Képek Eredmények az alábbi linken!
Tegnap volt a Békás kerékpáros teljesítménytúra.
Első alkalommal voltam ezen a rendezvényen, röviden leírom a storyt, mert nekem tetszett és hátha jövőre több ismerős arcot látok. (nem mintha most nem lett vol nasok:)
8:30kor start a Békásmegyeri gyors kajáldától.
A mezőny (92fő) szépen lassan elindult, viszonylag elől mentem, semmi különös nem történt egészen Pomázig amíg egy kedves BMWs előzésbe kezdett majd mikor észlelte a szembe jövő forgalmat hirtelen ő is kerékpárosnak hitte magát és azt gondolta megbújhat mint bárány a farkasok között. :)
Csobánka elött azon vettem magam észre hogy 3 ember elöttem és mindenki más mögöttem. (jó volt de persze értelme a 15-20ik kilóméternél nem volt)
Csobánka a maga kellemes dombocskáival várt minket, itt nem kicsit bele mentem egy kátyúba, de nem lett defekt.
Sajna az első csoporttól (3-4fő) lemaradtam, de a második csoportal tartottam a lépést.
Volt egy baleset is, épp mellettem (kb 1méterre) egy autós polgártárs egy motorosnak nem hogy nem adta meg az elsőbbséget de még maga alá is gyűrte :(
Kicsit később már az első ellenőrző pontnál voltunk, ahol megerősítették mi vagyunk a második csoport (kb 8ik lehettem)
Ezek után valami eszméletlen meredek emelkedőn bekaptunk magunk elé egy mezőgazdasági gépet, ami kb 15el döcögött felfelé. Gyorsan magunk mögött hagytuk és suhantunk tovább.
Két-Bükkfa-nyereg volt a köv megálló, Hápival találkoztunk és innentől kezdve együtt mentünk majd a célig.
jutalom játék következett az ellenőrző pont után egészen Esztergomig, ereszkedés 60-70el.
Esztergomtól azonban kellemetlen erős szembe szél fogadott.
Négyen alkottuk a kis csoportunkat. És felváltva lánctalpazva vezettünk és amennyire tudott mindenki próbált pihenni.
Leányfaluig ez így ment, de utána elmúlt a szembe szél.
Szentendre után tört ki az egyik hátsó küllöm így kicsit viszsavettem a tempót a fantasztikus magyar utakon.
Végül 12:08ra értem be. Napoztunk ettünk ittunk a célban, vártuk a többieket és mikor mindenki beért elindultunk haza. (majd elkezdett esni az eső :) szép volt a társaság nagyon jó volt. (Köszönet Cseyának aki felhívta figyelmem eme rendezvényre.)












29,71Km/h átlag
29,71Km/h átlag kifejezetten erősnek hangzik beleszámítva a Kétbükk nyerget.Ez nálam már az Állat kategória.Szeretném felfejleszteni magam erre a szintre.Bár tegnap egy futárral mentem kb 6 kilómétert egy szakaszon, és azt mondta - ahhoz képest hogy trekkingel rakom,egész tempósan forgatom a tányérokat:) Lehet ha átpattannék egy 8kilós outira,megtáltosodnék,mert a mostani paripa 14kiló magában.Sokat számít a 6kiló különbség,keskeny futófelület és a combosabb áttét?
----------------------------
Fullyloaded
sokat. de 8 kilóhoz vastag
sokat. de 8 kilóhoz vastag zseb is kell, ha értesz mire gondolok...
Jövőre ugyanígy lesz, és
Jövőre ugyanígy lesz, és addigra ha beszerzel egy outit akkor teperhetünk együtt.
De azért hidd el nem minden a könnyebb kerékpár.
Főként szerintem a télen is minden hétvégi edzés és évi sok ezer kilométer számít, ami persze nem látszik.
Van túra biciklim is, 18kg (+csomagok) Balcsikörön Errorkával és még két három emberrel jöttünk, azt hiszem jelentős mértékben vállaltam a vezetésből.
Illetve Petyatriál mtb slickel nyomta végig velünk ! :)
Sör nélkül rakom oszt?
Én azért nem megyek minden
Én azért nem megyek minden hétvégén, és úgymond az sem "edzés", bár ha elindulok az akkor általában 120+ de inkább 140 egy napra vagy amíg szét nem szakadok.Viszont 1oldalon túratáska esőcuccal, és kajával,alapszerszámokkal mindig van nálam.Bringázás közben duplaannyi kajára van szükségem mint egyébként, kb nekem a reggeli az ami másnak az ebéd.
Tényleg, az országutisok hova a p*** teszik a kaját??Vagy étterem?A kis zsebbe nehogy már beleférjen a napi kaja mikor letekernek 150-200Km-t :-O
----------------------------
Fullyloaded
Hátsó zsebben, cerbona,
Hátsó zsebben, cerbona, snickers, autós szelet!!:) ...
ez elég kb 150-180 kmre.
Két kulacs az egyikben Magnézium a másikban izotoniás cucc.
Korábban én is túrázgattam egymagamban (Bp-Kecskemét Bp- Szolnok) Tehát pont úgy ahogy te.
Aztán meguntam, nem viszek se táskát magammal, mert felesleges. Elég folt készlet egy mini pumpa és egy esőkabát (max) a lábam nem fázik ha megyek, ha meg fázom akkor még gyorsabban kell menni, és hamarabb célba érsz. Ennyi.
Olyan dolog a szezonban való versenyzés edzés, menés, hogy az emberek azt látják hogy megy 40el folyamatosan és hogy azért mert könnyű a kerékpár stb.
De azt már kevesen látják, hogy mennyi munka volt elötte télen tavasszal.
Ha teheted próbáld ki a következő szezon elött (szeptember végétől) hogy minden hétvégén mész 100kmt majd tavasszal (február vége márc eleje) már 200at aztán (április május) 300km/hétvége. És meglátod gyorsabb leszel, és tökmindegy mi van alattad. :)
Sör nélkül rakom oszt?
Ha neked elég pár csoki a
Ha neked elég pár csoki a 150kilóméterre, akkor fotoszintetizálsz/fényevő vagy, vagy tényleg állat. Az autós szelet az valami vicc?:D Nekem 4 snickers kb uzsonnára elég.Képes egyik pillanatról a másikra kifogyni belőlem a kalória, ha nem eszek azonnal, akkor 15-20al tudok csak vánszorogni.Ellenben télen is nyélen voltam,február első napos szombatján megvolt az idei első 100-as,áprilisban a 300/hétvége.Tavasszal hangoltam be a nyereg/pedál beállításokat, és nem fáj semmim se a nap végére.
Az izotóniás/magnéziumos lé elég szokott lenni izomgörcs ellen?Ez mennyire műcucc, van annyira mint a gél( amit én sosem fogok benyalni mert brrrr)?Néha nekem az probléma - nem vagyok elfáradva de már rángat egy picit a vádli egy izmosabb tempó és táv után, általában mikor már csak 20Km-re vagyok a végcéltól.
----------------------------
Fullyloaded
Ha azt nézed, hogy három
Ha azt nézed, hogy három és fél óra alatt mondjuk négy csokiból megeszel 600 kcal cukrot, akkor nem is olyan kevés az nem?
_________________________
The only cool trick on a track bike is riding fast...
Ha csak a kalóriákat
Ha csak a kalóriákat nézem ,akkor tényleg elég egy délutánra.Hosszabb túrán viszont szerintem nem elég - legalábbis nekem.
----------------------------
Fullyloaded
de itt nem is túráról van
de itt nem is túráról van szó :-)
_________________________
The only cool trick on a track bike is riding fast...
Őőőő tényleg,
Őőőő tényleg, bocsánat:)
Akkor ez edzőkörnek belefér egy napra szerinted?:D Én ezt meg fogom csinálni a trekkingemmel valamelyik hétvégén, Kiskörén beleírom a nevem a gát betonjába, meg odateszem a gumilenyomatomat aztán hazajövök és bezabálok mint egy állat.
http://maps.google.hu/maps/ms?hl=hu&ie=UTF8&msa=0&msid=10345733150983270...
----------------------------
Fullyloaded
Ez mi ez? 4szer nyitottam
Ez mi ez? 4szer nyitottam meg de nincs útvonal.
Itt egy kellemes edzés az elmúlt hétről.
Jó útminőség, kellemes szintkülönbség, változatos terep, izgalmas helyek :)
http://www.gpsies.com/map.do?fileId=hvjjcvlaqlfaicop
Sör nélkül rakom oszt?
Javítva.( egész jól néz
Javítva.( egész jól néz ki a Székesfehérváros kör )
----------------------------
Fullyloaded
Nem rossz, bár én pécel
Nem rossz, bár én pécel Isaszeg felé mennék az elején (kisebb a forgalom) a közepe és a vége nagyon jó.
Tour de Tisza-tó után jöttünk haza erre felé. (végül egy javíthatatlan defekt miatt nem végig sajna) Tudod nem volt nálunk csak egy pótbelső :) Ez az ára ha outizol :) (mentségemre nem nekem volt defektem)
Sör nélkül rakom oszt?
Jól van, elég lesz most
Jól van, elég lesz most már.
Felporgette az EPO. Szerda
Felporgette az EPO. Szerda delutanra varhatoan megnyugszik, akkor lesz 2 ora nyugi, utana jon a kovetkezo EPO adagolas, mert hetvegen megint tekerni kell 800 kilometert :/
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
:) Sör nélkül rakom
:)
Sör nélkül rakom oszt?
Nem is mondtam semmit :)
Nem is mondtam semmit :) amúgy nagyon szép hazajövetel volt (komolyan)
Sör nélkül rakom oszt?
Most a Békás után
Most a Békás után hazafelé is történt okosság, majd küldöm róla a videót.
Kíváncsian várom :) Sör
Kíváncsian várom :)
Sör nélkül rakom oszt?
Már ha itt tartunk Vitéz,
Már ha itt tartunk Vitéz, jó lenne valamikor közösen tekerni egyet egy versenyen vagy akár csak edzésen.
Ugye nem kerülsz, nem bántottalak meg semmivel ugye? Mert kevés ilyen állatot találok mint te :)
és persze ez nem bántás volt.
Sör nélkül rakom oszt?
Tényleg jó lenne, de most
Tényleg jó lenne, de most kicsit gyengélkedek /meffáztam, visszaestem, meg ilyenek/, meg országúton nem sokat megyek mostmár. versenyeket meg nem tervezek...
de majd összefuthatunk valamikor :)
ÁTÁKEEE
_________________________
The only cool trick on a track bike is riding fast...
ATTAKKE azaz, mily rég volt
ATTAKKE azaz, mily rég volt :)
Pályázól mi? (mert gondolom nem montizol, ősszel hozzuk össze a Budai kört megint ha lehet, az hatalmas volt :)
Sör nélkül rakom oszt?
Bocsánat lebuktam, volt
Bocsánat lebuktam, volt még nálam két banán is :) az is nagyon fontos.
És a magnézium jó a görcsök megjelenése ellen.
Az izotóniás ital az ásványi sók pótlására kell, ami kiül az arcodra. (az ha elfogy jaj neked:)
A zselé olyan mint a cukor vagy banán, egyszerű cukrok amik azonnal felszívódnak és ezáltal gyorsan adnak energiát. (kb. olyan mintha lekvárt ennél, csak azt nem lehet szépen:)
Sör nélkül rakom oszt?
EPO _________________________
EPO
_________________________
The only cool trick on a track bike is riding fast...
Kuss a végén lebukok
Kuss a végén lebukok :)
Sör nélkül rakom oszt?
Mentsegemre: feltem a
Mentsegemre: feltem a tavtol, sose tekertem meg annyit :) Mostmar tudom milyen, maskor tobbet vallalok :)
Bar az is igaz, hogy mikor epp elorementem, akkor zai mindig nekiallt pihenni, 22-vel meg nem sok ertelme van szelet fogni :F Aztan lokte a kamudumat, hogy nekem nincs olyan jo szelarnyekom. Lolka. Most te vagy dagi, vagy en vagyok sovany? :D
----------------------
errorka | objektív
----------------------
"Bicajjal járok!"
"Ok, Mr. Tour de kibaszott France, ki kérte, hogy bicajjal járj?"
A súly tapasztalataim
A súly tapasztalataim szerint csak ott számít, mikor gyorsulnod vagy lassulnod kell. A tempót lehet tartani /főleg szélárnyékban/ egy nehezebb géppel is, sőt, lejtőn még előnyöd is van ha ugyanolyan minőségűek a csapágyaitok :-)
A nehéz kerekeket nehezebb beforgatni, de ha már forog, akkor könnyebb vele tartani a tempót.
PErsze a trekking-gumi ellenállása nagyobb mint az outi, de a trekkinget nem is versenyre tervezték.
Jah és hegyen felfele ugyebár nem kell mondanom, hogy a könnyebb vagy a nehezebb gép a jobb :-)
_________________________
The only cool trick on a track bike is riding fast...
Extra nehéz kerekeim
Extra nehéz kerekeim vannak, de az igaz - ha egyszer felpörgetek, akkor lendületből felvisznek egy kisebb dombra is:)
Viszont ami a legjobban befolyásolta a tempómat - az a lánc tisztasága.Félelmetes energiákat képes elnyelni a kosz súrlódása amit nem feltétlen kompenzál egy kis láncolaj magában...
----------------------------
Fullyloaded
Én montival mentem velük
Én montival mentem velük végig.
Egy másik emberke
Egy másik emberke beszámolója. (és lőn tényleg egy rendezvényen voltunk :)
http://www.velo.hu/index.php?modul=blog&kod=111#oldalkomment
Sör nélkül rakom oszt?
Én is voltam, bár
Én is voltam, bár sikerült eltévedtem, aztán egy csoporttal tartva beértem a barátomat Visegrádnál, de ő meg begörcsölt előtte, szóval a hazaút nem volt túl tempós..122 km lett a vége.
Akkor te a Békás 100+on
Akkor te a Békás 100+on vettél részt :( Nagy szembeszél volt haza fele nem csoda a görcs :(
Sör nélkül rakom oszt?
Igen, én a Békás 120+
Igen, én a Békás 120+ túrán vettem részt :)
A barátomnak egyébként még hegyre felfele menet görcsölt be a lába, az első ellenőrzőpont utáni gyilkos emelkedőn...én igyekeztem pörgetni, így nem volt baj.
irigyellek titeket. itt
irigyellek titeket. itt szeged környékén sajnos nincs az égvilágon semmi, ami struktúrálna egy 100km+os kört. sőt még a szelet is szinte mindig ugyanonnan kapjuk, amit egyébként tutira beszopsz, mert nincsenek erdőségek amik megfogják.
Bammeg Péter én is ott
Bammeg Péter én is ott voltam.
Ja és persze montival gyűrtem le.
Meg se merem emliteni mit orditoztál.:)
De figymán említettelek
De figymán említettelek téged is te Hős
" Petyatriál MTB slickel nyomta végig ":)
Csak azt nem írtam le a végén mekkorát szundiztál a fűben :)
Sör nélkül rakom oszt?
Meg mekkorát fürödtem
Meg mekkorát fürödtem hazafelé.....:)
fürödtünk... meg
fürödtünk... meg befürödtünk a defektsorozatokkal, úgyé? :)
Kész katasztrófa sorozat
Kész katasztrófa sorozat volt.....
És tudod Kartács, a banán
És tudod Kartács, a banán nemcsak azért jó, mert cukor, hanem mert "az is sárga, így azon is kiválóan meglátszik a sár". Ez pedig különösen fontos, ha az ember tetőtől-talpig sárgába öltözik...
Mindenki! Engem némileg
Mindenki!
Engem némileg zavar, hogy évente van egy ilyen jó kis túra. Mit szólnátok ahhoz, ha össze tudnánk gyűlni egy szebb napon legalább 20-an, és ugyanezt megtennék, akár időre is?
Dehogy évente, jövőhéten
Dehogy évente, jövőhéten Pelso, aztán Tihany, aztán ... :)
Mindig van valami, minden hétvégén megyünk, ha érdekel küldj privben. És írok hogy mikor hova megyünk.
Sör nélkül rakom oszt?
Ne zavarjon, itt
Ne zavarjon, itt mazsolázhatsz: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/naptar
Úgy szakmailag mint
Úgy szakmailag mint emberileg köszi Cseya, összefoglaltad amit gondoltam :)
Sör nélkül rakom oszt?
Hogy mi...?
Hogy mi...?
Ismerem, köszi. Többnyire
Ismerem, köszi. Többnyire messze vannak viszont, és ritkán még így is. Azért mennék néha-néha ahogy írtam. A képeket is várom már, de még sehol...mármint a túráról.
Képek és eredmények
Képek és eredmények végre.
Sör nélkül rakom oszt?
Összekutyulódott, nem
Összekutyulódott, nem gyengén.