Pár hete vetünk Sráglival 2 Neuzer Sirocco vázat (+villa). Ilyen kellett, mert balesetes helyett a régivel egyenértékűt kellett. A másodikat pedig túlméretes barátunknak szántuk.

A beszerzés sem volt triviális. A nagykerben elvileg volt, kevés helyen vállalták a beszerzést (talán tudtak valamit). Az egyik helyen heteket várunk, csak nem jött meg. Kedvenc bringa boltomban végül vállalták.

Itt egy kicsit több infót kaptunk (mint az első cégnél), ugyanis a nagykerben nem tudtak felvilágosítást adni telefonon. Oda kellett menni megnézni a kereskedőnek. Végül kiderült, hogy túl rövid villák vannak hozzá, ezért nem akarták szállítani, különben is kifutott termék, senki se ismerte.
Sebaj, Pajti bá' megtoldja, az árát elengedték a vételárból.

Heppi-end #1: 2 Sirocco acélváz (61 és 59-es méret) és villa. 2*18e Ft-ért.

De egy utolsó meglepetés: az 59-es angol menetes középrésszel, a 61-as olasz menetessel lett legyártva! Összeszereléskor néztem, hogy - egy másik vázból bontott - a csapágycsésze beleesik a csőbe (nem vagyok profi szerelő). Mivel mi akartuk összerakni, és vittem ki-be a vázakat a boltba a kereskedő se vette észre. Ez biztos normális.

Heppi-end #2: 2 nap alatt lett monoblokk is. A tengely méret nem egyezik a régivel, de felszerelve okés.

Közben kiderült, hogy itt-ott árulják a vázat. Ezért összefogltam a tapasztalatokat, hátha valakinek hasznos:
- Középrész lehet angol és olasz menetes
- A váz muffolt, de a (nagykerből kapható) villa hegesztett, kissé modernebb kinézetű króm színű.
- A fék rövid-benyúlású, tehát modern fék jó hozzá.
- Outi sárvédő elfér a vázban, de a villában oldalt szűk. Rögzítő szemek a vázon nincsenek.
- Az 59-es váz felsőcsöve 56, a 61-esé 59-es.
- A váz anyaga Cro-mo, de biztosan nem Hi-ten acél.
- Nyeregcső átmérő 25,2 cm.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
vadosch17 képe

ezt jó hogy írod mert

ezt jó hogy írod mert nekem is vár egy ilyen váz összeszerelésre.
az enyém elvileg 62-es, majd akkor meglesem milyen monoblokk kell bele,mert gyakorlatilag csak az hiányzik belőle.
egyébként ugyanígy rövid villával kaptam én is, bár ahead-esre akarom megcsinálni, szóval igyis-úgyis új villa kellett volna.
az ár viszont amit írtál nagyon sok sztem, én kb félárba kaptam meg, és ugyanúgy egy bolt hozta el nekem a nagykerből.

2
Zsurmi képe

De nekem méretre toldott

De nekem méretre toldott villával lett ennyi és nem kellett rohangálnom vele. Különben is az egyik vázat a biztosító fogja fizetni (nagyrészt).

-
Zsurmi

3
vadosch17 képe

azt hittem a villa méretre

azt hittem a villa méretre toldása nélkül volt ennyi, így akkor már annyira nem is vészes

4
Sápa-tag képe

Honnan szereztél olasz

Honnan szereztél olasz monoblokkot bele?

-----
atysh

5
Zsurmi képe

Green Zone, Hattyú utca.

Green Zone, Hattyú utca. Volt raktáron, de hoztak más tengelyméretűt.

-
Zsurmi

6
hulyeur képe

Sziasztok, nekem is van egy

Sziasztok,

nekem is van egy ilyen vázam, 60-as.
tegnap raktam bele a kormánycsapágyat és eléggé elszomorodtam, mikor láttam, hogy rövid a villa...
nem nagyon értek hozzá, hogy mekkora kéne. a homlokcső 181 mm.
Tud vki segíteni, hogy pontosan mekkora villa kellhet és hol lehet azt jó árban beszerezni?
Alapból hogy adhatnék el úgy egy váz+villa kombót, ami nem passzol?!
A nyeregcső mérete tuti 25,2?

Előre is köszi asz infókat

7
Zsurmi képe

Az acél villát lehet

Az acél villát lehet hosszabbíttatni. Nekem 5000 Ft volt, a már említett bolt intézte, Pajti bácsi megcsinálta.

A nyeregcsőméretet megnézem este.

-
Zsurmi

8
hulyeur képe

Na sikerült kisakkozni, 21

Na sikerült kisakkozni, 21 cm-es nyakkal kellene egy villa, a mostani meg 198 mm-es. Eszméletlen, hogy így eladják. Én kéz alól vettem, de ha ti boltban, akkor nem vertétek ki a balhét?
Nyeregcső méretet sikerült megnézni?

köszi

9
Zsurmi képe

A bolt mindent elintézett,

A bolt mindent elintézett, ők tájékoztattak mi van, maradék darabok. Örültünk, hogy ÁFÁ-s számlát kaptunk (biztosító)!

A bolt lealkudta az átalakítás árát. Főleg, hogy 2 vázat+villát vittünk egyszerre.

Senki nem csapott be minket.

-
Zsurmi

10
hulyeur képe

értem a nyeregcső

értem
a nyeregcső méretét sikerült megnézned?

köszi
üdv

11
hulyeur képe

áájááj nem éri akkor

áájááj
nem éri akkor már meg jobban az, ha vesz az ember egy új villát?
tudnátok segíteni abban, hogy tudom meg, hogy mekkora kellene pontosan?
181 mm hosszú a homlokcső
a mostani villát nem mértem még le, de kb 2-3 cm-vel rövidebb, mint kellene.

12
hulyeur képe

Légyszi írjátok meg a

Légyszi írjátok meg a nyeregcső méretet..
Sokat segítenétek

köszi
üdv

13
stp1 képe

ötlet 1: tolómérővel

ötlet 1: tolómérővel leméred/leméreted
ötlet 2: http://www.neuzer.hu/hu-elerhetoseg.php hívd fel a forgalmazót.

14
stp1 képe

ja és lehet én vagyok a

ja és lehet én vagyok a hülye és nem ugyan arról a vázról van szó, de ott van a bejegyzés alján leírva a nyeregcsőméret is. :D

15
hulyeur képe

- sajna tolómérőm

- sajna tolómérőm nincs.
- a neuzerék nem válaszolnak
- és az elején meg nem mondták biztosra azt 25.2-t és addig nem akartam beszerezni egy nyeregcsövet, ami lehet, nem is jó :S

16
stp1 képe

elmész vázzal együtt és

elmész vázzal együtt és belepróbálod. vagy ha egyben van el is tekerhetsz állva.
valamelyik opciót csak meg lehet valósítani...

17
Zsurmi képe

Budapesti vagy? Vidd be egy

Budapesti vagy? Vidd be egy jobb kerékpárüzletbe. Ott szokott lenni pár nyeregcső, lehet próbálgatni. A régi vázaknál nem szokatlan, ha a nem a hivatalos méret a jó, hanem egyel kisebb/nagyobb.

Én eleve nyeregcsővel vittem el.
-
Zsurmi

18
e_peter képe

Sziasztok! Olvasva a

Sziasztok!
Olvasva a bejegyzést arra jutottam, hogy segítségeteket kérem.
Pont ilyen vázat keresek, de mivel kifutó termék(-nek számít) így már nem nagyon találok 56-os méretben.
Ha valaki rendelkezik infóval, hogy hol tudok még egy ilyenhez hozzájutni az nagy segítség lenne.

Előre is köszi.

19
GazsGab képe

Az enyém 60-as, és

Az enyém 60-as, és elméletileg 26.2-es nyeregcső kell bele (tólómérővel mártük), de elég nehezen sikerült beleszenvedni, inkább egy kisebbet ajánlanék (25.8 körül).
A Pilis Sportnál még árulják a vázat, 10.500 forint. Hercehurcában is volt még tavaly, ha jól emlékszem 56-os.