Azt hiszem, hogy aki manapság jár kerékpárral Szentendrén, azt a város igyekszik teljes mértékben elkényeztetni. Az EuroVelo6 nemzetközi kerékpáros túraútvonal mentén fekvő festői szépségű város a közelmúltban csúcsminőségű és gondosan elkészített információs táblákat helyezett ki a kerékpárosok részére.
Ez még önmagában nem lenne nagy hír, de a kihelyezett táblák a magyar átlagtól eltérően nagyon igényesek, teljes körű információkat tartalmaznak jól áttekinthető térképekkel együtt. A több távolabbi cél távolságának pontos megjelölése mellett megadják a legközelebbi kötött pályás (HÉV) elérhetőséget és a Tourinform irodát is. Emellett a tábla rövid szövegese információkat tartalmaz a városról és a nemzetközi kerékpáros turistáknak kis magyar nyelvleckét is nyújt, amitől aztán tényleg dobtam egy hátast. Természetesen a táblákhoz a hely lehetőségeinek figyelembe vételével a kerékpárok letámasztására alkalmas karók és pihenőpadok is dukálnak.
Magyarországon először végre olyan tábla is legyártásra került, ahol a lehetséges kerékpáros útvonalak vizuálisan is meg vannak jelenítve.
Azért tartottam fontosnak ezt mindenkivel megosztani, mert végre egy olyan design-t sikerült létrehozni, ami a praktikusságot ötvözi az igényes megjelenéssel. Remélhetőleg ennek a projektnek sok követője akad és esetleg a magyar kerékpárostáblák későbbi kialakításánál figyelembe fogják venni az itt megszerzett pozitív tapasztalatokat különösen Budapesten.
Azért a végére csatolok 3 képet amik Ausztriában ill. Németországban ábrázolják a hasonló kerékpáros táblákat- ( a szomszéd kertje mindig zöldebb, de ha sokat öntözzük a sajátunkat, előbb-utóbb a miénk is szép zöld lesz.) :)









_tn.jpg)
_tn.jpg)
_tn.jpg)












és az ártéren még mindig
és az ártéren még mindig átmegy az erdőben az út? meg kimegy arra a rossz aszfaltosra, amit ahányszor megpróbáltam kikerülni mindig eltévedtem egy lovas helyre? vagy azt is megcsinálták szépre? mert akkor megvan hova megyek a hétvégén (legjobb lángososhoz)
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
ne legyünk maximalisták
ne legyünk maximalisták (de igen. Rómát se egy nap alatt építették. még csak a tábláknál tartunk, a kényeztetés többi része még várat magára. sajnos csak két út van, ill. három, de egyik rosszabb mint a másik. vagy mész az ártéri erdőben, ma egész járható volt. vagy a tavak mellet a gödrös aszfalton, amire az ártéri is csatlakozik, vagy a főút melletti nem is tudom minek nevezzem hullámos valamin. ráadásul az ártéri, később gödrös, még később erdei csapás, majd földút úgy megy 1 km-t, hogy látod a patak túloldalán hol fogsz visszafelé tekerni. egy egyszerű híddal lehetne nyerni 2 km-t.innen remek az út,de aztán jön a szennyvíztelep, ahol nem nagyon szoktam levegőt venni, csak ha már lilul a fejem, olyan rettenetes szag van.
de már megint hőbörgök, ahelyett, hogy örülnék, hogy végre történik valami :) köszönet érte, bárki érdeme is! csak így tovább!
naja, én azt hittem, hogy
naja, én azt hittem, hogy eredetileg is erről a részről szólt, az irányjelző tábla ott jó lenne pl...
de persze, igen, szuper, hogy van fejlődés!! csak hát nem ott lakom, így nem tudom élvezni anélkül, hogy elmenjek oda...
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
Ja az még mindig ugyan
Ja az még mindig ugyan olyan.
------------------------
Majd igyekszem látni, mert most átmenetileg a Farkasréti tér közelében lakom meg a munka is a környékre szólít. Te meg ha jól tudom Gazdagrét vonzáskörzetében mozogsz. :-)
........................
Formaharc és sci-fi.
azta, nagyon fáradt lehetek
azta, nagyon fáradt lehetek (alapból kétszer válaszoltam itt ugyanazt két külön kommentre), mert nem értettem milyen farkasréti tér. aztán rájöttem, hogy az ugye mostmár márton áron tér. de mennyi mindent lehet tudni rólam, már megint kiderült. sajnos amúgy én a lakótelep felé megyek, feléd csak hétvégén vagy ünnepnapokon (tehát amikor a moszkván keresztül kell mennem), mert utálom a völgyet. bocs az offért. azért köszi!
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
OFF marla hol van pontosan
OFF
marla hol van pontosan az a lovas hely?
ON
***********************************************
2 lábbal vagy 2 keréken, 4 lábbal vagy 4 keréken?
hát, sajnos mindig
hát, sajnos mindig eltévedés miatt jutottam oda, szóval fogalmam sincs, bocsi.
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
Nahát, most már aztán
Nahát, most már aztán nagyon haza akarok menni (Franciaországból)!! -Édes az otthon...
Nem tudom melyik ártéri
Nem tudom melyik ártéri útra gondolsz. Ha Budapestről tekersz ki, akkor a város határában lévő pataknál indul a nemrég átadott szuper kerékpárosút, ami a Duna mentén fut be a belvárosba, ott a Duna korzón áttekerve a régóta meglévő kerékpárút megy tovább a Pap sziget mellett egészen a Határ csárdáig(majd tovább Leányfalura). Szentendre területén egyedül egy rövid szakasz van a Határ csárda előtt, ami kicsit rázósabb, de a többi szerintem nagyon korrekt.
Az más kérdés, hogy Szentendre és Budakalász között továbbra is a leharcolt széttöredezett út van a Duna árvízvédelmi töltésén, ami viszont nem tartozik Szentendréhez és közvetlenül a város előtt rövid szakaszra földútba csap át.(Van még egy szar aszfaltos kerékpárút a 11-es mentén Szentendrére, de azt már 5000 éve fel kellene újítani) Arra szerintem Budakalásznak kellene pályáznia, hogy végre rendbe rakják. Ha az meglenne, akkor fantasztikus feltételek között tekerne ki fél Budapest piknikezni a Duna mentén... Persze így sem nagyon rossz a helyzet ,de pár 10 milliós fejlesztés csodát tudna művelni...
Na igen, én az előtte
Na igen, én az előtte lévőre gondoltam. Ha már Euro Velo, és hűdejó táblák, akkor legalább el tudjak addig jutni. Innen, Budapestről, úgy értem. Mert amúgy az tényleg egy szuper program, így is. De outival halál az erdő meg az a betonút vagy mi, nekem legalábbis.
---------------------------------------
ha ideírom, hogy lila ffi outi peugeot akkor fogtok látni ám?
gyanítom, hogy
gyanítom, hogy Budakalásznak semmilyen érdeke nem fűződik ehhez, viszont a szentendrei vállalkozók, éttermek, sokat profitálnának belőle, és áttételesen a város is (iparűzési adó). akkor ez itt most sakk, és matt, mert Budakalász kizárt, hogy erre egy fillért is elköltsön.
ha jól tudom, de lehet, hogy tévedek, a 11-es melletti az ország első kerékpárútja. én valamikor kb. 25 éve mentem rajta először.
Néhány éve Budakalász
Néhány éve Budakalász megcsinálta az őhozzá tartozó Duna menti kerékpárutat és összekötötte Kalász központjával, majd ezután még az ártéri viacoloros bringaút is megvalósult, majd elhalt a projekt folytatása. Szerintem Szentendrének és Budakalásznak közösen kellene pályázni pénzre, mert mindkét település érdekes az lenne, hogy minél több kerékpáros turista haladjon át a területükön. Nyugaton erre már nagyon rárepültek és felismerték, hogy mekkora bevételi lehetőség van az ilyen turizmusban....
A 25 éves bringautat meg talán azért nem merik felújítani, mert már a műemléki kategóriába esik. :)
akkor már megvolt, tehát
akkor már megvolt, tehát több mint 25 éves, lehet, hogy tényleg műemlék. :) kb. 2 hete, így 25 év után rátévedtem, kíváncsiságból, nagyon rossz döntés volt.
Budakalászra eszembe nem jutna betekerni turistáskodni. egyszerűen nem esik útba, és igazán nincs is ott semmi. így nem látom nekik mi haszna lenne belőle, de Szentendrére elég gyakran ki szoktam menni (Kelenföldről), csak mert szép a város, és jó a fagyi.
Budakalászon van most az óvodabotrány, nyertek valami pénzt, de mégse építenek, mert nincs meg az önrész. nem hiszem, hogy akkor erre belátható időn belül lenne pénzük. a labda Szentendrénél.
Budakalászon van most az
Budakalászon van most az óvodabotrány, nyertek valami pénzt, de mégse építenek, mert nincs meg az önrész
uhh, én ezt Piliscsabáról tudtam eddig, de nem lep meg, hogy Bkalászon is
lehet hogy igazad van,
lehet hogy igazad van, sőt.
akkor lehet, hogy mégsem kizárt, hogy megérem még azt, hogy lesz Szentendre felé, használható kerékpárút. :)
bár továbbra is úgy gondolom, hogy Budakalásznak semmilyen érdeke nem fűződik hozzá.
persze, jó hogy van tábla,
persze, jó hogy van tábla, meg pihenő, csak az útnak semmi köze nincs az Eurovelo elvárásrendszeréhez... Azzal kellett volna kezdeni...
------------
Life is Random
+1 ----------------------- 1%
+1
-----------------------
1%
na bántsd őket, mert
na bántsd őket, mert elmegy a kedvük az egésztől, mondván, hogy ezeknek semmi se jó! :)
inkább dicsérni kell őket, mint a kisgyerekeket, hogy milyen szuper, csak így tovább, és már alig várom, hogy az út is olyan szuper legyen mint a táblák, remélem nem álltok meg félúton...! :)
egyébként +1
Persze értem én. Csak jól
Persze értem én.
Csak jól kitáblázták (drágáért), hogy ez mennyire eurovelo, oszt' köze nincs a táblának a valósághoz. A sorrend nem stimmelt...
------------
Life is Random
Igen, full röhej egy olyan
Igen, full röhej egy olyan földutat eurovelónak kitáblázni, amin ha végig megyek, még az én edzett seggem is belezsibbad...
-----------------------
1%
Békás és Sztendre közti
Békás és Sztendre közti bringaútnál lévő viakoloros-pihengetős építményt Budakalász csinálta, én úgy tudom jó pár éve, magam is segítettem. Sajnos nem sok semmi lett a pihenőből, utóbbi időben voltam arrafelé, víz, budi nincs, leharcolt padok, asztalok. Sajnos. :-(
Amúgy utána ami megy a Duna mellett az ártérben bicikliút szerintem rohadt jó. Igaz, nem a szágoldozásra tervezték a kanyarok, sár, víz, stb. miatt, de 25-28-cal végig lehet rajta menni, ha sokan jönnek szembe akkor gázosabb.
A 11-es mentén a bicikliutat már régen fel kellett újítani, 20-nál már 8-ast kapsz. Azért szoktam Kalász és Sztendre között a régi Szentendrei úton menni (Szt. István telep - OMV kút)
-
Beni
sötétkék outis, kék bukóval, napszemcsiben és intek mindig!!! :-)
Általában Budakalász, Szentendre, Budapest környékén rakom.
Egy ismerősöm, aki nemrég
Egy ismerősöm, aki nemrég kezdte a bringázást, nekiment ott egy kanyarban levő oszlopnak. Több hétig nem bringázhatott az esés után. Szóval azért nem arról van szó, hogy azért hisztizünk, mert nem lehet 30-nál többel menni :) (Amúgy részemről kétlem a 25-28-at is).
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
AZ hangulatos rész, hosszú
AZ hangulatos rész, hosszú idő után nemrég mentem arra, spóroltam is a klassz pihenőre, hú ott kapok majd friss vizet, de jó lesz. Aztán pofára estem. Miért zárogatják el ezeket a kutakat? Mondjuk néztem, hogy kb egy kis gyenge lakatocska zárja le a csatorna fedelet, ahol ez a víz el van kötve. Lehet le kellene flexelni, megnyitni és egy saját lakattal lezárni. Mert elég idegesítő, hogy használhatatlan...
-----------------------
1%
A táblák tényleg nagyon
A táblák tényleg nagyon jók. Az viszont übergáz, hogy Budapestről Szentendrére nem lehet normálisan elbiciklizni.
===
bácsi a biciklin