnos. (Gyakorisági szempontból azonban sokat változott a szmogok összetétele, elsősorban a tüzeléstechnika és a gépjárműforgalom változása, légköri és egyéb tényezők miatt.) Ettől különböző kérdés, hogy a "szmogriadó" ilyen vagy olyan szintje elrendelésének jogi, műszaki, emberi feltételei hányszor álltak eddig rendelkezésre. (Egyébként még hazai viszonyok között sem a jogi feltételek miatt nem rendeltek el számtalanszor szmogriadót, csak kritikus helyzetekben rendszeresen "meghibásodtak" a mérőállomások.)
Hogy bizonyos expozíciós szintek milyen hatással vannak az egyénre, az az egyéni érzékenységektől, egészségi állapottól, stb. függ.
Visszatérve a "nem volt szmog" kérdéshez: Magyarországon fordulhat olyan blődség elő, hogy törvény születik a "villamos energiáról", és nem az Ohm-törvény újragondolásáról van szó. Nyilván villamos energiának a törvény előtt is kellett lennie. :)
Én csak annyit tennék
Én csak annyit tennék hozzá, hogy pár hete egy BKV busz elment mellettem, és tényleg majdnem lefordultam, annyira hihetetlenül ocsmány büdös fekete dízel füst jött ki hátul.
Persze, egy emberre nézve jobb, blablabla, de ettől még kurvára büdösek a régi buszok, ez van. Ezt kár tagadni.
A többi az csak mellébeszélés.
Egyszer egy 86-os buszon
Egyszer egy 86-os buszon (csuklós Volvo) reggel kiváncsiságból elkezdtem számolni az embereket. Nagyjából 50-en lehettünk úgy, hogy szinte minden ülésen ült valaki, a többiek szellősen álltak. Egyáltalán nem volt kellemetlenül tömve. Így már egész jó az a 70 liter.
------------------------------------
Kerékpárod ha Merida, azzal érhetsz hamar ide.
Vízszintes vagy meredek, biciklizni de remek!
A 70 liter ennyi főre nem
A 70 liter ennyi főre nem rossz.
A 70 liter gázolajból a város szívében viszont megengedhetetlen!
Városi fogyasztást nézve
Városi fogyasztást nézve ez 7-10 autó. Azok nem megengedhetetlenek a város szívében?
Mindegy, csak lehessen maga
Mindegy, csak lehessen maga és más autós közlekedők helyett valaki másra mutogatni, hogy ő miattuk van. Nem nehéz elképzelni hogy hosszú és rövidtávon is az a legjobb ha minél több embert ültetünk buszra, meg biciklire, csak terelni mindig kell.
Már megint ki beszél
Már megint ki beszél autóról?
Komolyan mondom, mint a legrosszabb trollok! Vagy szerintetek csak az autó az alternatíva a városi közlekedésben? Ezt kiraknátok fejlécbe is, hogy láthassa mindenkit?
A z LMCS például nem
A z LMCS például nem fúrta az M0 keleti és déli részét, valamint egy sokkal értelmesebb rövidítést javasolt az M3 felől.
Én nagyon kivoltam rájuk, együtt szidtam a budapestiekkel, de aztán rászántam az időmet és elkezdtem elolvasni a tanulmányaikat. Sajnos ezt nem lehet a híradó 1 perces szpotjaiban hatékonyan levezetni. Ráadásul az utálat oka főleg az hogy a forró témákba is belenyúlnak, és olyan fázisban amikor még az emberek 95%-a lelkesedik a később elgázosodó ügyekért.
Például a 4-es metrót elsőként merték kritizálni, ma pedig ott tart a dolog hogy nemcsak Budapest tömegközlekedését dönti be, hanem még a várost is megrengeti. Én inkább úgy érzem hogy pár év múlva sajnálni is lehet majd hogy a LMCS nem volt elég radikális.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Én inkább úgy érzem hogy
Én inkább úgy érzem hogy pár év múlva sajnálni is lehet majd hogy a LMCS nem volt elég radikális.
Azt hiszem soha nem lehetnek elég radikálisok. Civil csapatként lehet, hogy dönteniük kellett, hogy szakmáznak vagy tüntetnek. Nem tudom, csak tippelgetek. Nekik nem volt meg ez a CM-MK avagy Sinn Fein- IRA kétfront.
az LMCs munkája 90
az LMCs munkája 90 százalékában javasol dolgokat, nem pedig ellenez. De ahhoz, hogy ezt lásd, el kellene olvasni az anyagaikat (hosszú, néha fáradságos, de megéri :) nem pedig 10 másodperces tv 'riportokból' tájékozódni az álláspontjukról.
(ki tudja például, hogy az LMCS javasolta elsőnek a keleti M0 egy szakaszát (ún. gödöllői átkötés), ami tájbarátnak ugyan nem mondható, de legalább a forgalmat nem növeli Budapest környékén és a lakosokat is békén hagyja. A kutya sem beszélt erről (az ilyesmi mindig kimarad a 10 másodperces híradásokból). Mint ahogy arról sem, miért csak most építik meg ezt a szakaszt - ez ellen SENKI nem tiltakozott, sőt, a lakosság és a zöldek teljes támogatását élvezte - amikor ez a szakasz a Hungária körutat már évek óta mentesíthette volna a kamionok átmenő forgalmától! Egy ötlet esetleg?
A sor napestig folytatható...
Röviden: tessék böngészni a honlapjukat, olvasni a kiadványaikat, és utána alkotni véleményt, nem pedig a sajtóból. Ez így tisztességes! :)
Hát ha más haszna nem is
Hát ha más haszna nem is volt eme kis vitának, akkor az az, hogy most már tényleg böngészni fogom a honlapjukat :-). Mer' most má' tényleg érdekel :-)
rendben :) Ha elolvasgattad
rendben :)
Ha elolvasgattad az anyagaikat, a CM témába vágó dolgokat itt is megbeszélhetjük.
"Mert valóban minden ellen
"Mert valóban minden ellen tiltakozik."
Ez egész egyszerűen nem igaz.
Tökéletesen igazad van. A
Tökéletesen igazad van. A "minden ellen tiltakoznak"-ot nem kell szószerint érteni. Költői túlzás, csak prózában.
OK :=) Remélem a cikk
OK :=)
Remélem a cikk kapcsán megismered munkásságukat. Én csak távolról pislogom, de szerintem lenyűgöző, amit civilként letettek az asztalra. Ráadásul ilyen ellenszélben!
+1 Nagyon profik. Csak
+1
Nagyon profik. Csak kicsit megelőzik a korukat. Szerintem nagyon jó hogy van Levegő meg VEKE és hasonló szervezetek.
--------------------------------
Lépj be a SZAKszervezetbe! :)
Topicindítóhoz: "Egyáltal
Topicindítóhoz:
"Egyáltalán, mi a fene az a Goratex és a kamásni? Tessék elhinni, csak a hülye ül fagyban biciklire, meg akinek muszáj."
Idézzük az elejét is.
"Mivel én gyermekkoromban négy évszakon át bringával jártam a messze lévő iskolába, így utólag hadd jegyezzem meg, hogy a pesti ficsúr bringások hófúvásban feldughatják maguknak a "Termo vagy Goratex ruhát, kiegészítésképpen pedig kesztyűt és a lábfejet melegen tartó kamásnit", mint a Levegő Munkacsoport lapjában ajánlott öltözéket."
Most akkor ő nem bringás? Nem bringázott? Igaza van? Igaza. Mert akinem muszáj, az bárhogy bringára ül, akinek meg nem muszáj, az hülye :D Ő megtette ezt hiperszuper csodaöltözékek nélkül, mert muszáj volt. Falun ez másképp megy.
Nekem sem világos, hogy mit
Nekem sem világos, hogy mit akar mondani, azon kívül persze, hogy ő milyen fasza gyerek volt. Nem értem, miért kell még abba is belekötni, ha a bringások az évszaknak megfelelően öltözködnek. Ők azok, akik pontosan tisztában vannak azzal, mit jelent a -10 fok széllel kombinálva. Erről fogalma sincs egy olyannak, aki inkubátorban teszi meg az utat és csak kidugja az orrát arra az időre, amíg a parkolóhelytől az épületig elgyalogol (esetleg eleve épületen belül parkol).
Szánalmas egy cikk. Majdnem
Szánalmas egy cikk. Majdnem minden mondata tévedés, kivéve talán a zöld kártyával kapcsolatosakat. Látszik, fel sem fogta a forgalomcsökkentés lényegét. Úgy tűnik a totalcar is a hülyeség melegágya.
Bezzeg amikor egy BMX-et
Bezzeg amikor egy BMX-et mutattak be a Totalcaron, azt senki nem linkelte ide...
http://belsoseg.blog.hu/2009/05/28/kamaszkorunk_legszebb_vasa
Bezzeg: http://criticalmass.h
Bezzeg:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20070705/totalcar-teszt-dahon-muxl-...
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080818/totalcar-szavazas-bicikliv...
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20071221/feladjuk-az-automentes-bel...
hf
13. kerületi bringás hibabejelentő!
(3 cikkből 2 szerző már
(3 cikkből 2 szerző már azóta nem totálkáros, a másodiknak meg nem sok köze volt a biciklizéshez) Nem kötekedés, csak kiegészítés :)